hétfő, október 18, 2021

Bevezetés

Pöstyén olyan szlovákiai város, amely sohasem volt magyar jellegű vagy magyar többségű, ennek ellenére a város maga és magyar neve a magyar közbeszédben gyakran előfordul, a napi érintkezésben – sok más szlovákiai településsel szemben – máig használt. Mint minden jelentős település a történeti Magyarország területén, Pöstyén is rendelkezik a magyar nemzethez és a magyar kultúrához kapcsolódó emlékekkel, amelyek töredékesen máig fennmaradtak. Jelenlegi magyar nemzetiségű lakossága csekély számú és már a csehszlovák időszak alatt költözött be, ennek ellenére a szerző személyes tapasztalatai által nagy bizonyossággal állítható, hogy a 80-as években még élt(ek) a városban tősgyökeres pöstyéni magyarok, pontosabban olyanok, akik a magyar nyelvet helyben sajátították el. A híres fürdőváros kiépülése, természeti kincseinek világhíressé való tétele már 1919 előtt elkezdődött, és ebben a munkában jelentős számú magyar származású is részt vett. Az impériumváltás után többen helyben maradtak, és a szinte teljesen szlovák nyelvű környezetben dolgoztak tovább a város érdekében.
Pöstyén magyar emlékei idővel ritkultak, a szocializmus ideje alatt pedig gyakran áldozatul estek a városrendezésnek. Mint oly sok város a történeti Magyarország területén, Pöstyén is több fázisban élte meg a magyar múlt gyengülését, majd elvesztését. Bizonyos mértékű magyarnyelvűségét azért a közelmúltig sikerült megőriznie, mivel a gyorsan gyarapodó városba költöztek magyarok is, illetve érkeztek fürdővendégek a volt Cseh-Szlovákia magyar vidékeiről, továbbá Magyarországról. Elsősorban az utóbbiak részéről volt igény a magyar szóra, de a csehszlovákiai magyar napilap, az Új Szó a 80-as években Pöstyén fő sétálóutcájának (Winter utca) hírlapboltjában is hozzáférhető volt. A rendszerváltozás után ezek a tendenciák részben módosultak, részben viszont megmaradtak. A magyar vonatkozású tárgyi emlékeken lassan elenyésznek, ellenben az utóbbi néhány évben a város újra hangsúlyt helyez az múltjára, amely részben magyar nyelvű. A Pöstyéni Gyógyfürdő Rt. magyarországi székhelyű tulajdonosa, a Danubius Hotels is feleleveníti a régi időket. A vállalat patinás épületeinek (Pro Patria fürdőszálló, Napóleon fürdőházak) folyosóit, illetve néhány köztéri felületet 2007-ben számos többnyelvű régi nyomtatvánnyal és fényképekkel díszítettek. Többnyelvű fényképeket egy ideig a legnagyobb bevásárlóközpont előcsarnokában is kiállítottak. A 2000-es évek első évtizedének a végétől nagy divat a századfordulós, tehát magyar–német nyelvű képeslapok postaképes fakszimile kiadása. A gyógyfürdőkben bármiféle magyar nyelvű tájékoztató anyagot a magyar ajkú vendégek számára azonban továbbra is hiába keresünk. Kivétel, hogy 2014-től a Pro Patria recepcióján az Új Szó ismét kapható.
A város magyar nyelvű emlékéi hol megmaradnak, hol pedig lassan tovább pusztulnak. Ennek fő oka a nemtörődömség, amely hátterében a pénzhiány, bizonyos épületek tulajdonosi viszonyainak tisztázatlansága áll. A magyar emlékek tudatos pusztítása azonban napjainkban nem érzékelhető. A szlovák történészek és muzeológusok kesergése, hogy sok emlék Magyarországra került, Pöstyén esetében is előfordul. (Mrňa 2005b, 9)
A helyi értelmiség büszke a város múltjára. Számos kiadvány, könyv, tanulmány, kulturális esemény jelenik meg, illetve szerveződik. A szerzők és szervezők elsősorban a helyi Balneológiai Múzeum égisze alatt tevékenykednek, a múzeum által kiadott Balneologický spravodajca [Balneológiai Értesítő] rendszeresen megjelenik, a háromnyelvű Revue Piešťany negyedéves kiadvány és Piešťanský týždeň [Pöstyéni Hét] című újság a rendszerváltozás után sok írást szentelt történelmi témáknak. A 2000-es évektől a város múltjával kapcsolatban több olyan kiadvány jelent meg, amely gazdag és színes képanyagot tartalmaz.1 Ezek a kiadványok sem ódzkodnak a magyar feliratú fényképek közreadásától.

Pöstyén magyar múltja Csehszlovákia létrejöttéig

Az 1 sz. táblázatból kiolvasható, hogy Pöstyén a 20. század elején sem tartozott az elmagyarosodott városok közé. A millennium idején a 4643 lakosból 190 volt magyar és 587 német.2 Az 1910-ben számba vett 1440 magyar személy valószínűleg egyáltalán nem minden esetben volt ténylegesen magyar nyelvű. Az első csehszlovák népszámlálás arányaiban megközelítőleg annyi magyart mutatott ki, mint 1880-ban, a kezdődő magyarosítás idején. Nem valószínű, hogy a magyarság számának csökkenését az elköltözés okozhatta, erre a polgárok számának az alakulása sem ad okot. Ez a fajta csökkenés inkább valószínű a németek esetében. A magyarok esetén valószínűbb, hogy nyelv- és identitáscserére került sor. Ahogy ezt Winter Lajos (1870–1968) esetében látni fogjuk, 1919-ig a szlovák nyelv ismerete sem volt elengedhetetlen, hiszen Winter ezen nyelvben való jártassága nélkül élt ott negyvenéves koráig, és építette ki a fürdővárost. De ennek az ellentettjére, a magyar nyelv gyors térvesztésére is ő lesz a legjobb példa. Másrészről viszont igaz, hogy Pöstyén az ezeréves magyar állam része volt, így bőséges helyben nyomtatott magyar nyelvű írás lelhető fel. A bennük olvasható vezetéknevek értelemszerűen általában magyar formában íródtak, igaz, lágyjeles alakok, azaz szlovák helyesírású névalakok is előfordulnak,3 és sok magyar hangzású név is található. Az 1905-ötös pöstyéni választási névjegyzék értelemszerűen színmagyar, de feltüntet ragadványneveket, ezek kettő kivételével szlovákok.4 A kor reklámjai kizárólag magyarul szólították meg a közönséget.
1. táblázat: A pöstyéni magyarok lélekszáma és százalékos aránya 1880 és 1939 között

Forrás: A felvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) megoszlása (1880–1941), 204. p.; A felvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) százalékos megoszlásban (1880–1941), 176. p.; * Kronika I., 92; ** Kronika I., 152.

A népszámlálási adatok valós tartalmát folyamatosan szokás kétségbe vonni. Mi ezt nem teszünk, csupán bemutatunk még adatot: 1939-ben a városban a felekezeti hovatartozás alapján 1533 izraelita vallásút is kimutattattak (Kronika I. 152).
A Monarchia idején Pöstyénben, illetve vele kapcsolatban három magyar hetilap is megjelent. A Pöstyéni Lapok, alcíme Pöstyén és Vidéke, szerkesztősége Nyitrán volt. A Pöstyéni Ujság később egy német oldallal bővült. Végül a Pöstyén folyamatosan német–magyar nyelvű volt.
A fentebb említett nyomtatványokat olvasva úgy tűnik, mintha a szlovákság csupán színes folt lenne a városban. Az is tény, hogy a szövegek mindig semlegesek, a szlovákok létét természetesnek fogadják el. (pl. Földes 1908, 43, 46; Pázmány 1914) Hogy valamiféle nemzetiségi probléma lenne, arra csak homályos utalások fordulnak elő.5 Persze néha-néha azért előfordulnak erősebb írások is a Pöstyéni Ujság 1911. május 20-i egyik rövid írása azon fortyog, hogy egy bak neve szlovákul szerepel a cégéren.6
A szlovákságról Winter Imre emlékirata sem tesz semmiféle említést, noha az írást az 1920-as évek végén vetette papírra. A rövid munkában Pöstyén mint élénk magyar kultúrájú város van lefestve.7
A Pöstyénről szóló jelenlegi szlovák monográfiák általában nagyon keveset foglalkoznak a város magyar múltjával. Hogy ez milyen mértékű és jellegű, a szerzők habitusától függ. Šípoš, aki mindeddig a leghosszabb monográfia szerzője, kiemeli a dualista korszak magyarosítási tendenciáit, amikor is „…a hivatalos nyelv Pöstyénben is a magyar lett, előbb a hivatalokban, aztán az iskolákban, végül a pöstyéni fürdővárosban vált a magyar a német és a szlovák mellett természetes kommunikációs eszközzé”. (Šípoš 1992, 91) A város késő monarchiakori magyar lakosairól Marián Klčo ennyit ír: „A településen [1910-ben] a lakosok 95%-a tartotta magát szlováknak. Magyarnak vagy németnek a 18. században a szlovák vidékre beköltözött zsidóság, az úri hivatalnokok, a »nem öntudatos« magyarónok tartották magukat, akik számára a magyar nyelv elsajátítása és a magyar identitás átvétele a társadalmi felemelkedés alapfeltétele volt.” (Klčo 2005–2006, 9) A családnevek alapján ugyan nem szabad a nemzetiségre való következtetéseket levonni, a könyv szerzője által bemutatott pöstyéni katonai emlékművön néhány magyar, illetve magyar helyesírással írt vezetéknév szerepel: Antal, Folajtár, Fodor, Menyhardt, az első négy alkalommal. Előfordul még a Chalás és a Menihart vezetéknév, továbbá szerepelnek német hangzású nevek. Ők az elesettek csupán 4,6%-át jelentik. Meg kell jegyezni, hogy a könyvben található emlékműveket mind a háború után, tehát már a csehszlovák korszakban állították, a pöstyénit 1937-ben. A Pöstyéni járással kapcsolatban Klčo egy másik könyvében sem említ többet, legfeljebb annyit, „az erős magyarosítás ellenére is az 1900-as statisztika szerint szlovák többségű volt.” (Klčo 1999, 10) A város tárgyalásánál a magyarságról úgyszintén kevés szó esik (Klčo 1999, 69–73), de magyar neveket helyi viszonylatban megemlít, nem csak az országos nemesség Pöstyénnel kapcsolatban levő tagjaiét (Turzo, Berčéni, Forgáč, Erdödy). 1661-ben a községi bíró „Juraj Legéň” volt. A Thurzó Szaniszló által a 17. század 10-es, 20-as éveiben kinevezett gondnokot Újlaky Gergelnek hívták. A pöstyéni gyógyvizek első kémiai elemzését Ján Justus Torkoš készítette el (Schediasma de Thermis Pöstheninesibus, 1745).8 Az is ismert, hogy Gvadányi Józsefet itteni lábadozása ihlette a Pöstyéni förödés versciklusának a megírására (Čelko 1985, 15). „Jozef” Gvadányi neve más publikációban is előfordul (pl. Doležal 2002, 7), és munkájának egy példánya megtekinthető a Balneológiai Múzeumban.
Megjegyezhető, hogy a település nevének első magyar formában való előfordulása, Pestyen, 1429-ből származik.
Pöstyén múltjának a leírásánál azonban valamennyi publikáció a fürdővárossá való átalakulást helyezi a központba. Ebben a századforduló táján a magyarok is aktívan részt vettek. Az előforduló magyar hangzású nevek között már említett Justus Ján Torkoš 18. században élt pozsonyi orvosról egy furatot is elneveztek „Torkos” (Šípoš–Jedlička 1986, 44) néven.9
A 19. század végétől aztán egyre szaporodnak a magyarok Pöstyénben. Alpár Ignác, Böhm Henrik és Hegedüs Ármin építészek sokat tettek a város szépülésért (Mrňa 2005b, 12, 31). Az utóbbi két mérnök nevéhez kapcsolódik a Thermia Palace Szálló és az Irma gyógyfürdő felépítése. Neves segítőjük volt Kovács Sebestyén Aladár építész-statikus vagy Krisztián A. szobrász (Mrňa 2005b, 42–43). A Böhm–Hegedűs páros tervei alapján készült el a ma is működő Pro Patria fürdőszálló. Rónay Adolf budapesti szállodatulajdonos megbízására 1906-ban építették fel a Hotel Royalt, amelyet a korban Grand Hotel Ronai néven is ismertek.10 Dr. Weisz Eduard ösztönzésére 1893-ban nyitják meg a Pro labore munkásfürdőotthont. Hogy a múlt megőrzésére jobban oda kellett volna figyelni, mutatja az 1893-ban felépített Ferenc József fürdő esete: az épületet az útikönyv szerzőinek szavai szerint „az utókor nagy kárára 1965-ben lebontották”. (Šípoš–Jedlička 1986, 33)11 Az első világháború alatt, 1917-ben helyezték üzembe a Ružový mlynt (magy. Rózsaszín malom), amely máig működik. Eredeti magyar nevét Rózsáról, Winter Lajos lányáról kapta. Hogy a szlovák fordításnak inkább Ruženin mlynnek kellene hangzania, a szlovákok előtt is ismert (Kronika I. 66). Tény viszont, hogy a helyi idősek még az 50-es években is „Rózsa mlyn” néven emlegették.12
A Winter család városfejlesztő tevékenységének köszönhetően is nőtt magyarok száma, sok izraelita vallású magyar származású orvost hívott Pöstyénbe. Közülük kiemelkedik Dr. Székely, Dr. Havas, Dr. Szegő; többségük 1919 után elhagyta a várost.
1919 után folytatódott Pöstyén kiépülése, de magyarok már lényegesen kisebb számban munkálkodtak rajta. Megemlíthető Gerenday Géza, az Erna Szálló tervezője, Szőnyi Endre,13 a Riviera Szálló és a Floreát negyed tervezője, vagy Vécsei Ignác, a Lívia Szálló tervezője és Bodnár Zoltán, egy többszintes – a földszintjén gyógyszertárral – lakóház kivitelezője. Ezek a 20-as és 30-as években épült házak az eredeti céljuknak megfelelően ma is használatban állnak.

A Winter család

Pöstyén fejlődésében igazán kiemelkedő szerepe a Winter családnak volt. Magyar eredetét a helyi történetírók hol nem említik (pl. Šípoš–Jedlička 1986; Šípoš–Jedlička 1976), hol igen (pl. Šípoš 1992). Winter Sándor 1829-ben született Tardoskedden zsidó kereskedőcsaládban. Először Ipolyságon vállalkozott, majd 1889-ben átvette Erdődy gróftól a pöstyéni fürdők üzemeltetését. A későbbiekben fiai, Ferenc és Imre, de legfőképpen Lajos is mellette álltak. Ők négyen alapozták meg a pöstyéni gyógyfürdők világhírnevét. Winter Lajos 1918. novemberi tevékenységét Šípos a következőképp értékeli: „Annak ellenére, hogy [Winter] Szlovákiában született, és 30 éve Pöstyénben élt, nem beszélt szlovákul és magyarnak tartotta magát. De elsősorban vállalkozó volt, aki az új politikai és államjogi berendezkedésben féltette a vállalkozását.” (Šipoš 1992, 123). Winter Lajos saját nyelvismeretével kapcsolatban az emlékirataiban is bevallja, hogy 1918-ban „nem bírtam a szlovák nyelvet” (Winter 1997, 20). Máshol apjáról mint „lelkes magyarról” ír (Winter 1997, 53). Bača és Kováčová az első világháború alatt mint magyar gondolkodású embert emlegeti, aki csodálta az osztrák–magyar és német hadsereget, illetve figyelmesen követte Mackensen és Ludendorff német tábornokok minden sikerét (Bača–Kováčová 1999, 166). Mindamellett elégedett volt a változással, mivel Csehszlovákiáról emlékirataiban mint „a szociáldemokrácia ideális korszakáról” (Winter 1997, 5), illetve a „Masaryk-féle demokratikus időkről” beszél (Winter 1997, 12), és később is tanújelét adja Csehszlovákiához való hűségének. Bevallja, hogy mindezzel tetszést váltott ki (Winter 1997, 29). Például a magyar katonák elvonulása után 1918-ban a Royal Szállóban a Winterek ünnepséget szerveztek az ezeréves magyar iga lerázásának a tiszteletére (Bača–Kováčová 1999, 177). Miután az ideiglenesen Zsolnán székelő teljhatalmú kormány elismerte az 1918 szeptemberében megújított szerződést, Winter Lajos tovább folytathatta vállalkozását (Šípoš 1992, 123).
1918 késő ősze, kora tele többé-kevésbé nyugalmasan telt. A gyógyfürdőben lévő katonák azonban itt is önhatalmúlag hagyták el helyüket, de a helyi magyar karhatalom határozott fellépésének köszönhetően sikerült megőrizni a nyugalmat. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a Winter család a Rózsa malomból ingyen gabonát biztosított a lázadozó katonáknak. A helyi Szlovák Nemzeti Tanács november 3-án alakult meg. A rendet az 51. gyalogezred egyik százada biztosította Seidel Károly vezetésével. A magyar katonaság november 29-én hagyta el a várost. A Pöstyén feletti uralmat a cseh helyőrség december 4-én vette át (Šípoš 1992, 121–122; Čelko 1985, 25). Magyarellenes atrocitásról nem tudunk, legfeljebb a nem közkedvelt főszolgabíró megverését lehet említeni (Bača–Kováčová 1999, 174). Más szerzők viszont zsidóellenes kilengéseket említenek, és hogy a fürdővendégek lakhelyeit prédálták fel (Bača–Kováčová 1999, 174).
A Winter család sorsára a második világháború idején zsidó származásuk, majd a háború után a nagypolgársághoz való tartozásuk volt a legnagyobb befolyással. Több évtizede azonban a család újra köztiszteletnek örvend, és sok egyéb mellett, amire még kitérünk, a város fő sétálóutcája is Winter Lajosról van elnevezve.

Magyarok az új közegben

Az impériumváltás után a történelem- vagy a néprajztudomány számára a város magyarsághoz való kötődés teljesen érdektelenné vált, Pöstyén esetleges magyar kapcsolódású eseményeit, az ott maradt magyarok életét már senki sem összegezte vagy kísérte figyelemmel. Részben ez volt jellemző magukra az ottmaradt magyarokra is. Winter Lajos például elrendelte, hogy a személyzet kizárólag csak szlovákul szólítsa meg, hogy minél előbb megtanulja szlovák nyelvet (Winter 1997, 27).
A Csehszlovákiába került magyaroknak azonban 1919 korántsem jelentett ekkora cezúrát, a csehszlovákiai magyarság számára Pöstyén ekkor még korántsem „veszett el”. 1920 körül a nyilvánosság számára kiadott nyomtatványokon még szerepel magyar szöveg is, ilyen pl. az „F.K.” által készített plakát (Pekárová 2001, 99), és még szokásban volt háromnyelvű képeslap kiadása, olyan is, amely a városházát ábrázolta (Mrňa 2005b, 33).
Természetesen az identitásváltás gyakorivá vált. Egy dokumentálható eset: „Visnovszky József” megyei főorvos (Földes 1908, 29, 38), illetve Višňovsky J. (Pöstyén-fürdő 1931, 40). Ez utóbbi útikönyv még több magyar helyesírású nevet tartalmaz, ezek viselői 1919 előtt is így írták nevüket, pl. Weiss Ede (Földes 1908, 29; Pöstyén-fürdő 1931, 40) vagy Havas Gyula doktor, aki 1911-ben költözött a városba, s továbbra is magyar módon írta nevét (Pöstyén-fürdő 1931, 9). A kiadvány 23 pöstyéni magyar nyelvű hirdetést is tartalmaz.
A két háború közötti Csehszlovákiában még gyakran fordult elő, hogy a magyar nyelvterületen kívüli városokban tartottak országos magyar összejöveteleket. Kelet-Szlovákia vagy a Szepesség magyarsága ebben az időszakban még öntudatosan őrizte identitását. Részben Pöstyén is az ilyen helységek közé tartozott, így volt rá példa, hogy itt is szerveztek országos fontosságú magyar találkozókat.
A Csehszlovákia megalakulása utáni kaotikus helyzet kezelésére a pénzintézetek 1919. szeptember 14-én tartottak egy összejövetelt. A találkozót az Érsekújvári Takarékpénztár kezdeményezte, és mindösszesen 102 magyar és német pénzintézet vett rajta részt (Gaučík 2003, 266). A magyar és a német pénzintézetek szövetsége megalakulása után egy hónappal, 1920. március 28-án egy Pöstyénben tartott gyűlésen próbált meg megegyezni a szlovák partnerszervezettel (Gaučík 2003, 270). A Pénzintézetek Egyesületének alakuló gyűlését ismét csak Pöstyénben tartották, ahol a 104 résztvevő közül 81 lehetett magyar (tulajdonú, vezetésű, ügyviteli nyelvű) intézet (Gaučík 2003, 271).
A Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának a találkozóját 1921. február 14-én újfent Pöstyénben tartották meg. A gyűlésen az Országos Keresztényszocialista Párt,14 az Országos Magyar Kisgazda, Földműves és Kisiparos Párt, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség és a Szepesi Német Párt küldöttei vettek részt (Angyal 2002, 72). Az Országos Keresztényszocialista Párt Elnöki Tanácsa 1921. április 28-án is ebben a városban tartotta az ülését. Ezen szlovák és német vezetőségi tagok szintén részt vettek (Angyal 2004, 188–193). Hasonló találkozónak Pöstyén 1926. október 12-én adott otthont. Ekkor az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt nemrég létrehozott közös bizottsága ült először tárgyalóasztalhoz (Angyal 2002, 142). 1928. szeptember 26-án a Magyar Nemzeti Párt tartott ott vezetőségi ülést (Angyal 2002, 158).
A magyarok az önálló szlovák állam idején is megtartották szervezettségüket. A korszak magyar napilapja alapján a Magyar Párt helyi elnöke dr. Lukácsy Szilárd, elnökhelyettese Kocsis Géza, titkára pedig Adameczky László volt.15
A két világháború közötti magyarnyelvűségre az alábbi táblázatból is lehet óvatosan következtetni, amely a korszak országgyűlési választási eredményességét mutatja a magyar pártok szempontjából. Az eredmény helyes interpretáláshoz a következőket kell tudni: a választások választási kerületekben zajlottak; egy pártnak kerületenként legalább 20 000 szavazatot kellett szereznie, különben az adott kerületben minden szavazata elveszett. Mindez nagyon torzítja az eredményt az olyan helyeken, ahol a magyarság nem volt képes ezt a számot elérni.

2. táblázat: A magyar pártok parlamenti választási eredményei a Pöstyéni járásban

Forrás: Voľby do zákonodarných orgánov na území Slovenska 1920-2006; * – a párt az adott választási évben nem indult, vagy önállóan nem indult; 0 – a párt az adott választási évben a választási körzetben nem szerzett legalább 20 000 szavazatot.

Annak ellenére, hogy az említett választási törvény miatt a táblázat nagyon foghíjas, a kevés adat alapján mégis ki lehet jelenteni, hogy az eredmény egybevág a népszámlálások mutatta számokkal. Pártkötődésre ugyan csak közvetve lehet következtetni, de az is tény, hogy sok magyar etnikai alapon szavazott. A magyarok és a németek aránya nagy vonalakban hasonlít a magyar–német pártkoalíció választási eredményeihez.
A magyarnyelvűség a két háború között még megőrződött. A város egyik nevezetessége, a Mankó múzeum magyar felirata megmaradt (Pöstyén-fürdő 1931, 17). A híres sétálóhíd felépítésekor négynyelvű táblát helyeztek el rajta (Winter 1997, 48). A soknyelvű nyomtatott fürdővendéglistát magyarul is vezették16 Amikor 1933. november 5-én a városi színházban a magyar revizionizmus ellen tüntettek, a „jelenlevő közönség a felszólalás alatt gyakran és hangosan demonstrált a magyar érzelmű és magyar könyveket olvasó emberek ellen” (Kronika I. 92). A magyarok számáról pontos képet ad, hogy a gimnáziumba 1937-ben 5 magyar nemzetiségű diák járt (szlovák 129, cseh 12, horvát 1) (Kronika I. 92). Magyarok még vezető pozícióban is voltak. A Rózsa malom utolsó vezetője Hevesi Zoltán volt (Winter 1997, 75). Talán a használt nyelvre is utalhat, hogy emlékirataiban Winter Lajos sok vezeték- és keresztnevet magyarul ír (Tolnai Ede, Majerčák Jenő, Sklubics Natália stb.).17

A pöstyéni magyarok 1945 után és napjainkban

A szocializmus évtizedei alatt a pöstyéni magyarokról alig lehet tudni. Jelenlétükre a városban szinte semmi sem utalt. A reszlovakizációs időszak alatt feltehetően döntő többségük nemzetiséget váltott, noha – ahogy erre fentebb utaltunk – a nyelvet azért még mindig megtarthatták. Arról szintén nincs tudomásuk, hogy bármiféle magyar kör vagy legalább valamilyen kötetlen kapcsolattartás létezett volna. A magyarság így a rendszerváltozás után sem éledt újjá. A régi pöstyéni magyarok valószínűleg nem adták tovább a nyelvüket. Arról azonban hallottunk, hogy az idősebb generáció nőtagjai az 50-es, 60-as és még talán a 70-es években is összejártak egy kis beszélgetésre.18 Amik mégis egyértelműen utalnak a magyar jelenlétre, azok a temetői fejfák. Van olyan síremlék, amely identitását nyíltan vállaló embernek állít emléket, de több olyan is fellelhető, amely jól mutatja a nyelvcserét: az egyik generáció nőtagjai -ová végződés nélkül, a következők már szlovák helyesírás szerint írják a nevüket. Arra is akad példa, hogy a vezetékév előbb magyar, majd teljesen szlovák formában látható egy sírkövön.
Arról, hogy a városban voltak magyarok, a könyvtár magyar nyelvű állománya tudósít. Igaz, ezek a könyvek a gyógyfürdő könyvtárában voltak találhatók. 1958-ban az 1194 szlovák nyelvű könyv mellett 468 volt magyar nyelvű. Ennél több csak a cseh nyelvűekből volt (753). A magyar könyvek 14%-os aránya mindenesetre jelentős magyar jelenlétet feltételez (Kronika II. 116). A fürdővendégek számára kialakított könyvtárat azóta áthelyezték, állománya megfogyatkozott, és 2013-ra már egyetlen magyar könyvet sem találtunk benne.
A városi krónika arról is tudósít, hogy hány magyarországi vendég érkezett a városba. Ez nem képezi tanulmányunk tárgyát, de megjegyezzük, hogy gyakran alacsony, jóval száz fő alatti számról van szó éves szinten. Pöstyénben több vezető politikus is gyógyult, többek között Kádár János. A magyarországi kulturális vagy sportkapcsolatokról a krónikában úgyszintén olvashatunk.
Érdekes adalék, hogy 1968. augusztus 21-én Pöstyént a magyar Néphadsereg szállta meg. A városi krónika elbeszélése alapján ez semmilyen konfliktushoz nem vezetett (Kronika IV. 27).
A hatvanas-hetvenes évektől egyre gyorsabb ütemben gyarapodó város a magyar vidékről is fogadott újabb lakosokat. Nehéz meghatározni, hogy közülük hányan tartották meg nemzetiségüket, ellenben az biztos, ha nyelvüket megőrizték is, identitásukat egyre kevésbé. Mindezek mellett a pöstyéni lakosok részéről itt-ott magyar szót a 80-as években saját tapasztalatunk alapján még lehetett hallani.
A magyarság számának rendszerváltozás utáni változásáról két forrásra is támaszkodhatunk. A népszámlálási adatok mellett érdekesek lehetnek a magyar pártok választási eredményei is:
3. táblázat: Pöstyén város népszámlálási adatai a rendszerváltozás után

Forrás: 1991: Gyurgyík 1994, 155; 2001: Gyurgyík 2006, 171; 2011: Základné údaje zo sčítania obyvateľov, domov a bytov 2011; – – ismeretlen adat
4. táblázat: az Együttélés (ESWS) és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM); a Független Magyar Kezdeményezés (FMK), 1992-től Magyar Polgári Párt (MPP); a Magyar Koalíció (MK), illetve a Magyar Koalíció Pártja (MKP); és a Most-Híd pártok választási eredményei

Forrás: Szlovák Statisztikai Hivatal: 1994-ig: Nagyszombati járás, 1998: Pöstyéni járás, 2002-től: Pöstyén város; 1 Kronika VII., 12; 2 a párt kapott szavazatokat, de számuk ismeretlen: Ako volili Piešťany, In Piešťanský týždeň, 1992. június 17., II. évf., 24 sz., 2, a lap szerint az MKDM-Együttélés a Winter utcában kapta a legtöbb szavazatot, ami az itt szavazó fürdővendégeknek köszönhető; a városi adatokról a volt Magyar Koalíció Pártja sem saját, sem pedig elődpártjai részéről nem őrzött meg semmilyen nyilvántartást; *– a párt az adott választási évben nem indult, önállóan nem indult vagy még nem alakult meg; – – ismeretlen adat

Ha nem is a helyi, de a csehszlovákiai magyarsággal Pöstyénben újra 1990 táján foglalkoztak. Helyben értelemszerűen nem voltak gondok, de az országos szinten felmerülő nyelvi problémákról a városi krónika is megemlékezik. A nyelvtörvény kapcsán azért található olyan sommás megjegyzés, miszerint „való igaz, hogy Szlovákia több magyar nemzetiségű lakosa nem képes szlovákul beszélni, olvasni és írni” (Kronika VI. 179). A Szlovák Nemzeti Párt színeiben indult magyar származású és magyarul kiválóan beszélő pöstyéni is.19
A rendszerváltozások kiváló lakmuszpapírja az utcanevek változása. 1918-ban egyrészt a nevek fordítására került sor (Kolostor utca – Kláštorská, Fürdő sziget – Kúpeľný ostrov stb.), másrészt a magyar kultúrához kötődő neveket cserélték le (Petőfi Sándor utca – Mäsiarská, 1940-től Nitriansky; Deák utca – Republikánska, 1940-től Rázusova), valamelyik magyar vonatkozású név viszont csak 1945-ben tűnt el (Erdödyho – Rooseveltská, 1948/52-től Leninova, 1991-től Pod párovcami stb.) (Bača–Hovorka 1994).
Pöstyén magyar emlékei mára igen meggyérültek, de nagy ritkán még láthatók. A legismertebb magyar felirat a Winter utcai volt gyógyszertár külső falán látható.
A Hársfa Szálló külső lépcsőjén annak magyar neve 2009-ig még látható volt. Magyar sírfeliratokat őriznek a temetők is. A leglátványosabb talán Fodor doktor családi kriptája. A régi temetőben több teljesen magyar nyelvű sírkő is előfordul, van olyan is, amely még 1919 előtti. Egy család név-, és valószínűleg identitásváltását mutatja egy sírkő. Az új temetőben még mindig megtalálható Winter Rózsa és Veres Pál síremléke is.
Pöstyén két zsidó temetőjében úgyszintén vannak magyar nyelvű síremlékek, de a héber nyelvűek egyértelműen abszolút többségben vannak.
Mint már említettük, napjainkban számos kiadvány jelenik meg a város múltjával kapcsolatban. Ilyen az Osobnosti mesta Piesťany és az Osobnosti miesta Piešťany 2 [Pöstyén személyiségei 1–2]. Bennük több – bármilyen nemzeti elfogultság nélkül szerkesztett – szócikket találunk, mely bizton magyar nemzetiségű személyre utal. Az is természetesnek mondható, hogy a szakirodalom Winter Lajos és Imre keresztnevét már az 1919 előtti események leírásakor szlovák formában használja. Igaz, van kivétel is.

1. kép: Pöstyéni magyar felirat a Winter utcában (Horbulák Zsolt felv. 2012)

 

2. kép: Egy „kétnevű” síremlék a pöstyéni öreg temetőben (Horbulák Zsolt felv. 2012)
Pavol Vereš atyjáról, Veres Pál doktorról írt rövid megemlékezésében (Vereš 1998) következetesen „Pavol Vereš” alakot használ, holott Winter Imre eredeti magyar nyelvű és szlovák fordításában kizárólag magyarosan, Veres Pálként emlegeti Ferenc bátyja lányának, Rózsának férjét, sőt neve még sírkövén is magyarul szerepel. Ő is azok közé tartozott, akiknek nem okozott gondot az impériumváltás. Helyi születésűként szlovák identitású is lehetett. Megjegyezzük, hogy a család háza a Winter utcában található, és egy réztáblán a „PENZIÓN Villa Veres” felirat olvasható. Az ilyen kettősség máshol is érezhető. A Pro Patria Szálló kis étkezője a „Lounge Ludovít” nevet viseli, a városban található szálloda megnevezése pedig „Sandor Pavillon”. Mindkettőt a 2000-es évek első évtizedében nevezték el így. Mindamellett említhető ellenkező eset is. A Winter utcán található cukrászdáról a 90-es években eltűnt a magyar felirat.
Amint arról szóltunk, napjainkban kisebb nosztalgia érezhető Pöstyén múltja iránt. Természetesen ez nem a Monarchia kora iránt való vágyakozást jeleneti, hanem azt, hogy a város ismét büszke a múltjára. Gyakoriak az olyan publikációk, amelyek Pöstyénnel összefüggésbe hozható személyek életrajzát ismertetik. A fentebb említettekkel együtt csak ebben a témában négy kiadvány jelent meg.20
Az Osztrák–Magyar Monarchia nyelvi-nemzetiségi kavalkádja Pöstyén mikrokozmoszában is megjelent. A város egy-egy időszakhoz kötődő jelentős személyiségei sok esetben nem hogy nem voltak tősgyökeres pöstyéniek, de még a nemzetiségük is változott. Ismert tény, hogy a 20. század első felében esetenként nehéz meghatározni a nemzetiségi hovatartozást. A magyar név, de még a magyar nyelv ismerete sem jelent magyar identitást. Noha Gejza Vámoš Dévabányán született 1901-ben, mégis Csehszlovákiában tanult és dolgozott. Valamilyen magyar nyelvismeret feltételezhető az 1946-ban Köbölkúton született Dušan Dušek részéről is. E két irodalmáron kívül a Pöstyénnel összefüggésbe hozható személyiségek közül többen lehettek magyarok, főleg a 19. századból. Az Erdődy család tagjai közül szinte mindenkit, valamint „Jozef Gvadánit” biztosan közéjük sorolhatjuk. Ján Justus Torkoš nemzetiségét már érintettük (Veverková–Krupa 2000, 9–11, 29). A pozsonyi születésű „Grúber-Szeredai Karol” (1886–1956), mielőtt nyugdíjasként Pöstyénbe költözött, magyar újságírónak és írónak számított. Riegele Alajos, Fadrusz János nagybátyja sokat alkotott Pöstyénben, de Pöstyén szülötte idősebb Rubik Ernő is (Bača–Veverková 2004). Szőnyi Endre apjának a neve Zapletal volt, és az építész Pozsonyban van eltemetve, sírján a „Szőnyi család” felirat látható. Hegedűs Ármin, Böhm Henrik, Alpár Ignác építészek magyarul írtak, inkább magyarnak tarthatták magukat, Vécsei Ignác és Weinhurm inkább szlováknak. Bodnár Zoltán biztosan magyar nyelvű. A Fodor család magyarságára mankőbüki előnevük utal.21 A Revue Piešťany negyedéves folyóiratban Robert Bača tollából 16 részben közöltek le híres pöstyéni orvosokról szóló cikksorozatot. Ezekben, amikor helyénvaló, magyar identitású emberek esetében a nevüket is magyarul tünteti fel, például Alice Pártos Bernát (Revue Piešťany 45, 2009, tavasz, 27–29). Hasonló sorozatot, de inkább a város urbanisztikai emlékeiről, eseményeiről, a rendszerváltozás után a helyi lap, a Piešťanský týždeň is közölt.22
Zárszó

Annak ellenére, hogy Pöstyén nem volt „magyar” város és nem is számított annak, magyar szót folyamatosan lehetett benne hallani. Ezt fürdővárosi jellegének köszönhette. Vendégei között mindig akadtak csehszlovákiai és magyarországi magyarok. Pontosan legfeljebb az utóbbiak számát lehet megállapítani, de közvetett bizonyítékok alapján feltételezhető, hogy az előbbiek viszont sokkal többen voltak. Való igaz, ők, mivel gyógyulni vágyó betegek, csak átmeneti jelleggel tartózkodtak, tartózkodnak a városban. A helyi magyarok száma viszont alacsony, ők elsősorban munkát keresni jöttek. Helyzetük talán a pozsonyi magyarokéhoz hasonlítható. A főváros magyarsága is a betelepülők miatt maradhatott meg számon tartható szinten. A két háború között egészen 1945-ig Pöstyénben élt magyar diaszpóra, amely tudatosan felvállalta nemzeti hovatartozását, ez a szórvány azonban az 60–70-es években gyakorlatilag eltűnt.
Pöstyén múltjának magyar darabkáit azonban nem tagadják le. Ez a tendencia a rendszerváltozás óta érezhető, és a 2000-es években tovább erősödött. Számunkra úgy tűnik, hogy ennek nem az az oka, hogy a város emblematikus vállalata, a Pöstyéni Gyógyfürdők Rt. magyarországi székhelyű cég tulajdonába került, hanem inkább a helyi kezdeményezés. A helyi kultúra szlovák és betelepült magyar származású támogatói, ha nem is mindig tudományos alapossággal, de mégis lelkesen és őszintén igyekeznek feldolgozni Pöstyén történelmét.

Irodalom

1896 A Magyarország ezeréves fennállása ünnepének alkalmából Pőstyén fürdőben 1896. évi május hó 31-én délelőtt 11 órakor tartott ág. hitv. evang. keresztyén istentisztelet emléke. Pozsony: Wigand F. könyvnyomdája.

Angyal Béla
2002 Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918–1938. Galánta–Dunaszerdahely: Lilium Aurum–Fórum Kisebbségkutató Intézet.
2004 Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936. Somorja–Dunaszerdahely: Lilium Aurum–Fórum Kisebbségkutató Intézet.

Bača, Róbert–Hovorka, Ján
1994 Názvy ulíc mesta Piešťany. Balneologická spravodajca 1993–1994, Nitra: Dominant, 121–127. p.

Bača, Róbert–Kováčová, Gabriela
1999 Piešťany v rokoch I. svetovej vojny. Balneologický spravodajca 1998, 164–181. p.

Bača, Róbert–Veverková, Veronika
2004 Osobnosti mesta Piešťany 2. Mestská knižnica mesta Piešťany: Piešťany.

Čelko, Elemír
1985 Piešťany naše mesto. Piešťany: Balneologické mőzeum /Balneohistorica Slovaca XXIX./

Doležal, Daniel, MUDr.
2002 Piešťany. Bratislava: Fotostudio Havran.

Földes Sándor
1908 Pöstyénfürdő és környéke képes kalauza. H.n.: k.n.
Gaučík, Štefan
2003 Vznik a činnosť Jednoty peňažných ústavov. In Ľudia, peniaze, banky, zborník konferencie. Bratislava: Academic Electronic Press–Národná banka Slovenska, 261–278. p.

Gyurgyík László
1994 Magyar mérleg. Pozsony: Kalligram.
2006 Népszámlálás 2001. Pozsony: Kalligram.

Hanušin, Ján
2008 Stredné Považie na strahých pohľadniciach. Bratislava: Dajama.

Heksch, A. F.
1884 A pöstyéni (Pistyán) kénes hévíz leírása. Pressburg: Druck von Löwy & Alkalay.

Historické
2006 Historické fotografie Piešťan zo zbierky Vojtecha Anderleho. Piešťany: Balnelogické múzeum Piešťany.

Hornyánsky Viktor
é.n. Pőstyén fürdő. Budapest: k.n.
1907 Bad Pőstyén/Pistyán in Ungarn. Budapest: Prospect.
1912 [után] Pöstyén fürdő. Budapest: k.n.

Klčo, Marián
1999 Okres Piešťany – Stručná história a erby miest a obcí. Piešťany: Balneologické múzeum v Piešťanoch.

Klčo, Marián
2005–2006 Pomník padlým v 1. svetovej vojne na území piešťanského okresu. Brezová pod Bradlom: Balneologické múzeum v Piešťanoch.

KSH
1995 A felvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) megoszlása (1880–1941). Budapest: Központi Statisztikai Hivatal.

KSH
1996 A felvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) százalékos megoszlásban (1880–1941). Budapest: Központi Statisztikai Hivatal.

Kronika mesta Piešťany I–XII. köt, 1933–2011, vezetői: 1950–1984 Arpád Straka, 1986–2012 Alexander Murín.

Krupa, Vladimír–Pekárová, Magda
é.n. [2013] Spomienky na Imricha Wintera. Piešťany: Trnavský samosprávny kraj–Balneologické múzeum Piešťany.

Krupa, Vladimír–Šimová, Laura
2003 Piešťany. Piešťany: Pallas.

2006 Literárne osobnosti Piešťan 1. Mestská knižnica mesta Piešťany: PN Print.

2007 Literárne osobnosti Piešťan 2. Mestská knižnica mesta Piešťany: PN Print.

Magyar Hirlap, szlovákiai magyar napilap a második világháború idejéből.

Magyarország Vármegyéi és Városai, Nyitravármegye. Budapest: Apollo Irodalmi Társaság.

Marschall, M. F.
2002 Liečivé pramene Piesťan – Die Heilquellen von Pőstény. Piešťany: Balneologické múzeum.

Mrňa, Ľubomír
2005a Piešťany cemetries. Piešťany: Town Library Piešťany.
2005b Stavebné pamiatky Piešťan. Piešťany: Balneologické múzeum Piešťany.

Nagy Zoltán
2004 A Felvidék fürdőinek lexikona. Révkomárom: KT Könyv-és Lapkiadó.

Pázmány Lajos szerk.
1914 Vágvölgyi kalauz. Trencsén: Körjegyzői nyomda.

Pekárová, Magda
2001 Piešťanské kúpeľné plagáty zo zbierok Balneologického múzea. Balneologický spravodajca, vlastivedný zborník múzea 1999–2000, Nr. XXXVIII., Balneologické múzeum v Piešťanoch, 95–100. p.

Piešťanská revue, negyedéves lap

Piešťanský týždeň, hetilap

Pöstyén (Pistyán), hetilap

Pőstyén
1905 Pőstyén község választói

Pőstyén
1931 Pöstyén-fürdő. Csehszlovákia, Prága: Schulz.

Šípoš, J[án]–Jedlička, R.
1976 Piešťany. Stručný sprievodca. Bratislava: Šport.

Šípoš, J[án]–Jedlička, R.
1986 Piešťany. Stručný sprievodca. Bratislava: Šport.

Šípoš, J[án]
1979 Slovenské kúpele. Martin: Osveta.
1992 Piešťany v premenách vekov. Bratislava: Obzor.

Sprievodca po expozícii Balneologickým múzeom v Piešťanoch

Urbánek, Tibor
é.n. Vývoj mimokúpeľnej zdravotnej starostlivosti v Piešťanoch a okolí. [kézirat]

Urminský, A.–Krupa, V.
2008 Piešťany v zrkadle historických pohľadníc. Piešťany: Trnavský samosprávny kraj–Balneologické múzeum Piešťany–Mesto Piešťany.

Vereš, Pavol
1998 Moje spomienky na otca MUDr. Pavla Vereša (1878–1958). Balneologický spravodajca. Bratislava: Slovak Academian Press, 276–278. p.
Veverková, Veronika–Krupa, Vladimír
2000 Osobnosti mesta Piešťany. Piešťany: Mestská knižnica mesta.

2008 Voľby do zákonodarných orgánov na území Slovenska 1920–2006, Bratislava: Štatistický úrad Slovenskej republiky.

Winter Imre
1930 Emlékezések. Bratislava: Slovenská grafia.

Winter Lajos
1997 Mankótörő. Somorja: Méry Ratio.

Winter, Ľudovít
2001 Spomienky na Piešťany. Piešťany: Balneologické múzeum.

ŠÚSR
2012 Základné údaje zo sčítania obyvateľov, domov a bytov 2011. Obyvateľstvo podľa národnosti, Bratislava: Štatistický úrad Slovenskej republiky.

Maďarské pamiatky v Piešťanoch
(Zhrnutie)

Každé mesto v zaniknutom Uhorsku je ovplyvnené viac či menej maďarskou kultúrou, malo viac či menej obyvateľov hovoriacich maďarským jazykom. Piešťany patria medzi tie mestá, ktoré boli ovplyvnené len čiastočne. Je pravda, že Piešťany sa nachádzajú mimo maďarského jazykového územia, no charakter mesta predsa predurčilo, aby sa stali regionálnym centrom maďarského kultúrneho okruhu stredného Považia. Piešťany sú významným kúpeľným mestom, ktorého vybudovanie začalo počas posledných štyroch desaťročí Rakúsko-uhorskej monarchie. V tomto procese, pochopiteľne, rozhodujúcu úlohu zohrával maďarský kapitál, maďarský manažment, a v prípade Piešťan predstavitelia špecifickej profesie – lekári. Je evidentné, že v tomto období prichádzalo na liečenie oveľa viac maďarsky hovoriacich hostí ako dnes. Na základe štúdia súdobých písaných materiálov v Piešťanoch bol čulý maďarský kultúrny život, hoci na základe sčítania obyvateľstva sa k maďarskej národnosti hlásila nanajvýš pätina obyvateľstva. Prechod pod československú nadvládu – rovnako ako na celej bývalej Hornej zemi – aj v Piešťanoch prebiehal hladko. Udialo sa to aj vďaka zásluhe vedenia kúpeľov. Napriek tomu, že maďarské inštitúcie ukončili svoju pôsobnosť, maďarská reč a maďarsky cítiaci ľudia sa z mesta nevytratili. Ich počet síce poklesol, ale ako komunita naďalej dožívala, štatistiky ich naďalej evidovali. Tento stav bol charakteristický aj pre obdobie slovenského štátu, keď tam mala zastúpenie aj Maďarská zjednotená strana. V medzivojnovom období ešte vznikali maďarsky písané materiály, no zväčša pre marketingové účely. Situácia sa zásadne zmenila po druhej svetovej vojne. Po roku 1945 nebolo po Maďaroch oficiálne ani stopy. Maďarčina sa používala výlučne pri osobných kontaktoch, no pravdou je, že ľudia znalí tohto jazyka svoju identitu už netradovali. O ich maďarskej identite však vypovedá, že ešte v 70. rokoch vyhotovovali jednojazyčné maďarské pomníky. Mimochodom, náhrobné kamene sú najvernejšími svedkami zmeny identity, lebo sa zachovali také, na ktorých mladšie generácie už uvádzajú priezviská podľa pravidiel slovenského pravopisu. Na verejných priestranstvách sa maďarčina do roku 2000 zachovala len na dvoch miestach: na pešej zóne na bývalej lekárni sa nachádza nápis „Gyógyszertár“ a na schodoch hotela Lipa „Hársfa Szálló“. Bohužiaľ, počas rekonštrukcie budovy v roku 2010 tento nápis zničili. Nakoniec treba pripomenúť, že vďaka miestnym aktivistom, zamestnancom Balneologického múzea sa Piešťanské kúpele stali súčasťou nadnárodného podniku Danubius Hotels, mnohé miesta Piešťan sú ozdobené starými fotografiami a vydávajú obrazové publikácie o histórii mesta.

Spuren der ungarischen Vergangenheit
in der Stadt Pistian (Pieštany)
(Zusammenfassung)

Jede Stadt, die sich auf dem Gebiet des ehemaligen Ungarischen Königreichs befindet, wurde mehr oder weniger von der ungarischen Kultur beeinflusst und hatte in der Vergangenheit eine gewisse Anzahl ungarischsprachiger Bewohner. Pistian gehört zu jenen Städten, die nur teilweise von diesem Einfluss geprägt wurden. Fakt ist, dass Pistian außerhalb der ungarischen Sprachgrenze liegt, anderseits war die Stadt durch den Charakter des Ortes geradezu dazu prädestiniert, das ungarische kulturelle Zentrum des oberen Waagtales zu werden. Pistian ist ein bedeutender Badeort, dessen Ausbau in den letzten vier Jahrzenten der Monarchie Österreich-Ungarn begonnen hat. In diesem Prozess spielte das ungarische Kapital eine entscheidende Rolle, ähnlich wie die ungarischen Manager sowie die Vertreter einer bestimmten Profession – die Mediziner. Es ist selbstverständlich, dass zu jener Zeit der Anteil der ungarisch sprechenden Kurgäste erheblich höher war als heute. In Pistian gab es damals ein reges ungari-sches kulturelles Leben, wie das die zeitgenössischen schriftlichen Quellen bezeugen – trotz der Tatsache, dass bei der Volkszählung höchstens ein Fünftel der Gesamtbevölkerung sich zum Ungarntum bekannt hat. Die Eingliederung in die tschechoslowakische Herrschaft verlief – ähnlich wie auf dem gesamten Gebiet des Oberlandes – ohne größere Komplikationen. Dies ist nicht zuletzt das Verdienst des Vorstandes der Bäder gewesen. Die ungarischen Ämter haben ihre Tätigkeit zwar eingestellt, die ungarische Sprache und die ungarisch fühlenden Menschen sind jedoch nicht verschwunden. Ihre Anzahl ist gesunken, sie bildeten aber weiterhin eine aktive Gemeinschaft und waren statistisch evident. Dieser Zustand blieb auch in der Ära des Slowakischen Staates (1939–1945) bestehen – in der Stadt war zu dieser Zeit auch die Vereinigte Ungarische Partei vertreten. In der Zwischenkriegszeit sind noch etliche in Ungarisch abgefassten Materialien entstanden, auch wenn sie zum größten Teil für Marketing-Zwecke bestimmt waren. Diese Situation hat sich nach dem Zweiten Weltkrieg grundsätzlich geändert. Die Ungarn sind nach dem Jahre 1945 offiziell spurlos verschwunden. Die ungarische Sprache wurde nun ausschließlich im privaten Verkehr benutzt, wobei man anmerken muss, dass die Einwohner mit ungarischen Sprachkenntnissen ihre Identität aufgegeben haben. Ihr ungarisches Bewusstsein bezeugt jedoch die Tatsache, dass sie bis in die 70er Jahre noch einsprachige ungarische Grabmäler errichten ließen. Die Grabsteine kann man übrigens als die treuesten Zeugen der Identitätsverschiebung betrachten – es gibt Exemplare, an denen die Familiennamen der jüngeren Generationen bereits in slowakisierter Form geführt sind. In den öffentlichen Räumen gab es im Jahre 2000 nur noch zwei Orte, an denen sich die ungarische Sprache erhalten hat: in der Fußgängerzone, auf der Fassade der ehemaligen Apotheke, befindet sich die Inschrift „Gyógyszertár“, auf den Treppen des Hotels Lipa war der Name „Hársfa Szálló“ zu lesen. Leider wurde diese Inschrift während der Rekonstruktionsarbeiten im Jahre 2010 zer-stört. Zum Schluss soll noch erwähnt werden, dass dank örtlichen Aktivisten, Angestellten des Balneologischen Museums, sowie infolge der Tatsache, dass das hiesige Bad nun Teil des internationalen Unternehmens Danubius Hotels geworden ist, viele Orte der Stadt mit alten Postkarten geschmückt sind; und es werden auch illustrierte Publikationen über die Geschichte der Stadt veröffentlicht.