hétfő, október 18, 2021

2. ki­adás. Aszód: Aszód Városi Kulturális Központ 2015, 194 p. ISBN 979-0-801666-18-5

A Galga mente gazdag folklórkincséből, népdalokból és balladákból ad válogatást a most megjelent kötet. A figyelmes olvasó az impresszumot böngészve hamar látja, hogy második kiadásról van szó, erre azonban még csak utalást sem talál a kötet bevezetőjében. Igaz, a bevezető is a régi. Épp csak azt a mondatot hagyták ki belőle, amiben erről olvashatna a szakmai és az érdeklődő közönség. Az akkori, 1990-es előszóban ez áll: „Ez a könyv a Petőfi Múzeum Galga Menti Műhely c. sorozata 3. számaként jelenik meg…” (8. p.) Helyette a mostani kötetben ez olvasható: „Ez a könyv tartalmát tekintve a népdalokra korlátozódik.” (7. p.) Igen azokra, meg népballadákra, ahogyan az a kötetet tagoló fejezetekből kiderül.
No de térjünk még egy mondat erejéig vissza a 2015-ös bevezetőhöz, amelyben ezt is olvashatjuk: „A kötetben előforduló dalok sokszorosa található a Galga mentén, amely egyszer talán napvilágot lát egy sokkal bővebb kiadásban játékszokás-dal egészeként.” Ha felütjük az első kiadás előszavát – eltekintve a teljes mondat ismételt idézetétől –, ott ezt olvashatjuk: „… játék-szokás-dal…” Nos, ez utóbbi meghatározás sem szerencsés, de legalább kevésbé megtévesztő!
A közreadott anyagot mindkét kiadványnál ugyanazon mód tagolták fejezetekre: Parlandó dalok, Karikázó dallamok, Verbunk dallamok, Csárdás és bukós (friss) dallamok, Lagzis dalok, Summás dalok, Katonadalok, Balladák, Szlovák dalok.
Az első kiadás során vétett besorolási hibát a csárdás és bukós, lagzis és summás daloknál korrigálták, így három dal helyet cserélt az új kiadásban. Az újra kézbe vett anyagon a dallamgondozás során, 58 helyen történt módosítás, pontosítás, ami nem kevés, hiszen 129 népdal és 11 ballada található a kötetben.
Sajnos a vidéken élő szlovákok dalai nagyon alulreprezentáltak, mindössze 8-at találhat belőlük az olvasó. A nyolc dal közül hatnak van magyar szövege, kettőt nyersfordításban közölnek magyarul a kötetet jegyzők. Jó lett volna a második kiadást felhasználni arra, hogy legalább jegyzetben tudassák, énekelték-e a dalokat a közölt magyar szöveggel a falubeliek, avagy sem. A szótagszám alapján énekelhetőek, de erről semmit nem lehet tudni továbbra sem. Tudjuk jól, hogy a Galga mente egy magyar–szlovák–német kulturális kontaktzóna, aminek működéséhez fontos adalék lett volna az éneklési szokások megvilágítása.
Az első kiadáshoz viszonyítva – a fent említett fontos javítások mellett – néhány bántó hiba csúszott az újabb kiadványba. Az első és talán legsúlyosabb, hogy az adatközlők neve mellől elmaradt a születési, halálozási év jelzése, ami az 1990-es kiadásban még benne volt. Mindez azért fontos, hogy tudjuk, kiknek, milyen korosztálynak a dalkincséből ad ízelítőt a kötet. Egy mai ellenőrző gyűjtés minden bizonnyal más eredményt hozna.
Ekkor nem jelölték a gyűjtés időpontját, amit most alkalom lett volna pótolni, de az ismételten elmaradt. Továbbra sem tudjuk hát, hogy mikor zajlott a terepmunka. Tervszerűen, záros határidőn belül, vagy évekre elhúzódott, és a gyűjtők anyaga egy későbbi időpontban állt össze kötetté. Mindezt egy újabb bevezetőben lehetett volna közzé tenni.
Az első kiadás fotóit, valószínűleg rossz minőségük miatt újakra cserélték. Így eshetett meg, hogy a borítóra, egy a tematika szempontjából érdektelen fénykép került egy parasztházról, noha nem a népi építészetről szól a kiadvány. Sajnos az új képeket értelmező, magyarázó szövegeket, évszámokat, illetve azok eredetére utaló adatokat, leltári számot is hiába keresi az olvasó. Nem kellett volna egyebet tenni, mint az első kiadás jó szerkesztési gyakorlatát megtartani, tovább gazdagítani. Az sem ártott volna, ha a gerinc nem marad üresen, mert így a kötet névtelenségbe burkolódzik a könyvespolcon!
Így azután a külcsín és a belbecs, finoman szólva, köszönőviszonyban sincs egymással. Kár mindezért, mert nem valószínű, hogy sikerül a közeljövőben a mű egy újabb kiadására pénzt találni.