kedd, június 22, 2021

A nemzetközi Grimm-irodalom mára gyakorlatilag áttekinthetetlen. Nemcsak maguknak a Grimm-műveknek28 jelennek meg egyre újabb és újabb (válogatott, teljes, kritikai stb.) kiadásai, különféle földrészeken, különféle nyelveken (még angolból németre fordított is létezik!), hanem az azok kultúrhistóriai hátterének feltárásaként, folklorisztikai, esztétikai, pedagógiai, didaktikai, lélektani stb. értelmezéseként, elemzéseként született tanulmányok, könyvek száma is folyamatosan bővül. Ez a gyarapodás „normálmenetben” is érzékelhető, a különféle kerek (vagy annak kikiáltott) évfordulók aztán nagyokat löknek rajta. Egy ilyen jubileum, a Grimm testvérek fő- (vagy inkább: legismertebb) műve, a Kinder- und Hausmärchen (a továbbiakban KDH) első kötetének első kiadása óta eltel két évszázad 2012-ben.
Jacob Grimm (1785–1863) és Wilhelm Grimm (1786–1859) életében kulcsfontosságú szereppel bírt Marburg városa (1802–1806 között ott folytatták jogi tanulmányaikat, a KDH összeállításhoz tett első lépések terén is meghatározóak voltak a marburgi évek), így nem véletlen, hogy a hesseni város különféle intézményei az egyes Grimm-évfordulók kapcsán mindig kitesznek magukért. Kiállításokat és/vagy konferenciákat, az ezekhez kötődő tanulmányköteteket jelentetnek meg, s azon sem csodálkozhatunk, hogy éppen itt, a Philipps Egyetem Európai Etnológiai Tanszékéhez kapcsolódóan található a Központi Német Népmesearchívum (Zentralarchiv der deutschen Volkserzählung)29 is. Mindemellett a turistacsalogató marburgi várospolitikában is fontos szerepet kapnak a Grimm testvérek egykori ott-tartózkodásához kapcsolható (vélt és valós) helyszínek.
A 2012/2013. jubileumi évekre30 időzítve is több rendezvény valósult meg Marburgban.31 Most mindössze a marburgi Hesseni Állami Levéltár által rendezett kiállításra, az abból kinőtt konferenciára térek ki, illetve a mindkettő kézzelfogható eredményével, az előadások anyagát és a kiállítás katalógusát egybefogó, Andreas Hedwig, a levéltár igazgatója által szerkesztett kötettel foglalkozom valamivel részletesebben.
Azt, hogy a marburgi Hesseni Állami Levéltár a Grimm-kutatás egyik első számú helyszíne, jól reprezentálja a levéltárban 2012-ben megvalósított kiállítás is, amely a Grimm családhoz kapcsolható dokumentumokba nyújtott (sőt, a most szóban forgó kötet katalógusrészének köszönhetően maradandóan is nyújt!) bepillantást. Nagyobb tematikai egységekben (A származás, gyerekkor, ifjúság; A család; Stúdium; Hivatás és politika; A képviselő; Utóélet: Hanau; A Mű) végigkísérhetjük a két „nagy Grimm”, Jacob és Wilhelm életútját, tudományos pályafutását, ám mindezt a család kapcsolatrendszerébe ágyazottan. A kiadványban is nagyon jó minőségű (értsd: olvasható) reprodukciók hozzák a mai kor emberéhez karnyújtásnyi közelségbe a német tudományosság e két prototípusának mindennapjait.
A kiállításhoz kapcsolódó konferencia tanulmányok formájában is elkészült előadásai az élet és a mű, illetve az életmű egy-egy szeletét, aspektusát veszik górcső alá. Steffen Martus, a nemrégiben ismét megjelent átfogó Grimm-biográfiája32 eredményeire támaszkodva a KDH kapcsán azt a munkaerkölcsöt (munkabírást és intenzitást), annak gyökereit, társadalmi hátterét elemzi, amely a Grimm testvérek tevékenységét általában is jellemezte (Forschung aus dem Geist Marburgs: das Arbeitsethos der Brüder Grimm und die „Kinder- und Hausmärchen”). Marita Metz-Becker egy képzeletbeli (az említett konferencia során meg is valósult) városi sétát imitálva a helyi Grimm-emlékhelyeket veszi számba tanulmányában (Die Brüder Grimm in Marburg. Ein „romantischer Stadtspaziergang”). Hasonló zsánerű Stephan Bialas-Pophanken írása (Wo wohnten die Brüder Grimm in Marburg? Von „alten und neuen Mythen” hessischer Grimm-Forschung), amelyben a korábban is ismert és az azóta felbukkant adatok, főleg a Grimm-levelezés újraértelmezésével, a korábbi feltételezéseket cáfolva a fivérek marburgi lakhelyét azonosította be.
Siegfried Becker tanulmányában, a kutatás eddigi eredményeit kritikusan felülvizsgálva, a Grimm testvérek mesegyűjteményének marburgi gyökereit, a biztosan marburgi adatközlőket keresi, a Marburgban feljegyzett meséket kísérli meg beazonosítani (Gab es Marburger Beiträger zu den „Kinder- und Hausmärchen”? Zur Frage der Lokalisierung von Märchenfiguren und Märchenerzählern). Levéltári adatok, kortársi feljegyzések, levelezések tükrében kísérli meg kideríteni, hogy voltak-e egyáltalán a Grimm testvéreknek marburgi mesemondóik, s ha igen, akkor azok kik voltak? Hosszas elemzés után arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a szakirodalomban tradálódó mitikus „marburgi mesemondó asszony” (Marburger Märchenfrau) személye a rendelkezésre álló adatok alapján nem azonosítható be. A KDH egyik legismertebb meséjéről, a Hamupipőkéről viszont sikerült bebizonyítania, hogy első lejegyzése Marburghoz köthető. A szerző meg is jegyzi, csodálkozik, hogy az amúgy rendkívül „szorgalmas és serény” marburgi turizmusipar éppen ezt a tényt még nem használta fel idegenforgalmi reklámcéljaira.
A Grimm család hagyatéka (nem számítva ide az általuk elküldött levelek szétszórt lelőhelyeit) ma alapvetően öt városra, illetve hat intézményre összpontosul (Berlin: Állami Könyvtár és a Humboldt Egyetem Könyvtára; Haldensleben: múzeum; Kassel: Tartományi Könyvtár; Marburg: Hesseni Állami Levéltár; Krakkó: Jagelló Könyvtár).33 Klara Deecke a Grimm-hagyaték(ok) sorsát nyomon követő dolgozatában (…jede Familie sollte ihr Archiv haben. Die Grimm’sche Nachlasspolitik und der Bestand 340 Grimm im Staatsarchiv Marburg) ezt az állapotot drámainak, azon belül tragikomikusnak minősítette. Miközben nagyon örvendetes, hogy a család (és itt nemcsak Jacob és Wilhelm Grimmről van szó, hanem szüleik, testvéreik, gyerekeik és azok hozzátartozói hagyatékáról) ilyen óriási mennyiségű archiváliát hagyott az utókorra, rendkívül sajnálatos, hogy ez a hagyaték földrajzilag ilyen nagy szórásban őrződött meg. A tanulmány az 1954-ben a Hesseni Állami Levéltár állományába, került (állományszám: 340.) Grimm-hagyaték előéletéről, összetételéről, perspektíváiról ad tájékoztatást. Csak néhány számadat: több mint 6000 levél, 600 könyv, 330 kézirat, 250 vegyes nyomtatvány, 250 kép, csaknem 500 névjegykártya stb. található ebben a gyűjteményben. Nagyobbik része a művészettörténész és publicista, Herman Friedrich Grimmhez (1828–1901), Wilhelm fiához kapcsolódik, s csak kisebbik hányada köthető a mesegyűjtő és -publikáló testvérpárhoz. Mivel olyan nagy az érdeklődés iránta, a Hesseni Állami Levéltár a közeljövőben tervezi a teljes Grimm-hagyaték digitalizálását és online formában való hozzáférhetővé tételét. Szintén a marburgi levéltár anyagára támaszkodva fogalmazta meg mondanivalóját Gerd Sollner (Märchen und Essen. Zur Rezeptsammlung der Henriette Dorothe Grimm), aki Wilhelm Grimm feleségének a hagyatékban fellelhető ételrecept-gyűjteményébe enged bepillantást. A továbbiakban a Grimm-mesék egyik marburgi illusztrátora, a részint szecessziós képzőművészként számon tartott Otto Ubbelohde (1867–1922) tevékenységét, a KDH 1907–1909-es jubileumi kiadásának sikerében betöltött szerepét taglalja Ludwig Rinn (Die Bilder Otto Ubbelohdes zu den „Kinder- und Hausmärchen” der Brüder Grimm).
A KDH megjelenése 200. évfordulója kapcsán egyetemi hallgatók egy projektmunka keretében kiállítást készítettek el, amely a „Valódi hesseni? – Vidék élet mese” címet kapta, és a Grimm-év keretében a marburgi Várkastély kiállítástermeiben volt látható. Christina Schlag tanulmányában („Echt hessich? – Land Leben Märchen”. Eine Ausstellung anlässlich des 200jährigen Jubiläums der „Kinder- und Hausmärchen” der Brüder Grimm) a kiállítás tanulságait foglalja össze. Maga a cím a KDH első kiadása előszavának egy megjegyzésére utal, miszerint az ott közreadottak eredeti, valódi hesseni mesék. A második kiadás előszavából ez a megjegyzés viszont már kikerült, hiszen időközben a gyűjtők felismerték, hogy számos mese francia eredetű, s akkorra az is nyilvánvalóvá vált, hogy sok, németül előadott mese időközben elnémetesedett hugenotta francia eredetű adatközlőtől származik. A kiállítás készítői azért is teszik fel ezt a kérdést, mivel ennek ellenére Hessenben (és konkrétan Marburgban) idegenforgalmi húzóerőként kamatoztatják az „eredeti, valódi hesseni” Grimm-meséket. A mesék térséghez kötésében különben meghatározó szerepe volt Otto Ubbelohdenak, aki a fentebb már említett, rendkívül népszerűvé vált kiadást illusztrálta, s ott nemcsak alakjait öltöztette sorra hesseni viseletbe, hanem a jelenetekben látható településrészletek is a hesseni építészet sajátosságait hordozták magukon. A kiállítás öt egységbe, modulba tagolva egyrészt a meseillusztrációk szerepét a mesék lokalizálása terén, másrészt az erdő megjelenési formáit, harmadrészt a szegénység és gazdagság ábrázolásának a módját, negyedrészt a mese és a valóság kérdését, s végül, ötödrészt az emberi élet átmeneti szakaszainak visszatükröződését a Grimm-mesék világában vizsgálta és mutatta be. Maga a kiállítás nem lehetett szokványos, hiszen a látvány mellett hang- és szageffektusokkal is hatni igyekezett a nézőkre, akiket ráadásul a tárlat bizonyos pontjain aktív együttműködésre inspirált.