péntek, június 25, 2021

Dr. Ján Botík pro­fes­­szor, a szlo­vák nép­rajz­tu­do­mány ki­ma­gas­ló alak­ja, a Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság tisz­te­le­ti tag­ja egy igen si­ke­res élet­pá­lya újabb for­du­ló­pont­já­hoz ér­ke­zett. 1938. no­vem­ber 13-án szü­le­tett Gorna Mitropol­ja fa­lu­ban, Bul­gá­ri­á­ban. Szü­lei a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után, az 1940-es évek vé­gén re­pat­ri­ál­tak a bul­gá­ri­ai szlo­vák di­asz­pó­rá­ból az ak­ko­ri Cseh­szlo­vá­ki­á­ba.
Ki­te­le­pí­tett ma­gyar csa­lád el­ha­gyott por­tá­já­ra ke­rül­tek Nagysal­ló (Tekovské Lužany) kö­ze­lé­ben, ahol a még gyer­mek Janko elő­ször is­mer­ke­dett a ma­gyar szó­val. Is­ko­lai, egye­te­mi ta­nul­má­nya­i­nak be­fe­je­zé­se után a po­zso­nyi egye­tem nép­raj­zi tan­szé­kén kezd­te el ku­ta­tói, ok­ta­tói pá­lya­fu­tá­sát (1963–1967), majd a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Nép­raj­zi In­té­ze­té­ben foly­tat­ta év­ti­ze­de­kig (1968–1988).
Mi 1969. ok­tó­be­ré­ben is­mer­tük meg egy­mást a Szov­jet Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Nép­raj­zi In­té­ze­té­nek Ung­vá­ron tar­tott ún. Összszövet­sé­gi Nép­raj­zi Kon­fe­ren­ci­á­ján, ahol in­té­ze­tünk ki­kül­de­té­sé­ben mind­ket­ten elő­adást tar­tot­tunk ékes orosz nyel­ven. Ján Botík fő ku­ta­tá­si te­rü­le­te ak­ko­ri­ban még a szlo­vák né­pi épí­té­szet és a ha­gyo­má­nyos csa­lád­for­ma, ro­kon­sá­gi rend­szer volt. A kon­fe­ren­ci­át kö­ve­tő au­tó­bu­szos ki­rán­du­lá­son, a Tur­ja-völ­gyi nép­raj­zi ob­jek­tu­mok (há­zak, csű­rök, aborák és ár­bo­cos szé­na­bog­lyák, ágas­bo­gas oszrók és szé­na­szá­rí­tó áll­vá­nyok) fény­ké­pe­zé­se köz­ben de­rült ki, hogy szlo­vák kol­lé­gánk tud né­hány szót ma­gya­rul. Oro­szul fo­lya­ma­to­sab­ban fe­jez­te ki ma­gát, de az orosz tár­sal­gás­ban meg mi vol­tunk já­rat­la­nok Filep An­tal­lal, s a hoz­zánk csat­la­ko­zott két NDK-s né­met kol­lé­gá­val. Ott is­mer­ked­tünk ös­­sze Ion Vladuþi­u, er­dé­lyi (maroslu­dasi) szár­ma­zá­sú ro­mán kol­lé­gánk­kal (aki ki­vá­ló­an be­szélt ma­gya­rul) és né­hány bol­gár és len­gyel pá­lya­tár­sunk­kal is. Ides­to­va negy­ven esz­ten­de­je an­nak, hogy meg­is­mer­ke­dünk és ös­­sze­ba­rát­koz­tunk.
Ta­lán en­nek a meg­is­mer­ke­dés­nek is sze­re­pe volt ab­ban, hogy Ján Botík a kö­vet­ke­ző év­ben ma­gyar nyelv­tan­fo­lya­mon fej­lesz­tet­te to­vább ak­kor még hi­á­nyos nyelv­tu­dá­sát, majd a Szlo­vák és a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia kö­zöt­ti egyez­mény ke­re­té­ben hos­­szú ta­nul­mány­út­ra ér­ke­zett Bu­da­pest­re. Az Aka­dé­mia Nép­raj­zi In­té­ze­té­ben én vál­lal­tam a pat­ro­ná­lá­sát, se­gí­tet­tem ne­ki ügyei in­té­zé­sé­ben. Úgy adó­dott, hogy az MTA ab­ban a ház­ban bé­relt szá­má­ra szo­bát, ame­lyik­ben mi la­kunk a csa­lá­dom­mal. Így az­tán nem­csak az in­té­zet­ben, de azon kí­vül is so­kat vol­tunk együtt és Janko Botík egy­re job­ban ér­tet­te a ma­gyart szó­ban és írás­ban. Né­hány­szor nép­raj­zi gyűj­tő­út­ra is si­ke­rült ko­csit sze­rez­nem, s együtt lá­to­gat­tuk meg a Pi­lis-hegy­ség szlo­vák fal­va­it. Egy-­e­gy al­ka­lom­mal Lami Ist­ván­nal ki­rán­dul­tak Acsára (Galga-völgy) és al­föl­di jel­le­gű szlo­vák te­le­pü­lé­sek­re. Ak­kor is­mer­ke­dett meg Krupa And­rás­sal is!
Az MTA Nép­raj­zi In­té­ze­té­nek el­ső szá­mú fel­ada­ta ak­ko­ri­ban a Ma­gyar Nép­raj­zi Le­xi­kon meg­írá­sa volt, amin Ortu­tay Gyu­la ve­ze­té­sé­vel dol­go­zott az egész kol­lek­tí­va. A fi­a­tal Jan Botíkot na­gyon ér­de­kel­ték, mind a Ma­gyar Nép­raj­zi At­lasz, mind a Ma­gyar Nép­raj­zi Le­xi­kon ter­ve­ze­tei, ki­vi­te­le­zés­ének mun­ká­la­tai. So­kat kér­de­zett a lo­ká­lis, re­gi­o­ná­lis ke­re­te­zé­sű, sok te­rep­mun­kát igény­lő nép­raj­zi vál­lal­ko­zá­sok­ról is. Fő­ként a „pa­lóc mo­no­grá­fia” ter­ve­ze­té­ről és a Bör­zsöny-hegy­ség vi­dé­kén vég­zett te­rep­mun­ká­ról tud­tam tá­jé­koz­tat­ni. El­ső hos­­szabb nép­raj­zi ol­vas­má­nya ma­gyar nyel­ven Kósa Lász­ló és Sze­merkényi Ág­nes: Apá­ról fi­ú­ra cí­mű köny­ve volt. En­nek a könyv­nek a fel­fo­gá­sa, az egész Kár­pát-me­den­cé­re, a tel­jes ma­gyar nyelv­te­rü­let­re ki­ter­je­dő ke­re­te­zé­se, a nép­ha­gyo­mány­ok és a nem­ze­ti kul­tú­ra kap­cso­ló­dá­sa­it fel­mu­ta­tó tö­rek­vé­se na­gyon meg­ra­gad­ta. Ér­zé­kel­te, hogy a nép­raj­zi je­len­ség­vi­lág ku­ta­tá­sát hi­ba len­ne or­szág­ha­tár­ok­hoz köt­ni. He­lye­sebb a po­li­ti­kai ha­tá­ro­kon túl­lép­ve, egy-­e­gy et­ni­kum egész nyelv­te­rü­le­té­re ki­ter­jesz­te­ni, s az együtt élő né­pek, nyel­vek szo­ros kap­cso­lat­rend­sze­rét, foly­to­nos köl­csön­ha­tá­sát szem előtt tart­va meg­va­ló­sí­ta­ni. Már az 1970-es évek ele­jén fel­kel­tet­ték ér­dek­lő­dé­sét a Kri­te­ri­on ki­adá­sá­ban meg­je­lent ma­gyar nép­raj­zi köny­vek és az Új­vi­dé­ki Egye­te­men ki­adott Hun­ga­ro­ló­gi­ai Köz­le­mé­nyek. Már ak­kor meg­fo­gal­maz­ta, hogy ha­son­ló nép­raj­zi ku­ta­tá­so­kat kell vé­gez­ni a Ma­gyar­or­szá­gon, a Vaj­da­ság­ban, il­let­ve Ro­má­ni­á­ban, a Kár­pát­al­ján, Bul­gá­ri­á­ban és Ame­ri­ká­ban élő szlo­vák kö­zös­sé­gek kö­ré­ben, s ha­son­ló ki­ad­vány­ok szük­sé­ge­sek azok etnikus kul­tú­rá­já­ról, nyel­vi sa­ját­sá­ga­i­ról is.
Ján Botík min­dig vi­lá­go­san lát­ta, hogy a nem­ze­ti­sé­gek, et­ni­kai és nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek ku­ta­tá­sa olyan tu­do­má­nyos ér­dek, amely­től ide­gen min­den nem­ze­ti el­fo­gult­ság és elő­í­té­le­tes­ség. A kül­föld­ön élő szlo­vák­ság és a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban élő nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek nép­raj­zi ku­ta­tá­sát egy­aránt fon­tos­nak, ugyan­azon irány­zat, tu­do­má­nyos tö­rek­vés két egy­mást fel­té­te­le­ző, egy­mást ki­egé­szí­tő fe­lé­nek tar­tot­ta. Kez­det­től fog­va ez a nyi­tott gon­dol­ko­dás volt kö­zöt­tünk a ro­kon­szenv és a ba­rát­ság alap­ja, leg­főbb té­nye­ző­je. Janko ba­rá­tom a szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­sé­gek, köz­tük a ma­gya­rok nép­raj­zi ku­ta­tá­sá­ra már az 1970-es évek­ben is ha­tás­sal tu­dott len­ni. A SAV Národopis­né Ustav tu­do­má­nyos tit­ká­ra­ként ő fo­gad­ta az aka­dé­mi­ai cse­re­egyez­mény ke­re­té­ben szlo­vá­ki­ai ta­nul­mány­út­ra ér­ke­ző ma­gyar kol­lé­gák több­sé­gét. Ne­kem is ő volt a men­to­rom az 1972-ben egész Dél-Szlo­vá­ki­á­ra ki­ter­je­dő, majd az 1978-ban, 1979-ben és 1980-ban a tör­té­ne­ti Gömör me­gyé­re kor­lá­to­zott te­rep­ku­ta­tá­sa­im hi­va­ta­li ügy­in­té­zés­ében. Fi­gyel­me nem kor­lá­to­zó­dott az ad­mi­niszt­rá­ci­ó­ra. Em­lé­ke­ze­tes ba­rá­ti gesz­tu­sa volt, ami­kor sa­ját ko­csi­já­val egész na­pos ki­rán­du­lást tett ve­lem a szen­ci ta­vak érin­té­sé­vel Nagy­szom­bat­ba, ahol ak­kor már idő­sö­dő, de még ker­tész­ke­dő, pa­lán­ta­ne­ve­lő szü­le­i­nek is be­mu­ta­tott, majd a Kiskár­pá­tokon át­kel­ve a Búr­me­ző­re. Vé­gül Ma­lac­ka és a ha­bán ha­gyo­má­nyú Nagylévárt meg­te­kin­té­sét kö­ve­tő­en, Dé­vé­nyen át tér­tünk vis­­sza Po­zsony­ba. 1979-80-ban Ján Botík és Méry Mar­git (aki ak­kor az aka­dé­mi­ai in­té­zet al­kal­ma­zá­sá­ban állt) szer­vez­te Szlo­vá­ki­á­ban – én pe­dig Ma­gyar­or­szá­gon -, a Dunasz­er­da­he­lyen 1980-ban meg­tar­tott el­ső szlo­vák–ma­gyar („bi­la­te­rá­lis”) nép­raj­zi kon­fe­ren­ci­át. Az ott el­hang­zott elő­adá­sok­ból egy-­e­gy szlo­vák és ma­gyar nyel­vű kö­te­tet je­len­te­tett meg a po­zso­nyi nép­raj­zi in­té­zet az em­lí­tett szer­ve­zők szer­kesz­té­sé­ben. A Ma­gyar Nép­raj­zi Le­xi­kon meg­je­lent kö­te­tei lát­tán ha­tá­roz­ta el Ján Botík  ha­son­ló szlo­vák vál­lal­ko­zás el­in­dí­tá­sát, mely­nek mo­tor­ja, szer­ző­je és 1988-ig ve­ze­tő szer­kesz­tő­je volt (Encyklopédia ¾udovej kultúry Sloven­s­ka 1–2. Bratislava, 1995).
Az 1980-as évek el­ső fe­lé­ben, ami­kor már az EL­TE Nép­raj­zi In­té­ze­té­ben dol­goz­tam, ta­lál­ko­zá­sunk meg­rit­kul­tak. Né­ha-né­ha a bé­kés­csa­bai Nem­zet­kö­zi Nép­raj­zi Kon­fe­ren­ci­á­kon vagy még tá­vo­labb (pl. Szuz­dal­ban a SIEF II. kong­res­­szu­sán) ta­lál­koz­tunk. 1988-ban Ján Botík is el­hagy­ta az aka­dé­mi­ai in­té­ze­tet. Előbb a turóc­szent­már­toni Nép­raj­zi Mú­ze­um igaz­ga­tó­sá­gá­nak ter­hét vet­te ma­gá­ra (1989–1990), majd Po­zsony­ba ke­rült a Szlo­vák Nem­ze­ti Mú­ze­um Tör­té­ne­ti Mú­ze­u­má­ba, ahol lét­re­hoz­ta a Hor­vát Kul­tú­ra Do­ku­men­tá­ci­ó­ját, s né­hány évig a Szlo­vá­kia ha­tá­ra­in kí­vül élő szlo­vák­ság ku­ta­tá­sá­nak szak­mai re­fe­ren­se volt. Már előbb is Ján Siráck­y­val, a vaj­da­sá­gi szár­ma­zá­sú tör­té­nés­­szel dol­goz­tak együtt a Slová­ci vo svete két vas­kos kö­te­tén (Mar­tin, 1980). Botík az 1970–80-as évek­ben szí­vós te­rep­mun­kás­ként fel­ke­res­te a ma­gyar­or­szá­gi, vaj­da­sá­gi, szla­vó­ni­ai, ro­má­ni­ai, bul­gá­ri­ai szlo­vák fal­vak több­sé­gét, s ku­ta­tá­sa­i­nak ered­mé­nye­i­ről szá­mos pub­li­ká­ci­ó­ban szá­molt be (Lásd pél­dá­ul: Slová­ci v Bul­harsku. Bratisla­va 1994). Eze­ket kö­ve­tő­en tá­vo­lab­bi utak­ra is vál­lal­ko­zott, s ta­nul­má­nyoz­ta az Ar­gen­tí­ná­ban, majd az Egye­sült Ál­la­mok­ban élő szlo­vák di­asz­pó­rák éle­tét. A pam­pák vi­dé­kén élő szlo­vák cso­port­hoz sze­mé­lyes szá­lak, ro­ko­ni kap­cso­la­tok fű­zik, ami előnyt je­len­tett az ot­ta­ni szlo­vák kö­zös­sé­gek éle­té­nek le­írá­sá­ban, tör­té­ne­té­nek, akkul­turá­ciójá­nak, etnokul­turális ido­mu­lá­sá­nak fel­tá­rá­sá­ban. Ezt a vál­lal­ko­zást örö­kí­tet­te meg egyik ki­vá­ló, könyv mé­re­tű kö­zös­ség­ta­nul­má­nya (Slováci v argen­tín­skom Chacu. His­torický a etnokultúrny vývin pesto­vate¾ov bavl­ny. Bratisla­va 2002).
Még in­té­ze­ti éve­i­ben kez­de­mé­nyez­te a Hont vár­me­gye észa­ki ré­sze­in fo­lyó nép­raj­zi ku­ta­tást. Az ál­ta­la szer­kesz­tett vas­kos ta­nul­mány­kö­tet­ben (Hont. Tradí­ci­je ¾udovej kultúry. Mar­tin 1988) a né­pi épí­té­szet és la­kás­kul­tú­ra nagy fe­je­ze­tét dol­goz­ta ki. 1985-ben pub­li­kál­ta Al­só- és Felső-Boca la­kás­kul­tú­rá­já­ról el­ső je­len­tős ta­nul­má­nyát (Zborník SNM, Etno­grafia 26. Mar­tin), s e nya­ra­ló­he­lyé­ül, vi­dé­ki ott­ho­ná­ul vá­lasz­tott fa­lu­ról, an­nak kö­zös­sé­gi éle­té­ről, ha­gyo­má­nyos anya­gi kul­tú­rá­já­ról nem­ré­gi­ben már egy gaz­da­gon do­ku­men­tált lo­ká­lis nép­raj­zi mo­nog­rá­fi­át is meg­je­len­te­tett (Vyšná a Nižná Boca. Vlas­tived­ná mono­grafi­a. Bratisla­va 2004). Dön­tő­en sa­ját te­rep­mun­ká­ra, fény­kép­fel­vé­te­le­i­re és mű­sza­ki fel­vé­te­le­i­re ala­po­zott né­pi épí­té­sze­ti ta­nul­má­nya­it be­te­tőz­te egy an­gol nyel­ven ki­adott kö­tet (Folk Archi­tec­ture in Slo­va­ki­a. Bratislava, 1998). Ez a kö­tet Eu­ró­pa né­pi épí­té­sze­ti örök­sé­gé­nek fel­tá­rá­sá­hoz is fon­tos hoz­zá­já­ru­lás és nyom­dai ki­vi­te­le foly­tán is egyik ék­kö­ve a szlo­vák nép­raj­zi könyv­ki­adás­nak. Szá­munk­ra fon­tos for­rás­mun­ka, hi­szen gaz­dag és ere­de­ti anya­got mu­tat be Dél-Szlo­vá­kia ma­gyar­lak­ta vi­dé­ke­i­ről, te­le­pü­lé­se­i­ről. Em­lí­tést ér­de­mel, hogy te­kin­tet­tel van ma­gyar szer­zők (pl. Ba­kó Fe­renc, Bal­as­sa M. Iván, Filep An­tal, Sza­bó Ist­ván) mű­ve­i­re, s nél­kü­löz­he­tet­len anya­got kö­zöl a Magas-Felföld né­pi épí­té­sze­té­nek tör­té­ne­ti ér­té­kű ob­jek­tu­ma­i­ról.
Ján Botík ku­ta­tá­si te­rü­le­te az 1980-90-es évek­ben to­vább bő­vült, s egy­re töb­bet fog­lal­ko­zott Szlo­vá­kia nép­tör­té­ne­té­vel, az or­szág nem­ze­ti, et­ni­kai kö­zös­sé­ge­i­nek ha­gyo­má­nyos kul­tú­rá­já­val, az etnic­itás el­mé­le­ti kér­dé­se­i­vel és fo­ga­lom­tá­rá­val. 1991–2005 kö­zött a hor­vát kul­tú­ra és a ha­tá­ron tú­li szlo­vá­kok ku­ta­tá­sá­nak do­ku­men­tá­ci­ós köz­pont­ját ve­zet­te a Szlo­vák Nem­ze­ti Mú­ze­um Tör­té­ne­ti Mú­ze­u­má­ban Po­zsony­ban. Fo­ga­lom­ma­gya­rá­za­ta­it kez­det­ben kon­fe­ren­ci­á­kon, ké­sőbb egye­te­mi ok­ta­tó­ként ad­ta elő. Előb­b, az 1990-es évek­ben a po­zso­nyi egye­tem nép­raj­zi in­té­ze­té­nek do­cen­se, majd 2001-ben az újon­nan ala­pí­tott nyi­trai Kons­tan­tin Fi­lo­zó­fus Egye­tem Nép­raj­zi Tan­szék­ének pro­fes­­szo­ra lett. Évek óta ott tart­ja si­ke­res kur­zu­sa­it Szlo­vá­kia né­pes­sé­gé­nek et­ni­kai tér­szer­ke­ze­té­ről, et­ni­kai ké­pé­nek tör­té­ne­ti vál­to­zá­sá­ról, fo­lya­ma­tos ala­ku­lá­sá­nak sza­ka­sza­i­ról. Az utób­bi év­ti­zed­ben két je­les mo­nog­rá­fi­át szen­telt en­nek a te­ma­ti­ká­nak. Egyik a ré­gen ér­le­lő­dő könyv a szlo­vá­ki­ai hor­vá­tok te­le­pü­lé­se­i­ről, ko­lo­ni­zá­ci­ó­já­ról, nép­ha­gyo­má­nya­i­nak és iden­ti­tá­sá­nak sa­já­tos vo­ná­sa­i­ról (Slovenskí Chorváti. Etnokultúrny vývin z poh¾adu spoloèen­skoved­ných poz­natkov. Bratisla­va 2001). A kö­tet elem­zi a hor­vát nem­ze­ti kö­zös­ség tár­sa­dal­mi ta­golt­sá­gát a ren­di kor­szak­ban, be­ha­tó­an fog­lal­ko­zik a nyelv­vál­to­za­tok kér­dé­sé­vel. Az anya­gi kul­tú­ra és a tár­sa­dal­mi szer­ke­zet be­mu­ta­tá­sa után bő te­ret szen­tel a tár­sa­dal­mi és a nap­tá­ri, ün­ne­pi szo­ká­sok, a szö­veg­folk­lór, sőt a ze­ne­folk­lór he­lyi jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­nek is. A könyv bel­ső bo­rí­tó­ján egy Ma­gyar­or­szá­gon szá­mon sem tar­tott szí­nes nyo­mat lát­ha­tó 1850-ből, raj­ta Po­zsony vi­dé­ki ma­gyar és hor­vát pár nép­vi­se­let­ben. A ma­gyar fér­fi bőgatyában, a hor­vát nő abron­icá­val (víz­hor­dó rúd­dal) a vál­lán. A meg­le­pő­en gaz­dag bib­li­og­rá­fia ma­gyar nyel­ven meg­je­lent té­te­le­ket is tar­tal­maz – Acsádytól Var­gyas La­jo­sig –, s jól tük­rö­zi a szer­ző két év­ti­ze­des mun­kás­sá­gát  e tárgy­ban.
Vé­gül szól­ni kell Ján Botík pro­fes­­szor leg­utóbb meg­je­lent köny­vé­ről is (Etnická his­tó­ria Sloven­s­ka. K prob­lematike etnic­i­ty, etnick­ej iden­ti­ty, mul­tiet­nick­ého Sloven­s­ka a zahranièných Slovákov. Bratisla­va 2007). Eb­ben a mű­vé­ben ös­­sze­fog­lal­ja mind­azt az is­me­ret­anya­got, amit a szlo­vák nép­raj­zi és tör­té­ne­ti iro­da­lom alap­ján fon­tos­nak tart el­mon­da­ni Szlo­vá­kia ki­sebb-na­gyobb né­pe­i­nek, nép­tö­re­dé­ke­i­nek, et­ni­ku­ma­i­nak (szlo­vá­kok, ma­gya­rok, né­me­tek, cse­hek, zsi­dók, ru­szi­nok és uk­rá­nok, len­gye­lek, hor­vá­tok, szer­bek, bul­gá­rok, ci­gá­nyok) tör­té­ne­té­ről, te­le­pü­lés­vi­dé­ke­i­ről, nép­ha­gyo­má­nya­i­nak jel­le­gé­ről és a töb­bi nép­pel va­ló együtt­élé­sé­ről, interetnikus kap­cso­la­ta­i­ról. Az egyik ma­gyar re­cen­zens, Lisz­ka Jó­zsef meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint a szak­mai ob­jek­ti­vi­tás, a nem­ze­ti to­le­ran­cia köny­ve ez az ös­­szeg­zés, mely al­kal­mas ar­ra, hogy több­ol­da­lú pár­be­széd ki­in­du­ló­pont­ja le­gyen. Em­lí­te­ni kell, hogy a könyv­ben el­he­lye­zett tér­kép­váz­lat­ok és a hát­só bo­rí­tón lát­ha­tó nem­ze­ti­sé­gi tér­kép (1851 Karl von Czo­ern­ing nyo­mán) meg­győ­ző­en szem­lél­te­tik en­nek a tör­té­ne­ti és geo­grá­fi­ai ré­gi­ó­nak a mul­tiet­nikus jel­le­gét.
Ján Botíkot a va­ló­ság hű­sé­ges do­ku­men­tá­lá­sá­ra, pon­tos fel­mu­ta­tá­sá­ra, az igaz­ság ke­re­sé­sé­re va­ló tö­rek­vé­se avat­ja ko­runk egyik ki­emel­ke­dő eu­ró­pai et­no­ló­gu­sá­vá Szlo­vá­kia ha­tá­rán be­lül és azon kí­vül is. Gon­dol­ko­dá­sá­nak nyi­tott­sá­ga, egye­te­mes­ség­re és tár­gyi­la­gos­ság­ra tö­rek­vé­se min­den pub­li­ká­ci­ó­já­ban szem­be­tű­nő. Sze­ren­csém­nek tar­tom, hogy már kö­zel negy­ven esz­ten­de­je is­mer­he­tem, és jó ba­rá­tom­nak tud­ha­tom. Kö­zel negy­ven éve kö­ve­tem egy­re job­ban ki­tel­je­se­dő mun­kás­sá­gát, egy­re emel­ke­dő pá­lya­ívét, cso­dál­ha­tom tö­ret­len mun­ka­kedv­ét, is­mer­he­tem meg újabb és újabb köny­ve­it. Most, ami­kor szí­vem­ből gra­tu­lá­lok Ne­ki a meg­tett út­hoz, a pá­lya csú­csát jel­ké­pe­ző ju­bi­le­um­hoz, igaz ba­rát­ság­gal kí­vá­nok az el­kö­vet­ke­ző évek­re, év­ti­ze­dek­re is jó egész­sé­get és na­gyon sok örö­met a mun­ká­ban és a csa­lád­ban.
Janko Botík ba­rá­tom Is­ten él­tes­sen!