Obu­chová, Viera – Holèík, Šte­fan: Cin­torín pri Kozej bráne

Bratislava: Al­bert Marenèin Vyda­vate¾st­vo PT 2006, 238 p., ill. /Edícia Bratisla­va – Press­burg/ ISBN 80-88912-89-X

A tör­té­nel­mi te­me­tők do­ku­men­tá­lá­sá­nak kér­dé­se már jó ide­je na­pi­ren­den sze­re­pel Eu­ró­pa-szer­te, kü­lön­bö­ző fó­ru­mo­kon sür­ge­tik fel­dol­go­zá­su­kat és vé­del­mü­ket. Po­zsony vo­nat­ko­zá­sá­ban há­rom ko­mo­lyabb mun­ká­ról van tu­do­má­sunk: Dr. Robert Neu­mann az 1942-ben fel­szá­molt ré­gi zsi­dó te­me­tő fel­ira­ta­it je­gyez­te le, és az ak­kor ott ta­lál­ha­tó va­la­men­­nyi (1479) epi­tá­fi­um hé­ber szö­ve­gét is le­for­dí­tot­ta né­met nyelv­re. A vá­ros je­len­leg leg­ré­gibb te­me­tő­jét, az And­rás-te­me­tőt dol­goz­ta fel Obu­chová Viera tör­té­nész a kö­zel­múlt­ban (ez meg is je­lent 2004-ben), 2006-ban pe­dig a fen­tem­lített Obu­chová Viera Holèík Šte­fan po­zso­nyi tör­té­nész­­szel kö­zö­sen egy má­sik ré­gi po­zso­nyi te­me­tő, a Kecs­ke ka­pui evan­gé­li­kus te­me­tő­ről je­len­te­tett meg egy kö­zös mun­kát. Rész­le­te­sen és gaz­da­gon il­luszt­rál­va mu­tat­ják be a te­me­tő tör­té­ne­tét, va­la­mint köz­lik hí­res em­be­rek nyug­he­lyét je­lö­lő, va­la­mint az ál­ta­luk mű­vé­sze­ti szem­pont­ból fon­tos­nak ítélt sír­em­lé­kek lis­tá­ját is (kö­zel 300 ilyen le­írás­ról van szó). A sír­em­lé­ke­ken túl sze­re­pel­nek a kö­tet­ben a te­me­tő te­rü­le­tén ma is meg­ta­lál­ha­tó, il­let­ve egy­kor ott ál­ló épít­mé­nyek (pl. ra­va­ta­lo­zó, ká­pol­na, te­me­tő­őr la­ká­sa stb.) fény­ké­pei, va­la­mint ezek tör­té­ne­te, s a szer­zők több te­me­tőt áb­rá­zo­ló ré­gi tér­ké­pet és fény­ké­pet is kö­zöl­nek.
A szó­ban for­gó Kecs­ke ut­cai te­me­tőt a 18. szá­zad vé­gén az evan­gé­li­kus hit­köz­ség hoz­ta lét­re a vá­ros evan­gé­li­ku­sok ál­tal la­kott ne­gye­dé­ben, a kö­zel­ben ta­lál­ha­tók az evan­gé­li­kus temp­lo­mok, va­la­mint az egy­ko­ri evan­gé­li­kus lí­ce­um és kór­ház is. A sír­ker­tet lé­nye­gé­ben a Me­gye-tér, a Szá­raz-vám, a Cö­löp­ve­rő (Palisády), a va­la­mint a je­len­le­gi Šulek, va­la­mint s Kecs­ke ut­ca ha­tá­rol­ja kö­rül. A fenn­ma­radt ik­ta­tó­köny­vek ta­nú­sá­ga sze­rint 1876 au­gusz­tu­sá­tól 1950 no­vem­be­ré­ig a gye­re­kek­kel együtt 6 753 sze­mélyt te­met­tek ide. Az újabb ku­ta­tá­sok sze­rint azon­ban egy má­sik nyil­ván­tar­tás­nak is len­nie kel­lett, mi­vel több most is meg­ta­lál­ha­tó sír­em­lé­ken ol­vas­ha­tó ne­vek az ik­ta­tó­könyv­ben nem sze­re­pel­nek. Je­len­leg – be­le­szá­mít­va a 150 gyer­mek­sírt is – kö­rül­be­lül 4000 sír­hely ta­lál­ha­tó a te­me­tő­ben. Mi­vel a vo­nat­ko­zó do­ku­men­tu­mok – ik­ta­tó­köny­vek – hi­á­nya mi­att az 1876 előt­ti ada­tok nem is­me­re­te­sek, csak fel­té­te­lez­he­tő, hogy eb­ben a te­me­tő­ben az 1783-tól 1950-ig ter­je­dő idő­szak­ban kö­rül­be­lül 20 000 el­huny­tat he­lyez­het­tek örök nyu­ga­lom­ra.
Po­zsony­ban a szó­ban for­gó Kecs­ke ka­pui te­me­tőn kí­vül még egy má­sik tör­té­nel­mi pro­tes­táns te­me­tő is lé­te­zett (a Blu­men­táli te­me­tő), ame­lyet 1778-ban hoz­tak lét­re a ré­csei vám­nál, s aho­vá egé­szen 1960-ig te­met­kez­tek.
Mi­vel a vá­ros ka­to­li­kus te­me­tő­i­ben más val­lá­sú­ak nem te­met­kez­het­tek, a fent em­lí­tett Blu­men­táli és a Kecs­ke ut­cai te­me­tő­be ke­rül­tek más pro­tes­táns val­lá­sú el­huny­tak is, mint pl. kál­vi­nis­ták, a Cseh Test­vé­ri­ség, az ang­li­kán egy­ház tag­jai, va­la­mint a pra­vosz­lá­vok és az ate­is­ták is.
A Kecs­ke ut­cai te­me­tő­re jel­lem­ző, hogy a csa­lá­dok csak rit­ka eset­ben ke­rül­tek egy hely­re. En­nek oka, hogy a sír­he­lye­ket egy­más után kel­lett „elfoglal­ni“, így az öz­vegy – amen­­nyi­ben nem vál­tot­ta meg elő­re a sír­he­lyet – a te­me­tő tá­vo­lab­bi ré­szé­be ke­rült, a gye­re­kek, vagy uno­kák úgy­szin­tén. E te­me­tő­vel kap­cso­lat­ban fon­tos meg­em­lí­te­nünk, hogy még ez el­ső vi­lág­há­bo­rút meg­elő­ző­en Po­zsony te­rü­le­tén itt ke­rült sor el­ső al­ka­lom­mal ur­nás te­met­ke­zés­re. A szer­zők rá­mu­tat­nak ar­ra a gya­kor­lat­ra, mi­sze­rint a ré­gi, már nem gon­do­zott sí­rok­ról új­ra fel­hasz­nál­ták a sír­em­lé­ke­ket. A te­me­tőt gon­do­zó vál­la­lat 1945 után új­ra ér­té­ke­sí­tet­te eze­ket, ter­mé­sze­te­sen a tet­sze­tő­sebb és idő­ál­lóbb, va­la­mint a mű­vé­szi ki­vi­te­le­zé­sű al­ko­tá­so­kat.
A szer­zők fel­hív­ják a fi­gyel­met egy, a te­me­tő II. szá­mú szek­to­rá­ban 1945 után új­ra fel­hasz­nált sír­em­lék­re, amely ere­de­ti­leg a te­me­tő tá­vo­lab­bi ré­szé­ben állt. A je­len­leg Pietro­vá, szül. Murtinová Má­ria nyug­he­lyét je­lö­lő sír­em­lék egy­kor Elias Kriebel po­zso­nyi né­met pol­gár sír­ját je­löl­te, s né­met fel­ira­ta volt. An­nak a terv­nek az alap­ján ké­szült, ame­lyet 1801 és 1803 kö­zött Stutt­gart­ban ké­szí­tet­tek (a szer­zők köz­lik a sír­em­lék­ről ké­szült raj­zot is), még­pe­dig a würt­tem­ber­gi fe­je­de­lem II. Fri­gyes meg­bí­zá­sá­ból, aki az 1801-ben el­hunyt ba­rát­já­nak, Karl von Zep­pe­lin gróf­nak szán­dé­ko­zott mél­tó em­lé­ket ál­lí­ta­ni. A sír­em­lék ter­vé­nek el­ké­szí­té­sé­vel az ab­ban az idő­ben a Stutt­gart­ban te­vé­keny­ke­dő két ud­va­ri szob­rá­szát: Johann Hein­rich Daneck­ert és Phillipp Jakob Schef­fauert bíz­ta meg. A fe­je­de­lem Daneck­ert ter­ve­it fo­gad­ta el, a Schef­fauer ál­tal ter­ve­zett sír­em­lék gipsz­ből ké­szült 78 cm-es mo­dell­je azon­ban meg­ma­radt, s a Stutt­gart­ban meg­je­le­nő Mor­gen­blatt für gebildete Stande c. pe­ri­o­di­ká­ban 1807-ben le is kö­zöl­ték. A raj­ta sze­rep­lő né­met szö­veg (Bis zum Wieder­se­hen jen­seits fli­est um Ihm die Thräne is szó sze­rint sze­re­pel a Kecs­ke ka­pui te­me­tő­ben ál­ló sír­em­lé­ken.
A te­me­tő több sír­em­lék­ét is je­les kép­ző­mű­vé­szek ter­vez­ték és ki­vi­te­lez­ték, töb­bek közt Rigele Ala­jos szob­rász­mű­vész né­hány al­ko­tá­sa is meg­ta­lál­ha­tó kö­zöt­tük.
A kö­tet­ben sze­rep­lő 262 sír­em­lék rész­le­tes le­írá­sa mel­lett a ne­ves sze­mé­lyi­sé­gek ese­té­ben meg­ta­lál­juk azok rö­vid élet­raj­zát, va­la­mint te­vé­keny­sé­gük­kel kap­cso­la­tos do­ku­men­tu­mo­kat, il­let­ve fény­ké­pe­ket is.
A be­mu­ta­tott ki­ad­vány az Edí­cia Bratisla­va – Press­burg könyv­so­ro­zat­ban lá­tott nap­vi­lá­got, ame­lyet az­zal a cél­lal in­dí­tot­tak út­já­ra, hogy Po­zsony tör­té­ne­tét be­mu­ta­tó mun­ká­kat je­len­tes­sen meg. Az ed­dig ki­adott kö­te­tek közt szá­mos, ko­ráb­ban már pub­li­kált mun­ka is sze­re­pel, mint pl. Karl Beny­ovszky: Prechádz­ka starým Preš­porkom [Sé­ta a ré­gi Po­zsony­ban], vagy pl. Ort­vay Ti­va­dar Po­zsony vá­ros ut­cá­it és te­re­it be­mu­ta­tó Ulice a námes­tia Bratislavy cím­mel ed­dig meg­je­lent 4 kö­te­te. Mi­vel e ki­adói vál­lal­ko­zás cél­ja egy haj­da­nán 3 nyel­vű vá­ros kul­tu­rá­lis ér­té­ke­i­nek be­mu­ta­tá­sa, nem na­gyon ért­he­tő, hogy a könyv­so­ro­zat cí­mé­ben a Bratisla­va – Press­burg vá­ros­ne­vek mel­lett mi­ért nem ka­pott he­lyet a Po­zsony is.