hétfő, szeptember 20, 2021

A lévai Barsi Múzeum 2017. augusztus elsején nyitotta meg a 2017. november 12-ig tartó, az egykori Mohi emlékének szánt kiállítását. A tárlaton elsősorban az egykori településen folytatott néprajzi kutatások során a múzeum gyűjteményébe került tárgyak láthatóak. Ezen kívül megtekinthető a Nyitrai Régészeti Intézetből kölcsönözött anyag, a mohi templomból származó református kegytárgyak, illetve az egykori mohiak magántulajdonában levő, a kiállításra kölcsönzött eszközök, s nem utolsósorban a Szlovák Erőművek Rt. tulajdonában levő, az erőmű építését dokumentálós fotó- és levéltári anyag is.

Ján Dano, a Barsi Múzeum igazgatója majdnem száz egykori mohi lakos jelenlétében nyitotta meg a kiállítást. Katarína Holbová, a Barsi Múzeum ma már nyugdíjas etnográfusa, aki az 1970-es és 80-as években maga is részt vett Mohi néprajzi kutatásában, szakmai szempontból mutatta be a tárlatot, és egykori kutatásai élményeit is megosztotta a jelenlevőkkel. Harmadikként a Mohiból Elszármazottak Egyesületének elnöke, Nagy Csilla vázolta fel e polgári társulás tevékenységét. A kultúrműsort az egykori mohiakból álló éneklőcsoport nyújtotta Menkű Mihály citerás játékának kíséretében. Császár Ernő egykori mohi lakos szülőfalujáról írt saját versét adta elő.

Mohi a Selmeci-hegyek erdős nyúlványa és a Garam menti dombság között a Lévai járás nyugati részében, Lévától 12 kilométer távolságra fekszik. A lakosság zöme magyar nemzetiségű volt, de kisebb számban éltek itt szlovákok, romák, valamint a második világháború előtt zsidók is lakták. Tehát ezek a lakosok vallásilag is eltértek a többségtől. Jelenleg az egykori település határában áll a mohi atomerőmű, amely miatt a lakosságnak el kellett hagynia lakóhelyét, és a Lévai járás különböző településeibe kellett költöznie. Mohi megszüntetéséről az 1970-es években döntöttek, ekkor lépett életbe az építkezési tilalom, a település megszüntetésére pedig 1982-ben került sor. A faluban csak a templom és a temető maradt meg, ez utóbbiba máig is temetkeznek.

Az 1970-es évek közepén tíznapos néprajzi kutatás valósult meg a településen, amelyet a pozsonyi Komenský Egyetem Etnográfiai és Folklorisztikai Tanszéke szervezett. A kutatás elsősorban a helyi lakosság szokásaira és mindennapi életére fókuszált. A lévai Barsi Múzeum munkatársai az 1979–1982 közötti időszakban terepmunkát végeztek a településen, amely során használati eszközöket gyűjtöttek, illetve elkészítették a település fotódokumentációját is. Ennek köszönhetően a múzeum gyűjteményében több mint 700, a település mindennapjait bemutató, a 19. század végétől a 20. század második feléből származó tárgy található, valamint gazdag fotógyűjteményt is sikerült létrehozni. Ezeknek a tárgyaknak egy részét 1986-ban Egy megszűnt település népi kultúrája címmel Katarína Holbová rendezésében egy kiállításon mutatták be. A jelenlegi, Mohi – emlékezés egy eltűnt településre című kiállítás szerzője pedig Zuzana Paulovičová.

A néprajzi kutatásokon túl az 1980-as években a településen és környékén régészeti feltárásokat is végeztek, melyek segítségével a település helyének lakottságát a kései kőkorszaktól egészen a középkorig sikerült adatolni. Az említett ásatások során előkerült anyagból készült válogatást a lévai vár Dobó-kastélyában rendezett kiállításon tekinthetik meg a látogatók.

E mostani tárlat bevezető részében a mohi templomban az istentiszteleteken használt kegytárgyak is láthatók, illetve a látogatók megismerkedhetnek a település történetével is, amelyet az írott források első alkalommal „Muhy” néven említenek, a falu szlovák neve – „Mochovce” – pedig 1773 óta ismert.

A kiállítás második részében a látogatók betekintést nyerhetnek a mohiak tisztaszobájába és konyhájába; s noha a mohiak gyarapították gazdaságukat, ez a lakáskultúrájukban nem mutatkozik meg, az egykori jómódot sokkal inkább a hagyományos viseletükhöz hordott ezüst, majd arany ékszerek sejtetik. A helyi viseletet a 20. század első feléig hordták. A női ruházatot egy felöltöztetett babán tekinthetik meg a látogatók, a férfiöltözékek pedig fényképekről köszönnek vissza. A nők nagyon sok alsószoknyát hordtak, amelyekre a térdet eltakaró széles fekete felsőszoknya, s arra pedig a kötény került. A felsőtestükön fehér ráncolt rövid ujjast viseltek, erre került a fekete, hímzés nélküli ezüstgombos és csatos pruszlik. Hideg időben fekete díszítés nélküli kabátkát hordtak. A hajukat hátrafésülték és kendővel fogták össze. A férfiak szűk, csizmába tűrt nadrágot, fehér inget és fekete mellényt viseltek, télen pedig sújtásos kabátot. Nyáron széles vászongatyát és surcot hordtak.

A kiállítás a település legfiatalabb lakosai által használt tárgyak bemutatásával folytatódik, mint például játékok, gyerekbútorok, tanszerek, bizonyítványok stb. Mohiban jegyezték fel az ez idáig csak ezen a településen ismert, fiatalok által táncolt ún. „bogáncstáncot”. Ennek szimbóluma egy papírrózsákkal és szalagokkal feldíszített bogáncsbokor volt, amely a kiállításon is megtekinthető.

A kiállítás utolsó, harmadik részét a mezőgazdaság bemutatásának szentelték, amely a 20. század feléig a mohiak fő megélhetési forrását jelentette. Ebben a részben kapott helyet a háziipar bemutatása is. Megtekinthetőek a különféle textíliák készítésének eszközei, valamint a szalmából, vesszőből és háncsból készült tárgyak is. Ugyancsak itt látható a Mohi legújabb történetét bemutató anyag. A közvetlenül a megszüntetés előtti, valamint az ez utáni állapot a település meglétének utolsó éveiben készített fotóalbum segítségével követhető nyomon, de helyet kaptak a különböző, a helyi sajtóból származó újságkivágások, valamint az erőmű építését és az atomerőműben folyó munkát bemutató fotóanyag is.

A kiállításon több felnagyított, nagy formátumú fénykép is látható, amelyek a település egykori mindennapi életét, ünnepi viseletét mutatja be, valamint a már elhagyott településről készültek.