Naučno istraživanje migracija u Srbiji: problemi i inicijative – okrugli stol

A 2014-es év lezárásaként rendhagyó konferenciát/kerekasztalt szervezett Belgrádban a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (a továbbiakban: SANU) Néprajzi Intézete. A kutatóintézet munkatársain kívül jelen voltak az akadémia más intézeteinek, a Belgrádi, az Újvidéki, a Kragujevaci Egyetem egyes tanszékeinek és a szerb kormány képviselői, illetve egyedüli külföldi meghívottként a Bolgár Tudományos Akadémia kutatója, végül pedig egy-egy, Norvégiában és Németországban élő fiatal szerb kutató is.
Az akadémia főépületének egyik tanácstermében megtartott tudományos fórum rendhagyósága azt jelentette, hogy a 19 fő által tartott rövid, mindössze 10 perces előadásokat, viszonylag hosszú hozzászólások, viták követték. Ezek a felszólalások tartalmukat és megállapításaikat tekintve időnként az előadásoknál is fontosabbak voltak. Az egész napos kerek­asztal gyakorlatilag négy szekcióra tagolódott. Az esemény szerkezetéből az is látszik, hogy a fórum jelleg elsődleges fontosságot kapott, és sok esetben a puszta tudományos tézisek kevésbé voltak fontosak a tudományszervezési feladatok és hiányosságok megfogalmazásánál. Emiatt nem térek ki minden előadás ismertetésére, ehelyett a felvetett fő probléma- és témacsoportokat mutatom be.
Biljana Sikimić (Balkanológiai Intézet, SANU) a migrációval foglalkozó közelmúltbeli kutatások tanulságait foglalta össze. Összegzéséből ítélve egy sokfelé tájékozódó és nyitott társadalomtudományi törekvésről beszélhetünk Szerbiában. Az etnolingvisztikai kutatások egyik legnagyobb szerbiai szaktekintélye volt egyébként a kerekasztal egyik legaktívabb javaslattevője, és ha a tervezett lépések (új tudományos társaság, nagyobb társadalmi szerepvállalás stb.) megvalósulnak, valószínűleg ő lesz az egyik legfőbb koordinátor is.
Miroslava Lukić Krstanović (Néprajzi Intézet, SANU) akaratlanul is Sikimić előadásához kapcsolódott a problémafelvetés terén. Úgy látta, hogy az egyes kutatások túlságosan elszigeteltek, amit az állandóvá váló pénzügyi gondok is okoznak, valamint ha migrációs jelenkutatásokról van szó (gondoljunk csak az elmúlt évek menekülthullámaira, vagy a sajátos országon belüli szerb migrációs irányokra), gyakran az állami szervekkel is szembetalálják magukat. Emellett a kutatási témák milyenségét is összetett problémának látja: sokszor multietnikus és urbánus terepeken dolgoznak fel a kutatók megosztó témákat. Véleménye szerint a dilemmáktól a tudományközi együttműködés, illetve az alkalmazottabb szemléletű munkák jelentenének kiutat.
A Magyarországon is jól ismert emigrációs hullám Szerbiát és annak régióit talán még jobban sújtja, így a „súlyos” helyzet képzete különösen kitapintható volt a hozzászólások és viták alkalmával. Dušan Drljača (Etnológia és Kulturális Antropológia Tanszék, Belgrádi Egyetem) a diskurzusokban nyomatékosan felhívta a hallgatóság figyelmét a Vajdaságban zajló elvándorlási hullámra, amely közvetlenül vagy közvetve több százezer embert érint, és mégsem foglalkozik vele elég kutató. Külön kiemelte a magyar kisebbséget érintő emigrációt, és súlyos gondnak tartotta, amiért ezt nem értelmezik a szerb kutatók (aminek nyelvi akadályai is vannak). Pozitív példaként említette meg a szlovén társadalomkutatást, ahol már a nyolcvanas években létrejött a külföldre költözött lakosokat kutató intézet. A vajdasági migrációs jelenségekről az Újvidéki Egyetem geográfus doktorandusza felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségi („nem szerb”) közösségeket még nagyobb arányban érinti az elvándorlás – egyes prognózisok szerint a folyamat két évtized alatt megszüntetheti a vajdasági ruszinok népességét. Felvetette a magyar állampolgárság szerepét is, amelynek köszönhetően egyértelműen felgyorsult az emigráció az azt megkapók körében. E hozzászólások alapján le lehet szögezni, hogy egyes szerb kutatók tudnak a szerbiai magyar kisebbség társadalmi helyzetéről is, a problémákat világosan fogalmazzák meg, azonban nyelvi akadályok és időhiány miatt nem képesek foglalkozni a konkrét kutatásokkal is.
Az emigráció által keltett társadalmi problémák számos olvasata került még megemlítésre. A SANU Földrajzi Intézetének egyik munkatársa felvetette, hogy különösen az afrikai és ázsiai területekről érkező menekültek idővel akár „polgártársainkká” is válhatnak – ez pedig szerinte egy olyan probléma, amelynek megtárgyalására egyáltalán nincs felkészülve a szerb közvélemény, mindazonáltal gyorsan eljöhet az a pillanat, amikor aktuális lesz. Mások megemlítették a Szerbia déli részeit érintő elnéptelenedést, amelynek köszönhetően a szó szoros értelmében több száz falu lakossága tűnik, illetve tűnt már el. Részben ehhez kapcsolódott témájában Jadranka Đorđević Crnobrnja (Néprajzi Intézet, SANU) előadása, amely a Koszovó legdélibb csücskében élő gorani népcsoportról szólt. Ez az etnikum Belgrádban találta meg az egyik legfontosabb új otthonát, és a nagyvárosi multikulturális urbánus közeg sokrétű hatással volt és van a kultúrájukra. A hátrahagyott falvaknak pedig folyamatosan a rendkívül lecsökkent népességszámmal és a szelektív migráció hatásaival kell szembenézniük.
Külön kezelendő problémaként merült fel a doktori fokozattal rendelkező és külföldön élő szerbek kérdése. Jovan Filipović (Organizációs Tudományok Kara, Belgrádi Egyetem) a szerb szakemberi diaszpóráról szólva mintegy 10 ezerre becsülte a számukat, és különböző megoldási javaslatokat érintett a tudástőkéjük szerbiai hasznosítása érdekében. Ezek közül egyik a Diaszpóra Virtuális Egyetem létrehozása lenne, amely az online világ lehetőségeit kihasználva lehetne képes „becsatornázni” a tudástőkét.
A különböző akkulturációs hatásokról és alkalmazkodási módokról sokan szóltak. Petko Hristov (Etnológia és Folklór Tanulmányok Intézet Néprajzi Múzeummal, Bolgár Tudományos Akadémia) a jelenkori migrációk okán szükségesnek tartaná a specifikus, történeti migrációk szisztematikus feldolgozását a Balkán-félszigeten. Előadásában a sajátos gurbet/pečalbar szezonális munkára épülő dél-balkáni migránskultúráról beszélt – a javarészt hegyekben élő lakosság egy része évszázadokon keresztül óriási távolságokat tett meg a városokba, hogy aztán az ott magukévá tett kulturális hatásokkal változást generáljanak az őket kibocsátó területeken is. A jelenkorról szólva nem tartja túl pozitívnak Bulgária elvándorlási mérlegét: a regionális elnéptelenedés (különösen a Duna menti északi területeken) ugyanúgy probléma, mint az is, hogy a fiatal felnőttek egy jelentős részét a Nyugat-Európában dolgozó szüleik tartanak el a hazaküldött keresetükkel.
Az „alternatív” balkáni migrációs célpontokról, amelyek azonban szintén kulturális kihívásokat is jelentenek, még Mirjana Pavlović (Néprajzi Intézet, SANU) tartott előadást. A kutató a Szerbia területéről Törökországba irányuló elvándorlást mutatta be. A migrációs hullámok évszázadokon keresztül tartottak, különböző bonyolult politikai és társadalmi-kulturális keretekbe illeszkedtek, majd nagyobbrészt a 20. század elején szűntek meg – a feltételezhetően specifikus helyi társadalmi körülményeknek köszönhetően azonban még ma is van tudomásunk a délszláv identitásukat őrző népcsoportokról Törökországban. Az „utolsó óra” sürgetésének engedve Pavlović mihamarabb terepmunkára épülő kutatásokat látna szívesen.
A hozzászólások során rendszeresen visszatérő téma volt a tudományosság és politika viszonya. Drаganа Rаdojičić (Néprajzi Intézet, SANU) elkerülhetetlennek tartotta, hogy felhívják a politikusok figyelmét a kutatásokra – ehhez azonban véleménye szerint még több lépést kell megtenniük a rokon tudományoknak. Terepmunkára és tapasztalati megfigyelésekre, tényekre épülő kutatómunkát tart kívánatosnak, illetve ezeket a jövendőbeli eredményeket nyilvántartó adatbázist. Végül azt is elkerülhetetlennek látja, hogy mindezt a nyilvánosság bevonásával tegyék meg már csak azért is, mert az államot érintő fontos témákról van szó. Aleksandra Pavićević (Néprajzi Intézet, SANU) mindehhez hozzátette, hogy ha a politikum keresi meg a kutatókat, akkor „készen” kell őket várni: kiforrott javaslatokra, használható eredményekre, működő intézményrendszerre van szükség. A szervezők e kérdéskör kapcsán a szerb kormány képviselőjét is meghívták az ülésre, az egyébként antropológus végzettségű Slavka Drašković (a diaszpórával és a régióbeli szerbekkel foglalkozó Kooperációs Iroda vezetője) üdvözölte a felmerült ötleteket, és kissé meglepő módon arról beszélt, hogy a kormánynak gyakran nincsenek megfelelő adatai egyes jelenségekről.
A kerekasztal általános hangulata a téma jelentősége és aktualitása, a tudományközi együttműködés, a tudományszervezés és a paradigmaváltás kérdései miatt meglehetősen intenzívre és érdekfeszítőre sikeredett. Számos hozzászólás során felmerült, hogy a Migrációs Tanulmányok (Migration Studies) paradigmájának mintájára tudományos társaságot kéne alapítani Szerbiában még 2015-ben, amely koordinálni tudná a kutatómunkát és a különböző tudo­mányágak művelőinek együttműködését. Erre az év első felében még nem került sor. Biljana Sikimić ezenfelül egy e-folyóirat és egy előzetes munkacsoport elindítását is felvetette – még ezek is megvalósításra várnak. Ha a társaság és a jövendőbeli projektek megvalósulnának, akkor viszont utólag a tudománytörténeti jelentőségű jelzőt is megkaphatja a fórum.
2015 során az elhangzott ígéretek szerint talán egy esszékötet is megjelenik a kerekasztalon előadók és felszólalók gondolataiból. Az előadások viszonylag bő terjedelmű összefoglalóit (benne két angol nyelvű szöveget is) tartalmazó 95 oldalas kötet letölthető a Néprajzi Intézet honlapjáról.