Bárth Dá­ni­el szerk.: Ün­nep­lõ. Írá­sok Vere­bé­lyi Kin­csõ szü­le­tés­nap­já­ra

Bu­da­pest: EL­TE BTK Folk­lore Tan­szék 2005, 517 p. /Folcrolistica 9./ ISSN 0139-2069

Az Eöt­vös Lo­ránd Tu­do­mány­egye­tem Nép­raj­zi In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­ját, Vere­bé­lyi Kin­csőt kö­szön­tő, a mű­faj­ra jel­lem­ző, kö­te­le­ző­nek is mi­nő­sít­he­tő Tab­u­la Grat­u­la­to­ri­a-­val kez­dő­dik, ahol ma­gyar és kül­föl­di nép­rajz­ku­ta­tók és nép­raj­zi tár­sa­sá­gok, il­let­ve in­té­ze­tek gra­tu­lál­nak a pro­fes­­szor­as­­szony ed­di­gi mun­kás­sá­gá­hoz. A cur­ri­cu­lum vitaet és az élet­raj­zot 18 ol­da­las tu­do­má­nyos bib­li­og­rá­fia kö­ve­ti, amely az ün­ne­pelt ál­tal írt, vagy szer­kesz­tett köny­vek jegy­zé­két, ta­nul­má­nya­it, nép­sze­rű­sí­tő cik­ke­it, könyv­is­mer­te­té­se­it és for­dí­tá­sa­it tar­tal­maz­za.
A kö­tet te­ma­ti­kus fel­épí­té­se meg­le­he­tő­sen szer­te­ága­zó, ami Vere­bé­lyi Kin­cső tu­do­má­nyos élet­út­já­ból kö­vet­ke­zik. Az aláb­bi té­ma­kö­rök­ből ta­lá­lunk ér­dek­fe­szí­tő írá­so­kat: Szo­kás­vi­lág, Hit­vi­lág, Film­vi­lág, Eu­ró­pa – Nagy­vi­lág és A mű­vé­szet vi­lá­ga. Te­hát, mint az ün­ne­pelt mun­kás­sá­ga, ez is e szé­les ho­ri­zon­tot kö­ve­ti. Hi­szen a több mint ne­gyed­szá­za­dos egye­te­mi ok­ta­tói te­vé­keny­ség­ben a nép­szo­kás, a nép­mű­vé­szet és a nép­hit tan­tár­gya­kat más­kép­pen ta­ní­tot­ta a Folk­lore Tan­szé­ken, mint elő­dei, iga­zod­va az új eu­ró­pai áram­la­tok­hoz.
A Szo­kás­vi­lág cí­mű fe­je­zet­ben, a nyolc ta­nul­mány kö­zött ta­lá­lunk gon­do­la­to­kat a II. Nem­zet­kö­zi Bá­ba­kon­fe­ren­ci­á­ról, Deáky Zi­ta tol­lá­ból, Zsig­mond Győ­ző egy le­tű­nő­ben lé­vő me­ző­sé­gi szo­kás­ról ad szá­mot, mely­nek ne­ve ki­a­bá­lás a hegy­be, Gá­bor­ján Alice egy ké­sői hír­adást kö­zöl a szla­vó­ni­ai ma­gya­rok el­ső vi­lág­há­bo­rú előt­ti vi­se­le­té­ről, Bárth Dá­ni­el Tisza­alpárt mu­tat­ja be a lo­ká­lis ün­ne­pek és a tör­té­ne­ti tu­dat szem­szö­gé­ből. Ol­vas­ha­tunk még itt if­jú­sá­gi kul­tú­ra­ku­ta­tás­ról (Sza­pu Mag­da), a für­dő­szo­ba funk­ci­ó­i­nak meg­vál­to­zá­sá­ról (Czingel Szil­via), Körös­fői la­ko­da­lom­ról (Nagy Ilo­na) és kop­ja­fák­ról, mint nem­ze­ti szim­bó­lu­mok­ról is (L. Ju­hász Ilo­na).
A Hit­vi­lág cí­mű fe­je­zet­ben szin­tén nyolc ta­nul­mány ka­pott he­lyet. Az egyik­ben Ujváry Zol­tán Kan­dra Kabos mun­kás­sá­gá­ról szól, Sza­bó Irén a kéz ima­gesz­tu­sa­i­ról ír, Bartha Elek­től a kár­pát­al­jai gö­rög ka­to­li­kus te­me­tők nép­raj­zá­hoz ka­punk ada­to­kat, Ke­szeg Vil­mos pe­dig egy csa­lád ron­tás­ese­tét mu­tat­ja be. Ta­lá­lunk to­váb­bá elem­zést a meg­vál­tás út­já­ról XIX. szá­za­di ké­pe­ken (Szi­ge­ti Je­nő), írást a csényei Má­ri­á­ról és kál­vá­ri­á­ról, mint né­pi szak­rá­lis em­lék­ről (Ba­lázs Gé­za), a Víz­ke­reszt­ről és Szent Györ­gy nap­já­ról Gyimes­közé­plokon (Pócs Éva), és a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ál­lít­ta­tá­si oka­i­ról (Liszka Jó­zsef).
A Film­vi­lág fe­je­ze­té­ben há­rom ta­nul­mány van: Hop­pál Mi­hály a mé­dia folk­lór­ral, sá­má­ni tech­ni­kák­kal és vir­tu­á­lis hí­rek­kel fog­lal­ko­zik, Tari Já­nos a film­időt vizs­gál­ja a nép­raj­zi fil­mek­ben, Andreas C. Bim­mer pe­dig né­met nyel­ven tu­dó­sít Inge­borg Weber-Kellermann is­ko­lá­já­ról és nép­raj­zi film­je­i­ről.
Az Eu­ró­pa – Nagy­vi­lág cí­mű fe­je­zet­ben fran­cia, né­met, an­gol és ma­gyar nyel­vű ta­nul­má­nyo­kat ta­lá­lunk, ös­­sze­sen nyolc szer­ző­től. Voigt Vil­mos a ha­gyo­má­nyos ma­gyar kul­tú­rát mu­tat­ja be az Eu­ró­pai Unió ka­pu­já­ban, Dankó Im­re a deb­re­ce­ni ori­en­ta­lis­ta is­ko­la kez­de­te­i­vel és Fi­ók Kár­oly mun­kás­sá­gá­val fog­lal­ko­zik, Siegfried Beck­er a vi­rág­szim­bo­li­ká­ról ír a mar­bur­gi mar­ga­ré­ta­nap kap­csán, Michèle Simon­sen a hold he­lyét ke­re­si a tra­dí­ci­ó­ban, míg Kemény­fi Ró­bert az eu­ró­pai kis­seb­sé­gek el­osz­lá­sát vizs­gál­ja. Fog­lal­koz­nak még az örö­költ kul­tú­rá­val és az örö­költ et­no­ló­gi­á­val (Jocelyne Bonnet-Carbonell), és a je­lek per­ver­zi­ó­i­val a szláv Draku­la kap­csán (Dagmar Burkhart), va­la­mint az­zal, hogy be­épül­het-e a po­pu­lá­ris kul­tú­ra az örök­ség­be (Sébastien Fournier).
Az ötö­dik és egy­ben utol­só fe­je­zet A mű­vé­szet vi­lá­ga, mely­ben Ti­ha­nyi Lász­ló a mai ma­gyar ze­nét és a ma­gyar ze­nei ha­gyo­mányt ha­son­lít­ja ös­­sze, Kár­pá­ti Já­nos a ze­ne­tör­té­ne­tün­ket he­lye­zi eu­ró­pai ös­­sze­füg­gé­sek­be, Tari Luj­za a pasz­toral egy faj­tá­já­val fog­lal­ko­zik, Leon­ty­ij Taragup­ta az észa­ki han­ti nép­köl­té­szet­ről ír a be­széd­in­to­ná­ció alap­ján, míg Fe­jős Zol­tán a muze­oló­gia tárgy­kö­ré­ből me­rít­ve, a ma­tyók és Me­ző­kö­vesd kér­dé­se­it fe­sze­ge­ti. E fe­je­zet­ben Sáf­rány Zsu­zsa jó­vol­tá­ból ki­de­rül az is, ki volt Tüttő Gyu­ri, to­váb­bá a jel és for­ma ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­ge­i­ről is szó esik (Kelényi Györ­gy), il­let­ve a nép­mű­vé­szet al­ko­tói sza­bad­sá­gá­ról és a szim­met­ria el­vé­nek ér­vé­nye­sü­lé­sé­ről is (Gráfik Im­re).
Bárth Dá­ni­el igen jól vá­lo­ga­tott, igé­nyes ta­nul­mány­kö­te­tet szer­kesz­tett, mel­­lyel nem­csak Vere­bé­lyi Kin­csőt kö­szönt­he­ti, ha­nem az ol­va­sót is meg­ör­ven­dez­te­ti.