Szakrális objektumok az abaúji Hegyköz településein

I. Bevezetés

A profán világban élő, hívő ember világszemléletéből kifolyólag környezetét másképpen szemléli. Számára minőségileg más jelentést hordoz a tér és az idő egyaránt. Munkámat erre, a vallásos ember térszemléletére építettem fel: hogy környezetét mi módon tölti meg vallásos tartalommal, milyen típusú szakrális objektumok által tagolva válik minőségileg más jelentést hordozóvá számára a tér egy-egy szelete.
Célom az abaúji Hegyköz szakrális terének sajátosságait bemutatni. Kutatási bázisomat a szakrális környezet legszembetűnőbb tájformáló erejű építményei: az utak mentén, a határban vagy a település belterületén emelt képes fák, keresztek, szoborfülkék, haranglábak, kápolnák, kálváriák alkotják. Elsősorban a szakrális objektumok jellegét, térbeli elhelyezkedését, állíttatásának okait vizsgálom.
Ezen túlmutatóan, komplex módon a szabadban álló szakrális építmények funkcionális kérdéseivel is foglalkozom. A hozzájuk fűződő szokásokban, a népi áhítatban betöltött szerepük alapján, melyet a helyi vallásgyakorlat szentesít, hiszen ezek (térbeliség és funkció) együtt játszanak szerepet a települések (vallási) életében.
Ugyanakkor nem vizsgálom a templomokat, ahogyan a temetők szakrális terét sem. A temetők esetében csak a közösségi használatban lévő objektumokra (keresztek) vonatkozóan közlök adatokat.
A területen 1999-től folyamatosan végzek kutatásokat, a térség szakrális objektumrendszerének feltárására. A Hegyköz tágabban vett területén, 21 településén végeztem terepmunkát közvetlen megfigyeléssel, azoknak felekezeti hovatartozása nélkül.
Eredményeimet három település – Filkeháza, Hollóháza és Kishuta – példáján keresztül, az ott található objektumok leíró jellegű áttekintésével, egy egységes csoportosítási szempontrendszer alapján kívánom bemutatni. Az objektumokról rövid leírást közlök annak térbeli és típusbeli sajátosságaira, feliratára, állíttatójára, állítatási szándékára, környezetére stb. nézve, majd mindezt beemelve a teljes anyagba az abaúji Hegyköz objektumrendszerének sajátosságaira mutatok rá. A teljes feldolgozott anyag a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének Adattárában található.

II. A kutatás területi határainak kijelölése, a vizsgált terület történeti-néprajzi bemutatása

Az abaúji-zempléni Hegyköz Magyarország legészakibb tája, a Zempléni-hegység keleti oldalán (1. kép). A területhez a Bózsva patak völgyében, a Hollóháza és Kovácsvágás – Füzérradvány közötti településeket sorolják. A Hegyköz név csak későn, a XIX. század elején tűnt fel az Abaúji Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveiben.

1. kép: A Hegyköz falvai

A szűkebben vett Hegyközhöz északról kezdve az alábbi falvak tartoznak: Hollóháza (H.), Füzérkomlós (Fk.), Füzér (F.), Pusztafalu (Pf.), Nyíri (Ny.), Filkeháza (Fh.), Füzérkajata (Fka.), Kisbózsva (Kb.), Nagybózsva (Nb.), Pálháza (P.), Kishuta (Kh.), Nagyhuta (Nh.), Füzérradvány (Fr.), Kovácsvágás (Kv.) és Vágáshuta (Vh.). Legújabban kiterjedt a Hegyközhöz tartozó terület. Az újabb néprajzi szakirodalom, de a vidék lakossága is ezt a tágabb elnevezést használja. Ideszámítják a Füzérradványtól délre eső, Sátoraljaújhely és a szlovák államhatár között fekvő településeket, ezek: Vilyvitány (V.), Mikóháza (M.), Felsőregmec (Fm.), Alsóregmec (Ar.), Széphalom (Sz.) és Rudabányácska (R.) (Petercsák 1978, 6).
Kulturális és nyelvi szempontból határterület, kontaktzóna (Paládi-Kovács 1984a), ahol a XVII–XIX. század demográfiai változásainak köszönhetően sokszínű etnikai, nyelvi és kulturális együttélés és egymásra hatás zajlott.
A történeti Zemplén megye etnikai és nyelvi határainak változását a XVIII–XIX. század folyamán, a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján Tamás Edit elemezte részletesen, elsősorban az állami megrendelésre készült, központi statisztikai felmérésekre és neves statisztikusok munkáira támaszkodva (Tamás 1996). A terület népességtörténetével Paládi-Kovács Attila, Udvari István és Tamás Edit is foglalkozott (Paládi-Kovács 1984; Udvari 1986; 1994; Tamás 1999). A vizsgált települések etnikai szempontból a magyar, szlovák, ruszin népcsoportok érintkezési területét alkotják.
A török harcok nem érintették a területet, sőt népességbefogadó volt a 16–17. században. Elcsitulása, a Rákóczi-szabadságharc leverése után azonban nagy népességmozgásnak, a lakosság területi átrendeződésének vagyunk tanúi. Megindult a belső migráció a peremrészekről a középső országterületre. A népességáramlás, a kamarai és magánföldesúri külföldi telepítések következtében megváltozott az ország demográfiai képe. Az áttelepülések, betelepülések hatására a magyarság településterületein belül nemzetiségi szigetek jöttek létre, kialakultak és stabilizálódtak az etnikai határok és területek (Frisnyák 1995, 60).
A Rákóczi-szabadságharc küzdelmei, az 1711-ben Abaúj megyében is pusztító pestis, valamint a déli irányú vándorlás során ez a terület is veszített magyar lakosságából, hiszen az elnéptelenedett falvak egykori lakói magyarok voltak. Helyükre spontán jellegű vándormozgalmakkal északabbról szlovákok, ruszinok, és szervezett betelepítéssel szlovákok, németek kerültek. Az újonnan érkezettek révén megváltozott a Zempléni-hegység, Alsó-Zemplén nemzetiségi összetétele. A spontán jellegű vándorlás okait keresve a következőket említhetjük meg: a szlovákok, ruszinok lakta területeket nem érintették a háborús pusztítások, folyamatos volt a népesség fejlődése. A hegyvidéki területek rosszabb megélhetési lehetőséget nyújtottak, főleg növekvő népességszám esetén. A magyarországi munkaerőhiány hatása a népességmozgás következtében erre a területre is kiterjedt. A természeti viszonyok kevésbé vonzóak, mint az Alföldön, de a betelepülők számára eredeti lakóhelyükhöz való hasonlósága és közelsége kedvezővé tette azt az északról érkezőknek. Az erdőbőség vonzó lehetett a kialakuló ipar számára. Vállalkozó szellemű nagybirtokosok üveghutákat alapítottak, amit utódaik is fenntartottak. A Károlyiak üveghutáikba szervezetten telepítettek iparosokat.
A messzebbről érkező német telepeseknél a túlnépesedés volt a döntő ok. Ezek kibocsátó területe a 13. századtól jelentős népesség felesleggel rendelkezett, amit meg-megújuló keleti irányú vándorlás csapolt le. A kivándorlást toborzók rózsaszínben festették le a magyarországi helyzetet, mivel enyhíteni akartak a munkaerőhiányon. Az állam is támogatta a betelepítéseket, a katolikus (német) lakosság arányainak növelését kívánta elérni (Tamás 1994, 79–80). Így kisebb-nagyobb szláv és német településcsoportok alakultak ki. A nemzetiségek bevándorlása a következő településeket érintette (Süli-Zakar 1980, 56): szlovákok telepedtek Alsóregmec, Füzér, Kisbányácska (Széphalom), Vitány, Hollóháza, Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta, településekre. Magyar jellegüket megtartva szlovákokat fogadott be Nyíri, Pusztafalu, Pálháza, Vily, Füzérradvány, Füzérkajata, Kovácsvágás, Kisbózsva. Ruszinok telepedtek Filkeházára, Rudabányácskára és Vitányra. A magyarokkal szemben kisebbségben maradtak Alsó- és Felsőregmecen.
A fenti adatok kiegészítéseként jól használhatók Petercsák Tivadar kutatási eredményei, melyek szerint a ruszin betelepedés a fenti településeken túl Mikóházára, Füzérre, Bózsvára, Pálházára is kiterjedt (Petercsák 1978, 8). A németek két hullámban telepedtek be 1750 körül, majd 1789–91 között. Az általam vizsgált területen a második hullámban érkezett németek alapították Hosszúlázat – amely ma Széphalomhoz tartozik –, de lakói néhány emberöltő alatt elmagyarosodtak és elszlovákosodtak.
Érdekes összehasonlítani az újonnan érkezettek településeinek elhelyezkedését is. A németek inkább a Hegyaljára, jobb termőföldi feltételek közé, míg a szlovákok, ruszinok eredeti lakóhelyükhöz hasonlóan, a hegyek közé települtek. A szlovákok, ruszinok már meglévő településekre a magyarok helyére, vagy újonnan alapított üveghutákba érkeztek. A németek új településeket alapítottak, vagy mezővárosok szélére telepedtek. A szlovákok, ruszinok és svábok első hulláma megőrzi anyanyelvét, míg a svábok második hulláma elmagyarosodott, a ruszinok egy része pedig a 19. században elszlovákosodott (Tamás 1999).
A települések elhelyezkedése, a népcsoportok elzártsága vagy nagyobb település mellett való letelepedése témám szempontjából igen fontos. Míg az előbbinél nyelvi és vallási homogenitás figyelhető meg, az utóbbi esetében gyorsabb a nyelvi asszimiláció és gyakoribb a vallási exogámia.

III. Leíró áttekintés három település példáján

Bár kutatásom célkitűzéseként jelenleg a térség szakrális objektumrendszerének feltárása szerepel, a terület mint különböző etnikumok és vallás felekezetek együttélésének zónája a témára vonatkozóan azok viszonyáról, vallásosságáról is adatot közöl. A kutatásból kiemelt és most bemutatásra kerülő települések kiválasztásakor is törekedtem arra, hogy vallási és etnikai jegyek alapján sokszínű (Hollóháza) és homogén (Filkeháza, Kishuta) közösségek objektumkincsét egyaránt bemutassam.

1. Filkeháza

Az egyházi irodalom szerint a görög katolikus egyház és intézményei már a 17. században fennállottak a településen (Petercsák 1985, 8). Az 1769-es egyházlátogatási jegyzőkönyv alapján is megállapítható, hogy a Hegyközben Filkeházán élt a legtöbb görög katolikus. Azért is választottam a települést a mintába, mivel jellegét máig megőrizte.
Filkeházán, ahol a görögkatolikusság tölti be a domináns felekezet szerepét, hat szakrális objektum található. Öt kereszt és egy lourdes-i Szűzanya-szobor.
A temetői kereszt kőkereszt pléhkrisztussal. A keresztet Széphalomban csináltatták, a régi romjain építették újjá, a hívek adományából. Felirata a görög katolikus gyászliturgia részletét és a renoválás dátumát tartalmazza: Boldog nyugalmat/és örök emléket/Épült 1990-ben.
A görög katolikus templomkertben álló kereszt kőtalapzaton álló vaskereszt festett kőkorpusszal, vaskerítéssel körülvéve. Állíttatója magánszemély, ahogyan arra a felirat is utal. Feltételezhetőleg eredetileg kőkereszt állhatott itt pléhkrisztussal, mivel az egyházközség Parochia Antiqua, de ezt sem a helyi emlékezet, sem írott források nem támasztották alá. Felirata: Isten dicsőségére/1938. május 5/K.M.
A megszentelt helyeken álló kereszteken kívül a település két végén, mintegy szakrálisan lezárva a falut két kereszt áll. A Pálháza felé vezető út mentén lévő, kőkereszt pléhkrisztussal. Egy igen vallásos görög katolikus család emeltette földjének végében, Krisztus szenvedésének emlékére. Emlékeztetve a közösséget Istennek mindannyiunkért hozott áldozatára. A család még élő leszármazottai gondozzák. A felirat szövegében a legutóbbi renoválás alkalmával történt változás. Felirata a renoválás előtt: Isten/dicsőségére/állítatta/ PETERCSÁK JÁNOS/és neje. Felirata a renoválás után: Isten/dicsőségére/állítatta/PETERCSÁK JÁNOS/és családja/1993.
A Füzérkomlós felé vezető út mentén lévő kereszt az előbbihez hasonlóan kőkereszt pléhkrisztussal. A kereszt aljában, a pléhre festett Mária és János apostol ábrázolásával. Felirata: Állíttatta/ Feczkó Mihály/és neje/1812/Isten dicsősé-/gére emeltette/Feczkó Fe-/rencz és neje/Bodnár Má-/ria 1867. Ez utóbbi adat a renováltatók nevét és a renoválás dátumát őrizte meg. A kereszt érdekessége, hogy eredetileg nem a falut lezáró funkciót töltötte be, hanem családi telken fogadalmi keresztként állíttatták, mely az évek során szakrális jellegénél fogva megmaradt annak ellenére, hogy a körülötte lévő környezet gyökeresen átalakult. Lakóháznak ma már nyomát sem találjuk, de hatalmas fenyőfákkal körülvéve a kereszt megtartotta funkcióját.
A keresztek tövében gyakori, hogy szobrokat, pléhlemezre festett Máriát és János apostol ábrázolását találunk ezen a területen. Így az egyetlen háznál felállított kereszt esetében is, mely ugyanúgy kőkereszt pléhkrisztussal. Felirata: Szent Kereszted/előtt leborulunk/URAM/a feltámadásodat/dicsőítjük/1994. Ez egy fiatal, újonnan emelt kereszt. A tulajdonos álmában látta a kertjében felállított keresztet, amit 50. házassági évfordulójára készíttetett egy sátoraljaújhelyi mesterrel, az ottani (sátoraljaújhelyi) görög katolikus templom kertjében lévő mintájára. Felirata különösen fontos mondanivalót közöl. A görög katolikus liturgia Szent Kereszt ünnepeinek állandó része. A felirat megerősíti az objektum görög katolikus jellegét és az állíttató erős vallási identitását.
A lourdes-i Szűzanya-szobor a település határában, magántelek udvarán áll. A virágoskert közepén barlangszerű fülkébe helyezett, gipszből készült Szűz Mária-szobor található. Környékét villanyvilágítással is ellátták. A ház előtt kis patak folyik, a telket keskeny pallón át lehet megközelíteni. A természeti viszonyok ilyetén kihasználásával eredeti hangulatot teremt a Mária-szobor, mely mindig az évszaknak megfelelő virágokkal van díszítve. Súlyos betegségből felépült, igen vallásos édesanya állíttatta Isten dicsőségére az 1950-es években. Az objektum erejét rendkívüli történetekkel, csodákkal támasztják alá a falubeliek.

2. Hollóháza

A településre a 18. század végén történt újratelepítések következtében elsősorban szlovák nemzetiségűeket telepítettek. Nevezetessége a Hollóházi Porcelángyár a kistáj ipari központjává tette. Ezt követően a magyarok száma is fokozatosan növekedett, biztos megélhetést nyújtva a gyárimunkás-családok számára. Rövid időn belül bekövetkezett a szlovák nemzetiségűek asszimilációja, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a település megtartotta erős római katolikus jellegét. A trianoni határrendezés után Hollóháza, a Hegyköz zsákutcája lett.
A településen változatos, nagy számú objektumegyüttes található. Jellegét és számát tekintve: kilenc kereszt, egy kápolna és egy kálvária. (Az egyes objektumokat a település térképén jelölöm: 2. kép)
A templomkert bejáratánál álló kereszt fából készült, se korpusz, se felirat nem található rajta (1.). A templomhoz kálvária vezet, amit 2000-ben szenteltek fel, a millennium tiszteletére. A hollóházi hívek közadakozásából épült, Takács István festőművésznek az Egri Székesegyházban található kálváriaképei alapján. A stációképek anyaga porcelán, festésüket híres hollóházi kerámiafestők: Bükki Béla, Sikorszki Zoltán és Tegda Lászlóné készítették el (2.).

2.kép: A mai Hollóháza. Térképvázlat

A stációk végén a szintén fából készült, de porcelánkorpusszal ellátott kereszt áll (3. kép). A templom építésével egy időben épült, 1968-ban. Felirat ezen sem található (3.).
A hajdani római katolikus templom a mai porcelángyár területén állt. A gyár terjeszkedésével a templomot lebontották, a régi templomszereket a mai római katolikus kápolnában (4.) őrzik, mivel az új, modern tervezésű templomba, annak méretei és újszerűsége miatt nem kerülhetett elhelyezésre. A templom rosszul fűthetősége miatt anyagi szempontokat figyelembe véve a kápolnát a téli, a templomot a nyári időszakban használják.
A kápolna udvarán két kereszt áll. A belső udvaron egy fakereszt fakorpusszal, felirat nélkül (5.). Valamint a kápolna templom felőli oldalánál egy fakereszt kőkorpusszal (6.). A kereszt erősen bajor hatást mutat, amilyennel a területen máshol nem találkoztam. Felirata: Imádkozzál falunk hőseiért 1914–18.
A régi temetőben álló kereszt kőkereszt kőkorpusszal (7.). Felirata az állíttatás dátumát tartalmazza: 1838. Az új temetőben lévő kereszt szintén kőkereszt kőkorpusszal (8.). A római katolikus egyházközség állíttatta, bár ezt ma már felirat nem jelzi. A legutóbbi renoválás alkalmával a megrongálódott felületrészt, nem újították fel, a feliratot bevakolták.
A falu végén, magántelken álló kereszt (9.) kőtalapzaton álló vaskereszt fémkrisztussal, a kereszt tövében a Szentháromság ábrázolásával. A település lakosai engesztelő keresztként állíttatták fogadalomból – mikor júniusban a gabonaérés idején a termést havas eső verte el – az első világháborút követő években. Mikor a falu terjeszkedésével az a földterület is eladásra került, amin a kereszt ma is áll, az építési engedélyt olyan feltételhez kötötték, hogy az objektumot eredeti helyéről elmozdítani nem lehet. Ma is az a család gondozza, aki annak idején vállalta a fenti feltételekkel együtt járó lakóházépítést. Korábbi felirata – Isten dicsőségére – ma már nem olvasható rajta.
A falu közepén az útkereszteződésben álló kereszt (10.) szintén magánház udvarán áll, jellegét tekintve az előzővel azonos. Eredetileg az erdőn, határkeresztként állt, a szomszédos faluba – ami ma Szlovákiához tartozik – vezető út mentén. 1938-ban állították, a Felvidék felszabadításakor. A második világháborúban az orosz katonák harckocsikkal törték össze, renoválásáról az akkori plébános, Trembulyák Miklós gondoskodott. A faluba 1958-ban hozták le, lovas szekéren, processzióval. Magántelken, a két főút találkozási pontjánál helyezték el, s hányatott sorsa után ma a templommal, kápolnával és kálváriával együtt a település szakrális központját alkotja. Felirata erősen rongálódott állapota miatt felújításra szorul: A magyar……/kassai……/hálából Isten dicsőségére/állíttatta Hollóháza.
A fentieken túl a település belterületén, a felvégen található egy kovácsoltvas kereszt fémkrisztussal (11.). Egy az Egyesült Államokba emigrált család gyermekeinek anyagi hozzájárulásával állíttatták a településen maradt szülők. A keresztet Kassán készíttették, és a családi emlékezet szerint azt az édesanya (B. J.-né) a hátán vitte Hollóházáig a szomszédos Csányból (ma Szlovákia) a hegyen keresztül. Felirata az állíttatás dátumát tartalmazza: 1911.

3. Kishuta

Egyike a Hegyköz három szlovák népességű településének. Lakói mai napig megtartották identitásukat, amit nyelvükben is őriznek. Bár beszélnek magyarul, a mindennapi egymás közötti kommunikációban még mindig saját nyelvüket használják. A kizárólag római katolikusok által lakott településen három kereszt, két képes fa és egy Szt. Antal-ház található.

A római katolikus templomkertben lévő kereszt kőkereszt kőkrisztussal. Felirata: Isten dicsőségére/a kishutai hívek/1965. A temetői kereszt kőkereszt kőkrisztussal, felirat nélkül.
A magántelken álló kereszt kőkereszt fémkrisztussal. Felirat nem található rajta, az csak az állíttatás dátumát őrzi, mely szerint 1820-ban emelték, jóval a templom építése előtt. A telek egyházi tulajdonban van, a jelenlegi tulajdonosai csak bérlők. Gondozását a hívő közösség tagjai látják el.
A Szent Antal-ház magántelken áll. A téglából épült objektumban Szent Antal gipszből készült szobra látható. Felirata: Hálából állíttatta/SUTÁK BÉLA/1947. Az állíttató az Egyesült Államokban történő emigrálása előtt emeltette, a család még élő hozzátartozói gondozzák, noha az objektum ma már nem a család tulajdonában áll.
A településen két helyen, a templom mellett és a bánya közelében volt egy-egy képes fa (fára akasztott kép). Ma már csak a népi emlékezetben élnek, az objektumok nem találhatók eredeti helyükön. Tiszteletük azonban megmaradt, a falusiak a mai napig keresztet vetnek a fák előtt, ahol hajdan kép, vagy üveges szekrényben Szűz Mária-szobor állt.

IV. A szakrális objektumok sajátosságai

A kiválasztott települések objektumainak leíró bemutatásán túl a következőkben átfogó képet kívánok adni a Hegyköz szakrális objektumrendszeréről a felekezeti sajátosságok, tipológiai és számbeli adatok alapján. Ennek bázisát a Hegyköz tágabb értelemben vett településein végzett, a fentiekben bemutatott azonos vizsgálati szempontú kutatások alkotják. Az anyag különböző szempontú összegző csoportosításra adott lehetőséget, az objektum helye, állíttatásának oka, célja és felirata tekintetében, valamint az objektum környezete és tisztelete szerint.

1. Felekezeti sajátosságok

A vizsgált terület szakrális objektumrendszerének sajátosságait a településeken az egyes felekezetek számbeli arányai alapvetően meghatározzák.
A tisztán református településeken (Kovácsvágás, Füzérkajata, Pusztafalu) a templom és a temető szakrális terén túl nem találhatók más szabadban álló építmények. A jelen kutatási célok megfogalmazásából adódóan ezekkel nem foglalkoztam.
Míg a döntő többségében reformátusok által lakott településeken kevesebb számú objektum van (Felsőregmec, Nagybózsva), addig a vegyes lakosságú településeken felekezeti különbségek, sajátosságok mutathatók ki.
Felekezeti különbségek alapján a görög katolikus ábrázolásmódra a kereszteken elhelyezett pléhkrisztus, a római katolikusokéra pedig a háromdimenziós Krisztus-ábrázolás jellemző. Míg az előbbi, két eset kivételével kőkereszteken van elhelyezve, az utóbbi általában kő- vagy kovácsoltvas kereszteken.
Külön figyelmet érdemelnek a feszületeket ikonográfiailag kiegészítő ábrázolások. A keresztek aljában a görög katolikus ábrázolásmódban pléhre festett Szűzanya és János apostol látható. Ugyanez az ábrázolás – a golgotai jelenet – a vaskeresztek esetében is általános, csak szoborformában.
A római katolikus hagyományra a Mária-szobrok, piet$k (faragott és szobor formában) elhelyezése jellemző, amit a keresztek talapzatának elülső oldalába mélyített kis fülkében helyeznek el. Ez a fajta ábrázolásmód ugyanakkor nemcsak a keresztek díszítőelemeként figyelhető meg, előfordul házoromzatokon is. A felekezetre jellemző szoborállítás itt is jelen van, bár kistáji sajátosság nem mutatható ki a két Mária-ház, egy Szent Antal-ház és két oromzatba mélyített Szűz Mária szobor vizsgálata után.
A felekezeti különbségeket hirdeti még a néhány településen fellelhető keresztábrázolás, mint építészeti elem. A házoromzatra vakolt kétféle keresztábrázolás a lakók vallási hovatartozását volt hivatott hirdetni. Mára egyre kevesebb házon található, renoválás alkalmával vagy telekeladással gyakran levakolják őket.
Bár a területen csak szórványosan fordul elő (pl. Rudabányácska, Vilyvitány), a kereszttartozékok közül meg kell említeni azok bádogból készült esővető ívlemezét, amely a mennyboltozathoz hasonlóan fogja felül íves keretbe a feszületet. Elsődleges feladata az állagvédelem, de mint a kereszt díszítőeleme is jelentős lehet. Azokat legtöbb esetben virágmotívumok díszítik. Elsősorban a görög katolikus keresztállításra jellemzőek.
A szakrális objektumok legmagasabb számbeli aránya Füzér, Hollóháza és Vilyvitány településeken figyelhetők meg. Ennek oka nemcsak a települések nagyságával, lakosságának számával van összefüggésben, sokkal inkább a római katolikus felekezet dominanciájából adódik.

2. Objektumok a számadatok tükrében

A Hegyközben található szakrális objektumokat építészeti szempontból azok anyaga és jellege szerint csoportosítottam. A jelenlegi tipologizálással célom a területen található szakrális építmények jellegéről és számáról átfogó képet adni.

2.1. Képes fa

Nyilvánvalóan a szakrális objektumok legarchaikusabb csoportja. Adatok csupán két településről állnak rendelkezésre (Füzér, Kishuta). Bár ma már csak a képet, szobrot tartó fa látható, és csupán a népi emlékezet őrzi meglétüket, a mai napig él tiszteletük, ami a tiszteletadás különböző formáiban (keresztvetés, főhajtás stb.) is megnyilvánul. A kevés számú objektum a kutatások alapján két alcsoportba osztható: élőfára erősített szentkép (1 db); élőfára erősített képszekrény (2 db).

2.2. Kereszt

Ide alapvetően azok a fából, kőből, fémből készült, magas, 2-5 méteres keresztek sorolhatók, amelyek utak mentén, előre felszentelt helyen vagy lakótelken találhatók.
A legarchaikusabb kereszttípus a fából készült kereszt. Minden esetben egyszerű, faragás nélküli. A területen elszórtan található, a fakereszteken elhelyezett korpuszok anyaga változatos. Altípusai: kőkorpusszal (2 db); pléhkorpusszal(2 db); fakorpusszal (1 db); porcelánkorpusszal (2 db); korpusz nélkül (2 db).
Kőkeresztek készülhettek homok- és mészkőből, valamint terméskőből, újabban műkőből és betonból is. Minden esetben rendelkeznek korpusszal, legtöbb esetben datált és felirat is található rajta. A területen a legelterjedtebb, több altípusa van: kőkorpusszal (25 db); pléhkorpusszal (19 db); fémkorpusszal (10 db); porcelánkorpusszal (1 db).
A fémkeresztek a Hegyközben ritkábban előforduló, öntöttvas keresztek. Gyakrabban kőkorpusszal (4 db) és fémkorpusszal (3 db) vagy korpusz nélkül (1 db). A legtöbb esetben feliratot, datálást tartalmazó táblával.

2.3. Szoborfülke

A területen csak elszórtan található három településen (Filkeháza, Kishuta, Pálháza). Altípusait a fülkében elhelyezett szobrok alapján jelölöm. Közös bennük, hogy mindegyik magántelken áll. Altípusai: Mária-ház (2 db); Szent Antal-ház (1 db).

2.4. Kápolna

A fogalmi meghatározás némi nehézségbe ütközik. Bár a Hegyközben több, alapterületére nézve kápolna nagyságú szakrális épület található, azokat a hívő közösség templomként tartja számon. Így azt a kisebb vallásos közösségek istentiszteleti helyeként definiálnám, akiknek alacsony létszámából adódóan templomépítésre nem nyílik lehetőség (Felsőregmec), vagy nagyobb, templommal rendelkező közösségek esetében (lásd Hollóháza) található kápolna, az előbbitől alapterületében megkülönböztető jellege miatt.

2.5. Harangláb

Templommal nem rendelkező települések, vagy nagy kiterjedésű falvak templomtól távolabb eső pontjain állnak. Voltaképpen a templomtornyot helyettesíti. Alcsoportjai: Kereszt mellett állók (2 db); Kápolna mellett állók (1 db).

2.6. Szoborfülke nem szakrális célból készült objektumon

A hagyományos paraszti lakóházak homlokzati részén, rendesen a két ablak közé épített fülkében található szobrok. A szoborfülkék épületfalakban egy településen (Füzér) vannak. Bár néhány éve még jelentős mennyiségben megtalálhatók voltak, ma már csak két ház oromzatában láthatók fülkében elhelyezett Mária-szobrok.

2.7. Kálvária

A jóváhagyott tizennégy jelenetből álló keresztút Krisztus kínszenvedéseinek vizuális ábrázolása. A római katolikus lakosságú települések egyik kultikus helye. A területen két településen található (Hollóháza, Vilyvitány), mindkettő újonnan emelt, a millenniumi évre lett felszentelve. Építése a vallási élet közösségi vállalkozása, mára az ökumenizmus jegyében híd a keresztény hívek közötti párbeszédben.

3. A szakrális objektumok helye

Kutatásomban a szakrális objektumokat térbeli szempontok alapján három csoportba osztottam: 1.) út menti, 2.) az objektum állítása előtt már felszentelt helyekre (temető-, templomkert) építettekre, valamint 3.) lakótelken állókra.
A vizsgált területen, az út menti objektumok rendszerén belül a település kezdetén és/vagy végén elhelyezetteket, a település magjában állókat, útkereszteződésben lévőket, valamint a határban emelteket (műút mellett és a hegyi úton) lehet elkülöníteni.

1. A Hegyközben gyakori jelenségként értékelhető, hogy a lakóterület egyik vagy mindkét bejáratánál keresztet állíttatott a hívő közösség, mintegy szakrális védelmet biztosítva a településeken élőknek. A falvak bejáratánál leggyakrabban a plébániák közössége állított keresztet, vagy a hívő közösségnek azon tagjai, akiknek földterülete a település végpontjainak közelébe esett.
A települések központjaiban állók általában a legrégebbiek, s nemcsak a térben, de – az esetek többségében – a templomok építése előtt a helyi vallásosságban is szakrális központi jelleggel rendelkeztek. Állíttatói a hívő közösségek biztos anyagi háttérrel rendelkező tagjai, vagy azokat „vasárnapi gyűjtés útján” közös pénzből emeltette az egyházközség.
Az utak kereszteződésében lévőkre a Hegyközben kevés példa szolgál, noha a szakirodalom több esetben említi más területeken gyakoriságukat. Ennek általános magyarázata, hogy a vallásos ember számára a tér ezen pontjai mágikus szempontból kitüntetettek, a néphit szerint az utak kereszteződései a gonosz lelkek találkozóhelyei. A Hegyközben azokon a településeken fordulnak elő, ahol eleve magas a szakrális objektumok száma (pl. Füzér, Vilyvitány).
A határban emelt objektumokat azért soroltam a fent említettekkel egy kategóriába, mert azok minden esetben utak mentén épültek. Nagy részük két település között az út mentén áll, az állíttató földjének végében. Egy-egy településhez tartozásukat sok esetben a térbeli viszonyok arányainak figyelembevételével nem lehet megállapítani, a helyi emlékezet viszont erre nézve minden esetben pontos információkat közöl.
Mások – a környezet megváltozása miatt – bár ma már nem részei a mindennapi vallásgyakorlatnak, funkciójukban átalakultak, a mai kutatás számára fontos információkat közölnek: a hajdani közlekedésről, az egyes falvakat összekötő utakról, a hegyen át történő búcsújárás útvonaláról.

2. Az előre felszentelt helyeken állított objektumok gyakorisága szembetűnő. A hívő ember számára a templomkert összekötő hídként funkcionál, a két létezési mód, a profán és a vallásos közötti szakadékon. A férfiak sok esetben már a templomkertben leveszik kalapjukat, az asszonyok rendre intik gyermekeiket. A templomdombon emelt kálvária vagy/és kereszt látványa a hívő embert a templomba lépés előtt, az Istennel való találkozásra készíti fel. Állításukról a hívő közösség vagy magánszemélyek gondoskodnak a templom építése után.
A temetőkertben még azokban a falvakban is, ahol kevés számú objektum található, minden esetben állítottak temetői nagykeresztet. Célja a vallásos embert a feltámadásra, az örök életre emlékeztetni. A gyászmiséket – a ravatalozók megépítése előtt – sokáig a keresztek előtt tartották, aminek gyakorlata rövid imasor formájában még mindig él. A gyászszertartás után, ha a gyászmenet a temetői nagykereszt előtt halad el – a sírhelyhez menet –, ott is megállnak imádkozni. Állíttatásukról legtöbb esetben a hívő közösség gondoskodik.
Hogyha két temetői kereszt is található a temetőben, az 1. felekezeti különbséggel magyarázható (ilyenkor a kereszteken található korpusz anyaga a római és görög katolikus gyakorlatra jellemző sajátosságokat mutatja), 2. jelölhetik a régebbi és új temetőrészt, 3. vagy azzal a gyakorlattal függ össze, hogy magánszemélyek sírjelként is állítanak temetői nagykeresztet. Ez utóbbira két példa is van a vilyvitányi katolikus temetőben. Mindkettő kettős funkcióval bír (jegyeiben a felekezeti különbségekkel) sírkőre építve sírkeresztek, de méretük miatt temetői nagykeresztek is egyben.

3. Lakótelken álló objektumok több településen találhatók. Erre vonatkozóan a következő, felekezetekre vonatkozó különbségek figyelhetők meg. Míg a többségében görög katolikusok által lakott településeken (Filkeháza, Mikóháza) a magánháznál emelt keresztállítás van gyakorlatban, addig a római katolikusoknál (Füzér, Kishuta, Pálháza) kizárólagosan fülkében elhelyezett vallásos tárgyú szobrok állítása a megszokott. A hollóházi példa sem képez kivételt, hiszen a ma magántelken álló keresztek, állíttatási céljukat tekintve határkeresztek voltak, csak a környezet megváltozásával váltak indirekt módon lakótelken állókká.

4. Az objektumok állíttatásának oka és célja

A vizsgált területen a keresztek, szobrok állíttatásának okai, céljai eltérőek. A gyűjtött anyag alapján erre nézve a következő megállapítások tehetők.
A népi vallásosságnak legrégebbi múltra visszatekintő objektumai az engesztelő keresztek, és az útkereszteződésekben állók. Ez utóbbiról fentebb már esett szó.
Engesztelő kereszteket a vallásos gyakorlat természetfeletti katasztrófa, vagy más, emberi ésszel fel nem fogható csapás esetén emeltet, hogy elnyerje a Teremtő jóindulatát. Mivel a sorscsapások eredetére nézve nincs magyarázat, csodaként emlékeznek rájuk a falvakban. A népi emlékezetben jobban megőrződnek, eredetükre távolabbi falvakban élők is sokáig emlékeznek. „Az első világháború után történt Hollóházán, hogy a faluban elverte a jég a júniusi gabonát. Akkor a plébános azt mondta, valamit meg kell fogadni. A hívek összeadták a pénzt, és keresztet állítottak a falu határába. Azóta nem történt ilyen eset.” (Saját gyűjtés. Füzérkomlós 2000).
Fogadalomi keresztek állítására is több példa szolgál. Legtöbbjüket betegségből felgyógyult magánszemélyek állították, vagy egy bizonyos életkor, fontosabb esemény, évforduló okán. Célja minden esetben fogadalmi okból történő hálaadás.
Ugyanakkor a Hegyköz katolikus településein a leggyakoribbak a hálaadás céljából történő objektumállítások (kereszt, szoborfülke). Állíttatói magánszemélyek, a vallásos közösség biztos anyagi háttérrel rendelkező tagjai. Ilyen esetben talán sokak számára egyértelműen adódik ok-okozati viszony gyanánt a tehetős ember vallásosságának mélysége, véleményem szerint azonban ezek hátterében más, a közösség által szabályozott elvárások is szerepet játszanak. Különösen tapasztalható ez ott, ahol a település hívő tagjai nem rendelkeztek olyan anyagi bázissal, ami saját templom építését lehetővé tette volna. Ilyenkor természetes módon a vagyonosokra hárult a szakrális központ létesítése, kereszt (és az esetek többségében) harangláb állíttatása.
Az első világháború után emelt hálaadó keresztek száma a Hegyközben a gyűjtött anyag alapján alacsony. Ez azzal magyarázható, hogy az objektumokon az állíttatás okát sok esetben nem tüntetik fel. A kutató a helyi emlékezetre hagyatkozhat, de gyakran az állíttató család hozzátartozói sem tudnak választ adni az állíttatás okára. Gyakran elhangzik ilyen esetekben: „Csak azért állíthatták, mert volt miből, meg igen vallásosak voltak.”
Az 1900-as évek első évtizedeiben a Hegyközből is sokan vándoroltak ki az Újvilágba a jobb jövő reményében. Volt, hogy a családból az összes gyermek emigrált. A tengerentúlról Magyarországra érkező pénzen az itthon maradt családtagok gyakran emeltettek 1. hálaadó kereszteket, a külhonba szakadtak anyagi helyzetének jobbra fordulásával, valamint 2. emlékkereszteket, hogy emlékük tovább éljen a faluközösségben. „Édesapám testvére, az én nagynéném férjhez ment V. J.-hoz. Ő hamarabb ment ki Amerikába, majd a feleségét is kivitette. De közben V. J. küldött pénzt és I. J., a felesége állíttatta a keresztet. Édesapámat kérték meg, hogy gondozza, miután elhagyták a falut. A falu végén volt egy kis házuk, azt kiadták árendába és abból istápoltuk a keresztet. Édesapám halála után mi vettük örökségbe. Mi tatarozzuk a keresztet, meg ami kell. Ahányszor írtak nekünk levelet, mindig csak kérték, hogy gondozzuk. Az egész család kint maradt Amerikában. Legalább így még emlékeznek rájuk a faluban.” (Saját gyűjtés. Rudabányácska 2002).
Az emlékkeresztek másik csoportját a háborús emlékkeresztek alkotják, a települések lakóit a fronton elesettekre emlékeztetve. Ezek alacsony száma a háborús emlékművek állításának szokásával hozható összefüggésbe, mely méreteinél fogva alkalmasabb az áldozatok neveinek teljességre törekvő közlésére.
Az elmúlt években (1990–) a településeken egyre kevesebb szakrális célú építményt állítottak. Állítási okaikat tekintve többségük hálaadásból emelt fogadalmi kereszt és kálvária. Az előbbiek feliratában gyakran szerepelnek liturgikus imarészletek, az állíttató nevének említése nélkül. „Egész életemben beteges voltam. Mindig az volt az óhajom, ha elérem a nyugdíjas kort, hálából keresztet állíttatok a templomudvarra. Én választottam a szöveget, csak egyszerűen. Nem akartam nevet rá. És hát csak így elgondoltam: Jertek imádjuk Krisztust” (Saját gyűjtés. Alsóregmec 2002).
Ugyanakkor állíttatásának célja esetenként eltérő lehet. Míg az előbbi példa mély vallásosságról tanúskodik, a szakrális objektum állítása olykor eszközként is funkcionál. A településre beköltözött városi ember számára a vallásos közösségbe való beilleszkedés leggyorsabb módja. Ilyen a vilyvitányi eset, ahol sikeres, fiatal vállalkozó emeltetett keresztet a faluba költözése után.
Nagyobb objektumegyüttes (kálvária, kápolna) állításában a hívő közösség igénye fogalmazódik meg. Bár kálváriaépítésre az önkormányzatok anyagi támogatása kérhető, önmagáénak csak akkor érzi azt a közösség, ha valamilyen módon hozzájárulhat építéséhez. Gyakran nemcsak anyagi, hanem fizikai segítségüket is felajánlják a hívek.

5. Az objektumok felirata és renoválása

Az objektumok fontos eleme a felirat, mely a területen szinte minden esetben tartalmazza az állíttató nevét és az állíttatás dátumát. A leggyakrabban előforduló feliratkezdő formula az „Isten dicsőségére”, mely a szakrális objektumállítás céljának tökéletes vallási megfogalmazása. Tartalmából, a szöveg hosszúságából, gyakran egy-egy korszakra, a települések vallásosságára is lehet következtetni.
Míg a legrégebben (1812–1852) állított objektumokon csak az állíttatás időpontja olvasható, a következő években a felirat kezd szövegesedni. A háborúk utáni időszakokban egyre gyakrabban jelenik meg az állíttató neve, emigráció esetén a család névsora is az objektumok tábláján.
Véleményem szerint a név feltüntetésének azért is van jelentősége, mert a megszentelés révén, az objektummal együtt az állíttató is a szentség részesévé válik. Ugyanakkor sokszor bármennyire hitbeli alapja volt is egy-egy objektum állításának, megmutatkozik benne az emberi hiúság is. A felirati mezők szövegében az állíttatók nevét gyakran a szöveg többi részénél nagyobbra, kiemelt helyre vésték. Egy-egy renoválás alkalmával a felirat szövegében gyakorta következik be változás: szövegrövidülés, részleges vagy teljes módosulás. Ez azzal van összefüggésben, hogy milyen részt vállal a közösség/magánszemély az objektum megújításában (lásd: Filkeháza). Gyakran az eredeti állíttató neve csak a renováltató család nevével és a renoválás dátumával egészül ki, de sok esetben arra is van példa, hogy a keresztállító nevét és az eredeti feliratot teljes egészében elhagyják. Ez történt a füzéri Gábor-kereszt esetében is. Eredetileg a jómódú L. G. állíttatta, földjének végében. Az évek során a mezőgazdasági munkák idején többször megrongálódott, az állíttató leszármazottainak anyagi helyzete sokáig nem tette lehetővé a felújítást. A család kérésére az egyházközség gyűjtést szervezett a kereszt renoválására. Felirata a következőképpen módosult: Isten dicsőségére/állíttatta/a füzéri róm.kat./egyházközség/Pásztor Miklós/valamint/a római és gör.kat./hívek adományából/ 1968.
Az újonnan emelt fogadalmi keresztek esetében – ahogy fentebb erre már utaltam – a felirat az állíttató nevét sok esetben nem tartalmazza.
A területen a keresztek feliratán túl csak a kishutai Szent Antal-ház és a hollóházi kálvária stációképei tartalmaznak feliratokat. Míg az utóbbi kötött szövegű, az előbbi, a keresztek szokásos feliratával mutat egyezést. Az állíttatás okát és időpontját, valamint az állíttató nevét tartalmazza.
A Hegyközben állított objektumok (elsősorban keresztek) nagyobbrészt a sátoraljaújhelyi és kassai kőfaragó műhelyekben készültek. Ezek megszűnésével és államhatáron kívül rekedésével az állíttatók manapság csak nagy nehézségekkel és utánajárással, valamint gyakran nem hozzáértő mesterrel (pl. sírkövessel) tudják elkészíttetni azokat. „Sokáig jártam mester után. Végül a sárospataki T. sírköves csinálta meg. Én el is sírtam magam, hogy nem volt ember, aki vállalta volna. Ő azt mondta, azon lesz, ha a fia nem is vállalja, ő megcsinálja. De hát honnan vegye a sablont? Mondtam neki, hogy itt van a házunk előtt, ha eljönne és lemérné. És valóban kijött az embereivel, levették a méretet és úgy ő megcsinálta. Utána meg ugyancsak nem volt ki megfesteni a korpuszt rá. Ugye görögöknél nem szobor. Akkor megint csak járni kellett… mert az ilyen horgonyzott pléh rozsdál. És alumíniumot ugyancsak nem tudtunk kapni. Ezután is annyit kellett járni, míg beszereztük” (Saját gyűjtés. Alsóregmec 2002).
Karbantartásukról, újrafestésükről az állíttató családok s azok leszármazottai vagy vallásos emberek gondoskodnak. A nehezebb munkák elvégzésénél olykor hozzáértő ember segítségét is kérik. Restaurálásukat a területen a széphalmi naiv festő, Teszenyi Szilárd látja el mindkét felekezetnél.
Az objektumok gyors amortizálódása miatt gyakran azok anyaga, jellege is megváltozik egy-egy felújítás alkalmával. Renováláskor az időtálló anyagra cserélés sokszor fontosabb szempont, mint az objektum eredeti jellegének megőrzése. A görög katolikusságra jellemző kétdimenziós ábrázolást legújabban a pléhlemezek gyors rozsdásodása miatt nagyobbrészt alumíniumalapra festik. Ennek más anyagra cserélése, jellegében való megváltoztatása (a korpusz szobortestre cserélése) azokon a településeken figyelhető meg, ahol a római katolikus a domináns felekezet, illetve a kereszt gondozói a gyakorlati szempontokat vélik fontosabbnak.
Az anyagi szempontok szintén nem elhanyagolhatóak. A sírkövessel csináltatott, eredetileg sírköveken elhelyezett korpuszok gyakran jelennek meg út menti kereszteken is. Esetükben, kivitelezésükből kifolyólag a méretarányok jelentős eltolódása figyelhető meg.
Míg az újonnan épített objektumok száma alacsony, a megőrzésre, felújításra szorulóké fokozatosabban növekszik.

6. Az objektumok környezete

A területen az objektumok körül a legtöbb esetben telepített növényzetet találunk. Leggyakrabban örökzöldet vagy jó illatot árasztó fákat, virágokat. Az állíttatók eredetileg díszítő, valamint védő, óvó célzattal ültették őket a keresztek tövébe. Rendeltetésük ugyanakkor, hogy erősítsék az objektum „örök” jellegét, igyekezve minél több érzékszervre (szaglásra is) hatást gyakorolni.
A filkeházi lourdes-i Szűzanya-szobor körüli környezet kialakítása talán a leglátványosabb példa erre. Az állíttató, a jelenés helyének pontos megidézésével a vallásos hangulat teljesebbé tételére törekedett.
A kezdeti pozitív funkciók azonban az idők elteltével az objektumok rongáló tényezőivé alakulhatnak át. A fák gyökérzete megemeli az alapot, kidönti a kerítést, vagy lombkoronájával teljesen benövi az objektumot. Ilyen esetben állaguk megóvása érdekében az örökösök a körülöttük lévő növényzetet kivágják. Az objektumok környékének – azoktól biztonságos távolságban való – újratelepítéséről azonban minden esetben gondoskodnak.
Az objektumokat megóvás céljából léc- vagy kovácsoltvas kerítéssel veszik körül. Gondozásukat az állíttató család leszármazottai végzik, vagy azok már nem lévén, a körülöttük lévő feladatokat a településen élő vallásos személyek látják el. Ha a renoválást a családok/vallásos emberek anyagi helyzete nem teszi lehetővé, az objektumok felújítására gyűjtést szerveznek a templomban.
A vallás és környezet kölcsönhatásából adódóan az utóbbi megváltoztatása, az objektumuk funkcióváltozását és a vallásgyakorlatban betöltött szerepét is módosíthatja. Így Filkeházán, ahol családi telken álló, otthont védelmező funkcióban álló kereszt vált a falu szakrális határává azzal, hogy a körülötte lévő környezet gyökeresen átalakult. Ugyanígy Hollóházán, ahol ennek az esetnek éppen a fordítottja áll fent. Azonkívül itt, a műút megépítésével út menti keresztek váltak határban állókká. A közlekedés útvonalának módosulásával a mindennapi vallásgyakorlatban betöltött szerepük úgyszólván megszűnt, s bár a faluhoz tartoznak, csak ritkán látogatják őket a hívek. Állaguk is rosszabb, mint a falu más, valamint közelebb eső objektumainak. Végezetül még egy igen érdekes példa a funkcióváltozásra. A Mikóházi Polgármesteri Hivatal udvarán álló kereszt, mely eredetileg temetői nagykeresztnek épült, szintén a környezet megváltozásával – a temető megszűnésével – vált önkormányzati telken álló keresztté.
A vizsgált területen az objektumok (minden esetben keresztek) helyének megváltoztatása, áthelyezése is igen gyakori. Ennek okai gyakorlati szempontokban kereshetők, sokszor azonban hátterében ideológiai okok álltak. Az az indok, hogy „a keresztet el kell távolítani a föld végéből, mert zavarja a mezőgazdasági munkát”, az esetek túlnyomó többségében, a kommunizmus időszakából való. Gyakran a keresztek „megmentése” a hívek gyors helyzetfelismerésén és cselekvőképességén múlott. Volt, hogy traktorral, volt, hogy lobogókkal, processzióval vitték be a faluba és állították azt biztonságos helyre, pl. parókiaudvarra. Így került az alsóregmeci görög katolikus templomkertben lévő kereszt is mostani helyére.
A keresztek áthelyezésére, azok megrongálódása miatt is sor került. Erre példa a hollóházi határkereszt, melynek elmozdítása az államhatár véglegesítése után történt. Állagának megóvása érdekében került elhelyezésre a faluban, de központi helyre való kerüléséhez az is hozzájárult, hogy az emberek szemében a hányatott sorsú kereszt, a hasonló sorsú magyarság szenvedéseinek és harcainak hirdetője lett. Vigasza a hívőnek, az elszakítottság mindennapos érzésével küszködő határszéli település lakóinak.
Vallási okokból történő áthelyezésre a felekezetek közötti szimbólumrendszer különbözősége miatt került sor. Füzérkomlóson az eredetileg magánháznál álló kereszt tulajdonosváltás (református család vette meg a telket) után – mivel vallási szokásaikban nincs hagyománya a keresztállításnak – került a római katolikus egyházközség tulajdonába, amit annak közösségi területén, a templomkertben helyeztek el.
A nagyhutai kereszt is előre felszentelt helyre került, bár okai a fentitől eltérőek. A római katolikus templom építése előtt már álló kereszt, a vallásgyakorlásban központi szerepet játszott. Mikor az egyházközség anyagi kerete lehetőséget adott templomépítésre a rendelkezésre álló telek korlátozott méretei miatt került át a temetőbe, temetői nagykereszt funkcióba.
Az objektumok (képes fák) esetenkénti végleges eltűnése sokak szerint az utolsó fázisa a vallásosságban betöltött szerepüknek. A gyűjtött anyag alapján erről a következő mondható: a képes fákról a szentképek eltűnése, nem eredményezi, hogy azok tisztelete rögtön teljes feledésbe merül. Míg vannak olyan vallásos emberek, akik élénken emlékeznek rájuk (a fákra, melyeken függtek), a hozzájuk kapcsolódó imákra, vallásos szokásokra, vagy gyermekkoruk vallásgyakorlatában azok szerepére, addig tovább élnek a mindennapi vallásos cselekvésekben. A kívülálló számára csak egy bozóttal benőtt fa, a népi emlékezetben élve – korábbi funkciója révén – ma is szentségi erővel rendelkezik. Ami a vallásgyakorlatban is megnyilvánul: az előtte elhaladó keresztet vet, rövid fohászt mond.

7. Az objektumok tisztelete

Az objektumok felszentelésük révén válnak a vallási kegyelet tárgyaivá. Ami nem formális aktus csupán: a szentelési szertartás megerősíti a hívő emberekben azok tiszteletét és a tisztelet tárgyának védelmét. A szentelés napját megjegyzik, általában renováltatását is annak évfordulójára teszik. Mellette elhaladva a tiszteletadás általános formája a keresztvetés, kalapemelés, amely gyakran rövid imával párosul. Ez ma már nem egyházilag előírt imát jelent*, az esetek többségében egyedi megfogalmazású.
Az objektumokon keresztül a szentség nyilatkozik meg, ebből adódóan a hívő ember számára a legnagyobb felháborodást az okozza, ha ezeket az objektumokat megrongálják. „A kereszt nemrégen lett állítva. Úgy jártunk vele, hogy Hollóházán csináltattak rá nagyon finom feszületet. Úgy tessék elképzelni, hogy lefűrészelték róla a feszületet, és elvitték egy reggel. Azért valaki jó pénzt kapott. Én meg mikor mentem a templomba – mer’ én takarítom a templomot, meg harangozok is – mondom: „Jé, innen valami hiányzik!” Ránézek a keresztre, hát üres a kereszt. Hát olyan rosszullét rám gyött. Hát még ezt is képes volt az illető elvinni?” (Saját gyűjtés. Nyíri 2000).
Valamikor a szakrális objektumok a falusi nép életében jelentősebb szerepet játszottak, azok az egyéni és közösségi élet színterei voltak. Erről tanúskodik a hozzájuk fűződő gazdag szokás és hiedelemvilág.
A feszületeket a hívek minden évben többször felkeresték, a szent és a profán időben egyaránt. Csoportosan búcsúk alkalmával, keresztjáró napokon, búzaszenteléskor, a májusi áhítatosságok idején és mindenszentekkor.
A búcsúsok a búcsújáróhelyhez menet minden keresztnél megálltak. Előttük imádkoztak, énekeltek. A nagycsütörtököt megelőző három nap az énekek és imádságok a keresztről és a feltámadásról szóltak. Nagyböjtben korábban minden szombaton a vecsernye után gyűltek össze a hívek, ami a fiatalok ismerkedésére is szolgált. Keresztutat, ahol kálvária nincs, a kereszteknél tartanak. A hollóházi kálvária megépülése előtt a füzériek a várudvaron lévő kereszthez járultak igazi keresztutat vállalva. Mindenszentekkor a halottak lelki üdvéért gyertyákat gyújtottak előttük. A temetői kereszt előtt misét is tartottak ezen a napon.
A búzaszentelést még a közelmúltban is sok helyen az út menti kereszteknél tartották, ahol erre lehetőség volt. A pap ilyenkor a szentelésen túl imádkozik a vetések és a földek gazdag terméséért, az elemi csapásoktól való megvédéséért is. Ezt követően a megszentelt búzából a hívek egy-egy marékkal téptek maguknak és hazavitték. A búzaszentelés szertartása ma már a templomban történik. A hívek az itt megszentelt búzát viszik haza.
A szokásokon kívül az objektumokhoz különféle – a szájhagyomány útján fennmaradt – történetek, elnevezések fűződnek. A népi emlékezetben tovább megmaradnak a kereszteknél, szobroknál történt csodák. „…Ennél a szobornál, igen. Több csoda is történt. Súlyos betegségben szenvedő emberek, falusiak és turisták gyógyultak meg a szobor előtt. Veszélyes útkanyarulatban egy alkalommal autóban utazó kirándulók előtt jelent meg, megakadályozva egy autószerencsétlenséget” (Saját gyűjtés. Filkeháza 2000).
A folklorizáció miatt azok sokszor kiszínesedve élnek az egyes emberek emlékezetében. „A háború után egy fiatal katonatiszt szerelmi bánatában belelőtt a keresztbe. Hogy rálőtt azon nyomban megfeketedett és meghalt. Kijöttek az orvosok, de már nem tudtak rajta segíteni. A golyó helye ma is látszik. Újításkor azt a részt nem hagytuk renováltatni, hogy mindig emlékeztesse az embereket” (Saját gyűjtés. Vilyvitány 2002).
Az elnevezések tekintetében, a kereszteket a település lakói általában azok helye szerint nevezik meg, pl. templomkertben álló kereszt, temetői kereszt, út menti kereszt N. felé stb. Ritka, hogy azokat az állíttató személy- vagy családneve után emlegetik. A területen ebből a szempontból egyedül Füzér képez kivételt, ahol a kereszteket Gábor-keresztként, Urbanovics-keresztként és Kálnásy-keresztként tartják számon.
A keresztállításon, Krisztus szenvedésének ábrázolásán túl a területen jelentős számú objektum utal a szentek, különösen Mária tiszteletére. Gyakori a keresztek alsó szárán Szűz Mária ábrázolása, valamint a talapzatba mélyítve a gyermek Jézussal és a piet$ jelenetben. Ezenkívül magánház udvarán önálló szoborfülkékbe állítva, valamint házoromzatba mélyítve látható. Mindkét esetben védő funkcióban azok az egyéni áhítat helyszínei.

V. Összegzés

Az általam végzett anyagfeltárás leíró jellegű feldolgozáson túl lehetőséget adott a felekezeti különbségeken nyugvó sajátosságok bemutatására is. Az anyagon belül módom volt elvégezni egyfajta tipologizálást. Foglalkoztam az objektumoknak a szent és a profán időben, az egyházi év és a mindennapok vallásgyakorlatában betöltött szerepével, mind az egyéni, mind a közösség vallási életben. Az ezeken túlmutató sajátosságokat összehasonlító vizsgálatokkal lehetne bemutatni.
Anyaggyűjtést kellene végezni a Hegyközt körülvevő tájakon, a Trianon előtt szervesen Magyarországhoz tartozó szomszédos tájegységeken (ma Szlovákia) és csak azután lehetne bizonyosan kijelenteni, hogy a Hegyköz mint földrajzi fogalom, mint néprajzilag leírható, felekezeti, etnikai sajátosságokkal rendelkező tájegység, nevezhető-e önállóan szakrális kistájnak.

Irodalom

Askercz Éva
1993     Barokk út menti szobrok Északnyugat-Magyarországon. A Kisalföld népi építészete. Szentendre–Győr, 385–394. p.

Barna Gábor
1987    Szakrális környezet tárgyai Kunszentmártonban. In Vallási néprajz 3. Budapest, 218–233. p.

Bartha Elek
1980     A hitélet néprajz vizsgálata egy zempléni faluban. Debrecen.
1990    A szakrális célú határbeli építmények funkcionális kérdései – keresztek, szobrok, kápolnák. Ház és Ember 6. Szentendre, 219–226. p.
1992     Vallásökológia. Szakrális ökoszisztémák szerveződése és működése a népi vallásosságban. Debrecen.

Bálint Sándor
1977       Ünnepi kalendárium I–II. Budapest.
1987     A magyar vallásos népélet kutatása. In Vallási néprajz 3. Budapest, 8–66. p.

Dobosy László
1991    Egyházi emlékek a Hangony-völgyben. Debrecen /Gömör Néprajza XXVIII./

Ebele Ferenc
1997     Magyarpolányi szobrok és keresztek. Polányi Hírmondó 5–6. Veszprém.

Farkas Irén
2001    Tizennyolcadik századi csíki faragott kőkeresztek. In Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5. I. kötet. Veszprém, 67–85. p.

Fekete János
1984    Kiskunfélegyházi útmenti keresztek. Ethnographia 95, 80–106. p.

Frisnyák Sándor
1995     Magyarország történeti földrajza. Budapest.
Györgyi Erzsébet
1978     A kultikus határbeli kisműemlékek kutatóinak I. nemzetközi konferenciája. Ethnographia 89, 125–126. p.

Józsa László
1999    Megszentelt kövek. Kápolnák, szobrok, keresztek és temetők Kunszentmártonban. Szeged /Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 4./

Körmendy József
1980    Keresztek a felsőőrsi határban. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. Veszprém, 147–158. p.

Lackovics Emőke, S.
1997    Csopak feszületei. Csopak története. A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 12. Veszprém, 537–540. p.

Liszka József
2000     Állíttatott keresztínyi buzgóságbul. Tanulmányok a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékeiről. Dunaszerdahely.

Márkusné Vörös Hajnalka
2001     Szabadtéri szakrális emlékek levéltári forrásai. In Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5. II. kötet. Veszprém, 317–329. p.

Paládi-Kovács Attila
1984a     Kulturális határok és kontaktzónák Észak-Magyarországon. In Kunt Ernő – Szabadfalvi József – Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Miskolc, 61–73. p.
1984b      Kárpátukrán telepek Észak-Magyarországon. In Kunt Ernő – Szabadfalvi József – Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon. Miskolc, 129–134. p.

Petercsák Tivadar
1978    Hegyköz. Miskolc.

Réthelyi Jenő
1984    Útszéli keresztek Keszthely környékén. Ethnographia 95, 53–79. p.

Roskovics Ignácz szerk.
1873    Ó hitű imádságos és énekeskönyv, az egy szent közönséges apostoli anyaszentegyház napkeleti vagyis görög rendje szerént görög- katholikus keresztények lelki épületére. Debreczen.

Süli-Zakar István
1980    Tokaj-Hegyalja és környékének népmozgalma 1787–1970 között. Borsodi Levéltári Évkönyv III. Miskolc, 35–76. p.

Sziklay János – Borovszky Samu
1896     Abaúj-Torna vármegye és Kassa. Budapest.

Szilágyi István
1980     Kálváriák. Budapest.
2001     A kálváriakutatás helyzete Magyarországon. In Népi vallásosság a Kárpát- medencében 5. I. kötet. Veszprém, 53–57. p.

Tamás Edit
1994    A Zempléni-hegység nemzetiségi viszonyainak változása a 18. századtól napjainkig. Szülőföldünk 21–22. Miskolc, 79–80. p.
1996     A szlovák–magyar–ruszin nyelvhatár a Történelmi Zemplén és Ung megyében. In Az interetnikus kapcsolatok kutatásainak újabb eredményei. Miskolc, 267–284. p.
1999    Zemplén vármegye népessége a XVIII–XIX. században. In Zemplén népessége, települései. Sárospatak, 265–297. p.

Tüskés Gábor
1977          Keresztek, feszületek, kálváriák. Ethnographia 88, 195–197. p.
1980    Útmenti és temetői kőfeszületek Abaliget-Orfű környékén. Ethnographia 91, 98–113. p.

Udvari István
1984    Kvesztára vonatkozó XVIII. századi zempléni adatok. Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXIV. Miskolc, 45–54. p.
1994    Ruszinok a XVIII. században. Történelmi és művelődési tanulmányok. Nyíregyháza /Vasvári Pál Társaság Füzetei 9./

Vajkai Aurél
1939    Adatok a népi orvosláshoz a Bakony-Balaton vidékén. Ethnographia 50, 65–68. p.

Varga Zsuzsanna
Szakrális emlékek. Budapest /Kérdőívek és gyűjtési útmutatók 8./

Zakariás Erzsébet
1994    Útmenti keresztek Baróton. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 2. Kolozsvár, 166–179. p.