Kovács Éva – Vajda Júlia: Mutatkozás. Zsidó Identitás Történetek
Budapest: Múlt és Jövő Kiadó 2002, 311 p. /Múlt és Jövő Könyvek/ ISBN 963 9171 83 2
Kovács Éva és Vajda Júlia az identitáskutatás elismert szaktekintélyének számítanak, számos külföldi tudományos lapban jelentek meg írásaik. Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918–1938) című kötete a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában jelent meg 2004-ben. A két szerző többéves közös kutatásának eredményeként született meg Mutatkozás. Zsidó Identitás Történetek című kötet 2002-ben.
A kötetben a magyarországi zsidó identitást, illetve annak a rendszerváltozás utáni változását, azaz „átstrukturálódását” vizsgálta a két szerző Gabriele Rosenthal és Wolfram Fischer-Rosenthal által kidolgozott módszer segítségével. A módszer lényege, hogy segítségével az interjú során tudattalan tartalmakat tárhatja fel a kutató. A kutatást kiterjesztették a Magyarországot egykor elhagyó zsidókra, illetve azok leszármazottaira is. Fontos kiemelni, hogy a kötet nem egy-egy szerző által megírt külön-külön fejezetekből áll, hanem közösen megirt fejezetekről van szó, egy zsidóból és nemzsidóból álló szerzőpáros közös gondolatairól.
A rendszerváltozás olyan sorseseménynek számit, amely nagy mértékben képes volt átstrukturálni az 1989 előtti múltat. Az egykor jelentésnélküliként megélt események a megváltozott jelenben már új struktúrába szerveződnek, s ettől megváltozott jelentésük is. Jelent formáló és jövőt meghatározó jelentést kaptak, ahogyan a szerzők is megfogalmazták: „A sorsesemény olyan jelenre utal, amely soha nem volt jövő. Értelmezésünkben e soha-nem-volt-jövő jelenből tekintünk vissza e soha-nem-lesz-jelen, illetve soha-nem-lesz-múlt jövőre.”
A kötetet két fő részből áll: a Bevezetés, valamint a Történetek c. fejezetekből. A Bevezetés két alfejezetre tagolódik: Elbeszélés, identitás és értelmezés, valamint Magyarországi zsidóság, magyar zsidóság. Az első elfejezet lényegében egy alapos, minden szempontra kiterjedő kutatástörténeti összegzés az egyes fogalmak és fogalomkapcsolatok tisztázása, alapos kifejtése (Identitás és narratíva, Identitás arcai, Idő és narratíva, Narratíva, egyén és közösség, Narratíva és értelmezési technika, Narratíva és értelmezés).
Magyarországi zsidóság, magyar zsidóság c. alfejezetben a szerzők kifejtik, hogy az esszencialista etnicitás fogalommal szemben (amely a származást teszi meg az etnikai identitás alapjául), a szerzők a konstrukcionalista felfogást fogadják el, azonban a zsidó identitásról valló nézeteikben kritikusan viszonyulnak azon konstrukcionalista és funkcionalista szociológiai pszichoanalitikus iskolákhoz is, melyek ugyan megkérdőjelezik az esszencionalizmust, mégis különbséget tesznek a normális és deviáns, egészséges és patologikus identitások között. A szerzők nem ítélkeznek sem egyéni zsidó identitásokról, sem pedig kollektív megformálásukról. „Magyar zsidónak lenni önmagában nem szükségképpen teher és konfliktusforrás – a megbélyegző külvilágban válik azzá” – vallják a szerzők.
A Társadalmi zsidó létélmények című alfejezetben jellemzik a „Társadalmi zsidót” – ebbe a kategóriába azok tartoznak, akik származásukat tekintve nem zsidók, mégis bizonyos kulturális jegyekkel életmóddal, világképpel, tipikus társadalmi cselekvésekkel, melyeket a zsidóságnak tulajdonítanak, maguk is azonosulnak, az antiszemita megnyilvánulásokra pedig zsidóként reagálnak.
A könyv gerincét alkotó második részben az interjúalanyok által elmondott élettörténeteket illetve azok elemzését olvashatjuk. A kutatást két csoport körében végezték az erre a célra kidolgozott interjú-készítési módszerrel, a „narratív interjús technika” alkalmazásával – vizsgálataikat a kilencvenes évek elején alakuló zsidó iskolákba beíratott gyermekekkel és szüleikkel – akik részben vallásos, részben vallásukat már elhagyott zsidók, de ugyanúgy van köztük katolikus, vagy éppen vegyes felekezetű család is. A velük lefolytatott beszélgetések szociológiai, szociálpszichológiai elemzése a választások indítékait, az identitásuk hátterét tárják fel. A beszélgetések alanyainak másik csoportját olyan személyek képezik, akik valamilyen szállal kötődnek Magyarországhoz, vagy ők maguk hagyták el az elmúlt rendszerben 1989 előtt az országot, vagy pedig valamelyik családtagjuk (családtagjaik) – szüleik, nagyszüleik voltak az egykori elszármazottak. Lássunk néhány példát az interjúk közül:
1990 után egy új jelenségre figyeltek fel a szerzők, hogy több nem zsidó szülők is zsidó iskolába járatják gyermekeiket. A „Leigazoltam a zsidókhoz” és a Mi történt a tenderlivel című alfejezetek egy ilyen háromtagú nem zsidó család tagjaival készült interjúkat olvashatjuk, ahol az apa kezdeményezésére íratták zsidó iskolába a lányukat. A beszélgetés végére – bár az apa nem mondja ki – fény derül a döntés okára, az interjúalany édesapja által a háború alatt a zsidók ellen elkövetett bűnök miatt kívánt úgymond „vezekelni”.
„Folyamatosan tisztázom, mióta élek” című alfejezetben megszólaltatott házaspár, a katolikus férj, és a soát fiatalon átélt szülők lánya. Annak ellenére, hogy a férj szülei ragaszkodtak volna unokájuk megkereszteléséhez, mégsem ezt teszik, hanem körülmetéltetik majd zsidó iskolába járatják, tehát egyértelművé teszik hovatartozását. A vegyes házasság révén a zsidó feleség az üldözőktől származó (a férj nagyapja százados rendőrtiszti rangban részt vett a zsidók gettóba zárásában, üldözésében) férj mellett megszabadulhat a stigmától, a férj viszont tanúbizonyságát adja, hogy már semmi köze az üldözőkhöz, s a házasságban nem csupán a bűntudattól sikerül megszabadulnia, hanem a nagyapja által üldözött zsidó kultúrából is részesülhet.
Mit keres a Dávid-csillag a falon? címmel közölt interjúk alanya egy katolikus feleség és a zsidóságától szabadulni akaró férj. A feleség kapcsolata a házasságot erősen ellenző antiszemita apa miatt teljesen megszakad a szülőkkel. A gyermekük egy alkalommal Dávid-csillagot rajzol a sufnira, amellyel lényegében egy kérdést fogalmaz meg a szülők felé: kicsoda is ő valójában? A választ nem a zsidó apa, hanem az anya adja meg a gyereknek, a férj egy nagy pofonnal jutalmazza. A kérdés az – fogalmazzák meg a szerzők – milyen identitást tud felépíteni a gyerek két olyan szülő között, akik kitépték gyökereiket és felcserélték származásaikat?
Az Emlékmécses című élettörténetben a soát felnőttként átélt vallásos zsidó szülők gyermeke, felesége is zsidó, s egyfajta „emlékmécses gyermeknek” érzi magát, akinek kőtelessége vállalnia zsidóságát, mert árulásnak érezné a soát átélt szüleivel, az elpusztított rokonaival és a többi áldozattal szemben, s egyben hozzájárulna az „Endlösung sikeréhez” azzal, ha nem ragaszkodik a zsidósághoz. Nem adhatja fel eszencialista alapú zsidó származástudatát, ugyanakkor sem az asszimilációt, sem az ortodoxiát nem ellenezheti.
Mivel több interjú elemzése közben feltűnt a szerzőknek, hogy sok beszélgetőtárs élettörténetében milyen hangsúlyos szerepet kapott a körülmetélés (berit mila, bar micva, brisz) ezért úgy döntöttek, hogy a témát több történeten keresztül mutatják be, azonban a történetekhez kötődő interjúalanyok elbeszélését is elemezték ugyanolyan módon, mint a többi alfejezetben bemutatottakat.