idová kultúra. Národopisná encyklopedie Čech, Moravy a Slezska. 1. svazek: Biografická část; 2–3. svazek: Věcná část

Hlavní ředaktori: Stanislav Brouček a Richard Jeřábek. Praha: Mladá Fronta 2007, 1. sv. 284 p.; 2–3. sv. 1298 p. ISBN 978-80-204-1450-2

A cseh néprajz legutóbbi nagy teljesítménye a háromkötetes néprajzi lexikon, amely főcímében (Népi kultúra) a néprajz kutatási tárgyára, alcímében pedig (Cseh- és Morvaország, valamint Szilézia néprajzi enciklopédiája) a kutatás objektumára utal. Utóbbit tehát nem etnikai, hanem területi alapon definiálja. Ami teljesen érthető is, hiszen a csehországi néprajz (németül: böhmische Volkskunde) is legalább két forrásvidékkel rendelkezik: a csehországi német és a csehországi cseh néprajz kezdeteivel. És akkor még az igaz, cseh nyelven beszélő, de saját identitással rendelkező morvákról és sziléziaiakról, valamint a további, csehországb területén élő nemzetiségről (horvátokról, magyarokról, romákról stb.) még nem is beszéltünk. A lexikon tehát, legalábbis céljaiban ezt a sokszínűséget kívánja visszatükrözni.
Az első kötet tulajdonképpen életrajzi lexikon. Richard Jeřábek szerkesztésében a csehországi néprajz (illetve a népi kultúra iránti érdeklődés egészen korai, tehát nem néprajzos) képviselői, valamint a Csehországgal valamilyen módon kapcsolatba került, ám nem cseh (vagy csehországi német) származású kutatók (pl. Pjotr Grigorjevič Bogatyrjov19, Milovan Gavazzi, Roman Osipovič Jacobson, Bruno Schier stb.) életét, munkásságát bemutató lexikonról van szó. Az egyes szócikkek olyan felépítésűek, hogy egymással könnyedén összehasonlíthatóak legyenek. Az adott személyiség vezeték és keresztneve után a születési és elhalálozási adatok (dátum, hely), majd tevékenységi körének a megjelölése következik (pl. újságíró, néprajzi gyűjtő; vagy: szlavista, irodalomtudós, folklorista stb.), illetve, ha nem cseh (volt) az illető, akkor általában (noha nem mindig!) a nemzetiségi hovatartozását is megtudhatjuk. Ezt követi az életút rövid, a szakmai eredményeket meghatározó vázlata. Az adott személyiség fontosabb művei ebbe az életrajzba vannak beépítve, cím szerint általában az önálló publikációk, illetve a meghatározó tanulmányok (nem teljes bibliográfiai apparátussal, tehát ha valaki használni akarja őket, akkor – nagyon helyesen! – azért egy kis utánjárásra azért szükség lesz). Az ún. szekundér irodalom, tehát a róla szóló munkák (ha vannak) zárják a szócikket, amit a jelentősebb kutatókról portré is kiegészít. Egyéb illusztrációkat (pl. könyvek címlapját, kéziratot stb.) nem találunk ebben a kötetben. A szócikkeket függelékben a kötet szerkezeti és tartalmi felépítésének (szócikkek jellege, típusai stb.) leírása követi, majd a prágai és brünni néprajzi tanszékeken diplomát szerzett hallgatók névsorával zárul az első rész.
A másik két kötet tárgyszavai a következő tárgyköröket tartalmazzák (zárójelben az adott tematikai egység felelős szerkesztőinek nevével):
1. Elmélet és módszertan (Václav Hubinger, Jiří Traxler)
2. Néprajzi tudománytörténet (Stanislav Brouček)
3. Néprajzi régiók (Josef Vařeka, Richard Jeřábek)
4. Anyagi kultúra (Josef Vařeka, Miloslav Válka)
5. Tárgyalkotó népművészet (Richard Jeřábek)
6. Folklór és folklorisztika (Dušan Holý, Lubomír Tyllner)
7. Szellemi kultúra (Lydia Petráňová)
Noha nem világos számomra, hogy mi indokolta a biográfiai szócikkek elkülönítését a többi, elméleti, tudománytörténeti, szervezeti jellegű szócikkektől, de ez is egy megoldás. Semmivel nem jobb, semmivel nem rosszabb, mintha az összes címszót (életrajzit, elméletit, tudománytörténetit, tárgyit stb.), alfabetikus rendben közölték volna a három kötetben. Másrészt a kutatók életművéhez nagyon sok esetben hozzátartozik valamilyen tudományos irányzat, intézmény, szervezet, publikációs fórum stb. Wilhelm Horn, bécsi udvari festő és grafikus külön szócikket kapott az első kötetben (I: 80–81), egyik jelentős, 1837-ben megjelent munkája (Volkstrachten) címoldala, viszont a népi ruházkodás, népviselet (lidový oděv) címszónál tekinthető meg (II: 498). Értelemszerűen külön szócikk tárgyalja Karel Jaromír Erben munkásságát (I: 49–50), főművének borítója (Prostonárodní české písně a říkadla, 1864) viszont a népköltészeti gyűjteményeket tárgyaló szócikk illusztrációjaként bukkan fel (III: 886).
A második és harmadik kötet (A–N; O–Ž) tehát a tárgyi címszavakat tartalmazza. A harmadik kötet végén tárgy-, hely- és személynévmutató, ami a keresett szónak, nem a saját szócikkében való megtalálását segíti, viszont nem utal az első kötetben való esetleges előfordulásra (a két utolsó kötet oldalszámozása viszont folyamatos).
A szócikkek felépítése általában a következőképpen néz ki: maga a tárgyszó, ha szükséges eredete, etimológiája, szinonimái (a tájnyelvi változatok nem ide, hanem magába a szócikkbe kerültek), definíció, majd konkrét példákkal történő leírás, s végül a kapcsolódó irodalom. Ahol az indokolt, a jobb megértést képanyag is segíti (bizonyos esetekben egy címszóhoz több is kapcsolódhat). Ezekben a kötetekben színes képmellékletek is találhatóak, amelyek főleg a népművészettel (viselet, architektúra stb.) kapcsolatos témakörök esetében rendkívül szemléletesek. És szépek.
A lexikon érdeklődési körének érzékeltetésére érdekében elmondom, hogy az „A” alatt 45 címszó (17–35. p.), ebből 8 csak hivatkozó címszó, tehát teljes értékű szócikk: 37 található. Ennek a maradéknak jelentős hányada tágan értelmezve folklorisztikai érdekeltségű. Szűkebben véve népköltészeti jellegű: 9 (aktívní repertoár; Alexandreis; Alibaba; amatérská tvorba; analfabetismus; Andersenovy pohádky; apokryf; archetyp; archivy lidové prózy). Az anekdota hivatkozó címszóként van jelen, s a vicc-hez (vtip) utal. Található itt továbbá néhány szentéletrajz (amelyek végső soron lehetnek szintén népköltészeti érdekeltségűek): Szt. Anna, Antal, Aněžka Česká és Árpádházi Szent Erzsébet (Alžběta Durynská). Továbbá az olyan szócikkek, mint adaptace, akulturace, amatérska tvorba is besorolhatóak lennének akár egy népköltészeti lexikonba is. Folklorisztikai érdekeltségűek, noha a cseh néprajz, akárcsak a szlovák ezeket a jelenségeket a szellemi kultúra (duchovní kultura) kategóriájába sorolja a népszokásokkal, mágiával, vallásossággal kapcsolatos címszavak (advent, agrární obyčeje, amulet, anděl, animismus, apokryf, atributy světců a světic és a már említett szentéletrajzok). Nehezen besorolható, a leginkább talán a népi medicína (a mágia és az alternatív gyógyászat) kategóriájába taroznak az afrodiziaka, alternatívní medicina, antikoncepce stb. szócikkek. Szigorúan tárgyi néprajzi vonatkozású az agrární etnografie, valamint az archeologie novověké vesnice (az újkori falvak régészete). Az autochton, asimilace és a csehországi albánok történetét, kultúráját taglaló szócikkek pedig inkább társadalomnéprajzi vonatkozásúak. Talán ebbe a kategóriába sorolható az alkoholizmus jelenségével foglalkozó szócikk is, noha – ha visszaemlékszünk – a lexikon címszavainak kategorizálásánál a szerkesztők ilyen fogalmi egységgel nem számoltak.
Nincs itt arra tér, hogy a cseh lexikon szócikkeit összehasonlítsuk mondjuk a magyar, a szlovák vagy a lengyel hasonló jellegű vállalkozás rokon szócikkeivel, így csak jelzem, hogy ez a munka sem lenne tanulságok nélkül való: ugyanannak a jelenségnek az eltérő vagy éppenséggel azonos szemlélete, eltérő vagy éppenséggel azonos tájékozódási pontok, megítélések, érdeklődési területek stb.