Tasnádi Zsuzsanna: Népviseletek és népélet a monarchiabeli képeslapokon

Budapest: Cser Kiadó–Néprajzi Múzeum 2013, 272 p. ISBN 978-963-278-285-0

Igazán szabad a látszat, mely szerint egy (lényegében) képeskönyv bemutatása a legszebb recenzensi feladat, hisz elég a képek vizuális élményéről néhány szót beszélni, a többit elmondják a képek maguk
– mégsem ilyen könnyed esemény ez. E kötet, mint a Néprajzi Múzeum Nyomatgyűjteményének egy illusztratív válogatása, a magyar nyelvterület legteljesebb képeslapanyagát őrzi, amely fényképek és képeslapok révén viseleteket, viseletsorozatokat mutat be az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből, az 1880–1920 között készült magyarországi tájegység-fotók merítéséből. Ha a fejezetek (nyolc nagyobbat különít el az album) tématerületeit nézzük, azok leginkább a képeslap mint műfaj, a képkultúra mint közlésforma, a sokszorosítás és levlapkiadás mint turisztikai iparág korai történetét elevenítik meg (a képes levelezőlap históriája, korabeli képkultúrán belüli szerepe, illusztrációs eszköztára, festészeti és képészeti előzményei, népszínművek és hasonló közlésmódok hatása a levlapok piacára, majd mind- ezek sokszorosítási és kiadási szempontjai szerint). De ha a bevezető tárgykört (15–74. p.) átlapoztuk, s a képeslapok mellett közölt számos fényképet, rajzot, festményt is mustrálgattuk már az egyes fejeze- teknél, akkor ezzel közelebb lépünk a néprajzi értelemben vett nagytájak köréhez (Palócföld, matyók, Észak-Magyarország, Balaton-vidék, baranyai sajátosságok, kalotaszegi-torockói-székelyföldi-gyimesi tájak), sőt népeik körébe és életmódjába is belátást nyerünk. (105–176. p.) A képeslapokon megjelenített népviseletek körében pedig hihetetlen izgalmas világokba szerzünk bepillantást – mert ezek bár fényké- pek alapján készültek, de impozáns megjelenítésük az albumszerű közlés szabályai szerint itt tipográfiai leleménnyel megformált, a színes és fekete tónusait oldott harmóniában kínáló és a fejezetek bemutató szövegrészeivel is összhangba hozott.
Ábrándos világok, sosemvolt valóságok szerepelnek a képeken, de leginkább a mitikussá tett valóságok interpretációja és kísérő-szövegekkel elbeszélése válik éppen annyira tudományos forrás- készletté, mint amennyire a látványelemek színskálája uralja a képsorokat. Olyan témakörök, mint
„Kossuth Lajost szállító öreg török, mint turistalátványosság”, vagy a „Bélyegnyelv és titkos írás” mint kultúratörténeti ékességek is elbűvölőek (a vízipipázó török és Ada Kaleh szigetének azóta elpusztult bazársora a századfordulóról Kossuth ürügyén, vagy titkosírásos lap és bélyegek alakzataival közlés- formákat illusztráló küldemények) a másik, ezáltal beláthatóan gazdagabb jelrendszer eszköztáraként egyben a készítők, készíttetők, feladók és címzettek köreire vonatkozó kutatásra is módot kínálnak…

Egészében tehát a levlapok, a készítői-kiadói adatok és rejtjelzett kommunikációk mellett olyan lényeges képi dokumentációs anyaggá válnak napjaink értelmezői tekintetében, melynek egyes részei akár képeslapgyűjtőknek, fényképészek historikumát kutatóknak, kiadói profilokat keresőknek, térsé- gi-tájegységi látványosságok vadászainak is izgalmassá lesznek a történeti és vizuális közlésdimenziók rendezett egységében. A kötetben e nagyságrendben háromszáz dokumentum is egyúttal néprajzi adattári forrásaiként összegződnek azok a fotók, amelyre a népviselet- vagy népélet-kutatóknak még számos további kérdése, értelmezői aspektusa rakódhat, de így a látványtár részévé is válik mindaz, amit a Nép- rajzi Múzeum Etnológiai Archívuma nyomatgyűjteményként őriz és mutat is be. A Szerző mint népraj- zos és muzeológiai gyűjteményvezető, ezúton több kiállítás rendezője, kurátora és társkurátora, nem mellesleg több gyűjteményi anyagra épülő ismeretterjesztő kiadványok szerzője és társszerzője is. Mint a népművészet, kézművesség, iparoktatás, rajzoktatás, 19. végi és 20. század eleji ornamentika-gyűjté- sek, mintakönyvek, egyházi és világi kéziratos könyvek 17–18. századi díszítményeinek ismerője gya- korlatias szempontok mellett a vizuális közléskultúra eszköztárának kezelőjeként ad hangot a fényképek, rajzok, festmények sokféleségét időben is elhelyező, funkcionalitásukat is feltáró kiegészítéseknek, így használja fel a viseletábrázolások, népéleti lenyomatok képanyagát. Ezenközben felhívja az olvasó fi- gyelmét részben a 19. század második felétől a sokszorosítási és fényképészeti technikák elterjedésé- vel megszaporodó viseletképes albumok, a londoni-párizsi-bécsi világkiállításon bemutatkozó magyar fényképészek népviseleti tematikáinak, néprajzi csoportokat bemutató felvételeinek fontosságára, a ko- rabeli közlésmódban divatossá váló levlapfestés, színezés, retusálás jelentőségére, a fotószerűség lassú eltűnésére és a piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó fényképészek, nyomdák, kiadók, kereske- dők gyakorlatára, a magyar képeslapkiadás kezdeteinél (1896) a Magyar Posta hazai népéletet bemu- tató képeslapsorozatának sikerét, majd a képeslapküldés és a lapok gyűjtésének egyhamar divattá váló folyamatát is részletezve. E viseleti levelezőlapok a magyar nyelvterület legteljesebb képeslapanyagát őrzik ezen a módon, amely az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből mára 11.000 darabos forráskészletté gazdagodott. Ennek csupán jelképes mutatványát láthatjuk viszont a kötetben, ugyanakkor a szakmai szöveganyag roppant gazdagsága illő társává lett a képi látványosság egészének.

A képeskönyv lapozgatása tehát nem ér véget a képeknél, látványosságoknál. A korrajz, az életvilág intimitásainak ábrázolási összképe akkor is előtör a képekről, ha látvány-elemeik ellepik a néznivalót. Értelmezésük és értékük felbecsülése épp ezért legalább felerészben a befogadóra marad, mintegy utóla- gosan is igazolva: a küldemények eljutottak a feladóktól a címzettekig…