Milan Leščák (1940–2022)

Még a huszadik században is Európa leggazdagabb folklórja az „Elbától keletre” található, és itt van a leggazdagabb folklorisztika is: a cseh és szlovák, a lengyel, az orosz és a román. Ezek között is külön és érdekes a cseh és szlovák folklorisztika sorsa.

Mint általában a humán tudományok esetében, a cseh szellemi élet közvetlenül vette át a német ku- tatásokat, köztük a fenomenológiát és még a mar- xista népfelfogást is. A két világháború között az esztétikai strukturalizmus vezető jellegű módszer volt, és például Mukařovský értékelmélete idő- ről időre később is felbukkan a folklorisztikában is. A két világháború között Csehszlovákiában élő orosz Bogatürjov messzemenően befolyásolta a kü- lönböző cseh, szlovák és ruszin műfajok strukturá- lis-funkcionalista vizsgálatát. Közvetlen tanítványa, Andrej Melicherčík még a második világháború után is egy ideig ezt a megoldást folytatta. Az ötve- nes évektől kezdve a szovjet folklorisztika határo- zottan befolyásolta a szlovák kutatókat. Ennek, és általában a marxista folklorisztika legjobb áttekintését éppen Leščák egyik első jelentős dolgozatában összegezte.1 A szocialista Csehszlovákiában rendkívül gyorsan fejlődött a folklorisztika, leginkább Szlovákföldön. Publikációk százával jelentek meg, mégpedig áttekintések, antológiák, szövegkiadások és monográfiák: a néprajzi atlasztól a balladakutatásig, a dohá- nyosdoboztól a partizánfolklórig – igazán tág körből.

A szlovák eldorádó folytatódott még 1968 után is: a reguláció, majd az önálló állam új strukturális kultúraelméleti szerkezetének kialakításakor. Nemcsak a témák és módszerek fejlődtek tovább, hanem amikor 1968 után Prága vagy Brünn folklorisztikája siralmas képet mutatott, a szlovák intézmények még szabályosan tovább működtek, és a megszokott cseh és morva kollegáikat is meghívták, szemiotikai könyv jelenhetett meg Pozsonyban. A bársonyos forradalom után csak a vallási néprajzot fedezhetjük fel új leleményként. Ugyanis nemcsak a tekintélyuralmi rendszer szabhatja szűkre a néprajzkutató és folklorista működését. Minthogy a fiatal Leščákkal egyazon időben dolgoztunk – szinte párhuzamként figyelhettünk egymásra, noha azért buktatókkal.
Leščák 1940. október 12-én Lőcsén született. A több nemzethez tartozó szepességi kultúra mindvégig érezhető volt derűs életfelfogásában. Már ismertük egymást, amikor kiderült, csak tíz hónappal volt nálam fiatalabb. Ez azt jelenti, hogy egyazon intézményekben, konferenciákon és kiadványokban voltunk jelen. 1958-tól a pozsonyi bölcsészkarra járt. Témavezetője még Melicherčík volt, így közvetlenül ismerte meg a strukturalista módszert, és a szovjet folklorisztikát. Néprajz szakot végzett, és rögtön a Szlovák Tudo- mányos Akadémia Néprajzi Intézetében kapott állást. Munkahelyein különböző néven (etnograf, etnológ, folklorista) mindvégig ugyanazzal foglalkozott. 1991-től a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen a meg- szerveződő Etnológia és Regionalisztika Tanszéken oktat. 1998-tól 2006-ig a pozsonyi egyetemen az Etno- lógia és Kulturális Antropológia Tanszék vezetője. Igazán sok kutatási program vezetője, konferenciák és kiadványok létrehozója. Ezek hangvételét legtöbbször éppen az ő írásai határozzák meg. Különös érzéke volt a kortársi jelenségek felismerésére. Igazi sokrétű vezető egyéniség volt. Külön is foglalkozott a népművelés (osveta) kérdéseivel és jelenségeivel. Élete végén huzamosan beteg, de irányító szerepe ekkor is töretlen maradt.
Nehéz rövid áttekintést adni munkásságáról, mivel sokszor és sokféle témával foglalkozott. Ezeknek még csak a felsorolása is jelzi, milyen sokrétű is volt az utóbbi évtizedek szlovák folklorisztikája – és mennyiben mindez kollektív munka és folytatása a több mint évszázados tevékenységnek. Most csak utalhatunk erre.
Leščákot a szakmai közvélemény a modern témák ismerőjeként tartja számon. Azonban műveit la- pozva hamar rájöhetünk, ez szűkkeblű nézet lenne.
A brünni Sirovátkával együtt megjelentetett kézikönyv (Folklór a folkloristika, 1982) a népköltészet jól koncipiált közkeletű áttekintése. Ugyanezt állíthatjuk Úvod do folkloristiky könyvéről (2006) amely a szerző több évtizedes tapasztalatait szűrte le.

A pozsonyi néprajzkutató intézet egész sor kis könyvet jelentetett meg, amelyek egy-egy téma köré illesztett modern tanulmányok füzérei. Leščák nemcsak szervezője és kiadója ezeknek, hanem összegző- je is. Sorozatban jelentek meg, és itt csak válogatunk közöttük. Íme: Folklore Folklorism and National Identification. The Slovak Cultural Context (1992); Folklore in he Identifiation Process of Society (1994); K dejinám slovenskej folkloristiky (1996). Ezek együttesen páratlan összefoglalását mutatják be az érin- tett modern témáknak. Több tanulmánya pedig a folklorizmusról szól.

Ha kézbe vesszük újabb összefoglaló munkáját: O asimilácii folklórnej a literárnej komunikácie. Folkloristické pohľady (2001), felismerjük Leščák módszerének fejlődését. A könyv dedikációval kez- dődik: Bogartürjov és Melicherčík nevével. Először a népköltészet kommunikációs modelljeit mutatja be, majd ez után külön következik a folklorizmus taglalása. Új szempontot érvényesít a könyv következő része: a folklór és az irodalom kommunikációjának egymással összevetése. Az egész könyv fontos elmé- lete a szövegek vizsgálatának, és az irodalomelmélet számára is újdonságot ad.

Leščák fontos, személyes témája a szcenikus folklór, illetve a folklórt szcenikussá tevő megoldások. Áttekintése (Folklór a scénický folklorismus, 2007) a maga nemében társtalan összegezés.
Általában is megállapíthatjuk, hogy a Leščák képviselte módszer minden figyelmet megérdemel. Ezt azonban nem érte el a nemzetközi folklorisztikában, legfeljebb a cseh kollégák figyeltek fel rá. Vi- szont a magyar (sőt személyes) kapcsolatok szerencsés módon példamutatóak. Magam az 1960-as évek közepén kezdtem foglalkozni a „folklorizmus” jelenségeivel, és nem csupán egy-két német tanulmány alapján. Felfogásom szerint a folklór és a nem folklór két irányban kapcsolódhat egymáshoz, és egyál- talán nem negatív és nevetséges a folklorizmus. Ezt olvashatta Leščák, és ismerte az orosz folklorisztika (mint például Azadovszkijnál) ide vonható fogalomhasználatát is. Ő üzent nekem, hogy találkozzunk, és ez be is következett. Ő javasolta, hogy dolgozzunk együtt, információs bulletin, közös konferenciák és kiadványok formájában. Ez meg is kezdődött.
1978-tól a budapesti – igazán sokrétű és a kortársi kultúra iránt elkötelezett – Népművelési Intézet Folklór–Társadalom–Művészet című kiadványsorozata rendszeresen bemutatta a folklorizmus jelenségeit is. Több szerény, ám nemzetközi rendezvény is kiemelten foglalkozott ezekkel. Erre hivatkozva javasolta nekem Leščák egy közös információs füzetsorozat, és egy kiadványsorozat megszervezését. Az első Folk- lorismus Bulletin 1979 áprilisában jelent meg (500 példányban és a Népművelési Intézet címlistáján pos- tázták) 48 lapon. Ez praktikus ismereteket tartalmazott, és ketten voltunk szerkesztőként feltüntetve. Ennél sokkal jelentősebb és terjedelmesebb (109 lap) volt a második szám, amely 1980 októberében készült el. A két szerkesztő Leščák és én voltam, és a kiadványt Budapesten a Népművelési Intézet jelentette meg. Az eddigre megszervezett nemzetközi szerkesztőbizottság: Hermann Bausinger (Tübingen), Dan Ben-Amos (Philadelphia), Giovanni Bronzini (Bari), Józef Burszta (Poznań), Viktor Guszev (Leningrád) bizonyítja, milyen tág szemhatárt képviselt a Bulletin. A cikkírók köre még tágabb volt, köztük természetesen morva és szlovák szerzők. Itt közöltük Švehlák bibliográfiáját az 1945 és 1978 közötti szlovák folklorizmus-pub- likációkról. 1982-ben az utolsó ilyen konferenciára még sor került Kecskeméten, A folklorizmus fogalma és jelenségei témából. A következő Bulletin-szám anyaga is elkészült, ám 1982-ben csúful megszűnt a magyar támogatás, és közös szlovák–magyar konferenciák sem szerveződtek. Szakmai kapcsolataim természetesen megmaradtak, Milannal még barátságunk is.
Kár a terv kimúlta, mivel napjainkig ez a volt a legtágabb nemzetközi folklorizmus-kutatás Euró- pában. (Történetét kis könyvem pontosan tükrözi: A folklorizmusról. Debrecen, 1990 – Néprajz egye- temi hallgatóknak 9.) A mai szlovák folklorisztika nemcsak a folklorizmust frekventálta, ám a fogalom annyiszor került elő, hogy megnevezése nélkül is hat a folklór szlovák elméletére. Ha egy személyhez kapcsoljuk ezt – méltán Milan jut eszünkbe.

Ha arra a kérdésre várunk feleletet: hatott-e Leščák a magyar folklorisztikára – rövid a felelet: alig. Csupán Liszka József tanulmányai a kivétel. Ő viszont a szlovákiai magyar néprajzi áttekintésben csak kézikönyvekre és a „nép” fogalmának értelmezésére tért ki. Noha hasonló jelenségeket Liszka és Juhász Ilona évtizedek óta vizsgáltak, a Leščák által bemutatott módszerben is újító jelenségeket, azért még időszerű maradt ezek szlovák–magyar komparatív és teoretikus áttekintése. A folklórkommunikáció is kínálkozik egy ilyen szemlére, mivel ezt szlovák, és morva kutatók (mint például Bohuslav Beneš) tü- zetesen elemezték.

A Leščák-életmű fontosságát leginkább a szlovák kultúra változását figyelő szemléletként értelmez- hetjük. A szlovák (és ugyanúgy a magyar) folklór jellemző műfajainak (mese, monda, ballada, népdal, népszokások stb.) bemutatását ehhez kapcsolódva napjainkig folytatták. A 19. század első felétől kezdve kialakították ennek terminológiáját és módszertanát. Gyakran találóbb megfogalmazást dolgoztak ki, mint másutt Európában, például a cseh kommunista ideológus javasolta lidové/zlidovelé fogalompár ese- tében, amely éppen a „folklorizálódás” találó megnevezése volt. Főként 1945 után maguk e műfajok sze- repe teljesen megváltozott – és ez új kutatási módszert igényelt. A parasztság kommunizálása, az oktatás államosítása, a népviselet, néptánc kommunikációs rendszerének teljes megváltozása, általában a „népi kultúra” apoteózisa közismert tény. Ezzel a problémával még az egyszerű leírás során is minden folklór- kutató találkozott. Ám a mindennapi élet változásának bemutatása elméleti szinten kevesek, elsősorban Leščák műveiben jelenik meg. A megváltozó „nép” megváltozó „néprajzot” igényelt. Erről tucatnyi kiadvány látott napvilágot (mintaszerű módon a morva Václav Frolec által tucatnyi kiadványban bemu- tatva). Leščák az ilyen változást sokrétűen érzékeltetve mutatta be – ráadásul Közép-Európa területéről.

Magam azzal büszkélkedhetek, hogy évtizedek alatt szlovák és morva kollégáim rendszeresen hi- vatkoztak tanulmányaimra. Általában véve a szlovák–magyar néprajzi-folklorisztikai együttműködés a leginkább nélkülözhetetlen. Nemcsak az ezeréves történelem indokolja ezt, hanem az önálló szlovák művelődéskutatás is. Ma is jól érzékelhető, hogy a „népi” kultúra mennyire jelentős Szlovákiában. Ezt a felismerést következetesen és túlzás nélkül megtaláljuk Milan Leščák kivételesen gazdag életművében. mint a folklór szövevényes erdejében.