A 70 éves Jung Károly köszöntése

…segít neki, azzal, hogy dolgozik, hogy ég a szobájában a lámpa, és akkor most az, hogy ez a világ távoli pontján, sőt pontjain épülő mű valahogy kapcsolódik az ő munkájához, ez is segít…
(Esterházy Péter)

Egyetemista koromban „találkoztam” Vele először, mégpedig abból az alkalomból, hogy a budapesti egyetemen Voigt tanár úr behozta őt egyik órájára. Jung Károly a gombosi kötetéről beszélt (amiről én már korábban megjelentettem egy lelkendező ismertetést a Hétben,1 de személyesen nem volt bátorságom ekkor előhozakodni vele), meg arról, hogy a néprajzi források közt milyen fontos szerepe lehet a paraszti írásbeliségnek, illetve általában a levéltári forrásoknak, régi kisnyomtatványoknak. Amin elcsodálkoztam, az egyrészt egyik csoporttársnőm bátorsága volt, aki meg mert szólalni (mert Voigt tanár úrtól is tartottunk ám rendesen, de ahogy megjelent az ajtóban a majd két méter magas, szigorú arcú Jung tanár úr…), szóval csoporttársnőm előadta, hogy kislány korában mennyire szerette Jung Károly gyerekverseit. Vajon ír-e még hasonlókat? Csodálkozásom másik oka persze az információ volt, hogy Jung Károly gyerekverseket ír(t). Azt már csak később tudtam meg (naná, hogy Voigt tanár úrtól), hogy nemcsak írt, hanem fordított is gyerekverseket, a többi között egy Radovan Karadžić nevű szerb széplélektől is (aki akkor még mellesleg pszichiáter volt és költő), s akit mi később egészen más oldaláról ismertünk meg. (Lám, a gyermekirodalomtól hova mindenhová, és milyen szerteágazó utak vezetnek! Van, akiből híres folklorista, van, akiből hírhedt…)
Aztán később már tényleg találkoztunk, sőt, volt idő, hogy egyre gyakrabban: elsősorban különféle tudományos konferenciákon, főleg magyarországi rendezvényeken. De jelen volt a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság által 1992-ben szervezett Interetnikus kapcsolatok a Kárpát-medence északi részén című nemzetközi konferencián is Komáromban. Ezeknek a személyes találkozásoknak a lenyomata egy-egy dedikált kötet, persze – ha bírtam szusszal – oda-vissza. Egy alkalommal megjegyezte, hogy mennyiségileg már csak velem áll versenyben.
Nos, jelentem, azóta is vezet, s térjünk is rá: mikkel?
Nyilván nem sikerülhet az összes általa írt (tehát nem szerkesztett, hanem „csak” írt!) önálló folklorisztikai témájú kötetet áttekintenem (hogy népköltészeti összeállításairól, versesköteteiről már ne is beszéljek!), miközben a feladatra mégis amolyan kihívásként tekintek, s rövid köszöntőm végén csak megkísérlek egy, általam teljesnek gondolt listát adni. A főbb kutatási irányokat, eredményeket viszont (talán) nem lehetetlenség számba venni.
Jung Károly nem az igazán hosszú műfajok mestere, noha folklorisztikai pályafutása elején két monográfiával is megajándékozta a szakmát. Az első, a fentebb már említett, Az emberélet fordulói, amelyben szülőfaluja, a Duna menti Gombos (Bogojevo) szokásanyagát mutatja be mintaszerű alapossággal. Ugyaninnen meríti másik, vaskos monográfiájának (Hiedelemmondák és hiedelmek) nyersanyagát is, amit példaadó módon rendszerez, jegyzetel, fölvillantva már itt is későbbi erősségét (a Magyarország határain túli magyar kutatók viszonylatában: páratlanságát!), a komparatív, konkrétan a magyar–délszláv összehasonlító módszer alkalmazását. És voltaképpen ez a hozzáállás, ez a módszer jellemzi további köteteit.
Ezek – ismereteim szerint – kivétel nélkül gyűjteményes kötetek. Vannak köztük olyanok, amelyek ismeretterjesztő célzattal megjelentetett cikkek, heti jegyzetek kötetté gyúrt sorozatát tartalmazzák (Az emlékezet útjain; Régiek kalendáriuma), mások különféle helyeken (szaklapokban, konferenciakötetekben stb.) szétszórtan megjelent tanulmányainak részben tematikus összeállításai (itt konkrét könyvcímeket nem mondok, hátul a mellékletben megtalálhatóak). És még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ezt a második kategóriát bármilyen szempontból az előző fölébe szeretném helyezni, gyorsan ki kell, hogy ábrándítsam. Jung Károly ismeretterjesztő célzattal írott munkái (voltaképpen ilyen a Táltosok, ördögök, garabonciások is) egytől-egyig a legigényesebb szakmai hitelességgel íródtak, s nem mellesleg sokszor komoly tudományos problémákat vetnek fel. Az emlékezet útjain remek kisesszéit például nem győzöm eleget olvasni, hiszen mindig találok köztük továbbvivőt, inspirálót (különben most, hogy e köszöntő megírására készültem, természetesen előszedtem a nálam fellelhető „Jung-összest”, hogy emlékezetfrissítésül beleolvasgassak. Aztán rendre úgy jártam, hogy a felcsapott könyvbe szépen belefeledkeztem – aminek persze más elígérkezéseim látták a kárát).
Amennyiben tematikailag szeretnénk körbecövekelni Jung Károly érdeklődési körét, akkor nagyjából a népköltészet (azon belül is markánsabban a monda és ballada), valamint a hitvilág, népi vallásosság és a szokásvilág egyes jelenségei mentén haladva tehetnénk ezt meg. Nincs éles határ természetesen, hiszen foglalkoztatja a népi írásbeliség is, vagy éppenséggel az írott és a szóbeli kultúra kölcsönhatásai. És mindezt, ahogy arra már fentebb is utalást tettem, történeti mélységben és térbeli összefüggésrendszerében vizsgálja. Magyarán: a magyar és délszláv folklórkapcsolatok kontextusában (lényegében bármelyik kötetéről elmondható ez, de kifejezetten erről szólnak „ikerkönyvei”, a Magyar folklórtémák – délszláv kitekintéssel, illetve a Ikerkönyvek 2. Délszláv folklórtémák – magyar kitekintéssel). Az is megfigyelhető, hogy az ismeretterjesztő célzattal, általában valamiféle heti jegyzetként papírra vetett témái, problémafelvetései később komolyan adatolt tanulmány formájában is visszaköszönnek.2 Jó látni, hogy az összes ilyen fölvetése még nem testesült meg tanulmány formájában, tehát izgatottan várhatjuk a folytatás(oka)t!

Kedves Karcsi! Kerek(nek is mondható) születésnapod alkalmából engedd meg, hogy jó egészséget, gyümölcsözően alkotó, békés évtizedeket kívánjak Neked és (eléggé el nem ítélhetően önző módon) magunknak, hiszen nekünk van szükségünk azokra a megtermékenyítő kérdésfölvetésekre, arra a szemléletmódra, amit kizárólag Te képviselsz ebben a parányi Kárpát-medencében!
Baráti öleléssel, innen Északról, oda Délre