csütörtök, március 28, 2024

Boldog Margit szentté avatási ügye 20. századi levéltári forrásainak értelmezéséről

Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk, hogy több folklorisztikai és történeti antropológiai (akár kérdőjelet is gondolhatok mindkét minősítés mögé) tanulmány született levéltári források elemzéséből. Példákat említve, időrendben talán az elsők a boszorkányperek voltak, amelyek alapján megrajzolták a 16–18. század boszorkányának képét (Schram 1970; Schram 1983), később a magán- és társadalmi élet konfliktusmegoldó eszközeként értékelték és „kutatócsoport” is szerveződött közreadásukra, vizsgálatukra.1 A barokk kori búcsújáró helyeken történt csodás gyógyulások, imameghallgatások lejegyzett történeteiből, a mirákulumokból kirajzolódott a korabeli búcsújárás gyakorlata (Tüskés 1993). Többen vizsgálták a prédikációkat.2 A levelek iránti érdeklődés is felébredt a 20. század közepén. A kutatók leginkább a magánlevélírással foglalkoztak (Keszeg 2008). A hivatalos levelek, a sajtóban megjelent, szerkesztett levélszövegek iránt kisebb volt az érdeklődés (Pusztai 1999). (Boldog Margit szentté avatási levéltári anyagában azonban éppen ezek alkotják a legterjedelmesebb irategyüttest: az egyházi és világi hatóságokkal történt levelezést.) Az imádságok szintén csak a 20. század közepén keltették fel a kutatók érdeklődését. Az első elemző tanulmányt Bálint Sándor írta (Bálint 1937).
A barokk kori vallási társulatokat és a társulati kiadványokat többen elemezték (Tüskés–Knapp 1992; Barna 2011). A 19–20. századi felekezeti sajtó elemzésére is van példa (Barna 2011). A 20. század közepének késő középkorra vonatkozó, ma már klasszikus eredményei után (Pásztor 1940; Schram 1970; Schram 1983) újabban a kora újkori egyházi források alapján rekonstruálják a korabeli vallásgyakorlatot és mentalitást (Bárth 2005).
A történeti forrásanyag mellé az elmúlt évtizedekben léptek a kommunista/szocialista diktatúra éveinek dokumentumai, a titkosrendőri megfigyelések, a beépített ügynökök jelentései, és az ún. III/III-as ügyiratok, perek jegyzőkönyvei (Kahler 2002; Péter 2004; Barna 2006), amelyek antropológiai/folklorisztikai elemzése csak részben történt meg (Barna szerk. 2006).
Közös ezekben a munkákban, hogy forrásaik mind levéltári iratok. Ezek nemcsak forrásai valamilyen kulturális vagy társadalmi jelenségnek, vallási és mentalitástörténeti problémának, hanem többségükben önálló műfaji jegyeket felmutató szövegtípusok, amelyek önmagukban is értelmezhetők.
Most az Árpád-házi Boldog Margit3 szentté avatásának 20. századi történetét dokumentáló iratokat kutatom. Ennek néhány eddigi tanulságát szeretném megosztani Önökkel, megfogalmazva néhány kérdést is: tekinthetők-e ennek összetevői önálló folklórműfajnak? Elemezhetők-e tehát folklórszövegként? E források vizsgálhatók-e, értelmezhetők-e a folklór eszközeivel valóban? Ki kell-e alakítani egy újfajta szemléletet, értelmező keretet elemzésükhöz? S mi lehet e narratívumok funkciója a történeti tudat, az identitás, a világkép megformálásában? S mindenekelőtt Margit alakjáról, életéről szóló tudásunk kialakításában?

A kultuszteremtés szövegei

Előadásom forrásaként Boldog Margit szentté avatásának a magyar domonkos levéltárban levő kéziratos anyagát, a korabeli nyomtatott munkákat: újságcikkeket, tanulmányokat, színdarabokat, verseket, imádságokat, kegyességi könyveket, kis szentképeket, azaz egy nagyszabású, jól szervezett társadalmi mozgalom s az arról szóló elbeszélések levéltári dokumentumait használom fel, elemzem. Ezek alapján az eljárás történetét 1944-ben feldolgozta a szentté avatás posztulátora, a domonkos szerzetes P. Bőle Kornél. Könyve a forrásoknak már korabeli katolikus és rendi (domonkos) értelmezése is (Bőle 1944). A több mint két évtizedet átfogó történelmi folyamat teljes iratanyaga, kronológiai sorrendbe rendezve, a Vas Megyei Levéltár domonkos rendi iratai között található.

Műfajukat tekintve tehát a levelek, imameghallgatások (mirákulumok), imádságok szövegei az egyéni és a közösségi gondokban, bajokban segítő és közbenjáró szent alakját rajzolják meg. A leveleket a legkülönbözőbb társadalmi réteghez, korosztályhoz, foglalkozási csoporthoz tartozók írták. De ide sorolhatók a szentté avatási eljárás során keletkezett hivatalos levelek is a magyarországi és a római posztulátor, a posztulátor és a hazai püspöki kar, a posztulátor és különböző intézmények vezetői között, amelyek egy része merev hivatali stílusban, más része pedig magánlevelekhez közelítő stílusban íródott. Ez a kép tehát sok szubjektív elemet tartalmaz, tartalmazhat. Különösen erős a szubjektív hangvétel az imameghallgatásokról beszámoló levelekben, hiszen mindenki a saját élethelyzetét szövi bele a levelek és az imádságok szövegébe. A beszámolók nyilvánvalóan egyes szám első személyben íródtak, hiszen egyéni élethelyzeteket, eseményeket fogalmaznak meg. Az ügy kimenetele szempontjából különösen az imameghallgatások, a csodás gyógyulások leírása fontos. A posztulátor ezért ezeket külön le is gépeltette. A levéltári anyagban megtalálható tehát a levelek eredeti példánya és az eljárás szabályai szerint részben feldolgozott szövegváltozata is.
A prédikációk, az egyházi népénekek, a rítus- és szertartásleírások kiemelik Margit alázatos személyiségét, folyamatos vezeklését, életének engesztelő voltát. Ezek a szövegek tárgyilagosabbak, többnyire egyes szám harmadik személyben vagy többes szám első személyben fogalmazták őket. Nem az egyéni élet eseményeit mondják el, hanem egyfajta távolságtartással az utókor véleményét fogalmazzák meg Margitról. Objektívebbek tehát a leveleknél.
Ugyanez vonatkozik a képzőművészeti alkotásokra: festményekre, templomi falképekre, szobrokra, kis szentképekre is, amelyekből elég sok született.4 A bennük ábrázolt Margit alakja az utókor képét fogalmazza meg. Általánosító, távolságtartó és idealizáló módon. Bennük állandósult Margit ikonográfiája: domonkos apáca, szép királylány, attribútumai a korona, liliom, feszület, másodlagos elemként megjelenik a Margit-szigeti kolostor képe, vagy annak egy részlete.
A jelentések és kérvények (postulationes) mind a szabályozott hivatalos eljárás szükséges, formalizált, hivatalosan előírt és elvárt szövegelemei. Ezek tartalmilag lehetnek szubjektívek és objektívek, az előterjesztőtől, írójától függően. A jelentések inkább az ügymenet állásáról tájékoztatják az érintett felet: szerzetesi elöljárót, a püspöki kart. Minél magasabb hivatalt tölt vagy töltött be valaki (hercegprímás, püspökök, miniszterelnök, kormányzó, kormányzó felesége stb.), annál inkább hivatalos stílusban íródtak kérvényei (postulatio). Ám ettől lehetnek eltérések: némely főnemesi származású egyén egészen szubjektív hangú levelet írhatott akár magának a pápának, egyes bíborosoknak is. Ezek szövegéből kiderül az is, hogy Margit szentté avatását nemzeti és egyházi szempontból miért tartják fontosnak.
Az újságcikkek szövege természetesen lehet szubjektívabb és objektívabb. A levéltári anyagban lévő cikk-kivágások többnyire a hazai katolikus szellemiségű sajtóból, ritkábban az olasz, a német s az amerikai sajtóból származnak. A külföldi cikkek hangvétele inkább tárgyilagos, tájékoztató. Mindegyik hozzájárult azonban ahhoz, hogy Margitról, tiszteletének egyes elemeiről, magáról az eljárásról az olvasóközönség információkat nyerjen, s ezáltal formálták a Margitról szóló képet.
A versek, drámák, regények és a regényből készült film természetesen szubjektív művészi alkotások. Van közöttük amatőr szerző színpadi műve és verse éppúgy, mint elismert íróé és költőé. A művészi megvalósítás eltérő szintje mellett azonban a Margitról kialakított kliséket erősítették az olvasóban és a nézőben. A regények és drámák epizódjai természetesen fikciók, ám minden esetben többé-kevésbé kötődnek vagy ragaszkodnak a történeti kutatás által feltárt 13. századi valósághoz. A történeti szakirodalom ebben a korban tárta fel és publikálta Európa-szerte Margit legendáit, képi ábrázolásait, nemegyszer addig nem ismert adatokat is felszínre hozva. Ezek szerzői egyetemi tanárok, művészettörténészek, szerzetesi történészek voltak. Ezáltal részben internacionalizálta is a szentté avatás folyamatát, hiszen olasz, osztrák, német, francia, amerikai, lengyel szerzőket vont be, illetve ezeken a nyelveken fejtett ki propagandát. A szaktudományos írások szolgáltattak háttérismeretet a regényírók számára.
Ha kronológiailag tekintjük át a különböző forrástípusok felbukkanását a szentté avatási eljárás egész folyamatában, s a révükön kibontakozó Margit-képet, akkor azt mondhatjuk, hogy a levelek mindvégig dominálnak a vizsgált két évtized alatt. Ezek az eljárást szolgálják, azaz hivatali levelek az első időkben, de az 1930-as évektől mind több az imameghallgatás. Ezek jól elkülöníthető részt alkotnak, amiket az eljárást előkészítő P. Bőle Kornél az 1940-es évek elején ki is gyűjtött és legépeltetett. Ezzel jelezte, hogy az eljárásnak sajátságos forrásáról van szó. Nagyon közel állnak e szövegek a mirákulumok anyagához, valamint a magánlevelek formuláihoz. Némelyik levél szövegezése imádságba megy át. Ez jelzi a szentté avatásért indított kampány hatékonyságát, a tisztelet társadalmi körének kiszélesedését, akár más felekezetűek irányába is.
Kezdetben, az 1910–1920-as években a Margitról alkotott kép sematikus volt: egy az Árpád-házi szentek közül. A vesztett háború, a rákövetkező forradalmak és Trianon pedig a kortársakat koruk értelmezésére késztetik, s nagy hasonlóságot találnak a 13. század és az 1920–1930-as évek fordulója között. Ez megnyilvánul a publicisztikai írásokban éppúgy, mint a levelek egy részében is. Ekkor emelik ki Margit erős vezeklését, bűneink miatt a nemzetért vállalt áldozatát. Ekkor lesz az ifjúság példaképe, a vallásos, az alázatos, a rangot és királyi fényűzést visszautasító apáca. Az 1930-as évek évfordulóinak kapcsán – 1930: Szent Imre-év, 1938: Szent István-év – a nemzeti szent alakja erősödik fel és bomlik ki, főleg a művészetek mozgósító erejével. 1942-re, Margit születésének 700. évfordulójára alakját ragyogóan felépítették: az életét Istennek felajánló, a büszke magyarságot megjelenítő, a békességet teremtő királylány-apáca alakjában. Erre a képre a magyar önazonosság-tudat felépítésében nagy szükség volt. Ezt erősítette fel az 1943-as nyári szentté avatás, s annak 1944. januári budapesti megünneplése. De csak átmenetileg. Hiszen 1944 őszén már megérkezett a front Magyarországra. A háború után pedig a gyorsan bekövetkező kommunista hatalomváltás árnyékában a jól felépített tisztelet elhamvadt. Elenyészett, mert a kemény egyház- és vallásellenes légkör megszüntette azokat a háttérintézményeket (egyházi iskolák, szerzetesrendek, cserkészet, iskolai Margit-körök stb.), amelyek korábban e tisztelet hordozói, propagálói és terjesztői voltak.
Boldog Margit tisztelete kapcsán a fenti műfaji csoportokhoz tartozó szövegek önmagukban is vizsgálhatók, ám együtt rajzolják meg a róla szóló nagy elbeszélést, narratívumot, amely Margitot a 20. század első felében a magyar nemzetért engesztelést vállaló, vezeklő, békességet szerző, alázatos királylány-apácaként mutatja be. E nagy narratívum megrajzolásában minden egyes műfaji csoportnak megvan a szerepe egy kommunikációs viszonyban. Az egyik hitelesít, a másik érzelmekre hat, a harmadik tájékoztat, a negyedik megjeleníti a tiszteletet. Eredőjük jelenti Margit tiszteletét és alapozta meg kultuszát.
Az 1915–1916-ban, valamint az 1921-ben és 1923-ban a Margitszigeten végzett ásatások (a sajtó közvetítésével) is ébren tartották a figyelmet Boldog Margit személye iránt (Bőle 1944, 30), jóllehet sírját csak 1937-ben találták meg.5
Történészek feltárták és elemezték Margit legendáit (Lovas 1916; Lovas 1939; Lovas 1942; Mályusz 1933; Salacz 1940).
1922 karácsonyán 110 szombathelyi leány aláírásával szentesített levélben kérvényezte Boldog Margit szentté avatását.6 Ezután P. Bőle Kornél az 1923. év őszén megtartott Katolikus Nagygyűlésen határozati javaslatot nyújtott be Margit szentté avatását illetően (Bőle 1944, 30).
Tudósok és művészek a tisztelet elmélyítésén és a szentté avatási eljárás újraindításán, lefolytatásán és sikeres lezárásán dolgoztak: az akció számukra kutatási aktualitást, illetőleg megjelenési lehetőséget biztosított. Versek, regények, színdarabok, valamint szobrok, festmények születtek Margit életéről. Az irodalmi alkotások közül legismertebb Kodolányi János Boldog Margit, Gárdonyi Géza Isten rabjai és Vitnyédi Németh István Az Áldozat című regénye lett. Gárdonyi regényéből 1942-ben filmet is forgattak. Templomokba, iskolákba, szerzetesházakba kikerült a képe. Képeslapokat, kis szentképeket árusítottak képével (Rónay 1971; Jajczay 1971; Zakariás 2007).
Az újságok állandóan felszínen tartották az érdeklődést, s azt erősítették is. Az 1920-as évek végétől a kampányba már a rádió is bekapcsolódott.
Az Actio Catholica különböző kampányokat indított (szentáldozási és misemondatási mozgalmak). Kérvények ezreit küldték el Rómába. Boldog Margit születésének 700. évfordulóját 1942-ben már egy háborúban álló ország s a szomszéd országok (pl. Szlovákia) ünnepelte. A kitartó kampány végül sikerre vezetett: 1943. július 23-án, amikor már Rómában harcok folytak, XII. Pius pápa aláírta a szentté avatási bullát.

A szentté avatás 20. századi társadalmi háttere – a nagy elbeszélés (narratívum)

Margit szentté avatásának sürgetése az 1920-as évektől lett egyre intenzívebb. Ennek oka az volt, hogy a kortársak az ország helyzetét hasonlónak ítélték a tatárjárás korához: az I. világháború után romokban hevert az ország, 1918–1919-ben a forradalmak, különösen az első kommunista diktatúra óriási lelki és fizikai pusztítást végzett, egy igazságtalan békediktátummal szétdarabolták. A kortárs véleményformáló értelmiségiek és egyháziak „az 1241-as és az 1940-es évek döbbenetes hasonlóságát” hangoztatták (Bőle 1944, 373 és 383).
Ebben a helyzetben szükség volt egy példaképre, akit példaképnek lehetett tartani, akit követni lehetett – főleg a fiataloknak. Erre Margit alkalmasnak látszott, hiszen egy romokban heverő országban élt, vezekelt, békét teremtett és feláldozta magát, fiatalon hunyt el egy következetes, önfeláldozó vezeklésben.
Az elbeszélések szövegeiben, legalábbis egy részükben, az epikus törvények egy része érvényesül, különösen a szcenikai kettősség és az ellentétpárok, a szembeállítás törvénye: romokban az ország – újjá kell építeni; bűneink miatt ért minket Isten büntetése – vezekelni kell; széthúzás helyett – meg kell teremteni a társadalmi összefogást a nemzet érdekében; egyéni áldozatot kell hozni a közösségért, a nemzetért, a hazát szeretni kell. És mindegyik vonása aktuális az 1920–1930-as években. Árpád-házi Boldog Margitnál az „engesztelés vállalása megújította a nemzet erkölcsi erejét”, megmutatta, hogy „csak a hűséges és soha nem ingadozó istenszolgálat lehet igazán értékes nemzetszolgálat”.
A magyar szentek jubileumi évei (1930 – Szent Imre, 1938 – Szent István) és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a szentté avatás igényét felerősítették és a mögötte álló jól szervezett egyházi, társadalmi törekvéseket jól reprezentálták. A nagy társadalmi aktivitást látva a püspöki kar tehát az ügy mellé állt. Megjelent a nemzeti büszkeség gondolata is: legyen az Árpád-háznak egy újabb szentje, Margit, a „katolikus magyar hazaszeretetnek vértanúja” (Bőle 1944, 248). Az 1930-as évek végétől fokozatosan és részben felszabadultak az ország első világháború után elveszített területei. (1938-ban visszakerült Magyarországhoz a Csehszlovákiához csatolt Felső-Magyarország abszolút magyar többségű déli része, 1939-ben Kárpátalja, 1940-ben Észak-Erdély, majd 1941 tavaszán a Jugoszláviához csatolt déli területek egy része.) Mindez felerősítette a közbenjáró magyar nemzeti szentek tiszteletét általában is, lendületet adva Margit szentté avatási eljárásának.

Mind a tatárjárás, mind Trianon, mind az országnagyobbodás időszakában újjá kellett szervezni az országot. Felerősödött Magyarország Európa védőpajzsa aktualizált gondolata: „Tatárok, törökök, bolsevizmus ellen kényszerűségből ragadott [fegyvert] hazánk és öntestével védte meg Európát. [… Történelme során] nemcsak hősöket adott a hazának, hanem szenteket is az Egyháznak.” (Bőle 1944, 353). A püspöki és papi buzdító beszédekben Margit alakja ezért a „biztatás”, a „nemzeti önérzet”, „fölséges példaképe”, a „szent leány”, az „önmegtagadás” és „szeretet”„misztikus” példája, „élete áldozat a hazáért” alakján keresztül egy „szent család”, az Árpádok családja jelenik meg, de tágabban „a magyarok nagy szent családja, sőt körülötte egy egész szent ország” is (Bőle 1944, 342).
Ilyennek ábrázolták Margitot a vizsgált szövegek. A szentté avatási ünnepségről 1944. január 16–18. között bőven tudósított a nyomtatott sajtó és a rádió. A budapesti központi ünnepség mellett az ország majdnem minden településén volt megemlékezés. Azt a „bizakodó reményt keltve bennünk, hogy nem pusztulunk el napjaink véres veszedelmében” (Bőle 1944, 404). Még az ünnepen felolvasott püspökkari körlevél is hangsúlyosan utal „a második világháború vérzivataros napjaira, mikor már a békés polgárok és az ártatlan gyermekek élete is éppen olyan veszedelemben forog, mint a harctereken küzdő katonáké” (Bőle 1944, 415). A magyar püspökök Szent Margitot állítják példaként a társadalom minden rétege elé, aki „most már örökké a magyar főváros szentje és védnöke lett” (Bőle 1944, 418 és 424).
Jól előkészített kultusza azonban nem bontakozhatott ki, az alakjáról és koráról megszerkesztett nagy narratívum is megkopott. Mert a szentté avatási ünnepségek után néhány hónappal Magyarországot elérte a front, majd utána a szovjet megszállás, és 1948-tól a kommunizmus. A kultuszteremtés nagy lendülete elakadt, megtört.
S most jönnek a kérdéseim: vajon az ilyen típusú szöveganyag a folklór területéhez tartozik-e? Felvezető referátumában Voigt Vilmos említést sem tett a történeti forrásanyagot elemző folklorisztikai törekvésekről. Vagy nem tartozik a folklór területére, vagy legalábbis peremterületére mindaz, amit a Wolfgang Brückner, Christoph Daxelmüller, Walter Hartinger, Klaus Guth, Richard Jeřábek, Hana Dvořáková, Daniel Olszevski (Olszevski 1996), Tüskés Gábor, Knapp Éva, Glässer Norbert, Bárth Dániel, jómagam és még sokan, csinálunk? Elsősorban vallási tematikával foglalkozók nevét említettem.
Saját válaszaim a következők: e levéltári forrásokban található szövegek különböző műfajú történeti folklórszövegeknek tekinthetők. Azaz folklórszövegként elemezhetők tehát, vizsgálhatók, értelmezhetők a folklór eszközeivel. Ám gyakran újfajta történeti szemléletet kell kialakítani elemzésükhöz. E narratívumoknak nagy szerepe lehet a történeti tudat, az identitás, a világkép megformálásában. Ezek eredője határozza meg máig Szent Margit alakjáról, életéről szóló tudásunkat, képünket. Úgy gondolom, hogy a vallási néprajz (történeti folklorisztika) ezekben az esetekben a klasszikus és/vagy újabb folklorisztikai szemléletekkel, elméletekkel és módszerekkel él.

Források

Vas Megyei Levéltár Szombathelyi Domonkos Rendtörténeti Iratok, VAML SZDRI XII/c/1−8 dobozban

Irodalom

Bálint Sándor
+1937 Népünk imádságai. Regnum: egyháztörténeti Évkönyv. Budapest, 9−47. p.
1977 Ünnepi kalendárium I. Január 18. Margit, Árpádházi Szent Margit. Budapest: Szent István Társulat, 156−160. p.

Barna Gábor
2011 Az Élő Rózsafüzér Társulata. Imádság és imaközösség a 19−21. századi vallási kultúrában. Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék – Szent István Társulat, Szeged – Budapest.

Barna Gábor szerk.
2006 1956 − Emlékezés és emlékezet. Október 23-a megünneplése és a forradalom történelmi emlékezetének megszerkesztése napjainkban. Egy kutatószeminárium tanulságai. Szeged: Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék.

Bárth Dániel
2005 Esküvő, keresztelő, avatás. Egyház és népi kultúra a kora újkori Magyarországon. Budapest: MTA-ELTE Folklór Szövegelemzési Kutatócsoport /Szövegek és elemzések I./

Bőle Kornél
1944 Árpádházi Szent Margit FHl. Margarete aus dem Arpadenhaus]. Budapest.
1944a Gyöngyvirágok és margaréták Árpádházi Szent Margit oltárán. Születése 700 éves jubileumának és szenttéavatásának ünneplése. Budapest: Credo kiadása.

Horváth Henrik
1944 Árpádházi Szent Margit síremléke és egyéb tanulmányok. Budapest: Székesfőváros kiadása /Budapest székesfőváros Várostörténeti Monográfiái 15./

Jajczay János
1944 Árpádházi Szent Margit hétszázéves. Budapest: Szent István Társulat.
1971 Árpádházi Szent Margit ikonográfiája. Vigilia XXXVI. 5. szám, 306−311. p.

Kahler Frigyes
2002 III/III-as történelmi olvasókönyv 2. Adalékok az emberi jogok magyarországi helyzetéhez az 1960-as években. A „gondolat és szólásszabadság”. Budapest: Kairosz Kiadó.

Keszeg Vilmos
2008 Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. Egyetemi jegyzet. Kolozsvár: KJNT-BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék.

Lovas Elemér dr.
1916 B. Margit történetének részletes forráskritikája. Budapest.
1939 Árpádházi Boldog Margit élete. Budapest.
1942 Árpádházi Boldog Margit. A győregyházmegyei hatóság 46/1942 sz. engedélyével. Győr.

Mályusz Elemér
1933 Árpádházi Boldog Margit. A magyar egyházi műveltség problémája. In Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére. Budapest, 341−384. p.

Olszevski, Daniel
1996 Polska kultúra religijna na przełomie XIX i XX wieku. Warszawa.

Rónay György
1971 Regényeink Szent Margitja. Vigilia 36/5, 316−319. p.

Pásztor Lajos
1940 A magyarság vallásos élet a Jagellók korában. Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.

Péter László szerk.
2004 A célszemély: Bálint Sándor. Ügynökjelentések, pöriratok 1962−1965. Bálint László és Velcsov Márton gyűjtése alapján Péter László szerkesztette. Szeged: Belvedere.

Pusztai Bertalan
1999 Ex Voto Texts. Written Devotion int he Cult of the Sacred Heart of Jesus. In Religious Movements and Communities in the 19th-20th Centuries. Gábor Barna ed. Szeged: Department of Ethnology, József Attila University, 63−80. p.

Salacz Gábor
1940 Árpádházi Boldog Margit tössi legendája. Szentgalleni kézirata alapján, az überlingeni figyelemvételével kiadta Salacz Gábor. Pécs.

Schram Ferenc
1970, 1983 Magyarországi boszorkányperek 1529–1768 [I–II. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1970; III. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983].

Szelestei Nagy László szerk.
2005 Régi magyar prédikációk 16-18. század. Budapest: Szent István Társulat.

Tüskés Gábor
1993 Búcsújárás Magyarországon a barokk kori mirákulumok tükrében. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Tüskés Gábor–Knapp Éva
1992 Vallásos társulatok Magyarországon a 17-18. században. Néprajzi Látóhatár 1/ 3−4, 8−36. p.

Zakariás János
2007 Művelődés- és művészettörténeti adalékok Árpád-házi Boldog Margit 1943-as szentté avatásához. In A domonkos rend Magyarországon. Illés Pál Attila–Zágorhidi Czigány Balázs szerk. Piliscsaba–Budapest–Vasvár: PPKE–METEM–DRGY, 319−330. p.

O výklade archívnych prameňov z 20. storočia v kanonizačnom procese blahoslavenej Margity
(Zhrnutie)

V posledných desaťročiach sme mohli byť svedkami zrodenia viacerých folkloristických analýz, a to prameňov rukopisných alebo tlačených: čarodejnícke procesy, zázraky, listy, knihy družbovských vinšov, modlitby, publikácie a zápisnice náboženských združení, novinové články, inzeráty, listy a piesne z lágrov, úradné spisy a zápisnice súdnych procesov. Spomenuté typy textov nie sú len prameňmi nejakých kultúrnych alebo spoločenských javov, problematiky dejín náboženstva a mentality, ale vo väčšine prípadov sú to textové typy, ktoré predkladajú aj samostatné žánrové znaky a ktoré sú sami o sebe aj vysvetliteľné.
Materiál ružencového spolku som v posledných rokoch skúmal ako podobne zložitý žánrový prameň, resp. v súčasnosti sa zameriavam na výskum spisov, ktoré dokumentujú príbeh kanonizačného procesu blahoslavenej Margity z rodu Arpádovcov z 20. storočia. Chronologicky usporiadaný materiál, ktorý v sebe obsiahol viac než dve desaťročia trvajúci proces, sa nachádza v archíve spisov dominikánskeho rádu vo Vašskej župe.
S ohľadom na žáner ide o: listy, opisy zázrakov, modlitby, cirkevné piesne, opisy obradov a rituálov, oznamy, prosby, novinové články, básne, drámy, romány, fotografie, malé sväté obrazy a filmy. V súvislosti s úctou k blahoslavenej Margite, texty, ktoré sa viažu k tejto skupine žánrov, možno skúmať aj samostatne, avšak spoločne vykresľujú príbeh, ktorý Margitu predstavuje ako pokornú princeznú – mníšku, ktorá na seba berie uzmierovanie, pokánie a prináša mier pre maďarský národ. Vo vylíčení takéhoto príbehu každá žánrová skupina zohráva svoju vlastnú úlohu v komunikačnom kontexte. Jeden verifikuje, druhý pôsobí na city, tretí oboznamuje a štvrtý prejavuje úctu. Položili základy kultu blahoslavenej Margity a znamenajú úctu voči nej.
Príspevok sa zameriava na to, či tieto pramene možno skutočne skúmať, interpretovať prostredníctvom nástrojov folklórnej analýzy alebo je potrebné vytvoriť nový pohľad, výkladový rámec pre ich analýzu.

(Preklad Marianna Mészárosová)

Die Heiligsprechung der Seligen Margarethe – oder über die Auslegung zeitgeschichtlicher Archivmaterialien
(Zusammenfassung)

In den letzten Jahrzenten hat man sich daran gewöhnt, dass zunehmend mehr folkloristische Analysen auf der Grundlage von Manuskripten und gedruckten Quellen erschienen sind: der Bogen reicht von Hexenprozessen, Mirakelberichten, Briefen, Brautführerbüchern bis zu Gebeten, Protokollen verschiedener Glaubensgemeinschaften, Zeitungsartikeln, Kleinanzeigen, Lagerbriefen und -gedichten sowie Akten und Prozessprotokollen. Diese Textsorten lassen nicht nur als Quellen von kulturellen und sozialen Phänomenen, von religiöser oder mentalitätsgeschichtlicher Problematik zu deuten, sondern sind mehrheitlich Texttypen eigener Ordnung, die auch für sich selbst betrachtet werden können und dementsprechend interpretierbar sind. In den letzten Jahren habe ich als eine solch Quelle einer Qualität das Material des Rosenkranzvereins untersucht – zur Zeit erforsche ich die Dokumente, die den Heiligsprechungsprozess der Seligen Margarethe aus dem Hause der Árpáden begleiten. Das Quellenmaterial des gesamten Vorgangs, die mehr als zwei Jahrzehnte umfasst, befindet sich heute – chronologisch geordnet – unter den Schriften der Dominikaner in der Bibliothek des Komitats Vas. Was die Gattungsvielfalt der Schriften betrifft, im Konvolut befinden sich verschiedene Briefe, Gebetserhörungen (Mirakel), Gebete, kirchliche Volkslieder, Riten- und Zeremoniebeschreibungen, Berichte, Gesuche, Zeitungsartikel, aber auch Gedichte, Dramen, Romane, Photographien, kleinformatige Heiligenbilder und Filmmaterial. Hinsichtlich des Kults der Seligen Margarethe kann man diese Materialien durchaus auch einzeln, isoliert untersuchen – wobei lediglich der gesamte Stoff in seiner umfassenden Vielfalt das große Narrativ der Seligen Margarethe aus dem Anfang des 20. Jh. ergibt – dieses Narrativ beschreibt die Gestalt der Margarethe als eine büßende und Frieden bringende fromme Königstochter-Nonne, welche Sühne für das ungarische Volk auf sich genommen hat. In der Gestaltung eines solchen großen Narrativs hat jede einzelne Gattungsgruppe ihre eigene Funktion. Während eine die Tatsachen liefert, wirkt die zweite auf das Gefühl, und die dritte versucht, die Verehrung zu veranschaulichen. So wird aus unterschiedlichen Richtungen die Verehrung der Seligen Margarethe begründet und deren Kult der Weg geebnet.
Der Vortrag hinterfragt und problematisiert die Frage, ob diese Quellen tatsächlich mithilfe der Instrumente der Folklore erforschbar und interpretierbar sind – oder sollte es notwendig sein, eine neue Sicht und einen neuen Interpretationsrahmen für fachkundige Betrachtung zu bilden?

(Übersetzt von Máté Csanda)