Jõeste, Kristi–Ehin, Kristiina: Kirjatud teekond
allinn: Saara Kirjastus 2012, 119 p. ISBN 978-9949-9181-6-4
Kristi Jõeste és Kristiina Ehin közös könyve az észt kesztyűk világába vezeti az olvasót, egy nagy hagyományt ismertetve olyan különleges módon, hogy egyszersmind egy új műfaj születéséről is lehet beszélni. Az írott út, ahogy a könyv címe pontos magyar fordításban hangzana, sok örömet kínálhat mind a kesztyűkötő kézműveseknek, mind a szépirodalom kedvelőinek, és ugyanígy az észt népművészet, népi kultúra és szájhagyomány iránt érdeklődő tudományos precizitást igénylő olvasónak is. A könyv észt nyelvű címét (Kirjatud teekond) többféle módon is lehetne magyarra fordítani. Első választásom Az írott út, de lehetne ezt mintázott vagy mintákkal díszített útnak, utazásnak is fordítani. A kesztyűmintákat írják, és a történeteket is írják – hasonló a jelentéstartalma ennek a szónak: magyarul is írják a mintákat, ha nem is kesztyűre, akkor hímes tojásra. És az írott minta ugyanúgy, mint az írott szó, egész történeteket tud mesélni, ha akad hozzáértő olvasó. Ugyanakkor utazás ez valójában, egyrészt a régi minták és a kötés technikai titkaihoz, Kristi Jõeste varázslatos művészi kesztyűihez, de út ez a könyv egyben a régen szinte mindig és mindenhol kötő észt nők élettörténeteibe is, amit Kristiina Ehin a folklorista tudásával és írónői mesterséggel, valósághűen kitalált és leírt.
A könyv ötlete állítólag a későbbi szerkesztőjétől, a Saara Kiadóban dolgozó nagy tapasztalatú kézműves tanár és tankönyvírótól, Anu Pinktól származik. Ezúttal az elsődleges célja Kristi Jõeste által kötött kesztyűk könyvbe kötése volt, de nem a szokásos készítési útmutatókkal kiegészítve, hanem, mivel inkább művészeti könyvre gondolt, költői szövegeket kívánt a fotók mellé helyezni.
Kristi Jõeste (sz. 1977) ma az egyik legismertebb észt kesztyűkötő művész, aki a népművészeti mintákat elemekre szedve, mintegy kesztyűminta-anyanyelvünkön írva alkotja a műveit – ezek egyben művészi alkotások és az észt népművészet példás, egyedi darabjai. Műveltsége szerint pedig egyetemi végzettséggel rendelkező, népviselettel foglalkozó szemiotikus, aki jelenleg a Tartui Egyetem Viljandi Kultúrakadémiáján dolgozik a népi textilművészet kutatási téma programvezetőjeként.
Kristiina Ehin (sz. 1977) észt író (az egyik legnépszerűbb a saját nemzedékbeli észt költők és prózaírók közt) és folklorista, akit a tudományos kutatásai során különösen sokat foglalkoztattak a családi hagyományok, történetek, a régi észt népdalok és bennük tükröződő női sorsok, valamint azoknak a történelemben játszott szerepük. Így ideális társszerzője Kristi Jõestének. A kötőtűvel kesztyűkbe mintákkal írt női történetek mellé ő, archívumi anyagra és történelmi valóságra támaszkodva fantáziadúsan szavakkal-betűkkel írt, régi népdalokkal is kiegészített történeteket a régen szinte mindig és mindenhol kötő észt nőkről.
Így a kesztyűminták és az írott szó által meséli el e könyv az észt nők évszázadokon át tartó történetét.
Ami még érdekes a szerzőpárost illetően, akik mindketten már fiatalon az észt művelődéstörténet jelentős művelői lettek, hogy ugyanabból az észtországi kis Rapla városkából származnak, ugyanabba az iskolába jártak, sőt padtársak is voltak. Évekkel később Tartuban találkoztak, ahol egyikük éppen folklorisztikát tanulva az észt népdalokat, különösen a női sorsokról szóló népdalokat kutatta, a másik pedig szemiotikát tanulva az észt (Kihnu szigeti) népviseleti szoknyák csíkozásáról és színhasználatának jelentéséiről írta meg egyetemi szakdolgozatát. A most bemutatásra kerülő könyv születésének idején – szintén véletlenül – Viljandi városban éltek, közel egymáshoz. 2013 őszétől a költőnő újra Tartuban lesz, az alkotó írást fog tanítani a Tartui Egyetemen.
A könyv három részből áll. Az első rész egymás mellett mutatja be Kristi Jõeste gyönyörű kesztyűit, a kötőtűvel és hímzőtűvel írt történeteit, valamint Kristiina Ehin ezekhez a kesztyűkhöz írt szépirodalmi szinten megfogalmazott történeteit. Ezek a szövegek a szájhagyomány technikáit, stílusát és sztereotípiáit mesterien használva olyanok, mintha a mi nemzedékünkhöz tartózó régóta ismert kedves asszonyok vagy a mai harminc-negyven évesek nagymamái vagy gyerekkori szomszédasszonyai elbeszélései lennének. Ugyanakkor megismerhetjük az észt kesztyűk és minták kultúrtörténetét, a minták jelentéseit is, sőt, a nagy történelem és a kis emberek élettörténetei közötti viszonyokat is. Az észt népművészetben és iparművészetben, egyáltalán a köztudatban sajátos márkává minősült Kristi Jõeste-féle kesztyűk, mind a hozzájuk írt irodalmi szövegek nagyon magas esztétikai színvonalon valósultak meg a kötetben, miközben a szó valódi értelmében véve a népszerűsítést szolgálják. Mindez úgy valósulhat meg, hogy a szerzőkön érződik a hagyományosabb néprajztudományon és szemiotikán túli modern gender studies és az oral history hatása is.
Észtországban a könyv nagy olvasóközösségnek örvend, ugyanis a kötött mintás gyapjúkesztyűk ma ugyanúgy, mint régen, hozzátartoznak az észtországi havas telekhez, soha nem mentek ki a divatból. Még a minták (egykori) jelentéseiről való tudás is eleven, nemcsak a múzeumok, hanem sokszor kortársaink is őrzik: valóban élő hagyományról van szó. Ehhez hasonlóan az élettörténetek is mindig hálás hallgatóra, olvasóra találnak; az ilyen történetek mesélése is örök hagyomány. A gyönyörűen megkötött kesztyűkről művészi fotók is helyet kaptak a szövegek mellett. A képek nem csak a megszépítést szolgálják, hanem fontos történelmi-archívumi információkat is hordoznak.
A könyv második része néhány múzeumi tárgyat – egy-egy kesztyűt, főkötőt, kötényt – mutat be, amelyek Kristi Jõeste számára példát, ihletet jelentettek. A művésznő ezeknek a ruhadaraboknak a mintáit és színeit elemekre szedve alkotott újat. Az ugyancsak gyönyörű képekhez társuló múzeumi leírásuk adják meg még azokat az információkat is, hogy melyek azok a darabok, amelyek a könyv első felében található kesztyűket ihlették, és milyen változásokat hajtott végre azokon a művésznő. Mondhatjuk, ez a része a hagyományos néprajztudományi módszert reprezentálja a könyvben, miközben művészeknek, kötő asszonyoknak tanítja meg a muzeális anyag mai felhasználási lehetőségeit.
Az utolsó, a harmadik könyvrész pedig a technikai tudásé. Itt közli és mutatja be Kristi Jõeste a valódi kötéstechnika aprólékos részleteit, gyakorlati tanácsokat adva. A leírásokat szintén nagyszerű és művészi szintű illusztrációk kísérlik.
A könyv nagyon érdekes és értékes kapocs a valódi élet és a néprajztudomány között. Két tudós nő játszik itt, az egyik a mintákkal, a másik a szavakkal. És mégis az egész mű komoly, illetve könnyű és komoly egyszerre. Az írott út minden oldalán érezni a nagy tudást, a tudományt is: tanulságosak maguk a történetek, a történetekbe rejtett magyarázatokkal együtt. A képeken – a kesztyűk színeiben és mintáiban, valamint a róluk készült fényképeken – ugyancsak érzékeljük a szakmai kvalitásokat. Az emberi sorsok történeteiben, a múzeumi tárgyakban és még a kesztyűkötésre vonatkozó gyakorlati tanácsokban is megpillanthatjuk a nagyvilág történelmét.
Nagyszerű lenne, ha e könyv egyszer magyarul is megjelenne, részben közelebb hozva a magyarokhoz az egzotikus északi kesztyűk világát, részben pedig sok olyan felismerést szolgáltatva, amely az emberi sorsok hasonlóságáról tanúskodik.
Az észt nyelvű könyv megjelenése után nem sokára, számítva a nemzetközi olvasóközösség érdeklődésére, a kiadó – Ornamented Journey címmel – a mű angol nyelvű változatát is megjelentette10.