Viga Gyula hatvanadik születésnapjára
Mielőtt a számítógép elé ültem volna, azon tűnődtem, mióta is ismerem személyesen Viga Gyulát? Mert hogy nagyon régóta, az szentigaz, sőt, azt mondanám (ha közben nem tudnám, hogy ez azért nem így van) örök idők óta tart ismeretségünk, s nagyon jóízű, azt hiszem, hogy 2004 óta már bátran kimondható, megbonthatatlan szakmai, emberi barátságunk. Úgy emlékszem, valamiféle szakmai levélváltással kezdődött a nyolcvanas évek elején, aztán személyesen először konferenciákon futottunk össze olykor. Ez az ismeretség, kapcsolat aztán egyre szorosabbá, intenzívebbé vált. A kilencvenes évek legelején egy remek előadással (Az árucsere néhány interetnikus vonatkozása a Kárpát-medence északkeleti térségében) itt volt Komáromban az Internetnikus kapcsolatok a Kárpát-medence északi részén című konferenciánkon, majd részt vett a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Szepsiben megrendezett, Bódva-völgyi kutatással egybekötött továbbképző tanfolyamain is. Ugyanekkor már a Néprajzi Látóhatár Balassa Iván és Ujváry Zoltán által történt megalapítása után annak agilis szerkesztője lett, egy évtizeden át1, közben, szerkesztőbizottsági tagságom révén, ezen a téren is amolyan laza munkakapcsolatba kerültünk. Ami aztán egyre szorosabbá, vált, hiszen miközben a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa, igazgatóhelyettese, órákat tart a miskolci egyetemen, s közben kutatásokat is végez, szervez a Bodrogközben. És sorra jelennek meg tanulmányai, később kötetei a Bodrogköz változó népi kultúrájáról2. Annak idején, amikor éppen a millecentenárium tiszteletére jelent meg egy tanulmánykötete, ismertetésemben azt átallottam leírni, hogy ezzel többet tett közösségünkért, a bodrogköziekért (sőt: a szlovákiai magyarokért) mint az akkoriban nagyiparszerűen beindult kopjafa-állítások szervezőinek garmadája együttvéve (valószínűleg nem pontosan ezekkel a szavakkal, de a lényeg ez). Nos, lett is ebből nagy hadd-el-hadd! Nem részletezem, röviden szólva: kitagadtattam. Másfél évtized eltelt, fenti mondatom azóta méginkább beigazolódni látszik. A kopjafák szaporodnak, mi nem… Viga Gyula komoly munkái viszont igen. Korábbi állításomat fenntartom tehát.
A Bodrogköz szerelmese, s ha ezt nem is mondta ki semmilyen helyi hivatalosság, a magam részéről tiszteletbeli bodrogközinek, s egy kicsit (miért kicsit?) tiszteletbeli szlovákiai magyarnak tekintem. Hiszen ha csak a térséggel foglalkozó önálló köteteit, az általa szervezett kutatásokat, az azokból kisarjadt további tanulmánygyűjteményeket, falumonográfiákat nézzük3, s az általa a régióban tartott megszámlálhatatlan előadásról, azokról a szakmai tanácsokról, támogatásokról, amelyeket a térség néprajzával foglalkozóknak nyújtott meg is feledkezünk, hát sokkal többet tett, mint… No, de ebből megint baj lesz! Ne hasonlítgassunk! Annyi viszont tény, hogy ha nincs Viga Gyula, akkor a Felső-Bodrogköz néprajzi szempontból gyakorlatilag ma ugyanolyan fehér foltnak számítana, mint számított a 20. század közepe táján.
Kedves Gyulám! E (viszonylag) kerek évforduló kapcsán, ha visszatekintünk eddigi pályádra, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy megtetted azt, ami emberi mércével mérve szakmánkban megtehető volt. Nem a garast tetted Te le, hanem súlyos Napóleon-aranyakat, s még így is (tudom jól!) vannak tartalékaid, vannak terveid. Miközben megköszönöm azt a rengeteg emberi, szakmai segítséget, az együttműködést, a közös munkákat, azt kívánom, hogy ez töretlenül folytatódjon tovább. Erőben, egészségben, megfelelő derűvel folytassad azt, amit megkezdtél, s persze (már miért ne lehetnék én is egoista) kicsit velünk együttműködve is.
Isten éltessen sokáig!