kedd, június 22, 2021

Tök község (Pest m., Magyarország) három védett műemlékének egyike a falu közepén, támfallal körülvett terepen épült református templom. Előzménye egy középkori kistemplom volt, melynek építési idejét nem tudjuk. Többszöri bővítés után nyerte el mai formáját. Belső terének dísze az 1740-ben révkomáromi festő-asztalosok és egy pátyi ácsmester által készített festett famennyezet volt. Ennek egyik megmaradt tábláján hosszú felirat (1. kép) tudatja velünk a mesterek és a segédek, valamint az akkori lelkipásztor nevét, továbbá a készítés dátumát.

 

1. kép: A töki református templom famennyezetének feliratos táblája (Kemény Attila felv., 2014)
Az akkori prédikátor az Őrségből, Sanyaházáról származó Csippán György volt. (A település mai neve Bajánsenye.) Valószínűleg az ellenreformáció erősödő nyomására hagyta el szűkebb hazáját (Semsey 2009, 212).
Az ácsmunka mestere a felirat szerint Pátyi A. Mihály volt, aki a közeli, akkor még színreformátus Páty községből érkezett. Ennél többet jelenleg nem tudunk róla.
A mennyezet fatábláit a révkomáromi Szabó István készítette István és János nevű segédeivel. Szabó István elismert szakember lehetett, ugyanis tudjuk, hogy részt vett a mezőcsáti református templom berendezésének elkészítésében (Békés 1975, 245), amelyet hat évvel a töki szószék és mennyezet megszületése után, 1746-ban vehetett birtokba az ottani gyülekezet (Kecskés 1978, 165).
A mennyezet készíttetőjének és alkotóinak neve alatt bibliai idézet áll: „Azon örüljetek, hogy a ti neveitek felírattattak mennyben.” (Lukács 10:20) Azok a nevek valóban a mennybe, vagyis a templomi világmodellben „menny” jelentésű mennyezetre kerültek. Alul a keltezés található: 1740. szeptember 2.
Nem sokáig, mindössze 62 évig maradhatott eredeti helyén ez a rangos alkotás. Az átépítésekkel és bővítésekkel járó munkálatok sajnos a famennyezetet is érintették. „1802-ben, mikor a torony is építtetett, ezen deszka mennyezet helyett rendes stukatúr készíttetett. Azonban a leszedett s bizonyosan tetszetős festésű deszkákat ismét felhasználták arra, hogy a chorusoknak alját borították be velök” – írta Farkas János lelkész 1899-ben, amikor újra veszély fenyegette a festett fatáblákat, ugyanis lebontották a régi kórusokat, és újakat építettek. Az ismét leszerelt, megromlott állagú famennyezetről az egyházközség úgy határozott, hogy szakértői véleményt kér, és ha van rá fogadókészség, akkor megvételre ajánlja az Iparművészeti Múzeumnak. Erről tanúskodik Farkas tiszteletes fent már idézett levele, melyet Radisics Jenőnek, a Múzeum igazgatójának, régi kedves ismerősének írt. A levélből az is kiderül, miért jutott erre az elhatározásra a gyülekezet és annak papja. A lelkész megfogalmazza, hogy attól tart, a mennyezetdeszkák esetleg „kótyavetyére kerülnek”. Azután ezt írja: „Én nem tudom, nem értek hozzá, hogy van-e azoknak valami becsük ma. De kötelességszerűleg felhívom rájuk a figyelmedet, nehogy elpusztulásuk a pap butasága folytán történt vandalizmusnak minősíttessék.”1 Az egyházközség próbálkozása végül sikerrel járt: az Iparművészeti Múzeum 1900-ban megvásárolta a lebontott mennyezetdeszkákat. Akkor kezdődött kalandos utazásuk.
A töki templom mennyezetét eredetileg egymáshoz illesztett és megfestett hosszú deszkákból építették, majd lécekkel osztották fel megfelelő méretű táblákra. 42 táblát alakítottak ki. Erre az építési módra utal a mennyezet két töredéke, amelyek közül az egyik 179 cm hosszú, és két kazetta egy-egy részét tartalmazza, a másik pedig 175 cm-es, és három kazettához tartozott.
A hosszú deszkákból épített mennyezetet – valószínűleg már a Múzeumban – kazettákra darabolták s azokat néhány töredék kivételével keretbe foglalták (Semsey 2009, 213). A festett táblákat, amelyekből a Múzeum gyűjteményében mindössze 15 maradt fenn, több alkalommal javították, retusálták. A 15 helyreállított tábla a múzeum „Magyar termét” díszítette, majd a Bartók Emlékmúzeum zenetermének mennyezetére került. Azóta onnan is leszerelték, és visszavitték tulajdonosának, az Iparművészeti Múzeumnak. Másolata azonban elkészült, és a templom restaurálásakor (2010-ben) az eredeti famennyezet helyére került. A restaurált eredeti fatáblák továbbra is az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményében vannak,2 néhány töredék pedig a Néprajzi Múzeum raktárában található. Azok úgy kerültek oda, hogy sokáig az Iparművészeti Múzeumban őrizték őket, de „eredetük idővel feledésbe merült,” ezért 1970-ben – sok más hasonló emlékkel együtt – mint azonosítatlan eredetű festett famennyezet-töredékeket átadták a Néprajzi Múzeumnak.3 Ott új leltári számot kaptak. Azonosításukra csak 2006-ban került sor. Ezt a munkát Szacsvay Éva néprajzkutató útmutatása szerint (e sorok írója) Kemény Attila végezte, a töredékek leírásával és fényképezésével együtt.4 Megállapította, hogy a Néprajzi Múzeum raktárában azonosítatlan eredetű tárgyakként nyilvántartott festett fatábla-töredékek közül 10 darab a töki templom egykori mennyezetének részét képezte, ugyanis méretük, szín- és formaviláguk, kompozíciós rendjük teljes mértékben megegyezik a 15 vitathatatlanul töki kazettáéval.
A famennyezet töredékei különböző méretű festett fenyődeszkák, amelyekre meszes alapozás, arra pedig temperafesték került. Szélességük nagyon eltérő. A 10 közül 8 töredék hosszúsága 100–110 cm körüli érték – ezek egy kazetta egy-egy részét őrizték meg. A már említett 179 és 175 cm hosszúságú deszka két, illetve három kazetta egy-egy részét tartalmazza. A töredékek állapota: szúette, részben korhadt deszkadarabok, amelyek hiányosak, felületük pedig kopott. A kopás következtében sok helyen eltűnt a festés, és láthatóvá vált a deszkákba beivódott meszes alapozás. Más helyeken már ez a meszes réteg is hiányzik. A minták színe kevésbé, rajzolatuk ellenben jobban megmaradt.
Mind a restaurált kazettákon, mind a töredékeken jól megfigyelhetők a következő sajátosságok. A kazettákat sárga vagy vörös sáv keretezi, ezen fekete, szaggatott hullámvonal fut végig. Csaknem szabályos négyzet alakú (108 x 106 cm-es) felületüket egy nagyobb és egy jóval kisebb sugarú, azonos középpontú kör három részre osztja. A nagy körön kívüli mezőt a sarkokba festett szív alakzatokból kinövő virágbokrok töltik ki, melyek csúcsán rózsa vagy tulipán virágzik. A külső körön belüli, széles körgyűrű alakú felületen rózsa, liliom, leveles ág, koszorú, pálmalevél, szőlőfürt jelenik meg stilizált formában, piros, sárga, kék, zöld, fekete színben. A legbelső, kicsiny körlapon négy tulipánvirágból vagy rózsasziromból, vagy pedig egyszerűen körívekből szerkesztett rozetta figyelhető meg.
A felsorolt díszítőelemek – a szeszélyesen tekeredő indákkal együtt – a komáromi festő-asztalosok más munkáin, templomi berendezéseken és festett ládákon egyaránt alkalmazott, kedvelt motívumok, amelyek kétszer ugyanabban a formában nem mutatkoznak. További jellegzetessége a komáromiak által készített töki mennyezetkazettáknak az ornamensek szigorú, geometrikus rendje, átlós tengelyekhez igazodó szimmetrikus elrendezése. Szembetűnő és szívet gyönyörködtető a lendületes ecsetkezelés, a motívumok arányrendje, a színek harmóniája. Sajnos a táblák egykori elhelyezkedése nem tudható, ugyanis arról nem készült feljegyzés.
A révkomáromi Szabó István és társai által készített mezőcsáti református templomi berendezésről már történt említés. Ma is megvan, de nem az eredeti helyén, hanem a Néprajzi Múzeum gyűjteményében.
A komáromi festő-asztalosok keze munkáját dicséri néhány még ma is fellelhető festett templombelső. Az ő nevükhöz fűződik a szentsimoni római katolikus templom festett kazettás mennyezete 1650-ből, valamint a vilonyai református templom festett famennyezete 1728-ból. Abony község református templomának berendezését 1740-ben adták át. Szentesen is készítettek református templombelsőt 1761-ben. (Kecskés 1978, 165–166). A szentesi eklézsia históriájában később leírták, hogy ezt a templomot később lebontották, de feljegyezték, hogy milyen volt a templom berendezése:
A Deszka mennyezet vagy padlás kék színre volt festve, és 4 szegletes táblákra volt felosztva… A’ táblák pedig sok féle figurákkal bé voltak tzifrázva, zöld nyulak, kék szarvasok, veres madarak, sárga és fejér s fekete levelű, ember nem látta virágok, edények, tsillagok, sokféle színekből elegyített kacskaringós formák voltak arra festve, minden, a’mit az asztalosok minden előre való gondolkozás nélkül kiformálhattak…
(idézi: K. Csilléry 1972, 33)

Ezek az egyszerű emberek kiváló szakmai tudással és finom ízléssel olyan jellegzetes komáromi stílust alakítottak ki, amely rendkívüli népszerűségnek örvendett. Számos új és újjáépített templom berendezését készítették el. Ilyenkor egy vagy több asztalosműhely teljes létszámmal kivonult a helyszínre, és a megállapodás alapján elvégezték a megrendelt munkát. Nem csupán kazettás mennyezetek készítését vállalták, hanem festett kórusmellvédeket, szószékeket, Mózes-padokat, úrasztalokat is készítettek. A templombelsők festését minden esetben férfiak végezték. Munkájukat főleg református gyülekezetek igényelték. Puritán egyszerűségű, fehérre meszelt templomaikat meleg, barátságos hangulatúvá varázsolta a sok színes, festett virág (Kecskés 1978, 164–165).
A protestáns templomtér is a középkori templom gondolati rendszerének folytatója, de a figurális ábrázolás helyét ornamentális elemek és szimbólumok foglalják el, mindenekelőtt pedig a díszítetlen hordozófalakkal ellentétes hatású színpompás, részben sohasem látott paradicsomi virágokkal bővelkedő mennyezet (Marosi 1975, 42). A festett famennyezet nem pusztán dekoratív térlezáró – írja Marosi Ernő (1975, 41) –, hanem egyben az építészeti tér értelmezője is. A mennyet jelenti, tehát nem véletlen az, hogy paradicsomi képet mutat, rá­adásul gyakran megjelennek rajta az égitestek: a Nap, a Hold és a csillagok.
A festett, virágos díszű mennyezetek elterjedtségének elsődleges magyarázata az, hogy a Paradicsomot akarják bemutatni. A 17. századi festő-asztalosok ezt a számos keleti hatást is magába olvasztó, reneszánsz eredetű díszítő stílust nagy kedvvel alkalmazták. A szórványosan megőrzött néhány korai emlék után ez a virágos ornamentika borítja be a 17. század közepétől kezdve nagyobb számban fennmaradt festett asztalosmunkákat, mégpedig nemcsak mennyezeteket, hanem fakarzatok mellvédjeit, padsorok festett díszítését, papi székeket, szószékeket, úrasztalokat is. Noha a motívumok lényegében változatlanok maradtak, ennek a stílusnak is vannak korszakai, ezt is érintik a stílusváltozások, különösen később, a 18–19. század során (Marosi 1975, 42).
A komáromi festő-asztalosok – úgy tűnik – hosszú ideig ragaszkodtak a fatáblák színpompás, formagazdag és tökéletesen szimmetrikus komponálásához. Ezt tanúsítja az 1650-es keltezésű szentsimoni és a csaknem száz évvel később készült töki mennyezet is. Mindkét alkotásra a késő reneszánsz stílus nyomja rá bélyegét. A töki kazettákon látható levél-, virág- és indamotívumok még a szentsimoni ornamenseknél is kötöttebb, szigorúbb, geometrikusabb elrendezést mutatnak. Ebben az ornamentikában még nem jelentkezik az a barokk mozgalmasság, amely számos korabeli, mások által készített templomberendezésen megfigyelhető, például a csengerin vagy a tákosin. A komáromiak festett mennyezetei, karzatai vagy éppen ládái – készítési technikájuk, díszítőstílusuk és esztétikai értékük tekintetében – távol állnak a falusi mesteremberek naiv alkotásaitól, mint amilyen a zsurki vagy a Székelyföldön található, jelképrendszeréről nevezetes felsőboldogfalvi mennyezet. Ők képzett iparosok, a szó legnemesebb értelmében hivatásosak voltak, és egyfajta polgári ízlést képviseltek.
A komáromi mesterek hosszú időn át megtartották kedvelt díszítő motívumaikat és kompozíciós fogásaikat, de nem változatlan formában „reprodukálták” azokat az egyes megrendeléseik teljesítésekor. Alkalmazkodtak a megrendelő igényeihez, ugyanakkor érvényre juttatták saját alkotó képzeletüket is. A másik dicséretes tulajdonságuk a magas szintű szakmai tudás volt.
2010-ben, a templom legutóbbi felújításának alkalmával a múzeumokban őrzött kazetták és töredék deszkák nyomán a töki gyülekezet elkészíttette a famennyezet másolatát, és az eredeti mennyezet helyére szereltette.

Irodalom

Békés István (1975): Pest megyei barangolások. Budapest: Kossuth Kiadó.

K. Csilléry Klára (1972): A magyar nép bútorai. Budapest: Corvina.

Kecskés László (1978): Komáromi mesterségek. Bratislava: Madách.

Marosi Ernő (1975): Magyar falusi templomok. Budapest: Corvina.

Semsey Balázs (2009): Festett táblák a töki református templom mennyezetéről. In Kálvin hagyománya. Kiállítási katalógus. Farbaky Péter–Kiss Réka szerk. Budapest: Budapesti Történeti Múzeum–Dunamelléki Református Egyházkerület, 211–213 p.

 

 

 

 

 

2–6. kép: A töki református templom festett famennyezete (A felvételeket a szerző Tökön készítette az eredeti famennyezet másolatáról 2014-ben)

 

Maľovaný strop kostola v obci Tök

(Súhrn)

Ozdobou interiéru kalvínskeho kostola v obci Tök bol maľovaný strop, vyhotovený komárňanskými maliarmi-stolármi v roku 1740. V roku 1900 odmontovali drevené tabule, ktoré boli už v zlom stave, a tieto sa kúpou dostali do zbierok Umelecko priemyselného múzea v Budapešti. Tam ich rozdelili na jednotlivé kazety a 15 z nich, ktoré boli ešte v prijateľnom stave, reštaurovali… Cirkevný zbor v Töku dal na základe stropných kaziet, uchovávaných v múzeu a medzičasom nájdených zlomkov pôvodných stropných dosiek vyhotoviť v roku 2010 kópiu dreveného stropu, ktorou nahradili pôvodný strop kostola. Farebné kazety sú zdobené bohatou rastlinnou ornamentikou, pozostávajúcou z listov, úponkov a kvetov. Jednotlivé prvky dekoru sú umiestnené v prísnom geometrickom poriadku, symetricky pozdĺž diagonálnych osí. Nápadný je dynamický ťah štetcom, vzájomné pomery jednotlivých motívov a harmónia farieb. Drevený strop kostola v Töku je dôkazom vysokej úrovne odborných vedomostí i estetického cítenia komárňanských majstrov.

 

Die bemalte Holzdecke der Kirche in Tök

(Zusammenfassung)

Das Schmuckstück der reformierten Kirche in Tök ist die im Jahre 1740 von Malern und Tischlern aus Komorn (ung. Komárom; slow. Komárno) gefertigte bemalte Holzdecke gewesen. 1900 sind die be­schädigten und bereits demontierten Tafeln vom Budapester Museum für Kunstgewerbe angekauft worden. Dort wurde die Decke auf einzelne Kassetten aufgeteilt – aus diesen wurden sodann 15 Stück (die in einem akzeptablen Erhaltungszustand waren) restauriert. Die Gemeinde in Tök ließ anhand der im Museum aufbewahrten Kassetten sowie einiger inzwischen wiederentdeckter Bruchstücke im Jahre 2010 die originalgetreue Kopie der Holzdecke anfertigen und an Stelle der ursprünglichen Decke montieren. Die einzelnen Kassetten sind mit einer reichen und farbenprächtigen floralen Ornamentik bedeckt, die aus Blättern, Ranken und Blüten besteht. Die symmetrisch angeordneten Zierelemente, die sich nach diagonalen Achsen richten, folgen einer strengen geometrischen Ordnung. Es stechen besonders die schwungvolle Pinselführung, die Proportionen der verwendeten Motive sowie die Harmonie der Farben ins Auge. Die Holzdecke zeugt von dem überdurchschnittlichen handwerklichen Können und dem ästhetischen Gespür der Komorner Meister.