Aka, Christine: Unfal­lkreuze. Trauerorte am Straßen­rand

Mün­ster – New York – Mün­chen – Ber­lin: Wax­mann 2007, 299 p., ill. /Beiträge zur Volk­skul­tur in Nord­west­deutsch­land. Band 109/ ISBN 978-3-8309-1790-8

A köz­úti bal­ese­tek hely­szí­nén az or­szág­utak szé­lén, osz­lo­po­kon, fá­kon, hi­dak vagy fe­lül­já­rók kor­lát­ján stb. el­he­lye­zett kü­lön­bö­ző halál­he­ly­jelek nép­raj­zi szem­pon­tú ku­ta­tá­sa arány­lag rö­vid múlt­ra te­kint­het vis­­sza tá­ja­in­kon. Eu­ró­pai vi­szony­lat­ban Zor­i­ca Rajkoviè hor­vát ku­ta­tó fog­lal­ta ös­­sze el­ső­ként a té­mát (1988-ban) egy kö­tet­ben, sa­ját te­rep­ku­ta­tá­si ered­mé­nye­i­re tá­masz­kod­va. Ké­sőbb a né­met nyelv­te­rü­le­ten is meg­je­len­tek ta­nul­má­nyok, majd kö­te­tek is eb­ben a té­ma­kör­ben. El­ső­sor­ban Kon­rad Köstlin, Rein­er Sör­ries, il­let­ve And­rea Löwer ne­vét emel­het­jük ki. Ma­gyar­or­szá­gon Ko­vács Ákos szer­vez­te meg el­ső­ként e je­len­ség ku­ta­tá­sát, az ered­mé­nyek 1990-ben a Li­get kü­lön­szá­má­ban je­len­tek meg más, a ha­lál­je­lek té­má­já­hoz kap­cso­lós írá­sok­kal együt­t.
Chris­tiane Aka mün­steri ku­ta­tó egy konk­rét ré­gió (Westfalia-Lippe) köz­út­jai mel­lett (au­tó­pá­lyák, fő­utak és mel­lék­utak men­tén egy­aránt) egy ki­sebb ku­ta­tó cso­port – el­ső­sor­ban di­á­kok – se­gít­sé­gé­vel tér­ké­pez­te fel, és do­ku­men­tál­ta több éven ke­resz­tül fo­lya­ma­to­san a je­len­sé­get nagy­já­ból 10 000 ki­lo­mé­te­res sza­ka­szon. Az ered­mé­nye­ket Unfal­lkreuze. Trauerorte am Straßen­rand cí­mű kö­te­té­ben pub­li­kál­ta. Amint az a cím­ből is ki­tű­nik, csu­pán egy halál­he­ly­jel-tí­pust, a ke­resz­te­ket, s az azok­hoz kap­cso­ló­dó rí­tu­so­kat, és más meg­nyil­vá­nu­lá­si for­má­kat vizs­gál­ta a 18 fe­je­zet­re ta­go­ló­dó kö­tet­ben. A szer­ző ál­tal irá­nyí­tott ku­ta­tó­cso­port tag­ja­i­nak több eset­ben az új­ság­cik­kek és a rend­őr­ség se­gít­sé­gé­vel si­ke­rült ki­de­rí­te­ni, ki­nek az em­lé­ké­re ál­lí­tot­tak egy adott ke­resz­tet, így több hoz­zá­tar­to­zó­val, ba­rá­tok­kal, is­me­rő­sök­kel is ké­szí­tet­tek in­ter­jú­kat. A szer­ző a kö­tet­ben hat, bal­eset­ben el­hunyt sze­mély ese­té­ben az em­lé­kük­re ál­lí­tott ke­reszt­hez kap­cso­ló­dó komp­lex do­ku­men­tá­ció alap­ján elem­zi a je­len­sé­get, be­mu­tat­va egy­ben a be­le­set kö­rül­mé­nye­it, és az ál­do­zat csa­lá­di hát­te­rét is. Vizs­gál­ta a gyász kü­lön­bö­ző fá­zi­sa­it, an­nak idő­tar­ta­mát, s ez­zel ös­­sze­füg­gés­ben a tra­gi­kus bal­ese­ti hely­szín lá­to­ga­tá­sá­nak gya­ko­ri­sá­gát, a kap­cso­ló­dó kul­tuszt: a ke­reszt gon­do­zá­sát, s az ott el­he­lye­zett vi­rá­go­kat, mé­cse­sek és más mel­lék­le­te­ket is be­mu­tat­ja. Kü­lön fog­lal­ko­zik a bal­eset hely­szí­nén el­he­lye­zett pa­pír­ra írt kü­lön­fé­le üze­ne­tek­kel, raj­zok­kal és szim­bó­lu­mok­kal, ki­tér­ve a fény­kép­hasz­ná­lat­ra is. Meg­tud­hat­juk pél­dá­ul azt is, ho­gyan vi­szo­nyul az el­hunyt fi­a­tal ba­rá­ti kö­re a bal­eset­hez, ho­gyan dol­goz­zák fel tár­suk el­vesz­té­sét, s ez­zel kap­cso­lat­ban mi­lyen mo­dern rí­tu­so­kat ala­kí­tot­tak ki a bal­ese­tek hely­szí­né­nek lá­to­ga­tá­sa al­kal­má­val. Sok­szor ép­pen a ba­rá­tok azok, akik a bal­eset után szin­te azon­nal ke­resz­tet ál­lí­ta­nak, mé­cse­se­ket gyúj­ta­nak, és vi­rá­go­kat hoz­nak, de gyak­ran oda­te­szik a ke­reszt mel­lé az el­hunyt ked­venc ci­ga­ret­tá­ját, ita­lát, vagy va­la­mi­lyen ked­ves tár­gyát, s ál­ta­lá­ban a fény­ké­pét is. Gya­ko­ri­ak a hely­szí­nen a pa­pír­ra írt üze­ne­tek, ame­lyek ál­ta­lá­ban ar­ról szól­nak, hogy men­­nyi­re hi­ány­zik az el­hunyt, és hogy so­ha­sem fe­lej­tik el. A bal­eset hely­szí­ne bi­zo­nyos ide­ig a ba­rá­tok ta­lál­ko­zó he­lyé­vé vá­lik, ahol el­ső­sor­ban az el­hunyt­tal kap­cso­la­tos él­mé­nye­i­ket oszt­ják meg egy­más­sal. A szer­ző ki­tér a je­len­ség min­den ve­tü­le­té­re és a ha­lál­hoz, va­la­mint a gyász­hoz kap­cso­ló­dó szak­iro­da­lom­ra tá­masz­kod­va az út men­ti ke­resz­tek ál­lí­tá­sá­nak egy­faj­ta szo­ci­o­ló­gi­ai és pszi­cho­ló­gi­ai be­mu­ta­tá­sát is meg­kí­sér­li.  A kö­tet­ben gaz­dag, „be­szé­des” kép­anyag is ta­lál­ha­tó, amely más or­szá­gok ku­ta­tói szá­má­ra na­gyon sok­ré­tű és ala­pos ös­­sze­ha­son­lí­tá­si ala­pot je­lent­het.
A kö­tet kap­csán szól­nunk kell a szer­ző kis­sé el­ha­mar­ko­dott meg­ál­la­pí­tá­sá­ról, a ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok­ra vo­nat­ko­zó ál­ta­lá­no­sí­tá­sá­ról. A len­gyel, szlo­vá­ki­ai és dél­szláv út men­ti ke­resz­tek ál­lí­tá­sát min­den­hol a val­lá­sos­ság meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­nak te­kin­ti, és ke­resz­tény em­lék­he­lyek­nek ne­ve­zi („christliche Gedenkstät­ten“), s a tér­ség­re vo­nat­ko­zó­an min­den­hol a ke­resz­tek jel­lem­ző mel­lék­le­te­ként tün­te­ti fel a kis szent­szob­rok meg­lét­ét (21. o.). Az ed­di­gi ku­ta­tá­sok nem ezt tá­maszt­ják alá: egy­ál­ta­lán nem be­szél­he­tünk egy­ség­ről eb­ben a te­kin­tet­ben. Az ada­tok a kü­lön­bö­ző­sé­gek mel­lett azt is mu­tat­ják, hogy nem val­lá­sos em­be­rek is ál­lí­ta­nak ke­resz­tet, az ő ese­tük­ben nem a val­lá­si je­len­tés az in­dok, sok­kal in­kább a te­me­tés­hez és ha­lál­hoz kö­tő­dő jel­nek te­kin­tik. A mel­lék­le­tek jel­le­ge és a hely­hez kö­tő­dő rí­tu­sok is el­tér­nek, ez kü­lö­nö­sen szem­be­tű­nő pél­dá­ul a szlo­vá­ki­ai és ma­gyar­or­szá­gi gya­kor­lat és a bal­ká­ni rí­tu­sok, szo­ká­sok ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­nál. A szer­ző ré­szé­ről vé­le­mé­nyünk sze­rint nem volt sze­ren­csés a halál­he­ly­jelek ku­ta­tá­sát csu­pán a ke­resz­tek­re le­szű­kí­te­ni, hi­szen más ob­jek­tu­mok, (em­lék­táb­la, egy cso­kor vi­rág, fé­lig meg­mun­kált kö­vek stb.) és egy sor át­me­ne­ti for­ma is meg­ta­lál­ha­tó az utak men­tén. Ezek fi­gye­lem­be vé­te­lé­vel ta­lán re­á­li­sabb, át­fo­góbb ké­pet kap­hat­tunk vol­na a ha­lál­he­lyek meg­je­lö­lé­sé­nek gya­kor­la­tá­ról, fo­lya­ma­tá­ról.