szombat, június 12, 2021

2013/10, 164 p. ISSN 0350-9079

A vajdasági magyarság egyik legrangosabb és legrégebbi folyóiratát 1934-ben alapították és sokáig Szabadkán jelent meg. Már a két világháború között is jellemző volt a lapra, hogy a szépirodalom mellett a társadalomtudományok, főként a szociográfia, de elég sok esetben a néprajz is megjelent benne.
Ez a nemes hagyomány a későbbiekben is jellemző maradt a szerkesztéspolitikára, és ebbe a folyamatba illeszkedik a LXXVII-ik évfolyam októberi 10. száma. A folyóiratban tíz írás olvasható Kónya Sándor, Beszédes Valéria, Silling István, Klamár Zoltán, Tóth Glemba Klára, Papp Árpád, Silling Léda, Raffai Judit, Szőke Anna és Glässer Norbert tollából.
Szőke Anna bevezetőjében arra tett kísérletet, hogy az egybegyűjtött és közreadott cikkek legkisebb közös többszörösét megtalálja, ami nem más, mint a Kiss Lajos Néprajzi Társaság, melynek a szerzők egy része alapítója, míg mások tagjai!
A lapszám első tanulmánya Kónya Sándor több évtizedes gyűjtőtevékenységének egy kis szegmensét alkotja, nevezetesen a Szent János Áldása című tanulmánya a vallásos népénekek egy szűk csoportjára fókuszál, a borral való énekes köszöntésre. Példáit Bácska és Bánság területéről hozza, és az anyagot korábbi, mások által gyűjtött példákkal bővíti.
Beszédes Valéria a változó vallásos néphagyomány egy egészen friss példáját dolgozta fel A szerbiai Mária Rádió imacsoportjai című tanulmányában. Bevezetőjében áttekintette a vajdasági magyar rádiózás történetét a kezdetektől egészen napjainkig, majd sorra vette a Mária Rádió szerkesztőségeit, frekvenciáit és területi lefedettségét, hogy az olvasó képet alkothasson a média hatékonyságáról.
A rádió 2003-ban kezdte meg adását Újvidéken, majd 2006-ban létrejött a szabadkai regionális stúdió. Mint írja, nagyon hamar imacsoportokat szerveztek a rádió köré, melyek az élő Rózsafüzér Társulatokhoz hasonlóan működnek. Külön bemutatja az imacsoportokat szervezőket-vezetőket, a tagságot és magát a vallásos hagyomány szolgálatába állított technikának a tagság életére gyakorolt hatását.
Silling István a Szent Flórián tisztelete és szabadtéri emlékművei Nyugat-Bácskában című tanulmányában a kedvelt katonaszent köztereken álló szakrális kisemlékeit vette számba. Érdekes megállapítása, hogy elsősorban azokon a településeken található meg a szent szobra, ahol a katolikus magyarság németekkel élt együtt vagy jelentős tűzvész pusztított az adott helyen. Példái falvakból, városokból, így Zomborból, Kupuszináról, Bezdánból, Apatinból, Doroszlóról, Szilágyiból, Gombosról, Prigrevica-Szentivánról, Szond-Szontáról, Csonoplyáról valók.
Klamár Zoltán Térpanelek Magyarkanizsa Nagytemetőjében című dolgozatában, a Tisza-parti kisváros temetőkultúráját, a temető tereinek megváltozott használatát dolgozta fel. Bevezetőjében rövid áttekintést ad a városi hagyományokba ágyazott temetőkultúra általános jellemzőiről, az együtt élő etnikumok térbeli elkülönülésének a temetkezésre történő leképeződéséről is.
A továbbiakban részletesen elemzi a temetői térhasználat módosulását egyéni és közösségi szinten, áttekinti a sírjelek anyagának változását, különböző díszítő technikák alkalmazását és az ikonográfiát is. A tanulmány végén adattárban közli a sírfeliratokat, kezdő- és záróformulákat, valamint a készítőműhelyek szignóit.
Tóh Glemba Klára A szórványmagyarság vallási identitása a néphagyomány függvényében című tanulmányában egy igen kései telepítésű bánsági, Torontál megyei falu, Muzslya szabadtéri szakrális kisemlékeit mutatja be. Habár az 1990-es rendszerváltozás utáni években megindult felújítási, újraállítási gyakorlatra fókuszál, mégis tesz egy rövid kitérőt, hogy a kommunizmus évei alatti eseményeket és hozzáállást is felmutassa a Nagybecskerek árnyékában élő faluban.
A kisemlékek nagy hányada romos állapotban vészelte át a vallásellenes esztendőket. Felújításuk körülményeit, egyéni példákat mutat fel a szerző és keresztek történetét, állítási fogadalmakat is közread.
Papp Árpád Előzetes megjegyzések a Táplálkozási szokások változása a II. világháború után egy észak-bácskai, zömében magyarok lakta településen, Kispiacon című projektum kapcsán a Magyarkanizsa község közigazgatási területén lévő Kispiac táplálkozási szokásainak változását tekinti át. A falu ugyan laza, tanyás településszerkezetű, ám lakossági struktúrája majdhogynem homogén, 96,4%-os magyar többségű. A táplálkozási szokásokat korcsoportonként és a fent jelzett idősíkra kivetítve elemzi a cikkíró. A napi étkezési szokások mellett az ünnepi étrend változásait, a piaci kapcsolatokkal és a média közvetítésével beszüremkedő új táplálkozási és italfogyasztási szokásokat is áttekinti.
Silling Léda A kupuszinai rétes és mákos édességek című írásában egy faluközösségben készített hagyományos édességek nemcsak kulináris, hanem a szokásvilágban elfoglalt helyét is elemzi. Mindezt oly módon teszi, hogy a Bácskában híressé vált édestészta-féleségek hierarchikus rendjét is bemutatja.
Raffai Judit Napjaink magyar mesemondóiról szólva elemzi az átalakuló mesélési szokásokat, illetve az új mesemondási alkalmak kialakulásában szerepet játszó média mint befolyásoló tényező hatására világít rá. Cikkében kitekint a Vajdaságból, és a 20–21. századi Kárpát-medencei mesélési alkalmakat veszi számba. Külön kitér a mesemondó versenyek jelentőségére és az akkreditált mesélőképző oktatásra.
Szőke Anna Bábaasszonyok Kishegyesen című írásában áttekinti a faluban működött bábák tevékenységét, társadalomban betöltött szerepüket, majd kitér a település lakóinak a gyermekvállalással kapcsolatos szokásaira. Szót ejt a családon belüli gyermekvállalásról, az egykézésről, a születésszabályozásról, szülésről, keresztelésről.
Glässer Norbert Vértesi Károly beszédeinek margójára című dolgozatában a polgári szellemiség és a szimbolikus politika lehorgonyozottságairól ír Vértesi kiadott beszédei kapcsán. A németből magyarrá vált polgár példáján mutatja be a kor szellemiségét, polgári elvárásait a dualizmus korának utolsó békés évtizedében. Glässer nemcsak Vértesi példáját, hanem magát a kor polgári ethoszát is elemzi és jellemzi.
A Híd októberi száma tematikailag néprajzi, de egyben azt is mutatja, hogy a KLNT-be tömörült kutatók érdeklődési köre mennyire szerteágazó. Mindez színessé, érdekessé teszi ezt a számot! Csak dicsérni tudjuk Faragó Kornélia főszerkesztő asszony néprajzi nyitottságát, befogadókészségét!