kedd, szeptember 21, 2021

Székesfehérvár: Szent István Király Múzeum 2009, 439 p. /Szent István Király Múzeum Közleményei A sorozat 42/. ISBN 963-9279-73-0

Lukács László tanulmánykötetében egy, a cím alapján látszólag viszonylag szűk földrajzi keretben (ami, mint a későbbiekben látni fogjuk, azért jóval tágabb!) a néprajz hagyo­mányos vonulatát követve, a kiválasztott kisebb-nagyobb térségek népéletének, annak egy-egy szegmensének dokumentálására, bemutatására, értelmezésére, szélesebb összefüggések közé helyezésére vállalkozott. Táj- és népleíró dolgozatokról van szó tehát, illetve – hogy egészen pontos legyek – az ember, az emberi tevékenység által meghatározott táj, s az azt lakó ember kultúrájának a bemutatása a célja. Az olvasó ily módon képet nyerhet Fejér megye kistájainak (Mezőföld, a Velencei-tó, a Velencei-hegység, a Vértes térsége), valamint egyes településeinek (Csákvár, Csákberény, Sárbogárd, Dunapentele, Zámoly) néprajzáról, néprajzának egyes jelenségeiről, törvényszerűségeiről. Amolyan egymáshoz ragasztott mozaikkockákból összerakott tabló ez a szülőföld néprajzáról. Még nem monográfia, ám jóval több is, mint egyszerű tanulmánykötet. A gyűjteményben szereplő dolgozatok egy része már korábban megjelent (erre a szerző minden esetben hivatkozik is), számos esetben több variánsa, több nyelvi mutációja is napvilágot látott (ami egy későbbi filosz számára valódi csemege lehet), de vannak, amelyek itt kerülnek először az olvasó elé.
A szerző, Lukács László, miközben lokálpatrióta is szeretne lenni (ezt jelzi a kötet, földrajzi keretet megadó főcíme, és a módszert megjelölő alcím egyaránt), miközben állandóan feszegeti is ezeket a kereteket. Így aztán, amolyan függelékként (ő Kitekintésnek mondja) az adott, Fejér megyei geográfiai környezeten túlmutató tanulmányokat is a kötetbe sorolt  (nota bene: ez a „kitekintés” jóval több mint egynegyedét adja az egész, több mint négyszáz oldalas kötetnek!).  Így kaphattak benne helyet (a kötet címének dacára) bihari, sárréti, felső-őrségi, moldvai és szlovákiai (Garam és Ipoly menti) kutatási eredményeket prezentáló tanulmányok is. Az utóbbi az Alsó-Garam menti, nyolcvanas évekbeli, az érsekújvári Csemadok Néprajzi Szakcsoportja által megvalósított nyári táborok terepkutatásának az eredménye. A kéméndi, barti, kőhídgyarmati, kicsindi, kisgyarmati és garampáldi kiszállások tudományos eredményeit (kiegészítve a nem Alsó-Garam menti Leléd hasonló anyagával) adja közre. Tudománytörténeti érdekeltségű beszámolót már közölt korábban ezekről a terepkutatásokról1, ám maga a konkrét néprajzi anyag most lát először napvilágot. A szerző alapvetően ugyanazokat a jelenségeket figyelte az összes kutatóponton, jelesen az emberi erővel történő teherhordás, az árucsere egyes jelenségeit, a táplálkozási szokásokat, továbbá a szentek kultuszát és mindezek összefüggéseit. Ez magától értetődő módon nagyszerű összehasonlítási alkalmat is kínál. Megjegyzendő, hogy a felsoroltak azon kutatási témák közé tartoznak, amelyek Lukács Lászlót eddigi pályafutása során korábban is, más földrajzi keretek közt is alapvetően foglalkoztatták. És hát ezek azok, amelyek a maguk részletes kidolgozottságában ebben a gyűjteményben nem jelennek meg. Máshol, más alkalmakkor viszont már megjelentek2, illetve további tanulmánykötetet, köteteket tölthetnének meg azok a dolgozatai, amelyek kifejezetten a népi építészet vagy a népi teherhordás témakörének, illetve a népszokások jelenségcsokrának (ezen belül kiemelten a karácsonyfa-állítás szokásának a kérdésköre, farsangi, a húsvéti korbácsolás problematikája stb.), a kultúra (természetesen a népi/paraszti kultúra) táji tagolódásának, kapcsolatrendszerének, a Duna néprajzának (a folyó, mint kultúrákat összekötő, közvetítő kapocs) részletekbe menő, elemző tárgyalására vállalkoztak.
Összegezve a fentebb vázlatosan bemutatott tanulmánygyűjteményt, elmondható, hogy miközben (látszólag!) partikuláris témákat, problémákat feszeget, illetve csak (!) bizonyos jelenségeket leír, a szövegeket egybeolvasva mégis egy rendkívül gazdag univerzum (cseppben a tenger!) bontakozik ki előttünk. További elemzéssel a kötetből viszonylag könnyedén kifejthető lenne (noha ő ezt definíciószerűen itt nem adja) Lukács László népi kultúra, néprajz szemlélete. Az például, hogy mit gondol ő a 21. század elején az európai, azon belül a magyar néprajzról, milyen szerepet szán az efféle vizsgálódásoknak3.