csütörtök, október 28, 2021

Ág Tibor az Acta Ethnologica Danubiana I. kötetében a szlovákiai magyar népballada-kutatás múltjáról megjelentetett közleményében beszámolt a Falba épített feleség – Kőmíves Kelemen címen ismert népballadánk Nyitra vidéki előfordulásáról, felfedezésének, gyűjtésének körülményeiről (Ág 2000, 85). Ág Tibor a Zsérén és Alsóbodokon gyűjtött, lényegében a székelyföldi változattal azonos balladák szövegét és dallamát már korábban közölte (Ág 1961a, 90–93; 1961b, 72–73; Ág–Sima, 1979, 13–19). A Nyitra környéki előfordulás az építőáldozatról szóló ballada elterjedési területét nyugati irányban jelentősen kiterjesztette.
A néprajztudomány mindeddig úgy tudta, hogy az építőáldozat mint balladai/mondai motívum csak Magyarországon és a Balkánon terjedt el. Kezembe akadt azonban az osztrák Margot Schindler: Die Kuenringer in Sage und Legende (A Kuenringerek a mondában és a legendában) című könyve, amely alsó-ausztriai mondákat és legendákat tartalmaz a Kuenringer főnemesi családról (1056–1594). Közöttük egy igen figyelemreméltó mondát találtam az egyik váruk, Gobelsburg építéséről, amely magyar fordításban így hangzik:

„A gobelsburgi építőáldozat

Az ősrégi gobelsburgi kastély (aminek helyén már egy kevésbé régi áll) építése előtt az építtető, egy gróf kihirdette: csak az az építőmester kapja meg a munkát, aki kötelezi magát arra, hogy az első élőlényt, ami belép az építkezés területére, de nem tartozik sem az építkezéshez, sem a várhoz, elfogja és befalazza. E feltételbe egy kőművesmester sem volt hajlandó beleegyezni, csak egy fiatal, még nőtlen mester írta alá a gróf szerződését. Az építkezés elkezdődött, de ahogy az oly régi időkben szokás volt, csak lassan haladt előre. Eközben a kőművesmester megházasodott, született neki egy kislánya, és teljesen megfeledkezett a szerződés kegyetlen feltételéről. Amikor aztán a vár (egyetlen, a várúr által meghatározott pillér kivételével, amin nem volt szabad tovább dolgozni) végre-valahára fölépült, ünnepséget rendeztek. Ekkor a bejárati csarnokban megjelent a mester kislánya, hogy átadjon édesapjának egy üzenetet. Az építőmunkások az ünnepségen jelenlévő gróf parancsára tüstént a lányra vetették magukat, a félig kész pillérhez vonszolták és befalazták. Hiába tiltakozott ellene az apa, állnia kellet a szerződésben adott szavát. Mikor évszázadok múlva átépítették a várat, a fal egy üregében megtalálták a befalazott gyermek csontjait.”
(Schindler 1981, 86)

Tőlünk nyugatabbra is vannak tehát mondai emlékek az építőáldozatról! Schindler asszony egy korábbi alsó-ausztriai mondagyűjteményből  vette át a gobelsburgi mondát (Kießling 1924, I. 7. sz.).
2004 júliusában elnyertem a Duna Menti Tartományok és Megyék Munkaközösségének (ARGE-Donauländer) kéthetes ösztöndíját, így Sankt Pöltenben, az Alsó-Ausztriai Tartományi Könyvtárban és Gobelsburgban foglalkozhattam az építőáldozat kérdésével. Gobelsburg a zwetl-i ciszterci apátsághoz tartozik. Szállásadóm, Helene Blumberger asszony arra emlékezett, hogy a mondát tanítójuk lediktálta környezetismeret órán, füzetét ma is őrzi, abból lemásolhattam. Magyar fordítása így szól:

„A gobelsburgi vár urának építőáldozata (monda)
Több mint 400 évvel ezelőtt, amikor a várat elkezdték újra felépíteni, a gróf kikötötte: csak azt az építőmestert hajlandó a munkával megbízni, aki kötelezi magát, hogy a munka végeztével megfogja és befalazza az első élőlényt, ami beteszi a lábát a kastélyba, s nem tartozik a kastélyhoz, vagy az építkezéshez. Egy kőművesmester elfogadta a feltételt, és aláírta a szerződést. Mivel a munka sokáig tartott, elfeledkezett a kötelezettségéről. Amikor a munka elkészült, a bokrétaünnep közben beviharzott az építőmester kislánya, hogy átadjon az édesapjának egy üzenetet. A gróf nyomban megparancsolta, hogy fogják meg a gyereket, és falazzák be. A rémült és vigasztalhatatlan édesapa nem tehetett semmit. Mikor később átépítették a kastélyt, a fal egy üregében megtalálták a balsorsú kislány csontjait.”

Még az 1960-as évek első felében, az általános iskola 4. osztályában, környezetismeret órán is foglalkoztak tehát a mondával.
A székelyföldi ballada és a gobelsburgi monda között akadnak eltérések: Székelyföldön asszonyt, Gobelsburgban kislányt falaznak be. A gobelsburgi monda és szállásadóm tollbamondása között pedig lényeges különbség, hogy a tollbamondásban nem szerepel, hogy a legfiatalabb, még nőtlen mester írta alá az építési szerződést, és a munka közben nősült meg, kislánya született, aki az áldozat lett.
Hogy még nyugatabbra menjünk: Németországban is találhatók jelei az építőáldozatnak, ahogy ezt Jacob Grimm is megemlíti Deutsche Mythologie című munkájában (Grimm 1935, 1095). Az osztrák változatoktól némileg eltérő módon azonban a befalazandó gyermek itt nem tud a sorsáról. A kőműveseknek úgy kell egy kis édességgel a falba csalniuk. Habár itt inkább csak gyermekkoporsókat falaznak be: Ilyen koporsót találtak pl. 1819-ben a hamburgi várfal lebontásakor (Szegedy 1910, 9).
Mint látható, építőáldozatokról szóló történetek megtalálhatóak tőlünk nyugatabbra, a német nyelvterületen élők elbeszélő hagyományában is, ámbár kisebb számban, s akkor sem ballada, hanem monda formájában. Lehet, hogy régebben ezek is balladák voltak, de ahogy Ortutay Gyula mondja Halhatatlan népköltészet című néprajzi vázlatában, az idők folyamán „széténekelték” őket, vagyis egyre inkább prózai hangzást kaptak, rímelésük is odaveszett (Ortutay 1966, 173).

Irodalom

Ág Tibor
1961a    „Kőműves Kelemen” a Zoborvidéken. Néprajzi Közlemények VI. 1. 90–93. p., Budapest.
1961b     Kőműves Kelemen balladájának változata Zobor vidékéről. Irodalmi Szemle 4, 172–173. p.
2000     A szlovákiai magyar népballadakutatás múltjából. Acta Ethnologica Danubiana 1, 83–96. p. Dunaszerdahely–Komárom.

Ág Tibor–Sima Ferenc
1979     Vétessék ki szóló szívem. Szlovákiai magyar népballadák. Bratislava.

Grimm, Jacob
1935     Deutsche Mythologie. Göttingen.

Kießling, Franz
1924     Frau Saga im niederösterreichischen Waldviertel. Wien.
Ortutay Gyula
1966     Halhatatlan népköltészet. Néprajzi vázlatok. Budapest.

Schindler, Margot
1981     Die Kuenringer in Sage und Legende. Wien.

Szegedy Rezső
1910     A befalazott nő mondája a horvát–szerb népköltészetben. Ethnographia 21, 9–24. p.