A reálszocializmus mint a néprajzkutatás tárgya

***

Mun­kám­ban azt sze­ret­ném meg­vizs­gál­ni, hogy az et­no­ló­gia mint tu­do­mány men­­nyi­ben ké­pes a reál­szo­cial­ista min­den­nap­ok né­hány fon­tos as­pek­tu­sá­nak meg­vi­lá­gí­tá­sá­ra. A kér­dés­kört az eu­ró­pai et­no­ló­gia (Ethnologia Europaea) esz­mé­je fe­lől sze­ret­ném meg­kö­ze­lí­te­ni, amely egy több­szá­lú ku­ta­tói dis­kur­zus, amen­­nyi­ben a kö­zép-eu­ró­pai nép­rajz­ku­ta­tás ha­gyo­má­nyát kultúrantropoló­giai és szo­ciálantropoló­giai mód­sze­rek­kel kap­csol­ja ös­­sze. Egy in­ter­disz­cip­li­ná­ris jel­le­gű szo­ciokul­turális tu­do­mány­te­rü­let­ről van szó, amely­nek leg­hang­sú­lyo­sabb ele­me a min­den­nap­ok kul­tú­rá­já­ra, a tár­sa­dal­mi kü­lönb­sé­gek­re, inter­szub­jek­tív moz­ga­tó­erők­re, cse­lek­vé­si és gon­dol­ko­dá­si min­ták­ra, va­la­mint a kul­tú­rák köz­ti hermeneu­tikára va­ló ref­lek­tá­lás. Egy olyan tu­do­mány­ág, amely a leg­kü­lön­fé­lébb eu­ró­pai tár­sa­dal­mi cso­por­tok (múlt- és je­len­be­li) inter­szub­jek­tív di­men­zi­ó­ját vizs­gál­ja3.
Ér­dek­lő­dé­sem tár­gyát, a re­ál­szo­ci­a­liz­must szak­mai kö­rök­ben ál­ta­lá­ban ide­o­ló­gi­ai kon­cep­ci­ó­ként, po­li­ti­kai-gaz­da­sá­gi rend­szer­ként vagy ép­pen (egy kor­hoz kö­tött) geo­po­li­ti­kai ter­mi­nus­ként szo­kás meg­ha­tá­roz­ni. Az aláb­bi­ak­ban ez­zel szem­ben azt pró­bá­lom majd bizony­i­tani, hogy az et­no­ló­gi­ai szem­pont­ból a re­ál­szo­ci­a­liz­must sok­kal in­kább ér­de­mes kul­tu­rá­lis je­len­ség­ként ér­tel­mez­ni. A kul­tu­rá­lis tí­pus el­mé­le­tét, mint tár­sa­dal­mi je­len­sé­gek elem­zé­sé­re al­kal­mas mo­dellt a tar­tui sze­mi­o­ti­kai is­ko­la dol­goz­ta ki, ere­de­ti­leg az iro­da­lom­tu­do­mány kér­dé­se­i­re vo­nat­koz­tat­va. (vö. Lot­man 1981). A re­ál­szo­ci­a­liz­must azért is jelle­mezhe­jük kul­tu­rá­lis tí­pus­ként, mert meg­va­ló­su­lá­sát, fo­ko­za­tos ki­ala­ku­lá­sát szá­mos kul­tu­rá­lis vál­to­zás vagy vál­toz­ta­tás­ra va­ló tö­rek­vés kí­sér­te. A vizs­gált je­len­sé­get mun­kánk szem­pont­já­ból úgy is meg­ha­tá­roz­hat­nánk, mint kü­lön­le­ges kul­tu­rá­lis szo­ká­sok és sza­bá­lyok ös­­szes­sé­gét. Wolf­gang Engler ber­li­ni kultúrszo­ci­oló­gus e te­kin­tet­ben ok­kal be­szél a ke­let- és nyu­gat-eu­ró­pai vi­sel­ke­dés, ma­ga­tar­tás köz­ti „ci­vi­li­zá­ci­ós rés­ről” (vö. Engler 1992). Jurij Lot­man sze­rint egy adott kul­tu­rá­lis tí­pus jel­lem­raj­zát csak ak­kor tud­juk tel­jes­ség­gel fel­vá­zol­ni, ha ki­je­löl­he­tők azok a leg­alap­ve­tőbb ele­mek, ame­lyek az adott kul­tu­rá­lis rend­szer mű­kö­dé­sé­hez el­en­ged­he­tet­le­nek (Lotman 1981, 57). A szo­ci­a­lis­ta re­a­li­tás mo­del­le­zé­sét vi­szont dif­fe­ren­ci­ál­tan, min­dig több ér­tel­me­zé­si szint meg­ha­tá­ro­zá­sá­val kell ki­ala­kí­ta­nunk. Az et­no­ló­gia szá­má­ra a leg­al­kal­ma­sabb te­rep­nek ép­pen a leg­al­sóbb szin­t, va­gyis az ún. hét­köz­na­pi em­be­rek gya­kor­la­ti cse­le­ke­de­te­i­nek, ref­lek­tá­lat­lan dön­té­se­i­nek és ese­mé­nye­i­nek vizs­gá­la­ta mu­tat­ko­zik.
Ami­kor te­hát az et­no­ló­gia a re­ál­szo­ci­a­liz­must vizs­gál­ja, cél­ja nem a ko­ra­be­li po­li­ti­kai rend­szer ös­­sze­füg­gé­se­i­nek fel­tá­rá­sa, sem pe­dig fej­lő­dés­tör­té­net­ének vagy át­ala­ku­lá­si me­cha­niz­mu­sa­i­nak elem­zé­se. Sok­kal in­kább azt sze­ret­né fel­tér­ké­pez­ni, mi­ként vi­szo­nyul­tak hoz­zá az em­be­rek, és men­­nyi­ben be­fo­lyá­sol­ta vagy ala­kí­tot­ta min­den­na­pi dön­té­se­i­ket. Fon­tos kér­dés­ként me­rül­het fel to­váb­bá, hogy a vizs­gált rend­szer­nek mi­lyen mai in­ter­pre­tá­ci­ói szü­let­nek, il­let­ve, hogy az ak­tu­á­lis ér­tel­me­zé­sek mi­lyen új ös­­sze­füg­gé­sek­re mu­tat­nak rá. A re­ál­szo­ci­a­liz­mus ide­jé­re jel­lem­ző repetitív vi­sel­ke­dés- és szo­kás­min­ták fel­tá­rá­sa, fel­dol­go­zá­sa fon­tos le­het az át­ala­ku­lá­si pe­ri­ó­du­sok, va­gyis a poszt­szo­cial­ista át­ala­ku­lá­si idő­szak­ok sa­já­tos prob­lé­má­i­nak meg­ér­té­sé­hez. Jel­lem­ző, hogy ezek a prob­lé­mák ne­megy­szer a szo­ci­á­lis in­ter­ak­ció sze­rep­lői és meg­ha­tá­ro­zói előtt is is­me­ret­le­nek. Cé­lunk te­hát a vá­zolt mód­szer te­kin­te­té­ben nem csu­pán a re­ál­szo­ci­a­liz­mus ön­ma­gá­ban va­ló vizs­gá­la­ta, ha­nem sok­kal in­kább a ró­la ki­ala­kult mai ké­pek és in­terp­re­tá­ci­ók elem­zé­se. Nem egy le­tűnt rend­szer re­konst­ruk­ci­ó­ja, ha­nem a múl­tunk­hoz va­ló ter­mé­sze­tes vi­szo­nyunk, tá­gabb ér­te­lem­ben pe­dig az em­be­ri em­lé­ke­zet mű­kö­dé­se moz­ga­tó­ru­gó­i­nak vizs­gálata4.
Nyil­ván­va­ló, hogy a fen­tebb vá­zolt ku­ta­tá­si pers­pek­tí­vá­nak min­den­kép­pen fi­gye­lem­be kell ven­nie a fel­ell­he­tő for­rás­anya­go­kat vagy a tu­do­mány­te­rü­let mód­szer­ta­nát érin­tő spe­ci­fi­kus prob­lé­má­kat. Ugyan­ak­kor eb­ből a szem­lé­let­ből ki­in­dul­va mind­járt több ko­mo­lyabb el­mé­le­ti kér­dés is fel­me­rül. Az egyik leg­nyil­ván­va­lóbb prob­lé­ma, hogy a re­ál­szo­ci­a­liz­mus­ra ma már (Eu­ró­pá­ban legaláb­bis5) csak­is ex-­post-per­spek­tívából te­kint­he­tünk, te­hát egy olyan re­a­li­tást, je­len­sé­get vizs­gá­lunk, amely de facto már nem lé­te­zik. Gon­dot je­lent­het az is, hogy a múlt bár­mi­ne­mű vizs­gá­la­ta min­dig is a je­len foly­ton vál­to­zó szem­pont­ja­i­tól, ak­tu­á­lis lá­tó­szö­ge­i­től füg­gő­en vál­to­zik, ala­kul. A múlt in­terp­re­tá­lá­sa te­hát min­dig csu­pán a je­len (mint egy­ko­ri re­a­li­tás le­csa­pó­dá­sa) szem­lé­lői po­zí­ci­ó­já­ból tör­tén­het.

***

Ta­nul­má­nyunk so­rán a re­ál­szo­ci­a­liz­must úgy is de­fi­ni­ál­hat­juk, mint egy sa­já­tos tár­sa­dal­mi megarend­sz­ert, ame­lyen be­lül „a szo­ci­a­lis­ta ide­o­ló­gia és kul­tú­ra a tár­sa­dal­mi élet min­den ré­te­gét és sze­le­tét át­itat­ta” (Eichhorn 1969, 407). Így te­hát egy olyan, kö­tött be­ren­dez­ke­dé­sű rend­szer­nek te­kint­het­jük, amely – el­len­tét­ben a szo­ci­a­liz­mus­sal mint pusz­ta ide­o­ló­gi­ai dokt­rí­ná­val – köz­vet­len kap­cso­lat­ban ol­vadt eg­­gyé a min­den­nap­ok­kal. Egy olyan „át­élt” vagy „meg­élt” szo­ci­a­liz­mus­ról be­szé­lünk te­hát, amely­nek egyik fő cél­ki­tű­zé­se, nyílt tö­rek­vé­se „egy új em­ber meg­for­má­lá­sa” volt, ami – a kom­mu­nis­ta ide­o­ló­gu­sok tö­rek­vé­sei sze­rint – egy ala­ku­ló­fél­ben le­vő „új tár­sa­da­lom” ke­re­te­in be­lül va­ló­sult vol­na meg. A rend­szer ide­o­ló­gu­sai a szo­ci­a­lis­ta (va­gyis új tí­pu­sú) em­ber cél­ként ki­tű­zött „in­tel­lek­tu­á­lis és er­köl­csi meg­úju­lá­sát, va­la­mint tö­ké­le­te­sí­té­sét” (Ponomarjov 1979, 73) te­kin­tet­ték hi­vat­ko­zá­si alap­nak utó­pisz­ti­kus tö­rek­vé­se­ik le­gi­ti­má­lá­sá­ra. A ko­ra­be­li kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ezen ol­da­lá­nak vizs­gá­la­tá­val – nem kis fi­gyel­met szen­tel­ve a té­má­nak – szám­ta­lan más tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi disz­cip­lí­na ku­ta­tó­ja is fog­lal­ko­zott már,
A ku­ta­tók fi­gyel­me ki­ter­jedt a kom­mu­nis­ta ura­lom to­váb­bi as­pek­tu­sa­i­ra is. Leg­in­kább azok­ra a te­rü­le­tek­re, ame­lyek ös­­sze­függ­nek a rend­szer­nek azon gyak­ran han­goz­ta­tott tö­rek­vé­sé­vel, mi­sze­rint a ha­ta­lom prog­ram­sze­rű­en be­le­szólt a köz­élet min­den szfé­rá­já­ba. Ez a kont­roll ter­mé­sze­te­sen ma­gá­ba fog­lal­ta a min­den­nap­ok kul­tu­rá­lis éle­té­be va­ló gya­ko­ri, nagy mér­té­kű in­ter­ven­ci­ó­kat is6. A szo­ci­a­liz­mus tel­jes meg­ho­no­sí­tá­sa és be­ren­de­zé­se el­ső­sor­ban a po­li­ti­ka szint­jén va­ló­sul­ha­tott meg. Az egész fo­lya­ma­tot vé­gig­kí­sér­te egy hosz­­szú tá­vú, min­den szin­tet érin­tő kul­tu­rá­lis in­no­vá­ci­ó­ra va­ló tö­rek­vés is7.  E té­nye­ket szem előtt tart­va kell te­kin­te­nünk a té­má­ra, a rend­szer et­no­ló­gi­ai elem­zé­se­kor fon­tos szem­pont, hogy a súly­pon­to­kat a re­ál­szo­ci­a­liz­mus kul­tu­rá­lis kon­cep­ci­ó­i­ra, va­la­mint a vég­be­me­nő kul­tu­rá­lis vál­to­zá­sok di­na­mi­ká­já­ra össz­pon­to­sít­suk. A rend­szer kul­tu­rá­lis kon­cep­ci­ói alatt pl. a szo­ci­a­lis­ta esz­té­ti­ká­ról, er­kölcs­ről, hős­kul­tusz­ról, az ide­o­ló­gi­á­ról és hit­ről, a jö­vő­kép­ről és a ha­za­fi­as­ság­ról va­ló el­kép­ze­lé­se­ket ért­het­jük. A fen­ti fo­gal­mak­ból ki­in­dul­va sa­já­tos ké­pet raj­zol­ha­tunk az adott kor­szak kul­tu­rá­lis éle­té­ről, a kom­mu­nis­ták ál­tal pro­pa­gált „szo­ci­a­lis­ta élet­mód­ról” mint tár­sa­dal­mi mo­dell­ről.
Amen­­nyi­ben a tár­gyi em­lé­kek és konkré­tumok8  he­lyett fi­gyel­mün­ket ki­zá­ró­lag a kul­tú­ra esz­mei vo­nat­ko­zá­sa­i­ra össz­pon­to­sít­juk, te­hát a nem tár­gyi kul­tú­rá­nak ne­ve­zett je­len­sé­get pre­fe­rál­juk, az et­no­ló­gi­ai ku­ta­tás szem­szö­gé­ből két konk­rét mód­szer raj­zo­ló­dik ki. Az el­ső lé­nye­ge a rend­szert meg­élt kor­osz­tály ko­ra­be­li, va­gyis részt­ve­vő (te­hát je­len-pers­pek­tí­vá­ból tör­té­nő) meg­fi­gye­lé­se, a má­so­dik mód­szer alap­ja pe­dig a vizs­gált kor­osz­tály kép­vi­se­lő­i­vel, kü­lön­fé­le, vál­to­zó szem­pont­ok sze­rint ké­szí­tett in­ter­júk len­né­nek. Vizs­gált tár­gyunk jel­le­gé­ből (a már em­lí­tett ex-­post-per­spek­tívára gon­do­lunk) nyil­ván­va­ló, hogy a re­ál­szo­ci­a­liz­mus mai szem­szög­ből va­ló vizs­gá­la­ta­kor a két em­lí­tett mód­szer kö­zül csu­pán a má­so­dik jö­het szó­ba. Amen­­nyi­ben auto­bi­ografikus szö­ve­gek­ről, száj­ha­gyo­mány út­ján ter­je­dő anya­gok­ról van szó, a szó­be­li adat­köz­lés mód­sze­rei sze­rint jár­ha­tunk el. Eköz­ben vi­szont min­den­kép­pen hang­sú­lyoz­nunk kell – el­len­tét­ben az ún. „nagy történelem­ről”9 ké­szült mű­vek­kel, ame­lyek kap­csán ál­ta­lá­ban a po­li­ti­kai vagy köz­éle­ti elit tag­ja­it kér­de­zik meg – az et­no­ló­gia fi­gyel­mé­nek köz­pont­já­ban min­dig a „hét­köz­na­pi” em­be­rek kul­tú­rá­ja áll.
A (szó­be­li) tör­té­net­me­sé­lés az em­ber leg­ősibb adott­sá­gai, szel­le­mi fog­la­la­tos­sá­gai kö­zé tar­to­zik. Az et­no­ló­gu­sok már ele­ve is emi­att szen­tel­nek nagy fi­gyel­met a szó­be­li tör­té­ne­tek­nek, hír­adás­ok­nak. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a szó­be­li adat­köz­lés a nép­rajz­tu­do­mány egyik leg­alap­ve­tőbb té­má­ja, egy­szer­smind for­rás­anya­ga. A min­den­nap­ok éle­té­ről szó­ló tör­té­ne­tek – Bernd Faulen­bach ki­fe­je­zé­sé­vel él­ve – „a név­te­len em­ber ta­pasz­ta­la­ta­it” (Faulenbach 1999, 16) inter­na­cional­izálják, s tár­ják elénk el­be­szé­lő­ik fel­té­te­le­zett tu­dá­sát, el­kép­ze­lé­se­it, esz­me­vi­lá­gát stb. A nar­ra­tív meg­nyil­vá­nu­lá­sok gya­kor­la­ti hasz­nál­ha­tó­sá­ga leg­in­kább ab­ban nyil­vá­nul meg, hogy a min­den­ko­ri el­be­szé­lő a tö­mö­rí­tés, az el­vo­nat­koz­ta­tás és a le­egy­sze­rű­sí­tés ál­tal azon­nal a múlt ér­ze­tét kel­ti, s ez­ál­tal az ese­mé­nyek egy kép­ze­let­be­li li­ne­á­ris so­ro­za­tát hoz­za lét­re. De nem­csak eb­ben. A nar­rá­ció nép­raj­zi szem­pon­tú vizs­gá­la­ta ar­ra az alap­fel­te­vés­re épül, hogy – szel­le­mi, lel­ki sa­já­tos­sá­gai mel­lett – min­den szó­be­li meg­nyil­vá­nu­lás egyút­tal a me­sé­lő szo­ci­á­lis hát­te­ré­ről is ké­pet ad, va­gyis egy adott kul­tu­rá­lis kon­tex­tus­ba ágya­zott, lé­nye­ges, re­le­váns in­for­má­ci­ó­ról van szó. Te­hát – Jan Ass­mann ki­fe­je­zé­sét idéz­ve – egy „kul­tu­rá­li­san meg­ha­tá­ro­zott Én­ről” van szó (Assmann 2001, 122). Min­den nar­ra­tív meg­nyil­vá­nu­lás több in­for­má­ci­ót tar­tal­maz, mint amen­­nyit meg­fo­gal­ma­zó­ja tu­da­to­san el­mon­dott. Ilyen ér­te­lem­ben az el­be­szé­lés­nek egy­faj­ta inter­szub­jek­tív di­men­zi­ó­já­ról be­szél­he­tünk. A száj­ha­gyo­mány út­ján ter­je­dő vagy szó­be­li tör­té­ne­tek­ben meg­nyil­vá­nu­ló in­for­má­ció­anyag ös­­sze­sí­té­se, rend­sze­re­zé­se és in­terp­re­tá­ci­ó­ja ezért te­kint­he­tő a nép­rajz­tu­do­mány leg­fon­to­sabb tö­rek­vé­sé­nek, fel­ada­tá­nak.
A re­ál­szo­ci­a­liz­must érin­tő szó­be­li el­be­szé­lé­sek elem­zé­sé­nél ab­ból az alap­té­tel­ből in­dul­ha­tunk ki, hogy a ti­pi­kus szo­ci­a­lis­ta élet­mód spe­ci­fi­kus ele­mei a min­den­na­pi élet leg­hét­köz­na­pibb ese­mé­nye­i­ben is ben­ne fog­lal­tat­tak, így azok a vizs­gált kor­sza­kot meg­élt el­be­szé­lők tör­té­ne­te­i­ben má­ig fel­lel­he­tők. A re­ál­szo­ci­a­liz­mus hét­köz­nap­ja­i­ra va­ló vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek ezért – bi­zo­nyos mér­té­kig – jó be­te­kin­tést nyúj­ta­nak a vizs­gált kul­tu­rá­lis tí­pus mű­kö­dé­si me­cha­niz­mu­sa­i­ba. A ku­ta­tó az adat­köz­lő­vel va­ló kap­cso­lat so­rán nem csu­pán azt tud­ja meg, ami­re ér­dek­lő­dé­se ele­ve irá­nyult, ha­nem időn­ként sa­já­tos és vá­rat­lan in­for­má­ci­ós kor­lá­tok, ta­bu­ként ke­zelt té­mák is fel­buk­kan­hat­nak. Az ilyen nar­ra­tív po­zí­ci­ók és ta­bu­té­mák pe­dig a ké­sőb­bi­ek­ben hasz­nos ki­in­du­lá­si pon­tok­ként szol­gál­hat­nak egy-­e­gy to­váb­bi ku­ta­tás so­rán.

***

A fej­lett ipa­ri tár­sa­dal­mak­ban vég­zett nép­raj­zi ku­ta­tá­sok ki­mu­tat­ták, hogy egy-­e­gy szó­ban vagy írás­ban rep­ro­du­kált tör­té­net nem pusz­tán le­ké­pe­zé­se an­nak a vi­lág­nak, amely­ben a me­sé­lő él, ha­nem ma­ga a tör­té­net egyút­tal egy új vi­lá­got is te­remt. A szer­ző vagy az adat­köz­lő akar­va-aka­rat­la­nul ki­ra­gad egy-­e­gy em­lé­ket az ese­mé­nyek vég­te­len so­ka­sá­gá­ból, hogy azo­kat el­be­szé­lé­sé­ben önál­ló, ös­­sze­füg­gő tör­té­ne­tek­ké fűz­hes­se ös­­sze (Andrle 1999, 43). Az el­be­szé­lés így egy­faj­ta kul­tu­rá­lis tech­ni­ka­ként ér­tel­mez­he­tő, hi­szen meg­fog­ha­tó­vá és ért­he­tő­vé te­szi a múl­tat az­ál­tal, hogy ki­eme­li a szá­má­ra ér­de­kes, fon­tos, te­hát to­vább­adás­ra ér­de­mes ese­mé­nye­ket. Egy a múlt­ba vis­­sza­te­kin­tő ön­élet­rajz­sze­rű el­be­szé­lés­nek kü­lön­le­ges sze­re­pe van: a múlt­bé­li em­lé­ke­ket a jö­vő­be­li el­vá­rá­sok­kal együtt rep­re­zen­tál­ja. Egy élet­tör­té­net így az egyén szo­ci­á­lis hely­ze­té­ről is tu­dó­sít, tük­rö­zi an­nak kü­lön­fé­le prob­lé­ma­meg­ol­dó ké­pes­sé­ge­it, vagy ép­pen cso­por­tok­hoz, szo­ci­á­lis ré­te­gek­hez va­ló tar­to­zá­sát (Andrle 1999, 44).
Chris­tian Gior­dano sváj­ci et­no­ló­gus sze­rint a nép­rajz a múlt­nak azon szeg­men­sét igyek­szik szó­ra bír­ni, amely ép­pen a je­len­ben mo­bi­li­zá­lód­va jut ki­fe­je­zés­re (Giordano 2000, 37). Gior­dano, aki a múlt szá­zad ki­lenc­ve­nes éve­i­ben egy dob­ru­dzsai szo­ci­a­lis­ta ko­ope­rá­ció át­ala­ku­lá­sa­it ku­tat­ta, ar­ra pró­bált rá­mu­tat­ni, hogy adat­köz­lői a múlt ese­mé­nye­it fo­lya­ma­to­san új­ra­in­terp­re­tál­ták, nem­rit­kán tel­je­sen új­ra­for­mál­va őket. A múlt fel­dol­go­zá­sa­kor az et­no­ló­gi­á­nak ezért in­kább az em­ber ve­le­szü­le­tett em­lé­ke­zés­min­tá­i­ra, a tör­tén­tek­hez va­ló ak­tív vi­szo­nyá­ra kel­le­ne össz­pon­to­sí­ta­nia, nem pe­dig ma­gá­ra a tör­té­ne­lem­re (va­gyis a vi­lág­tör­té­ne­lem ob­jek­tív té­nye­i­re). Mi­vel min­den egyén tör­té­nel­mi ta­pasz­ta­la­ta leg­bel­sőbb, szub­jek­tív él­mé­nye­i­vel szer­ves ös­­sze­füg­gés­ben ala­kul, az et­no­ló­gia cél­já­nak en­nek a bel­ső tör­té­nel­mi tu­dat­nak a ki­bon­tá­sa, fel­tá­rá­sa kell, hogy le­gyen. A nép­rajz­ku­ta­tás szá­má­ra köz­ben nem az adott egyén sa­ját él­mé­nye az iga­zán ér­de­kes, ha­nem az egyes me­sé­lők és tör­té­ne­tek kö­zött lét­re­jö­vő inter­szub­jek­tív tér.
A min­den­na­pi él­mé­nyek­ről szó­ló élő­be­széd­nek for­rás­ként va­ló ke­ze­lé­se ter­mé­sze­te­sen egy sor prob­lé­mát is fel­vet. Fon­tos kér­dés­ként me­rül­het fel, hogy egy-­e­gy tör­té­net­ben tu­da­tos fab­ulálás­ról, ön­tu­dat­lan fik­ci­ó­ról, vagy ép­pen au­ten­ti­kus em­lék­ről van-e szó, to­váb­bá lé­nye­ges be­fo­lyá­so­ló elem le­het, ha az adat­köz­lő túl­sá­go­san haj­lik a múlt ide­a­li­zá­lá­sá­ra vagy ép­pen ön­ma­ga túl­zot­tan me­sé­lő­vé sti­li­zá­lá­sá­ra. Az ilyen és ha­son­ló ne­héz­sé­gek ál­ta­lá­ban a szó­be­li köz­lé­se­ket jel­lem­zik, az ide­vá­gó me­to­do­ló­gi­ai szak­iro­da­lom vi­szont is­mer né­hány töb­bé-ke­vés­bé ha­tá­sos meg­elő­ző stra­té­gi­át. Az ilyen for­rá­sok ér­té­ke­lé­sé­nél azon­ban min­dig szem előtt kell tar­ta­nunk, hogy ese­tük­ben nem ob­jek­tív in­for­má­ci­ók fel­hal­mo­zá­sá­ról van szó, ha­nem úgy tük­röz­nek kü­lön­fé­le múlt­be­li ese­mé­nye­ket, hogy azok köz­ben újabb és újabb kon­tex­tu­sok­ba ágya­zód­va je­len­nek meg. En­nek ré­vén egy adott tör­té­nel­mi ese­mény­ről min­dig több, egy­más­tól el­té­rő sze­mé­lyes in­terp­re­tá­ció szü­le­tik, s ezek majd a nép­rajz­ku­ta­tó ös­­szeg­ző és elem­ző te­vé­keny­sé­ge so­rán áll­hat­nak ös­­sze tu­do­má­nyos igé­nyű hely­zet­kép­pé. Az et­no­ló­gi­ai elem­zé­sek egyik fő cél­ja ép­pen az ilyen meg­nyil­vá­nu­lá­sok­ban rej­lő bel­ső lo­gi­kai ös­­sze­füg­gé­sek fel­tá­rá­sa le­het, még ak­kor is, ha azok sok eset­ben ho­má­lyos­nak vagy el­lent­mon­dá­sos­nak tűn­het­nek.

***

Az et­no­ló­gus mun­ká­já­nak ma­gya­rá­za­to­kat, ér­tel­me­zé­si vagy meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket kell kí­nál­nia. Egy-­e­gy tár­sa­dal­mi prob­lé­ma ala­po­sabb meg­is­me­ré­se, va­la­mint azo­kon túl­ve­ze­tő meg­ol­dá­si, le­küz­dé­si stra­té­gi­ák ke­re­sé­se is mun­ká­já­nak fon­tos ré­sze le­het. Az et­no­ló­gi­ai ku­ta­tás nem ke­vés­bé lé­nye­ges ele­me a kü­lön­fé­le „na­tív” hely­ze­tek és ál­lás­pont­ok ala­po­sabb meg­vi­lá­gí­tá­sa, il­let­ve ezek má­sok­kal va­ló meg­osz­tá­sa, va­gyis „non-na­tív” kul­tu­rá­lis kód­dá va­ló transz­for­má­ci­ó­ja is. E szem­pont­ok men­tén ha­lad­va a kö­vet­ke­ző­kép­pen ösz­­sze­gez­het­nénk a re­ál­szo­ci­a­liz­mus et­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sá­nak alap­ve­té­se­it: egy olyan te­rü­let­ről van szó, amely a re­ál­szo­ci­a­liz­mus­ban ki­ala­kult cse­lek­vé­si, vi­sel­ke­dé­si és gon­dol­ko­dá­si for­má­kat és min­tá­kat vizs­gál­ja, ugyan­ak­kor a kor­szak­ra jel­lem­ző túl­élé­si stra­té­gi­ák­kal is fog­lal­ko­zik, ame­lyek gyak­ran el­en­ged­he­tet­le­nek vol­tak ah­hoz, hogy az em­be­rek el tud­ják vi­sel­ni a de­fi­ci­tes gaz­da­ság, a to­ta­li­tá­ri­us rend­szer be­avat­ko­zá­sai, va­la­mint a kény­sze­rű mo­der­ni­zá­ció ál­tal oko­zott ter­he­ket. Az eu­ró­pai et­no­ló­gia kon­tex­tu­sá­ból vizs­gál­va a re­ál­szo­ci­a­liz­mus­ra mint olyan rend­szer­re kel­le­ne ref­lek­tál­nunk, amely sa­ját kul­tu­rá­lis vi­lá­got, va­ló­sá­gos új élet­te­ret ala­kí­tott ki ma­ga kö­ré, sa­ját sza­bály­rend­szer­rel és elő­írt ma­ga­tar­tás­min­ták­kal. A hét­köz­na­pi em­be­rek dön­tő több­sé­gé­nek nem ma­radt más vá­lasz­tá­sa, mint el­fo­gad­ni a fenn­ál­ló rend­szert. Ar­ra ugyan­is sen­ki sem ké­pes, hogy egy adott tár­sa­da­lom min­den­nap­ja­i­ban mo­zog­va – hos­­szú tá­von – tel­je­sen izo­lál­ni tud­ná ma­gát a rend­szer tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis nor­má­i­tól (Roth 2000).
A re­ál­szo­ci­a­liz­mus­ra mind­amel­lett nem len­ne sza­bad ki­zá­ró­lag mint to­ta­li­tá­ri­us dik­ta­tú­rá­ra te­kin­te­nünk, még ak­kor sem, ha a ben­ne fenn­ál­ló po­li­ti­kai ha­ta­lom két­ség­kí­vül to­ta­li­tá­ri­us jel­le­gű volt. A rend­szer­ben élő egyé­nek élet­tör­té­net­ét, va­la­mint a ko­ra­be­li kul­tu­rá­lis gé­pe­zet­hez va­ló kö­tő­dé­sü­ket ugyan­is nem le­het egyen­lő­vé ten­ni ma­gá­nak a dik­ta­tú­rá­nak a tör­té­nel­mé­vel. Ezt a prob­lé­ma­kört sok­kal in­kább ér­de­mes más tu­do­mány­ágak ha­tás­kör­ében meg­hagy­ni, még ak­kor is, ha a re­ál­szo­ci­a­liz­mus min­den­nap­ja­i­nak et­no­ló­gi­ai vizs­gá­la­ta sok te­kin­tet­ben hoz­zá­se­gít­het a dik­ta­tó­ri­kus rend­szer bel­ső ös­­sze­füg­gé­se­i­nek meg­ér­té­sé­hez is. E fo­lya­ma­tok alatt a rend­szer kü­lön­fé­le kul­tu­rá­lis prak­ti­ká­it ért­jük, ame­lyek gyak­ran ar­ra kénysz­erítet­ték a szo­ci­a­lis­ta tár­sa­da­lom tag­ja­it, hogy min­den­kép­pen részt vál­lal­ja­nak ben­nük: a ma­gán- és köz­élet szi­go­rú ket­té­vá­lasz­tá­sát, a tár­sa­da­lom spe­ci­fi­kus (újra)hier­ar­chizálását, a min­den­ki­re ki­ter­je­dő kol­le­gi­a­li­tás és szo­li­da­ri­tás mo­dell­jét, ugyan­ak­kor az egy­más irán­ti köl­csö­nös gya­nak­vás és a be­sú­gó­há­ló­zat fo­ko­za­tos ki­épí­té­sét is.
A re­ál­szo­ci­a­liz­mus et­no­ló­gi­ai vizs­gá­la­tá­nak to­váb­bi tár­gyai az ún. „szo­ci­a­lis­ta élet­vi­tel” inter­szub­jek­tív kon­tex­tus­ban ér­tel­me­zett kul­tu­rá­lis je­len­sé­gei le­het­nek, be­le­ért­ve min­den gon­dol­ko­dás­be­li vagy ide­o­ló­gi­ai sé­mát, szo­ci­á­lis prak­ti­kát és ün­nep­kul­tuszt. Az előb­bi szem­pont­ok alap­ján, mint­egy ös­­szeg­zés­ként a kö­vet­ke­ző kér­dé­se­ket te­het­jük fel: ho­gyan for­mál­ta az em­be­re­ket a re­ál­szo­ci­a­liz­mus, il­let­ve mi­lyen men­tá­lis nyo­mo­kat ha­gyott a rend­szer a ben­ne élők­ben? Lé­te­zett-e a re­ál­szo­ci­a­liz­mus­ban egy­sé­ges kul­tu­rá­lis-kul­tú­ra­for­má­ló rend­szer? Men­­nyi­ben volt a rend­szer tar­tal­mi­lag „szo­ci­a­lis­ta” és for­ma­i­lag „nem­ze­ti”, mint aho­gyan azt an­nak ide­jén hir­det­ték? Lé­te­zett-e egy­ál­ta­lán nem­zet­kö­zi for­má­ja a re­ál­szo­ci­a­liz­mus­nak, vagy csak kü­lön­ál­ló nem­ze­ti mo­del­lek­ről be­szél­he­tünk? S ha lé­te­zett át­fo­gó, in­ter­na­ci­o­na­lis­ta kon­cep­ció, le­het-e ab­ból ma az egyes nem­ze­tek sa­já­tos­sá­ga­i­ra, jel­lem­ző vo­ná­sa­i­ra és prob­lé­má­i­ra kö­vet­kez­tet­ni? A cseh vi­szo­nyo­kat te­kint­ve fel­me­rül­het az a ké­nyes kér­dés is, va­jon egy (a cse­hek­re) kí­vül­ről rá­e­rő­sza­kolt szo­ci­á­lis kí­sér­let­ről volt-e szó (mint aho­gyan azt Cseh­or­szág­ban gyak­ran ál­lít­ják), vagy egy olyan tár­sa­dal­mi és ér­ték­rend­ről be­szél­he­tünk in­kább, amely szer­ve­sen ös­­sze­függ a nem­zet kul­tú­rá­já­val, és akár egé­szen a nem­ze­ti éb­re­dés kor­sza­ká­ig ve­zet­he­tő vis­sza­?10
A re­ál­szo­ci­a­liz­mus ta­nul­má­nyo­zá­sa­kor min­dig szem előtt kell tar­ta­nunk ugyan­is azt a tényt, hogy nem előz­mé­nyek nél­kül ala­kult ki, ha­nem szo­ro­san kö­tő­dött ko­ráb­bi tár­sa­dal­mi rend­sze­rek­hez, szer­ke­ze­tét pe­dig szá­mos tör­té­nel­mi, szo­ci­á­lis, kul­tu­rá­lis és egyéb té­nye­ző ala­kí­tot­ta és be­fo­lyá­sol­ta. Nagy­részt emi­att is ala­kult ki szá­mos, egy­más­tól el­té­rő kép a re­ál­szo­ci­a­liz­mus hét­köz­nap­ja­i­ról, s ezért is le­het utó­la­gos meg­íté­lé­se gyak­ran erő­sen am­bi­va­lens. Ar­ra az el­mé­let­re, mely sze­rint a re­ál­szo­ci­a­liz­mus fo­gad­ta­tá­sa, meg­íté­lé­se és gya­kor­la­ta he­lyi szin­ten gyak­ran na­gyon kü­lön­bö­zött az ál­la­mi szin­ten ta­pasz­tal­tak­tól, pél­da­ként sa­ját ku­ta­tá­si ta­pasz­ta­la­ta­i­mat hoz­ha­tom fel. A mor­va­or­szá­gi Žïár nad Sáza­vou vá­ros­ban egy nem­zet­kö­zi pro­jek­tum ke­re­té­ben vég­zett ku­ta­tás, amely­ben ma­gam is részt vet­tem, iga­zol­ta azt az el­kép­ze­lést, mi­sze­rint re­gi­o­ná­lis szin­ten a szo­ci­a­lis­ta élet­vi­tel for­má­li­san min­de­nek­előtt a „Gleichschaltung” esz­kö­ze­i­vel, va­gyis a hely­be­li szo­ci­á­lis mik­ro­struk­tú­rák és hét­köz­na­pi kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok ag­res­­szív szinkro­nizá­ciójá­val, egy­be­ol­vasz­tá­sá­val ho­no­sod­ha­tott meg. Mind­ez sok ha­son­ló­sá­got mu­tat az im­pe­ri­a­lis­ta ag­res­­szi­ó­val, hi­szen ez is as­­szi­mi­lá­ci­ós és akul­tur­al­izá­ciós in­téz­ke­dé­sek ál­tal va­ló­sult meg, a fo­lya­ma­tot pe­dig szin­tén erő­sza­kos ipa­ro­sí­tás és tö­me­ges mig­rá­ció kí­sér­te és erő­sí­tet­te. A fen­ti ös­­sze­füg­gé­sek né­mi pár­hu­za­mot mu­tat­nak az ún. depend­en­cy the­o­ry alap­ve­té­se­i­vel, az­zal az el­mé­let­tel, amel­­lyel a 20. szá­zad 60-as éve­i­től kezd­ve gyak­ran szo­kás ér­vel­ni a nyu­gat-eu­ró­pai etnore­gion­al­iz­mus fel­len­dü­lé­se és az ott vég­be­me­nő val­lá­si for­ra­dal­mak vo­nat­ko­zá­sá­ban is. Mind­ezek­ben a dis­kur­zu­sok­ban jel­lem­ző­en köz­pon­ti fo­ga­lom­ként me­rül fel a cent­rum-pe­ri­fé­ria el­len­pár, va­la­mint a bel­ső ko­lo­ni­zá­ció fo­gal­ma. Jó pél­da er­re, hogy a Žïár­ban vég­be­me­nő vál­to­zá­sok kom­mu­ni­ká­lá­sa so­rán is az ős­ho­nos­ok és te­le­pe­sek el­len­té­te al­kot­ta a rend­szer ál­tal foly­ta­tott és el­fo­ga­dott in­terp­re­tá­ció vá­zát (Vö. Lozoviuk 2003; Lozoviuk 2004; Lozoviuk 2005b).

***

A nép­rajz­ku­ta­tó az adat­köz­lők el­be­szé­lé­se­it fel­dol­goz­va nem a tör­té­nel­mi té­nyek fel­dol­go­zá­sát tű­zi ki cé­lul. Fi­gyel­me sok­kal in­kább a szó­be­li meg­nyil­vá­nu­lá­sok­ban rej­lő inter­szub­jek­tív em­lé­ke­zet­re irá­nyul: egy olyan em­lé­ke­zet­re, amely a múlt tör­té­né­se­it pró­bál­ja (újra)értelmezni, te­hát nem fel­tét­le­nül a „tény­le­ge­sen meg­élt” va­ló­ság fel­idé­zé­se a cél­ja. Kü­lön­bö­ző kul­tu­rá­lis mo­del­lek és dis­kur­zu­sok elem­zé­sé­nél ezért nem el­ső­sor­ban az a mérv­adó szem­pont, hogy „pon­to­san mi ho­gyan tör­tént”, ha­nem az, hogy egy sze­mély vagy kö­zös­ség mi­ként gon­dol­ko­dik egy adott tör­té­nel­mi ese­mény­ről, és hogy in­terp­re­tá­ci­ó­ja mi­lyen, a tár­sa­da­lom szem­pont­já­ból is re­le­váns ös­­sze­füg­gé­se­ket vi­lá­gít meg. Csak ek­kép­pen mér­het­jük fel egy-­e­gy olyan ér­ték­íté­let re­le­van­ci­á­ját, amely­ben a reál­szo­cial­ista hét­köz­nap­ok va­la­mely moz­za­na­ta, pl. az em­be­rek köz­ti kap­cso­la­tok, szo­kás­min­ták, ér­ték­ren­dek stb. je­len­nek meg.
A szó­be­li vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek gyak­ran tar­tal­maz­nak kü­lön­fé­le ma­gya­rá­za­to­kat ar­ra vo­nat­ko­zó­an is, hogy egy adott ese­mény mi­ért vagy mi­ért ép­pen ab­ban a for­má­ban tör­tént meg. A je­len idő­ben zaj­ló és múlt­be­li ese­mé­nyek­re vis­­sza­em­lé­ke­ző tör­té­ne­tek­ben a múlt nem­rit­kán egyes ki­ra­ga­dott ese­mé­nyek ma­gya­rá­za­tá­vá szű­kül, me­lye­ket az em­lé­ke­zet – a va­ló­ság­hoz ké­pest – gyak­ran lé­nye­ge­sen át­ren­dez. E he­lyütt hi­vat­koz­ha­tunk Jurij Lot­man kü­lönb­ség­té­te­lé­re „kul­tu­rá­lis szö­veg” és „nem-szö­veg” kö­zött. Esze­rint két­faj­ta szö­veg lé­te­zik: az egyik tí­pus­ba a tár­sa­da­lom szá­má­ra fon­tos, re­le­váns szö­ve­gek, míg a má­sik­ba a „fe­le­dés­re ítélt”, va­gyis a kol­lek­tív tu­dat­ból ki­tör­lő­dött (vagy ki­tör­lő­dő) szö­ve­gek tar­toz­nak11. Az e tér­re irá­nyu­ló ku­ta­tá­sok egyik leg­alap­ve­tőbb kér­dé­se te­hát a ki­cse­rélt in­for­má­ció fel­dol­go­zá­si me­cha­niz­mu­sai, il­let­ve az azok­ban rej­lő lo­gi­kai ös­­sze­füg­gé­sek, va­la­mint az em­lé­ke­zet ál­ta­li sze­lek­ció mi­ben­lé­té­re, mi­lyen­sé­gé­re irá­nyul. A nép­raj­zi elem­zés vég­ső konk­lú­zi­ó­ja te­hát egy a kö­vet­ke­ző tí­pu­sú kér­dés­fel­ve­tés­re adott vá­lasz le­het­ne: A ma tár­sa­dal­má­ra néz­ve mi­lyen üze­net­ér­té­ke van an­nak, hogy a ma em­be­re ilyen vagy amo­lyan mó­don em­lé­ke­zik vis­­sza a szo­ci­a­liz­mus­ra?
A múlt­be­li tör­té­né­sek min­den egyes meg­fo­gal­ma­zá­sa csu­pán egyi­ke a sok le­het­sé­ges le­írás­nak, ami „tény­le­ge­sen” meg­esett, te­hát nem szük­ség­sze­rű­en ér­ték­íté­let vagy ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű igaz­ság. Ha­son­ló­an, mint ahogy a nép­rajz­ku­ta­tók kü­lön­bö­ző kul­tú­rák­ban a vi­lág kü­lön­bö­ző „le­het­sé­ges ver­zi­ó­it” lát­ják, a múlt­ra va­ló fo­lya­ma­tos vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek­ben is a tör­té­ne­lem egy-­e­gy le­het­sé­ges va­ri­án­sa, in­terp­re­tá­ci­ó­ja je­le­nik meg. Ezek ter­mé­sze­te­sen nem tel­je­sen tet­sző­le­ges tar­tal­mú­ak, hi­szen inter­szub­jek­tív jel­le­gük­nél fog­va min­dig egy bel­ső lo­gi­kát rej­te­nek ma­guk­ban. A min­den­ko­ri nép­rajz­ku­ta­tó­nak pe­dig ép­pen ezt a bel­ső rend­szert kell fel­tár­nia, ki­há­moz­nia. Nyil­ván­va­ló, hogy „a va­ló­ban meg­tör­tént” ese­mé­nyek­ről al­ko­tott ké­pek nem­rit­kán el­lent­mon­da­nak egy­más­nak. A múlt­hoz va­ló vi­szo­nyunk am­bi­va­lens meg­kö­ze­lí­té­se te­hát nem fel­tét­le­nül de­vi­á­ció, ha­nem sok­kal in­kább ar­ra a tény­re hív­ja fel fi­gyel­mün­ket, hogy az adott kö­zös­ség tag­jai egy-­e­gy tár­sa­dal­mi re­a­li­tást el­té­rő­en ész­lel­nek, al­kot­nak és él­nek meg. Ezek­nek az ös­­sze­füg­gé­sek­nek az is­me­re­te pe­dig kü­lö­nö­sen fon­tos a to­ta­li­tá­ri­us rend­sze­rek ref­le­xi­ó­já­hoz és elem­zé­sé­hez.
(Csanda Má­té ford.)

Iro­da­lom

Alan, Josef
1995    Nor­males Leben unter anor­malen Ver­hält­nis­sen: die tschechis­che Gesellschaft in den siebziger und achtziger Jahren. In Der Riss im Raum. Ber­lin, 94–101. p.

Ass­man­n, Jan
2001    Kul­tura a pamì. Pís­mo, vzpomín­ka a pol­i­tická iden­ti­ta v rozv­in­utých kul­turách starovìku. Pra­ha.
Eich­horn, Wolf­gang u. a. (Hgg.)
1969    Wörter­buch der Marxistisch-Leninistischen Sozi­olo­gie. Ber­lin.

Engler, Wolf­gang
1992    Die zivil­isatorische Lück­e. Ver­suche über den Staatssozial­is­mus. Frank­furt a/M.

Faulen­bach, Bernd
1999    Aspek­te des All­t­agsleben­s. In All­t­agsleben in der DDR und in den neuen Län­dern, Mate­ri­alien der Enquente-Komission „Über­win­dung der Fol­gen der SED-Diktatur im Prozes der deutschen Ein­heit” Band V. Frank­furt a/M., 15–21. p.

Fil­ipov I.
1998    Infor­ma­to­ria kat­edry soci­olo­gie FSV UK (Autorenkolektiv). Pra­ha.

Fil­ipov II.
1999    Infor­ma­to­ria kat­edry soci­olo­gie Insti­tu­tu soci­o­log­ick­ých studií FSV UK (Autorenkolektiv). Pra­ha.

Gior­dano, Chris­tian
2000    Aktu­al­isierte und aktivierte Geschichte in mediter­ra­nen Gesellschaften. Rheinis­ches Jahrbuch für Volk­skunde Band 33, 37–50. p.

Halb­wach­s, Mau­rice
1985    Das kollek­tive Gedäch­nis. Frank­furt a/M.

Hann, Chris (Hg.)
1993    Social­is­m. Ide­al­s, Ide­olo­gies and Local Prac­tice. Lon­don.
2002    Post­sozial­is­mus. Trans­for­ma­tion­sprozesse in Europa und Asien aus eth­nol­o­gis­ch­er Per­spek­tive. Frank­furt a/M./New York.

Konopásek, Zdenìk (Hg.)
1999    Otevøená min­u­lost: Auto­bi­ografická soci­olo­gie stát­ního social­is­mu. Pra­ha.

Lot­man, Jurij
1981    Über das typol­o­gis­che Studi­um der Kul­tur. In Kunst als Sprache, Leipzig, 49–66. p.

Lozoviuk, Petr
2003    Ethno­gra­phie des real­sozial­is­tis­chen All­t­ags. Fall­beispiel Žïár nad Sáza­vou (Tschechien). Kuck­uck. Noti­zen zur All­t­agskul­tur Nr. 1, Jg. 18, 16–21. p.
2004    Eine sozial­is­tis­che Muster­stadt. Indus­tri­al­isierung, Urban­isierung und Ide­ol­o­gisierung des All­t­ags in der tschechis­chen Prov­inz. In Arbeit im Sozial­is­mus – Arbeit im Post­sozial­is­mus. Erkun­dun­gen der Arbeitswelt im östlichen Europa. Hg. von Klaus Roth. Mün­ster, 219–238. p.
2005a    Evrop­ská etnolo­gie ve støe­do­evrop­ské per­spek­tivì. Par­du­bice.
2005b    Das Alte und das Ne­ue in einer sozial­is­tis­chen „Musterstadt”. Die Bezirksstadt Žïár nad Sáza­vou, In Sozialgeschichtliche Kom­mu­nis­mus­forschung. Tsche­choslowakei, Polen, Ungarn und DDR 1948-1968. Hg. von Bren­ner Ch. und P. Heumos. Bad Wiesseer Tagun­gen des Col­legium Car­olinum, Band 27, Mün­chen, 481–503. p.
.
Otáhal, Milan – Vanìk, Miroslav
1999    Sto stu­dentských rev­olucí. Stu­den­ti v období pádu komu­nis­mu – živ­o­topis­ná vyprávìní. Pra­ha.

Pono­mar­jov, Niko­laj B.
1979    Reál­ný social­is­mus a jeho mez­inárod­ní výz­nam. In Reál­ný social­is­mus a jeho mez­inárod­ní výz­nam. Pra­ha, 23–75. p.

Roth, Klaus (Hg.)
2005    Sozial­is­mus: Real­itäten und Illu­sio­nen. Eth­nol­o­gis­che Aspek­te der sozial­is­tis­chen All­t­agskul­tur. Wi­en.

Roth, Klaus
1991    Erzählen im sozial­is­tis­chen All­t­ag. Beobach­tun­gen zu Strate­gien der Lebens­be­wäl­ti­gung in Südos­teu­ropa. Zeitschrift für Volk­skunde 87, 181–195. p.
2000    From the Study of „Folk Cul­ture” to the Study of (Socialist) „Everyday Cul­ture“: an Unde­sired Tran­si­tion? Ple­na­ry paper pre­sent­ed at the con­fer­ence of the Inter­na­tion­al Asso­ci­a­tion for South­east Euro­pean Anthro­pol­o­gy (Sofia, Sep­tem­ber 14–17, 2000).

Vanìk, Miroslav a kol.:
2002    Ostrùvky svo­body. Kul­turní a obèan­ské aktiv­i­ty mladé gen­er­ace v 80. letech v Èeskosloven­sku. Pra­ha.

Vanìk Miroslav (vy­d.)
2005    Vítì­zové? Poražení? Pol­i­tické elity a dis­ent v období tzv. nor­mal­izace. Živ­o­topis­ná inter­view. Pra­ha.
2006    Mocní bez­moc­ní a Bez­moc­ní moc­ní. Pol­i­tické elity a dis­ent v období tzv. nor­mal­izace. Inter­pre­taèní studie živ­o­topis­ných inter­view. Pra­ha.

Vanìk, Miroslav
2003    Orál­ní his­to­rie. Metod­ické a „tech­nick­é” pos­tupy. FF UP Olo­mouc.
2007    Naslouchat hlasùm pamìti: teo­ret­ické a prak­tické aspek­ty orál­ní his­to­rie. Pra­ha.

Verdery, Kather­ine
1996    What was Social­is­m, and What Comes Next? Prince­ton NJ.

Výz­nam­ný mezník v živ­otì komu­nistù. In Reál­ný social­is­mus a jeho mez­inárod­ní výz­nam. Praha 1979, 76–83. p.