kedd, október 19, 2021

Uther, Hans-Jörg: Handbuch zu den „Kinder- und Hausmärchen” der Brüder Grimm. Entstehung–Wirkung–Interpretation.

Berlin–New York: Walter de Gruyter 2008, 644 p. ISBN 978-3-11-019441-8

A népmeseirodalom méltán leghíresebb gyűjteménye, a Grimm testvérek Gyermek és családi mesék (Kinder- und Hausmärchen, a továbbiakban KHM) című összeállítása egyes darabjaihoz való kommentár fűzés oly régi hagyományra megy vissza, hogy már az összeállítók által jegyzett második kiadás, 1822-ben megjelent harmadik kötetében is megtalálta az érdeklődő a testvérpár jegyzeteit.22 A Grimm mesegyűjtemény első kiadásának századik évfordulója apropójából kezdte el megjelentetni Johannes Bolte a cseh Jiří Polívkával közösen, további munkatársak (a többi között a magyar Gragger Róbert és Heller Bernát) bevonásával, voltaképpen ennek a Wilhelm Grimm-féle jegyzetkötetnek a tetemesen bővített és átdolgozott kiadását, amely végeredményben mindösszesen öt kötetet tett ki.23 S ha már évfordulókra fűztem fel az eddigi szemlémet, kicsit vissza kell kanyarodnunk, ugyanis a most bemutatandó kötet is egy jubileum alkalmából jelent meg. Tudnivaló, hogy a KHM a Grimm testvérek életében több kiadást is megért. Nos, az utolsó edíció, amit még maguk a gyűjtők rendeztek sajtó alá, az ún. nagy kiadás, 1857-ben látott napvilágot. Ebben mindösszesen 200 mese- és 10 gyermeklegenda-szöveg található.24 Ennek a kiadásnak a százötvenedik évfordulója kapcsán jelentette meg a göttingeni Hans-Jörg Uther az általa készített kommentár- és megjegyzés-kötetet. Az egyes mesékhez fűzött jegyzetek már egy korábban, általa gondozott KHM-kiadásban megjelentek ugyan25, de most ezeket a hosszabb-rövidebb áttekintéseket kiegészítette, átdolgozta, sőt a későbbi Grimm-kiadásokból kiselejtezett mesékkel is bővítette. A kevésbé ismert szövegek, illetve szövegvariánsok mellett olyan mesékre is kell itt gondolni, mint például a Csizmás kandúr vagy a Kékszakáll, amelyek a legelső Grimm-kiadásban még szerepeltek ugyan, de a későbbiekből az összeállítók már kihagyták őket. Összesen 46 szövegről van szó.
Uther először a klasszikus kettőszáz Grimm-mesét veszi sorra, ezt követi a tíz gyermeklegenda, majd a már említett negyvenhat, a korábbi kiadások valamelyikében ugyan szerepelt, de ebből az utolsó kiadásából kihagyott szöveghez fűz kommentárokat.
A kommentárszövegek felépítése nagyjából egységesnek mondható. A mesék címével és sorszámozásával kezd (ezek megfelelnek a már említett hetedik – utolsó – nagykiadás címadásának és sorszámozásának), majd következik a legújabb nemzetközi mesekatalógus (ATU) megfelelő típusszáma.26 A továbbiakban azt jelzi, hogy az adott szöveg melyik KHM-kiadásban jelent meg először, illetve azt is, ha egy későbbi megjelenés szövege jelentősen eltér az első variánstól. Igyekszik a közvetlen forrást is megtalálni, ami során egyrészt (kisebbrészt!) az összeállítók gyakran meglehetősen szűkszavú közléseire támaszkodhat, illetve másrészt (nagyobbrészt!) a Grimm-filológia eredményeire (a legtöbb esetben Heinz Rölleke és saját kutatásaira). Amennyiben léteznek, a KHM más szövegeivel való motívumhasonlóságokra is felhívja a figyelmet.
Ezt követi a szövegfejlődés, a stiláris és szerkezeti változtatások, a lehetséges távolabbi források, párhuzamok számbavétele. Ez a jelentősebb mesék esetében viszonylag terjedelmes is lehet. A következő szakaszban az adott mese vizuális megfogalmazásait tekinti át (könyvillusztráció, karikatúra-téma, filmfeldolgozás, köztéri szobor stb.), majd végezetül a legfrissebb áttekintő, irodalmi hivatkozásokkal továbbvezető irodalom összeállítása zárja a sort.
Hogy érzékelni tudjuk a különbségeket (és azonosságokat) vegyünk egy viszonylag közismert mesét (A halászról és az ő feleségéről; KHM–19), s nézzük meg, mi tudható meg róla a Grimm fivérek által írott kommentárból, majd a Bolte–Polívka-féle kiadványból, s végül a most szóban forgó Uther-kötetből:
1. A Grimm fivérek tollából származó jegyzetből megtudjuk, hogy a pomerániai (északnémet) nyelvjárásban lejegyzett szöveget27 egy hamburgi festőművésztől, könyvillusztrátortól, Philipp Otto Rungestől kapták Achim von Arnim közvetítésével 1809-ben. A KHM első kiadását (1812) megelőzően a szöveget maga Runges is közreadta. Ezt követően hangsúlyozzák, hogy Hessenben is népszerű szövegről van szó, noha meglehetősen töredékes változatait sikerült csak megtalálni. Ezeknek egy szüzsé-szerű vázlatát is adják, majd további nyomtatott variánsokra is figyelmeztetnek: egy, a Justinus Kerner verses almanachjában, 1812-ben megjelent, vélhetően dél-német eredetre visszavezethető, versben megformált variánsra, illetve a névrokon, Albert Ludewig Grimm Gyermekmesék28 című, vegyes tartalmú gyűjteményében szereplő prózai változatra. Itt némi csúsztatással az 1817-es, második kiadásra hivatkoznak. A továbbiakban az Ezeregy éjszaka és egy finn népmese hasonló nyitószakaszára utalnak, illetve a tágabb értelemben vett téma (a férjet egyre magasabb igények felé hajszoló feleség) világirodalmi párhuzamaira figyelmeztetnek.29
2. Johannes Bolte és Jiří Polívka jegyzete ugyanarra az eredeti forrásra utal (Philipp Otto Runges), miközben azt is megtudjuk belőle, hogy gyakorlatilag egy időben, legalábbis formailag ugyanabban az esztendőben jelent meg Runges eredeti szövege Johann Gustav Büsching mese-, monda- és legendagyűjteményében, illetve a KHM első kiadásában. Utóbbiban viszont a berlini kiadó, Georg Reimer kérésére többrendbeli változtatásokkal. Miután Runges testvére, Daniel a festő halála (1810) után annak műveinek gyűjteményes kiadását megjelentette (1840), benne a szóban forgó mese jórészt eredeti, noha nem teljesen a hamburgi dialektusnak megfelelő változatával, a KHM további kiadásaiba már ez a variáns került. Bolte és Polívka itt viszont közli az eredeti, a Büsching-féle gyűjteményben megjelent szövegformát is. A továbbiakban a Kerner-féle és az Albert Ludewig Grimm-féle variánsokat is megemlítik, azzal, hogy utóbbi esetében ők már az első, 1809-es kiadásra hivatkoznak, viszont hozzáteszik, ez egészében véve jóval silányabb (ezt én nem állítanám, de lelkük rajta). Ezt követően bő négy oldalon keresztül a mese akkor ismert további, a német nyelvterületről származó, majd egyéb, eurázsiai (dán, svéd, izlandi, francia, olasz, román, horvát, szlovén, orosz, fehérorosz, litván, lett, észt, finn, tatár, török, indiai stb.) változatainak közléseit sorakoztatják fel, míg végül az egész problémakör kultúrtörténeti és világirodalmi vonatkozásaira is kitérnek.30
3. Hans-Jörg Uther miközben részben megismétli, részben kiegészíti, pontosítja a megkerülhetetlen, a korábbi szerzők által felsorakoztatott adatokat, másrészt a publikált variánsok nemzetközi áttekintését elhagyja. Ez utóbbi egyrészt továbbra is megtalálható (éppen száz év előtti állapotában!) a Bolte–Polívka-kötetben, másrészt meg az időközben felhalmozott és publikált variánsok számbavétele amúgy is (pláne egy kézikönyvszerű szócikkben!) jószerével lehetetlen. Tovább nyomoz viszont az eredeti Runges-szöveg (pontosabban szövegek, mivel kiderült, hogy már a festő életében legalább két szövegvariánst írt le, s küldött el különféle helyekre), szóval ezeknek a változatoknak a sorsát, további feldolgozásait is számba veszi. Megállapítja, hogy Albert Ludewig Grimm egészen biztos ismerte az egyik, Rugens-féle változatot, s ezt dolgozta fel szabadon az általa közreadott mesében. A Grimm-fivérek, akik ugyanezzel az előképpel dolgoztak (ahogy például még Büschung már említett gyűjteményében is), s az egyes kiadások számára előkészítve folyamatosan módosítottak a szövegen. Uther a továbbiakban a mese, illetve a beszélő hal motívumának irodalmi adaptációit is számba veszi, egészen a meglehetősen távoli, Günter Grass-féle regény-párhuzamig (Der Butt. Magyarul: A hal). Az „eredeti” Grimm-szöveg az iskolai tankönyvekbe, olvasókönyvekbe csak módjával került be ugyan, ám az irodalmi németre átültetett „fordítások”, didaktikus célzattal is (!) annál népszerűbbek a német nyelvterületen. S – tegyük hozzá – nem csak ott!
Hans-Jörg Uther könyve azok számára, akik behatóbban kívánnak megismerkedni a Grimm-mesékkel, azok fejlődéstörténetével, utóéletével a már klasszikusnak számító Bolte–Polívka mellett megkerülhetetlen kézikönyvnek tekinthető.