A kulturális örökségek szemiotikája – az eredetiségtől a modern közzétételig

Az Isztambuli Egyetem Informatikai Karán 2015. május 8–9-én nemzetközi konferenciát rendeztek (Semiotics of Cultural Heritages: Authenticity to Informatics – Kültürel Mirasin Semiyotiği: Otantikten Enformatiğe, rövidítve ISCCH2015 – ami egyben a honlapra is utal). A fő szervező F. Deniz Özden professzor asszony volt, aki a hagyományok feltárásával és bemutatásával (például tudományos filmek készítése) foglalkozik. Több mint 70 előadásra került sor, ezek többsége török előadótól és törökül, ám argentin, finn, francia, japán, lengyel, lett, olasz, spanyol előadók is felléptek. A legtöbb előadás jól illusztrált, érdekes bemutatót hozott, igazán változatos témákkal. A karjalai erdőkben a kősziklákra ütögetéssel hangokat előidéző „kőzene” témájától a 19. század vége felé Párizsban működő perzsa „kukkoló dobozokig”, a kalligráfiától és szúfi költészet szimbolikájáról, akár a régészeti leletekből kikövetkeztethető számszimbolikáig, a hagyományos török ételek elkészítésének bemutatásáig változatos volt az „autentikusság” bemutatása. Több előadás is kiváló kultúratudományos magyarázatot adott (többek között a modern francia kultúrakutató, Marc Augé alapján!) például arról, hogyan szűnik meg, majd szeretne újjászületni a „szomszédság” a török közösségekben. A falvakban ez mindent behálózott, ám amikor milliók a nagyvárosokba (vagy éppen külföldre) költöznek, hogyan próbálják ezt újraéleszteni a résztvevők: a felhőkarcolók udvarain, és „valódi török mészáros” közösségteremtő tevékenységéről szólván. Volt előadás arról is, hogy a gazdag polgárok 19. századi pompás levantei villáit hogyan lehetne ma az idegenforgalomban kihasználni. Minthogy magam is a vízivárosi Csalogány utca utcakövein játszottam nap mint nap – puerilis traditio – a futballmeccseket szüneteltetve akkor, amikor az 5-ös autóbusz is a mi pályánkon jött végig – külön érdekelt a török gyerekeknek az utcákon való játékát bemutató előadás.
A finn zenekutató, Eero Tarasti professzor (aki évtizedekig a Nemzetközi Szemiotikai Társaság elnöke volt) pár ével ezelőtt egy laza nemzetközi hálózatot hozott létre a kultúra értékei megőrzésének szemiotikája témából – voltaképpen ennek a hálózatnak is rendezvénye volt az isztambuli konferencia. Bevezető előadásában Tarasti a maga „egzisztenciális” szemiotikájának alapgondolatait mutatta fel. Három plenáris előadás volt: Tarastin kívül magam az UNESCO „intangible cultural heritage” védelméről szóló dokumentumait mutattam be és egy valóban szemiotikai „hagyományvédelmi” terminológiát javasoltam.
Ám a leginkább elmemozdító a román matematikus, a most 90 éves Solomon Marcus bevezető plenáris előadása volt. Marcus magyarországi kapcsolatai sok évtizedesek és megszakítatlanok. A Magyar Szemiotikai Társaságnak is réges-régen tiszteletbeli tagja. Előadása a „megőrizhető” és voltaképpen „idejétmúlt, felesleges” hagyományok élvezetes megkülönböztetése és tárgyalása. Matematikusként nem konkrét eseteket említ (bár példái igencsak tanulságosak). Tudtommal e témakörben a leginkább eligazító ez az áttekintés. Mindenkinek elgondolásra ajánlom!
A mai török állam sokat költ a hagyományok bemutatására, nyilván az önazonosság kinyilvánítása végett, ám turisztikai szándékkal is. A majd 80 milliós (!) lakosság ezerféle saját hagyományt képviselt, és a török állam ezt a neolitikumtól (!) a mai kézművességig egyaránt a magáénak tekinti, még a bizánci kereszténység emlékeit is. Aki már járt Törökországban, tudja, hogy ott biztosan több ógörög, és igen sok római lelet ma is látogatható – mint Hellászban és Rómában; és az ezerféle iszlám hagyomány, a kerengő dervisektől a kertkultúráig ma is csodálatraméltó. Az e koroknál régibb leletek pedig szinte csak itt megtalálhatók – noha néha évtizedekre nem is látogathatók, mint a „legrégibb” európai kultúra, Catal Höyük esetében. Az utóbbi két-három évtizedben ezek kutatása rohamtempóval folytatódik. Magam is alig ismertem rájuk régi jegyzeteim alapján. Lásd például: M. Öcal Oguz zsebkönyve: Turkey’s Intangible Cultural Heritage (Ankara, 2013. Ministery of Culture and Tourism) gyönyörű képekkel az olajlámpáktól az olajjal bekent birkózók hagyományos török birkózásig, a petróleumlámpától az ajtókopogtatókig. E példatárból is bárki tanulhat.
A szemiotika címszóként megemlítése alkalomszerű, nem pedig elméleti volt. A török előadók többsége nem is utalt erre a távlatra. Ám nekünk annál inkább érdemes felfigyelni arra, hogy a népi/hagyományos kultúra tárgyai, tényei, jelenségei ma nálunk sem nem a maguk helyén találhatók meg – hanem ennek jeleiként.