Scharfe, Martin: Menschenwerk. Erkundungen über Kultur

Köln–Weimar–Wien: Böhlau 2002, 387 p. ISBN 3-412-14201-8

Szá­mos tu­do­mány gya­kor­la­tá­ban (de még in­kább az el­mé­le­té­ben) új­ra és új­ra fel­buk­kan a kul­tú­ra ér­tel­me­zé­sé­nek az igé­nye. Azt hi­szem, nem já­rok túl mes­­sze az igaz­ság­tól, ha azt mon­dom, hogy ép­pen ez a je­len­ség az (de min­den bi­zon­­nyal az egyik olyan je­len­ség a ke­vés kö­zül), ame­lyik a leg­töb­bet fog­lal­koz­tat­ta tu­do­má­nyos disz­cip­lí­nák tu­cat­ja­i­nak leg­jobb­ja­it. Meg­szám­lál­ha­tat­lan le­írá­si kí­sér­let, de­fi­ní­ció szü­le­tett gya­kor­la­ti­lag az ókor­tól nap­ja­in­kig. Ezek, hol egy­mást ki­egé­szí­tik, egy­más­ba si­mul­nak, hol hom­lo­ke­gye­nest más szem­szög­ből, ér­tel­me­zik azt a va­ló­ban ne­he­zen meg­fog­ha­tó va­la­mit, amit ne­mes egy­sze­rû­ség­gel kul­tú­rá­nak mon­dunk. Ha az em­ber a leg­utób­bi évek­ben ma­gyar, szlo­vák vagy cseh nyel­ven meg­je­lent, a kul­tú­ra fo­gal­má­val, lé­nye­gé­vel, ere­de­té­vel fog­lal­ko­zó, ren­de­sen kül­föl­di, te­hát for­dí­tott mun­ká­kat csak fe­lü­le­te­sen is át­te­kin­ti, ak­kor – hogy csak né­hány jel­lem­zőt em­lít­sek – Ruth Bene­dic­t, T. S. Eliot, Jurij Lot­man, Georg Sim­mel és Dan Sper­ber kö­te­te­it ve­he­ti kéz­be. A kér­dés irán­ti ér­dek­lő­dés te­hát je­len­tős­nek mond­ha­tó.
Mar­tin Scharfe a mar­bur­gi egye­tem pro­fes­­szo­ra mel­les­leg (il­let­ve hát nem is an­­nyi­ra mel­les­leg!) Her­mann Bausinger ta­nít­vá­nya, a tübin­geni is­ko­la tag­ja nagy fá­ba vág­ta a fej­szé­jét, ami­kor a kul­tú­ra­ér­tel­me­zé­se­ket vé­gig­ol­vas­va, azok ta­nul­sá­ga­it fi­gye­lem­be vé­ve meg­kí­sé­rel­te a ma­ga kul­tú­ra­el­mé­le­tét lét­re­hoz­ni. E több éves, egye­te­mi elő­adá­so­kon és sze­mi­ná­ri­u­mo­kon (is) ér­lelt és tesz­telt mun­ka vas­kos kö­tet­ben lá­tott nap­vi­lá­got.
Scharfe te­hát a klas­­szi­ku­sok ta­nul­má­nyo­zá­sá­ból in­dul ki. Mi a kul­tú­ra? – te­szi fel a kér­dést és meg­vizs­gál­ja, rész­le­te­sen elem­zi, mi­lyen vá­la­szok­kal kí­sér­le­te­zett Karl Pop­per és mi­lye­nek­kel Sig­mund Fre­ud. Hogy vé­le­ke­dett a kér­dés­ről Friedrich Schil­ler és ho­gyan Immanuel Kant vagy Karl Max, il­let­ve Friedrich Nietz­sche. Ezek­re a ta­pasz­ta­la­tok­ra ala­poz­va fej­ti ki sa­ját el­kép­ze­lé­sét, amit egé­szen rö­vi­den tán úgy le­het­ne ös­­sze­fog­lal­ni, hogy Scharfe el­ső­sor­ban a kul­tú­ra ke­let­ke­zé­si kö­rül­mé­nye­i­nek is­me­re­té­ben vé­li a kul­tú­ra lé­nye­gé­nek a meg­ra­gad­ha­tó­sá­gát. Men­schen­werk – ve­tí­ti elő­re a vá­laszt a könyv cí­me, ami „em­be­ri mû­vet” je­lent a szó leg­tá­gabb ér­tel­mé­ben. A ma­gas és „al­sóbb­ren­dû” mû­vé­sze­tek iránt ugyan­úgy ér­dek­lő­dést mu­tat, mint a nyelv, az épí­té­szet, a szo­ká­sok, vi­sel­ke­dé­si nor­mák, a fé­le­lem és erő­szak, a ter­mé­szet­tel szem­ben ki­ala­kí­tott vi­szony stb. irán­t. Vis­­sza­ju­tot­tunk ez­zel a tylori de­fi­ní­ci­ó­hoz? Ezt az utób­bi kér­dést vi­szont ne ez a re­cen­zió dönt­se el. Mar­tin Scharfe gon­do­lat­éb­resz­tő, oly­kor vi­tá­ra sar­kal­ló, de min­den­kép­pen elő­re­mu­ta­tó köny­vé­nek egy ma­gyar for­dí­tá­sa el­len­ben a mi el­mé­le­ti ér­zé­keny­sé­günk­re (ér­zé­ket­len­sé­günk­re?) is jó­té­kony ha­tást gyako­rol­hat­na…