hétfő, október 25, 2021

Botiková, Marta: K antropológii životného cyklu. Kultúra a spôsob života ženskými oèami na Slovensku v 20. storoèí.

Bratislava: Univerzita Komenského 2008, 144 p. ISBN 978-80-223-2475-5

Marta Botiková, aki pályafutását (még Sigmundová néven) a családi élet társadalomnéprajzi aspektusainak a vizsgálatával kezdte, első önálló munkája is e téma jegyében készült (vegyesnemzetiségű, szlovák–magyar lakosságú térségben végzett kutatómunka alapján)1, úgy látszik, egyéb szerteágazó tevékenységei mellett vissza-visszatér a család, mint társadalmi jelenségkomplexum problematikájához. Szerkesztője és társszerzője volt (még Botíková néven) egy, a szlovákiai hagyományos családi életet elemzően bemutató, kollektív, háromszerzős kismonográfiának2, majd társszerkesztője egy további, a nem-paraszti családot elemző munkának3. Jóval ezt megelőzően megírta (igaz, hogy a magyar változatban Batíková néven, de így őt soha nem hívták!) egyik legtanulságosabb esszéjét, amelyben egy Pozsony környéki család etnikai alakulásának, mondhatni: etnikai színeváltozásainak szemléletes rajzát adja.4
Az utóbbi években az ún. biográfiai metódus alkalmazásával, a gender-kutatások tanulságait, módszereit is hasznosítva, a családi élet női szempontból történő bemutatására vállalkozott5. Noha a saját érdeklődését a biográfiai szövegek, azok etnológiai hasznosíthatósága iránt 1993-ra teszi, amikor először látogatott el a Bécsi Egyetem Bölcsészettudományi Karának Gazdaság- és Társadalomtörténeti Intézetébe (Institut für Wirtschafts- und Sozialgeschichte), s ott rácsodálkozott az akkor több mint 700 életrajzi szövegre, a fentiek alapján mégis úgy vélem, hogy a most bemutatandó kismonográfia egy hosszabb (látens) „felkészülési” folyamat eredményeként is felfogható.
A könyv a módszer, az elbeszélt történelem (oral history) módszere rövid bemutatásával kezdődik. A szerző bemutatja, hogy az Amerikában kidolgozott metódust a keleti blokk országaiban jószerével csak a rendszerváltoztatások után kezdték alkalmazni, noha előzményei azért ennek is voltak. A korabeli Csehszlovákiában például a folkloristák a visszaemlékezések rögzítésével legalább a hetvenes évek óta foglalkoztak. Igaz, jegyzi meg a szerző, Jana Noskovára hivatkozva, s vele egyetértve, a folkloristák az így nyert szövegeket, mint az elmúlt események narratív interpretációit értékelték (memoratok), s nem az események vizsgálatára szolgáló kutatási forrást, az abból kibontható sajátos kutatási módszert. Megjegyzem, hogy a magyarországi történetkutatás magát a módszert nagyjából a hetvenes évek vége óta ismeri, noha intenzívebb alkalmazására ott is a rendszerváltás utáni időszakban került sor. A továbbiakban Marta Botiková a módszer előnyeit és veszélyeit is áttekinti, leszögezve végül, hogy az életrajzi elbeszélés során az egykori valóság képének a szubjektív megkonstruálásáról (és nem rekonstruálásáról!) van szó.
Maga a munka tizennégy, különböző korú és társadalmi helyzetű nőnek, az oral history módszerével rögzített visszaemlékezései alapján bizonyos élethelyzetek, a hétköznapok eseményeinek női szemszögből történő láttatására tesz kísérletet. Alapvetően az emberi élet fontosabb eseményeit (a házastárs kiválasztásának a módja, szempontjai; a családi együttélés módozatai, a családi ünnepek mikéntje), valamint az ezekre ráfűzhető egyéb jelenségeket (öltözködés és a divat, az iskola és a művelődés, a sport és üdülés stb.) láttatja női szemmel. Három generáció, az 1930 előtt, az 1930 és 1950 között, valamint az 1950 után születettek, azon belül más-más társadalmi, etnikai, vallási réteghez tartozó, Szlovákia különböző vidékeiről származó, ott élő tagjainak emlékezéseit állítja igen tanulságosan egymás mellé. Noha a történeti keretet elvileg a fontosabb nagypolitikai események dátumai (1918, 1938, 1945, 1948, 1968, 1989) adják, az igazi vezérfonal mégis az egyes szereplők egyéni életének jelentősebb állomásai. Nyilvánvalóan nem lehet általánosítani az ilyen, viszonylag kis minta alapján nyert adatokból, de maguk a visszaemlékezések, a szerző hozzájuk fűzött értelmezéseivel, kommentárjaival egy sajátos multietnikus, multikulturális világ egy lehetséges olvasatát nyújtják. Az sem állítható persze, hogy az ezzel a módszerrel megrajzolt kép szöges ellentétben állna a prezentált témakörökről korábban kialakult (már amennyiben kialakult) képünkkel, de mindenképpen más árnyalatban, más hangsúlyokkal interpretálja azokat. Talán nem elvetendő próbálkozás lenne ugyanezeknek az élethelyzetnek egy explicite férfiszempontú feltárása is. Megvizsgálni például, hogy ugyanazt a családi eseményt (például a házastárs kiválasztását, a lakodalom lefolyását, a családi ünnepeket stb.) miként rögzítette emlékeiben s később hogyan interpretálja egy nő és hogyan egy férfi. Rendkívül tanulságos lenyomatait találjuk a könyvben annak, hogy szereplői miként viszonyulnak a család többi tagjához. Annak tehát, hogy milyen a nagymama-, az édesanya- vagy éppenséggel az édesapa-képe a riportalanynak. De vajon milyen lenne (ennek megfelelő lenne?) egy-egy férfi visszaemlékező interpretációja? Amennyiben erről is lennének ismereteink, a világ ez által talán valóban kerekké válna. Félreértés ne essék, ezeket a szempontokat nem Marta Botiková könyvén kérem számon, hanem mindössze mint lehetséges további kutatási szempontot vetem fel. Különben a szerző szerint is első állomása ez a munka a témakör ilyszempontú kutatásának. Kíváncsian várjuk tehát a folytatást!