A Fórum Kisebbségkutató Intézet és az Etnológiai Központ estje

A Füleki Vármúzeum és igazgatója, Agócs Attila meghívására Füleken mutatkozott be 2014. október elején a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet és annak komáromi Etnológiai Központja. Az intézetet, szerkezetét, kutatótevékenységei körét és honlapját Csanda Gábor mutatta be, röviden ismertetve a Fórum Társadalomtudományi Szemle című negyedéves folyóirat arcélét is. Az intézet weboldalát, rétegzettségét és gyakorlati hasznát a nagy számú jelenlevő érdeklődő előtt kivetítőn szemléltette.
Liszka József, az Etnológiai Központ igazgatója a komáromi intézmény küldetéséről, eredményeiről és terveiről szólt, és az ott kezdetektől máig folyó munka főbb irányvonalait és hatókörét mutatta be. A Fórum Kisebbségkutató Intézet minden tekintetben legkiépültebb, legdinamikusabb s nemcsak hazai, hanem európai léptékben is ismert és elismert Etnológiai Központja a szlovákiai magyarok néprajzi kutatásának egyetlen intézményes keretek közt működő szlovákiai kutatóműhelye. Mint azt Liszka József kiemelte, a szlovákiai magyarok népi kultúrája érdemben természetesen csak a többi, a velük kapcsolatban állt vagy élő etnikum népi kultúrájával együtt vizsgálható, s ezek kölcsönhatásában. A központnak ezért is az interetnikus kapcsolatok vizsgálata az egyik fő tevékenységi köre, ezenkívül jelentős eredményeket ért el és mutathat fel a szakrális kisemlékek (képesfák, képoszlopok, keresztek és feszületek, kápolnák, szobrok, kálváriák, haranglábak stb.), az egyéb kültéri jelképek és jelek (kopjafák, halálhelyjelek) kutatása terén, a dél-szlovákiai temetők dokumentálásában, a szlovákiai magyarok néprajza átfogó képének szakmai bemutatásában, ugyanakkor tudományos publikációs és kiadói tevékenysége is számottevő. Ez utóbbira az igazgató nem térhetett ki részletesen – az Etnológiai Központ eddigi könyvtermésének bemutatása az említés és a felsorolás szintjén is sok időt vett volna igénybe, de mindegyik sorozatuknak (Interethnica, Notitia historico-ethnologica, Lokális és regionális monográfiák, Jelek a térben), valamint évkönyvüknek (Acta Ethnologica Danubiana) rövid jellemzésére azért vállalkozott. Az Etnológiai Központ nemcsak kutatók és kutatási projektumok központi néprajzi intézménye, egyben dokumentációs helyszíne, etnológiai tárgyú könyv- és adattára is a szakmának. Dokumentációs tevékenysége igen kiterjedt, könyvtárán és adattárán kívül gazdag fényképarchívummal rendelkezik, s folyamatosan bővülnek a nemzeti szimbólumokat, a dél-szlovákiai temetőket és a szakrális kisemlékeket dokumentáló adattárai is. A központ két belső munkatársa, Liszka József és L. Juhász Ilona évente több hazai és nemzetközi konferencián vesz részt, és rendszeresen nyitnak meg vagy szerveznek kiállításokat, amiként az etnológia határon túli kutatóit (és egyetemi hallgatóit) is gyakorta látják vendégül Komáromban.
A füleki bemutatkozó est fő programjaként L. Juhász Ilona tartott előadást Az első világháború emlékjelei: a vaskatonák és társaik… címmel. A háborúban elesett katonák emléke megőrzésére felállított szobrok, táblák és egyéb objektumok részint a hozzátartozók igényének eredményei, de nem sokkal az első világháború kitörése után országos (állami és egyházi) felhívások is szorgalmazták vagy tették kötelezővé a kegyelet és a propaganda köztéri láttatását. Ennek következtében a településeken sorra kezdtek megjelenni az elesettekre vonatkozó háborús emlékjelek (szakrális kisemlékek, emlékfák, hősök parkja, emlékkutak, obeliszkek, hálatáblák, szobrok, katonatemetők stb.). Az etnológus ezek tipikusnak mondható fajtáit mutatta be, minden jellemzőjükkel együtt, s minden egyes típuskategóriát korabeli és mai fényképfelvétellel illusztrált. A füleki közönségnek értelemszerűen inkább olyan dél-szlovákiai háborús emlékjeleket prezentált, melyek számukra földrajzilag távolibbak, kevésbé ismertek lehettek. Külön élvezet volt figyelemmel kísérni ezeknek az objektumoknak az időbeli metamorfózisait, amint a történelmi korszakhatárok mentén változtak-alakultak, illetve magának az emlékjelnek esetenként eltérő keletkezését-fogantatását: emlékjelek például nemcsak szoborállítással jöttek létre, hanem már létező objektumok átalakításával, kibővítésével is. Az idők folyamán, a politikai-közéleti változásokkal együtt leggyakrabban a táblák is változtak – nemcsak a tartalmuk, a számuk is (ahol volt hely, oda később a második világháborúban elesettek névsorát tartalmazó tábla is felkerült stb.). L. Juhász Ilona vázolta a vaskatonák (vashonvédek, vasvitézek, vasturul) mint az ún. nemzeti áldozatkészség szobrai kérdését is – ezeknek az objektumoknak mindenekelőtt a segélyezés, az anyagi támogatás volt a rendeltetésük és céljuk: a faszoborba bizonyos összegért szöget vagy lemezt lehetett vásárolni s beleverni, így lett belőle fokozatosan vasszobor, a befolyt pénzből pedig a háborús károsultakat, rászorultakat támogatták. A szerző napjainkig követte végig a háborús emlékjelek alakulásának témáját, utalva a kutatott kérdés összetettségére és számos feldolgozatlan aspektusára – például a szoboravatásokról szóló korabeli sajtóhírekre, az ünnepségek alkalmából fogant amatőr versekre, az emlékjelekkel és állításukkal összefüggő anyagi (üzleti-vállalkozói) vonzatokra stb. Az érdekfeszítő előadás, melyet L. Juhász Ilona gyorsvázlatnak nevezett, nem a közönség érdeklődésének lanyhulása, hanem az est és az idő előrehaladta miatt ért véget.