Hála József–G. Szabó Zoltán: „Dudásoknak, kanászoknak közzibül, közzibül…” A dudáról és dudásokról az ipolysági kanászhangverseny századik évfordulója alkalmából

Budapest: Timp Kiadó 2010, 144 p. ISBN 978 963 9614 78 9

Még évfordulókhoz kötött emlékezéskultúránkban is szokatlan jubileumi alkalmat választott a szerzőpáros arra, hogy egy néprajz-tudománytörténeti esemény mítoszát „helyrerakja”. Móra Ferenc, talán közismertnek mondható novellájának (A honit igricek) köszönhetően vélhetően nagyon sokan tudnak Bartók Béla és Györffy István 1910-es ipolysági népzenei gyűjtéséről. A nagy mesélő a tőle megszokott stílusban kiszínezve ad tovább egy, részben valóban megtörtént eseményt. A kutatók már korábban is sejtették, hogy a novella megírása során minden bizonnyal több szerepet játszott az írói fantázia és mesei cselekmény bonyolításának a kényszere, mint maga a száraz valóság, de meg kellett várni az ipolysági „kanászhangverseny” (ebben az esetben a macskakörmöket azért indokoltnak látnám), szóval az ipolysági gyűjtés századik évfordulóját, hogy magát a csupasz igazságot megismerhessük.
Hála József a tőle megszokott konok következetességgel vizsgálta végig a korabeli helyi lapok híranyagát, levéltári dokumentumokat, fényképfelvételeket, hogy aztán egy Colombo felügyelőt is zavarba hozó eredményt produkáljon. Azt természetesen, hogy milyen végkövetkeztetésre jutott, itt és most nem árulom el.
Maga a kötet hét nagyobb egységre tagolódik (mivel a szerzőpáros külön nem jegyezte, így csak sejteni lehet, hogy melyik fejezet inkább Hála József és melyik inkább G. Szabó Zoltán munkája, találgatásokba azonban – a fenti futamot leszámítva – nem bocsátkozom). Kutatástörténeti fejezettel indul, amelyben a duda iránti tudományos érdeklődés magyarországi történetéről kapunk képet, majd arról olvashatunk, hogy milyen dudák voltak használatosak a 20. század elején a Kárpát-medencében. A szerzők az ebben az időszakban használatos dudák táji típusait, variánsait is számba veszik, ezeket olykor etnikumokhoz is kötik. Számomra (a nyilvánvaló táji tagolódás és kisebb-nagyobb különbözőségek ellenére) a hasonlóságok a legtanulságosabbak, ami – olvasatomban – azonnal felül is írja Györffy István agyonidézett, a kötet Epilógusában is olvasható híres/hírhedt sorait: „Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat…“ stb.10 Ezt a fejezetet követi a fentebb már előhozott ipolysági „kanászhangverseny“ lefolyásának hiteles(nek tűnő) rekonstrukciója (a Függelékben el lehet olvasni a kapcsolódó korabeli hírlapi cikkeket, Móra nevezetes novelláját és egyéb, a tudománytörténeti kutatás során felszínre került dokumentumokat). A következő alegységekben Bartók Béla és kortársai, követői dudával kapcsolatos kutatásairól, vélekedéseiről olvashatunk, majd a duda, a dudamuzsika újrafelfedezéséről, napjainkban betöltött szerepéről, mondhatni reneszánszáról kapunk képet. A könyvet angol, német és szlovák nyelvű összefoglalás zárja és rendkívül gazdag képanyag teszi még élvezhetőbbé és tanulságosabbá.