Kósa László: Nemesek, polgárok, parasztok. Néprajzi, történeti antropológiai és művelődéstörténeti tanulmányok.

Budapest: Osiris Kiadó 2003, 524 p., ill. /Osiris könyvtár: néprajz, antropológia/

Ahogy a kötet alcíme is mutatja, Kósa László néprajzi, történeti antropológiai és művelődéstörténeti tanulmányaiból szedett össze egy csokorra valót. A válogatás szempontjai – ahogy azt a szerző meghatározza – elsőrangúan oktatási érdekeket követnek, hiszen azokra a dolgozataira koncentrált, amelyek „olvasmányként szerepelnek a felsőfokú oktatásban”, miközben sok esetben ma már nehezen hozzáférhetőek. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy az itt található értekezéseknek mintegy harmada az első megjelenésen túlmenően olvasható volt a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke Folklór és Etnográfia c. sorozatának 94. köteteként (Nemesek, parasztok, polgárok. Néprajzi tanulmányok. Debrecen 1996). Mára ez a – mostaninál jelentősen karcsúbb – kötet is könyvritkaságnak számít.  Visszatérve a most bemutatandó kiadványra, meg kell említeni, hogy az eddigi rendkívül gazdag és sokrétű életműből a szerző kihagyta az egyháztörténeti, vallási néprajzi problematikával foglalkozó írásait, hiszen ezek beemelése már szétfeszítette volna egy, mégoly vaskos kötet terjedelmi kereteit is. A kötet használhatóságát nagyban megkönnyíti, hogy az egyes dolgozatok irodalomjegyzékeit egységesítette a szerző, s az általa hivatkozott források áttekinthetően sorjáznak a könyv végén.
Az egész gyűjtemény gondolatiságát határozza meg a bevezető, tematikus blokkba nem sorolt tanulmány, amely a magyar néprajzban a kezdetektől jelen lévő „kis Európa”-gondolat pályafutását kíséri nyomon. A Csaplovics János (vagy ha úgy tetszik, Ján Čaplovič) által 1822-ben megfogalmazott, „Magyarország Európa kitsinyben” felismerés az ország természetföldrajzi sokszínűségére éppúgy vonatkozott, mint nyelvi, etnikai, vallási és kulturális változatosságára. Az európai néprajzi problémák ezek szerint mintegy modellálva voltak az akkori Magyarország keretei között, vizsgálatukkal akár általános európai kérdések is megválaszolhatóak voltak. Nos, a kutatási terepnek, tematikának ez a sokszínűsége, változatossága, etnikai tarkasága sajátja szinte minden, Kósa által vizsgált tudományos problémának.
A kötet többi, huszonhat tanulmányát négy tematikus egységbe sorolta a szerző. Magyarok és szomszédaik az első blokk címe, s benne írások olvashatóak Erdély néprajzáról, a cseregyerek-rendszerről, Dunántúl néprajzi határairól, valamint a szlovákiai magyarok integrálódási és differenciálódási folyamatairól.
A következő egységbe (Anyagi műveltség és életmód) a szerző klasszikusnak számító néprajzi tanulmányait és történeti antropológiai írásait sorolta a kandallós tüzelőről, a burgonya szerepének változásairól a hazai táplálkozási szokásokban, a természeti csapások, tömegkommunikáció és társadalmi együttérzés kapcsolatairól stb.
A Társadalmi csoportok, rétegek, osztályok fejezetben néhány fontos, elméleti alapvetésnek is maradandó írását sorolta Kósa. Főleg a néprajzi csoportokról, illetve a polgárosulás kérdéseiről megfogalmazott gondolatai ilyenek (e témákról egész monográfiát írt azóta: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon 1880–1920. Bp. 1998. Harmadik kiadás).
Kósa László életművén végigvonul a tudománytörténeti érdeklődés. Nemcsak a Magyar Néprajzi Társaság százéves történetét foglalta össze egy kötetben (Bp. 1989), de a magyar néprajz tudománytörténetét is megírta két kiadást megért összegzésében (Bp. 1989, 2001). A jelen kötetben, negyedik fejezetként olvasható tudománytörténeti írásai egy-egy, az említett szintézisekben részletesen nem tárgyalt részletkérdést járnak körbe.
A kötet utolsó tanulmánya (Múlt, jelen, jövő a magyar néprajzban), bár egy tematikus blokk része, mégis lezárja egyszersmind az egész kötetet, miközben egy gyakran eltemetett tudományos diszciplína, a néprajz távlatait vetíti elénk.