csütörtök, október 28, 2021

Az el­múlt idő­ben több al­ka­lom­mal is fog­lal­koz­tam a bánffy­hun­ya­di temp­lom sze­re­pé­vel a vá­ros re­for­má­tus né­pes­sé­gé­nek ün­ne­pe­i­ben (Szacsvay 1998, 173–193; Szacsvay 2006/a, 226–248; Szacsvay 2006/b, 73–83). A meg­kö­ze­lí­té­sek­ben a temp­lom li­tur­gi­kus sze­re­pe­i­nek és szim­bo­li­kus tér­el­ren­de­zé­sé­nek kér­dé­se­it is fel­ve­tet­tem. A rí­tu­sok kö­zül a kon­fir­má­ci­ó­nak, mint sa­já­tos re­for­má­tus iden­ti­tást kép­ző al­ka­lom­nak ki­emelt sze­re­pe van a tár­sa­dal­mi ese­mény­ként ér­tel­mez­he­tő ün­nep­sé­gek kö­zött, ame­lyek nem „li­tur­gi­ás is­ten­tisz­te­le­tek”. A kon­fir­má­ció le­vá­laszt­va ró­la a rá­ta­padt ele­me­ket (hit­tan-vizs­ga, ká­té­ok­ta­tás, úr va­cso­ra­vé­tel,) fo­ga­da­lom­té­tel és ál­dás, a hit­hez (hit­val­lás) és a (re­for­má­tus) fe­le­ke­zet­hez va­ló tar­to­zás­ról és be­fo­ga­dás­ról. Ilyen mó­don e fo­ga­da­lom­té­tel a re­for­má­tus temp­lo­mi ün­ne­pek so­rá­ban kü­lö­nö­sen nagy je­len­tő­sé­gű, és a tár­sa­da­lom szer­ve­zé­sé­ben a re­for­má­tus fe­le­ke­ze­ti­ség meg­erő­sí­té­se. Iden­ti­tás szem­pont­já­ból a re­for­má­ció (egye­te­mes) ün­ne­pé­nek lo­ká­lis és kö­zös­sé­gi, tár­sa­dal­mi ren­dez­vé­nye, ün­ne­pe, szem­ben az egye­te­mes re­for­má­ció nap­já­nak ün­ne­pé­vel.
A kon­fir­má­ció tár­gyi vi­lá­gán ke­resz­tül ke­rült tár­gya­lás­ra a temp­lom tár­gyi vi­lá­ga, az­az az aján­dé­ko­zott tár­gyak kér­dé­se. Ez fel­ve­tet­te a temp­lo­mok be­ren­de­zé­se és esz­köz­kész­le­te kér­dé­sét, a tár­gyak le­het­sé­ges meg­je­le­né­se­it, és sze­re­pe­it.
E ko­ráb­bi vizs­gá­la­tok­ban az ün­ne­pek és temp­lom­hasz­ná­lat je­len­té­sei, va­la­mint szim­bó­lu­mai fel­öl kö­ze­lí­tet­tünk.
A vizs­gá­lat alap­kér­dé­se­ként pub­li­kál­tam a bánffy­hun­ya­di temp­lom tár­gya­it. A tárgy­szem­le a re­for­má­tus temp­lo­mi mű­vé­szet és a nép­mű­vé­szet ke­let­ke­zé­sé­nek kér­dé­se­it emel­te ki, eb­ben már át­te­kint­he­tő volt a bánffy­hun­ya­di temp­lom tár­gyi vi­lá­gá­nak egé­sze. Az ún. há­zi­ipa­ri moz­ga­lom kí­vül­ről ke­rült a temp­lo­mi mű­vé­szet anya­gá­ba, a nép­mű­vé­szet 19. szá­zad kö­ze­pi for­rá­sa­i­nál nem áll­nak a temp­lo­mi tár­gyak. Az ös­­sze­füg­gés a funk­ci­ó­ban fe­dez­he­tő fel, pon­to­sab­ban a tár­gyak fel­ira­ta­i­ban és de­di­ká­ci­ó­i­ban. A kap­cso­lat nem a tár­gyi vi­lág tech­ni­kai sa­já­tos­sá­ga­i­ban, ha­nem azok­nak szel­le­mi di­men­zi­ó­ban ér­he­tők tet­ten. A je­len­ség kö­zép­pont­já­ban ere­de­ti­leg a fel­aján­lás – offer­álás, má­sod­la­go­san – em­lé­ke­zet ál­lí­tás áll.
Temp­lo­mi tárgy­ti­po­ló­gia

Meg­kü­lön­böz­tet­jük a pré­di­ká­ci­ó­hoz kö­tő­dő, és a ri­tu­á­lis tár­gya­kat, azok hasz­ná­la­ta, il­let­ve a szak­rá­lis kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban be­töl­tött sze­re­pük sze­rint. A pro­tes­táns temp­lom nem Is­ten há­za, ha­nem a gyü­le­ke­zés he­lye. Szak­rá­lis sze­re­pét meg­ha­tá­roz­za a rí­tus­ban a pré­di­ká­ció el­sőd­le­ges­sé­ge. A hasz­ná­lat­ban le­vő tár­gyak a pro­tes­táns egy­ház­mű­vé­szet tár­gyai, „ige­hir­de­tő” tár­gyak, a mű­vé­sze­ti stí­lus fe­lett, vagy alatt a bib­li­ai idé­ze­tek ha­tá­roz­zák meg a tár­gyat, mint szak­rá­lis esz­közt, a raj­ta le­vő szö­veg a de­ko­rá­ció is.
A re­for­má­tus temp­lo­mok bel­ső­jét az egy­há­zi re­form szel­le­mé­ben ter­vez­te át­ala­kí­ta­ni már Lu­ther is, és a ko­rai észak-eu­ró­pai or­szá­gok­ban új for­má­jú temp­lo­mok épül­tek. Két do­log­nak kel­lett meg­fe­lel­ni­ük: a hang jó ter­je­dé­sé­nek, és a ta­nács­ko­zá­sok (egy­há­zi, vagy vi­lá­gi) be­fo­ga­dá­sá­nak. Amint azt Ré­vész Ist­ván­tól tud­juk, Lu­ther a gó­ti­kus temp­lo­mo­kat az ör­dög mű­ve­i­nek tar­tot­ta, ame­lyek­ben ép­pen az a szent kom­mu­ni­ká­ció, érint­ke­zés nem va­ló­sul­hat meg, ame­lyért az em­be­rek egy­be­gyűl­tek: Az igét ol­va­só és ma­gya­rá­zó hang nem ju­tott el a hall­ga­tók­hoz. A re­for­má­ció a csen­des ké­pi me­di­tá­ci­ó­ból a han­gos szó­be­li­ség te­ré­vé ala­kít­ja a temp­lo­mot, így te­hát már az épí­té­sze­ti ele­mek is a leg­fon­to­sabb szak­rá­lis funk­ci­ó­nak a szel­lem szó­be­li köz­ve­tí­té­sé­nek esz­kö­zei. A gó­ti­kus mennye­ze­te­ket nem csak ak­kor fe­dik be fa­men­­nye­zet­tel, ha azok le­om­lot­tak, ha­nem ta­pasz­tal­ják, hogy a be­fe­dett tér­ben a hang­zás elő­nyö­sebb. A re­for­má­tus temp­lom­ban en­nek meg­fe­le­lő­en a tér kö­zép­pont­ját a lel­kész he­lye, a szó­szék je­len­ti. A ka­to­li­kus temp­lo­mok­nak egyet­len kö­zép­pont­ja az ol­tár, amely a ké­pi fel­idé­zés és a szent­ség tar­tá­sá­nak a he­lye, ahol a pa­pi be­széd és a rí­tus a ké­pi kör­nye­zet­tel együtt van. A re­for­má­ci­ó­ban az ol­tár el­tű­nik, mel­lé­kes, alá­ren­delt hely­re ke­rül, aho­gyan pl. a ko­rai evan­gé­li­kus temp­lo­mok­ban a szó­szék alat­ti te­ret fog­lal­ja el, a kál­vi­ni meg­ol­dás még en­nél is ki­sebb hang­súlyt ad a rí­tust ki­szol­gá­ló be­ren­de­zés­nek, egy asz­tal­nak, amely meg­tart­ja a rí­tus tár­gya­it (al­só szek­rény ré­szé­ben) és le­he­tő­vé te­szi a szent­ség ki­szol­gá­lá­sát. A re­for­má­tus temp­lo­mok­ban így két cent­rá­lis pont van je­len, el­sőd­le­ges a szó­szék, amely a pré­di­ká­ció he­lye, má­sod­la­gos az úr­asz­ta­la, amely a rí­tu­sok he­lye. A re­for­má­tus temp­lo­mok­ban a szó­szék­től va­ló tá­vol­ság ha­tá­roz­za meg a hí­vek ál­lan­dó he­lyét a temp­lo­mi tér­ben, ame­lyet sok ge­ne­rá­ci­ón ke­resz­tül sta­bi­li­zál­nak, és az úr­asz­ta­la ren­de­zi el azo­kat a tá­vol­sá­go­kat, ame­lyek az ün­ne­pek al­kal­má­val, rí­tu­sos és tár­sa­dal­mi is­ten­tisz­te­le­tek en meg­va­ló­sul­nak. A ket­tő kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek­ben je­len­nek meg a he­lyi, lo­ká­lis tra­dí­ci­ók, meg­egye­zé­sek lel­kész és gyü­le­ke­zet kö­zött, il­let­ve a gyü­le­ke­zet „sze­rep­lői”, tiszt­ség­vi­se­lői kö­zött. A ko­rai idők dog­má­ja sze­rint, majd ké­sőbb a há­zi is­ten­tisz­te­le­tek fel­erő­sö­dé­sé­nek ide­jén a rí­tus el­sőd­le­ges­nek tű­nik a szak­rá­lis hely, a temp­lom­mal szem­ben. No­ha a temp­lom­nak szim­bo­li­kus je­len­té­se van (lásd a né­met nyelv­ben) az egy­há­zat ma­gát je­len­ti, jel­ké­pe­zi és a val­lás­há­bo­rúk ide­jén ez a szim­bó­lum még fel is erő­sö­dött, ugyan­ak­kor a hang­súly át­te­vő­dött az egy­ház mint Krisz­tus gyü­le­ke­ze­te gon­do­lat­ra, amely­nek igei alap­ját – „Ahol az én ne­vem­ben ket­ten-hár­man ösz­­sze­gyűl­nek, én ott va­gyok” – vall­ják. Eh­hez tár­sul az egye­te­mes pap­ság el­ve, bár­ki le­het az igét ol­va­só és ma­gya­rá­zó pap.
A re­for­má­ció pap­jai, csu­pán pász­to­rok, a nyáj pász­to­rai, ki­emel­ke­dé­sük a kö­zös­ség­ben a gyü­le­ke­zet jó­vá­ha­gyá­sá­val tör­té­nik. A pap­ság ál­tal hasz­nált esz­kö­zök kö­zött a leg­je­len­tő­sebb az „írás ma­ga”, a Bib­lia, amely ugyan va­la­men­­nyi hí­vő szá­má­ra a leg­fon­to­sabb hit-tár­gy, és ol­va­sá­sa az anya­nyel­vű Bib­li­ák­kal már ko­rán le­he­tő­vé vá­lik, még­is an­nak szö­ve­gét el­ső­sor­ban szó­ban is­me­rik meg, a lel­kész köz­ve­tí­té­sé­vel. Ezért is a temp­lo­mi tár­gyak kö­zött ta­lán a leg­fon­to­sabb ma­ga a Bib­lia, és más köny­vek, a ká­ték, hit­val­lá­s­ok, és éne­kes­köny­vek, a li­tur­gia szem­pont­já­ból csu­pán az éne­kes­köny­vek van­nak hasz­ná­lat­ban a szer­tar­tás­ban. Éne­kes­köny­ve­ket is csak a leg­újabb idő­ben tesz­nek el­ér­he­tő­vé a temp­lo­mok te­re­i­ben, el­he­lyez­ve azo­kat a be­já­rat mel­let­ti pol­con, aho­va hasz­ná­lat után vissza­ke­rül­nek.
A lel­kész öl­tö­ze­te a re­for­má­ci­ó­ban meg­vál­to­zik. A lu­the­ri egy­há­zak to­vább vi­se­lik a rí­tu­sok al­kal­má­val a ré­gi albát és ka­zu­lát is, de a pré­di­ká­ló lel­kész Lu­ther min­tá­já­ra az egy­ko­ri tu­dós ta­ná­rok öl­tö­ze­té­ben áll a szó­szék­re, fe­ke­te pa­lást­juk­ban, alat­ta Lu­ther­-ka­bát­ban. A kál­vi­ni re­for­má­ció meg­ma­rad a di­á­kos fe­ke­te tó­ga, pa­lást vi­se­le­té­nél, ma a re­for­má­tus egy­há­zak­ban a pa­pi pa­lást szá­mit a leg­fon­to­sabb temp­lo­mi tex­tí­li­á­nak, amely­nek fon­tos sze­re­pe van a szak­rá­lis mi­liő meg­te­rem­té­sé­ben, és az ige­ma­gya­rá­zó sze­mé­lyé­nek a kö­zös­ség­ből va­ló ki­eme­lé­sé­ben. Az evan­gé­li­kus úr­va­cso­ra osz­tás­nál a két lel­kész sze­rep­lő kö­zül az, aki csak az úr­va­cso­ra­osz­tás­ban vesz részt még ma is fe­hér albát ölt ma­gá­ra.
A lel­kész ál­tal hasz­nált Bib­lia he­lye le­het a temp­lom, az Úr­asz­ta­la, vagy a temp­lom mel­let­ti he­lyi­sé­gek. Csak a leg­utób­bi idő­ben je­le­nik meg az úr­asz­ta­lán egy Bib­lia, ame­lyet in­kább az asz­tal szak­rá­lis szfé­rá­ba eme­lé­se­ként ér­tel­mez­he­tünk, a re­for­má­tus ol­tár szim­bo­li­kus meg­ha­tá­ro­zá­sa­ként, mint ér­tel­me­zés egy ol­tár­ként hasz­nált hét­köz­na­pi be­ren­de­zé­si tárgy­hoz, egy szimp­la asz­tal­hoz. Rit­kán hasz­nál­ja ezt a nagy­mé­re­tű Bib­li­át a lel­kész, ta­lán csak azok­nál a rí­tu­sok­nál, ame­lyek az úr­asz­tal­hoz kö­töt­tek, akár tár­sa­dal­mi, akár szent­sé­gi is­ten­tisz­te­let­ről van szó. A lel­kész ün­ne­pi, szer­tar­tás­hoz tar­to­zó öl­tö­ze­te egy emel­ke­det­tebb, ün­ne­pi al­ka­lom hang­sú­lyo­zá­sa, egy sze­rep­pel tör­té­nő azo­no­su­lás je­le, a kö­zös­ség ál­tal el­fo­ga­dott, sőt ál­ta­la meg­vá­sá­rolt, fenn­tar­tott hol­mi, vagy a lel­kész­nek aján­dé­ko­zott ér­ték­tárgy. Mind­két meg­ol­dás is­me­re­tes. A pro­tes­táns lel­ké­szek öl­tö­ze­te­i­nek ki­ala­ku­lá­sa a leg­in­kább tük­rö­zi a sok­fé­le­sé­get, a lokalitást, vagy az új­kor­tól a „nem­ze­ti” jel­le­get.
Sok­fé­le­sé­gü­ket a pro­tes­táns kis­egy­há­zak dol­goz­ták ki, ez­zel is hang­sú­lyoz­va az el­té­rést azok­tól az egy­há­zak­tól, ame­lyek­ből ki­vál­tak. A temp­lo­mi tár­gyak a sza­kral­itás szem­pont­já­ból leg­in­kább ki­emelt da­rab­jai a lel­kész­hez kö­tőd­nek, sze­mé­lyé­ben nyi­lat­ko­zik meg az ige, ke­zé­ben tart­ja en­nek for­rá­sát, a Bib­li­át, és a pré­di­ká­ci­ók szö­ve­ge­it, ká­té­kat, éne­kes­köny­ve­ket. Minden­nek meg­je­le­né­si he­lye a temp­lom te­ré­ben a szó­szék­hez kö­tő­dik.

Az úr­asz­ta­lá­nak hasz­ná­lat­ba­vé­te­le min­den­kor egy pro­fán tárgy be­ik­ta­tá­sá­val tör­tént, ol­tár sze­re­pét funk­ci­o­ná­lis okok emel­ték ki, és „rej­tet­ten”, a dog­mák­nak el­lent­mon­dó­an hor­doz­za ezt a sze­re­pét. A ka­to­li­ku­sok­tól át­vett temp­lo­mok­ban a szen­tély és a gyü­le­ke­ze­ti tér kö­zött áll, ha­son­ló­an a ka­to­li­kus ol­tá­rok el­he­lye­zé­sé­hez. De struk­tú­rá­ja, tér­be­li hely­ze­te tel­je­sen el­té­rő, nincs architek­tonikus jel­le­ge, még ak­kor sem, ami­kor kő­ből, egy láb­ra té­ve kész­tik el. Nem fő pont­ja az épü­let­nek. Szak­rá­lis jel­le­gét a rá­tett fel­irat iga­zol­ja, ame­lyet a bú­tor ké­szít­te­tők te­tet­tek rá, igék, ame­lyek az úr­va­cso­ra­vé­tel­lel kap­cso­la­to­sak. Az asz­tal le­te­rí­té­se tex­tí­li­á­val a vi­lá­gi hasz­ná­lat­nak meg­fe­lel, en­nek sza­kral­izálása szin­tén a rá­hím­zett vagy rá­szőtt szö­veg, il­let­ve áb­rá­zo­lás ré­vén tör­té­nik. Az asz­tal, több­nyi­re a temp­­lombe­ren­de­zés asz­ta­los­mun­ká­i­nak ré­sze, a men­­nye­zet és kar­zat­desz­kák, va­la­mint a szó­­szék ké­szí­tő­i­nek mun­ká­ja, ilyen mó­don a szent tér hasz­ná­lat­hoz tör­té­nő be­ren­de­zé­sé­nek ré­sze. Az asz­tal­ra he­lye­zett tár­gyak en­nek fo­ko­zá­sá­ra szol­gál­nak, így a te­rí­tők, ta­ka­rók, ab­ro­szok és ken­dők, újab­ban a Bib­lia és a vá­za vi­rág­cso­kor­ral.
Az egy­ház­mű­vé­szet­ben meg­kü­lön­böz­tet­jük to­váb­bá a klen­odi­umokat és a parafer­numokat.
A Krisz­tus szent vé­rét és tes­tét tar­tó edé­nyek a klen­odi­umok, he­lyük és sze­re­pük a re­for­má­tus temp­lom má­sod­la­gos kö­zép­pont­já­hoz az úr­asz­ta­lá­hoz kö­tő­dik. A re­for­má­tus gya­kor­lat­ban a bor és a ke­nyér em­lék­fel­idé­ző jel­ké­pek, a sza­ka­dás a ka­to­li­kus egy­ház­zal ép­pen a szent­ség­ben je­len­lé­vő Krisz­tus vé­re és tes­te kér­dé­sé­ben tör­tént, e szim­bo­li­kus át­ér­tel­me­zés nem te­szi in­do­kolt­tá a szent edé­nyek szak­rá­lis vé­del­mét kö­vek­kel és mo­tí­vu­mok­kal, ké­sőb­bi ér­tel­me­zés­ben túl­zott fel­dí­szí­té­sét. És nem kí­ván­ja meg a tisz­tá­ta­lan olyan mér­té­kű tá­vol­tar­tá­sát sem, mint pl. az edé­nyek kéz­zel tör­té­nő meg­érin­té­sét sem, az­az nem szük­sé­ges fe­hér gyolc­­csal vagy ken­dő­vel meg­fog­ni. A re­for­má­ció zsi­na­tai azon­ban meg­en­ged­ték, hogy a ka­to­li­kus temp­lo­mi edé­nye­ket hasz­ná­lat­ba ve­gyék. Ki­emel­ke­dett kö­zü­lük a ke­hely, ame­lyet a re­for­má­ció szim­bo­li­kus jel­ként hasz­nált már a 16. szá­zad­tól. A jó­mó­dú vá­ro­si gyü­le­ke­ze­tek dí­szes és drá­ga öt­vös­mun­ká­kat ren­del­tek, nem­csak az úr­va­cso­rá­ra, ha­nem a ke­resz­te­lés­re vo­nat­ko­zó­an is. Ez utób­bi, mint a meg­ha­gyott egyik szent­ség ki­emelt je­len­tő­sé­gű volt, a temp­lo­mok nyu­ga­ti be­já­ra­tá­nál el­he­lye­zett ke­resz­te­lő me­den­cé­ket sok he­lyen hasz­ná­lat­ba vet­ték és hagy­ták. Kü­lö­nö­sen az evan­gé­li­kus temp­lo­mok­ban, ahol a me­den­cé­re tett áb­rá­zo­lá­sok (Ke­resz­te­lő Szent Já­nos) ér­tel­mez­ték a tár­gyat, an­nak hasz­ná­la­tát. E két szent­sé­get tar­tot­ta meg a re­for­má­ció. A tár­gyak szak­rá­lis rend­jé­ben eze­ket azért tart­juk ki­emelt­nek, mert a gyü­le­ke­ze­ti élet meg­va­ló­su­lá­sá­nak ele­mi fel­tét­elei, no­ha fa kely­he­ket és tá­la­kat is is­me­rünk, és más ol­csó pa­rasz­ti tár­gyi anyag is meg­fe­lelt a szent­ség­hez ju­tás cél­já­nak. Aján­dé­ko­zá­suk a re­for­má­tus egy­ház alap­gon­do­la­tá­nak fe­lel meg, amely­ben min­den Is­ten di­cső­sé­gé­re aján­la­nak fel, és min­den esz­köz az ő kö­ve­té­sé­re szol­gál. A ri­tu­á­lis edé­nye­ken meg­je­len­nek az aján­dé­ko­zó vá­lasz­tá­sa sze­rin­ti igék, az or­na­men­tá­lis dí­szít­mé­nyek kö­zött, va­la­mint a je­gyes aján­dé­ko­zó ne­ve és az aján­dé­ko­zás ide­je. A pro­tes­táns egy­ház­mű­vé­szet mint „ige­hir­de­tő” mű­vé­szet, a temp­lo­mi edé­nye­ken és tex­tí­li­á­kon a bib­li­ai for­rá­so­kat idé­zi fel a szer­tar­tá­sok­kal kap­cso­lat­ban. A tárgy üze­ne­te­it a kor mű­vé­sze­ti stí­lu­sá­ban an­nak emó­ci­ó­i­val jut­tat­ják ki­fe­je­zés­re, még ak­kor is, ha ezt mér­ték­tar­tó mó­don, vis­­sza­fo­got­tan te­szik. A ná­lunk ke­vés­bé ki­bon­ta­ko­zó ba­rokk dí­szí­tés hi­á­nyát a val­lá­si gon­dol­ko­dás más irá­nyai és for­mái ala­poz­ták meg. A ké­ső re­ne­szánsz or­na­men­ti­kát te­o­ló­gi­ai ra­ci­o­na­liz­mus cél­sze­rű­sé­ge tisz­tí­tot­ta meg, itt nem ta­pasz­tal­hat­tuk a 16–17. szá­zad, Lu­thert is ma­gá­val ra­ga­dó ba­rokk ér­zel­mes­sé­get, len­dü­le­tet, amely­nek meg­fe­lelt a ko­rai lu­the­rá­nus dí­szí­tő­mű­vé­szet ba­rokk jel­le­ge. „Ez a mű­vé­szet nem descrip­tiv, le­író mű­vé­szet, ha­nem inspi­ratív és szug­gesz­tív, amely ép­pen azt akar­ja ki­fe­jez­ni, amit már szó­val mon­da­ni nem le­het” (Dr. Gyimesy 1944, 343). A te­o­ló­gi­ai ra­ci­o­na­liz­must a kál­vi­ni re­for­má­ci­ó­ban a pu­ri­ta­niz­mus for­mál­ja át, ott, ahol a lel­ké­szek kül­föl­di ta­nul­mány­út­ja­ik­ról vis­­sza­tér­ve en­nek ha­tá­sa alá ke­rül­nek, Lorántffy Zsu­zsan­na kör­nye­ze­té­ben pél­dá­ul. Az öt­vös, fa, cse­rép, egyéb ol­csó fém tár­gya­kat a rí­tus­ban va­ló sze­re­pük te­szi e temp­lo­mok nél­kü­löz­he­tet­len tár­gya­i­vá.
Ez­zel szem­ben a temp­lom­ban hasz­nált tex­tí­li­á­kat a kez­de­ti idők­ben tel­je­sen nél­kü­löz­het­te a gyü­le­ke­zet. Az ol­tá­rok le­te­rí­té­sét fe­hér gyolc­­csal a má­gi­kus gon­dol­ko­dás sze­rint a szent­ség­nek érint­he­tet­len­sé­gé­vel hoz­zák kap­cso­lat­ba, a ko­rai 4–6. szá­za­di áb­rá­zo­lá­so­kon lát­ha­tó amint két ke­zén tar­tott ken­dő­vel ve­szi át Szent Pál a szent te­ker­cset Krisz­tus­tól. Ké­sőbb a li­tur­gi­á­ban hasz­nált ol­tár­te­rí­tő már nem­csak a szent ele­mek meg­óvá­sát de a rep­re­zen­ta­tív szim­bo­liz­must mu­tat­ja, ami­kor a ken­dőt Jé­zus ha­lot­ti lep­lé­vel hoz­zák kap­cso­lat­ba. Az ol­tár­te­rí­tők több ré­te­gét a bor és ke­nyér, mint Krisz­tus va­ló­sá­gos tes­te, ér­te­lem­ben a vér át­szi­vár­gá­sá­nak meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ra hasz­nál­ták, egy fran­cia zsi­nat (1289) pél­dá­ul öt ré­te­get ír elő (Ré­vész 1944, 393).
A re­for­má­ció dog­ma­ti­kai vál­tá­sa az úr­va­cso­rá­ban szim­bo­li­kus je­len­lé­tet, az ese­mény fel­idé­zé­sét, mint a meg­em­lé­ke­zés ré­szét fo­gal­maz­za meg, így a má­gi­kus gon­dol­ko­dás szá­má­ra a tár­gyak meg­fog­ha­tó­sá­ga, ki­tisz­tít­ha­tó­sá­ga imá­val és benedik­ció­val majd ké­sőbb funk­ci­o­ná­lis hasz­ná­lat­ban, te­za­u­rá­lás és em­lék­tárgy­ként is el­fo­ga­dás­ra ke­rül. Az úr­asz­ta­lá­nak le­te­rí­té­sét a pro­tes­táns egy­há­zak a va­cso­ra tény­le­ges fel­idé­zé­sé­vel in­do­kol­ják, a ko­rai gyü­le­ke­zet­nek a temp­lom ha­jó­já­ban hos­­szú asz­talt te­rí­tet­tek meg az úr­va­cso­rá­zók pe­dig le­ül­tek. Az asz­talt te­hát az ál­ta­lá­nos ne­me­si és pol­gá­ri szo­ká­sok sze­rint te­rí­tet­ték le ab­ros­­szal, ko­rai úr­asz­tal­te­rí­tő­ink egy ré­sze mé­re­tei alap­ján is, csak a rá­juk tett szö­veg és áb­ra sze­rint tér­nek el a vi­lá­gi ab­ro­szok­tól. A pol­gá­ri élet esz­kö­zei a ken­dők és te­rí­tők, sző­nye­gek, kár­pi­tok, el­he­lye­zé­sük a dí­szí­tés és ok­ta­tás-ta­ní­tás esz­kö­ze­i­vé vál­tak, aho­gyan ezt a hí­res Lu­ther kár­pit mu­tat­ja, amely a lu­the­ri ta­ní­tás ele­me­it ren­de­zi el a ké­pen an­nak bel­ső lo­gi­ká­ja sze­rint, a fel­tá­ma­dó Krisz­tus lá­ba alatt az ör­dög több­fé­le for­má­já­ban a pá­pai ti­a­rá­val dí­szes sár­kány a dé­mo­ni ör­dög és kí­gyó és a szö­veg­táb­la a bib­li­ai idé­ze­tek­kel, az 1560-as évek lu­the­ri vi­lág­kép­ét fog­lal­ja ös­­sze.
A temp­lo­mok­ban az ülés­ren­det ere­de­ti­leg az egy­ház kép­vi­se­lő­jé­vel egyet­ér­tés­ben ala­kí­tot­ták ki. En­nek nyo­ma­it az egy­ház ál­tal bün­te­ten­dő vét­sé­gek fel­so­ro­lá­sá­nál ta­lál­juk, a „vét­kek kö­zött, ame­lye­ket ek­lé­zsia­kö­ve­tés­sel bün­te­tett az egy­ház ott ta­lál­juk a szit­ko­zó­dást, a szi­dal­ma­zást, az el­sőbb­ség­űzést vagy székrend­sértést, a val­lás­ta­lan­sá­got, a ve­sze­ke­dést, a pa­ráz­na­sá­got, a kü­lön­élést, a vad­há­zas­sá­got (Tárkány Szűcs 1981, 807; Szőc­sné Gaz­da 1999, 316; Amb­rus 2006, 79). A temp­lo­mi ülés­rend jo­gi jel­le­gét több for­rás­ból ere­dez­tet­he­tő­en Tárkány Szűcs Er­nő a köz­ha­tó­ság és az egy­há­zi ha­tó­ság egy­be­esé­sé­ből ve­ze­ti le, an­nak ren­di jel­le­gét meg­je­gyez­ve. Az egy­ház­nak tar­to­zó já­ran­dó­sá­gok (adók, ado­má­nyok) el­len­té­te­le­zé­se ké­pen egyet­len jog kö­tő­dik a gyü­le­ke­ze­tek tag­ja­i­hoz, a temp­lom­ba tör­té­nő be­ülés, és az is­ten­tisz­te­let vagy mi­se meg­hall­ga­tá­sá­nak jo­ga (Tárkány Szűcs 1981, 100).
Kresz Má­ria kö­zölt elő­ször Ka­lo­ta­szeg­ről temp­lo­mi ülés­ren­det, ahol ő a nem­zet­sé­gi szer­ve­zet rend­jét lát­ta meg­je­len­ni a pa­dok­ban (Kresz 1975, 421). Tárkány Szűcs Er­nő va­gyo­ni ös­­sze­füg­gést lát az el­ső pa­dok el­fog­la­lá­sá­ban, a tár­sa­da­lom úri ré­szé­nek pad­jai a tár­sa­dal­mi ré­teg­ző­dés sze­rint szin­tén az el­ső so­rok­ban van­nak.
A temp­lom te­ré­ben el­he­lyez­ke­dő tár­gyak, ese­mé­nye­ket, azok em­lé­ke­it, csa­lá­dok ne­ve­it és em­lé­ke­ze­tét őr­zik. őr­zik to­váb­bá az ese­mény­hez kö­tő­dő, az aján­dé­ko­zó ál­tal vá­lasz­tott igét, vagy ke­gyes fel­ira­tot. Ez egy má­sik kon­notá­ciót je­lent, egy val­lá­sos pre­zen­tá­ci­ót, amely a val­lá­sos­ság tár­gyi­a­sult meg­je­le­né­se is. Az ese­mény és a sze­mély, aki­hez kap­cso­lód­nak a tár­gyak a val­lá­si élet ese­mé­nye, ré­sze­se. A kon­fir­má­ci­ós aján­dé­kok fo­ko­zot­tan az egy­ház­hoz tar­to­zás meg­erő­sí­té­sé­nek em­lé­két, a re­for­má­tus iden­ti­tást je­len­tik ki, a te­me­tés­sel, ha­lál­lal kap­cso­la­tos aján­dé­kok az örök­lét, de leg­alább­is a gyü­le­ke­ze­ti kö­zös­ség­ben fenn­tart­ha­tó em­lé­ket kí­ván­ja fenn­tar­ta­ni, e két ak­tus „fi­zi­ka­i­lag” a gyü­le­ke­zet­be lé­pés, és az on­nan el­tá­vo­zás ese­mé­nyét rög­zí­ti. A csa­lá­dok ne­vei meg­je­len­nek te­hát a tár­gya­kon és a tár­gyak­kal bi­zo­nyos temp­lo­mi tér-ré­szek­ben. A temp­lo­mo­zók te­hát el­he­lye­zik aján­dé­ka­i­kat azo­kon a szak­rá­lis pon­to­kon, ahol a tár­gyak a rí­tus he­lye­in a hasz­ná­lat­ban, vagy mint de­ko­rá­ció meg­je­len­nek, hasz­ná­lat­ba ke­rül­nek. Ez egy szim­bo­li­kus je­len­lét, amely fel­erő­sí­ti a gyü­le­ke­zet kö­zös­sé­gé­ben ülők sze­mé­lyét, ki­eme­li őket a temp­lo­mi kö­zös­ség­ből. Nem­csak a kö­zös­ség­ben, ha­nem a ke­gyes­ség­ben va­ló fo­ko­zot­tabb rész­vé­telt mu­tat­ja, kü­lö­nö­sen a tár­gyak­ra tett bib­li­ai idé­ze­tek vagy fel­aján­lás szö­ve­gek ré­vén. Az egy­ko­ri osz­tat­lan kö­zös­sé­gi hit szem­pont­já­ból ez az ön­meg­je­lö­lés egy in­di­vi­du­á­lis hit fe­lé tör­té­nő moz­du­lás volt, amely­nek a pu­ri­ta­niz­mus­ban már meg­je­len­nek a gyö­ke­rei, a temp­lom-ala­pí­tók és épí­tők, a pat­ró­nu­sok, a rí­tus-tár­gyak aján­dé­ko­zói fel­fo­ko­zot­tan tá­mo­ga­tói, és fenn­tar­tói a temp­lo­mi élet­nek és pél­da­mu­ta­tói a ke­gyes­ség­nek. Az egy­ház fenn­tar­tás­ban va­ló rész­vé­tel ra­ci­o­na­liz­mu­sát fe­lül­ír­ta az offer­álás, az aján­dé­ko­zás gesz­tu­sa, mint a le­mon­dás, ál­do­zat­ho­za­tal meg­nyil­vá­nu­lá­sa. Ter­mé­sze­te­sen mind­ez a szak­rá­lis erő meg­nye­ré­sé­ért, a fo­lya­ma­tos se­gí­té­sért és vég­ső so­ron a meg­bo­csá­tá­sért, ke­gye­le­mért tör­té­nik, amely az örök élet ígé­re­té­vel azo­nos. Az egyé­ni val­lá­sos­ság meg­je­le­né­se a pu­ri­ta­niz­mus ide­jén még szór­vá­nyos, és olyan te­o­ló­gi­ai is­me­ret és prog­ram ter­vet kí­ván, mint ami­lyen­nel csak a fő­ne­mes csa­lá­dok tag­jai él­het­tek a 16–17. szá­zad fo­lya­mán. Azok­nál a fő­ne­mes as­­szo­nyok­nál vagy fér­fi­ak­nál, kik­nek ok­ta­tá­sá­ban a pro­tes­táns val­lá­sos és er­köl­csi is­me­re­tek ki­emel­ten je­len­tek meg, és ahol a pu­ri­ta­niz­mus, mint élet­for­ma meg­va­ló­sít­ha­tó volt. Pé­ter Ka­ta­lin Lorántffy Zsu­zsan­na élet­raj­zá­ból ki­tű­nik mi­lyen szo­kat­lan volt egy nő ré­szé­ről a te­o­ló­gi­ai ér­dek­lő­dés, mi­lyen nagy sze­re­pet ka­pott gon­dol­ko­dá­sá­ban az is­ko­lai ok­ta­tás, a mun­ka meg­be­csü­lé­se, amely­hez a le­á­nyok­nál a ké­zi­mun­ka is tar­to­zott a töb­bi, ház­tar­tá­si is­me­ret mel­lett (Pé­ter 2000, 9–67). Az élet­ben tett ke­gyes fel­aján­lá­sok, ame­lyek az Is­ten­nek tet­sző pu­ri­tán élet ele­mei, a pél­da­adás­sal hat­hat­tak a köz­né­pi men­ta­li­tás­ra, ott, ahol er­re a lel­kész és a pat­ró­nus fi­gyel­me ki­ter­jedt. A pré­di­ká­ció, mint er­köl­csi és hit­be­li tu­dás és a tár­gyak fel­aján­lá­sai, mint a le­mon­dás és eré­nyes élet pél­dái ha­tot­tak a temp­lo­mo­zók­ra.
A ta­ní­tás a re­for­má­ció hit­for­má­ja, ame­lyet a tár­gyak és kör­nye­zet, és a de­ko­rá­ció su­gá­roz, en­nek a ta­ní­tás­nak vá­lik ré­szé­vé az aján­dé­ko­zó, ma­ga is ta­nít az ál­do­zat­ho­za­tal­ra, a ke­gyes élet­re és az egyé­ni job­bu­lás út­já­ra lép­het a Krisz­tus­nak tett aján­dé­ko­zás ré­vén, és ta­nít az igé­vel, ame­lyet az aján­dé­ko­zott tárgy­ra tett. A temp­lom szak­rá­lis te­ré­nek súly­pont­ját a men­­nye­zet fes­tés­ben el­he­lye­zett fel­ira­tos táb­la is erő­sí­ti, amely a temp­lom pi­ac­te­re fö­löt­ti te­rü­le­ten van meg­őriz­ve a be­ren­de­zést szer­ve­ző lel­kész és ku­rá­tor ne­ve­it, és a ké­szü­lés idő­pont­ját, és még az ado­má­nyo­zó ne­vét is.

To­po­grá­fia

Az egyé­ni meg­je­le­nés ál­lan­dó­sá­ga foly­to­nos­sá­ga „di­nasz­ti­kus” jel­le­ge van je­len a temp­lo­mi ülés­rend­ben. Ere­de­ti­leg ta­lán még ke­vés­bé az in­di­vi­du­a­li­zá­ló­dás, mint egy nem­zet­sé­gi kö­zös­ség­ben va­ló meg­je­le­nés, il­let­ve an­nak tár­sa­dal­mi sú­lya van je­len.
A temp­lo­mi ülés­rend ki­ala­kí­tá­sá­nak kü­lön­fé­le szem­pont­jai le­het­sé­ge­sek, ame­lyek men­tén a fa­lu tár­sa­dal­ma szer­ve­ző­dik, a nem, az élet­kor, a tár­sa­dal­mi hely­zet, a tár­sa­da­lom éle­té­ben be­töl­tött sze­re­pek, és ezek kom­bi­ná­ci­ói.
A temp­lom­ban a csa­lá­dok­nak örö­költ he­lye­ik van­nak. Ezek­nek ere­de­ti­leg fel­te­he­tő­en ra­ci­o­ná­lis oka le­he­tett, de va­la­mi­fé­le, a ke­gyes­ség­ben va­ló rész­étel mér­té­ke és anya­gi ál­do­zat áll mö­göt­te. Azért ne­ve­zik örö­költ he­lyek­nek, mert az egy­há­zi adó­fi­ze­tés­ében ki­ala­kult ti­zed-rend­szer az egy­ház ta­gok el­té­rő jö­ve­del­me­it kö­vet­ve el­té­rő fenn­tar­tói erőt kép­vi­sel­tek, és ezt a le­szár­ma­zás fenn­tart­ja. A leg­na­gyobb jö­ve­del­mű­ek ti­ze­de a leg­na­gyobb rész­vé­telt je­len­tet­te az egy­ház fenn­tar­tá­sá­ban. A ti­zed-fi­ze­tés rend­je egé­szen 1945-ig fenn­állt, már ter­mé­sze­te­sen pénz­ben átszá­mol­va.2 Ezt a pol­gá­ro­so­dó ré­te­gek évi jö­ve­del­mük, vagy bé­rük sze­rint szá­mol­ták ki. A be­fi­ze­tés így az egy­ház­fenn­tar­tás­ban vál­lalt el­té­rő rész­vé­telt fe­jez­te ki, a ki-ki a ma­ga ere­je sze­rint, de ará­nyo­san, és ter­mé­sze­te­sen ki­ala­kult egy sor­rend a temp­lo­mi ülés­rend­ben, el­he­lyez­ke­dés­ben.
Ami­kor még a temp­lom­ban a lel­kész hang­já­nak a hal­lá­sa, meg­ér­té­se az épít­mény mé­re­te­i­vel, bel­ső akusz­ti­ká­já­val szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben volt, az ige hal­lá­sa és meg­ér­té­se je­len­tet­te a va­ló­di rész­vé­telt a temp­lom­lá­to­ga­tás­ban, (a szent él­mé­nye) en­nek ki­emelt he­lyei a szó­szék­től va­ló tá­vol­ság sze­rint ke­rül­tek ér­té­ke­lés­re, a szent ige jó hal­lá­sa, a szent­tel va­ló kap­cso­lat- te­rem­tés leg­fon­to­sabb moz­za­na­ta a na­gyobb be­fi­ze­tő­ket, vagy fenn­tar­tó­kat ter­mé­sze­te­sen meg­il­let­te.
Ha­son­ló­kép­pen a szent úr­va­cso­ra vé­tel so­rát a ré­gi „ál­ló” úr­va­cso­ra­vé­tel rend­je sze­rint az úr­asz­ta­lá­hoz kö­zel ülő il­let­ve a pa­dok­ban kor sze­rint ülők sor­rend­jé­ben szol­gál­ta ki a lel­kész, ki­jő­ve a pa­dok­ból, a kö­zép­pont­tól ki­fe­lé ha­lad­va, kor­sze­rin­ti sor­ban áll­tak meg, és így hor­doz­ta el min­den­ki­hez a lel­kész, elő­ször a ke­nye­ret, majd a bort. A szent­ség­ben va­ló ré­sze­sü­lés sor­rend­jét te­hát két do­log ha­tá­roz­ta meg, az adó­fi­ze­tés mér­té­ke, az­az a va­gyo­ni hely­zet, a pad­ban el­he­lyez­ke­dett kö­zött pe­dig az élet­kor. A temp­lom­ban két kö­zép­pon­tot je­len­tő hely van, a hang for­rá­sá­nak he­lye, a szó­szék, és az úr­va­cso­ra­vé­tel ki­osz­tá­sá­nak ki­in­du­ló he­lye, az úr­asz­tal. Ez utób­bi a tár­sa­dal­mi is­ten­tisz­te­le­tek­nek is a kö­zép­pont­ja, ha nincs a temp­lom­ban a kö­zép­kor­tól meg­tar­tott ke­resz­te­lő me­den­ce, a ke­resz­te­lés is az úr­asz­ta­lá­nál tör­té­nik, és ide áll a há­zas­sá­got kö­tő pár is. Ilyen­kor a rí­tu­so­kat meg­elő­ző és kö­ve­tő is­ten­tisz­te­le­ti ré­szek­nél he­lyet kap­nak az el­ső pa­dok­ban, ahon­nan, az ab­ban ülők hát­rább, üres pa­dok­ba hú­zód­nak. Így a szer­tar­tá­sok érin­tett csa­lád­jai es­kü­vőn vagy ke­resz­te­lőn az úr­asz­ta­lá­nak kö­ze­lé­be ke­rül­nek, és az ese­mény fő­sze­rep­lő­i­ként vé­gig ott ma­rad­nak. En­nek olyan ki­emelt sze­re­pe van, amely au­to­ma­ti­ku­san meg­va­ló­sul, ke­resz­te­lőn, es­kü­vőn, és te­me­tés­kor a ro­kon­ság töl­ti meg az el­ső so­ro­kat, ilyen­kor hát­rább, az üre­sen ma­radt he­lyek­re ül­nek le a pa­dok­ban szo­ká­so­san ülő csa­lá­dok.
A csa­lá­dok he­lyei ál­lan­dó­ak, és örök­lés­sel fenn­tar­tot­tak. No­ha a le­szár­ma­zot­tak anya­gi hely­ze­te vál­toz­hat, föl­dek el­osz­tó­dá­sa, el­sze­gé­nye­dés, vagy gaz­da­go­dás, pa­raszt­ból ipa­ros­sá vá­lás, stb. az em­lé­ke­zet egy ko­rai ál­la­pot, ta­lán a job­bágy­fel­sza­ba­du­lás­ra már meg­rög­zött, ki­ala­kí­tott ren­det őr­zött meg. Ki­vé­tel­ként em­lít­het­jük a csa­lá­di pad­ból az „úri pad­ba” ke­rü­lést, ez a hely­be­li­ek­ből ki­emel­ke­dett ta­ní­tó­kat, ta­ná­ro­kat és más ér­tel­mi­sé­gi­e­ket je­len­ti, (amen­­nyi­ben át akar­nak ül­ni a csa­lá­di pad­ból az „úri pad­ba”).
2005–2006-ban Papp Már­ton pres­bi­ter és Sza­bó Papp Ka­ta­lin ös­­sze­ál­lí­tot­ták a bánffy­hun­ya­di temp­lo­mi ülés­ren­det, és ab­ban be­je­löl­ték az „ere­de­ti”, a le­szár­ma­zás­sal, beháza­sodás­sal”és a „be­köl­tö­zés­sel” el­he­lyez­ke­dő szemé­lyeket.3 Így lát­ha­tó­vá vá­lik, hogy a le­szár­ma­zás- fér­fi ágon a vők is, női ágon a me­nyek is fér­jük sze­rin­ti csa­lá­di pa­dok­ba át­ke­rül­nek, es­kü­vő­jük után. Fér­jük sze­rin­ti pad­ba ül­nek ak­kor is, ha a meny­as­­szony más fa­lu­ból szár­ma­zik. A más fa­lu­ból szár­ma­zók egyéb­ként a há­tul üre­sen ma­ra­dó pa­do­kat fog­lal­hat­ják el, vagy be­ké­rez­ked­het­nek pl. szom­széd­ság cí­mén egy csa­lá­di pad­ba is. Ez rit­kán for­dul elő.
A ke­gyes ado­má­nyo­kat je­len­tő temp­lo­mi tár­gyak is az egy­ház vagy gyü­le­ke­ze­ti élet fenn­tar­tá­sát szol­gál­ják. En­nek ér­tel­mé­ben a pat­ró­nus szin­te kö­te­le­ző­en vál­lal­ja a temp­lo­mi edé­nyek meg­vá­sár­lá­sát és a ne­mes as­­szo­nyok a te­rí­tők, ken­dők ado­má­nyo­zá­sát. Ha nincs pat­ró­nus a gyü­le­ke­ze­tek együtt vá­sá­rol­ják meg a leg­fon­to­sabb edé­nye­ket, köz­ada­ko­zás­ból, a bánffy­hun­ya­di tár­gyak kö­zött mind­ket­tő­re van pél­da.
A re­for­má­ció ko­rai ide­jé­ben (pl. ár­va­egy­há­zak) a szent­ség­ben va­ló ré­sze­sü­lés­nél el­sőd­le­ges­nek tar­tot­ták a rí­tust, és csak má­sod­la­gos­nak ma­gát a temp­lo­mot, vagy az ab­ban tör­té­nő el­he­lyez­ke­dést. Így elő­for­dul, hogy a temp­lo­mi edé­nyek ko­ráb­bi­ak a temp­lom­nál, vagy a temp­lom hasz­ná­lat­ba­vé­tel­ének ide­jé­nél. A re­for­má­ció ál­lás­pont­ja az ül­dö­zé­sek ide­jé­ből, „ahol ket­ten, hár­man az én ne­vem­ben ös­­sze­jön­nek, én ott va­gyok” a rí­tust te­szi el­sőd­le­ges­sé, és a temp­lom és az ab­ban va­ló el­he­lyez­ke­dés má­sod­la­gos, és idő­ben le­het ké­sőb­bi. Így a temp­lo­mi ülés­rend­nél szi­go­rúbb rend­nek szá­mít­ha­tott az úr­va­cso­ra osz­tás rend­je, amely ma is az ülés­rend­del azo­nos sor­rend­ben tör­té­nik. Ter­mé­sze­tes­nek tart­ják, hogy a temp­lom­ban el­fog­lalt hely sze­rint lép­nek az úr­va­cso­ra-vé­tel­kor a pap elé.
A temp­lom­ban ma ülők név­so­rát ös­­sze­ve­tet­tük egy, az 1856-ban ké­szült jegy­zék­kel, amely a volt úr­bé­re­sek­nek az er­dő­jog­ban va­ló ré­sze­sü­lé­sét ál­la­pí­tot­ta meg, az egy­ko­ri úri szol­gá­lat iga-ere­je sze­rint. En­nek a jegy­zék­nek az alap­ján meg­ha­tá­roz­ha­tó a csa­lá­dok­ról, hogy ne­me­sek- vol­tak-e, (mert ak­kor nem sze­re­pel­nek a jegy­zék­ben,) és hogy iga­erő szem­pont­já­ból mi­lyen mé­re­tű gaz­da­ság­gal bír­tak az er­dő­jog osz­tá­sa ide­jén4. A bir­to­ko­sok hely­ze­té­ben be­állt vál­to­zá­so­kat az er­dő­jog­gal kap­cso­la­to­san az ál­la­mo­sí­tást meg­elő­ző 1947-es er­dő­hasz­ná­la­ti jegy­zék­ben le­het re­giszt­rál­ni, amely az ere­de­ti 1865-ös irat alap­ján ké­szült, de tar­tal­maz­za a vál­to­zá­so­kat is.5 Ez al­ka­lom­mal csak a 19. szá­zad kö­ze­pi ál­la­pot­tal ve­tet­tük egy­be a temp­lo­mi ülés­ren­det. Ren­del­ke­zé­sünk­re áll a temp­lo­mi tár­gyak le­írá­sa, ily mó­don az ado­má­nyo­zók ne­ve és az ado­má­nyo­zás ide­je (Szacsvay 2006/b, 76–81).
A ma lel­tár­ban lé­vő temp­lo­mi tár­gya­kat az aláb­bi­ak aján­dé­koz­ták:
Csoma Györ­gy 1681
Böndi András-Juhász Ilo­na 1743
Bánffy­hun­ya­di Nagy Fe­renc 1761
Sza­bó Sámuel-Szabó Zsó­fia 1764
BL Bánfi Kiszti­na 1768
Gyu­lay Gi­zel­la 1890
Ko­vács Ka­ta 1896 kon­fir­má­ció,
Buzás Zsó­fi püs­pök 1905 kon­fir­má­ció
Gyu­lay Mar­git 1907
Alb­recht Lajos­né Bónis Irén 1911
Teleg­di Er­zsi­ke 1915
Mak­falvi Fer­enc­né, Lőrincz Buzás Er­zsé­bet 1926
Alb­recht Lajos­né, Bónis Irén 1926
Új­vá­ri Csil­la Haj­nal, 1986
Új­vá­ri Me­lin­da 1986

A temp­lo­mi tár­gyak szá­ma 70 kö­rül van, ter­mé­sze­te­sen a gyü­le­ke­zet is­me­ri a ma­gu­kat meg nem je­lölt aján­dé­ko­zó­kat is, és szá­mon tart­ja a csu­pán év­szám­mal je­lölt kö­zö­sen szer­zett edé­nye­ket is, ame­lyek a kö­zös­sé­gi val­lá­sos­ság pél­dái. Az 1960-as évek­től je­len­tő­sen meg­nő az aján­dé­ko­zott tex­tí­li­ák szá­ma. Ezek több­sé­ge a temp­lom­ban el­he­lyez­ve, hasz­ná­lat­ban van. El­mond­ha­tó, hogy a tör­té­ne­ti idők­ben egy­kor aján­dé­ko­zók stá­tu­sza, he­lye a tár­sa­da­lom­ban ki­emel­ke­dő volt. A csa­lád­ne­vek és csa­lá­dok ma is is­mer­tek. Ugyan­ak­kor sok je­len­tős csa­lád nem sze­re­pel az el­sők kö­zött, mint bir­to­kos, vi­szont sok csa­lád ne­ve már nincs a temp­lo­mo­zók kö­zött. A 2005-ben el­ké­szült temp­lo­mi ülés­rend­ben te­hát az egy­ko­ri aján­dé­ko­zó csa­lá­dok­nak mai stá­tu­szá­ra vo­nat­ko­zó­an kap­ha­tunk el­iga­zí­tást. Igaz, ez a re­for­má­tu­sok kö­zös­sé­gé­ben ki­ala­kí­tott tár­sa­dal­mi hi­e­rar­chia bi­zo­nyá­ra egy ko­rai tár­sa­dal­mi hi­e­rar­chi­á­nak egy­há­zi rend­jé­ből ma­radt fenn, és va­ló­szí­nű­leg egy ko­ráb­bi hi­e­rar­chi­át őriz, még­is eb­ben meg je­len­nek az el­múlt 150 év temp­lo­mi ülés­rend­jé­ben rög­zí­tett vál­to­zá­sok is. Így az ülés­rend­ben már nin­cse­nek meg a ko­ráb­ban ho­mo­gé­nebb, egy csa­lád ve­ze­ték­ne­vé­vel sze­rep­lők pad-so­ra, a vál­to­zá­so­kat a há­za­so­dás ré­vén tör­té­nő át­ülé­sek meg­boly­gat­ják, amen­­nyi­ben pl. a nő tény­leg át­ül fér­je csa­lád­ja mel­lé, hi­szen elő­for­dul, hogy meg­ma­rad any­ja mel­lett a csa­lá­di sze­rin­ti ülés­rend­ben. Az ülés­ren­det Sza­bó Már­ton pres­bi­ter je­gyez­te le, pres­bi­te­rek és csa­lád­tag­jai se­gít­sé­gé­vel. A jegy­zé­ket szin­te be­tű­hí­ven ad­juk köz­re, be­mu­tat­va, ho­gyan él a nyel­vi ál­la­pot­ban a ra­gad­vány­ne­vek­kel kö­rül­ír­ha­tó csa­lá­dok meg­je­lö­lé­se, ho­gyan vált­ja fel a ré­gi­e­ket a le­szár­ma­zás nö­ve­ke­dé­se mi­att az újabb jel­zős meg­ha­tá­ro­zás, ho­gyan örök­lő­dik a ra­gad­vány­név is, a név és a sze­mély pon­tos be­azo­no­sí­tá­sá­hoz. Ugyan­ezért, nem ja­ví­tot­tuk ki, az­az nem ír­tuk hoz­zá a fi­ak fel­so­ro­lá­sá­nál a ve­ze­ték ne­ve­ket, ha az ere­de­ti­leg sem sze­re­pelt, ha te­hát ve­ze­ték név után több ke­reszt­név kö­vet­ke­zik, ezek több­nyi­re a fi­ak. A szó­be­li­ség­ből írás­be­li­ség­be ki­vé­te­le­sen ke­rü­lő ra­gad­vány­ne­vek te­hát a szó­be­széd­ben meg­szo­kott meg­ne­ve­zé­se­ket tar­tal­maz­za. A szö­veg vi­lá­go­san ta­gol­ja a temp­lom-te­ret, és a le­írás sor­rend­je meg­fe­lel a tér-pre­fe­ren­ci­á­nak is, az­zal a meg­szo­rí­tás­sal, hogy a női pa­dok­nál a fo­lya­ma­tos­ság ér­tel­mé­ben a dé­li ol­dal pad­so­ra­it ír­ták ös­­sze elő­ször, de vi­lá­go­san érez­he­tő, hogy az észa­ki temp­lom­tér­ben sze­rep­lők szá­mí­ta­nak a la­kos­ság tár­sa­dal­má­ban „ki­emel­tebb­nek”.

A temp­lo­mi ülés­rend

Fér­fi­ak-észa­ki ol­dal (az egy­ko­ri szen­tély)
I.     sor: Czucza Anrás, Fe­renc, Cz. Fe­renc, ve­je Okos­rigó And­rás 1. And­rás, 2. Fe­renc, (su­ci, Cs.), Czucza Ist­ván (tört.tan.Tyityi), Cz.Ár­pád, Czucza Fe­ri tyi­ty­i, Csöre­gi Já­nos püs­pök, Cs. Já­nos, Csöre­gi And­rás cun­ga, ve­je Bartha Fe­renc
II.     sor: Má­tyás Já­nos bru­ma, Buzás Já­nos püs­pök, Buzás Pál, püsp­k, Buzás. püs­pök, Buzás And­rás püs­pök, Ve­res Já­nos, Buzás Ist­ván dikhesz, só­go­ra Im­re Ist­ván. Ve­res Ist­ván, piki, Ist­ván putu, Já­nos, Pál piki, Ve­res Já­nos csi­szár, fia Já­nos And­rás és At­ti­la, Láz­ár Ti­bor, Böndi Ist­ván sza­bó–fia Ist­ván, Böndi Fe­renc sza­bó, Bá­lint Já­nos, La­ka­tos Ist­ván bár­di, fia Ist­ván, And­rás, Már­ton, Ve­res And­rás puju
III.     sor: Bá­lint Már­ton doszka, And­rás, Fe­renc doszka, Já­nos Kudor Já­nos, -András, Fe­renc fia Zol­tán és Fe­renc, Buzás Fe­renc tuku , Incze Györ­gy, Ve­res And­rás, Ve­res Öcsi, Kudor Már­ton kisku­dor, Fe­renc, Ist­ván
IV.     sor: Beth­len­di Már­ton bí­ró, fi­ai Ist­ván és Pál, Már­ton és Gá­bor, Beth­len­di Pál szőny­i, fia Beth­len­di Pál szőny­i, Ist­ván, Beth­len­di Ist­ván, szőnyi győr­fala, Ist­ván, Ist­ván fia And­rás, Kudor Ist­ván, ve­je Vincze Sán­dor, Beth­len­di Ist­ván szőnyi ujut­ca, Tot­los Ár­pád, Beth­len­di Ist­ván ko­ma, fia Ist­ván, Pál, Beth­len­di Já­nos ko­ma, Beth­len­di And­rás, szőny­i, And­rás buzás
V.     sor: Papp Már­ton rajbi, Már­ton, And­rás, rajbi, Fe­renc rajbi, Já­nos pi­pás, Már­ton, Ist­ván, Mik­lós Fe­renc, Cső­re­gi Já­nos káp­lár, ve­je Koz­ma Je­nő , Cső­re­gi Ist­ván, Káp­lár K.V. Lász­ló, Nagy Kár­oly, Vincze Ist­ván fi­nánc, fia Ist­ván, Bu­dai And­rás gyepü, ve­je Kor­pos Fe­renc, K. Fe­ri, Kudor Já­nos, Sza­bó Gyu­la, Gyu­la és fia Gyu­la, Mik­lós Már­ton, Cső­re­gi Fe­renc, Lász­ló, Ju­hász Fe­renc, fia Fe­renc, Lász­ló, Ko­vács Fe­renc andré, Ist­ván veve, Ko­vács Gyu­la andré, fia Sán­dor
VI.     sor: Pén­tek And­rás, Valkai Fe­renc ripi, fia Fe­renc és Ist­ván, Valkai Ist­ván nános, fia Já­nos és Ist­ván, Valkai Már­ton tonka, ve­je Sző­ke Mik­lós, ve­je Győr Sán­dor, Valkai Já­nos nános
VII.     sor : Kul­csár Ist­ván, Ist­ván, Bog­dán Ist­ván, Ku­pa Fe­renc, Fe­renc, Kál­mán Fe­renc, tyi­tyus
VIII.     sor: Csü­döm Fe­renc csu­lu, Fe­renc, Öcsi Bernáth La­jos, Má­té, Fe­renc, Sza­bó Ja­ni? An­tal, Gimi
IX.     sor: Kudor Fe­renc bandó, Ist­ván, Fe­renc
X.     sor: Szűcs And­rás, Vincze Ist­ván, Ist­ván, Okos Györ­gy
XI – XIV. sor: üres

Fér­fi­ak, Dé­li ol­dal, Kö­zép­ré­sze, a már­vány táb­lák alat­ti rész, szem­ben a szó­szék­kel
I.    sor: Kispál Jó­zsef, Dézsi Már­ton Dr. Ma­jor Lász­ló
II.    sor: Tö­rök Já­nos, Já­nos Sinkó Já­nos Sinkó Ist­ván
III.     sor: Kál­mán Lász­ló
IV.    sor: Si­mon Já­nos

Fér­fi­ak: Ab­lak alat­ti ol­dal
I.     sor: Bónai Ist­ván, Böndi Fe­renc, Bú­zás Ist­ván janc­só (adó fő­nök), Bor­bély Ár­pád csö­ves, fia Ár­pád
II.     sor: Bá­lint Já­nos kur­ta, Bónai Fe­renc vi­téz, Já­nos, Bá­lint Fe­renc kur­ta, Ka­csa Já­nos fili, Bá­lint Bá­lint, Ko­vács Fe­renc csu­ri Fe­ri, Böndi Já­nos tajk, Já­nos, Fe­renc, Zol­tán, Ko­vács Já­nos, Zol­tán nyinya
III.    sor: Ka­csa Fe­renc bá­ró, Ist­ván, Zsolt, Ka­csa bá­ró Já­nos, Ilána Ist­ván szin­tye, Fe­renc, Ist­ván, Já­nos és Ist­ván, Már­ton Máté­fi Já­nos pas­zo­la, Bá­lint Már­ton trak­to­ros, Már­ton

Fér­fi­ak: Dé­li ol­dal
I.      sor: Bo­kor Ist­ván mak­falvi, Ist­ván, Ist­ván és Já­nos, ve­je Bog­dán Já­nos Bú­zás Már­ton Jan­csi, ve­je Al­bert Györ­gy Bú­zás Ist­ván janc­si, Már­ton, Amb­rus Já­nos tí­már, Ist­ván, Já­nos, And­rás,
II.     sor: Pócs Lász­ló, Lász­ló, Var­ga Já­nos beléb? Már­ton, And­rás Vincze And­rás minya, ve­je Ba­lázs Lász­ló, Pócs Már­ton mac­er, And­rás, ve­je Vincze Mik­lós Pócs Ist­ván mac­er, Zol­tán Bota Pe­te Já­nos , Ist­ván Pócs Fe­renc pisku­j, And­rás, Cső­re­gi Már­ton, Már­ton, Fe­renc, Ta­más Győ­ző, Pál, Pócs Már­ton, Már­ton, Pál
III.    sor: Ke­le­men Ist­ván, Ist­ván, Pál, Ke­le­men Már­ton, Már­ton, Fe­renc, Ko­vács La­jos tol­las, Bú­zás Fe­renc pity­ke, Bú­zás Fe­renc kokolos, Bede Már­ton, Fe­renc, Bede Já­nos, Ko­vács Fe­renc boba, Ko­vács Fe­renc, Le­ven­te, Ke­le­men Már­ton bér­ma, Bo­kor Ist­ván her­e­gyi­a, Ist­ván, Fe­renc dodó, Bocz La­jos, La­jos, Ke­le­men Já­nos kaj­la, Já­nos, Ko­vács por­tás
IV.    sor: Kudor Ist­ván pe­te pity­o, Ist­ván, Ko­vács And­rás vo­nó, An­tal Gyu­la Bú­zás Már­ton mihá­ly, Már­ton fia Já­nos, Sán­dor, és And­rás, Já­nos, Bú­zás Já­nos Bogya Ka­ma­rás Já­nos, fia Andrés, Dézsi Már­ton, prekup, Ist­ván, Dézsi Pál prekup, Bú­zás Ist­ván bogya, Ist­ván, And­rás, fia Ist­ván bogya
V.     sor: Bo­kor Já­nos kodoza, fi­ai Már­ton, fia Fe­renc, fia Fer­enc;, Fer­enc,; János;, Ist­ván Bí­ró La­jos; An­tal Lász­ló, Bo­kor Ist­ván, kariko, Buzás Ist­ván bo­jár, Fe­renc, Pé­ter Ár­pád, Kudor Sán­dor
VI.    sor: Ziebe Ist­ván, Zsolt, Kudor Gyu­la, Le­ven­te, At­ti­la, Topai Györ­gy, Kudor Ár­pád, Ár­pád, Bá­lint Mi­hály, Mi­hály Böndi Fe­renc csi­nos, Fe­renc, ve­je Tö­rök Fe­renc, Böndi And­rás, pula, And­rás, Já­nos
VII.    sor: Dézsi Já­nos, Já­nos, Dézsi Já­nos duni, And­rás, ve­je Ba­lázs Já­nos és At­ti­la, Dézsi Sa­mu, Zol­tán, And­rás, Ti­ha­mér, Lász­ló
VIII.    sor: Benk And­rás, Ko­vács De­zső nyársza­i, Kor­pos Fe­renc , Kor­pos, Ko­vács Já­nos, Mik­lós Al­bert.
IX.     sor: Mi­hály Csa­ba
X. – XII. sor: üres

Le­gény kar
Észa­ki ol­dal: Nagy ut­cai le­gé­nyek
Dé­li ol­dal: A töb­bi ut­cák­ból élet­kor sze­rint, elöl az idő­sek.

Nők: dé­li ol­dal
I     sor : Kán­torné, Dr.Kupa Éva
II.     sor: Kaj­la Ka­tó, Ko­vács Már­ton­né mogy­orosi, -Kovács Zoltán­né Er­zsi, Ko­vács Árpád­né (Ilon­ka) mogy­orosi, Kaj­la Er­zsé­bet Pan­tel­né? Tiba Ka­ti, tra­jan, Ke­le­men Er­zsi kaj­la,
III.     sor: Ko­vács Ka­ti­ka Ko­vács Lev­en­téné (Koz­ma Tün­de), Czucza István­né (Ko­vács Er­zsé­bet) Ko­vács András­né (Bu­dai Ol­ga) vo­nó
IV.     sor: Bajkó An­na szin­t­jeí, Csö­ves Ilus, Bor­bé­lyné
V.     sor: Beth­len­di János­né La­ka­tos Ilo­na, La­ka­tos István­né Pi­ri, Kudor Fer­enc­né Pi­ros­ka, Kudor István­né Ilon­ka
VI.     sor: Kodra, Nános­d, Ko­vács, Dézsi, An­tal (ko­rozsi), Bo­kor Már­ton­né Erzsika, Bo­kor Fer­enc­né Erzsika, Dészi Tihamérné Ma­ri­ka, Dr.Kovács Éva chis­ne, An­tal István­né Kötözsi Kudor, Beth­len­di István­né Bózsi (M. Mákos?)- (Valkai Er­zsé­bet) Beth­len­di András­né Eni­kő? Bo­kor Er­zsé­bet Kodra Bubuka,
VII.     sor: Sző­ke János­né, Vincze Fer­enc­né agg, Papp Gyuláné Bu­só Ka­ta­lin, Cső­re­gi Böbi
VIII.     sor: Bú­zás Már­ton­né Mi­hály Ir­ma, Barta Sán­dorné Má­té Juli­a, Pócs Pi­ros­ka máder, Bú­zás András­né polya, Pócs Zoltán­né mácer, Ko­vács Er­zsé­bet, Koz­ma Kis Sán­dorné Bogya Ka­ti, Bernáth Lajos­né Pócs Ilus, Bajkó Csabáné Il­di, Bú­zás János­né Ko­vács Ka­ta­lin, Vincze Pál Mik­lós­né Pócs Eme­se, Pócs Jut­ka, Bú­zás János­né Ve­res Ka­ta­lin, Bú­zás István­né, Bú­zás Eni­kő, Bo­kor Már­ton­né Ka­ta Her­gyia
IX.     sor: Ju­hász Pi­ros­ka Fer­enc­né, Vincze András­né Kudor Irén­ke, Kudor István­né Ju­hász Bor­bá­la, Ju­hász Fer­enc­né Ba­lázs Er­zsé­bet
X.     sor: Papp Már­ton­né Ba­bi Luk­ács Ibo­lya, Papp István­né Czucza Ka­ta­lin, Kul­csár István­né Er­zsi­ke, Bo­kor András­né Boj­tor Ilus?, Tö­rök Pén­tek Pi­ri, Amb­rus István­né Erzsika, Amb­rus István­né Er­zsi­ke
XI.     sor: Pásza­lávné? Czon­ai Ibo­lya; Bá­lint Mihá­lyné, Kudorné?
XII.    sor: Czucza András­né Nagy Gyön­gyi, Beth­len­di András­né Bartha An­na, Gerge­lyné Szik­ra An­na, Eger Imréné Amb­rus Ka­ta­lin, Má­té András­né Zsó­fi, Sza­bó Báláné Szil­ágyi Er­zsé­bet, Szil­ágyi Már­ton­né, Mik­lós Er­zsé­bet, Mik­lós Er­zsé­bet, Bo­kor Már­ton­né Papali Er­zsi
XIII.     sor: Vincze An­na Koz­ma Jenőné, Koz­ma István­né, Csödönyi Fer­enc­né csulu Er­zsé­bet, Kál­mán János­né, Csü­döm István­né csu­lu, Var­ga István­né Papp Ka­ta­lin rajbi, Vincze István­né
XIV.     sor: Bú­zás Fer­enc­né Bujér Er­zsé­bet, Bá­lint János­né Kur­ta Ilo­na, vono  Kovác­sí András­né Valkai An­na, Böndi istván­né kató, Buzás István­né Ilon­ka, Ve­res istván­né putu Er­zsé­bet, Bú­zás Fer­enc­né Ba­logh Éva Bbenk András­né Böndi Ilo­na, Ve­res Éva putu, Ko­vács András­né Ve­res Ár­va Piki Ve­res Pálné Torök Bor­bá­la
XV.     sor: Pócs Lás­zlóné Adél­ka? Ujvári györg­y­né, Mar­git Ko­vács István­né Ujvári Mar­git, Ujvári András­né Bo­ros Er­zsé­bet
XVI.     sor: Topai János­né, Szücs Ka­ta­lin, Má­té Attiláné, Si­mon János­né Éva NagyIstvánné Ha­da Ka­ta­lin , Kudor István­né Er­zsé­bet
XVII.     sor: Sinkó István­né, Tö­rök János­né Vincze Ber­ta Petres fer­enc­né Tö­rök Er­zsé­bet Im­re Fer­enc­né Erzsika, Tö­rök János­né
XVIII.    sor : Cső­re­gi Ka­ta­lin, Papp Gézáné, Mátéffy Er­zsé­bet, Pop Vaszilené, Vincze Ka­ta­lin
XIX.    sor: Kor­pos Aran­ka, Betlen­di Fer­enc­né, Vincze Irén, Sa­la­mon Lás­zlóné, Bu­dai Éva
XX.    sor: Cse­re István­né, Láz­ár Tiborné
XXI.    sor: Lo­vász, Kispál Mátyás­né

Nők, észa­ki ol­dal
XXII.    Úri pad Bú­zás Irén
XXIII.    Úri pad Mor­vay Pál­né, Er­zsé­bet czi­ra, Bí­ró Lajos­né, Mor­vay Zsu­zsa, La­ka­tos András­né, Pol­gár Edit, Fe­ke­te Károlyné Ka­ta­lin
XXIV.    sor: Kor­pos Frenc­né, gye­pű, Bu­dai Er­zsé­bet, Bo­kor István­né, mak­falvi, Ka­csa Er­zsé­bet Bo­kor István­né mak­falvi, Betlen­di Már­ta szőny­i, Pén­tek Albert­né, Bog­dán Er­zsé­bet, Bog­dán Ka­ti, Bo­kor János­né, Betlen­di Már­ta Bog­dán János­né, Bo­kor Er­zsé­bet, Kor­pos Fer­enc­né,
XXV.    sor: Bú­zás istván­né, Erzsika, Im­re István­né Erzsika, Bo­kor István­né, Ilon­ka, Ke­le­men Pálné Böndi Erzsika, Ko­vács Fer­enc­né, Tol­las Sinkó Il­di­kó, Ko­vács Lajos­né, Böndi Er­zsi, Máté­fy Er­zsé­bet paszu­la, Moldován Bálint­né, Máté­fy Ka­tó, Moldován Zsó­fia, Sa­la­mon János­né, Bo­kor Éva, Liszják Józsefné, Fenkő Er­zsi
XXVI.    sor: Bo­kor Sán­dorné kötinyes, Ilo­na, Cristea Em­ma
XXVII.    sor: Czucza Fer­enc­né, Suci Bo­ri Okos­rigó András­né, Bo­ri­ka, Czucza Okos­rigó Fer­enc­né, Mag­di, Bot pe­te János­né Bu­dai Er­zsé­bet, Gál Béláné Pe­te Éva, Gál Zoltán­né Sztranyák Noemi
XXVIII.    sor: Var­ga Bálint­né, Ko­vács Jo­lán, Betlen­di Pálné Koz­ma Ma­ra fe­ke­te Imréné, Barga Er­zsé­bet, Már­ton­né Bor­bély Már­ta, ke­le­men János­né Var­ga Ka­ti, Lev­en­téné Betlen­di Julia
XXIX.    sor: Koz­ma Vig Jenőné, Lás­zlóné, An­nus, Resta­man­né Viorel, Nagy Ilo­na
XXX.    sor: Amb­rus István­né, Lit­inár Ági, Ve­res János­né Czon­ga An­na, Bo­kor István­né, Kuk Er­zsé­bet, Amb­rus István­né, Lit­inár Ági, Czon­ga An­na, Cső­re­gi, Bo­kor István­né, Amb­rus András­né Szé­kely Ág­nes, Ve­res Ági, Er­zsi­ke, Rácz Ernőné, Ründe Ilon, Tuci, Il­di Amb­rus János­né, Bá­lint Már­ta
XXXI.    sor: Sza­bó Tamás­né, An­nus, Böndi gyuláné, Er­zsé­bet Beth­len­di Andráné Patyu, Pén­tek Éva
XXXII.    sor: Ko­vács Er­zsé­bet Mograi, Al­bert Attiláné, Dézsi Már­ta
XXXIII.    sor: Bú­zás Fer­enc­né, Valka­i, Pity­ke, Im­re Ka­ta, Bu­dai János­né, Ko­vács An­na Dikány, Kun Károlyné Ve­res An­na, Schwar­cz Tiborné, Böndi Ka­ta­lin Valkai János­né Ma­ro­si Betl­hen­di Er­zsé­bet, Schwar­cz András­né, Ko­vács Er­zsé­bet
XXXIV.    sor. Var­ga András­né, Bo­kor Ibo­lya, Fer­encz János­né, Mag­di, Böndi Jánosné,Garam Ilo­na, Zoltát­iné, Szi­gyártó Er­zsé­bet Böndi Fer­enc­né, Ka­ta , Fe­nyő, Böndi István­né Fe­nyő, Er­zsé­bet Dézsi Már­ton­né, Filep Er­zsi, Har­ma­ti János­né, Bizsi Er­zsé­bet Dézsi Már­ton­né, Var­ga Mag­da, Kudor István­né Kudor Már­ta,
XXXV.    Beth­len­di Már­ton­né, Bú­zás Er­zsé­bet (Biró Öcsiné), Beth­len­di Gáborné, Pócs már­ta, Mik­lós Er­zsi­ke, Piszku­j, Pócs Már­ton­né, Eni­kő, Piszku­j,
XXXVI.    sor: Valkai István­né, Ve­res Ilus, Gál istván­né Er­zsi­ke, Dlipon Olivérné, Böndi erzsé­bet, Böndi Jánosné,Erzsi, pult, Bá­lint János­né, Böndi An­na Pula, Valkai Már­ton­né, Bú­zás Ka­ta dujér, Sán­dorné, Ju­ci sző­ke, Bá­lint Márotnné, Cse­le Er­zsé­bet.
XXXVII.    sor: Bo­ros Lajos­né Bog­dán Bor­bá­la, Ko­vács Fer­enc­né, Bog­dán Er­zsé­bet, Dézsi András­né, Szö­szi, Szi­gyártó An­na, Dézsi Zoltán­né, Ju­hász Er­zsé­bet Ko­vács Dezsőné
XXXVIII.    sor: Kispál Józsefné Ibo­lya, Kor­pos fer­enc­né, Ilo­na, Ko­vács János­né, Er­zsi­ke, Kudor Árpád­né, Mag­da, Lőrincz András­né, Pé­ter Er­zsé­bet Mik­lós Albert­né, Ba­lázs Er­zsé­bet
XXXIX.    sor: Bá­lint Már­ton­né Amb­rus Ka­ta­lin, Tí­már, Már­ton­né Ba­lázs Csil­la, Bá­lint Már­ton­né Duszka, Pócs Ka­ta­lin, Böndi ferencné,Tijki, Bá­lint Ka­ta­lin, Zoltán­né Pén­ter Er­zsé­bet, Mik­lós Albert­né Ba­lázs Er­zsé­bet
XL.    sor: Sza­bó Gyuláné Má­té Erzsé­bet,hada, Gyuláné Papp Ka­ta­lin, Dézsi János­né Bolám Ko­los, János­né, Ro­zá­lia, Har­ma­ti Károlyné, Var­ga Er­zsé­bet jó, Var­ga János­né Bo­rai An­na, Gáborné, Ka­ta­lin,
XLI.    sor: Kudor András­né, mar­git, Kudor Márotnné, Markó Éva, Ka­csa István­né bá­ró, Both Ág­nes, Kudor Íistván­né hanz­i, La­ka­tos Ilo­na Bár­di, Konsz Józsefné, Kudor Ilo­na, Kiss csabáné, Konzc Ilo­na, Czon­di András­né, Er­zsé­bet, An­tal János­né Pén­tek Er­zsé­bet, Kudor fer­enc­né mur­go­j, Kul­csár Ka­ta­lin, Kudor Már­ton­né Szűcs Má­ria,
XLII.    sor: Kudor Gyuláné Fü­zes Ka­ta­lin
XXII. – XXIII. sor: üres

Ha most meg­vizs­gál­juk az aján­dé­ko­zók ne­ve­it és ös­­sze­vet­jük az er­dő­bir­tok-jegy­zék­kel a kö­vet­ke­zőt lát­hat­juk: Az aján­dé­ko­zó Csoma Györ­gy (1680) ne­ve nem sze­re­pel egyik lajst­rom­ban sem, ne­me­si ado­má­nyo­zó le­he­tett. A tárgy kva­li­tá­sa és ér­té­ke is er­re utal. Böndi Fer­enc-nek a Böndi csa­lád le­szár­ma­zott­já­nak he­lye a má­so­dik sor­ban van, a szó­szék­hez kö­zel, a ha­to­dik sor­ban ül Böndi Ilo­na, a csa­lád ma is ki­ter­jedt ro­kon­ság­gal ren­del­ke­zik. Az 1865-ös jegy­zék­ben 3 Böndi 6 egész­te­lek­kel ren­del­ke­zik, a bir­tok alap­ján a ha­to­dik leg­je­len­tő­sebb tu­laj­don­nal ren­del­ke­zők. Ez az el­he­lye­zés azt is mu­tat­ja, hogy a nők he­lye­i­ket férj­hez­me­ne­tel­ük után meg­vál­toz­tat­hat­ják, át­ül­het­nek fér­je­ik csa­lád­já­nak pad­já­ba. Bánffyhunyadi-Nagy ne­vű csa­lád a 19. sz. utol­só har­ma­dá­ban már is­me­ret­len, le­het­sé­ges, hogy elő­ne­ve ne­me­si ere­de­té­re vall. Sza­bó ne­vű sze­mé­lyek sze­re­pel­nek az ös­­sze­írás­ban, de nem biz­tos, hogy ugyan­ar­ról a nem­zet­ség­ről, ro­kon­sá­gi kör­ről van szó. A Bánffy és a Gyu­lay csa­lád fő­ne­me­si, ne­me­si csa­lá­dok, mint pat­ró­nu­sok aján­dé­koz­tak a temp­lom­nak a 18 szá­zad­ban, ami­kor a temp­lo­mok meg­ja­ví­tá­sá­ra, ki­bő­ví­té­sé­re sor ke­rült. A ki­emel­ke­dő­en sze­rep­lő Ko­vács csa­lád ne­ve, több he­lyen, az el­ső há­rom sor­ban is sze­re­pel, az 1865-ös jegy­zék sze­rint 8 Ko­vács ne­vű tu­laj­do­nos­nak van egész tel­ke, kö­zös bir­to­kuk 8 te­lek, en­nek alap­ján a má­so­dik leg­na­gyobb föld­tu­laj­do­no­sok Bánffy­hun­yadon. Ha­son­ló­an ki­emel­ke­dő sú­lyú csa­lád a Bú­zás csa­lád, a fér­fi­ak ol­da­lán a má­so­dik sor­ban töb­ben is ül­nek, fel­te­he­tő­leg ez le­he­tett a nem­zet­ség pad­ja, de más pa­dok­ban is sze­re­pel­nek az ülés­rend­ben. Az 1865-ös jegy­zék­ben 9 Buzás 11, 1/8-ad te­lek­kel bír, az el­sők a kö­zös bir­tok­tu­laj­don­lás­ban. Az Alb­recht csa­lád ér­tel­mi­sé­gi csa­lád­ként van je­len a 20. szá­zad ele­jé­től, Teleg­di ne­vű sze­mély nincs az ülés­rend­ben, ta­lán már a vá­ro­si­as, pol­gá­ri kö­zön­ség tag­ja le­he­tett. Mak­falvi, Lőricz, a je­len temp­lo­mi név­so­rá­ban hi­ány­zik, mind­ket­tő le­he­tett ma már ki­halt, vagy ma már nem temp­lo­mo­zó csa­lád tag­ja. Az Új­vá­ri csa­lád ne­ve a 15. sor­ban sze­re­pel a női ol­da­lon, az 1986-ban kon­fir­mált le­á­nyok csa­lá­di ne­vét az 1865-ös jegy­zék­ben nem ta­lál­tuk.
Az 1950-es évek­től di­va­tos­sá vált kon­fir­má­ci­ói aján­dé­ko­zá­sok tár­gyai nem a lel­tá­ro­zott tár­gyak kö­zött, ha­nem még az ere­de­ti temp­lo­mi el­he­lye­zés sze­rint a temp­lom fa­lán ta­lál­ha­tók. Az aján­dé­ko­zók ne­vei te­hát a temp­lom­ban el­he­lye­zett fal­vé­dő­kön foly­tat­ha­tó, a je­le­nig be­zá­ró­lag. A temp­lom­ban tex­tí­li­ák­kal dí­szí­tett padelők, kar­zat-mell­vé­dek, úr­asz­ta­la a szo­ká­sos dí­szí­tés­nek fe­lel meg, az el­ső szo­kat­lan em­lék ál­lí­tás az el­ső vi­lág­há­bo­rú el­esett­je­i­nek táb­lá­ja a temp­lom­ban és az azt de­ko­rá­ló fe­ke­te írá­sos fal­vé­dő. Ta­lán ez­zel vet­te kez­de­tét az írá­sos fal­vé­dők meg­je­le­né­se és aján­dé­ko­zá­sa a temp­lom­ban.
A bánffy­hun­ya­di­ak 1865-re vo­nat­ko­zó va­gyo­nos­sá­gi sor­rend­jét táb­lá­za­to­san mu­tat­juk be. A táb­lá­zat­ban az aláb­bi­a­kat rög­zí­tet­tük: A temp­lo­mi ülés­rend­ben sze­rep­lő­ket meg­vizs­gál­tuk az 1865-ős er­dő­jo­gi vég­zés er­dő­hasz­ná­la­ti jegy­zé­ké­ben: a jegy­zék fel­tün­tet­te az egy­ko­ri tel­kes­ség vi­szo­nya­it, (mert en­nek alap­ján osz­tó­dott a jog). A jegy­zék­ből ki­vá­lasz­tot­tuk az is­mert ne­ve­ket, az azo­nos ne­ve­ket va­la­men­­nyit, és ös­­sze­ad­tuk va­la­men­­nyi azo­nos ne­vű te­lek­há­nya­dát. En­nek alap­ján egy va­gyo­nos­sá­gi sor­ren­det ál­lí­tot­tunk ös­­sze, ahol az azo­nos ne­vű va­la­men­­nyi csa­lád job­bágy­ko­ri te­lek-men­­nyi­sé­gét ös­­sze­sí­tet­tük. En­nek alap­ján lát­ha­tó­vá vált a csa­lá­dok föld­hasz­ná­la­tá­nak ará­nya, és az egyes csa­lá­dok (nem­zet­sé­gi) sú­lya a job­bágy-te­lek bir­tok­lá­sa sze­rint. Eb­be a va­gyo­nos­sá­got be­mu­ta­tó táb­lá­zat­ba ve­zet­tük be a 2005-ben ké­szült temp­lo­mi ülés­rend sze­rin­ti he­lyét az azo­nos ne­vű­ek­nek, így jön lét­re az a há­ló, amely a mai temp­lo­mi ülő­hely és a 19.sz. kö­ze­pi va­gyo­ni hely­ze­tet meg­mu­tat­ja.
A táb­lá­zat ta­nul­sá­gai kö­zött a leg­fon­to­sabb, hogy ma is ki­emel­ke­dő csa­lá­dok ke­rül­nek az el­ső pa­dok­ba, il­let­ve en­nek meg­bom­lá­sa a há­za­so­dá­si és le­szár­ma­zá­si hely­zet alap­ján meg­vál­toz­hat. Az 1865-ös va­gyo­ni hely­zet sze­rint az el­ső 25 csa­lád­ból a Cson­ka, Ka­ti, Ki­rály, Luk­ács Mak­falvi csa­lá­dok már nem sze­re­pel­nek a temp­lo­mi ülés­rend­ben. Ugyan­ak­kor az ülés­rend sze­rint és egyéb­ként is köz­is­mert je­len­tős csa­lá­dok nem ke­rül­tek az el­ső 25 gaz­da kö­zé, mint. pl. a Kor­pos, az An­tal, a Vincze, Valka­i, Bog­dán, ugyan­ak­kor tud­juk, hogy ezek kö­zött töb­ben a kör­nye­ző fal­vak­ból ke­rül­het­tek Bánffy­hun­yadra (Korpos, Vincze Kalotaszen­tkirá­ly, An­tal Körös­fő stb.) Zö­mé­ben te­hát az el­ső 25 gaz­da ma is je­len­tős szám­ban és az el­ső 5-6 sor­ban ta­lál­ha­tó az ülés­rend­ben. A csa­lád­tag­ok je­len­le­gi leg­na­gyobb szá­mát a temp­lom­ban a Kudor csa­lád ve­ze­ti, a bir­to­ko­sok so­rát a Bú­zás csa­lád. Ugyan­ők temp­lo­mi aján­dé­kok ado­má­nyo­zói is. A 33 Kudor ne­vűt a 25 Bo­kor ne­vű kö­ve­ti. Az 1865-ben el­ső 10–11 gaz­da ma is a je­len­tős lét­szá­mú és a temp­lom­ban elől el­he­lyez­ke­dő csa­lád.

A temp­lo­mi tér­ben va­ló el­he­lyez­ke­dés és a tár­gya­kon sze­rep­lők a le­het­sé­ges leg­na­gyobb csa­lá­di súly sze­rint (mi­nél töb­ben van­nak, an­nál na­gyobb a fenn­tar­tó ere­jük, e mö­gött jó va­gyon és na­gyobb rá­for­dí­tás ér­ten­dő) sok helyet je­len­te­nek a tér­ben és a szó­szék­hez kö­ze­li he­lye­ket. A meg­le­vő ülés­rend nem a je­len va­gyo­ni hely­ze­tét mu­tat­ja. Na­gyon sze­gé­nyes, va­gyon­ta­lan em­be­rek vagy csa­lá­dok (ma má­sok a föld­vi­szo­nyok a TSZ óta) ül­het­nek to­vább „az őse­ik ál­tal meg­szer­zett” he­lye­ken. A tér­hasz­ná­la­tot át­ala­kí­tot­ta az un. ál­ló úr­va­cso­ra osz­tás, ami­kor a lel­kész meg­áll az úr­asz­ta­lá­nál, és a hí­vők gya­lo­gol­nak el az asz­tal­hoz, amely a ki­lenc­ve­nes évek újabb rend­tar­tá­sa, és amely fo­koz­za az úr­asz­tal ol­tár-hely­ze­tét. A be­köl­tö­zők meg­je­le­né­se el­ső­sor­ban az üres pa­dok­ra irá­nyul, de há­zas­ság ré­vén be­ke­rül­nek a há­zas­tár­sak csa­lá­di pad­ja­i­ba. Ma vá­laszt­hat a hu­nya­di me­nyecs­ke, hogy any­ja mel­lé vagy anyó­sa mel­lé ül, mind­két meg­ol­dás meg­en­ged­he­tő, sőt le­het vál­ta­koz­va hasz­nál­ni. A temp­lom­nak aján­dé­ko­zott tex­tí­li­ák­kal azon­ban a hat­va­nas évek di­vat­ja óta jól lát­ha­tó he­lyen, a be­já­rat­tal szem­ben a temp­lom nyu­ga­ti fa­lát be­bo­rít­va he­lye­zik el a fal­vé­dő­ket az ado­má­nyo­zók ne­ve­i­vel. A fal­vak­ból be­köl­tö­zők így temp­lo­mi ülő­he­lye­ik­hez ké­pest na­gyobb pre­zen­tá­ci­ó­val van­nak je­len, és mint­hogy sa­ját fa­lu­juk­ból is­me­rik az ülés­rend meg­ha­tá­ro­zott­sá­gát és meg­boly­gat­ha­tat­lan­sá­gát, ezt a hely­ze­tet nem ki­fo­gá­sol­ják. Mi­vel Hun­yadon a la­kos­ság­nak csu­pán 20 szá­za­lé­ka ma­gyar, a tár­sa­dal­mi együtt­lét, a „hu­nya­di ma­gyar­ság” iden­ti­tá­sa csak a temp­lo­mi ese­mé­nyek­kel, a temp­lom­ban re­a­li­zá­lód­hat. A be­köl­tö­zők há­zas­sá­ga­ik ré­vén ke­rül­nek be a há­ló­ba, má­sok vis­­sza­jár­nak ün­ne­pek­re, vagy egy-­e­gy va­sár­nap­ra egy­ko­ri la­kó­hely­ük, szü­le­té­si he­lye­ik temp­lo­ma­i­ba és ott az ere­de­ti ülés­rend sze­rin­ti pad­ban fog­lal­hat­nak he­lyet. Eb­ben a ket­tős temp­lom-hasz­ná­lat­ban meg­erő­sí­tik és fenn­tart­ják fa­lu­be­li iden­ti­tá­su­kat, és részt­ve­vő­i­vé vál­nak a hu­nya­di ma­gyar iden­ti­tás­nak is. A temp­lo­mi ülés­ren­det Bánffy­hun­yadon a há­zas­sá­gok ré­vén la­zít­ja fel a be­köl­tö­zők so­ra, és a de­mog­rá­fi­ai vi­szo­nyok mi­att kény­sze­rű­en meg­bom­lik majd ez a zárt szer­ke­ze­tű tér­hasz­ná­lat. Bár át­szer­kesz­tő­dik a pad­sor­ok hasz­ná­la­ta még min­dig egy zárt tár­sa­da­lom tük­rét mu­tat­ják, a tér­hasz­ná­lat mes­­sze van a nagy­vá­ros­ok in­di­vi­du­á­lis temp­lom-tér hasz­ná­la­tá­tól, ahol ér­ke­zé­si sor­rend­ben fér­fi­ak és nők, férj és fe­le­ség együtt fog­lal he­lyet, bár­hol a temp­lom­ban.

Iro­da­lom

Amb­rus Ju­dit
2006     „Sze­gé­nyes kör­nye­zet­ben ki­rá­lyi gyer­mek – ez Vis­ta…” Egy­há­zi és kö­zös­sé­gi ér­ték­rend vi­szo­nya egy ka­lo­ta­sze­gi fa­lu­ban. Tab­u­la 9 (1), 69–90. p.

Dr. Gyimesy Kár­oly
1944     Ol­tá­ri fel­sze­re­lé­sek In Evan­gé­li­kus temp­lo­mok. Szerk Ke­mény La­jos – Dr. Gyimesy Kár­oly. Bu­da­pest: Athenaeum, 323–391. p.

Pé­ter Ka­ta­lin
2000     Lorántffy Zsu­zsan­na. In Lorántffy Zsuzsana al­bum. Szerk. Ta­más Edit. Sá­ros­pa­tak, 9–67. /Sárospataki Rá­kó­czi Mú­ze­um Fü­ze­tei 39./

Ré­vész Ist­ván
1944     A temp­lom bel­ső te­re. In Evan­gé­li­kus temp­lo­mok. Szerk. Ke­mény La­jos – Dr. Gyimesy Kár­oly. Bu­da­pest: Athenaeum, 235–323. p.

Ser­gio Ronchi
1991     A pro­tes­tan­tiz­mus. Bu­da­pest: Gon­do­lat.

Szacsvay Éva
1998     Kon­fir­má­ció Ka­lo­ta­sze­gen Egy szo­kás jel­rend­szer­ének ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­gei. Nép­raj­zi Ér­te­sí­tő 80, 173–193. p.
2006a     Tér, em­lé­ke­zet, iden­ti­tás. A ka­lo­ta­sze­gi kon­fir­má­ció te­re és szim­bó­lu­mai. Kri­za Já­nos Nép­raj­zi Tár­sa­ság Év­köny­ve, 226–248. p.
2006b     „….Isten dit­sősegere adta…” Re­for­má­tus egy­ház­mű­vé­szet – nép­mű­vé­szet. In Lé­lek és élet. Ün­ne­pi kö­tet S. Lack­ovits Emő­ke tisz­te­le­té­re. Szerk. Selmeczi-Kovács At­ti­la, Veszp­rém: Veszp­rém Me­gyei Mú­ze­u­mi Igaz­gat­ság, 73–83. p.

Tárkány Szűcs Er­nő
1981     Ma­gyar jo­gi nép­szo­kás­ok. Bu­da­pest: Gon­do­lat.