Nyitra vi­dé­ki népballadák1 Arany A. Lász­ló ha­gya­té­ká­ból köz­zé­tet­te Liszka Jó­zsef

Még érez­zük a köny­vön a nyom­da il­la­tát, olyan friss a ki­ad­vány, pe­dig 65 év­vel ez­előtt ké­szült el a kéz­irat. Nagy öröm lát­ni az el­ve­szett­nek hitt bal­la­dá­kat így együt­t. Kö­szö­net mind­azok­nak, akik a mun­ka meg­je­le­né­sét le­he­tő­vé tet­ték. El­ső­sor­ban Lisz­ka Jó­zsef­nek, aki meg­ta­lál­ta, ki­adás­ra elő­ké­szí­tet­te, gon­doz­ta, szer­kesz­tet­te, meg­ír­ta a tu­do­má­nyos igé­nyű jegy­ze­te­ket és meg­pró­bál­ta fel­ol­da­ni mind­azo­kat a nyi­tott kér­dé­se­ket, amit egy ré­gi gyűj­te­mény mos­ta­ni ki­adá­sa elénk ho­zott. Kö­szön­jük Nagy Myr­til­nek a ré­gi gyűj­tés­hez il­lő hang­zós anyag vá­lo­ga­tá­sát és azt, ami a köny­vet kü­lö­nö­sen ran­gos­sá tet­te a kép­anyag vá­lo­ga­tá­sát, az il­luszt­rá­ci­ók szép el­he­lye­zé­sét.
Szép és ran­gos könyv je­lent meg Arany A. Lász­ló szü­le­té­sé­nek 100. év­for­du­ló­já­ra. Haj­dan 1940 tá­ján ő is így ter­vez­te, kü­lön gyűj­te­mény­ként, ta­lán Putz Éva ne­ve alat­t, mint­egy 100 ol­da­lon. A ha­gya­ték­ból 26 bal­la­da ke­rült elő, csu­pán 45 ol­da­lon, meg­an­­nyi be­le­ja­ví­tás­sal, át­írás­sal. Ez a ku­sza kéz­ira­tos, gé­pelt, ja­ví­tott anyag szép rend­be szed­ve ke­rült elénk. Jól mu­tat­ják Arany A. Lász­ló meg­fi­gye­lé­se­it: „A bal­la­dá­kat nem is­me­rik min­den köz­ség­ben. Né­mely köz­ség­ben már alig egy­pá­ran is­me­rik őket, s ezek is in­kább az öreg­as­­szony­ok. Töb­bet is­mer­nek a fa­lu sze­gé­nyei, zsel­lé­rei. Ezek úgy lát­szik, ál­ta­lá­ban töb­bet éne­kel­tek és szí­ve­seb­ben is. A gazd­asz­­szony, va­gyis a mó­dos gaz­da fe­le­sé­ge nem szí­ve­sen vall­ja be ének­tu­dá­sát. Leg­alább nem ta­lál­ja il­len­dő­nek ide­gen nyil­vá­nos­ság előtt éne­kel­ni. Több bal­la­dá­nak gyak­ran csak a tö­re­dé­két is­me­rik a nó­ta­fák. Ilyen­kor pró­zai be­fe­je­ző mon­dat­tal je­len­tik be a bal­la­da tra­gi­kus ki­me­ne­tel­ét.”

To­vább is idéz­het­ném Arany A. Lász­ló má­ig helyt­ál­ló meg­ál­la­pí­tá­sa­it, de most azt sze­ret­ném ki­emel­ni, amit Arany gyűj­te­mé­nye új ered­mény­ként a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­ba ho­zott, és ami ma is, két em­ber­öl­tő­nyi idő múl­tán is ér­té­kes­sé te­szi. Több kí­nál­ko­zó szem­pont­ból ket­tőt emel­nék ki. Egyik a tá­ji kö­rül­ha­tá­ro­lás, va­gyis, hogy Nyi­tra vi­dé­ki kul­tú­rá­ról van szó, a má­sik pe­dig az itt ta­lál­ha­tó nép­bal­la­dák vi­szo­nya a ma­gyar bal­la­da­köl­té­szet egé­szé­hez.

1. Nyi­tra vi­dék, mint nép­raj­zi táj, szak­iro­da­lom­ban vi­szony­lag ké­sőn, a 20. szá­zad ele­jén je­le­nik meg. A nép­rajz­tu­do­mány meg­szü­le­té­se­kor szá­mos nép­raj­zi cso­por­tot kü­lö­ní­tet­tek el. Így a szé­ke­lyek és a pa­ló­cok már a 19. szá­zad ele­jé­től az ér­dek­lő­dés elő­te­ré­be ke­rül­tek, majd a ka­lo­ta­sze­gi­ek, ma­tyók, sár­kö­zi­ek, Ka­lo­csa-kör­nyé­ki­ek, és so­rol­hat­nám a sort, de eb­ben nem sze­re­pel Nyi­tra vi­dé­ke sem Zobor kör­nyé­ke. A Nyi­tra vi­dék­ről Ko­dály Zol­tán 1900-as évek ele­jén vég­zett ku­ta­tá­sai hoz­tak elő­ször hírt. Ez a hír erős volt és fi­gye­lem­kel­tő. Olyan nép­szo­ká­so­kat írt le, ame­lyek­ről ad­dig a tu­do­mány nem tu­dott és olyan dal­kin­cset ho­zott fel­szín­re, ame­lyet az el­du­gott er­dé­lyi fal­va­kat já­ró Bar­tók, Sep­rő­di sem hal­lott. Mind­eh­hez tár­sult egy kü­lön­le­ges dal­lam­vi­lág, amely­nek vál­to­za­tos­sá­ga meg­lep­te az if­jú Ko­dályt, és az­óta a ma­gyar nép­dal rep­re­zen­tá­lá­sá­hoz ve­ze­tett a kó­rus­mű­vek­ké dol­go­zott vál­to­za­tok ré­vén, má­ra eu­ró­pai köz­kinc­­csé lett. Elő­ször az ar­cha­i­kus szo­ká­sok je­len­tő­sé­gét mél­tat­ták a szak­em­be­rek, a Szent Iván-éji tűz­ug­rás rí­tu­sát, meg a tél vé­gi, ta­va­szi ün­nep­kör je­les nap­ja­it, a talala­j-­vasár­napot (far­sang utol­só előt­ti va­sár­nap­ja), a sardó-­vasár­napot és a pün­kös­dö­lést.
A nép­raj­zi táj­ként vizs­gált Nyi­tra vi­dék a nép­vi­se­le­ti sa­já­tos­sá­gok, a ház­épí­té­si mó­dok, és a táp­lál­ko­zá­si kul­tú­ra je­len­sé­ge­i­vel együtt vál­tot­ta ki a meg­ér­de­melt fi­gyel­met. A 20. szá­zad ele­jén Nyi­tra vi­dék ma­gyar aj­kú la­kos­sá­ga lé­lek­szá­ma je­len­tő­sebb volt a ma­i­nál. Pe­rem­te­rü­let volt, de nem nyelv­szi­get. Ko­dály gyűj­té­sei is azt bi­zo­nyít­ják, hogy a Vág men­tén, a ke­res­ke­del­mi utak mel­let­ti fal­vak­kal rend­sze­res kap­cso­lat nyo­mán a dal­kul­tú­ra is ál­lan­dó köl­csön­ha­tás­sal ala­kult. A jó mi­nő­sé­gű föl­dek meg­mű­ve­lé­sé­re mes­­szi­ről ér­kez­tek idény­mun­ká­sok, és az ő szel­le­mi mű­velt­sé­gük szin­tén ha­tott a Nyi­tra kör­nyé­ki fal­vak folk­lór­já­ra.
A két vi­lág­há­bo­rú köz­ti idő­szak­ban fel­gyor­sult a tár­sa­dal­mi át­ala­ku­lás, nem­csak Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa mi­att, ha­nem a je­len­tős ipa­ro­so­dás és a pol­gá­ro­so­dás kö­vet­kez­té­ben. A ha­gyo­má­nyos pa­rasz­ti kul­tú­ra meg­bom­lá­sa a ré­gi ha­gyo­má­nyok las­sabb-gyor­sabb el­tű­né­sét ered­mé­nyez­te. Az a pol­gá­ri át­ala­ku­lás, amely a 19. szá­zad­ban a du­a­liz­mus ko­rá­ban, a ka­pi­ta­li­zá­ló­dás kö­vet­kez­té­ben az egész or­szág kul­tú­rá­ját át­ala­kí­tot­ta, el­ér­te Nyi­tra vi­dé­ket is. A pe­rem­hely­zet mi­att egyes nép­raj­zi sa­ját­sá­gok vi­szont to­vább­él­tek. A nép­vi­se­let pél­dá­ul sok­kal las­sab­ban tű­nik el, mint a Csal­ló­köz­ben vagy az Al­föld­ön, de a meg­vál­to­zott élet­kö­rül­mé­nyek kö­vet­kez­té­ben ér­dek­te­len­né vál­tak más je­len­sé­gek. El­tűn­nek a klas­­szi­kus bal­la­dák, és egy­re ke­ve­sebb­szer me­sél­nek va­rázs­me­sé­ket. A tra­di­ci­o­ná­lis kul­tú­ra fo­ko­za­to­san át­ala­kul, meg­je­le­nik vá­ro­si köz­ve­tí­tés­sel a szó­ra­koz­ta­tó ze­ne és slá­ger, míg a pró­za­folk­lór­ban a no­vel­la­me­sék, anek­do­ták jut­nak sze­rep­hez. De ek­kor még van élő száj­ha­gyo­mány, amit a múlt szá­zad kö­ze­pén egy­re tu­da­to­sabb gyűj­tés­sel je­gyez­nek fel a szak­em­be­rek. A tra­di­ci­o­ná­lis kul­tú­ra fok­ról fok­ra vál­to­zik. Az előb­bi pél­dá­nál ma­rad­va, a bal­la­da ese­té­ben ki­ko­pik az em­lé­ke­zet­ből a klas­­szi­kus bal­la­dák je­len­tős ré­sze, de né­hány azért meg­ma­rad. A ré­gi idők tra­gi­kus epi­ku­mát fel­vált­ják a gyil­kos­ság éne­kek, bal­ese­tek tör­té­ne­tei, a rém­tet­tek­ről szó­ló hí­rek éne­kes elő­adá­sai. A dal­lam­vi­lág szí­ve­sen él az új stí­lus ele­me­i­vel, de a gyer­mek­já­ték­ok, je­les na­pok rí­tus­éne­kei a ré­gi stí­lust vi­szik to­vább. Bo­nyo­lult szer­ke­zet a kul­tú­ra, és óva­kod­nunk kell az ál­ta­lá­no­sí­tá­sok­tól. A Nyi­tra kör­nyé­ki ma­gyar fal­vak to­vább őriz­ték a ha­gyo­má­nyos kul­tú­ra szá­mos ele­mét, mint az ipa­ri cent­ru­mok­hoz kö­ze­lebb eső vi­dé­kek, és el­ju­tot­tak ad­dig a pon­tig, amíg nem­csak a szak­em­be­rek, ér­tel­mi­sé­gek, ha­nem a kul­tú­rát hor­do­zók szé­les ré­te­ge is va­ló­ban ér­ték­nek tar­tot­ta a ha­gyo­mányt. Fü­ze­tek­ben be­le­ír­ták, mi­lyen éne­ke­ket is­mer­nek, szek­rény­ben gon­do­san el­tet­ték a ne­héz mun­ká­val, sok tü­re­lem­mel ké­szí­tett nép­vi­se­le­ti da­ra­bok ér­té­ke­sebb da­rab­ja­it. Arany A. Lász­ló gyűj­te­mé­nye hi­te­les kor­do­ku­men­tum a 20. szá­zad 4. év­ti­ze­dé­ről, mit is­mer­tek, sze­ret­tek ak­kor a Nyi­tra vi­dé­ken, mit tar­tott ő ér­de­mes­nek a je­len­tős gyűj­tés­ből nép­sze­rű­sí­tő ki­ad­vány­ban új­ra köz­zé­ten­ni.
2. Ezen a pon­ton té­rek rá az előt­tünk lé­vő könyv kí­nál­ta má­sik té­ma­kör­re, a nép­bal­la­dák­ra. A 20. szá­zad ele­jén kis­sé túl­zó ál­ta­lá­no­sí­tás­sal el­mond­ha­tó, hogy a ma­gyar bal­la­da­kincs tel­jes­sé­ge a ku­ta­tók ren­del­ke­zé­sé­re állt. Az új gyűj­té­se­ket ak­kor tar­tot­ták ered­mé­nyes­nek, ha új bal­la­da­tí­pu­sok­ra buk­kan­tak. Ilyen volt Kal­lós Zol­tán mold­vai gyűj­té­se, ami 12 új bal­la­da­tí­pus­sal gaz­da­gí­tot­ta az ad­di­gi tu­dást az 1950-es évek­ben. Ezt vár­ták, ke­res­ték a Fel­vi­dé­ken is. A nagy szor­ga­lom­mal gyűj­tő Ág Ti­bor ezen szem­pont­ok­tól ve­zé­rel­tet­ve tar­tot­ta kü­lön­le­ges­ség­nek az ön­ma­gát fel­ál­do­zó le­ány bal­la­da­tö­re­dé­ket, amit Vé­tes­sék ki szó­ló szí­vem tí­pus­cím­mel ha­tá­ro­zott meg, és gyűj­te­mé­nyes köny­ve cím­adó­já­nak tet­te. A köl­tői kép va­ló­ban kü­lön­le­ges, és ez a bal­la­dai kép jog­gal ér­de­mel fi­gyel­met.
A gyűj­té­sek má­sik cél­ki­tű­zé­se a rég el­fe­lej­tett bal­la­dák eset­le­ges új va­ri­án­sa­i­nak meg­ta­lá­lá­sa volt. A szé­kely bal­la­dák va­ri­án­sai má­sutt is lé­tez­nek-e? Él-e még Ká­dár Ka­ta bal­la­dá­ja, vagy Bar­csa­ié? Ami­kor Zsérén Föl­des Ilo­na el­éne­kel­te a Kő­mű­ves Ke­le­men bal­la­da tö­re­dé­kes vál­to­za­tát, Var­gyas La­jos, az el­múlt év­ti­ze­dek ki­vá­ló bal­la­da­ku­ta­tó­ja mind­járt egy új el­mé­le­tet épí­tett rá. Sze­rin­te min­den bal­la­da va­la­mi­kor or­szá­gos el­ter­je­dé­sű le­he­tett. Ez a fel­té­te­le­zés, az­óta bi­zo­nyí­tot­tan túl­zás. A bal­la­da va­ló­szí­nű­sít­he­tő­en má­sod­la­gos folk­loriz­mus ered­mé­nye, de eb­ben a te­kin­tet­ben is fi­gye­lem­re mél­tó, ép­pen úgy, mint a pün­kös­dö­lés szo­ká­sa is.
A Nyi­tra vi­dé­ki nép­bal­la­dák fő ér­de­me, hogy va­ló­sá­gos ké­pet ad a tér­ség epi­kus ének­kul­tú­rá­já­ról. Arany A. Lász­ló ki­vá­ló ké­pes­sé­gű, nagy szor­gal­mú, ko­ra tu­do­má­nyos szín­vo­na­lá­nak él­vo­na­lá­hoz tar­to­zó nyel­vész, a bal­la­da­gyűj­tést más mun­ká­ja mel­lett vé­gez­te. Nem tö­re­ke­dett ku­ri­ó­zu­mok­ra, a té­nye­ket, jel­lem­ző ten­den­ci­át kí­ván­ta rög­zí­te­ni. A tér­ség nép­raj­zát be­mu­ta­tó ta­nul­má­nya is ezt bi­zo­nyít­ja. A ré­gi stí­lu­sú bal­la­dák mel­lett na­gyobb szám­ban van­nak az új stí­lu­sú­ak, a bal­la­dás be­tyár­da­lok, a gyil­kos­ság­éne­kek, he­lyi bal­la­dák. A gyűj­te­mény mind­ös­­sze 26 bal­la­da­tí­pust tar­tal­maz. Ez nem nagy szám. Ha­son­ló men­­nyi­sé­gű bal­la­dát je­gyez­tek fel ek­kor más vi­dé­ke­ken is, Abaújban, Kis­kun­sá­gon, Me­ző­sé­gen. Az is tény, hogy két-há­rom év­ti­zed­del ké­sőbb Ág Ti­bor két­szer an­­nyi bal­la­da­tí­pust jegy­zett fel, és a vál­to­za­tok szá­ma kö­zel volt az ezer­hez.
A ma­gyar bal­la­da­köl­té­szet egé­szét te­kint­ve kü­lö­nö­sen fon­to­sak a Nyi­tra kör­nyé­ké­ről szár­ma­zó, pá­rat­la­nul szép al­ko­tá­sok. Ezek kö­zül hadd em­lít­sek né­há­nyat, pl. a csu­da-ha­lott, (ami a sze­rel­me után vá­gyó­dó, ma­gát tetsz­ha­lott­nak tet­te­tő le­gény­ről szól, aki ked­ve­se meg­je­le­né­se­kor fel­tá­mad a bol­dog öle­lés­re), vagy a ré­vé­szek nó­tá­ja, ami el­mond­ja, hogy a fo­lyón át­ke­lő as­­szony­tól nem pénzt, va­gyont kö­ve­tel, ha­nem a sze­rel­met. Is­mét más, kü­lön­le­ges bal­la­da a ke­gyet­len meny­ről szól, aki az örö­kö­sen kö­ve­te­lő­dző, elé­ge­det­len­ke­dő apóst, anyóst for­ró víz­zel ön­ti le. Az em­lí­tet­te­ket nem is­mer­jük más vi­dék­ről. He­lyi sa­já­tos­ság­ként ér­té­kel­het­jük, hogy a bal­la­dák fent em­lí­tett vál­to­za­ta­it la­ko­da­lom­ban (is) elő­ad­ták, és így a rí­tus­da­lok sze­re­pét tu­laj­do­nít­hat­juk ezek­nek.
Arany A. Lász­ló mun­ká­já­nak je­len­tő­sé­ge az ob­jek­tív tény­fel­tá­rá­son túl ab­ban van, hogy a le­jegy­zett szö­ve­ge­ket új­ra vis­­sza akar­ta jut­tat­ni a ha­gyo­mány­őr­ző kö­zös­sé­gek­hez. Emi­att mel­lőz­te a fo­ne­ti­kus le­jegy­zést, és va­ló­szí­nű a dal­la­mo­kat sem akar­ta pub­li­kál­ni. Ma már csak fel­té­te­lez­ni tud­juk, hogy meg­te­het­te vol­na a dal­lam­mal együt­tes köz­lést, mert Franz Zag­i­ba mel­let­te volt, és szá­mos dal­la­mot le­írt. (Tud­juk, ak­kor még nem lé­te­zett a fo­nog­rá­fon kí­vül más hang­rög­zí­té­sű tech­ni­ka, mint a hal­lás utá­ni le­jegy­zés.) De tud­ta, hogy a dal­la­mok köny­­nyeb­ben va­ri­á­lód­tak a szö­veg­nél. Ép­pen a ké­sőb­bi mag­nós fel­vé­te­lek bi­zo­nyí­tot­ták a vál­toz­tat­ha­tó­sá­got. Emel­lett a Nyi­tra kör­nyé­ki ma­gyar folk­lór­nak jel­leg­ze­tes­sé­ge a hosszú lánc­ver­sek ének­lé­se, ami a bal­la­dák elő­adá­sá­ban is meg­fi­gyel­he­tő. Te­hát ne­héz lett vol­na olyan ki­ad­ványt ké­szí­te­ni, ami a kü­lön­bö­ző fal­vak ének­lé­si stí­lu­sá­hoz adek­vát lett vol­na. Még az is kér­dést, hogy a bal­la­dák iránt ér­dek­lő­dők men­­nyi­re vol­tak kot­ta­ol­va­sók. Arany A. Lász­ló egy kön­­nyen kéz­be ve­he­tő, nép­sze­rű fü­ze­tet ké­szí­tett elő, mi­ként tet­te ezt Ádám Je­nő, Do­mo­kos Pál Pé­ter, Jár­dá­nyi Pál, meg má­sok, és nem az ő hi­bá­ja, hogy má­ig kéz­irat­ban ma­radt.
A mos­ta­ni ki­adás mes­­sze több mint Arany A. Lász­ló is­me­ret­len ha­gya­té­ká­ból elő­ke­rült szö­ve­gek köz­lé­se. A bal­la­dá­kat min­dig éne­kel­ték, itt, most dal­la­mok­kal együtt is­mer­het­jük meg a ré­gi ko­rok bal­la­dá­it. Ügyes tech­ni­kai se­gít­ség­gel ol­dot­ta meg a szer­kesz­tő, hogy hi­te­les, leg­in­kább a szö­veg­hez il­lő dal­la­mot vá­lo­ga­tott a bal­la­dák­hoz. Ezen túl min­den egyes tí­pus­hoz a le­he­tő leg­tel­je­sebb jegy­zet­anya­got ké­szí­tett Lisz­ka Jó­zsef, hogy el­he­lyez­ze a bal­la­dá­kat a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság bal­la­da­kin­csé­nek egé­szé­ben. Nem fe­led­ke­zett el az ere­de­ti kéz­irat ap­ró­lé­kos is­mer­te­té­sé­ről sem. A meg­jegy­zé­sek alap­ján el tud­juk kép­zel­ni, mi­lyen­nek ter­vez­te Arany A. Lász­ló a ki­ad­ványt, és ér­té­kel­ni le­het a most ki­adás­ra ke­rült igé­nyes folk­lo­risz­ti­kai pub­li­ká­ció eré­nye­it.
Kü­lö­nös ér­de­me a könyv­nek a gaz­dag ké­pi il­luszt­rá­ció. Egy ma már nem lé­te­ző vi­lá­got hoz­nak em­ber­kö­zel­be a ké­pek. A ré­gi fel­vé­te­lek mind-­mind va­ló­szí­nűt­le­nül igé­nyes fo­tók. A ké­pe­ket néz­ve tu­da­to­sul az ér­dek­lő­dő­ben a gaz­dag­ság és sze­gény­ség szer­ves egy­sé­ge. A hi­he­tet­le­nül mun­ka­igé­nyes vi­se­le­ti da­ra­bok – ame­lyek­hez ha­son­lót mé­reg­drá­gán le­het lát­ni a bé­csi ki­ra­kat­ok­ban –, a min­den­nap­ok hasz­ná­la­ti tár­gyai vol­tak. A mun­ka­vég­zés nél­kü­löz­he­tet­len tár­sa volt az ének­lés, tánc, me­sé­lés. (Bár a ké­pek nem han­gos fo­tók, ezt csak a ha­gyo­mány is­me­re­té­ben ál­lít­hat­juk.) A szel­le­mi és tár­gyi kul­tú­ra el­vá­laszt­ha­tat­la­nul ös­­sze­függ, bi­zo­nyít­ja a most ki­adott könyv, je­lez­ve azt is, hogy nyel­vész Arany A. Lász­ló egy­aránt ér­dek­lő­dött a ha­gyo­má­nyos kul­tú­ra min­den meg­nyil­vá­nu­lá­sa irán­t.
A Nyi­tra vi­dé­ki bal­la­dák eb­ben a for­má­ban, a tar­tal­mas és rész­le­tes be­ve­ze­tő ta­nul­mán­­nyal együtt igé­nyes szel­le­mi cse­me­gét nyújt nem­csak a Nyi­tra vi­dék kul­tú­rá­ja iránt ér­dek­lő­dők­nek, ha­nem a ma­gyar­ság­tu­do­mány ku­ta­tó­i­nak is.