Jahrbuch für Europäische Ethnologie. Ungarn.

Im Auftrag der Görres-Gesellschaft herausgegeben von Heidrun Alzheimer–Sabine Doering-Manteuffel–Daniel Drascek–Angela Treiber. Dritte Folge 8. Paderborn–München–Wien–Zürich: Verlag Ferdinand Schöningh 2013, 352 p. ISBN 978-3-506-77866-6

A Görres Társaság korábban Jahrbuch für Volkskunde címen ismert évkönyvének 2006-ban indult harmadik folyama már a Jahrbuch für Europäische Ethnologie címet viseli. A negyedik számtól (2009) kezdve évenként az egyes európai országok etnológiáinak eredményeit bemutató összeállítások látnak napvilágot9. Az egyes köteteket konkrétan a négytagú szerkesztő bizottság – Heidrun Alzheimer (Bamberg), Sabine Doering-Manteuffel (Augsburg), Daniel Drascek (Regensburg), Angela Treiber (Eichstatt-Ingolstatt) valamelyike szerkeszti. A legutóbb megjelent, 8. kötet összeállítója, szerkesztője Daniel Drascek, s a bemutatásra kerülő ország: Magyarország.
Mivel a kötet szerzői nem kizárólag magyarországi tudományos intézmények munkatársai, hanem a magyarokkal, a magyarokkal (is) kapcsolatba hozható néprajzi kérdésekkel foglalkozó szakemberek írásai is helyet kaptak benne, egy kicsit kilóg a sorból a szerkesztői előszót követő összefoglalás. Balogh Balázs és Borsos Balázs szemléje csak rendkívül halvány kitekintéssel a Magyarországgal szomszédos országokban is zajló néprajzi kutatásokra alapvetően a magyarországi néprajzi intézmények, azon belül is az MTA Néprajzi Intézete, a kutatóintézet–múzeum–egyetemek összefüggésrendszerében mutatja be az eredményeket, kutatási tendenciákat. Két áttekintő tanulmány következik, mégpedig a magyar nyelvterület kultúrrégióit a Magyar Néprajzi Atlasz eredményeinek számítógépes analízise alapján bemutató áttekintés, amelyet Borsos Balázs jegyzett, valamint Liszka József, a szakrális kisemlékek magyar kutatási eredményeit, lehetőségeit, kilátásait szintén az egész magyar nyelvterület vonatkozásában összegző munkája. A tovább sorjázó munkák a népi vallásosság (Bárth Dániel és Barna Gábor), az összehasonlító szövegfolklorisztika és irodalomtudomány (Tüskés Gábor), a magyarországi németek (Gerhard Seewann, Michael Prosser-Schell és Schell Csilla), a pennsylvaniai magyarok (Balogh Balázs), továbbá a zenei folklorisztika (Tari Lujza), a néprajzi muzeológia (Tari Lujza), a jelenkori etnikai-nemzeti kérdések kulturális lecsapódásai (Pusztai Bertalan, Márton Mihai), valamint a városi néprajz (Tóth Katalin) köréből vett részben áttekintéseknek, részben esettanulmányoknak tekinthetőek.
Nyilvánvaló, hogy ahány szerkesztő fogott volna ebbe a munkába, annyiféle összeállítás (és hiteles összeállítás!), annyiféle kép születhetett volna a mai magyar néprajzi kutatásokról. A Daniel Drascek által megszervezett és -szerkesztett kiadvánnyal a szerkesztő saját bevallása szerint sem kívánt egy átfogó összképet prezentálni a mai magyar néprajzi kutatások eredményeiről. Sokkal inkább a magyar kutatásban jelen lévő kérdésfelvetések, kutatási irányok, egymás mellett élő kutatási tradíciók, a módszertani különbözőségek egymás mellé állítása, tablószerű bemutatása, akár a nemzetközi tudományos diskurzusba való beemelése volt a célja. Ezt a célt messzemenően teljesítette.