Harkai Imre emlékezete – emlékülés a Topolyai Múzeumban

Halála tizedik évfordulóján, 2014. január 10-én, szakmabeliek, tisztelői és barátai emlékeztek a vajdasági magyarság népi építészeti hagyományainak jeles kutatójára, a csantavéri születésű, de ízig-vérig topolyaivá lett mérnökemberre, Harkai Imrére. Ahogyan az öt évvel korábbi megemlékezés, így ez a mostani is több oldalról kísérelte meg bemutatni a korán lezárult életművet.
Beszédes Valéria A hagyomány a korszerűség pillére című előadásában egy nagyon lényeges kérdést vetett fel és igyekezett körüljárni. Nevezetesen azt, hogy a kutató Harkai miként viszonyult a népi építészeti hagyományokhoz, és hogyan hasznosította, emelte be azokat tervezőmérnöki tevékenységébe. Nála, mármint Harkainál, a hagyománytisztelet egyben egy alappillért is jelentett a jövőre nézve. Ennek a tevékenységnek néhány állomását is bemutatta a barát és pályatárs Beszédes Valéria. Szólt a tervezői, szervezői opusról – a kisvárosi léthelyzetét fokozatosan átalakító értelmiségiről, illetve annak tudományszervezői tevékenységéről, szerepéről a néprajzi szakosztály megalakulásában. Utalásszerűen ugyan, de Harkai Imre életművét az előadó mégis elhelyezte a vajdasági magyarság néprajzi-építészeti tudományosságának palettáján.
Csorba Béla Imre titka címmel beszélt Harkai szerepvállalásáról a temerini népi építészeti kutatásokban. Bevezetőjében vázolta a tudományos gondolkodásmód és a kutatómunka összefüggéseit, illetve a kutatás által feltártaknak egy időben történő közreadását az elektronikus és a nyomtatott sajtóban. Az előadó kiemelte, hogy ennek a népszerűsítő tevékenységnek köszönhetően az egész közösség rokonszenvét és segítőkészségét sikerült Harkai Imrének azonnal megnyernie. Ez a fajta magatartás egész életén keresztül jellemző volt rá, talán ezért volt olyan sikeres kutató.
Klamár Zoltán emlékező előadásnak a Harkai Imre (ki)szállásai címet adta. A pályatárs és barát ezúttal a tudományos tevékenység mögött rejtőző embert állította a középpontba. Olyan apró, a kutatások idején történt eseményeket tárt az érdeklődő közönség elé, melyek Harkai Imrét, az embert mutatták meg. Több, a kutatások során adódott tudományos és emberi probléma megoldásán keresztül vázolta fel az előadó a kutató, a szervező és a társadalmi feladatokat is felvállaló ember portréját. Az előadó valójában a tudós és kutató Harkai tudománnyal szembeni alázatát és a tudását a közösség szolgálatába állító ember portréját igyekezett megrajzolni.
Gazsó Hargita, Fülöp Tiffany és Beck Zoltán voltaképpen egy témáról szólt, Harkai Imre hagyatékáról, könyvtáráról. Az előadók a könyvtár tudományos szerkezetét, a rendezés szempontrendszerét és használhatóságát, kutathatóságát elemezték. Az előadásból megtudhatták az érdeklődők, hogy a feldolgozás, katalogizálás 2013-óta folyik, és a munka befejeztével jól használható szakmai könyvtár áll majd a múzeumba látogató kutatók rendelkezésére. Hasonló feladat kell legyen a múzeumra hagyott „örökség” másik részének, Harkai Imre mind ez idáig nem rendszerezett kutatói hagyatékának (terepmunkák, fotók, dokumentumok) feldolgozása, kutathatóvá tétele.
Szőke Anna Egy elkezdett kutatás folytatásaként címmel Kishegyes változó, átalakuló építészeti örökségét tekintette át, utalásszerű megjegyzéseket téve a falu építőkultúrájában zajló változásokra.1
Az emlékező előadások után, a topolyai nyugati temetőben, Harkai Imre sírjánál az esemény résztvevői helyezték el a kegyelet és emlékezés virágait, egy főhajtás kíséretében. Ott, a gesztenyefák csupasz ágai alatt jutott e sorok írójának eszébe, hogy a közép-bácskai kisváros a vajdasági magyar néprajzi kutatásoknak még két embert adott: Borús Rózsát és Tóth Ferencet. Ők is ott nyugszanak a dombtetőn elterülő csendes sírkertben.