csütörtök, október 28, 2021

Budapest: Akadémiai Kiadó 2010, 337 p. ISBN 978 963 05 8824 9

A kötet, mint azt a szerző a könyv bevezetőjében írja, ízelítő csupán egy Galga-völgyi falu, Galgamácsa prózai elbeszélő népköltészetéből. A kutatott település a kistáj középső részén terül el, és nem ismeretlen a magyar néprajz számára, hiszen Vankóné Dudás Juli önéletrajzi ihletésű leírása, Falum Galgamácsa (1983) már bemutatta a település szokásvilágát. A falu mindössze 40 kilométerre fekszik Budapesttől és lakossága az Árpád-kortól kontinuusnak tekinthető, leszámítva a hódoltság végének néhány esztendejét. A településen élő magyarok szinte kivétel nélkül római katolikusok.
Villányi a kötetben megjelent folklór anyagot kisebb nagyobb megszakításokkal hosszú éveken át gyűjtötte, 1976 és 2004 között. Összességében mintegy húsz év kutatómunkájának eredményeképpen az egy településen gyűjtött szöveges folklór egyik legterjedelmesebb, ha úgy tetszik, legteljesebb gyűjteménye jött létre az elmúl évtizedek alatt. A több mint háromezer prózai alkotást 35 elbeszélő, 19 nő és 16 férfi közlésében rögzítette az etnográfus.
Ebből válogatott, rendezett sajtó alá 447-et, mintegy ízelítőül. A gyűjtés kezdetén már sok korábban megvolt közösségi beszélgetésre, mesélésre alkalmat adó összejövetel megszűnőben volt, vagy éppenséggel meg is szűnt a faluban. Így a gyűjtő az egyre gyérülő közösségi együttlétek közül még tetten érte az egyre ritkuló szomszédolás, kártyázás és a háznál tartott tollfosztás szokását.
A történetek népszerűségét jól mutatja a tény, hogy az átalakuló közösségi alkalmakban, keresztelő, eljegyzés és rokonlátogatás illetve utazás közben fel-felbukkannak a szórakoztatás elemeként.
Adatközlői közül ketten még a 19. század végén, többségük a 20. század elején-közepén született. Többségük, 25-en mindössze hat elemit végeztek.
A közreadott falucsúfoló történetek a közelebbi és távolabbi településeken élők viselt dolgait teszik gúny tárgyává. A mácsaiak 39 környékbeli falu-város lakóinak viselt dolgait pellengérezik ki. A történetek, szám szerint 56, Aszód, Bag, Buják, Csány, Csomád, Dány, Domony, Gyöngyös, Iklad, Kálló, Kartal, Kékkő, Kóka, Erdőkürt, Galgagyörk, Galgamácsa, Mád, Miskolc, Murány, Penc, Püspökhatvan, Rimóc, Szada, Szántó, Püspökszilágy, Tura, Vácegres Váckisújfalu, Vácrátót lakóinak viselt dolgait mondja el. Zömében nemzetközi vándortörténetek, melyeket egy-egy településhez kapcsoltan mesélnek a galgamácsaiak.
A kötetben olvasható tréfás elbeszélések, anekdoták a falu jeles társadalmi alakjairól, papokról, harangozókról, énekes koldusokról, búcsúsokról 68 beválogatott történet olvasható. Falubírókról, tekintélyes gazdákról és egyéb falubeliekről 103, cigányokról 63, történet szól. Ezek többségéhez kapcsolódóan szólás és szóláshasonlat is keletkezett. A huncutságok között szép számmal akad erotikus tartalmú. Ezek a szövegek mára polgárjogot nyertek a magyar folklórkutatásban, de a gyűjtés kezdetekor ez nem volt így. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a gyűjtés és közreadás egyik úttörője a bácskai Zentán és környékén gyűjtő Burány Béla volt, aki 1984-ben adta közre a Szomjas a vakló című kötetét, melyben kizárólag erotikus mesék voltak.
A kötet rendező elvét maguk a történetek adják: Szomszédos falvak pellengéren; Csavaros eszűek és együgyű alakok; Belevaló és jámbor lányok, kitanult menyecskék, balga és ravasz férfiak; Katonák viselt dolgai; Papok és híveik; Cigányok világa; Tarka falusi és városi élet; Egy kis politika; Mácsai huncutságok.
Az anyagot a faluban beszélt déli palóc nyelvjárás sajátosságait jelölve közli Villányi, és külön tájszójegyzékben adja meg az egyes kifejezések köznyelvi magyarázatát. A kötetet Gulyás Magdolna galgamácsai fehérhímzés motívumokkal illusztrálta.