szerda, október 20, 2021

Nepomuki Szent János váci szobrainak története és ikonográfiája

A Váci egyházmegyét Szent István alapította, és az eltelt századok során sok változást szenvedett el a megye és a püspökváros a történelem viharaiban: 1241-es tatárdúláskor Árpád-kori székesegyháza a várossal együtt leégett; 1526–43-ig állandó harcok színtere, ekkor pusztul el a reneszánsz Vác; 1684–85-ben a felszabadító háború során rommá lesz a város hódoltság során megmaradt épületállománya (vö. Tettamanti 2000). Az 1700-as évek elején tehát egy sokadik újraépítkezés indult meg. Témánk szempontjából a 18. század közepe az igazán érdekes, vagyis Nepomuki János szentté avatásának az eseménysorával kezdődő esztendők.

 

1. kép: A város szobrokkal díszített barokk főtere. Vác (Klamár Zoltán felv., 2012)

Több szempontból is fontos időszak ez a püspöki székhely életében, fejlődésében. A végre-valahára nyugvópontra jutott felszabadító háborúk és a Rákóczi vezette szabadságharc után, a lassan stabilizálódott politikai helyzetben elindult a város életét századokra meghatározó társadalmi-gazdasági fejlődés, aminek folyományaként lassan újjáépült a romos település. E század jelesei – főként a klérus vezetőrétege – vagyonukat építették bele a városba. Kanonoki házak, püspöki, préposti paloták, székesegyház, templomok, rendházak és hidak épültek. Mindaz, amivel ma a Dunakanyar fővárosa büszkélkedik! Az építkezések pedig kínálták a díszítés lehetőségét, ami a városi tereket a mai ember számára is otthonossá varázsolta: ez a díszítőkedv tette oly jellegzetessé a barokk Vác épületeit, legyenek azok lakóházak, paloták, hidak vagy közterek csupán. A kapupárkányok, oszlopfők, falmélyedések mind-mind szobrokkal díszítettek, falpillér tagolásuk gazdag, olykor díszítőfestéssel is ellátott (vö. Vass 1983, 202).
Témánk szempontjából a kultuszteremtés és az abból fakadó ábrázolás, díszítőkedv az igazán fontos. Amikor tehát Vác Nepomuki Szent János-szobrait vesszük számba, akkor a szenttiszteletből kinövő, a klérus által a városi térbe állított és ez által a néppel megismertetett, körében terjesztett kultusz tárgyiasult megjelenési formájának, jelesül, a szobrok ikonográfiájának elemzését is elvégezzük.

Nepomuki-kultusz

A viharos gyorsasággal terjedő Nepomuki-kultusz váci vonatkozásait illetően mindenképpen szem előtt kell tartanunk azt a tényt, hogy az egyházmegye főpásztora igen fontos szerepet játszott abban, hogy Róma szentté avatta a mártírhalált halt kanonokot:

Az uralkodó [III. Károly magyar király – K. Z.] személyes bizalmát élvező Althann grófi család tekintélyes tagja, Mihály Frigyes bíboros, nápolyi alkirály, aki 1718-tól váci püspök volt, nepomuki János szentté avatási eljárásában a postulator jelentőségteljes tisztségét töltötte be. Ezt a fontos mozzanatot a szent hazai tiszteletének kibontakozásában, az eddigi kutatás figyelmen kívül hagyta.
(Szilárdfy 2003, 214)

A megállapítás kétségtelenül igaz a szent váci kultuszát illetően, ám az nem magyarázná meg Nepomuki közép-kelet-európai népszerűségét, főként nem az alsó papság és a nép körében. A kialakuló szenttiszteletnek és a gomba módra megszaporodott szobroknak egyéb oka is van:

János alakjában egyrészt a papság misztériumát, a gyónás szentségét akarták megdicsőíteni, másrészt szintén egy másik János, Husz nevével jelzett eretnekhagyományokat ellensúlyozni, népies jellegű jámborságban feloldani, és a csehek, de egyáltalán az egész Habsburg-birodalom népeinek tradíciótiszteletét és ezzel együtt dinasztikus hűségét építeni. A kultuszt tehát a jezsuiták a barokk pasztoráció páratlan szemléletességével és lélektani eszközeivel terjesztik. A Társaság feloszlatása után, a jozefinista racionalizmus lelkipásztori hűvösségében aláhanyatlik ugyan, de a népi jámborságban talán csak Szent Anna tiszteletéhez fogható utóvirágzását éri meg.
(Bálint 1977, 372)

A szent kultuszának magyarországi kialakulásával kapcsolatban fontos megjegyzéseket tesz Liszka József, amikor megállapítja, hogy a Bánság védőszentje, sőt Amade Lászlót idézi, aki szerint a Csallóköz védelmezője is. (Liszka 2000, 66) Ha külföldi közvetítéssel érkezett is, de van szép számú magyar vonatkozása tiszteletének, noha sokak szemében Nepomuki „tájidegen”, mert osztrák dinasztikus gyökerű szent, kultuszának terjesztői is cseh-morvák és németek, akik az Habsburg uralkodó akaratából kerültek Vácra. Így a fenti megállapításnak van létjogosultsága, de ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk a katolicizmus egyetemességét: Nepomuki hihetetlen népszerűségét mutatja, hogy az ő tiszteletére szentelték a legtöbb 18. századi templomot, oltárt. Noha a kultusz a városi központokban, a német lakosság körében tűnik is föl, a szakrális kordivat hatására Magyarország-szerte kedveltté válik a magyarlakta területeken is (vö. Bálint 1977, 374). Úgy véljük, a „dinasztikus ihletettség”-től sokkalta fontosabb tényező a „szakrális kordivat”, mely a szentek kultuszának terjedésében koronként fontos, befolyásoló elemként mutatkozik meg. Egyébiránt, tőlünk nyugatabbra nem is tartják számon a magyar vonatkozásokat, legalábbis ez volt megállapítható a szent halálának ötszázadik évfordulójára rendezett nagyszabású osztrák–cseh kiállítás kísérőanyagából:

A kiadványok tüzetes átvizsgálása után megállapítható az eredeti felfogás máig érvényes dominanciája, amely a kanonizáció évében költői fogalmazást nyert, és amely Nepomuki Szent Jánost mint „AUSTRIAE BOHEMIAEQUE PATRONUS”-t ünnepeli. Joggal kifogásolható a „tőszomszéd” történelmi Magyarország művészeti emlékeinek teljes mellőzése, holott a képző- és iparművészet egész műfajskáláján meg lehet találni ugyanazokat az ábrázolásokat, ikono­gráfiai típusokat, amelyek a cseh-morva és német nyelvterületen fordulnak elő.
(Szilárdfy 2003, 213)

Szűkebb témánkhoz visszatérve, megállapítható, hogy Althann Mihály Frigyes püspök inkább Nepomuki általános kultuszának terjedésében játszott fontos szerepet, hiszen még nem tartózkodott Vácon, amikor posztulátorként 1729-ben Rómában a szentté avatási ügyekben eljárt. Ezzel szemben Würth kifejezetten a váci kultusz előmozdítója volt:

Verhenfelsi Würth Ferenc váczi éneklőkanonok, Nepomuki Szent János nagy tisztelője, eme szent tiszteletére 1762-ben alapítványt tett egy újabb kanonoki stallumra, melyet Migazzi Kristóf püspök 1767-ben az alsóvárosi plébánossághoz kötött.
(Chobot 1915/I: 59)

A váci székesegyházban egy mellékoltárt állítottak a szent tiszteletére, a püspöki palota kápolnái közül: „…egy a B. szűz Mária és egy másik Nepomuki Szent János tiszteletére [lett felszentelve – K. Z.]…” (Chobot 1915/I: 117)
A váci polgárság körében is létezett kialakult kultusza a szentnek, amit Tragor Ignác tett közzé. Az ő írását idézte Bálint Sándor, amikor a váci molnárcéhnek a szent emléknapján rendezett ünnepléséről értekezett (Bálint 1977, 378). Ennek a szokásnak az elemeire épülő újabb kultusz van kialakulóban a városban. A helyi hagyományőrzők évről évre május 16-án, a Duna-parton álló Nepomuki közelében, a komplejárónál koszorút dobnak a vízbe, ily módon emlékezve-tisztelegve.

Vác Nepomuki-szobrai

A város arculata sokat megőrzött a 18. század teremtő igyekezetének emlékeiből. A barokk díszítőkedv köszön vissza korunk emberére a Gombás-patak hídjáról, a Duna-partról, a Szentháromság-szoborról és a Nagypréposti palotáról. A város ma is meglévő Nepomuki-szobrai ezeken láthatók.

 

 

2. kép: A Gombás-patak szobrokkal ékesített hídja ma is a városi közlekedést szolgálja. Vác (Klamár Zoltán felv., 2015)

A településről kivezető, nagy forgalmú pesti út biztonságossá tétele fontos szempont volt a püspökváros életét irányító főpásztornak. A szeszélyes, meg-megáradó Gombás-patak medre fölé ezért szilárd anyagból hidat építettek: nyújtott hatszögű, mederpilléres, boltozott középnyílású, kváderköves, ívesen hajló, két vége felé némileg alacsonyabb, téglafalazású mellvédje megtörik a volutás talapzaton elhelyezett szobrok miatt. A Duna felőli oldalra került Nepomuki Szent János szobra (vö. Dercsényi–Granasztói 1960, 124).
Karcsú Antal Arzén többkötetes monográfiájában részletesen megrajzolja a híd építéstörténetét, kiemelve az akkor regnáló püspök, Althann Mihály Károly abban játszott fontos szerepét:

Az Úrnak 1753-ki augusztus hava 1-jén. Ezen hidat négyszögű kövekből a püspök nmlga, jóságos, kegyes és szent szándékából, ahol a Boldogságos Szűz Mária és szent nep. János szobrai állitvák és helyezvék el, ugyanazon részt a közepén ugyanazon ő nmlga költségén építék; a többit ezen Vácz városa polgárainak közös iparkodása nep. sz. János tiszteletére alapjából saját költségein építette, a kinek pártfogásába ezen város térdelve a legáhitatosabban ajánltatik, hogy minden botrány, becstelenség, gyalázat- és közzavartól az ő közbenjárása által megszabaduljon és vészkór, éhség és háborútól megőriztessék.
(Karcsú 1880/I: 106)

A főpásztori akarathoz párosult Würth Ferenc kanonok pénztárcáját nem kímélő, költséges igyekezete: a lövölde előtti, tehát a Gombás-patak hídjára két szobrot állíttatott, Szent Borbáláét és Nepomuki Szent Jánosét, egy mellékoltárt az utóbbi szentnek a székesegyházban, és építtetett négy kanonoki házat (Karcsú 1880/II: 8). A hídra állított szobrot felirattal is ellátta, amit ma már hiába keres a szemlélődő:
A harmadikat nep. sz. János tiszteletére 1758-ban ugyanazon Würth kanonok készíttette e felirattal „O patrone, in anxio vitae statu famae periculo devotis tuis auxiliare!1
(Karcsú 1880/I: 107)

A híd alacsony mellvédjének ívét kőposztamensek szakítják meg. Ezek egyikén áll a háromalakos szoborkompozíció. A központi alak Nepomuki Szent János, oldalán egy-egy puttóval.

A szobrot faragó mester lendületes, kissé előre dőlő fiatalemberként ábrázolja a szentet. Fedetlen fővel áll a hosszú, vállig érő hajú, szakállas papi személy, vállán kanonoki hermelin vállgallér, alatta csipkés szegélyű, lendületesen lobogó karing. Reverendája alól ép csak kivillan cipője orra. Nyakában, masnira kötött zsinóron medalion függ. A medálon Szűz Mária látható, ölében a kis Jézussal. Jobb keze a magasban, kissé a feje fölé emeli a benne tartott feszületet. Bal kezét a teste mellett tartja, könyvet fog vele. A szobrot két puttó egészíti ki, értelmezi a szent attribútumaival. A jobb oldalán álló szárnyas angyal kezében püspöksüveg és stóla van. A bal oldali angyal jobb kezét maga elé tartja, mutatóujját a szájára téve, baljában pedig pálmaág. Előbbi a gyónási titok elárulásáért ígért püspökségre, utóbbi a titoktartásra és a mártíromságra utal.

 

3. kép: Nepomuki Szent János szobra a két puttóval. Vác (Klamár Zoltán felv., 2015)

Az attribútumokat látva megállapíthatjuk, hogy a megrendelő részletekbe menően ismerte a szent életének legendáját, amire főként a jobb oldali mellékalak által tartott püspöksüvegből következtethetünk. Ez az attribútum elég kevés szobron jelenik meg, többnyire csupán fején birétummal ábrázolják (vö. Jöckle 1994, 176).
A ma is álló Nepomuki-szobrok közül a piarista templom, városi strand és a volt rendőrkapitányság neobarokk épülete szegélyezte téren lévő Szentháromság-szoborcsoport részeként áll egy, inkább sablonos alkotás.
Az, hogy felkerült a kiemelten jelentős, ha úgy tetszik, a legfontosabb szakrális térkijelölő alkotásra, mutatja az új szent előzőekben már tárgyalt népszerűségét:

A Szentháromság és Szeplőtelen Fogantatás mellett, olykor ezeknek hódoló mellékalakjaként, Nepomuki Szent János szobra a maga artisztikus-szakrális atmoszférájával egyik legjellegzetesebb téralkotó eleme a magyar, illetőleg közép-európai barokk városképnek. Megtaláljuk azonban egykorú házak homlokzati fülkéjében, útfélen, kutak, hidak mellett, magukon a hidakon, kompok tövében, vízjárta helyek szélén is.
(Bálint 1977, 376)

 

4. kép: A Szentháromság-szobor mellékalakokkal gazdagon díszített együttese. Vác (Klamár Zoltán felv., 2012)

A szoborcsoport fontossága mit sem változott az elmúlt századok folyamán. Ezt erősítik meg a város helytörténetírói, legyenek azok világiak, vagy egyháziak: mindegyikük említést tesz róla (lásd pl. Tragor 1927, 84; Bíró 1970, 70). A szobor a szentet kissé előrehajló testtartásban mutatja, fejét koszorú övezi három csillaggal. A birétum alól kilógó, hosszú hullámos haja válláig ér, körszakállat visel. Tekintetét a kezében tartott feszületre emeli, mely alatt pálmaág van. Vállát derékig lelógó, zsinórral megkötött kanonoki mozetta övezi. Dúsan redőzött karinge térd alatt csipkében végződik.

 

 

5. kép: Nepomuki csillagkoszorús szobra a piarista templom előtti téren álló Szent­háromság-szoborcsoporton. Vác (Klamár Zoltán felv., 2015)

A 18. század közepén a Duna-part rendezése is kezdetét vette. A városháza mellett a főtérről a folyópartra vezető utca végén híd épült:

Fönt tisztelt ő főmga ezen diadalkapun kívül a Dunaparton, ugy rendelvén ugyanazon ő főmga, alkalmatos helyen, melyet a város által földdel meghordatott, fölemeltetett, és amint csak illően lehetett, rövid idő alatt rendbe hozatott, sőt fákkal is kiültetett és ékesítetett, a piac felé erős anyagból hidat is emeltetett, melynek kőmívesi munkája felét a város saját pénztárából födözni ajánlotta meg, noha aztán ő mlga közbevetésére, a köveken, téglákon és mészen kívül, az összes költségek felét kifizette és az uradalmi pénztárnak megtérítette, beszámítván a kőfaragói költséget is, melynek felét szintén a város fizette. Azon hidat két szobor ékesíté, az egyik sz. Kristóf, a másik nep. sz. Jánosé…
(Karcsú 1880/II: 31)

Migazzi az uralkodói látogatás előtt nagyszabású városrendezési és -szépítési munkákba fogott, így az általa építtetett diadalív környékét is rendezte. Hidat építtetett a diadalkapunál, melyre ugyancsak felkerült a szent szobra:

A diadalív melletti kőhidat a püspökváci tanács 1764-ben Nepomuki Szent János szobrával és Szent Kristóf szobrával díszíttette fel. A korábban már 1754-ben Pesten megvásárolt Nepomuki Szent János szoborról a hidat Szent János-hídnak is nevezték.
(Vass 1983, 202)

A fent említett két híd szobrainak érdekesen alakult a története. A fejlődő, terjeszkedő város a 19. században fokozatosan kinőtte az előző században kialakított infrastrukturális kereteket. A Duna-parti hidat és a kőkapu hídját elbontották, a rajtuk lévő szobrokat máshová helyezték: az Eszterházy utca végén, a komplejáró közelében áll a Duna-parti híd Nepomuki-szobra. A kőkapu hídjáról „került el a Rókus-kápolna mellé az itt felállított Nepomuki Szent János szobor”. (Vass 1983, 202).

Majd a későbbiekben onnan is elvitték. Azt gondoljuk, hogy a Nagypréposti palota lépcsőfolyosójának szoborfülkéjében álló Nepomuki, faragásjegyei, megfogalmazása és mérete alapján a Rókus-kápolnától kerülhetett be a műemléki rekonstrukció során. Véleményünket azonban írásos dokumentumokkal nem tudjuk alátámasztani.
Mondhatjuk, hogy ezek a szobrok teljesen megegyeznek az általánosan elterjedt típusúakkal: a szent fején birétum, vállig érő hullámos hajú, körszakállas alak tekintete a kezében tartott feszületen és pálmaágon nyugszik. Karinge hullámos redőkben, térdig takarja reverendáját. Hermelin kanonoki körgallérja derekáig ér. Reverendája a földet súrolja, alóla épphogy kilátszik cipőjének orra. Lendületes ívű, barokk kőszobor, magas posztamensre állítva. Felirata: „E SZOBOR 125 ÉVIG / ÁLLOTT A VÁROSHÁZ TÉRRŐL / A DUNÁHOZ VEZETETT MÉLY ÚT / FÖLÖTTI HÍDON, MELYET MAGYEMLÉKŰ / GRÓF / MIGAZZI KRISTÓF / BÍBOROS / 1764-BEN ÉPÍTTETETT S 1889-BEN AZ ÚJ / LEJÁRÓ ÉS VÉDFAL / ÉPÍTÉSEKOR LEBONTOTTAK. / ISTEN DICSŐSÉGÉRE / ÉS A HÍVEK KEGYELETÉRE / ÚJBÓL FÖLÁLLÍTOTTA / VÁCZ VÁROS KÖZÖNSÉGE 1890. / KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! / VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL / HELYRE ÁLLÍTOTTA HORVÁTH TIBOR RESTAURÁTOR / 1998 / NEPOMUKI SZENT JÁNOS.
Még egy szoborkompozícióról kell szót ejtenünk, a Nagypréposti palota középrizalitján, az erkélyajtó szemöldökpárkányának ívmezejében elhelyezett, félalakos Nepomuki Szent János-szoborról.

 

7. kép: A Nagypréposti palota épülettömbje a Március 15-e téren. Vác (Klamár Zoltán felv., 2014)

A kompozíció központi alakja egy fiatal férfi, fedetlen fővel, félhosszú, hullámos hajjal, körszakállasan, messzeségbe révedő tekintettel, vállán kanonoki körgallérral, nyakában kereszttel. Könyökben hajlított jobb kezével a keresztre mutat, nyújtott, maga mellett tartott baljában könyv van. Az ajtó íves szemöldökpárkányát megtörve, középütt helyezték el a félalakos szobrot. A párkány külső ívén a szent felé forduló puttók tartják attribútumait. A jobb oldali pálmaágat, feszületet és nyelvet, míg a bal oldali püspöksüveget és stólát.
Megfogalmazásában a kompozíció a Gombás-patak hídján álló szoborcsoporttal rokonítható.
Pontosan nem tudjuk, hogy mikor készíttette Würth Ferenc az általa oly nagyon tisztelt szent szobrát és mikor került elhelyezésre a palota homlokzatán, ám az épület belső folyosójának kronosztikonja szerint a munkálatok minden bizonnyal 1766-ban befejeződtek.
Vácon Nepomuki Szent János kultuszának letéteményesei tehát a klérus jeles képviselői: Althann Mihály Frigyes (püspök 1718–1734), Althann Mihály Károly (püspök 1734–1756), Migazzi Kristóf (püspök 1756–1786) és nem utolsósorban Würth Ferenc (éneklőkanonok 1736–1776) voltak.

8. kép: A szemöldökpárkányon elhelyezett Nepomuki Szent János-szoborcsoport. Vác (Klamár Zoltán felv., 2015)

Irodalom

Bajor Ágota, Dávidné (2004): Szentek jelképtára. Attribútumok, ruházatok, jelenetek. Budapest: Új Ember Kiadó.

Bálint Sándor (1977): Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából. I. kötet. December 1.–Június 30. Budapest: Szent István Társulat Az apostoli Szentszék Könyvkiadója.

Bíró Bertalan (1970): Vác, a püspöki székváros. In Váci egyházmegyei almanach Szent István millénnium évében. Bánk József szerk. Vác: Egyházmegyei Hatóság, 53–70. p.

Chobot Ferenc (1915): A váczi egyházmegye történeti névtára. Első rész: Az intézmények története. Dercsényi Dezső vállalata. Pestvidéki Nyomda Váczon.
Dercsényi Dezső–Granasztói Pál (1960): Vác. Városképek – Műemlékek. Budapest: Műszaki Könyvkiadó.

Jöckle, Clemens (1994): Szentek lexikona. Budapest: Dunakönyv Kiadó.

Karcsú Antal Arzén (1880): Vácz Város Története. Első kötet. A város története, keletkezésétől 1756. évig. Vácz: Nyomtatott Serédy G. Siketn. Iparint. Könyvnyomdájában.

Karcsú Antal Arzén (1880): Vácz Város Története. Második kötet. Gr. Migazzitól báró Splényi püspökig, azaz: 1756–1787. Vácz: Nyom. Serédy G. Siketn. Iparint. Könyvnyomdájában.
Liszka József (2000): Állíttatott keresztínyi buzgóságbul. Tanulmányok a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékeiről. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.

Nagy József Győző (1941): Gróf Althann Frigyes Mihály váci püspök (1718–1734.) In Nagy J. Győző– Klekner Tibor: A Két Althann váci püspöksége 1718–1756. Vác: Episcopatus Friderici Card. Althann et. Caroli Althann, 19–80. p.

Szilárdfy Zoltán (2003): Magyar vonatkozások Nepomuki Szent János kultuszában és ikonográfiájában. In uő. Ikonográfia – kultusztörténet. Képes tanulmányok. Budapest: Balassi Kiadó, 213–220. p.

Tettamanti Sarolta (2000): A váci püspökség története a kezdetektől. In A Váci egyházmegye ezer esztendeje. Zomborka Márta szerk. Vác: Váci Múzeumért Közalapítvány.

Tragor Ignác (1923): Váci érdekességek. Kiadja a Váci Múzeum-Egyesület. Dercsényi Dezső vállalata. Pestvidéki Nyomda Vácon.

Tragor Ignác (1927): Vác története. Képekkel díszített kiadás. Kiadja a Váci Múzeum-Egyesület. Dercsényi Dezső vállalata. Pestvidéki Nyomda Vácon.

Vass Előd (1983): Művészettörténet. A „barokk” Vác. In Vác története I. Sápi Vilmos szerk. Szentendre: Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 198–205. p. /Studia Comitatensia 13./

 

História a ikonografia sôch svätého Jána Nepomuckého
vo Vacove

(Súhrn)

Štúdia predstavuje šírenie kultu sv. Jána Nepomuckého v zrkadle sakrálneho staviteľstva 18. stor. v biskupskom meste Vacov. Na viacerých miestach rozvíjajúceho sa mesta možno aj dnes vidieť sochy tohto svätca. Dôležitým prvkom vzniku tohto kultu je skutočnosť, že vacovský biskup ako postulátor vybavoval v Ríme jeho svätorečenie. Vyšší cirkevní hodnostári, ktorí prišli z česko-moravského územia, dvaja biskupi Althannovci a kanonik Würth, venovali veľa energie na položenie základov miestneho kultu, ktorého vplyv sa prejavuje dodnes. Mnohé sochy majú úplne obvyklú kompozíciu, ale niektoré sú skutočne pozoruhodné diela.

Geschichte und Ikonographie der Waitzener
Johannes-Nepomuk-Statuen

(Zusammenfassung)

Die Studie behandelt die Verbreitung des Kultes des Hl. Johannes von Nepomuk im Spiegel verschiedener Bauprojekte der Bischofsstadt Waitzen (ung. Vác) im Laufe des 18. Jahrhunderts. In der Stadt, die sich damals in der Phase des Wiederaufbaus befand, sind an mehreren Orten Nepomuk-Statuen errichtet worden, die bis heute Bestand haben. Eine Besonderheit dieses Kultes ist der Umstand, dass der Waitzener Bischof persönlich in Rom als Postulator bei der Heiligsprechung mitgewirkt hat. Darüber hinaus haben sich auch die aus den böhmisch-mährischen Gebieten kommenden Angehörigen des höheren Klerus, so etwa die Bischöfe Althann sowie der Chorherr Würth, mit aller Kraft für die Verbreitung dieses Heiligenkultes eingesetzt, dessen Wirkung man bis heute spüren kann