Miskolczy Ambrus: „Tiszta forrás” felé… Közelítések Bartók Béla és a Cantata profana világához

Budapest: Gondolat 2011, 334 p. ISBN 978-963-6933-79-1

„Mennyivel érdekesebb, ha tudjuk, milyen hatások alatt keletkezett egy-egy mű.” Ez a Bartók Bélától származó gondolat a mottója Miskolczy Ambrus 2011-ben megjelent monográfiájának, amely magát a világhírű zeneszerzőt, illetve konkrétabban egyik fontos és sokat emlegetett művét, a Cantata profanát mutatja be. A kötet műfaját meghatározni igen nehéz. Ahogy azt a fülszöveg is jelzi, a könyv interdiszciplináris jellegű: a szerző a történelem, az irodalomtörténet, az eszmetörténet, illetve a néprajz eredményeit is felhasználja és beépíti ebbe a rendhagyó életrajznak is tekinthető műbe. Életrajz, de nem a klasszikus értelemben. Természetesen sok mindent olvashatunk, illetve sok érdekes és kevésbé vagy eddig egyáltalán nem publikált részletet megtudhatunk belőle Bartók Béláról is, azonban ez a kötet sokkal inkább a címben is említett mű, a Cantata profana életrajza: születésének története, fogadtatása, hatása, s mai napig tartó utóélete.
Az olvasás párbeszéd, vallja az elsősorban történészként számon tartott Miskolczy Ambrus, s ezt a gondolatot igyekszik jelen kötetében is szem előtt tartani. Rendkívül olvasmányossá teszi az egyébként igen nagyszámú információt és komoly elméleti elgondolásokat tartalmazó kötetet, hogy a szerző nem ragaszkodik a tudományos publikációktól elvárt hivatalos formákhoz. Nyíltság, őszinteség, sőt olykor jó értelemben vett személyeskedés jellemzi a kötetet. A szerző nem riad vissza a köznapi, sőt olykor vulgáris szavak használatától, a kritikától, illetve adott esetben az önkritikától, a tudományosság tabuinak megsértésétől, illetve saját szubjektív véleményének kimondásától sem. Politikai kérdések is előkerülnek a műben, azonban értékelendő, hogy a szerző nem merül el ezekben, nem akar igazságot tenni. Miskolczy Ambrus végig az „olvasóval marad”, vele együtt haladva követhetjük útját a témát övező tudományos szövegek és kutatási eredmények útvesztőiben.
A tárgyalt kor (XIX. század vége – XX. század első fele) eszméinek, szellemi áramlatainak ismertetését, légkörét a szerző nem a maga szavaival fogalmazza meg, hanem Bartók Béla kortársai által magukról, másokról, illetve a világról írt szövegek, gondolatok bemutatásával igyekszik mélyebben megértetni. Erre is szükség van ugyanis ahhoz, hogy a szerzővel és Bartókkal együtt végigjárhassuk az utat, amely a tárgyalt zenemű és költemény születéséhez vezetett.
Az út első állomása a folklór iránti érdeklődés megélénkülése adott időszakban , illetve a falu és a népzene Bartók általi felfedezése, hiszen – ismét Bartók szavaival élve – „A falusi muzsika a zeneszerzőnek az, ami a tájképfestőnek a természet.” Őt azonban nem csak a magyar népzene érdekelte, a szlovák, román, szerb nyelveket is megtanulta, így jutott el a román kolindákhoz is, melyek a Cantata profanát inspirálták. Miskolczy Ambrus a tudományos eredmények és viták ismertetésével alaposan körüljárja a kolinda szó jelentését, az eredetkérdést, a szokást ért különféle hatásokat, illetve kapcsolatát más román szokásokkal, illetve a magyar regöléssel is. Ezt követően Bartók kolindákhoz vezető útját követhetjük nyomon a politikai és családi háttér bemutatása, majd a zeneszerző olvasmányai nyomán. Mivel Bartók nem volt túl közlékeny személyiség, szellemi útjának megismeréséhez Miskolczy a kortársak – többek között például Balázs Béla – naplóit, a korszakban élénken jelen lévő nemzeti és zsidókérdés körül forgó vitákat s a korabeli irodalmi alkotásokat hívja segítségül.
Az eszme- és irodalomtörténeti kitérő után a folklór mezejére lépünk. A román kolindák világképének megfejtése Bartók Bélát is foglalkoztatta, így a kötetben részletesen olvashatunk a román kolindálásról és a korábban gyakran elhallgatott dekolindálásról, a román folklórkutatás ezzel kapcsolatos eredményeiről, illetve az ideológiai és kiadási problémákról. Minden nemzeti kultúra kölcsönöz ugyanis, azonban ezek kutatása és kimondása olykor politikai nehézségekbe ütközik. Ezzel pedig Bartók is találkozott.
A Cantata profana születéséhez közeledve a vadászkolindák – az oroszlán-, illetve szarvasmotívumot tartalmazó szövegek – ismertetése, illetve értelmezési hagyományaik bemutatása következik. Külön érdeme a kötetnek, hogy sok szövegpéldát közöl nyersfordításban, egyebek között azt a két 1914-es gyűjtésből származó konkrét szöveget is, amelyek a később A kilenc csodaszarvas alcímmel megjelent Cantata Profana librettójának alapjául szolgáltak. Az utat, amely a két vadászkolindától a költeményig vezetett, a szövegváltozatok, fordítások egymás mellé helyezése, összevetése alapján követhetjük, bepillantást nyerve ezzel az alkotás folyamatába is.
Székely János nyomán Miskolczy Ambrus is többször kiemeli és hangsúlyozza azt a fontos megállapítást, hogy a Cantata profana – amely Bartók alkotása, és amely népi elemek felhasználásával készült költemény – nem egyenlő a román kolindákkal, hiszen utóbbi a falu világában él, a parasztoké, míg az előbbi elsősorban az értelmiséghez szólt. Ezért aztán jelentéseiknek más-más szintje van, így az értelmezés során sem szabad a kettőt összekeverni. Ezen kívül van három olyan új elem is a bartóki kompozícióban – a csodaszarvas, a híd, a tiszta forrás –, amelyek az eredeti szövegekben nem szerepelnek, s ezáltal is új, önálló művé emelik a Cantata profanát. A kötetben bemutatott és tárgyalt műértelmezések – a zenei elemzésektől a freudi, pszichoanalitikus magyarázatokig – is nagyrészt ezt a három elemet járják körül, illetve állítják a középpontba. Az 1936-ban bemutatott zenemű és a librettó azóta is különféle értelmezések és kritikák kereszttüzében áll, amelyek az átváltozás, a beavatás, a természet és a szabadság kérdéseire irányulnak elsőssorban.
A Cantata profanához hasonló értelmezési problémák és kérdések veszik körül az olykor a románok által egyfajta néphimnusznak tekintett Miorita (Bárányka) címen ismert – valójában refolklorizálódott alkotásnak tekinthető – balladát. Ebből Bartók is gyűjtött 9 változatot, Miskolczy azonban nem csak ezért, illetve a zeneszerzőre tett lehetséges hatásai miatt vizsgálja ezeket a szövegeket, hanem a modern mítoszképzés logikájának megismerése céljából is.
A „tiszta forrás” motívum Bartók Cantata profanája hatására vált sok tudományágban – egyebek között például a néprajzban és a zenekutatásban is – izgalmas kérdéssé. Az irodalomban már a középkortól adatolható, nálunk elsősorban Balassi Bálint, József Attila és Babits Mihály költészetében kerül elő hangsúlyosan ez a toposz. Bartók tehát ezzel a művével nemcsak a folklórhoz, hanem az európai és magyar irodalmi hagyományokhoz is szorosan kapcsolódik. A román szarvas-kolindák és a Cantata profana – bár egyik sem magyarázza a másikat, és értelmezéseik is különböző síkokon mozognak, mégis – összetartoznak. A költemény pedig Bartók válasza a kor nagy kérdéseire.
Miskolczy Ambrus Bartókról és a Cantata profanáról szóló monográfiája teljes egészében a választott mottót igazolja. A szerző – mint az a tekintélyes jegyzetanyag alapján is látható – nem elégedett meg a kapcsolódó témák felületes ismertetésével, hanem mindennek gondosan utánanézett. A magyar mellett a téma német, angol és francia nyelvű irodalmát is felhasználta, kutatott a Bartók Archívumban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ezenkívül áttekintette Bartók Béla levelezését, az Országos Széchényi Könyvtár, az Egyetemi Könyvtár, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár Kézirattárainak anyagát, valamint a Politikatörténeti Levéltárban Révész Mihály hagyatékát. Széles körű tájékozódása és tájékozottsága érzékelhető a kötet minden lapján, ami néha talán túl részletessé is tette a mellékszálak bemutatását, felgöngyölítését. Egészében véve azonban egy széles érdeklődésre számot tartó, tudományos igényű, mégis olvasmányos művet vehetünk a kezünkbe, ami pedig, valljuk be, igen ritka!