csütörtök, július 29, 2021

For­dí­tot­ta: Istvánovits Már­ton. Szer­kesz­tet­te, a mel­lék­le­te­ket ké­szí­tet­te és az utó­szót ír­ta: Her­mann Zol­tán. Bu­da­pest: L’Harmattan 2005, 401 p. ISBN 963 7343 30 X, ISSN 1586-8303

V. J. Propp ne­ve nem is­me­ret­len a ma­gyar és szlo­vák ol­va­sók kö­ré­ben sem. Az orosz for­ma­lis­ta iro­da­lom­el­mé­le­ti is­ko­lá­hoz tar­to­zó folk­lór­ku­ta­tó A me­se mor­fo­ló­gi­á­ja cí­mû mû­ve ma­gyar (1975, 1995) és szlo­vák nyel­ven (1971) is már több­ször meg­je­lent. Propp eb­ben a mél­tán hí­res kö­te­té­ben az orosz va­rázs­me­sé­vel kap­cso­la­tos ku­ta­tá­si ered­mé­nye­it pub­li­kál­ta. Tu­laj­don­kép­pen ez­zel a kö­tet­tel vált vi­lág­hí­rû­vé. Az orosz va­rázs­me­se fel­épí­té­sé­rõl, vagy ahogy õ ne­vez­te, „mor­fo­ló­gi­á­já­ról” szó­ló köny­ve 1928-ban je­lent meg elõ­ször. Az orosz for­ma­liz­mus né­ven is­mert irány­zat ke­re­te­in be­lül nagy si­kert ara­tott.
A va­rázs­me­se tör­té­ne­ti gyö­ke­rei cí­mû könyv a prop­pi mor­fo­ló­gia foly­ta­tá­sá­nak te­kint­he­tõ. Propp a me­sé­ket nem csu­pán ös­­sze­ha­son­lí­tot­ta egy­más­sal. Nem re­ked meg a kom­pa­ra­ti­viz­mus ke­re­tei kö­zött, ha­nem ki­szé­le­sí­ti a meg­ér­tés ke­re­te­it, fel­tár­ja azt a tör­té­ne­ti hát­te­ret, amely a va­rázs­me­se meg­ér­té­sé­hez ve­zet. El­sõ pil­lan­tás­ra eb­ben a vizs­gá­lat­ban nincs sem­mi új­sze­rû, hi­szen már ko­ráb­ban is meg­pró­bál­ták tör­té­ne­ti szem­pont­ból vizs­gál­ni a folk­lórt. Propp szá­má­ra ez a kér­dés azon­ban más­ként ve­tõ­dik fel. Köny­vé­ben azt vizs­gál­ja, hogy a tör­té­ne­ti múlt mely je­len­sé­ge­i­nek fe­lel meg az orosz me­se. To­váb­bá ke­re­si a vá­laszt ar­ra a kér­dés­re, hogy ezek a je­len­sé­gek mi­lyen mér­ték­ben ala­poz­zák meg és hoz­zák lét­re a me­sét. Kö­vet­kez­te­té­sei nem al­kal­maz­ha­tó­ak a tel­jes me­se­kincs­re, csak a va­rázs­me­sék­re. Vizs­gá­la­tuk so­rán vi­szont nem le­het tel­je­sen el­kü­lö­ní­te­ni a me­sé­ket egy­más­tól. A va­rázs­me­se egyet­len szü­zsé­jét és mo­tí­vu­mát sem le­het úgy vizs­gál­ni, hogy ne ven­nénk fi­gye­lem­be az egész­hez va­ló vi­szo­nyát.
A kö­tet nagy elõ­nye, hogy Propp idõ­be­li sor­rend­ben vizs­gál­ta a me­sé­ket. A szer­zõ az ar­cha­i­kus tör­zsi rí­tu­sok, majd az idõ­ben eze­ket fel­vál­tó mí­to­szok rész­le­tes elem­zé­sé­vel tár­ja fel a me­sei cse­lek­mény­vi­lág ele­me­i­nek ere­de­tét. Több pél­dá­val tá­maszt­ja alá azt az ál­lí­tá­sát, mi­sze­rint a me­se na­gyon sok szo­kás, rí­tus, szer­tar­tás nyo­mát õr­zi. Propp mû­vé­ben ki­tért ar­ra is, ami­kor a me­se meg­õr­zi a szer­tar­tás min­den for­má­ját, de el­len­té­tes ér­te­lem­mel vagy je­len­tés­sel ru­ház­za fel, va­gyis „ki­csa­var­va” ad­ja elõ. Ezt a szer­zõ a rí­tu­sok meg­for­dí­tá­sá­nak ne­ve­zi.
Propp a könyv má­so­dik fe­je­ze­té­tõl a va­rázs­me­sét egy­mást kö­ve­tõ al­ko­tó­ele­me­i­nek sor­rend­jé­ben vizs­gál­ja. A me­sei bo­nyo­da­lom­mal kez­di, ahol ki­tér az el­tá­vo­lí­tás, a tá­vol­lét­tel kap­cso­la­tos ti­lal­mak, be­zá­rás, kár­oko­zás és az út­nak in­dí­tás funk­ci­ó­i­ra és mo­tí­vu­ma­i­ra. Majd kö­vet­ke­zik a ti­tok­za­tos er­dõ és egyéb va­rázs­esz­kö­zök, aján­dé­kok, cso­dás tár­gyak meg­szer­zé­se. Kü­lön ki­tér a me­sei hely­szí­nek elem­zé­sé­re, a sár­kány mo­tí­vu­má­ra. A me­sé­ben sze­rep­lõ sze­mé­lye­ket és a köz­tük le­võ kap­cso­la­to­kat (csa­lá­di, sze­rel­mi, ba­rá­ti stb.) kü­lön fe­je­zet­ben tár­gyal­ja. Majd az utol­só me­sei funk­ció a bo­nyo­da­lom meg­ol­dá­sa és a hõs trón­ra lé­pé­se, vagy a há­zas­ság. Az­zal, hogy meg­ha­tá­ro­zott sor­rend sze­rint vizs­gál­ja a me­sei ese­mé­nye­ket, egyik a má­sik­ból kö­vet­ke­zik, így va­la­mi­fé­le egy­ség bon­ta­ko­zik ki.
Propp te­hát eb­ben a köny­vé­ben tisz­táz­za az egyes me­sei mo­tí­vu­mok for­rá­sa­it. Ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re jut, hogy a mo­tí­vu­mok kap­cso­la­ta és sor­rend­je a me­sé­ben nem vé­let­len je­len­ség. A mí­to­szok és me­sék kom­po­zí­ci­ó­ja egy­be­esik a be­ava­tá­si szer­tar­tá­sok ese­mé­nye­i­nek sor­rend­jé­vel. A va­rázs­me­sék „ke­let­ke­zé­si ide­jü­ket” te­kint­ve ko­ránt­sem al­kot­nak ho­mo­gén cso­por­tot. A ku­ta­tó rá­mu­tat ar­ra a tény­re is, hogy a me­sék egyes ele­me­i­rõl pon­to­san el­dönt­he­tõ, hogy ar­cha­i­kus, a mí­to­szok­hoz és a rí­tu­sok­hoz még kö­ze­lebb ál­ló vagy ké­sõb­bi, mo­der­nebb fej­le­mé­nyek-e.

A ma­gyar nyel­vû kö­tet szer­kesz­tõ­je így fo­gal­maz a könyv­rõl: „tu­do­mány­tör­té­ne­ti le­gen­dá­vá” vált, bár tud­tak ró­la kül­föld­ön, egé­szé­ben szin­te alig is­mer­ték.
A ma­gyar ki­adást ap­ró­lé­kos bib­li­og­rá­fia, jegy­zet­anyag és utó­szó kí­sé­ri.