szombat, június 12, 2021

Szilágyi István (1938–2005)
emlékének

„Régen az értelmes falusi plébánosok foglalkoztak helytörténettel szellemük frissítésére. (…) És ebben a faluban, amit Szombathelynek neveznek (…), szeret az ember olyat csinálni, amit nem feladatként kapott, ami mindentől független. A mi kálváriánk barokk épületét figyeltem anno, és nem értettem, hogy miért van a két torony hátrafelé. Ezt kezdtem el vizsgálni, ez volt a csapda, amibe beleszaladtam…” (Atlasz 2002, 7) – emlékszik vissza Szilágyi István az Atlante dei Sacri Monti, Calvari é Complessi devizionali europei címen megjelent könyv kapcsán, melybe hosszú kutatómunkájának eredményeképpen a teljes monarchiára vonatkozó adatokkal szolgált.
Szilágyi István mint építész kezdte meg kálváriakutatásait. Egyetemi tanulmányai után visszakerült szülővárosába, Szombathelyre, ahol építészi, főépítészi, városvédő munkásságán túl a város építészeti örökségét kutatta, s emellett foglalkozott szenvedélyesen a kálváriákkal. Munkásságának látványos eredményei – az 1980-ban megjelent Kálváriák, vagy a Szombat­hely városépítés- és építészettörténete a dualizmus korában című könyvek – mellett számos cikke, tanulmánya jelent meg. Tanulságos végignézni a kálváriákhoz köthető írások során, hogy a kezdetben csupán állapotfelmérést, a művészettörténeti szempontból sokszor nem túl értékes emlékek sorjázását ígérő kutatómunka milyen ikonográfiai, néprajzi, építészettörténeti, vallástörténeti adalékokkal szolgál.
A több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként, majd a hagyaték megmentésének céljával is, szerette volna Szilágy István a történelmi Magyarországra vonatkozó kálvária-korpuszt megjelentetni. Az óriási munkához nem talált azonban támogatót. Csak részben jelenthetett számára elégtételt, hogy a varallói, szent helyek kutatására létrehozott szakmai központ által megjelentetett Atlaszban Magyarország szerepel a legtöbb (376) kálváriával.1 A hagyatékában megtalálható Kálváriák a 16–20. századi Magyarországon című könyvtervben hozzávetőleg 600 kálváriát említ, a címnek megfelelően a történelmi Magyarországra kiterjesztve adatait. A Végső kálvária névsor (kiegészített) feliratú dosszié 454 magyarországi, 35 horvátországi, 85 jugoszláviai, 113 szlovákiai és 58 romániai, 4 ukrajnai, összesen tehát 749 kálváriát sorol föl, újabb szakirodalomból, általa addig nem ismert kálváriákból még további 60-at jegyzett fel. Már 1985-ben, a Linzi Magyar Napokon elhangzott előadásában jelezte, hogy késznek látja az anyagot a hazai kálváriakutatás nagy, összefoglaló művéhez2, s még a millenniumi évforduló közeledtével is folyamatosan levelezett ez ügyben. Hogy a nagyszabású kötethez nem talált kiadót, hogy egy személyben ekkora munkát nem tudott elvégezni, érthető. Munkájával a kisemlékkutatókhoz kapcsolódott be – egyfelől sokirányú érdeklődése, építészi, műemlékvédelmi tapasztalata miatt figyelme a kisemlékekre is kiterjedt, másfelől a kálváriák nagy hányada illeszkedik a kisemlékek sorába. A hazai kutatás ezen a téren sem zárkózott még fel a külföldi, szélesebb kutatói és amatőr réteget megmozgató szervezetekhez, de éppen e külföldi példák nyomán kutatási módszereik kidolgozottabbak, külföldi tapasztalatok segítik (Liszka 1995, 129–136).
Hogy Szilágyi István célja nemcsak a mai kálváriák műemléki felmérése volt, jól mutatja például a pozsonyi kálváriáról írt „nekrológja”. A régi források, képek alapján egykor jelentős épületegyüttesből mára gyakorlatilag semmi nem maradt. Rekonstruálását – a selmecbányai kálváriával való építéstörténeti összefüggések miatt vagy a bűnbánó Szent Péter kultusz nyomainak feltárásához – fontosnak érezte.
Éppen a selmecbányai kálváriáról képekkel gazdagon illusztrált posztumusz megjelent munkája ad ízelítőt abból, milyen összetett feladat egy-egy kálvária történetének rekonstruálása: ikonográfiai, térképészeti, néprajzi, építészeti, művészettörténeti kutatásokkal, ismeretekkel lehet összetett motivációit, kialakítását, jelentőségét felmérni, értékelni.
Írásomban egy korai, a Magyarország térképéről lekerült, a Fertő tó közelében fekvő Boldogasszony (Frauenkirchen) 17. századi kálváriaépítményét mutatom be a fellelhető források, a levéltári „cédulák” és szellemi hagyaték alapján. Erről a vidékről és ez idő tájt indul meg a kálváriaépítés a töröktől folyamatosan felszabaduló Magyarországon az ellenreformáció hatására megélénkülő paraliturgia egyik legelterjedtebb építészeti együtteseit kialakítva.

1. kép: Boldogasszony (Frauenkirchen) kálváriahegy a Mária Születése kegytemplommal a háttérben (Fotó: Szilágyi Sándor, 2012)
Boldogasszony (Frauenkirchen) kálváriaépítménye

Boldogasszony 17. századi kálváriaépítménye (1. kép) különleges formájával hívja fel magára a figyelmet. Tipológiai szempontból nemigen rokonítható, „[k]özlekedési rendszere miatt különlegesnek számít” (Szilágyi 1980, 28). A mesterséges hegyként emelt építményre szabályos spirális út vezet, melynek mentén helyezkednek el a stációk. Kápolna nem kapcsolódik hozzá, bár a német terminus technicus kápolnaként írja le a mély fülkéket, melyekben a stációdomborműveket helyezték el. Boldogasszony az Esterházy uradalom részeként bőséges forrást, a kismartoni kálváriahegy párjaként kínálkozó létesítménye pedig művészettörténeti párhuzamokat ígér. Az Esterházy Pál (1635–1713) által újranépesített község, az általa meghonosított mariánus ferencesek, a középkori hagyományokat megerősítő búcsújáró templom és a köré létesült kolostor kapcsán azonban nemigen kerül említésre a kálváriahegy. A csupán létezését dokumentáló ferences rendtörténeteken túl mindössze két metszet (2. és 3. kép) segít bennünket a korábbi állapotok felidézésében, a feltételezett építészeti programot, funkciót és spirituális tartalmat illetően.

 

2. kép: J. Martin Lerch rézmetszete, 1682 k. 3. kép: Hans Frank von Langraffen metszete, 1703.
(34,6×27, magántulajdon) (49,2×33,4)

A kálváriahegy leírása

A kálváriahegy eredetileg a templom mellé csatolt kolostorszárny előtt, szemből tekintve a templomtól kicsit balra helyezkedett el. Korábbi helyén mutatja több századeleji fénykép, képeslap, melyeken még látható a kolostoregyüttes kőfala a hozzátapadó kegyhelyárus épületekkel, és a díszes kapuzat. Horváth Athanáz, a kegyhely történetéről írt könyve szerint már 1910 körül felmerült a templom előterének bővítése, fásítása céljából a kálvária áthelyezése, amit Esterházy Miklósné Cziráky Margit szeretett volna megvalósítani, de halála miatt meghiúsult (Horváth 1926, 54). Az áthelyezésre a templom déli oldalához egy restaurálással egybekötve végül 1958-ban került sor. Ma a kálvária, egy nagyszabású projekt eredményeként, teljesen felújítva látható, a szobrok restaurálását, állagmegóvását Franz Gyolcs szobrászművész végezte el.3
„A kálvária egy hozzávetőlegesen 22 méter átmérőjű, 5 méter magas mesterséges domb, aminek a tetejére spirálvonalú út vezet. Az út külső szélét kőfal támasztja.” (Szilágyi 1992a, 190.) A stációfülkék a támfalból kiugratott, önállóságot idéző tömegükkel követik az utat, felfűzésük vizuálisan is körbejárásra szólít fel. A lizénákkal tagolt, golyvás párkányzatú fülkéket csonkatimpanon zárja, melyeknek mezejébe a csúcsra helyezett angyalok talapzataként is értelmezhető, csigavolutás oromdísz került, közepében négyszirmú virággal.4 Az oromzat oldalain puttók, a csúcson angyalok helyezkednek el. Az induló stáció fülkéje a legmélyebb [2,80 x 3,50], az Utolsó vacsora jelenetével előkészítő kápolnaként értelmezhető. Jól érzékelteti ezt, hogy a kápolna még nem a hegyre vezető útra nyílik, architektúrájával azonban igazodik a többi fülkéhez [2,80 x 1,38], melyek már a keresztút ikonográfiájába illeszkedő jeleneteket mutatnak.
Az együttes nem egy nézőpontra komponált, a fülkék értelemszerűen követik a spirális útvonalat, a terméskő rusztikája és a vakolt stációfülkék vizuális ellentéte szépen kiemeli a haladás inkább horizontális vonalát és a megállók vertikálisát. E kettősség – a tér­­ben és lélekben végigjárt út – emeli fel a zarándokot a „megváltáshoz”. A stációk jelenetei a következőképen következnek: A „[j]ellegzetes előkészítő kápolna” domborművén Utolsó vacsora ábrázolás. Ezt követően kis lépcsőfeljáróval indul a keresztút, az indításnál két, közel embernagyságú angyal áll őrt. Az első, az Olajfák hegyét megidéző stációt az Ostorozás, Tövisko­ronázás, Ecce homo, Krisztus elesik a kereszttel, Veronika kendője, végül a Keresztreszegezés jelenetei követik. A dombtetőn a Kálvária-csoportot Krisztus a kereszten, Szűz Mária, Szent János s a keresztet átölelő expresszív térdeplő Mária Magdolna fertőrákosi kőből5 faragott szobrai alkotják.

Datálás

A kálváriahegy spirális formájával egyedülálló, ahogy ezt a feltehetően Dagobert Freytól származó mondatot (Frey 1929, 18) mindenhol idézik s a hozzá tartozó építési dátumot is. Keletkezési idejét így a bedekkerek egyöntetűen 1685-re, esetleg 1683-ra (utánra) datálják, ugyanígy az interneten található leírásokban, többek között a Kalvarienberge und Kreuzwege in Österreich honlapján, vagy a frissen kiadott tájékoztatófüzetben is (Saliger 2010, 42).6 Szilágyi István a Kálváriák a Pannon térségben című írásában ad összefoglalást a kálváriahegyről, melyben két időpont közt jelöli ki tulajdonképpen az építést (Szilágyi 1992a, 189). Az 1683-as török dúlás jelenti az egyik végpontot, míg az ismert, a felszentelési beszédhez készült látkép 1703-as dátuma jelenti az építés terminus ante quemjét.
A kálváriacsoportra vonatkozóan minden forrás az 1759-es dátumot adja meg (Frey 1929, 18; Dehio 1976, 103; Horváth 1926, 32; Schmeller 1968, 107). A domborművekhez senki nem társít évszámot, ám azok mérete és formája nem illeszkedik a félköríves zárású falsík adta felülethez, utólagosan, feltehetően a kálváriacsoporttal egyidejűleg készültek. Az Utolsó vacsora jelenete félköríves zárásával kivételt jelent. A legkorábbi ismert ábrázoláson a kis fülkéken kivehetők a szoboralakok, nagyjából a maival egyező elosztásban.
Szilágyi leírásának egy explicit, és egy implicit tartalma érdemel figyelmet, a kálváriahegy formai sajátosságához fűzött megjegyzése: „valószínű a középkori, Jeruzsálemet szimbolizáló spirális vonalvezetést követve” épült, valamint az ágens hiánya. Esterházy Pál mint a boldogasszonyi ferences rend fundátora, a búcsújáró templom építtetője, a kegyszobor adományozója lehetne a kálváriahegy építtetője is, ahogy később Kismartonban. Ez a két nyitott gondolat jelenti dolgozatom tárgyát. Egyrészt azt szeretném a rendelkezésre álló források alapján megtudni, lehet-e a boldogasszonyi kálváriahegy az Esterházy mecenatúra egyik újabb fejezete – akár a kismartoni alapítás előképe –, s ennek tükrében be tudjuk-e határolni az építés dátumát, valamint értelmezhetjük-e a spirális vonalvezetésű, valóban egyedi kálváriautat Jeruzsálem-szimbólumnak.
Galavics Géza által 2000-ben publikált, a Borda Antikvárium árverésén feltűnt, a szakirodalomban – ahogy a katalógus is kiemeli – addig nem ismert Martin Lerch által készített rézmetszet7 inkább megerősítette a feltett kérdések relevanciáját, minthogy az előrelépést segítené (2. kép). A látkép hasonló beállításban ábrázolja a korábbi kolostoregyüttest, a még egytornyú templomot, a kálváriahegyet és a kápolnákat, mint a későbbről ismert metszet. Az előtérben látható kálváriahegy egy stációfülkékkel még nem rendelkező, archaikusabb állapotot rögzít. Az ábrázolás tehát a középkori előkép felé mutat, Esterházy Pál medalionba foglalt portréja viszont hangsúlyozza a mecénás személyét.

Esterházy Pál mint Boldogasszony mecénása

Boldogasszony mint búcsújáróhely korai történetét maga Esterházy Pál írja meg, majd a mariánus ferencesek is átveszik az adatokat, ez képezi a hivatalos krónika alapját. Esterházy vallásos tevékenységének egyik látványos bizonyítéka a Mária Atlaszok mintájára szerkesztett Az egész világon lévő csudálatos boldogságos Szűz képeinek röviden föltett eredeti című Nagyszombatban, 1690-ben kiadott munkája, melyben 118 kegyhely történetét, köztük 11 magyarét ismerteti. Ebben a leltárban írja le a Förtőn túl való Boldogasszony kegyképének történetét a kolostorra, alapításra vonatkozó adatokkal.
Boldogasszony mint búcsújáróhely népszerűségét jelzi, hogy mirákulumos könyve, a Titkos értelmű rózsa latinul, németül, magyarul végül cseh nyelven is megjelent, egy magát meg nem nevező franciskánus szerzetes összeállításában. A könyv szövege azonban szinte teljességgel megegyezik Esterházy Pál levéltárban fennmaradt, latin nyelvű, 1675-ből való megszerkesztett kéziratával, a mirákulumos könyvben ismertetett provenienciát s a község történetét tehát szintén Esterházy változataként kell értelmeznünk (Tüskés–Knapp 1994, 8–9) Eszerint 1335-ben egy fraknói irat már említi a „Maria an der Heide” települést, története azóta folyamatos.
Sepp és Paul Gmasz Chronik Stadtgemeinde Frauenkirchen című monográfiájukban megjegyzik, hogy az 1335-ös, a fraknói levéltárban Esterházy által említett forrást nem találták meg, szerintük első említése a településnek 1379-ből való (Gmasz 1988, 66), a Dehio-topográfia szerint viszont már 1324-ben Zenmariaként említik (Dehio 1976, 99). Noha Boldogasszony 1622-ben került az Esterházyak birtokába, a török harcok nem engedték, hogy ott jelentős építkezés, betelepítés történjen. Erre csak Esterházy Pálnak lesz módja. A középkorban, kora újkorban lakatlannak, pusztának említik a források, mint például az 1659-es győregyházmegyei vizitáció. Ekkor, a Lippay György pozsonyi érsek nagyszombati zsinatán kimondott „hadüzenetet” (Hausner 2001, 333) követően indul meg Esterházy Pál rekatolizációja, melyben a Fertő tó melléki települések is érintettek. Boldogasszony elhagyott településére Esterházy egy erős katolikus bázist alapít, a ferencesek letelepítésével látja biztosítottnak a kialakuló–kialakítandó kegyhely gondozását. 1669. május 5-én, a kismartoni gyűlésen „intézte el Pál gróf a ferencesekkel a boldogasszonyi klastromalapítás ügyét.” (Nagy 1903, 16) Az alapító levél 1680-ban készült. Esterházy nem csak a vallási élet fellendítésére gondolt, a falu életben tartásához betelepítéseket is végzett. A Mönchkirchenből kiüldözött zsidókat hét település fogadta be (Seva Kehillot)8 az 1670-es évektől, többek között Boldogasszony is. A zarándokhely története ez időből már jól ismert, a ferencesek kegytemploma 1669-re épül föl, a mellé csatolt kolostorszárny kapuzatán öröklődött 1678-as évszám annak feltételezett befejezését jelzi. 1680-ban a fraknói, gótikus hársfa kegyszobrot ünnepélyesen átviszik Boldogasszonyba.9 1683-ban a török feldúlja a falut, de hamarosan újraindul az élet. A mai kéttornyos templom alapkövét csak 1695-ben rakják le, építését a birodalmi hercegi cím elnyeréséért tett fogadalom motiválta. A Francesco Martinelli által tervezett pompás barokk templomot 1702-ben szenteli fel a nyitrai püspök, Mattyasovszky László. A török dúlás alatt Esterházy a szobrot Fraknó várába menekítette, az új templomban már monumentális barokk oltárt készíttetett számára ékes címerrel hirdetve a mecénást.
Esterházy nem csupán Boldogasszonyban tevékenykedett egyházi mecénásként, a legismertebb kismartoni, lorettomi, mariazelli alapításai mellett Fraknó, Röjt, Lók, Osli kegyhelyeinek megújításáról is gondoskodott (Bálint–Barna 1994, 97). Vallási mecenatúrájának fő mozgatórugója az ellenreformáció, a Mária kultusz el- és kiterjesztése annak törökellenes konnotációjával együtt. A már említett nagyszombati zsinat indította be az erőteljes magyarországi ellenreformációt, a hittérítést. Ez gyakran erőszakkal, katonai segítséggel történt. (Hausner 2001) A zarándokhelyek kiépítése, új fundációk létrehozása az egységes, ellenőrizhető vallási élet kialakítását célozta (Tüskés–Knapp 2001, 66). Az Esterházy Pál által támogatott Mária-kultusz egységesítő szerepe sem mellékes, s a Habsburg Birodalom a nemzeti kultuszt, nemzeti kultuszhelyek kialakulását gátló törekvéseinek eszköze lesz. Nem véletlen, hogy Esterházy állítólag 58-szor zarándokolt el Mariazellbe, a birodalmi zarándokközpontba, noha adományozásaival mindvégig hangsúlyozta annak magyar vonatkozásait.10 Vallásosságának korai bizonyítékai, szándéka, hogy jezsuita szerzetes legyen, korai búcsújárásai, a Mária-kongregációba való csatlakozása már diákéveiben (Mars Hungaricus 1989, 305–320) talán azt mutatják, nem csak politikai szándék vezérelte.
Boldogasszony település történetének hosszú múltra való visszavezetése természetesen a kultuszhely rangját növelte, ahogy kegyképének, a fraknói Szűz Mária szobornak megírt története is. Az 1240-es évszámmal ellátott – de művészettörténészek szerint 14. század közepén készült (Bálint–Barna 1994, 324) – szobor provenienciájának fontos mozzanata a személyesség, „egyikről sem értekezik olly szívbéli indulattal” (Jordánszky 1988, 58), mint a förtői Boldog Asszony képéről. Esterházy Pál édesanyjától, Nyári Krisztinától örökölt Mária szobornak családi vonatkozása, majd a személyes csoda is a kegyhely hitelét emeli. Szükség is volt erre egy olyan helyen, ahol – feltehetően – nem volt élő kultusz, s versengenie kellett a közeli búcsújáróhelyekkel. A korábban említett Titkos értelmű rózsa című mirákulumos könyv megírása, négy nyelven való megjelentetése is ennek az akaratnak adja tanújelét.11
A kegyhely templomával, kolostorával együtt, „[a] hívek buzgóságából és ajándékából három kápolna is épült az egyház körül” (Karácsonyi 1903, 150). Ezt Nagy Béni Esterházy Pál és a ferencesek kapcsolatáról írott munkájában már úgy említi, hogy „Pál két kápolnát emelt Szent József és Szűz Mária tiszteletére, egy harmadikat az akkor pusztító pestistől való szabadulásért Frank József, a pozsonyi kamara tanácsosa épített” (Nagy 1903, 17). Az 1682-es rézmetszet szerint a négyzetes alaprajzú, lizénákkal tagolt, volutás oromzatú, tornyos kápolna volt Szent Józsefnek szentelve,12 a hátsó, hatszög alaprajzú kápolna pestis elhárítására, míg a középső, centrális (nyolcszögű) kápolna a Nagy Béni szövegben említettől eltérően Szent Magdolna tiszteletére épült. A Gmasz-monográfia szerint a Szent József kápolnát több jótevő segítségével, a Mária-kápolnát Esterházy Pál, s a pestisszentek kápolnáját a pozsonyi kamarás emeltették, a legutolsót 1830-ban bontották el (Gmasz 1988, 71). Esterházy nem csak a kápolnával/kápolnákkal, hanem a kegyszobornak méltó helyet biztosító főoltárral és két mellékoltárral is növelte a kegyhely rangját. A kolostor területén kegyoszlopokat is állíttatott, címere megtalálható az 1700 körüli ma is látható Mária-oszlopon (Dehio 1976, 103). Galavics Géza Esterházy herceg mecenatúrájáról szóló áttekintésében jellegzetes, visszatérő gesztusként írja le azon szokását, hogy „[a]mely szentnek a napján kapta meg a magasabb címet vagy rangot, annak kőoszlopra állított szobrot emeltetett” (Galavics 1988, 146). Már a boldogasszonyi építkezés korai fázisáról, az uradalomról és kolostorépületekről fennmaradt ábrázoláson is igen hangsúlyosan jelenik meg egy Maria Immaculata oszlop.
Azért részleteztük Boldogasszony történetét, a kolostor- és templomalapítás krónikáját, legendáját ilyen részletesen, hogy Esterházy Pál tudatos tevékenységét, annak építészeti, művészeti megvalósulásait számba vehessük. Kitűnik, hogy bár az egész kolostor és templomegyüttes Esterházy Pál költségén és akaratából épült, külön alapítások is fűződnek a nevéhez, melyeket a krónikások feljegyeztek. Nem lenne lehetetlen tehát, hogy a kálváriahegy is ebbe a vonulatba illeszkedjen.
Saját maga a kegyképről írt provenienciában nem említi a járulékos alapításokat, a mirákulumos könyv sem tér ki rájuk. Igaz mindkét munka a kegyszoborra fókuszál, célja csodatévő erejének igazolása, s ezáltal Szűz Mária magasztalása, dicsőítése.
A kálváriahegy nemigen szerepel más forrásokban sem, Karácsonyi, Nyürő Zsigmond nem említi, Nagy Béni sem méltatja szóra. Az újabb leírásokban, Dagobert Frey, Dehio sem kötik Esterházy Pál nevéhez, ahogy a Gmasz-monográfia sem tud ilyen alapításról.
Horváth Athanáz 1926-os munkája azonban külön címszóban ír a Kálváriahegyről, melyben azt Esterházy herceg alapításának mondja (Horváth 1926, 30). Ugyancsak erre utal Mohl Adolf Széchenyi György győri püspökről szólva, aki az 1669-es felszentelést végezte (Mohl 1897, 7). Más információ erre az esetleges alapításra nincs, holott a magyar útikönyvek ezt visszhangozzák (vö. Németh 2003, 54; Bedécs–Maros2010, 3; Filip 2009, 94).
A Martinelli-templom 1702. november 19-én történt felszentelésen, Johann Kapistran Sebacher által elmondott német prédikáció 1703-ban, Esterházy Pál anyagi támogatásával jelent meg a Nagyszombati jezsuita nyomda kiadásában. Ehhez a kiadáshoz készült az ismert rézmetszet, Hans Frank von Langraffen munkája (3. kép). A latin nyelvű 16 oldalas Esterházy Pált dicsőítő ajánlást követi a 47 oldalas tulajdonképpeni prédikáció, mely utólagosan szerkesztett elemeket is tartalmaz, többek között egy tervezett emlékérem13 metszetét. A barokk retorikának és a fundátort dicsőítő célzatnak megfelelően dús, hasonlatokkal tűzdelt szöveg hatásosan festi az építkezés nehéz körülményeit, s mennyiségek, méretek felsorolásával érzékelteti volumenét. Az újonnan emelt templom kapcsán többször is kiemeli „durchleuchtigster” Esterházy fundátori szerepét. Az építészt és stukkátort név szerint említi, a nyolc mellékoltárt patrónusuk szerint számba veszi,14 a kálváriáról ebben a szövegösszefüggésben nem beszél, a legújabb, legnagyobb, legpompásabb épület, az új Salamoni templom áll a prédikáció fókuszában. Csupán a kegyhelyhez kapcsolódó csodás esemény leírásában olvashatunk a zarándokról, aki a kálváriahegy egyik kápolnájába húzódik éjszakára. A mirákulumos könyvből idézett gyógyulás 1693-ban történt (Sebacher 1703, 39–40).15

Az említett éremterv mint saját ötlet szerepel, annak rajzával (4. kép), s értelmezésével. (Sebacher 1703, 30–31), egyik oldalára Esterházy Pál ülő alakja mögé a két régi templom képét szánta PAULUS felirattal, míg a másik oldalon az ESTERHAS felirat alatt a Langraffen-metszettel lényegében megegyező látképet tervezett. A herceg nevének betűit a következőképpen oldja fel; PAULUS: Perfecit / Adiuuante / Virgine / Laboribusqué / Universis / Sumptuose, ESTERHAS: Est / Sacratum / Temptum / Erectum / Reginae / Hungariae / Auxiliatrici / Santissimae. A könyv elejére összehajtva befűzött rézmetszeten Esterházy portréja körül, a kegyoltár képe alatti iratszalagon tekergőzik ugyanez az akrosztichon.
Ezen az éremterven azonban csak a Langraffen-metszetet idéző ábrázoláson szerepel a kálvária, a korábbi állapotoknál nincs feltüntetve, az előtérben ülő herceg alakja s a lábánál felsorakoztatott fegyverektől nem is lenne látható.
A korábbi templomoknak a megjelenítése feltételezésem szerint nem tekinthető hitelesnek. A kéttornyos, a nagyszombati jezsuita templom mintájára készült változat a beomlott egytornyú terv után alakult ki (Karácsonyi 1903, 150–151), a korábbi templom nem lehetett kéttornyos. A még korábbinak tételezett egytornyú ábrázolásról csak annyi bizonyos, hogy a Lerch-féle metszetünkkel nem egyezik. Norbert Frank a képaláírásában a két korábbi ábrázoláshoz az 1669-es dátummal felszentelt, majd a török dúlást követően, 1683 után újjáépített templomépületet rendeli (Frank 1984, 83).
Nézzük meg közelebbről az Esterházy Pál alapításáról szóló két publikációt. Horváth Athanáz a következőket írja: „A kálváriahegy is a nemeslelkű herceg Esterházy Pál alapítása. Már megvolt, midőn a mostani templomot építeni kezdték és igen nagy látogatottságnak örvendett.” (Horváth 1926, 30) Mohl Adolf pedig így fogalmaz: „Az 1668. évben16 szenteli föl [Széchenyi György] »Fertői Boldog Asszony« hírneves templomát, melyet Esterházy Pál ez alkalomból gyökeresen átépített s mellette szép kálváriát is emeltetett.” (Mohl 1897, 7) Mindkét – hangsúlyozottan utólagos – szöveg arra enged következtetni, hogy az 1695-ben elkezdett nagyszabású kegytemplom építése előtt már állt a kálváriahegy, ahogy azt a mirákulumus könyvben olvasható csodás gyógyulás története is megerősíti 1693-as dátummal.
Itt érdemes rátérni a kegyhelyről készült első metszetre (2. kép).
Martin Lerch rézmetszetét a Borda Antikvárium katalógusa (Pest és Buda régi látképei 1988, 36) 1682 körülre datálta, mivel a kép az egytornyú, korábbi templomot mutatja, feltételezhetően az 1683-as török dúlás előtti formájában, a mecénás Esterházy Pál portrémedalionját az aranygyapjas rendjel fogja körül, amit nádorrá választásának évében, 1681-ben kapott meg.17 Eszerint tehát meglehetősen pontosan körülhatárolható a metszet keletkezése. Figyelmen kívül hagyta azonban a datálás azt a körülményt, mely sokszor elsikkad a templom történetében, hogy a török roham után a kegyhelyet felépítették, használták, s több mint tíz év elteltével rakták le az új Martinelli-templom alapkövét. A kép tehát nem feltétlenül 1683 előtti állapotot tükröz.
Milyen célból készülhetett a metszet? Tudjuk, hogy magát a kegyszobrot 1680-ban vitte át Fraknóból Esterházy Pál a kegyhelyre. Az ábrázolás központjában a „Förtöi Boldog Asszony” képe áll, annak ruhátlan és felöltöztetett, ünnepi megjelenése. Latin és német nyelvű felirata arra enged következtetni, hogy publikus és populárisabb célra szánt munka. Nem lehetetlen, hogy a kéziratban fennmaradt mirákulumos könyvhöz, annak tervezett kiadásához készült a kép, amit – ahogy később sor került rá – nem csak latin nyelven akart volna kiadni. Ahogy Iványi Emma írja: „1682 tavaszán fenyegetővé vált a török támadás. A nádor szinte egész évben a nemesi felkelés hiábavaló szervezésével foglalkozott” (Mars Hungaricus 1989, 445). A kiadás tehát már nem valósulhatott meg. Erősíti ezt a feltételezést, hogy ezen az ábrázoláson a kegyhely „használat közben” szerepel, megjeleníti a búcsújárókat. Láthatunk három zászlós menetet, éppen a templom bejárata felé tartanak, ketten egy Mária vagy Krisztus szobrot visznek, vannak még „Sánták, és Csúszó-mászó nyomorultak” (Titkos értelmű 1698, 275), vannak, akik épp most dobják el mankójukat, sokan térdelve imádkoznak a kápolnák előtt, vagy éppen a kálváriahegyen. A kép tehát alkalmas illusztrációnak látszik egy mirákulumos könyvhöz, melyben a kegykép csodatételei sorakoznak, ahogy az aláírás is ígéri: igaz és alapos kép.18
A korábbi rézmetszet alapján valóban létezett egy kálváriahegy, állhatott akár már az 1669-es felszentelés idején is, ám az egyszerű, dísztelen változata semmiképpen sem indokolja Mohl Adolf megjegyzését. A késői életrajzíró történeti hitelessége megkérdőjelezhető. Sokkal valószínűbb, a két fázist ránk hagyományozott ábrázolásokhoz igazodó Horváth Atanáz magyarázata.

Kálvária

Szilágy István hagyatékában olvasható egyik céduláján, hogy a Kósa-féle Collectanea szerint a templom előtti kálváriát a török után a templom és a kolostor pénzén építették újjá.19 A kálvária további említése a ferences rendtörténetekben nem bukkan fel, ahogy azt Esterházy mecénási szerepét vizsgáló fejezetben már említettük. Nagy Béni csupán egy közvetett adattal szolgál, teljesen más szövegkörnyezetben, a ferences puritanizmusra példát szolgáltató bizonyítékként említi. Sajnos az idézet 1701-ből származik, vizsgált kérdésünk szempontjából tehát indifferens.20
A Lerch-féle ábrázolásról leolvasható a kálvária használata, a hívek térden állva, rózsafüzérrel a kezükben, imádkozva haladnak végig a zarándokúton. A gyógyulásokat, csodákat felsorakoztató mirákulumos könyvben fogadalomtételek, sugallatok, álmok, hálaképek, a bizonyságként a templomban hagyott mankók, a gyalogos zarándoklatok kirajzolják a búcsútemplom „működését”, vonzáskörzetét, a zarándokok társadalmi rétegződését. A processziók leírásából, a néprajzi gyűjtésekből egyértelműen rekonstruálható, hogy a kálváriák sok esetben részét képezik a búcsújárásoknak.21 A boldogasszonyi kegyhelyre vezető zarándoklatok közül kettő leírását ismerteti Tüskés Gábor, a kálváriára vonatkozó adatot nem említ.
Mint ahogy a 15 stációs rózsafüzér-kálváriáról sem, melyet Szilágyi István A történeti Magyarország kálváriái az 1766–1785-ös katonai felmérésen című tanulmányában számba vesz. A stációk a Gols felé vezető út mentén sorakoztak, a térképen nagyobbnak feltüntetett stáció egy nagyobb alapterületű zárókápolna lehetett. A 15 stáció egyértelműsíti, hogy rózsafüzéres kálváriáról van szó. Szilágyi István e témában írt összefoglaló tanulmánya (Szilágyi 1990)22 még nem tárgyalja, feltehetően azért, mivel semmi nyoma nem maradt, csak a fent említett katonai térkép őrizte meg. (Szilágyi 1997, 87) A Gmasz-krónika összefoglalja, amit a letűnt kálváriáról tudni lehet (Gmasz 1988, 78–79). A datálásban a számunkra is fontos hagyomány segítette, miszerint Esterházy Pál a kegykép transzlációja során pihenőket tartott a stációknál. A kálvária tárgyi bizonyítékaként két stáció maradványa és egy eredetileg falba épített öntöttvas szenteltvíztartó került elő az ásatások során. A herceg 1712-ben még gondoskodik a Rákóczi szabadságharcban megsemmisült stációk visszaállításáról, felújításáról is. Az Esterházy uradalmon belül rózsafüzérstációs kálváriát találunk Fraknóban, Lorettomban – s talán mindezek eredőjeként Mariazellben is (Szilágyi 1990, 526).23
Ez a csupán forrásokból ismerhető kálvária nem sok összefüggésben lehetett a kolostorkertben emelt kálváriaheggyel. A hozzáfűződő legenda, s Esterházy gondoskodása a Mária-kultusz ápolásának árnyalását teszi lehetővé.

A kálvária mint kerti építmény

Galavics Géza a kolostorkertek 17. századi ábrázolásait bemutató írásában kitér a kálvária metszetekről ismerhető két állapota közti különbségekre is. A boldogasszonyi kolostor kertjét rekonstruálandó veszi szemügyre a metszeteket, s ebben az összefüggésben tárgyalja a kálváriahegyet. „A kolostor-együttesben, a templomépülettől balra még egy kerti motívumként megismert építményt találunk, egy csigavonalú úttal bejárható mesterséges hegyet. Kora barokk kertjeink ritka díszítőelemét itt „megkeresztelt” formában, kálváriának emelték – majd az új állapotra rátérve folytatja – [á]tépítették a kálvária mesterséges hegyét is, a korábbi, a természethez közelebb álló hegyből szobros kápolnaépítményekkel díszített épületegyüttest formáltak.” (Galavics 2000, 189) A külföldi párhuzamként felhozott Garden de Jardin mesterséges kilátójára valóban spirális út vezet fel, de a párizsi kert – funkcióját tekintve is – igen távoli példa.
A kert reneszánsz hagyományait folytató mesterséges hegynek szakralizált változatát látja a kálváriahegyben Galavics Géza, melyre egy jól ismert, Lippay György pozsonyi érsek grandiózus kertje jelent párhuzamot, ahol egyszerre van jelen a reneszánsz örökségeként a Parnasszus hegye a kert másik sarkában álló Remete-heggyel, melyben több kápolna, szobor alkotott manierista együttest. A leírások alapján ez a komplexum, – melynek egyik barlangjában „oltár állt márványfeszülettel, két oldalán Mária és János kőalakjai” (Lauter 1993, 92) –, sokkal inkább a varallói, domodossolai illúziókeltés örökösei, s a kismartoni barlangokkal, kápolnákkal tűzdelt későbbi kálváriakomplexum juthat róla eszünkbe.
Galavics Géza kertépítészeti elemként értékeli a kálvária mesterséges dombját. A későbbi kialakítással szemben ezt erősíti a hangsúlyozottabban természetes megoldás: a dombon semmilyen építészeti elem nem látható, a Golgotaként tetejére emelt képződmény is természetes sziklaalakulatot idéz, melyre a kálvária szoborcsoportot állították. A hegyet körülvevő szabályosan ültetett fák is a kerti jelleget hangsúlyozzák. Galavics Géza a mesterséges kerti hegyekre hozott példái24 a Lippay-kert monumentalitásához, pompájához megfelelő párhuzamot kínálnak, de a kolostorkert méreteihez, funkciójához, puritánságához nem. A ferences rendtörténeti összefoglalókban megemlítik a kápolnaalapításokat, a kálváriáról azonban nem emlékeznek meg. Talán magyarázatot jelenthet erre az, hogy nem épületként értelmezték, annak költségeire, „fundációjára” nem volt szükség.
Kerti elemként nem csak mint mesterséges hegy, hanem mint spirális kerti út is érdekes. A spirális, labirintusszerű kerti sétányok, utak, később útvesztők kialakítása a reneszánsztól nagyon kedvelt eleme a díszkerteknek. Magyarországon kevésbé terjedtek el, bár a pozsonyi díszkertből ez sem hiányozhatott, és Pálffy Miklós vöröskői kertjében is volt. Fatsar Kristóf Magyarországi barokk kertművészet című könyvében több példáját is felsorakoztatja, de a barokk kertekre már nem tartja igazán jellemzőnek (Fatsar 2008, 55–56). A labirintus, spirál legtöbbször sövényből kialakított boszkék formájában vált a kert részévé, s mint ilyen már sokkal inkább előfordul a magyarországi barokk kertekben is. A kolostorok esetében azonban ezek ritkán jelentek meg, hiszen túl világi képzetek társultak hozzá.
Lippay György Esterházy Pál keresztapja, Pozsonyban a herceg már fiatalon is többször megfordult, ismerte az érseki kertet. Tudjuk, hogy Nádasdy Ferenccel IV. Ferdinánd koronázására Regensburgba látogatott, s utazása közben Ferdinand Maria bajor választófejedelem pompás kertjét is megcsodálták, melyről latin nyelvű, kéziratban maradt útinaplójából tudunk.25 A (barokk) reprezentációt fontosnak tartó, kismartoni kastélyával, élethosszig tartó mecénási tevékenységével bizonyító herceg bizonyosan felfigyelt a kertekre is, az általa alapított kolostorkertek kialakításában azonban nem valószínű, hogy részt vett volna, annak reprezentációs értéke a rend számára volt fontos.
A kolostorkertek kialakításáról nem sok információnk van ebből az időszakból, ahogy éppen Galavics cikke is hangsúlyozza ezt. A Fatsar-féle összefoglaló munka 19 kolostorkertet ismertet, ezek közül soknak csak nagyon vázlatos tervrajza maradt fenn. A kismartoni ágostonos apácakolostor az alapítónak, Esterházy Pálnak ajánlott metszetét is Hans Frank von Langraffen készítette, a boldogasszonyi kolostorral egykorúnak tekinthető. Sem ezen, sem más kolostorkert ábrázoláson nem látni a boldogasszonyi mesterséges hegyhez hasonló megoldást. A műhegyhez legközelebb állónak a grotta tekinthető, melyről a zoborhegyi és a majki kamalduliaknál van tudomásunk (Fatsar 2008, 171). A zoborhegyi kolostoregyüttesről fennmaradt tollrajz a 17. század végéről szintén kortársi példa, de itt a szótlansági fogadalmukat töltő szerzetesek a templomon kívül nem adnak teret a híveknek.
A búcsújáróhelyek építészetéről szólva Tüskés Gábor megjegyzi, hogy „megragadható a törekvés a természeti környezet mesterséges kialakítására (mesterséges hegyek, barlangok, például Kismarton)”, de további példákkal nem szolgál (Tüskés–Knapp 2001, 68). Feltehető, hogy azoknak a kolostoroknak, melyek kegytemplom mellett épültek, kialakult a közösségi ájtatossági gyakorlathoz alkalmazkodó tágabb környezete, kertje.
A keresztút végigjárásához a 18. században már általában a községeken kívüli magaslatokon kiépített stációsor adott lehetőséget. A kálváriaépítmények többsége is a szentsír kápolnával az alsó szinten, s a két oldalon kialakított lépcsősoron megközelíthető felső szinten elhelyezett kálváriajelenettel a stációsor utolsó állomásaként szerepel.
A kálvária második, a maival építészeti kialakításában lényegében egyező állapota egy határozottabban mesterséges útként kiépített spirál mentén helyezte el a kápolnaszerű stációkat. Langraffen metszetén (3. kép) – ha nehezen is –, de mind a nyolc építmény kivehető. A kálváriajelenet eltér az előző képen gótikus arányúnak tűnő három alakos változattól, szobrai a maihoz hasonlóak. A fülkék építészeti megformálása is megegyezőnek tűnik, bár nem csonka timpanon zárja az ívet, az angyalok, puttók a ma látható elrendezésben szerepelnek. A látkép pusztán az épületeket ábrázolja, a kálvária használatára vonatkozóan nem kapunk újabb információkat. Lényeges változás, hogy a fák egyértelműen hiányoznak az építmény környékéről, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a kolostorkert alakulását, növekedését követte a rézmetsző, s az így észlelhető változás éppen igényességet jelez, „a zöldségeskert díszkert jellegét még inkább hangsúlyozni kívánták” (Galavics 2000, 189).

A ferencesek szerepe

A ferencesek szerepét a kálváriaépítésekkel kapcsolatban elsősorban a XII. Kelemen pápa 1731-es intelmei során kanonizálódott 14 stációs kálváriák összefüggésében lehet kiemelni, az ikonográfia rögzítésében, majd elterjesztésében játszottak fontos szerepet. A mi esetünkben ez a szándék még utólag sem érvényesül, a kálváriát nem alakították át az új liturgikus szokásnak megfelelően, ahogy például Maria-Lanzendorfban. Szilágyi említett áttekintése a ferencesek kálváriákhoz kapcsolódó ájtatosságairól éppen kivételként említi a kismartoni és boldogasszonyi példákat, ugyanis nem volt meghatározó szerepe a ferencesrendnek a korai kálvárialapításokban Magyarországon. Nem is igen van forrás a keresztútjárásról, stációképek sem maradtak fenn. Sajátos – részben hipotetikus – nyomai a ferences prédikációkban őrződtek meg. Tasi Réka hívja fel a figyelmet Kelemen Didák prédikációinak elemzésében arra, hogy Pázmány Péter pretextusához viszonyítva mennyivel dramatikusabb, expresszívebb a szövegalkotás, sokkal meghatározóbb a compassio felkeltése. A nagypénteki prédikáció átmenetet teremtett a beszéd és a drámajáték között, a híveket a sokkal intenzívebb átélésre buzdítva.26 A dolgozat írója azonnal visszakozik, s konkrét adatok híján nem állítja, hogy valós keresztútjárásról volt szó. Számunkra mégis érdekes adalék arra nézve, hogy a ferences eszmekör tartalmazza magyarországi vonatkozásban is ezeket a lehetőségeket.
Ausztriát tekintve azonban sokkal kézzelfoghatóbb források bizonyítják a ferencesek kálváriaépítési szokásait, Pater Plazidus Herzog Cosmographia című munkája metszetekkel illusztrálva ad áttekintést a 17. századi ferences kolostorokról, melyeknek környezetében szinte kivétel nélkül megtaláljuk a kálváriákat, vagy arma christi jelvényekkel ellátott kereszteket.
Kapisztrán Szent János „kijelenti, hogy Isten három kegyelmet ad azoknak, akik Krisztus szenvedésein elmélkednek. Először megadja nekik az ájtatosság kegyelmét és imádságuk meghallgatását. (…) Másodszor Isten azoknak, akik Krisztus szenvedésein elmélkednek, nagyobb kegyelmet ad, mint amennyit az egész egyház és az élő emberek képesek kieszközölni. Harmadszor Isten azoknak, akik Krisztus szenvedésein elmélkednek, a földi életben örömet ad vigasztalásul, a jövő életben meg örök boldogságot” – idézi Bölcskey Ödön Kapisztrán Szent Jánost Jézus szenvedéséről szóló elmélkedésének végén (Bölcskey 1924, 53–54). Érdekes megjegyzést fűz Szent János gondolataihoz. Már a sírbatétel jeleneténél is feltűnik számára, hogy nem a jeruzsálemi tapasztalatai alapján festi a körülményeket, s összességében is hasonló viszonyt fogalmaz meg: „Úgy látszik, hogy a jeruzsálemi keresztút nem gyakorolt szívére olyan hatást, hogy annak jeleneteihez fűzte volna elmélkedéseit” (Bölcskey 1924, 54).
Boldogasszony esetében a Magyarországra jellemző képet mindenképp árnyalni kell. Bár általánosnak tekinthető mind az a jelenség, hogy a korszak kegyhelyeit főúri családok mint mecénások hozzák létre, lendítik fel, mind az, hogy a Mária-kultusz válik uralkodó ájtatossági formává az ellenreformáció Magyarországában, hangsúlyozni kell, hogy Esterházy Pál mint kiemelkedő szereplője ennek a folyamatnak a legerősebb habsburg-dinasztikus szálakkal rendelkezett, a kapcsolatokat is itt kell keresnünk.
A kismartoni Kálváriahegy kapcsolódási pontjait kell most itt érintenünk. A szakirodalom egyértelműen, mindenhol hivatkozottan a Maria-Lanzendorfban Felix Niering terve alapján meg­valósult kálvária épületegyüttesét tekinti előképként, minthogy a herceg a tervező ferences testvért áthívja az új templom megépítésének munkálataihoz (Fleischhacker 1996, 139). Szilágyi István a ferencesek és kálváriák kapcsolatát tárgyaló előadásában jelzi, hogy – ahogy már említettük kivételnek minősíthetőek – a ferences alapítású kálváriáknak kiemelt szerepe van a ma­gyar­országi kálváriák további történetében: „A lanzendorfi és a kismartoni emlékek fontossága számunkra elsősorban abban van, hogy ezek kapcsolják a minoritáknál elindult folyamatot a jezsuiták tevékenységéhez” akik, a korai magyarországi kálváriaépítkezésekben kezdeményező szerepet vittek.27 Egy másik vonatkozásban, a bűnbánó Szent Péter szobrok ikonográfiáját tárgyaló tanulmányában a hernalsi kálváriát is idekapcsolva ezen emlékcsoport összefüggésére hívja fel a figyelmet Szilágyi István (Szilágyi 1997, 234–235). Walter Brunner stájerországi kálváriákról írt összefoglalása is kiemeli ezt a három együttest, mert az Ausztriában szokásos természetes magaslatokra épült kálváriákkal szemben mesterséges dombra épültek (Brunner 1996, 62).
Kirajzolódik tehát egy olyan körülhatárolható terület, melynél a ferencesek szerepe meghatározó, a megvalósult kálváriák pedig mesterséges „hegyre” épültek. Ebbe a láncolatba kapcsolja bele Vsedni Karl Boldogasszony kálváriahegyét is disszertációjában, szerepét azonban előképként határozza meg.
Maria-Lanzendorf kolostorának alapkövét 1698-ban, a kálváriaegyüttesét 1701-ben tette le Lipót császár. A mesterséges hegy mellett ma is áll a Szentsír-kápolna, mely igen gyakori eleme a kálváriaegyütteseknek (5. kép). Ez a kápolna kiemelten érdekes Franciscus Caccia Lanzendorf rendfőnöke, egyben ferencesrendi szentföldi generalkommissar miatt, aki a Szentföldön tett látogatásának élményeit egy illusztrált könyvben örökítette meg.28 A Szentsír-kápolnáról készült rajza közvetlen előképe az elkészült épületnek, jóllehet a Szentsír-kápolnák már kialakult formajegyekkel rendelkeztek. Elég, ha összevetjük Bernardino Amico 1609-ben megjelent rajzát, hogy megbizonyosodjunk erről (Szilágyi 1986, 188). A tendencia azonban, hogy az építkezéseket szentföldi zarándoklat előzte meg, még a 18. században is jellemző.
A kálváriahegy esetében nem lehet ennyire közvetlen építészeti kapcsolatot találni. A sajátos építménnyel Krisztus szenvedéstörténetének helyszíneit akarták egy összetett, sűrített együttesben megvalósítani. Mutatja ezt az épületbe komponált szentlépcső is. A leginkább német nyelvterületre jellemző kultusznak egy korai megnyilvánulásáról van szó Lanzendorfban. Újításként kell értékelni azt az elgondolást, hogy nem különálló épületben, épületrészben alakították ki. „Valószínű itt egy kísérletről van szó, a szentlépcső és a kálvária-ájtatosság összekapcsolásának első próbálkozásáról” (Szilágyi 1992b, 33). Cacciát tartják a szellemi programadónak, a „Kalvarienberg-Idee” átörökítőjének Felix Niering, az építész számára (Wenn ich Dein vergesse 2005, 19). Ha Vsedni Karl gondolatmenetét idézzük, mindenképpen ihletet, építészeti előképet jelentett a nagyszabású hercegi kegyhely, Boldogasszony kálváriahegye, hiszen „[e]nélkül a lépcsőfok nélkül egy igazi barlangokkal és grottákkal megépített hegy mint keresztút, csak nehezen elképzelhető” (Vsedni 2002, 114).

5. kép: Maria-Lanzendorf Szentsír-kápolna és Kálváriahegy (Fotó: Szilágyi István, 1984)

A lanzendorfi építkezésekben is részt vett mecénásként Esterházy Pál és felesége, 1701-ben oltárt adományoztak a régi kápolna számára.29 Talán ennek okán tett látogatása során látta az új kálváriahegyet. A kuriozitását érzékelő Esterházy herceg meghívta saját rezidenciájára az építész Felix Nieringet, aki a bőséges anyagi lehetőségekkel a barokk pompakedvelés, expresszivitás megoldásait alkalmazva egy sokkal összetettebb és bujább együttest hívott életre Kismartonban, mely valóban atipikussá tette és méreteinél, költségeinél fogva nem teremt(het)ett hagyományt. Az 1707-ben felszentelt Hegyi-templom mellett is állt szentsír-kápolna az épülettől északra. Később elbontották, s a Szentsírt a kálvária épületébe helyezték át (Szilágyi 1986, 202). A szentlépcső itt is az épület belsejében, a 11. és 15. stációk központjában kapott helyet (Szilágyi 1992a, 187).

A kálvária ikonográfiája

Tudjuk, hogy a ma legnépszerűbb 14 stációs kálváriatípus az 1731-es búcsúengedélyt követően vált igen elterjedtté, szinte egyeduralkodóvá. Ezt megelőzően azonban igencsak eltérő számú jelenet idézte Krisztus útját a Golgotára. Ezek között vannak ismert, rögzült, akár szerzetesrendekhez köthető formák, mint a szervitákhoz Mária 7 öröme vagy 7 fájdalma, a rózsafüzér ájtatossághoz kapcsolható, a rózsafüzér imához illeszkedő 3×5-ös beosztású 15 stációs kálvária, vagy a 7 esés kálváriája. Mindezek mellett rengeteg példa van ezeknek módosult megvalósulására, kombinálására.
Szilágyi István szerint a „boldogasszonyi kálvária a 7 tizedes ferences olvasó beosztását követi” (Szilágyi 1992a, 177). Erre a 7 tizedes olvasóra, s vele kapcsolatban a stációjárásra utal a Paraliturgia – ikonográfia – építészet című, a rózsafüzéres kálváriákról szóló tanulmányában is: „A rózsafüzérnek ezt a stációjárás-szerű imádkozását egyébként a ferencesek olvasója kapcsán már korábban is megtaláljuk. Marseilles-ben a Notre Dame de la Garde templomhoz vezető úton 1447-ben állítottak hét stációt” (Szilágyi 1990, 525). Bölcskey Ödön Kapisztrán Szent Jánosról szóló igen terjedelmes művében külön fejezetet ír A Boldogságos Szűz tiszteletét terjeszti címmel, melyben Mária hét örömének olvasójáról is olvashatunk. Itt említi a Notre Dame de la Garde-hoz vezető úton felállított stációkat, képoszlopokat Mária hét örömével. Soós Sándorné is Kapisztrán Szent Jánoshoz köti a ferences olvasót, mely „hetvenkét Üdvözlégyből áll az örömök és annak a hetvenkét évnek a tiszteletére, amit a Szűzanya a földön élt” (Soós 2008, 32). Ezt az olvasót terjesztik a ferencesek, hiszen a hozzá rendelt búcsú 1905-ig csak a ferencesek kiváltásága volt (Bölcskey 1924, III: 141–146). A Nagyszombati Kódex alapján a hét Miatyánkot Krisztus „hétszer szent vére” hullásáért kell imádkozni (Soós 2008, 62). Ez a hét „vérehullás” akár össze is kapcsolható a boldogasszonyi hét stációval, de ez csak feltételezés. Mindenesetre nem kizárt, hogy mégis a német nyelvterületen elterjedt „Siebenfälle”, hét esés stációival rokonítható, amikről tudni kell, hogy sokkal inkább a hívők térdreborulásának kifejezése rejlik benne (Kramer 1957, 17–20). A hét esés ájtatosság képei: 1. Jézus az Olajfák hegyén, 2. Jézus Pilátus előtt, 3. Jézus ostorozása, 4. Jézus kigúnyolása, töviskoronázás, 5. Keresztvitel, 6. Keresztreszegezés, 7. szentsír (Már­kus­­né 2006, 238). Ezt a sort esetünkben csak a Veronika kendője jelenet egészíti ki, miközben a szentsír záróképe nem szerepel.
A spirális, egyre emelkedő, a „hegy” tetején álló kálváriajelenethez vezető stációsorba értelemszerűen nem illeszthető a szent sír jelenete. Ez mindenképpen a kálváriajelenet után következik. A szentsír legtöbbször – ahol erre mód volt – külön kápolnát kapott, Greinburgban, Stockerauban, Mauternben, Katzelsdorfban (Vsedni 2002, 24–30), majd Magyarországon Sopronbánfalván, Győrben, Kőszegen. Később az építményes kálváriákban kaptak helyet. Az erre a célra kialakított szerkezetileg kétszintes építmény teraszán található a kálváriajelenet, melyhez mellvéddel díszített lépcsősor vezet fel, az alsó szinten fülke vagy kápolna helyezkedik el.30 Ez a megoldás igen elterjedt lesz Magyarországon, a gödöllői, váci, szentendrei, s a legismertebb epreskerti kálváriaépítmények után klasszicista (Nézsa), romantikus (Feldebrő), eklektikus (Szob) újraértelmezésben épülnek újabbak.
A boldogasszonyi kálváriahegy ikonográfiájához tartozik még a fülkéken elhelyezkedő angyalok és stációjelenetek kapcsolata. Ahogy a lanzendorfi épületen „trauengelek” sorakoznak, ugyanúgy itt is megtalálhatóak. A csonka timpanon „csúcsán” elhelyezkedő angyalok stációképekhez illő arma christi jelvényeket tartanak. Az Olajfák hegye felett kelyhet, az Ostorozás jeleneténél az oszlopot, az Ecce homo jelenetnél üres kartust – talán az INRI feliratra utalva –, a Krisztus elesik stációdombormű felett egy kis keresztet, a Veronika kendője stációnál magát a kendőt tartják az angyalok, a Keresztreszegezés és a Töviskoronázás feletti angyalok azonosak, Krisztus sebeit mutatják. A puttók már nem feltétlenül ennyire szorosan összetartozó attribútumokat szorongatnak, de náluk további tartozékok, kocka, kalapács, töviskorona látható (nem minden puttó esetében azonosítható). Hasonló összefüggést mutat az Utolsó vacsora kápolna szobordísze, a csúcsán álló angyal oltárkendőt, két oldalán a puttók boroskancsót és kenyeres tálat (?) fognak.
Az ikonográfiára vonatkozó feltételezéseket azonban megzavarja, hogy Szilágyi István 1984-ben végzett helyszínelése során az oromzaton álló angyalok és a stációjelenetek nem ezt az összetartozást mutatták, az oszlopot tartó angyal például a Töviskoronázás, a kelyhet tartó angyal a Veronika kendője jelenet felett állt. Nem tudom, mikor „keveredtek” össze a szobordíszek, a 2012-re befejezett teljes körű felújítás – úgy tűnik – az ikonográfiai megfelelést tartotta szem előtt.
Mindezek után mégis fontos kiemelni, hogy nem ismerjük a stációk eredeti sorrendjét, tartalmát. Az 1703-as metszetről – ahogy korábban szó volt róla – megállapítható, hogy a kálváriajelenet a ma láthatóhoz hasonló elrendezésű volt, kivehető Mária, János , valamint Magdolna térdeplő alakja a kereszt tövében, a stációfülkék tetején pedig ott sorakoznak a puttók és angyalok. Ebből arra lehet következtetni, hogy az 1759-es új kálváriajelenet követte az előzőt, s a timpanont díszítő angyalok is az eredeti kompozíció részei voltak arma christi jelvényeikkel együtt. Márpedig tematikai kapcsolódásuk révén feltételezhető, hogy a stációjelenetek is megtartották az eredeti elgondolást.
Egyértelmű, hogy a maria-lanzendorfi, majd kismartoni kálváriahegy összetettsége, ikonográfiai programja nem vethető össze a boldogasszonyi kálvária letisztult szerkezetével. A ferences rendi kapcsolat és Esterházy Pál mecénási törekvései alapján azonban nem tűnik tehát túlzásnak a kivitelezés, formai jegyek alapján is ilyen kapcsolatot keresni. A lanzendorfi kálváriahegy szobordíszítése rokonságot mutat a boldogasszonyival. Angyalok, puttók lazítják a mesterséges hegy és a kápolnák körvonalait, ikonográfiájukban pedig a boldogasszonyiakhoz hasonlóan arma christi attribútumokat tartanak (Schütz 2001, 31).31 A Langraffen metszetről tudjuk, hogy a kálváriajelenetben Mária Magdolna keresztet átölelő impulzív alakja az átépítést megelőző szoborcsoportban is szerepelt, ugyanúgy, ahogy a lanzendorfi kompozícióban.
A Caccia-féle ferences inspirációt a bécsi, hernalsi jezsuita kálváriatemplom építésében, koncepciójában is fontosnak tartják. „Maria Capra véleménye szerint nemcsak a bécsi kálvária (és ezen belül a szentlépcső) ideája származott az említett ferences kálváriáktól, de az alkalmazott szobrok is a ferencesek műhelyéből kerültek ki.” A bécsi Hernals kiépítése kicsit később, 1709–1714. között történt, mégis sejteti annak lehetőségét, hogy kiterjedt, nem csak saját építkezésre termelő műhelymunkáról beszélhetünk.
A rózsafüzér imádkozásának mai módja leginkább statikus, „mormoló” imádkozás, de éppen a stációtípusok jelzik, hogy létezett, létezik dinamikus, a paraliturgikus szokások körébe sorolható stációjárásos változata is. Boldogasszony érdekesen kínálja ennek kétféle változatát. Feltételezésem szerint a katonai térképen megjelenő, már említett rózsafüzér kálvária éppen azért tűnt el, mert a ferences rendi szokások egy másik ájtatosságot honosítottak immár meg.

Jeruzsálemhegy

A kálváriák alapmotivációja a jeruzsálemi via dolorosa jelenvalóvá tétele. Az út végigjárása, a helyszínek felidézése az átélést, azonosulást segítette. A hitelességet, a „copyrightot” kezdetben egy-egy jeruzsálemi útról megtért zarándok személye, közvetlen tapasztalata biztosította.
Ennek legkorábbi példáját Spanyolországban, Cordobában találjuk: a dominikánus Alvaro szerzetes jeruzsálemi útjáról megtérve kolostort alapított, melynek közelében egy hegy és egy patak a jeruzsálemi kálváriahegyet és a Cedron patakot idézte számára, ahol különböző kápolnákat és keresztet állított Krisztus keresztútjának felidézésére 1420-ban (Kramer 1957, 104).32 1468-ban a lübecki Heinrich Constein létesített kálváriajelenetet zarándoklatából megtérve (Kramer 1957, 12). A 15. század végén Bernardino Caimi keresztes hadjáratból hazatérve jutott arra az ötletre, hogy Varallóban – a jeruzsálemi szent hely mintájára – megteremti az Új Jeruzsálemet. 43 kápolna épült Krisztus és Mária életének eseményeit élethűen, életnagyságú szobrokkal életképekké alakítva (vö. Wittkower 1978).
De kevésbé ismert helyeken is szerepe volt a zarándoklatról hazatért szemtanúnak, mint például Ahrweilerben, ahol 1440-ben egy Jeruzsálemből visszatért lovag a plébániatemplom és a közeli hegy távolságát Pilátus háza és a Golgota közti távolságnak vélte, feleltette meg (Kramer 1957, 97). A jeruzsálemi ösztönzés, a „hiteles másolat” igénye nem lankad, Mária Lanzendorf esete is bizonyítja. Ugyanez a szemlélet alakítja az összetettebb kálváriák építményeit, a szent sír kápolnák gótizáló kialakítását, a szent lépcsők megjelenését. A hasonlóság gyakorlati haszna a kálváriákhoz kapcsolt búcsúk voltak, melyek a jeruzsálemi zarándoklatok kiváltását tették lehetővé.
Sokszor topografikus hasonlóság ösztönözte tehát a kálváriák, kálváriaegyüttesek kialakulását. Azokban az estekben azonban, mikor erre nem kínálkozott lehetőség, kialakult a mesterséges magaslatok, esetleg hegyet imitáló építmények igénye.
Arról nincs tudomásom, hogy magának a kálváriaépítménynek építészeti megvalósulását kapcsolták volna korábbi ábrázolásokhoz, képi hagyományokhoz. Holott a Megváltót, a Bárányt a középpontba helyező, hangsúlyosan épített, várost idéző centrális architektonikával megjelenített Jeruzsálem-ábrázolások kézenfekvő párhuzamnak tűnnek. Az építészeti szemiotika, mint tudjuk fontos része a szakrális építészetnek, itt úgy tűnik, mégsem alakult ki megfeleltetés. A boldogasszonyi kálváriánál – a különleges spirális szerkezetet tudatos építészeti formálásként interpretálva – mégis annak jelentését keressük.
A kálvária mint Jerusalemberg utalásszerűen megjelenik a boldogasszonyi kálvária ismertetéseiben, de lehetséges eredet, párhuzam, értelmezés nélkül. Alfred Schmeller burgenlandi monográfiája az egyedi építmény áthelyezése kapcsán utal, csupán címszavakban a kálvária lehetséges szemiotikájára (Schmeller 1968, 107). Hasonlóan tömör megfogalmazásban szól a Knaurs útikönyv is: „ungewönliche Anlage, Jerusalemberg” (Knaurs 1997, 145). Szilágyi István is kitért a kálvária lehetséges jelentésére: „különleges a boldogasszonyi kálvária is. Komponálása mégis tudatos s felismert eszmei alapja az építészeti szemiotika egyik meglepő példája” – írja a Kálváriák a Pannon térségben című leltárának bevezetőjében, majd a Boldogasszony címszó alatt utal feltételezett jelentésére (Szilágyi 1992, 179 és 189).
Ismerjük a kálváriahegy korábbi, archaikusabb állapotát, a spirális vonalvezetés invenciója biztos nem a Martinelli-templom építése idején született.
A korai, „egyútú” labirintusok33 célja nem az eltévedés, hanem az út megtétele volt, a spirális vonalvezetés ennek egyik – ősi34 – változataként jelenik meg. Ilyen rajzolatú labirintusok jelentek meg a középkori katedrálisok – Chartres, Amiens, Köln – kőpadlóján. Jelentéssűrítések és -átvitelek, ősi és szakrális hagyományok egyesültek ebben a labirintusban. A Trója–város–Jeruzsálem áttétel egyik alapeleme ennek az azonosításnak, mely nem csupán szimbolikus, de vizuális párhuzamon alapult. Reálisabb kapcsolatot a szentföldi zarándoklatok helyettesítésére kialakult út, zarándokút jelentett, „Isten városához való eljutás útjának veszedelmeit, nehézségeit, gyötrelmeit kívánták jelképezni, mindazt, amivel az embernek szembe kell szállnia, hogy egyesülhessen Krisztussal” (Santarcangeli 2009, 270). Ennek a két jelentésrétegnek a szintéziseként szimbolizálhatta a labirintus a Mennyei Jeruzsálemet. A labirintus mint zarándokút és Jeruzsálem szimbólum, nem került ki a templom falai közül, nem jelentett közvetlen előképet a Jeruzsálemet imitáló együtteseknek, későbbi kálváriáknak. A zarándoklatként megtett út azonban mindkét „Jeruzsálemnek” fontos eleme, a hozzájuk rendelt búcsúlehetőség elnyerése padig gyakorlati funkciójukat igazolja.
A labirintus, spirális formák a középkori templomból már a reneszánsz idejében kerültek ki a kertbe, ezt a mozzanatot Herczeg Ágnes Filarete traktátusához köti. (Herczeg én, 64) Megőrzi jelentésében a válaszkereső út toposzát, de ókori előképének, Ariadné és Thészeusz történetének hatására a szerelem kertjének is kedvelt motívuma lesz. Mint kerti motívum inkább ez utóbbi vonatkozásban terjed el, igen nagy karriert fut be. Vallásos értelmezése is tovább él, az allegória elemei: az eltévedt, bűnös lélek tévelyeg a kísértések között, melyből Isten nyújt kiutat Ariadné fonalaként. Santarcangeli idézi a Bois-Dofin de Laval embruni érsek imprésájához tartozó magyarázatot: „E labirintusban (…) azt kell érteni, hogy az örök élet útjának és ösvényének eléréséhez Isten kegyelme irányít minket: kezünkbe adván szent parancsolatainak vezérlő fonalát. Aki ezt tartja és követi, mindig kikerül a világi kísértések veszedelmes és dühödt, ránk leselkedő erőinek hatalmából” (Santarcangeli 2009, 314).

 

6. kép: Karuna 17. századi templomának ismeretlen festőtől származó passióképe, jelenleg a Seurasaari Szabadtéri Múzeumban látható (137×170)

Sajátos módon egyesíti a kert és a passió motívumát a finnországi Seurasaari Szabadtéri Múzeumba átköltöztetett Karuna templomának 17. századi olajfestménye (6. kép).
A stációjáráshoz illő ájtatosságot jeleníti meg egy boszkénak felfogható kis kertben.
A képfelirat szerint Krisztus a kertbe hívja a lelket, „mely telve van gyümölccsel, melyek téged díszítenének örök boldogsággal, véremmel keresztelve”. A válasz hét stációt sorol, melyen végig kell a léleknek haladnia: 1. „nehéz vérverítékezés”, 2. Krisztus elfogatása, 3. megostorozás – „nézd ezt könnyes szemmel”, 4. töviskoronázás, 5. halálos ítélet, 6. kereszthordozás végül 7. keresztrefeszítés. A lelki zarándoklat, a körkörös mozgás, a stációkra osztott jelenetek, középpontban a Kálvária-jelenet amúgy is erős konnotációját a korábban idézett ferences prédikációkkal való hasonló motívumok még szorosabbra fűzik.35
A labirintus jelentéskörének fontos, archaikus eleme a játék, a tánc. „Voltaképpen minden labirintussal kapcsolatos kutatásnak a táncból kellene kiindulnia” (Kerényi 2009b, 47) – indítja gondolatatit Kerényi a már utalt írásában. A labirintus és a tánc és a játék hosszú időkre nyúló kapcsolatából leginkább azt szeretném kiemelni, mely a szakralitás sajátos változataként él tovább. A tánckutatók a nyitott lánctáncok leírásánál említik a csiga, vagy kígyó vonalú labirintustáncokat, melyek főleg a temetői és lakodalmi táncokban maradtak fenn. Számunkra azonban az egyházi ünnepekhez köthető, s a templom előtti téren, temetőben táncolt, rejtetten máig élő táncok a fontosak. Leopold Schmidt ennek a labirintus-hagyományt őrző táncnak a beemelésével érvel amellett, hogy a boldogasszonyi kálváriahegy spirális kialakítása ennek a régi hagyománynak az átértelmezett megőrzése. Ő az Alsó-karintiai Zaplas zarándokhely temploma előtt táncolt kígyóvonalú rituálét írja le (Schmidt 1957, 190). Tüskés Gábor a barokk kori búcsújárásról kiadott monográfiájában ír a kisboldogasszonyi búcsújáróhelyhez köthető körtáncról, melyet pünkösdhétfőn jártak, a hely eredetlegendájához kapcsolódó jelentéstöbblettel. Bálint Sándor a húsvéti időszakhoz kapcsolódóan húsvéthétfőhöz kötődő kör- és buzogányos táncokról számol be, melyek az adatok szerint főleg német-sváb-szász nemzetiségűekhez köthetők. Ezekbe a szokásokba már rengeteg profán elem is keveredik, még ha a feljegyzések szerint Bólyban a Kálváriánál kezdődik a mulatság, Brassóban pedig „az alsótemplom előtti téren, az úgynevezett porondon”, egyházi elöljárók részvételével.36 Búcsújáróhelyekhez, különösen Boldogasszonyhoz köthető hasonló szokásokról nem találtam további utalást, de a külső szakrális terekben a táncolás folyamatos jelenlétére közvetett adatok is szolgálnak.37
Leopold Schmidt a kálváriahegy spirális vonalvezetésében egy ilyen templom előtti porondod lát, melyet a ferencesek tisztán vallási rendeltetéssel ruháztak fel, a Jeruzsálem-szimbolika középkori hagyományát felelevenítve.

Összegzés

A boldogasszonyi kálváriahegyről fennmaradt további ábrázolások nem nyújtanak segítséget a dolgozat elején feltett kérdések megválaszolásához. A Gmasz-krónikában reprodukált 1830 körüli énekeskönyv címlapja elnagyolt, sematikus, a búcsúképek toposzát átvevő, de a helyszíni ismereteket nélkülöző kép (Gmasz 1988, 76). A Barokk kori kisgrafikai ábrázolások magyarországi búcsúhelyekről című adattárban a látképeket mutató boldogasszonyi példák közül a 27-es (1760 k.) és 31-es (1766.) tételszámon közölt szentképeken nem jelenik meg a kálvária. Az 1800 táján készült 34-es számú színezett rézmetszet – igen rossz reprodukció – az énekeskönyv stilizáltságához hasonló. A kálváriát aránytalanul magas, négyszintes hegynek mutatja.
A dolgozatban ismertetett források, ábrázolások, felvázolt összefüggések nyomán csak annyi állapítható meg, hogy a ma végigjárható kálváriaépítményt megelőzte egy korábbi, a ferencesek által kálváriahegynek kialakított forma – a Lerch-féle metszet kálváriájáról nem tudhatjuk biztosan, hogy a török előtti korszakról vagy a dúlás utáni újjáépítések állapotáról tudósít. Ha a rézmetszet az általam feltételezett céllal készült, akkor még az 1683-as rombolás előtti időkről tanúskodik. Ezt erősíi meg Erika Brunner-Hammerl is, aki 1671–1674 közé teszi a kálváriahegy építését, a Lerch metszet és a korszakra jellemző ferencesrendi kolostorépítkezések alapján. 38
Vsedni Karl nem ismerte a kálvária korábbi ábrázolását, így azzal kapcsolatos meglátásai nem lehettek.
A második építkezés dátumára továbbra is csak az 1693-as évszám jelent támpontot.
Esterházy Pál közvetlen mecénási szerepe – véleményem szerint – kizárható, amit az is erősít, hogy nem szerepel az építményen az Esterházy-címer, mely minden kegyoszlopon, oltáron, épületen központi helyen hirdeti a mecénás személyét, s ha hihetünk a legendának, s emlékezünk a rózsafüzér-stációs kálváriát rendbehozató hercegre, akkor – úgy tűnik – a stációjárás áhítatformái közül is inkább a Mária-kultuszt élteti.

Epilógus

Szilágyi István hagyatéka a Vas Megyei Levéltárban található 53 dobozba rendezve.
Az órási anyag precízen, egyértelmű címekkel ellátott dossziékban sorakozik. A kálváriákra vonatkozó, minden egyes településnek külön mappát tartalmazó dobozok mellett egyéb szakrális emlékekre, kisemlékekre vonatkozó témák is megtalálhatóak. Jegyzetek, naplók őrzik a konferenciák, utazások tapasztalatait; a kapcsolódó levelezések, kérelmek, valutaigénylések, beszámolók egy letűnt kor szűkebb tudományos lehetőségeit is dokumentálják.

Irodalom

Alphabetischen Reihenfolge und Schilderung der Ortschaften in Niederösterreich, Maria-Lanzendorf, http://www.maria-lanzendorf.gv.at/gemeindeamt/html/Chronik-Teil1.htm

Atlasz
2002 Atlasz az európai szent helyekről. Vas Népe 2002. november 28., 7. p.

Bálint Sándor–Barna Gábor
1994 Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Budapest: Szent István Társulat.

Bálint Sándor
2004a Ünnepi kalendárium. Budapest: Neumann Kht. http://mek.niif.hu/04600/04657/html/unnepikii0046/unnepikii0046.html
2004b Karácsony, Húsvét, Pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyomány világából. Budapest: Neumann Kht.

Becht, Michael–Karasch, Angela–Mayer, Martin
2005 Wenn ich Dein vergesse, Jerusalem (Psal, 137.). Himmlisches und Irdische Jerusalem im Bild. Texte zu Ausstellungen der Universitätsbibliothek Freiburg.

Bedécs Gyula–Maros Edit (szerk.)
2010 Burgenland és Szlovénia száz csodája. Budapest: Totem Plusz Kiadó.

Bölcskey Ödön
1924 Capistranói Szent János élete és kora I–III. Székesfehérvár: Debreczenyi ny.

Brunner-Hammerl, Erika
2007 Die Wallfahrtskirche und der Kalvarienberg von Frauenkirchen. Diplomarbeit, Universität Wien.
Brunner, Walter
1996 I Monti Calvari della Stiria nel contesto dei Monti Calvari della monarchia Austro-Ungarica. In Linee di integrazione e sviluppo all’Atlante dei Sacri Monti, Calvari e Complessi devozionali europei. Varallo: Centro di Documentazione dei Sacri Monti, Calvari e Complessi devozionali europei, 57–69. p.

Caccia, Franciscus
1706 Jerusalem seu Palaestina nova: oder das von Christo Jesu selbsten geliebte, gelobte, bewohnte, benannte Heilige Land. Wien: Lercher.

Esterházy Pál
1989 Mars Hungaricus. Szerk., bevezető: Hausner Gábor, sajtó alá rendezte, fordította, jegyzetek, kísérőtanulmány: Iványi Emma. Budapest: Zrínyi Kiadó.
1994 Az egész világon lévő csudálatos boldogságos Szűz képeinek röviden föltett eredeti. Nagyszombat 1690. Budapest: Balassi.

Fatsar Kristóf
2008 Magyarországi barokk kertművészet. Budapest: Helikon.

Felföldi László–Pesovár Ernő szerk.
1997 A magyar nép és nemzetiségeinek tánchagyománya. Budapest: Planétás Kiadó.

Filip Gabriella szerk.
2009 Vendégségben az Esterházyaknál, Esterházától Eisenstadton át Fraknóig. Miskolc: Well Press Kiadó /Vendégváró Útikönyvek/.

Fleischhacker, Kurt
1996 Il Monte Calvario di Eisenstadt. In Linee di integrazione e sviluppo all’Atlante dei Sacri Monti, Calvari e Complessi devozionali europei. Varallo: Centro di Documentazione dei Sacri Monti, Calvari e Complessi devozionali europei, 139–146. p.
1957 Frauenkirchen erhält neuen Kalvarienberg. Burgenländisches Volksblatt Nr. 38. 1957. szeptember 21., 33. p.

Frey, Dagobert
1929 Das Burgenland seine Bauten und Kunstschätze mit 160 Abbildungen und 8 Plänen. Wien: Verlag von Anton Schroll & Co.

Galavics Géza
1988 A mecénás Esterházy Pál. Vázlat egy pályaképhez. Művészettörténeti Értesítő 37, 136–161. p.
2000 A magyarországi kertek képzőművészeti ábrázolásai, I. rész, 17. század. In Történeti kertek. Kertművészet és műemlékvédelem. Budapest: MTA Művészettörténeti Kutató intézet–Mágus Kiadó, 167–198. p.
2004 A máriazelli kegyoltár és Esterházy Pál. In Máriazell és Magyarország. Egy zarándokhely emlékezete. Budapest: BTM, 113–124. p.
2004 Magyar főurak és a máriazelli bazilika magyar kápolnái. In Máriazell és Magyarország. Egy zarándokhely emlékezete. Budapest: BTM, 93–112. p.

Gmasz Sepp und Paul
1988 Chronik Stadtgemeinde Frauenkirchen. Frauenkirchen.

Guzsik Tamás
2001 A keresztény liturgiák építészete. III. rész: Nyugati liturgiák és építészetük az újkortól napjainkig. www.et.bme.hu/doc/szakral/szakral3.html
Hausner Gábor
2001 A Sz. Patricius Purgatoriomjárol való historia kiadásának történetéhez. Magyar Könyvszemle 2001/3, 332–340. p.

Herczeg Ágnes
é.n. „Szép és kies kertek”. A kora reneszánsz kertek Itáliában és Magyarországon. Budapest: Pro-Print Kiadó.

Herzog, P. F. Placidus
1740 Cosmographia Austriaco – Franciscana http://books.google.hu/books?id=r3VPAAAAcAAJ& printsec=frontcover&dq=inauthor:%22Placidus+Herzog%22&hl=en&sa=X&ei=osGkUNu5GMjGswaztIDAAw&ved=0CCsQ6AEwAA#v=onepage&q&f=false

Horn Ildikó
1989 Esterházy Pál Itinerariumin Germaniam. 1653. Sic itur ad Astra 1989/2–3, 21–48. p.

Horváth Athanáz
1926 A boldogasszonyi kegyhely története. Neusiedl am See: Horváth Ny.

Jordánszky Elek
1988 Magyar országban, ‘s az ahhoz tartozó részekben lévő Boldogságos Szűz Mária kegyelem’képeinek rövid leírása. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Karácsonyi János
1903 Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig. Budapest: http://mfkl.ferencesek.hu/letoltes/irodalom/Karacsonyi_I.pdf

Kármán Gábor
2006 Identitás és határok. 17. századi magyar utazók nyugaton és keleten. Korall 2006/26, 72–98. p.

Kerényi Károly
2009a A labirünthosztól a szirtoszig, Gondolatok a görög táncról. Pannonhalmi Szemle 2009/2., 36–46. p.
2009b A tánc. Pannonhalmi Szemle 2009/2., 47–51. p.

Kramer, Ernst
1957 Kreuzweg und Kalvarienberg. Historische und baugeschichtliche Untersuchung. Kelh-Strassburg.

Lauter Éva
1993 A főúri kertek és reprezentáció a 17. században. In Európa híres kertje. Budapest: Orpheus.

Liszka József
1995 „Szent képek tisztelete”. Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából 2. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.

Márkusné Vörös Hajnalka
2006 Kálváriák a Veszprém megyei német falvakban. In Háztörténetek. A dunántúli németek kulturális jellemzői. Szerk. Márkusné Vörös Hajnalka–Mészáros Veronika. Veszprém: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, 231–254. p.

Mehling, Franz N.
1977 Knaurs Kulturführer in Farbe. Österreich. München–Zürich: Droemer–Knaur.
Mohl Adolf
1933 Győregyházmegyei jeles papok. Győr: Győregyházmegyei Alap Ny.

Nagy Béni
1903 Herczeg Esterházy Pál nádor, a „ferencesek jótevője”. Különlenyomat az egri katholikus főgymnásium 1902–1903. értesítőjéből. Eger: Érseki Lyceum könyvnyomdája.

Németh Adél
2003 Burgenland. Budapest: Medicina Kiadó /Panoráma regionális útikönyvek/.

Nyürő Zsigmond:
1850 Adatok a’ szent-ferenczrendiek’ történetéhez honunkban. XVIII. Boldog-Asszonyi kolostor Kis-Asszonyhoz. Religio 2/2, 451–452. p.

Skultéty Csaba
1988 Pest és Buda régi látképei és egyéb ritkaságok. Skultéty Csaba gyűjteménye. Budapest: Borda Antikvárium.

Saliger, Arthur
2010 Frauenkirchen, Wallfahrts- und Pfarrkirche „Mariae Geburt”. Passau: Kunstverlag PEDA.

Santarcangelli, Paolo
2009 A labirintusok könyve. Budapest: Európa.

Schmeller, Alfred
1968 Das Burgenland: seine Kunstwerke, historischen Lebens- und Siedlungsformen. Salzburg: Verl. St. Peter.

Schmidt, Leopold
1957 Hinweisauf den Kalvarienberg von Frauenkirchen. Burgenländische Heimatblätter 1957/4, 187–191. p.

Schütz, Ilse
2001 Fromme Grottenbahn. Morgen – Kulturzeitschrift aus Niederösterreich 2001/12, 30–31. p.

Sebacher, Joannes á Capistrano
1703 Der Zum Vierten Erbaute Salomon. Nagyszombat.

Soós Sándorné
2008 „…fonjunk rózsafüzért szép Üdvözletébül!”. A rózsafüzér és rózsafüzéres versek a XIX–XXI. századi magyar irodalomban. doktori értekezés http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/ bitstream/2437/78126/6/PhDrozsafuzer.pdf

Szabó György Piusz
1921 Ferencrendiek a magyar történelemben. Adalékok a magyar ferencrendiek történetéhez. Budapest: http://mfkl.ferencesek.hu/letoltes/irodalom/Szabo_Ferencrendiek.pdf

Köbölkuti Katalin szerk.
2011 Szilágyi István. Szombathely: Berzsenyi Dániel Könyvtár /Vasi életrajzi bibliográfiák XI./

Szilágyi István
1980 Kálváriák. Budapest: Corvina.
1986 Der Stand der Kalvarienforschung in Ungarn. In Festschrift für Dieter Korell. Hermann Maurer. Bonn, I. Band, 39–45. p.
1990 Paraliturgia – ikonográfia – építészet. A rózsafüzér stációs kálváriákról. Vasi Szemle 44, 518–537. p.
1992a Kálváriák a Pannon térségben. Savaria. Vas Megyei Múzeumok Értesítője, 21/1, 177–211. p.
1992b Szent lépcsők – Szentlépcsők. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 1992/4, 25–50. p.
1997a A történeti Magyarország kálváriái az 1766–1785-ös katonai felmérésen. Művészettörténeti Értesítő 46/1–2., 86–93. p.
1997b Barokk kálváriák bűnbánó Szent Péter ábrázolásai. Ars Hungarica 25, 233–245. p.
2000 A pozsonyi Kálvária topográfiája. Néprajzi Látóhatár 9/3–4, 275–283. p.
2001 A nagypénteki mosakodás kereszténysége. Vasi Szemle 55, 206–222. p.
2005 A magyar kálváriák és a ferencesek kapcsolata. In A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára. Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, szerk. Őze Sándor és Medgyesy-Schmikli Norbert, 2. kötet, Piliscsaba–Budapest: 838–846. p.
2006 A selmecbányai kálvária és ábrázolásai. Budapest: METEM és Központi Bányászati Múzeum.

Szilárdfy Zoltán–Tüskés Gábor–Knapp Éva
1987 Barokk kori kisgrafikai ábrázolások magyarországi búcsúhelyekről. Budapest: Egyetemi Könyvtár.

Tasi Réka
2005 Kelemen Didák prédikációinak dramatikus jegyei, avagy a popularitás egy változata a barokk prédikációirodalomban. In A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-Európa történetére és kultúrájára. Őze Sándor és Medgyesy-Schmikli Norbert szerk. Művelő­déstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák 2. kötet. Piliscsaba–Budapest, 770–780. p.

Titkos értelmű…
1698 Titkos értelmű Rózsa avagy a Förtő mellett lévő Boldog Asszony csudálatos érdemeinek Drága illattyárul és Jótéteményeinek, s lelki, testi üdvösséges orvoslásinak egynehány Példáirul együgyüen emlékező könyvecske… Wien.

Tüskés Gábor
1993 Búcsújárás a barokk kori Magyarországon a mirákulumirodalom tükrében. Budapest: Akadémiai Kiadó.
2000 A zarándoklatok térbeli sajátosságai a 17–18. században. Néprajzi Látóhatár 9/3–4, 253–266. p.

Tüskés Tibor–Knapp Éva
1994 Kísérőtanulmány. In Esterházy Pál: Az egész világon lévő csudálatos boldogságos Szűz képeinek röviden föl tett eredeti (Nagyszombat, 1690). Budapest: Balassi Kiadó.
2001 Népi vallásosság Magyarországon a 17–18. században. Budapest: Osiris.

Vsedni, Karl
2002 Die architektonische Umsetzung des Kalvarienberggedankens zu Beginn des 18. Jahrhunderts im ostoerreichischen Raum unter besonderer Beruecksichtigung der Kalvarienberganlagen von Lanzendorf und Eisenstadt mit Verweisen auf Hernals und Heiligenkreuz. Wien Universität.

Wittkower, Rudolf
1978 ‘Sacri Monti’ in the Italian Alps. In Idea and Image. Studies in Italian Renaissance. The collected essays of Rudolf Witkowe). London: Thames & Hudson, 175–183. p.

Kalvária vo Frauenkirchen
(Zhrnutie)

Štúdia sa zaoberá zvláštnou stavbou Kalvárie zo 17. stor. v rakúskom pútnickom mieste vo Frauenkirchen pri Neziderskom jazere, založenom Pavlom Esterházym (1635 – 1713). Dátum postavenia špirálovitej stavby s ôsmimi zastaveniami, ako aj meno stavebníka dodnes nie je objasnené.
Pomocou vyobrazení na Kalvárii, ako aj prameňov súvisiacich s pútnickým miestom – mirákulumy, historické pramene rádu, literárna činnosť Pála Esterházyho – možno vylúčiť možnosť, že by fundátorom bol Pál Esterházy, hoci objednávateľom dvoch podstatných dobových rytín bolo samotné knieža, čo zdôrazňuje aj jeho portrét osadený do medailónu. Na základe týchto dvoch rytín (práce Martina Lercha a Hansa Franka von Langraffena), ako aj roztrúsených údajov môžeme usudzovať, že Kalvária mohla byť vo svojej pôvodnej forme postavená hoci už aj po tureckom nájazde roku 1683, ale jej dnešná podoba vznikla pred položením základného kameňa dvojvežového, Martinellim navrhnutého pútneho kostola (1695), v každom prípade ešte pred rokom 1693. Takže ju možno viac vysvetľovať zvykmi mariánskych kláštorov pri budovaní Kalvárií a len ako akýsi predchádzajúci čin ju možno spájať s františkánskymi snahami Franciscusa Cassia, ktorých okázalým prejavom sú kalvárie v Marialanzendorfe a neskôr v Eisenstadte, postavené Felixom Nieringom.
Rozlúštenie ikonografie mariánskej Kalvárie sa týka aj možných interpretácií jeruzalemskej symboliky, ktorú možno spájať so špirálovou (labyrintovou) formou.
Pri napísaní tejto štúdie mi pomohla zanietenosť Istvána Szilágyiho (1938 – 2005), bádateľa kalvárií, jeho duchovný odkaz i archívna pozostalosť.

(Preklad Ida Gaálová)

Der Kalvarienberg von Frauenkirchen
(Zusammenfassung)

In der Studie wird der besondere Kalvarienberg aus dem 17. Jahrhundert untersucht, der an dem von Pál Esterházy (1635–1713) gegründeten Wallfahrtsort Frauenkirchen (ung. Boldogasszony) zu finden ist.
Die Bauzeit und der Auftraggeber des aus acht Stationen und spiralförmigen Linien bestehenden Gebäudes ist bis zum heutigen Tag unbekannt.
Anhand der Darstellung des Kreuzweges und der Quellen, die mit dem Wallfahrtsort verknüpft werden können, – Mirakelbücher, ständische, historische Quellen, die literarische Tätigkeit von Pál Esterházy –, lässt sich die Möglichkeit, dass Pál Esterházy der Gründer wäre ausschließen, obwohl der Auftraggeber der zwei grundlegenden, zeitgenössischen Stiche der Prinz selber ist, was auch durch sein in eine Medaille eingefasstes Porträt betont wird.
Anhand von zwei Schnitzereien (Werke von Martin Lerch und Hans Frank von Langraffen) sowie vereinzelten Informationen können wir die Schlussfolgerung ziehen, dass der Kalvarienberg in einer früheren Form sogar schon vor der türkischen Verheerung im Jahr 1683 hat gebaut werden können. Die Ausbildung der heutigen Form, die Legung des Fundamentsteines der von Martinelli geplanten Wallfahrtskirche mit zwei Türmen (1695) fand schon vor 1693 statt. So kann es eher mit den Gewohnheiten der Kalvarienberg-Bauern von Marianus Klostern erklärt werden, es kann nur als ein Vorgang der Franziskaner Franciscus Caccia Tendenz betrachtet werden, deren spektakulären Manifestationen der von Felix Niering geplante Kalvarienberg in Maria-Lanzendorf und der Kalvarienberg in Eisenstadt sind. Die Erklärung der Ikonographie des Kalvarienberges in Frauenkirchen geht auch in die Interpretationsmöglichkeiten der in die spiralischen (Labyrinth-) Formen geknüpften Einzelheiten der Jerusalem-Symbolik mit ein.
Die Berufung, die geistige Erbschaft und praktisch das Archivgut von István Szilágyi (1938–2005) unterstützen die Anfertigung meiner Studie.
(Übersetzt von Luca Boros)