kedd, július 27, 2021

Scholl-Schneider, Sarah: Mittler zwischen Kulturen. Biographische Erfahrungen tschechischer Remigranten nach 1989

Münster–New York–München–Berlin: Waxmann 2011, 279 p. ISBN 978-3-8309-2574-3 /Schriftenreihe der Kommission für deutsche und osteuropäische Volkskunde in der Deutschen Gesellschaft für Volkskunde e. V. Band 94./

A második világháborút követő népmozgások következményeivel alighanem még sokáig és sok tudományos diszciplína fog foglalkozni. Először az volt a téma, hogyan tudnak ezek a más országokból Németországba vagy Ausztriába telepített németek, vagy máshonnan Magyarországra telepített magyarok, illetve Kelet- és Délkelet-Európa különböző területeiről Szlovákiába telepített, települt, vagy egyszerűen érkező szlovákok stb. stb. beilleszkedni az anyanemzet mindennapjaiba, hogyan sikerült (vagy nem sikerült) a reintegráció (ami voltaképpen nem is volt re-). Rengeteg hasznos tanulsággal szolgáltak ezek a kutatások, ám most, a rendszerváltást követően további lehetőség, feladat előtt áll, állhat több tudományág is. A fél évszázad alatt szőlőföldjüket elhagyóak (vagy azok leszármazottainak) egy része visszatér vagy a visszatérés gondolatával foglalkozik. Mi várja őket az új óhazában? A beilleszkedés ebben az esetben sem egyszerű! Erről győz meg bennünket Sarah Scholl-Schneider könyve. A szerző, aki európai etnológiát tanult Brünnben és Regensburgban, majd ugyanebből doktorált is, az 1989-es rendszerváltást követően a Csehországba visszatérő korábbi cseh emigránsok (korabeli szóval: disszidensek) körében végzett kutatásokat, alapvetően az ún. életrajzi módszer alkalmazásával. A szerző mindösszesen 22 saját interjút készített, emellett különféle archívumokban tárolt, mások által készített oral history-interjúkat, illetve forrásként, értelmezési segédanyagként az emigráns sajtót, az emigránsok emlékiratait, az emigráns lét irodalmi feldolgozásait stb. is felhasználta. A megkérdezett riportalanyok különböző időszakokban (1945, 1948 után, az 1960-as évek végén, illetve 1989 előtt) hagyták el az akkori Csehszlovákiát, tehát a befogadó országokban különböző szinten és mélységben sikerült integrálódniuk. Amikor a rendszerváltás után a hazatérést választották, a legtöbb esetben (tehát lényegében függetlenül az idegenben eltöltött évek, évtizedek számától) az itthonmaradottak részéről erőteljes antipátiába ütköztek. Szándékaik szerint szinte mind azzal a céllal érkezett, hogy bizonyos fokú közvetítő szerepet vállaljon az óhaza és a nyugati világ között, de ezek a kísérletek (főleg a helybéliek bizalmatlansága okán) nagyon sok esetben zátonyra futottak.
A szerző tehát nem az egyszerű emberek életútját, sorsának alakulását tanulmányozta, ahogy azt a korábbi reintegrációs folyamatokat vizsgáló német, magyar, szlovák stb. kutatók tették, hanem az elit beilleszkedési, illetve egy új elit kialakításának / kialakulásának a lehetőségeit, nehézségeit. Nehéz megítélni, hogy ennyi (a származási helyet, az emigráció és a reemigráció idejét, a szakmai háttereket illetően meglehetősen szórt adatközlői bázis alapján nyerhető) adat alapján mennyire szabad általánosítani. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ez a beilleszkedés nem csak a több generációnyi távolságból gyakran nem is ugyanarra a helyre, nem is ugyanabba az etnikai közegbe „visszatérő” egyének számára okoz / okozott nehézséget, hanem egy adott konkrét személynek a konkrét (valóban!) óhazába, a szülőföldjére való visszatérése esetében is.
Tágabb térségünk tele van ilyen és hasonló jelenségekkel. A könyv, miközben konkrétan nem rólunk szól, áttételesen bennünket is megszólít…