hétfő, szeptember 27, 2021

A het­ven éves Voigt Vil­mos kö­szön­té­se
(Bu­da­pest 2010. ja­nu­ár 15.)

A cím­ben idé­zett mon­dat­tal kezd­te elő­adá­sát a nyel­vész Pusz­tai Já­nos, a folk­lo­ris­ta Voigt Vil­mos het­ve­ne­dik szü­le­tés­nap­ja al­kal­má­ból 2010. ja­nu­ár 15-én, Bu­da­pes­ten, az Eöt­vös Lo­ránd Tu­do­mány­egye­tem Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ka­rán meg­tar­tott ün­ne­pi kon­fe­ren­ci­án. Mind­ez vi­szont nem je­len­ti azt – foly­tat­ta gon­do­lat­me­net­ét az előd­adó – , hogy ami­ről Voigt Vil­mos va­la­ha is írt, az egé­szen bi­zo­nyo­san lé­tez­ne is. Olyan prob­lé­mák­ra ta­pint rá (akár­csak Men­gye­le­jev pe­ri­ó­du­sos táb­lá­za­tá­nak üre­sen ha­gyott he­lye­i­vel), ame­lyek­ről, ha nem is tu­dunk, hogy van­nak, de len­ni­ük kell. „Voigt Vil­mos a ma­gyar Men­gye­le­jev” – mu­ta­tott rá Pusz­tai, A ter­mi­no­ló­gia voig­to­ga­tó szük­sé­ges­sé­ge cí­mű elő­adá­sá­ban.
Az em­lí­tett ta­nács­ko­zás cél­ja Voigt Vil­mos sok­ol­da­lú mun­kás­sá­gá­nak, in­ter­disz­cip­li­ná­ris gon­dol­ko­dás­mód­já­nak a be­mu­ta­tá­sa volt. Nagy Ilo­na a folk­lo­ris­tát, Boj­tár End­re a te­o­re­ti­kus, Szö­ré­nyi Lász­ló a ré­gi ma­gyar iro­dal­mat bú­vár­ló, Simon­sics Pé­ter a komparatista, Masát And­rás a skandinavista, Pusz­tai Já­nos a ter­mi­no­ló­gi­ai szak­em­ber, Szer­da­he­lyi Ist­ván az esz­té­ta és vé­gül, Hop­pál Mi­hály az etnos­ze­mi­o­ti­kus Voigt Vil­mos tu­do­má­nyos ered­mé­nye­it vet­te szám­ba. A kon­fe­ren­cia el­ső sza­ka­szá­nak vé­gez­té­vel a Folk­lo­re Tan­szék hall­ga­tói a Fol­clo­ris­ti­ca cí­mű tan­szé­ki ki­ad­vány leg­újabb szá­má­nak – Voig­tlo­ris­ti­ca so­kat­mon­dó cí­mű – egyet­len pél­dá­nyát ad­ták át az Ün­ne­pelt­nek. A ki­ad­vány, amely Voigt Vil­mos je­len­le­gi ta­nít­vá­nyai írá­sa­i­ból nyújt vá­lo­ga­tást, ígé­re­tek sze­rint má­sok szá­má­ra is hoz­zá­fér­he­tő mó­don, „ren­des” pél­dány­szám­ban is meg­je­le­nik majd.
A gya­kor­la­ti­lag egész na­pos ren­dez­vény ebéd­szü­net­ében Em­lé­kek és tár­gyak a folk­lo­risz­ti­ka kö­ré­ből cí­men egy kis ka­ma­ra-ki­ál­lí­tás is nyílt a Nép­raj­zi Tan­szék könyv­tá­rá­ban és a kap­cso­ló­dó fo­lyo­só­kon. Ál­ta­lá­nos cí­me el­le­né­re ez is az Ün­ne­pel­tet mu­tat­ta be kü­lön­fé­le élet­sza­ka­sza­i­ban, más-más élet­hely­ze­tek­ben.
Az ese­mény­so­ro­zat­hoz még két pub­li­ká­ci­ó­nak az e nap­ra idő­zí­tett meg­je­le­né­se is tár­sult. Az egyik Voigt Vil­mos bibliográfiája1, amely éven­kén­ti le­bon­tás­ban hoz­za a szer­ző pub­li­ká­ci­ós jegy­zé­két, azon be­lül öt ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­va az írá­sok bib­li­og­rá­fi­ai ada­ta­it: 1. önál­ló köny­vek; 2. a szer­ző ál­tal szer­kesz­tett mű­vek; 3. tu­do­má­nyos jel­le­gű ta­nul­má­nyok; 4. egyéb köz­le­mé­nyek, cik­kek (kon­fe­ren­cia-be­szá­mo­lók, kö­szön­té­sek, nek­ro­ló­gok stb.) és vé­gül 5. is­mer­te­té­sek, re­cen­zi­ók.  Ma­gá­ról a kö­tet­ről kü­lön­ben már ott, hely­ben a be­mu­ta­tás kö­ze­pet­te ki­de­rült, hogy – nem tel­jes. Néz­zük elő­ször a szá­mo­kat! Az 1960–2009 köz­ti fél év­szá­zad­nyi idő­sza­kot a kö­tet­ben 2194 bib­li­og­rá­fi­ai té­tel kép­vi­se­li. Eb­ből 28 önál­ló pub­li­ká­ció és több mint 800 (!) tu­do­má­nyos köz­le­mény (cikk, ta­nul­mány). És itt nem vet­tem te­kin­tet­be a kü­lön­fé­le ma­gyar­or­szá­gi és kül­föl­di szak­le­xi­ko­nok­ba, en­cik­lo­pé­di­ák­ba írt se­reg­nyi, sok eset­ben egyen­ként is ta­nul­mány­ér­té­kű szócikkét2. Mind­ez, ha jól szá­mol­tam, leg­alább 15 nyel­ven! Ar­ra vi­szont már nem is vál­lal­koz­tam, hogy mód­sze­re­sen át­te­kint­sem, Voigt Vil­mos hány nyel­ven meg­je­lent (és ál­ta­la el is ol­va­sott!) pub­li­ká­ci­ót is­mer­te­tett: itt gya­kor­la­ti­lag az ös­­szes eu­ró­pai nyelv fel­so­ra­koz­tat­ha­tó a lit­ván­tól a por­tu­gá­lig, az iz­lan­di­tól a szlo­vá­kig, hogy csak az eg­zo­ti­ku­sab­ba­kat em­lít­sem. E könyv­is­mer­te­té­sek (szá­mu­kat te­kint­ve nagy­ság­ren­di­leg a ta­nul­má­nyok­nak fe­lel­het­nek meg) no­ha nem ki­zá­ró­la­go­san, de na­gyobb­részt ma­gya­rul a ma­gyar szak­mai kö­zön­ség­hez szól­nak. Ta­lán nem is tu­da­to­sí­tot­tuk, hogy ez­ál­tal mi­lyen szé­les­re tár­ta az e nyel­ve­ken nem ol­va­só kol­lé­gák szá­má­ra a tá­jé­ko­zó­dás ab­la­kát! Ha va­la­ki eze­ket a re­cen­zi­ó­kat egy­szer vé­gig­ol­vas­ná, ak­kor a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek eu­ró­pai folk­lo­risz­ti­ká­já­ról egy töb­bé-ke­vés­bé hi­te­les ké­pet nyer­het­ne. Eh­hez hoz­zá­vé­ve a kon­fe­ren­cia-be­szá­mo­ló­kat és az egyéb, a tu­do­má­nyos kö­zé­le­tet érin­tő cik­ke­ket, elem­ző szám­ve­té­se­ket, ak­kor a nem­zet­kö­zi folk­lo­risz­ti­kai élet pezs­gé­sé­be (vagy ép­pen pan­gá­sá­ba) is be­te­kin­tést nyer­het­nénk.
Hi­ány­ta­lan bib­li­og­rá­fia nincs. Nyil­ván Voigt Vil­mo­sé sem az; jó­ma­gam is tud­nám ka­pás­ból né­hán­­nyal sza­po­rí­ta­ni ezt a köny­vé­sze­ti jegy­zé­ket. Igen, a bib­li­og­rá­fi­ák ter­mé­szet­raj­za már csak ilyen. Rá­adá­sul egy ko­ránt­sem be­fe­je­zett élet­mű­ről van szó, ami azt je­len­ti, hogy már szor­go­san le­het ké­szí­te­ni Voigt Vil­mos bib­li­og­rá­fi­á­já­nak ki­egé­szí­tő kö­te­tét. Ad­dig is, már ez a jegy­zék is nyil­ván gyak­ran for­ga­tott ké­zi­köny­ve lesz min­den, ma­gyar és ös­­sze­ha­son­lí­tó folk­lo­risz­ti­ká­val fog­lal­ko­zó ku­ta­tó­nak.
A má­sik, az ün­ne­pi al­ka­lom­ra meg­je­lent (ez a meg­je­le­nés vi­szont ép­pen két évig 2007-től 2009-ig tar­tott: pa­pí­ron. Gya­kor­la­ti­lag vi­szont 2010-ig), szó­val az ün­ne­pi al­ka­lom­ra meg­je­lent má­sik ki­ad­vány pe­dig a me­sé­vel kap­cso­la­tos ma­gyar nyel­vű írá­sa­i­nak a gyűjteménye3. No­ha a je­len­lé­vő pá­lya­tár­sak, kol­lé­gák a szó­ban for­gó kon­fe­ren­ci­án úgy ün­ne­pel­ték Voigt Vil­most, mint va­la­mi­fé­le utol­só po­li­hisz­tort, ő sa­ját ma­gát „leg­in­kább me­se­ku­ta­tó­nak” tart­ja. Ép­pen ezért kön­­nyű, ám egy­szer­smind ne­héz dol­ga is volt ak­kor, ami­kor a nép­me­sé­vel, a nép­me­se­ku­ta­tás­sal fog­lal­ko­zó írá­sa­i­nak az ös­­sze­gyűj­té­sé­re vál­lal­ko­zott. Nyil­ván­va­ló, hogy nem fér­ne el egy kö­tet­ben a mű­faj­jal kap­cso­la­tos ös­­szes meg­je­lent (s plá­ne meg nem is je­lent!) szö­ve­ge. Így az­tán ér­te­lem­sze­rű­en nem sze­re­pel­nek ben­ne a kü­lön­bö­ző le­xi­ko­nok­ba írt, a témá­ba­vá­gó szó­cik­kei, az ál­ta­la szer­kesz­tett ma­gyar folk­lo­risz­ti­kai egye­te­mi tan­könyv nép­me­se fejezete4, s egyéb, ko­ráb­bi, ma­gyar nyel­vű ta­nul­mány­kö­te­te­i­ben már nap­vi­lá­got lá­tott dolgozatai5. A két ko­rai, alap­ve­tő­en a folk­lór esz­té­ti­kai kér­dé­se­i­vel fog­lal­ko­zó mo­nog­rá­fi­á­ja me­sé­vel kap­cso­la­tos fe­je­ze­tei, gon­do­la­tai is ki­ma­rad­tak eb­ből a válogatásból6, va­la­mint zö­mé­ben az angol7, il­let­ve német8 nyel­vű ta­nul­mány­kö­te­té­nek vo­nat­ko­zó írá­sai is.
A kö­tet föl­fog­ha­tó rend­ha­gyó egye­te­mi tan­könyv­nek is. Amit a nép­me­sé­ről ma­gya­rul tud­ni le­het és tud­ni il­lik, az ben­ne van. Ha más­hogy nem, át­té­te­le­sen, iro­dal­mi hi­vat­ko­zá­sok for­má­já­ban. Rá­adá­sul kü­lön­fé­le tu­do­má­nyos mű­faj­ok alak­já­ban. Ta­lá­lunk itt bi­zo­nyos prob­lé­ma­kö­rök ku­ta­tá­si hely­ze­té­ről szó­ló, gaz­da­gon ada­tolt át­te­kin­té­se­ket (A ma­gyar nép­me­se; A ma­gyar nép­me­se­ku­ta­tás a XIX. szá­zad el­ső fe­lé­ben; A me­se­ku­ta­tás leg­újabb ered­mé­nye­i­ről stb.), va­la­mint bő­sé­ges fi­lo­ló­gi­ai ap­pa­rá­tus­sal el­lá­tott ta­nul­má­nyo­kat (Tu­laj­don­ne­vek a ma­gyar nép­me­sék­ben; Já­ték-el­be­szé­lés teg­nap­előtt és hol­nap­után stb.). Nem hi­á­nyoz­nak a könyv­is­mer­te­té­sek (Propp, Lüthi, Nagy Ol­ga, Honti Já­nos, Dégh Lin­da stb. stb. egy-egy kö­te­té­ről), to­váb­bá a kon­fe­ren­cia-be­szá­mo­lók, kö­szön­tők és nek­ro­ló­gok sem. Ez a mű­fa­ji sok­szí­nű­ség pe­dig egy köz­pon­ti té­ma­kör, a nép­me­se kö­rül fo­rog. Hogy a szer­ke­ze­te, lo­gi­kai fel­épí­té­se mi­lyen, mi volt az a ve­zér­fo­nal, ami men­tén a szer­ző fel­so­ra­koz­tat­ta az egyes írá­so­kat, szá­mom­ra rej­tély. Sem­mi­kép­pen nem kro­no­ló­gi­ai sor­rend, s nem is te­ma­ti­ka bel­ső ta­go­lás. Az egész gyűj­te­mény­nek egy vi­szony­lag ter­je­del­mes Be­ve­ze­tés, il­let­ve egy még ter­je­del­me­sebb tá­jé­koz­ta­tó jel­le­gű, alap­ve­tő­en a me­se­ku­ta­tás­ban el­ért újabb ered­mé­nyek­nek a szám­ba­vé­te­lé­re vál­lal­ko­zó utó­szó (Itt a vége…?) ad ke­re­tet. Eb­ből a ke­ret­ből né­mi­leg ki­nyú­lik a kö­tet­hez csa­tolt, a szer­ző­nek a nép­me­se (és ro­kon­mű­faj­ok) prob­le­ma­ti­ká­já­val fog­lal­ko­zó pub­li­ká­ci­ó­i­nak jegy­zé­ke, to­váb­bá Honti Já­nos könyv­is­mer­te­té­se Ortu­tay Gyu­la: Fedics Mi­hály me­sél cí­mű, kor­szak­meg­ha­tá­ro­zó mun­ká­já­ról. Ami azon a bi­zo­nyos ke­re­ten be­lül van, az – meg­íté­lé­sem sze­rint – úgy néz ki, mint egy puz­zle (vagy mond­junk mo­za­i­kot?) ös­­sze nem ra­kott ele­me­i­nek hal­ma­za. Ily mó­don a kö­tet, akár egy bre­vi­á­ri­um, tet­szés sze­rin­ti he­lyen fel­üt­he­tő és ol­vas­ha­tó. Cél­sze­rűbb azon­ban még­is sor­ban ol­vas­ni az itt (né­hány eset­ben el­ső íz­ben!) kö­zölt írá­so­kat, hi­szen ily mó­don ki-ki fe­jé­ben ren­de­ződ­het­nek ezek a puz­zle ele­mek.
Ami­kor a ki­ad­ványt fen­tebb rend­ha­gyó egye­te­mi tan­könyv­ként ha­tá­roz­tam meg, ak­kor nem csak a ben­ne ös­­sze­gyűj­tött írá­sok te­ma­ti­kai komp­le­xi­tá­sá­ra gon­dol­tam. Voigt Vil­mos vér­be­li ta­nár, fél év­szá­za­dot töl­tött ka­ted­rán, ami vis­­sza­tük­rö­ző­dik írá­sa­in is. Azok stí­lu­sán, szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sén egy­aránt. Min­den egyes szö­ve­gé­vel (amel­lett, hogy akár va­do­na­túj szak­mai meg­ál­la­pí­tá­so­kat kö­zöl) egy­szer­smind ta­nít is. Nyil­ván ez a ta­ná­ri vé­na te­te­tett be ve­le a gyűj­te­mény­be né­hány rö­vid (mond­hat­ni nyúl­fark­nyi) re­cen­zi­ót is. Az ol­va­só (s most a di­ák­ol­va­só­ra gon­do­lok) amel­lett, hogy a nép­me­sé­ről sok min­dent meg­tud, meg­is­me­ri az egyes mű­fa­jo­kat is: a ta­nul­mány, köz­le­mény, kon­fe­ren­cia-be­szá­mo­ló, re­cen­zió, könyv­kri­ti­ka, kö­szön­tő, nek­ro­lóg, sőt még az in­ter­jú mű­fa­ját is.
A fen­tebb váz­la­to­san be­mu­ta­tott két kö­tet kéz­be­ve­hető (!) meg­je­le­né­sé­nek e nap­ra tör­tént idő­zí­té­se mél­tó ko­ro­ná­ja volt a ren­ge­teg kol­lé­gát, ba­rá­tot, pá­lya­tár­sat von­zó ren­dez­vény­nek. Va­ló­ban már „csak­” hab volt a tor­tán a nap ese­mé­nye­it zá­ró fo­ga­dás, ahol az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um szak­ál­lam­tit­ká­ra, Man­herz Kár­oly, az EL­TE Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ka­rá­nak dé­kán­ja, De­zső Ta­más, va­la­mint a tan­szék je­len­le­gi hall­ga­tói kö­szön­töt­ték az ün­ne­pel­tet.