Jegyzetek a gömöri cigányság varázsmeséinek interetnikus vonatkozásaihoz
Jelen tanulmányom a 2004-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Etnológiai és Kulturális Antropológiai Tanszékén megvédett, Ekológia ľudovej prózy gemerských usadlých Rómov [A gömöri letelepedett romák népi prózájának ökológiája] című szakdolgozatom kivonata.1 A terepkutatást 2002 és 2004 között végeztem, és térben az egykori Gömör-Kishont vármegye nyugati részén fekvő településekre korlátozódott. Rögzítettem mind a mesemondás körülményeire vonatkozó információkat, mind magukat az elhangzott szövegeket (főként meséket, mondákat és élményelbeszéléseket) a letelepedett cigányság2 magyar környezetű közösségeiben (Várgede, Bellény, Rimapálfala, Dobóca, Kálosa és Szútor településeken), valamint a szlovák többségű falvakban élő közösségeiben is (Rimakokova és Klenóc). Kutatásaimat 2003-ban anyagilag a Szlovák Nemzeti Múzeum turócszentmártoni Néprajzi Múzeumának Roma Dokumentációs Központja támogatta – ezért a lejegyzett anyag az intézmény adattárában is megtalálható. A terepmunka során felmerült módszertani kérdéseket és a mesék/mesemondás ökológiájára vonatkozó megállapításokat az elmúlt években önálló cikkekben elemeztem (Agócs 2004a; Agócs 2004b; Agócs 2010). Mostani írásomban a felgyűjtött varázsmesékben előforduló mesealakok neveit és néhány kiválasztott stilisztikai eszköz interetnikus kontextusait veszem górcső alá.
A letelepedett (vagy „muzsikus“) cigányok a vizsgált területen három nyelven beszélnek. Szlovák környezetben roma–szlovák kétnyelvűek, míg magyar környezetben csak magyarul beszélnek (roma szókincsük néhány szóra korlátozódik). A kutatás egyik fő célja ezért az volt, hogy szövegmintákat rögzítsen mindhárom romák által használt nyelven. Míg a szlovák és magyar nyelven felvett szövegeket magam jegyeztem le, a roma nyelvű meséket Alena Horváthová vetette papírra és fordította szlovákra. Az így dokumentált háromnyelvű szövegkorpusz a gömöri letelepedett romák szöveges folklór hagyományfolyamának az új évezred első éveire vonatkozó időszelete. A korpusz kilenc adatközlőnél3 rögzített ötvenkilenc szövegből áll. A szövegek mintegy felét varázsmesék teszik ki: tizenkét szlovák nyelven előadott szöveg, tíz magyarul és nyolc roma nyelven elmondott mese. A felgyűjtött anyag – részben töredékes állapota ellenére is – szinte kínálja annak lehetőségét, hogy megpróbáljuk elkülöníteni a roma mesékben tetten érhető roma etnikus specifikumokat és a más népektől érkező hatásokat, és rávezet, hogy újragondoljuk a „Honnan származik a roma mese?“ kérdésre adható válaszokat.
Az Európa különböző országaiban lejegyzett roma mesék eredetét illetően több elmélet született. A kutatók véleményei a következő tengely két végső pólusa között oszcillálnak: a varázsmesét Európába a romák hozták magukkal (indiai eredet) – egyirányú átvétel a többségtől (európai eredet). Az eddigi vélemények áttekintését és értékelését Görög Veronika írta meg tanulmányában, melyben a romák és a többség közötti kétirányú átvétel elmélete mellett foglal állást (Görög 2003, 9–50).
A cigány kultúra indiai eredetét Theodor Benfey német filológus, a szanszkrit nyelv tanára, már a 19. században megpróbálta bebizonyítani. Szerinte az indiai mesekincset a romák hozták be Európába (Görög 2003, 26). Ehhez az irányzathoz csatlakozott a magyarországi Rostás-Farkas György mellett Heinz Mode, a világ roma meséit bemutató gyűjtemény szerkesztője is (Rostás-Farkas–Karsai 1992, 99; Mode 1983). Sajnos azonban Mode arra irányuló törekvése, hogy a cigány mesék különböző motívumainak hátterében indiai eredetet mutasson ki, néhány esetben tudományosan alá nem támasztható gondolatmenetekbe torkollott – szerinte például a valóság (egész roma családok vándoroltak egyik országból a másikba egészen a 20. század feléig) és a mesei világ (a hős egyedül vág neki a világnak a roma mesékben és a mese végén hazatér a szülőhelyére) közötti ellentmondás gyökerei egészen „az indiai őshaza falusi környezetéig nyúlnak vissza“. A mesehős hazatérése tehát az őshaza utáni vágyakozás beteljesülése (Mode 1983, 27), miközben V. J. Propp mesemorfológiai művéből tudjuk, hogy a hős hazatérése a varázsmese alapvető „funkcióinak“ egyikeként etnikai háttértől független (Propp 2005, 61).
Vekerdi József szerint a cigányok Indiából csak a „viselkedés alapvető formáit“ hozták magukkal: „Tehát a keret (az életforma és a gondolkodásmód) indiai, azonban a tartalmat, amellyel e keretet megtöltik, a környező európai népektől kölcsönzik. Ugyanezzel a jelenséggel találkozhatunk meséikben is, amelyek az európai népektől átvett mesetémákat cigány ízlés szerint dolgozzák fel“ (Vekerdi 1974, 39). Vekerdi téziseivel cseng össze B. Kovács István Busa Viktor rimaszécsi mesemondóról kiadott monográfiája is, melynek bevezető tanulmányában a szerző leszögezi, szerinte a roma mesemondó „a magyar paraszti szóbeli költészet örök értékeit mentette meg“ (B. Kovács 1998, 7). Vekerdi azonban elméletével még tovább megy és kijelenti, hogy a roma kultúra nemcsak „kölcsönzött jellegű“, de az átvett kulturális elemeket a romák az egyik országból másikba való vándorlásuk során nem is őrzik meg. Az átvett meséket néhány generáció alatt elfelejtik és azokat következő állomáshelyükön az új környezetet alkotó aktuális többségi nemzet meséivel váltják fel.
Görög Veronika elutasítja Vekerdi átvétel, felejtés és újbóli átvétel-modelljét, mert az szerinte tudományos szempontból abszurd érvekre támaszkodik és ellentétben áll a modern antropológia téziseivel. Michael Stewart antropológusra hivatkozik, aki kétségbe vonja a véletlenszerűen keletkezett kulturális rendszerek több tucat generáción keresztüli reprodukálhatóságát. A modell további hiányossága szerinte az, hogy csak egyirányú meseátvétellel számol és így a romákat csak „passzív befogadóknak“ tekinti (Görög 2003, 27–28). Ezzel szemben az a véleménye, hogy kétirányú folyamattal kellene számolnunk. A romák és nem romák közötti kölcsönös átvétel olyan kollektív munkaalkalmakkor történhetett, melyeken a cigányok mint hivatásos mesélők vettek részt4, esetleg kötelező katonai szolgálat alatt vagy a munkahelyen.
I. A gömöri letelepedett cigányok varázsmeséiben szereplő mesealakok nevei
A felnőtt mesealakok csak keresztnévvel való megjelölése gyakran előfordul a szlovák környezetben élő letelepedett cigány mesemondók meséiben. A szlovák szöveges folklór hagyományőrzőihez hasonlóan5, a Rimakokován élő Vojtech Oláh varázsmeséiben a főhősök megnevezésére leggyakrabban a Janko és Anička6 tipizált neveket használja mind a szlovák, mind a roma nyelven előadott mesék esetében. Az említett keresztneveken kívül az Ivan keresztnevet is alkalmazza főhősei megnevezésére (Ivanuško kicsinyített formában is). Az Ivan nevet azonban sokszor felcseréli a gyakrabban szereplő Jankoval és Matejjel. Utóbbit azonban csak azért használta, mert valószínűleg meg akart felelni a kutató igényének, melyet abból a kérdéséből érzett ki, hogy ismer-e Mátyás királyról szóló mesét (a novellamesére mint műfajra akartam a rákérdezéssel célozni). Egyetlen esetben alkalmazta a Jožko keresztnevet a főhős testvérének megjelölésére. Az összetett leíró szereplőnévtípus afféle átmenetet képez a társadalmi helyzetet vagy foglalkozást kifejező főnévvel megjelölt anonim szereplő és a személynévvel pontosan megnevezett szereplő között. Egyszerűbb változata Oláh két meséjében jelenik meg, melyekben a hős a Zlatá-Pani (Arany-Asszony) kiszabadításáért küzd. Ugyanez az alkotóelv érvényesült a Klenócon élő Ján Radič meséjében a Vodní-Král (Vízi Király) és a Morská-Víla (Tengeri Tündér) nevek megalkotásánál is. Az Oláh meséiben előforduló legösszetettebb hősnév az Ivan-Sedliacki-Sin-A-Šárkáň7 (Parasztfia-Iván-És-A-Sárkány). E mesehősének nevét egy olvasmányi élményeiből ismert mese címéből hozta létre, melyet repertoárjának forrásai között is említett.
A magyar anyanyelvű romák varázsmeséiben sokkal több összetett leíró névvel találkozunk, melyek egyértelmű kapcsolatot mutatnak a magyar mesehagyománnyal. A várgedei származású Kikíny József meséiben Árgyilus-Kis-Király8, Világ-Kovácsa, Varas-Jány, Háromszëmű-Jágër9, Holló-Király és Pacsirta-Király nevű mesealakok szerepelnek. Külön érdekessége meséinek, hogy bennük mesehősökként tűnik fel két szent – Szënt György és Szënt Isvány – is a Két testvér (AaTh 303) mesetípus testvéreiként. A Dobócán élő Szitai Gyula meséiben szintén olyan mesealak neveket találunk, melyek párhuzamai gyakran szerepelnek a magyar népmesékben: Király-Kis-Miklóska és Ólom-Barát10. A Kondásbó-Lëtt-Kis-Király nevű hőssel a rimapálfalai Lakatos Adolf meséjében találkozunk. Az egyedüli tipikusan cigány vezetéknevű hős a bellényi Ruszó Kálmán szövegében bukkan fel, Danyi Márkunak hívják. A Danyi vezetéknév a gömöri és nógrádi magyar anyanyelvű letelepedett cigányság körében nagyon elterjedt a 18. századtól napjainkig11. Ruszó már csak töredékesen emlékezett annak a mesének a szüzséjére, melyben a következő mesealakok szerepeltek: Ződ-Rajmand-Vitéz és Okloman-Vërës-Vitéz12
II. A gömöri letelepedett cigányok varázsmeséinek kiemelt stilisztikai eszközei
A gömöri letelepedett romák varázsmeséinek (is) leggyakoribb stilisztikai eszközei a mesei keret formulái és az állandósult szókapcsolatok, melyeket a rögzített recens anyagból kiindulva a következő három csoportban tárgyalok: mesekezdő formulák, állandósult szókapcsolatok és mesezáró formulák. Az áttekintés vázát a rimakokovai Vojtech Oláh varázsmeséiből vett példák adják, melyeket a többi mesemondótól vett szemelvényekkel egészítettem ki úgy, hogy lehetőség nyíljon a példák kölcsönös összehasonlítására.
1. Mesekezdő formulák
Vojtech Oláh legbővebb bevezető formulája a Gďe bolo, tam bolo, za seďemďesiatimi siedmimi krajinámi, za hlbokími riekami, žil jeden (Ahol volt, ott volt, hetvenhét hegyen túl, a mély folyókon túl élt egy…)13. Ezt a formulát a mesemondó leginkább első találkozásaink alkalmával használta. A szlovákul előadott szövegek második felében már a rövidebb bevezető formulák voltak túlsúlyban, mint a Gďe bolo, tam bolo, žil jeden… (Ahol volt, ott volt, élt egy…) és a Gďe bolo, tam bolo, bol jeden…. Oláh szlovák nyelven használt bevezető formulái főként a mesék térbeli keretét hivatottak megrajzolni, ezzel egyértelmű kapcsolatot mutatnak a szlovák népmesei korpusszal (Gašparíková 1986, 48), hasonlóképpen mint Ján Radič esetében Klenócról: Gďe bolo, tam bolo, bol jeden… (Ahol volt, ott volt, volt egy…) és Michal Žigmundnál Rimakokováról a Gďe bolo, tam bolo, f seďemďesiatej siedmej krajiňe, gďe sa voda sipala a piesok sa ľiau, bola jedna… (Ahol volt, ott volt, a hetvenhetedik országban, ahol a víz szóródott a homok pedig folyt, volt egy…) formula variánsai.
A roma nyelven előadott mesékben Vojtech Oláh leggyakrabban a Bastale gule devla, kaj sťa jekh, sťa jekh (Szerencsés édes Isten, hol volt egy, volt egy…) mesekezdő formulát és annak rövidebb változatait használta. Az Istenhez intézett invokációval kezdődő formula jól példázza a „cigány mesestílus formulakincsének a magyartól való függetlenségét“ (Vekerdi 1974, 71). Hasonló formulával kezdte roma nyelvű meséit a klenóci Ján Radič-Bako is, melynek cseh nyelvű fordítása így hangzik „Můj sladký, požehnaný, byl jeden…“ (Édesem, áldottam, volt egy…) (Hübschmannová 1973, 36). Érdekes összehasonlítani a fentebb említett formulákat a Nógrád megyei Varsányban (Magyarország) Berki Jánostól rögzített formulával: „Ká sa ká na sja, sinja ekvar ek bastálo gulo dél. Sinja ek…“ (Hol volt, hol ne volt, volt egyszer egy szerencsés édes Isten14 (Vekerdi 1981, I: 270–271), mellyel a maga belső logikája alapján összefügg a klenóci Ján Radič formulája is: Kaj sťa, kaj nasťa. Sťa jekh… (Hol volt, hol nem volt. Volt egy…). Vekerdi megállapítása szerint ez a cigány bevezető formula a magyarból való átvétel egyértelmű példája. Szerinte a Hol volt, hol nem volt… közimert magyar formula szó szerinti fordítása (Vekerdi 1974, 64). Vekerdi tézisét az is alátámasztja, hogy a gömöri magyar letelepedett cigányok (romugrók) szintén ezt a formulát használják, bár náluk bővebb változataival találkozunk. Lakatos Adolf rimapálfalai mesemondó például így kezdi egyik meséjét: Hát uraim, hol nem vót, hol nem, az Ópërëncián túl, ëgy… A többi magyar anyanyelvű cigány által alkalmazott bevezető formula párhuzamait is a magyar mesekincsben találjuk meg. Rendszeresen szerepel bennük ugyanis az Ópërëncia kifejezés, mely egy elképzelt országot jelöl (Kovács–Benedek 1990, 19). A bellényi Ruszó Kálmán meséjében az említett formula kissé megkopott formában bukkan fel: Nohát, hol vót, a világ közepén, az Ópërëncián is túl, még azon is túl, az Ópërëncián vót ëccër ëgy…; a várgedei Kikíny Józsefnél pedig a következő alakban: Hát, hol vót, hetedhét országba, az Ópërëncián is túl, ahol a vaskandúr së túr, vót ëccër ëgy… Kikíny bevezető formulája főként azért érdekes, mert a hasonló tartalmú – magyar paraszti hagyományban fennmaradt – formulák nem ismerik a „vaskandúrt“, hiszen bennük leggyakrabban a „kurtafarkú malac“ vagy a vaddisznó túr (Kovács–Benedek 1990, 20).
2. Állandósult szókapcsolatok
Az állandósult szókapcsolatok mnemotechnikai segédeszközökként szolgálnak, afféle biztos pontjai a mesének a vizsgált mesemondók szövegeiben is. Leggyakrabban a kutatás egyedüli írástudatlan adatközlője alkalmazza őket, bár gyakran él vele a többi narrátor is.
Az idő múlását Vojtech Oláh Rimakokováról vagy ismétléssel, vagy pedig a hét, mint sztereotipikus szám, alkalmazásával fejezi ki, melyhez a kutatás teljes korpuszában – a mindhárom nyelven előadott mesékben – leggyakrabban előforduló stiléma is kötődik (különböző összetettségű változatokról van szó). Roma nyelven elmondott szövegeiben Oláh az utazás alatti időmúlás érzékeltetésére mindig az „efta dive, efta pilantaša“ alakot használja függetltenül attól, hogy a mesehős gyalog halad, vagy táltos lován repül. Alena Horváthová ezt az állandósult szófordulatot „sedem dní, sedem nocí“ (hét nap, hét éjszaka) alakban fordította szlovákra. Ha azonban összehasonlítjuk a stíluselemet a rimaszécsi Busa Viktor magyar változataival: „hét éccaka, hét nap, hét szëmpillantásig aludt“ (B. Kovács 1998, 65) vagy a várgedei Kikíny József „hét évig, vagy hét kakasszólásig, hét szëmpillantásig“ változatával, egyértelművé válik, hogy a roma változat esetében is inkább a „hét nap, hét pillanat“ jelentésről lehet szó. A pilantáša szó valószínűleg a magyar nyelvből került a szlovák környezetben élő cigányok roma szóhasználatába, miközben minden bizonnyal a „pillantás“ vagy „szempillantás“ szavak „pillanat“ jelentéssel történő átvételével van dolgunk. A klenóci Ján Radič-Bako meséjének cseh fordításában M. Hübschmannová a következő alakban közli a tárgyalt stilémát: „Jde sedm let a sedm chvil“ (Hét évig és hét pillanatig megy) (Hübschmannová 1973, 37). Oláh szlovákul előadott meséiben a stíluselem variánsainak történései hét évig, hónapig, hétig, napig vagy éjszakáig tartanak, miközben az adott szófordulat kontextusai is jóval gazdagabbak, mint a cigány nyelven előadott szövegekben: do tej ďieri sa pusťil seďem rokou a seďem dňí, seďem rokou a seďem dňí bol dnukaj (hét évig és hét napig ereszkedett abba a lyukba, hét évig és hét napig volt bent); vizerám ťa seďem rokou a seďem dňí (hét éve és hét napja várlak); tak sa bili tam seďem dňí a seďem nocí sa bili het (verekedtek hát hét nap és hét éjszaka); leťeli seďem rokou a seďem dňí (hét évig és hét napig repültek); išol seďem rokou, seďem mesiacou, seďem tíždňou (hét évig, hét hónapig, hét hétig ment). Összehasonlításképpen a varsányi Berki János szófordulatát idézem, mely mintha összefoglalná az Oláh által alkalmazottakat: „Oda čhávo píja pe dátar éfta bérša, éfta máseka, éfta kúrke, éfta díve, éfta óri, éfta minúttja.“ (Az a fiú hét éven, hét hónapon, hét héten, hét napon, hét órán és hét percen keresztül szopott az anyjától) (Vekerdi 1981, I: 270–271).
Oláh szlovák nyelvű meséiben szintén gyakran felbukkannak a sárkány rabolta királykisasszonyhoz érkező mesehős motívumához kötődő állandósult stilisztikai eszközök is:
Tuna letáčik ňedoleťí, ňie ešťe človiečik, abi tu prišol; Žena moja, človečina smrďí. Daj že mi ho sem, nag ho zjem! (Idáig a madár sem tud elszállni, nemhogy ember el tudna ide jönni; Feleségem, emberszag bűzlik, add csak ide, hadd egyem meg!), cigány nyelvű változatával viszont meséiben nem találkozunk. Meséiben néhány állandósult szófordulat kötődik a táltos lóhoz és a csodakardhoz is: Ako iďeme? Ako vietor? Ako slunce, čo náz ňigdo ňebuďe počuť? – No tag, len abi sa aňi ťebe ňidž ňestalo a aňi mňe (Hogy megyünk? Mint a szél? Mint a nap, hogy senki nem fog hallani minket? – Nohát, csak úgy hogy se neked ne essen semmi bajod, se nekem); Šablička moja, rúp! (Kardocskám, vágj!); Seč samomeč, ťi hlavi! (Vágj élő kard, vágd le a fejeket!). Rövidebb állandó fordulatai közül a következő példákat emelném ki: sin oca poslúchol (a fiú az apjára hallgatott); luckím hlasom prehovoril (emberi hangon szólalt meg); keť sa napijem, móžem biť… (ha teleiszom magamat, lehetek egy…). A Rimakokován élő Michal Žigmund meséiben a következő szóforulatokkal találkozunk: ja ťi buďem na pomoci (segítségedre leszek); ak to ňesplňíš, o hlavu príďeš kraččí (ha nem teljesíted, egy fejjel rövidebb leszel) és a čo čerd ňechcel (és mit nem akart az ördög).
A magyar letelepedett cigányság meséiben teljesen más, a magyar mesehagyománnyal egyértelműen összefüggő, állandósult szókapcsolatokat fedezhetünk fel. A bellényi Ruszó Kálmán szövegeiben a következő fordulatok jelennek meg: kerekëdëtt ëgy borúlás; ëgy ütésre, ëgy koppantásra ëgy kardot csinálj belőülë; ha të fogadtal nenédnek, én më fogadlak bátyámnak.
A legkifinomultabb stíluselemeket a terepmunka során felgyűjtött Várgedén élő egyedüli analfabéta adatközlő használta: së nem iszok, së nem ëszëk a házadná, még én ezt a három tesvérëmët më nem keresëm; országot-világot próbányi; ölre-ë vagy kardra; kedves édës gazdám; édës kedves szívem szép szerelmi; az ëgyik jobbra, a másik më balra mënt; kisebb szögrő a nagyobb szögre akassza a kardot.
3. Mesezáró formulák
A rimakokovai Vojtech Oláh záróformuláiban a mesehős lakodalmának különböző terjedelemben megrajzolt képeit írja körül. A „nagy lagzin“ (baro bijav) mindenki szórakozott (ettek, ittak, énekeltek, mulattak), a fiataloknak sok gyerekük született. A lakodalom leírása és a jelenlévők enumerációja után következik a szűkebben értelmezett mesezáró formula. A mesemondó a záróformulákban gyakran „én-formában“ is színre lép, elmondja ugyanis, hogy maga is jelen volt a lagziban. Ezekből a formulákból azonban hiányzik egy motívum, mely a magyar és szlovák formulákban rendszeresen megjelenik ezután a jelenet után, mégpedig a mesélő csodás visszatérése a hallgatósága közé (Gašparíková 1986, 51; Kovács–Benedek 1990, 24): No, a bola svadba a na tú svadbu tancovaľi, mulatovaľi a ešťe aj ja som tam pritom bou a rospráuki koňec (No, és lakodalom volt, és azon a lagzin táncoltak, mulattak és még én is ott voltam, és vége a mesének). A mesemondón kívül gyakran felsorolásra kerülnek a lakodalom résztvevői között családjának más tagjai is: No, a ja som tam vuóbedz ňechíbau pomedzi ňimi z mojimi sestrami. Mulatovalo sa, pilo sa, tag sa skončilo (No, és én egyáltalán nem hiányoztam közülük a nővéreimmel együtt. Mulattunk, ittunk és így lett vége); Me sťomahi odoj, cele endaňa, baro bijav, čhave sťa len buth. Te na dživen, ži akaňi te muľahi (Én is ott voltam az egész családommal, nagy lagzi, sok gyerekük volt. Ha nem élnek, már meghaltak) vagy Oj, baro bijav kerď, ajso bijav, lavutára odoj ajse lavutara. Khelasahi, pijasahi, čhaven ste aťi odoj hoj čak. Ta p´oda bijav te me sťomahi sa le čhavenca. O čhaja khelnahi, mulatinahi, čardaša avri marnahi, ta mro čhavo o Bengusi kaj avri hi odoj, čak pijelahi, ta avka i paramisa ačhiľa (Ej, nagy lagzit csináltak, olyan lagzit, hegedűsök voltak ott, olyan hegedűsök. Táncoltunk, ittunk, olyan sok gyerek volt ott, hogy csak. És azon a lakodalmon én is voltam az összes lányommal együtt. A lányok táncoltak, mulattak, csárdásoztak. Fiam Bengusz is, aki ott van kint, csak ivott és így a mesének is vége lett). Ezekben a záróformulákban említést nyerhettek a lagzis vendégek között a hallgatóság tagjai is. A klenóci Ján Radič az említett formulák jelentős mértékben redukált formáit alkalmazta: Sťa bijav, mulačago sťa odoj, pijenahi, odoj sťa. (Lagzi volt, vendégség volt ott, ittak ott, ott történt) vagy Pijenahi (Ittak).
Szorosabb értelemben vett záróformulákként Oláh gyakran teljesen egyszerű megfogalmazásokat használt: rospráuki koňec (a mesének vége); tag sa skončilo (így vége lett); roma nyelven: ta avka i paramisa ačhiľa (és így a mesének is vége lett). Szövege lezárására gyakran szolgált a bővebb žili do dňeska, kím ňepomreli (máig éltek, ha meg nem haltak) formula. Cigányul hasonló jelentésű, de jóval pontosabban rögzült formulát alkalmazott The na muľe, ži akaňi dživen (Ha nem haltak meg, máig élnek)15. Ez a változat összefügghet a magyarországi letelepedett romák formuláival, melyekről Vekerdi József eképpen vélekedik: „A zárófurmula is szigorúan kötött: te na múlja t akának džível »ha meg nem halt, ma is él«… A szórend mindig ez, a magyartól eltérőleg (»ma is élnek, ha meg nem haltak16«). A záróformula használatát erősen megkívánja a cigány meseérzék“ (Vekerdi 1974, 76). Abban az esetben, ha a narrátor nem az említett formulát használja a mese lezárására, hallgatói figyelmeztetik, hogy a mesét még nem fejezte be. Ilyen helyzetben született a bellényi Ruszó Kálmán meséjének kettős befejezése is: Ëgy nagy lagzit csapott osztan. Oszt akkor így vót, mese vóut, több së vót. Ha több is lëtt vóuna, tovább is folytattam vóna. Valaki a hallgatóságból hozzátette: Most is élnek, ha më nem halnak, amit Ruszó szinte szószerint megismételt.
Szlovák nyelven Vojtech Oláh a többségi környezet formulájára emlékeztető alakot használ: žili do dňeska, kím ňepomreli (máig éltek, amíg meg nem haltak). Fordított sorrendben találkozunk a formulával a Rimakokován élő Michal Žigmundnál: Pokial ňezomreli, tag aj dodňeska žijú (Ha meg nem haltak, akkor máig is élnek). Amikor a záróformulát másodszor használta, hozzátette: No koňec. (No, vége). Oláhnál azonban a roma nyelvű változatok esetében olyan alakkal is találkozunk, mely a többségi környezet meséivel és a más országokban élő romák szövegeivel összevetve teljesen ellentétes logikát tükröz: Te na dživen, muľe ži akaňi. (Ha nem élnek, mostanra már meghaltak).
A Dobócán élő Szitai Gyulánál csak egyetlen záróformulát sikerült rögzítenem: Így osztán ének, hogyha më nem haltak. Ennyi drága öcsém az összes és lëgyé velë szërëncsés, evvel a szavakval. Két varázsmeséjének lezárására a várgedei Kikíny József a klasszikus, legelterjedebb magyar záróformulát alkalmazta: Mese vót, most is ének, ha më nem haltak, míg harmadik meséjét a következő formulával zárta le: Nagy lagzit csaptak, faggyút szartak, most is ének, ha më nem haltak17. A rimapálfalai Lakatos Adolf hosszabb formulái mellett a következő rövid változatot is használta: Mese vót, több së vót.
A példákból minden további mélyebb elemzés nélkül is egyértelműen látszik, hogy a szlovák letelepedett romák mesealakjainak nevei – függetlenül az előadás nyelvétől – egyértelmű kapcsolatot mutatnak a szlovák népmesehagyománnyal, míg a magyar letelepedett cigányok meséi a magyar népmesékkel állnak szoros összefüggésben (az összetett leíró nevekkel jelölt szereplők). A gömöri cigány mesemondók bevezető formuláinak elemzése is hasonló eredménnyel zárult. A szlovák nyelven előadott formulák a szlovák, a magyarul elmondottak a magyar, a roma nyelven előadottak – melyek Istenhez intézett invokációval kezdődnek – a cigány mesekinccsel függnek össze. Kivételt csupán egy roma mesekezdő formula jelent, melynél feltételezhetjük, hogy a magyar változat lefordításával keletkezett. Hozzá kell azonban tennünk, hogy az egyes bevezető formulák nagyszámú variációban élnek. Előfordul, hogy ugyanaz a formula két mesében egymásnak logikailag teljesen ellentmondó állítást fejez ki. Az állandósult szókapcsolatok szintjén megfigyelhetjük, hogy míg a különböző időintervallumokkal szókapcsolatba foglalt hetes számot mindhárom nyelven alkalmazzák a mesei idő múlásának kifejezésére, a többi állandó szófordulat annak az etnikumnak a mesehagyományához igazodik, melynek nyelvét az aktuális mese előadásához használja. Mindhárom gömöri cigányok által használt nyelven a sokféle alakban megjelenő „máig is élnek, ha meg nem haltak“ mesezáró formula dominál, mely az egyes mesemondók repertoárjában különböző elemekkel egészül ki. A kutatás során rögzített záróformulák mintegy 90%-a valamilyen formában tartalmazza az említett stilisztikai elemet.
Nagyon nehéz egyértelmű végkövetkeztetéseket levonni a viszonylag kis mennyiségű lejegyzett szövegből, de ez a szerény anyag is egyértelműen bizonyítja, hogy egy konkrét régióban meghatározott időintervallumban (az egykori Gömör-Kishont vármegyében a 21. század első éveiben) rögzített cigány mesék óriási sokszínűséget mutatnak és bennük egyértelműen kimutathatók más etnikumok mesehagyományainak hatásai. A magyar–szlovák nyelvhatár két oldalán élő szlovák és magyar letelepedett romák varázsmeséinek mesealakjai és stilisztikai eszközei közvetlenül azzal a nyelvi környezettel függnek össze, amelyben a narrátorok élnek, valamint azzal a nyelvvel, amelyen a mese előadásra kerül. A kortárs kulturális antropológia elméleti alapvetéseiből kiindulva feltételezhetjük, hogy amennyiben szlovák és magyar elemeket, esetleg meséket vettek át a gömöri romák, a folyamat nem volt egyirányú. A cigány mesehagyományból a többségi mesehagyományok irányába történő átvételi folyamatok feltérképezésére azonban az adott kutatás keretei nem nyújtottak lehetőséget. Az eddigi összehasonlító vizsgálatok alapján viszont arra következtethetünk, hogy a mesei elemek interetnikus átvételének kétirányúsága nem kiegyensúlyozott. A többségi kultúrák – a magyar és a szlovák – valószínűleg erősebb hatást gyakoroltak az akkulturációs folyamatok során a cigány kultúrára, mint a roma kultúra a cigány közösségeket körbefogó többségiek kultúrájára.
Irodalom
Agócs Attila
2004a Ekológia ľudovej prózy gemerských usadlých Rómov [szakdolgozat, Komenský Egyetem BTK – Pozsony]. Bratislava.
2004b A gömöri romungrók mesélési szokásairól. Tabula 7 (2), Budapest, 227–251. p.
2004c Od textu k spoločenskému fenoménu. Premeny vzťahu téma-metóda počas prípravy diplomovej práce. Etnologické rozpravy 2, 95–105. p.
2010 Mesemondás a gömöri cigányoknál. In Cigány Néprajzi Tanulmányok 15. Budapest, 107–126. p.
2011 Poznámky k interetnickým kontextom čarovných rozprávok gemerských usadlých Rómov. Zborník Gemersko-malohontského múzea v Rimavskej Sobote, Gemer-Malohont 6–7, Rimavská Sobota: Gemersko-malohontské múzeum, 149–155. p.
Kovács Ágnes–Benedek Katalin szerk.
1990 Magyar népmesekatalógus 9. A magyar formulamesék katalógusa (AaTh 2000-2399). Budapest: MTA Néprajzi Kutató Csoportja.
Gašparíková, Viera
1986 Slovenská ľudová próza a jej súčasné vývinové tendencie. Bratislava: Národopisný ústav SAV.
Görög Veronika
2003 Cigánymese, cigánymesegyűjtés, cigánymesekutatás. In A meseszövés változatai. Mesemondók, mesegyűjtők és meseírók. Bálint Péter szerk. Debrecen: Didakt Kiadó, 9–50. p.
Hübschmannová, Milena
1973 Romské pohádky. Praha: Odeon.
Ila Bálint
1976 Gömör megye. A megye története 1773-ig. I. Budapest: Akadémiai Kiadó.
B. Kovács István
1998 Szőlő-Szűlt-Kálmány. Öt gömöri hősmese. Pozsony: Madách-Posonium.
Leščák, Milan–Sirovátka, Oldřich
1982 Folklór a folkloristika. Bratislava: Smena.
Mode, Heinz
1983 Vorwort. In Zigeunermärchen aus aller Welt 1–4. Leipzig: Insel-Verlag.
Ortutay Gyula
1985 Magyar népköltészet. Népballadák, népmesék. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Propp, Vlagyimir Jakovlevics
2005 A mese morfológiája. Budapest: Osiris.
Rostás-Farkas György–Karsai Ervin
1992 Apám meséi I. Cigány Mese- és Mondavilág I. rész (Le tataske paramichi). Budapest: Cigány Tudományos és Művészeti Társaság.
Vekerdi József
1974 A cigány népmese. Budapest: Akadémiai Kiadó.
1981 Cigány nyelvjárási népmesék I–II. Gypsy dialect tales from Hungary I–II. Debrecen: Kossuth Lajos Tudományegyetem.
Poznámky k interetnickým kontextom čarovných rozprávok gemerských Rómov
(Zhrnutie)
Autor vychádza pri analýze interetnických kontextov čarovných rozprávok gemerských usadlých Rómov z vlastného terénneho výskumu, ktorý sa uskutočnil v rokoch 2002 až 2004 a bol priestorovo ohraničený obcami západnej časti niekdajšieho Gemera-Malohontu. Zaznamenané boli informácie vzťahujúce sa na podmienky prednesu ľudovej prózy a texty (najmä rozprávky, povesti a rozprávania zo života) v prostredí usadlých Rómov, žijúcich v maďarskom a slovenskom etnickom prostredí. V úvode prináša krátky prehľad teórií o pôvode rómskych rozprávok a v ďalšej časti sa zameriava na komparatívnu analýzu mien postáv, úvodných a záverečných formúl, ustálených slovných spojení používaných rómskymi narátormi v rozprávkach prednesených v rómčine, slovenčine a v maďarskom jazyku. V závere dospieva k názoru, že rómske rozprávky konkrétneho regiónu v danom čase (Gemera-Malohontu v prvých rokoch 21. storočia) vykazujú veľkú rôznorodosť a presne vystopovateľné inoetnické vplyvy. Mená postáv a štylistické prostriedky čarovných rozprávok slovenských a maďarských usadlých Rómov, žijúcich na dvoch stranách slovensko-maďarskej jazykovej hranice, súvisia priamo s jazykovým prostredím, v ktorom narátori žijú a s jazykom, v ktorom dochádza k prednesu rozprávok. Predpokladá, že pôvodne išlo o obojstranný akulturačný proces odohrávajúci sa medzi majoritou (Slovákmi, resp. Maďarmi) a rómskymi menšinovými komunitami, obojstrannosť interetnického preberania rozprávkových prvkov však nebola rovnovážna.
Bemerkungen zu den interethnischen Aspekten der Zaubermärchen der Zigeuner in Gemer
(Zusammenfassung)
Im Aufsatz werden die interethnischen Bezüge der Zaubermärchen der so gen. „Romungró-Zigeuner“ in Gemer näher untersucht. Den Ausgangspunkt dieser Studie lieferten die Feldforschungen des Autors, die zwischen 2002 und 2004 stattfanden und sich vorwiegend auf die westlichen Gemeinden des ehemaligen Komitates Gemer und Kleinhont konzentriert haben. Im Laufe der Forschungen wurden sowohl die gewohnten Umstände der Präsentation einzelner Prosawerke als auch spezifische Texte (meistens Märchen, Sagen und biographische Erzählungen) der in einem ethnisch heterogenen (ungarisch-slowakischem) Kulturraum lebenden „Romungró-Zigeuner“ festgehalten. In der Einleitung werden die verschiedenen Ursprungshypothesen des zigeunerischen Märchengutes dargestellt. Anschließend unternimmt der Autor eine vergleichende Analyse der zahlreichen wiederkehrenden Elemente, Namen sowie Einleitungs- und Schlussformeln, die von den einheimischen Erzählern in der Regel sowohl zigeunerisch, als auch ungarisch und slowakisch vorgetragen werden. Aus den Fallbeispielen kann man die Schlussfolgerung ziehen, dass die Volksmärchen der Roma in Gemer-Kishont am Anfang des 21. Jahrhunderts eine reiche Vielfalt aufweisen und gleichzeitig deutlich fassbare Spuren externer Einflüsse in sich tragen. Die Namen der einzelnen Gestalten sowie die verschiedenen stilistischen Mittel in den Zaubermärchen der (ungarischen und slowakischen) „Romungró-Zigeuner“ stehen – trotz der Spaltung durch die Sprachgrenze – in einer engen und organischen Wechselwirkung miteinander, und sind erst im Kontext des spezifischen sprachlich-kulturellen Umfelds der Märchenerzähler zu verstehen. Der Autor vermutet, dass man hier über einen bilateralen Akkulturationsprozess reden kann, der sich zwischen der (ungarisch-slowakischen) Mehrheit und der in Minorität lebenden Roma vollzog, wobei der interethnische Transfer einzelner Elemente keineswegs beidseitig ausgewogen geschehen ist.
(Übersetzt von Máté Csanda)