csütörtök, július 29, 2021

Miközben alig két évtizeddel korábban szinte fél kezünkön megszámlálható volt a szakrális kisemlékekkel foglalkozó magyar közlemények száma, mára ez már alighanem kilátástalan vállalkozásnak minősülne. A központi orgánumokban (szaklapokban, tanulmánygyűjteményekben és önálló monográfiák formájában), valamint regionális és lokális kiadványokban se szeri, se száma az egy-egy térség szakrális kisemlékeivel foglalkozó dolgozatoknak. Évkönyvünkben, noha folyamatosan figyelemmel kísérjük (pontosabban: igyekszünk figyelemmel kísérni) a legújabb publikációkat, csak egy jelentéktelen szeletkéjét tudjuk bemutatni a mindenkori termésnek. Az, hogy éppen miről írunk, az egyrészt a publikáció jellegéből adódik (egy adott téma, régió teljes körű feldolgozása, újszerű módszertani megközelítés stb.), másrészt sokszor a véletlenen múlik. Az alábbi ismertetésre akár mindkét szempont érvényes lehet: a kiadványhoz véletlenül jutottam hozzá, egy kistérség Nepomuki Szent János-tiszteletének teljes körű bemutatására vállalkozik, eredményeit négy nyelven, a magyar mellett angolul, németül és szlovákul prezentálja (a lábjegyzeteket leszámítva, amelyek csak magyarul olvashatóak), teljes fordításban! S mindemellett egy csomó olyan problémát is magában hordoz, amelyek jellemzőnek mondhatóak a hasonló helyi kiadványok esetében. Többszörösen is érdemes tehát foglalkozni vele.
Végh József egy általa pontosabban nem definiált kistérség, Nyugat-Nógrád Nepomuki Szent János-tiszteletét veszi számba. Hogy földrajzilag mit ért a kutatott területen, azt a kötetben (alfabetikus sorrendben) tárgyalt objektumok lelőhelyei rajzolják csak ki: Alsópetény, Balassagyarmat, Berkenye, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Hont, Keszeg, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádsáp, Nőtincs, Patak, Rétság, Romhány, Szátok, Szendehely, Tereske és Tolmács. Az első pillantásra látszik, hogy a szerző nem a történeti Nógráddal, hanem a mai magyarországi közigazgatási egységgel operál, hiszen néhány egykori Hont megyei települést (Drégelypalánk, Hont) is vizsgálati körébe vont. Mivel azonban felsorolja a vizsgált településeket, feltételezhetjük, hogy az általuk behatárolt területen belül található többi lokalitás nem rendelkezik Nepomuki-emlékkel.
A kötet egy Nepomuki Szent János élete és legendái című kultúr- és vallástörténeti áttekintést tartalmazó fejezettel kezdődik, amely több is, kevesebb is, mint amit címe ígér. Egyértelműen több, hiszen a szent életével kapcsolatos (kultusz)történeti tudnivalókon túlmenően a mai tiszteletnek a lenyomatai (ájtatosságok, körmenetek) is megtalálhatóak itt. Olvashatunk benne a kultusz terjedéséről, terjesztőiről (a többi között Amadé László tevékenységéről), a kapcsolódó (népi) tiszteletről (pl. a bajai Jánoska-eresztésről vagy a prágai és passaui lámpás vízi „körmenetekről”), ám ami számomra problematikus ebben az áttekintésben, az a minden forráskritikát nélkülöző adatátvételek tömkelege. A szerző sok esetben másod- vagy harmadkézből vesz át ismereteket, miközben nagyon gyakran nem jelöli meg forrásait, vagy ha igen, hibásan vagy hiányosan (pl. csak a legritkább esetben ad meg konkrét oldalszámokat). Ezekre néhány példa. A 7. oldalon a lévai Nepomuki Szent János gyülekezet (?) szabályzatából vett idézetnek nem közli a forrását. Ugyanezen oldalon a 3. lábjegyzetben olvasható idézetről szintén nem tudjuk meg, honnan származik. A 8. oldal első kurzivált idézetének a forrását ugyancsak rejtve hagyja. De azt sem tudjuk meg, hogy a 22–23. oldalon, Bohuslav Balbín tevékenységével kapcsolatos adatok honnan származnak… És a sort folytathatnám. Alighanem tőlem vette (noha nem említi, tehát akár máshonnan is lehet az adat, akkor [is] viszont jelölni kellett volna a forrást!) azt a megjegyzését, hogy Nepomuki Szent János „a Csallóköz védőszentje”. Nos, egy tanulmányomban (amelyet egyébként más vonatkozásokban használt a szerző) azt írom, hogy „Amadé László szerint [Nepomuki Szent János] a Csallóköz védelmezője”57. Itt az „Amadé László szerint”-en van a hangsúly, hiszen arra vonatkozólag nincsenek további adataink, hogy a szentnek ez a státusza általánosan közismert lenne a Csallóközben, noha valóban rengeteg szobra, patrocíniuma, templombéli képe, mellékoltára stb. található itt. A kötetben sajnos rengeteg az olyan típusú pontatlanság, mint amilyen szegény Karel Procházka nevével történt, akit következetesen Karéi-nek ír (csak a szlovák nyelvű változatban van helyesen, ami nyilván a fordító éberségének köszönhető), nem beszélve a Procházkához kapcsolódó pontatlan és érthetetlen bibliográfiai adatokról. Mindezeket legnagyobb sajnálatomra írom le, ugyanis a publikáció által közreadott konkrét helyi anyag értéke gondosabban megszerkesztett könyvet érdemelt volna (nem derül ki az impresszumból, hogy egyáltalán volt-e szaklektora, szakmai és/vagy nyelvi szerkesztője a kötetnek. Ha nem volt, kellett volna! Ha volt, lelkiismeretesebb munkát végezhetett volna! Ezzel a szerzőt tisztelte volna meg a kiadó).
Térjünk rá viszont a helyi anyag bemutatására. Ahogy fentebb már említettem, nem földrajzi logika alapján, hanem alfabetikus sorrendben mutatja be a szerző az egyes települések vonatkozó anyagát, ami a gyors használhatóság, kereshetőség szempontjából akceptálható megoldás. Ahogy a könyv címével azonos fejezetcím ígéri, nemcsak a szakrális kisemlékeket, hanem a szent templomi kultusztárgyait, a kapcsolódó kultusz, népi hiedelmek megnyilvánulási formáit is gondosan számba veszi a szerző. Mindegyik objektumot képben is prezentálja, sokszor archív felvételek, régi metszetek segítségével is, illetve több időmetszetben készült fotókkal, ami rendkívül tanulságos. Kár, hogy nem számozta meg a képeket, ez valamivel megkönnyítette volna a köztük való tájékozódást, illetve a majdani rájuk történő hivatkozást. Adatait (kisebb mértékben) levéltári forrásokból, helyi adatközlőktől, illetve a kapcsolódó szakirodalomból merítette. Figyelemre méltó a berkenyei, a helyi németek révén állíttatott Nepomuki Szent János-szoborral kapcsolatos megjegyzése: „Az őshazában [ti. az állíttatók őshazájában – L.J. megj.] – a Tauber folyó völgyében, azon belül is Neubrunn, Großrinderfeld, Wertheim és Niklashausen vidékén – ma is ugyanilyen stílusú feszületek és Nepomuki szobrok köszöntik a településre érkezőket, mint amilyenek Berkenyén állnak.” (26. p.) Rég jártam már a Tauber-völgyben, így nekem ez nem rémlik, épp ezért lett volna jó, ha ezt a megjegyzését konkrét adattal (akár képpel!) is alátámasztja a szerző. Az irodalomjegyzékben szerepel egy tétel,58 ami lehet, hogy konkrét összehasonlító adatokat is tartalmaz, de Végh Józseftől további részleteket nem tudunk meg belőle. Kár volt ilyen szófukarnak lennie! Az efféle megfigyelések rendkívül fontosak egy-egy kultusz vagy ikonográfiai elem terjedése szempontjából. Tanulságos együtt szemlélni a két drégelypalánki Nepomuki Szent János-ábrázolást is: az egyik tanult szobrász, a másik egy paraszti faragó munkája. A maga nemében mindkettő szép. Számomra az egyik legizgalmasabb a tereskei temetőben álló, egy tizenegy éves korában elhunyt fiú síremlékből temetői központi feszületté átvedlett szakrális kisemlék (funkció) váltásainak a bemutatása (alighanem azért is készült a gyereknek ilyen monumentális síremlék, mert halálával a család férfiágon megszakadt!). A feszület talapzatán egy Nepomuki Szent János-szobor látható (az elhunyt édesapjának védőszentje). A fémkorpusz az idők folyamán elkallódott, majd amikor egy újat szereztek be, arról meg kiderült, hogy a Nepomuki Szent János miatt nem fér rá a keresztre, ezért a hátuljára erősítették. Ezzel mintegy megfordult a feszület, s mára a Nepomuki-szobor annak hátsó oldalán helyezkedik el.
Ilyen és számos további hasonló adatai (hozhatnék példákat a kapcsolódó népi kultusz jó adatolásaira is!), valamint beszélő képanyaga miatt Végh József könyvét fontos publikációnak, a magyar szakrális kisemlékkutatás (azon belül a Nepomuki Szent János-kultusz) vizsgálata megkerülhetetlen regionális forrásának tekintem.