csütörtök, július 29, 2021

(Összefoglalás)

A tanulmány a zsidóság vallási, társadalmi és politikai változásait, regionális sokrétűségeit tárgyalja nagyjából a két világháború közötti időszak Szlovákiájában. A tárgyalt térség 1918 előtt a korabeli Magyarország integráns része volt. A későbbi „szlovákiai zsidók”, akik alapvetően ortodox beállítottságúak voltak, a korábbi magyarországi zsidóság szerves részét képezték. 1868-ban került sor a magyar zsidó kongresszusra („Izraelita Egyetemes Gyűlés”), ami a zsidó történetírásba „magyarországi szakadás” néven került be. A magyar zsidóság ugyanis két részre szakad: a reformerekre (neológok) és ortodoxokra. A tanulmány bemutatja továbbá, hogy a neológ irányzat miként jelent meg az ortodox hitközségek alternatívájaként, ami aztán a helyi zsidó hitközségek közt kibontakozó kultúrharchoz vezetett. A „modern”, a felvilágosodás által befolyásolt reformmozgalom nem csak a régi beidegződések és tradíciók elutasítását jelentette, hanem egyszersmind a német nyelvhez és kultúrához való közeledést is. Ez a tendencia Közép-Európa sok térségében erősen jelentkezett, viszont a mai Szlovákia területén erősebb ellenállásba ütközött, mint bárhol másutt. Szlovákiában a zsidó közösségek zömükben falusi és kisvárosi jellegű településekhez kötődtek. 1910-ben a mai Szlovákia területén a zsidó hitközségekhez tartozó 140 000 fő 2337 különféle településen lakott. Ennek több mint a fele az 5000 léleknél kisebb helységekben élt. Az első világháború után, az első Csehszlovák Köztársaságban, Tomáš Garrigue Masaryk köztársasági elnök hivatali ideje alatt, a helyi zsidóság nemcsak a többséggel egyenlő jogi státuszba került, hanem a kisebbségi jogokon alapuló (a vallástól, a beszélt és az anyanyelvtől függetlenül), önálló nemzetiségként is elismerték. A korabeli Szlovákiában élő zsidók különböző nyelveken beszéltek: első sorban magyarul, németül, szlovákul és csehül, valamint (főleg az ortodoxok körében) jiddisül. Különböző nyelvi-kulturális körökhöz tartoztak, eltérő társadalmi-gazdasági (szocioökonómiai) pozíciókat töltöttek be, és különféle nemzetiségekhez tartozóként azonosították magukat. Noha a zsidó lakosság Szlovákia népességének mindössze 4-5 százalékát képezte, az 1921-es népszámlálás adatai szerint az ország üzleteinek tulajdonosai, illetve alkalmazottai 40 százalékban zsidók voltak. Az ún. liberális szakmákban, az akadémiai életben, a közszolgálatban szintén erőteljesen képviselve voltak. „Zsidó nagytőke” viszont nem volt Szlovákiában. A tanulmány a továbbiakban e sokrétű zsidó világok belső dinamikáját, a különféle nézetekből, álláspontokból fakadó feszültségeket írja le a korabeli Szlovákiában: a tradicionális ortodoxia, a magyarul beszélő, de az új Csehszlovákia támogatója, a német kultúra felé való orientáció, a zsidóság mint nemzetiségi (és nem csak vallási) csoport önmegvalósításának a lehetősége, valamint a cionista tanok és mozgalmak egyre erősödő befolyása szempontjából. Végezetül a szerző a szlovákiai zsidók 1942 és 1944 közötti, saját polgártársaik általi halálba küldésének körülményeit tárja elénk a poprádi származású, Svédországban élő szociálpszichológus szerző.

(Liszka József ford.)