kedd, július 27, 2021

Az ágyú, mint az etnikai töltetű szimbolikus térfoglalás eszköze

e­szá­mo­lóm­ban azt pró­bá­lom meg be­mu­tat­ni, ho­gyan és mi­ért vált egy em­lék­mű egyik al­ko­tó ré­sze – egy ágyú – az et­ni­kai jel­le­gű szim­bo­li­kus tér­fog­la­lás esz­kö­zé­vé egy dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lé­sen, Tor­nalján. Egy olyan ese­mény­so­ro­zat­ról, konf­lik­tus­hely­zet­ről van szó, mely az ide­o­ló­gi­ai szí­ne­ze­tű el­len­té­tek­től az et­ni­kai szí­ne­ze­tű ver­bá­lis ös­­sze­tű­zé­se­kig ve­zet. Az is nyil­ván­va­ló, hogy a fo­lya­mat vég­ki­fej­le­te – az et­ni­kai szí­ne­ze­tet ka­pott vég­já­ték – mély já­ték. A tét ese­tünk­ben is olyan ma­gas, hogy be­le­men­ni in­kább tű­nik vak­me­rős­ség­nek, sem mint szo­lid ha­szon­nal ke­cseg­te­tő üz­let­nek (Geertz 1994, 126–169). Az erő­vi­szony­ok is­me­re­té­ben a kez­de­mé­nye­zés – mint majd lát­ni fog­juk – ele­ve si­ker­te­len­ség­re volt ítél­ve, s így lo­gi­kus­nak tűn­het az a fel­té­te­le­zés, hogy nem is a vár­ha­tó ha­szon / ked­ve­ző ered­mény mi­att in­dí­tot­ták el, ha­nem épp a bo­rí­té­kol­ha­tó si­ker­te­len­ség ap­ro­pó­ján a sa­ját kör­ben tör­té­nő nép­sze­rű­ség nö­ve­lé­se mi­att. Hogy vé­ge­ze­tül az „ügy” meg­le­pő for­du­la­tot vett, ah­hoz kel­lett né­hány em­ber, akik az ágyút szin­tén sa­ját cél­ja­ik el­éré­sé­hez hasz­nál­ták fel, s a kér­dést a nem­ze­ti­sé­gi szín­tér­ről rész­ben is­mét az ide­o­ló­gi­ai po­rond­ra ve­zet­ték vis­­sza.

Az előz­mé­nyek

Ön­ma­gá­ban a tör­té­net nem is len­ne iga­zán ér­de­kes, azon­ban je­len eset­ben egy 1938-tól tar­tó po­li­ti­kai fo­lya­mat­ról van szó, mely vé­gül et­ni­kai töl­te­tet ka­pott. Az eset meg­ér­té­sé­hez vis­­sza kell utal­ni két, Tor­nalján foly­ta­tott ku­ta­tás ered­mé­nye­i­hez, il­let­ve né­hány, a vá­ros­ká­ban le­zaj­lott ese­mény­hez is.
A Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Et­ni­kai-nem­ze­ti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­te 2000 már­ci­u­sá­ban el­in­dí­tot­ta a Lo­ká­lis iden­ti­tás és interetnikus kap­cso­la­tok elem­zé­se Kár­pát-me­den­cei ma­gyar te­le­pü­lé­se­ken cí­mű stra­té­gi­ai prog­ra­mot. A prog­ram két nagy té­ma­kört fog­lalt ma­gá­ba. Na­gyobb hang­súlyt ka­pott az interetnikus kap­cso­lat­rend­szer ku­ta­tá­sa, míg a lo­ká­lis iden­ti­tá­sok fel­tá­rá­sa csak meg­ha­tá­ro­zott jel­leg­ze­tes­sé­gek­re fi­gyel­ve kez­dő­dött meg (Ba­kó 2003, 9). E vizs­gá­ló­dá­son be­lül ke­rült sor egy tor­nal­jai ku­ta­tás el­vég­zé­sé­re is, mely mun­ka rö­vi­dí­tett vál­to­za­ta a ku­ta­tást le­zá­ró ta­nul­mány­kö­tet­ben lá­tott nap­vi­lá­got (Pusko 2003, 191–206). Az itt el­vég­zett vizs­gá­ló­dás so­rán rend­sze­re­sen vis­­sza­tért egy gon­do­lat a ma­gyar adat­köz­lők ré­szé­ről – ki­nél erő­tel­jes­eb­ben, ki­nél csak uta­lás for­má­já­ban – még­pe­dig az, hogy az 1989-es rend­szer­vál­tást és az azt kö­ve­tő, a de­mok­ra­ti­kus nor­mák­nak meg­fe­le­lő arány­el­to­ló­dá­sok, fő­leg az ön­igaz­ga­tás­ban, egy­faj­ta „tri­anon-szin­drómát” vál­tot­tak ki a he­lyi szlo­vák la­kos­ság­ban. E vé­le­ke­dé­sek sze­rint – és egyéb­ként a ta­pasz­ta­la­tok is ezt mu­tat­ják – ve­szé­lyez­tet­ve lát­ták az ad­dig szá­muk­ra be­biz­to­sí­tott hi­va­ta­lo­kat, mun­ka­he­lye­ket, po­zí­ci­ó­kat. Az el­ső sza­bad ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tá­so­kon még a szám­ará­nyuk­nak meg­fe­le­lő po­zí­ci­ó­kat sem tud­ták el­fog­lal­ni, s emi­att ve­szé­lyez­tet­ve érez­ték ma­gu­kat (Pusko 2003, 204). A ren­del­ke­zés­re ál­ló ada­tok egy­ér­tel­mű­en azt mu­tat­ják, hogy 1989 előtt a 73 szá­za­lék­nyi ma­gyar­ság nem ren­del­ke­zett ará­nya­i­nak meg­fe­le­lő mér­té­kű kép­vi­se­let­tel a he­lyi és já­rá­si ta­ná­csi rend­szer­ben.  Mind­ezek mel­lett a he­lyi (de nem csak a he­lyi) szlo­vák­ság egy ré­szé­nél újabb tra­u­mát, vagy ha úgy tet­szik, ve­szély­ér­ze­tet kel­tett a te­le­pü­lés ere­de­ti ne­vé­nek a vis­­sza­ál­lí­tá­sa. Ér­de­mes meg­em­lí­te­ni, hogy azon dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar te­le­pü­lé­sek kö­zül, me­lyek ne­vü­ket a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en szlo­vák tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek­ről kap­ták, egye­dül Tor­naljá­nak si­ke­rült meg­sza­ba­dul­ni a Šafáriko­vo el­ne­ve­zés­től (Jarábik 2001, 164). A szlo­vák Tor­na¾a el­ne­ve­zés tör­vé­nyi­leg 1990. ok­tó­ber 1-én lé­pett ér­vény­be (Gaál 2001, 330) de még évek múl­tán is egyik visz­­sza­té­rő ele­me volt a szlo­vák–ma­gyar konf­lik­tu­sok­nak.
A má­sik, vé­le­mé­nyem sze­rint meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző pe­dig az a tény, hogy a tor­nal­jai szlo­vák­ság egé­szen 2004-ig nem ren­del­ke­zett olyan szim­bo­li­kus tér­rel, mely a szlo­vák je­len­lé­tet, a te­rü­let fe­let­ti „szlo­vák fenn­ha­tó­ság” jo­gos igé­nyét és tör­té­nel­mi té­nyek­kel tör­té­nő iga­zo­lá­sát tá­maszt­hat­ta vol­na alá. Igaz, hogy et­ni­kai töl­tet­tel bí­ró tér­rel a ma­gyar­ság sem ren­del­ke­zett  1945-től 1989-ig. Az em­lí­tett esz­ten­dő­ben nyúj­tot­ta be szán­dé­kát a Ma­t­i­ca sloven­ská he­lyi szer­ve­ze­te egy Kuzmány­it áb­rá­zo­ló mell­szo­bor fel­ál­lí­tá­sá­ra. Az em­lék­mű­vet a Temp­lom té­ren, az evan­gé­li­kus temp­lom előtt sze­ret­ték vol­na fel­ál­lí­ta­ni az­zal az in­dok­lás­sal, hogy Kuzmányi evan­gé­li­kus püs­pök volt és a kö­ze­li Sajógömör is­ko­lá­já­ban ta­nult. A hely ki­vá­lasz­tá­sát va­ló­szí­nű­leg azon­ban az in­do­kol­ta, hogy így el­len­sú­lyoz­zák a park­ban ál­ló, a Cse­ma­dok he­lyi szer­ve­ze­te ál­tal ál­lí­tott mil­le­cen­tenári­u­mi em­lék­mű do­mi­nan­ci­á­ját. A Mat­i­ca kér­vé­nyét a he­lyi ön­kor­mány­zat jó­vá­hagy­ta, azon­ban az evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet el­uta­sí­tot­ta. Így a Kuzmány­it áb­rá­zo­ló mell­szo­bor a kö­zel­ben ál­ló, idő­köz­ben Pavol Jozef Šafárik ne­vét fel­ve­vő szlo­vák ál­ta­lá­nos is­ko­la épü­le­té­nek fa­lá­ra ke­rült. Ezt kö­ve­tő­en 2006 ok­tó­be­ré­ben, a Tor­nal­jai Vá­ros­na­pok ün­nep­ség­so­ro­zat ke­re­tei kö­zött egy em­lék­táb­lát lep­le­zett le a Mat­i­ca az egy­ko­ri ipar­tes­tü­let épü­le­té­nek fa­lán. A már­vány­táb­lá­val Mikuláš Senko ko­re­og­rá­fus­nak ál­lí­ta­nak em­lé­ket, aki a 60-as évek­ben si­ke­re­sen te­vé­keny­ke­dő Èieražeò ne­vű szlo­vák nép­tánc­e­gyüttes ala­pí­tó­ja és ve­ze­tő­je volt éve­ken ke­resz­tül.
E két em­lék­hely ki­ala­kí­tá­sát meg­elő­ző­en a tor­nal­jai szlo­vá­kok nem ren­del­kez­tek olyan tér­rel, ahol szer­ve­zett ke­re­tek kö­zött mu­tat­koz­hat­tak vol­na meg a nyil­vá­nos­ság előt­t, csu­pán bi­zo­nyos he­lye­ken és bi­zo­nyos al­kal­mak­kor tud­tak „tö­me­ge­sen” je­len len­ni, mint „tor­nal­jai szlo­vák­ság” (Pusko 2005, 241–249).
Mind­ezek is­me­re­té­ben úgy vé­lem, kön­­nyeb­ben meg­ért­he­tő, hogy mi­ért is ra­gasz­kod­tak a tor­nal­jai szlo­vá­kok egy em­lék­mű egyik al­ko­tó­rész­éhez, az ágyú­hoz.

A hely­szín és az em­lék­mű

A mai vá­ro­si park­nak – tu­laj­don­kép­pen a vá­ros­ka fő­te­ré­nek – na­gyobb ré­sze a 20. szá­zad de­re­ká­ig pi­ac­tér­ként funk­ci­o­nált, csak a nyu­ga­ti ré­szén ala­kí­tot­tak ki egy par­kot.  Köz­pon­ti fek­vé­sé­nek kö­szön­he­tő­en azon­ban kü­lön­fé­le po­li­ti­kai – tár­sa­dal­mi ren­dez­vé­nyek hely­szí­ne is, egé­szen nap­ja­in­kig.
Tor­nal­ja 1938-as Ma­gyar­or­szág­hoz tör­té­nő vis­­sza­csa­to­lá­sát kö­ve­tő­en eb­ben a park­ban ál­lí­tot­tak fel egy tu­rul ma­da­ras em­lék­mű­vet, s he­lyez­ték el mel­let­te az or­szág­zász­lót is. Ez az em­lék­mű azon­ban nem so­ká­ig állt a té­ren. 1945-ben le­bon­tot­ták (más ál­lí­tá­sok sze­rint be­le­épí­tet­ték a szov­jet em­lék­mű­be), s he­lyé­re (vagy en­nek a hely­nek a köz­vet­len szom­széd­sá­gá­ban) meg­épí­tet­ték a vá­ros­ban foly­ta­tott har­cok so­rán el­esett szov­jet ka­to­nák em­lék­mű­vét. Eh­hez a már­vány­la­po­kat a Kiss csa­lád vil­lá­já­ból „sze­rez­ték be”, s az em­lék­mű­vet még a há­bo­rú be­fe­je­zé­se előt­t, 1945. áp­ri­lis 28-án egy ün­nep­ség ke­re­te­in be­lül lep­lez­ték le (Gaál 2001, 305). Az em­lék­mű elé egy pán­cél­tö­rő lö­ve­get is el­he­lyez­tek. Egye­sek úgy vé­lik, hogy egy 1938-ban ké­szült ma­gyar ágyú­ról, má­sok vi­szont ál­lít­ják, szov­jet fegy­ver­ről van szó. Ké­sőbb egy tri­bünt is emel­tek az em­lék­mű elé, s ez a komp­le­xum egé­szen 1989-ig szín­te­re volt a kü­lön­fé­le ál­la­mi ün­nep­sé­gek­nek, pi­o­nír­ava­tá­sok­nak, de ´89 no­vem­be­ré­ben – de­cem­be­ré­ben a rend­szer­vál­tás he­lyi „le­ve­zény­lői” is ele­in­te – amíg nem ju­tot­tak be a mű­ve­lő­dé­si ház szín­ház­ter­mé­be – itt szer­vez­ték a kü­lön­fé­le nagy­gyű­lé­se­ket, la­kos­sá­gi fó­ru­mo­kat. A rend­szer­vál­tás so­rán és azt kö­ve­tő­en a tér­nek ép­pen az ide­o­ló­gi­ai funk­ci­ó­ja vál­tot­ta ki a leg­na­gyobb el­len­szen­vet.

For­ra­dal­mi han­gu­lat­ban

A Füg­get­len Ma­gyar Kez­de­mé­nye­zés he­lyi cso­port­ja a vá­ros ere­de­ti ne­vé­nek vis­­sza­ál­lí­tá­sa mel­lett épp a szov­jet em­lék­mű-komp­le­xum – em­lék­mű, ágyú, tri­bün – el­tá­vo­lí­tá­sát és a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú tor­nal­jai ál­do­za­ta­i­nak em­lé­ké­re egy em­lék­mű épí­té­sét tar­tot­ta a leg­fon­to­sabb olyan te­en­dő­nek – ter­mé­sze­te­sen az egyéb gya­kor­la­ti ten­ni­va­lók mel­lett – mely­nek szim­bo­li­kus üze­ne­te is van. Az ágyút vi­szony­lag gyor­san, már 1991-re el­tá­vo­lí­tot­ták és a vá­ro­si kom­mu­ná­lis üzem egyik rak­tá­rá­ban he­lyez­ték el. Ek­kor ke­rült le­bon­tás­ra az emel­vény is. Az em­lék­mű azon­ban a he­lyén ma­radt, s ké­sőbb egy ál­lam­kö­zi szer­ző­dés is ga­ran­tál­ta an­nak sér­tet­len­sé­gét. Az ágyú el­tá­vo­lí­tá­sa eb­ben az idő­ben el­ső­sor­ban az egy­ko­ri par­ti­zá­nok­nak (?), an­ti­fa­sisz­ta har­co­sok­nak és a kom­mu­nis­ta párt he­lyi ve­ze­tő­i­nek nem tet­szett, a la­kos­ság nagy ál­ta­lá­nos­ság­ban azon­ban el­fo­gad­ta ezt az ál­la­po­tot.
Az ön­kor­mány­zat 1992-ben kez­dett fog­lal­koz­ni a tor­nal­jai ál­do­za­tok em­lék­mű­vé­nek gon­do­la­tá­val. Ek­kor olyan el­kép­ze­lés is szü­le­te­tett, hogy ezt az em­lék­mű­vet épít­sék rá a szov­jet em­lék­mű­re. Az em­lék­mű meg­ter­ve­zé­sé­re és el­ké­szí­té­sé­re ki­írt pá­lyá­zat­ra be­nyúj­tott pá­lya­mun­kák kö­zül vé­gül egy má­sik ter­ve­zet ke­rült el­fo­ga­dás­ra. En­nek ér­tel­mé­ben a park hos­­szan­ti ten­ge­lyén, an­nak ke­le­ti szé­lén, a szov­jet em­lék­mű­vel szem­ben épült meg, majd ke­rült le­lep­le­zés­re 1995-ben. Az em­lék­mű fel­ava­tá­sa nem ma­radt vissz­hang nél­kül: a Szlo­vák Nem­ze­ti Párt és a Mat­i­ca he­lyi ak­ti­vis­tái ol­va­sói le­vek­ben, il­let­ve több lap tu­dó­sí­tá­sok­ban, kom­men­tá­rok­ban szá­molt be az ese­mény­ről. Az ün­nep­ség­gel kap­cso­lat­ban el­ső­sor­ban a ma­gyar him­nuszt, az em­lék­mű­vel kap­cso­lat­ban pe­dig az ál­do­za­tok név­so­rá­ból a szlo­vák ne­ve­ket kér­ték szá­mon. Ezek­kel a meg­nyil­vá­nu­lá­sok­kal is azon­ban nagy­ban erő­sí­tet­ték azt a né­ze­tet, mely sze­rint ez egy ma­gyar em­lék­mű, s va­ló­ban, ez így is épült be a he­lyi köz­tu­dat­ba. A tel­jes­ség­hez hoz­zá­tar­to­zik, hogy a név­sor­ban ol­vas­ha­tó né­hány szlo­vák név is – egy­ko­ri tor­nal­ja­iak – egyút­tal az em­lék­mű em­lé­ket ál­lít a Tor­naljáról el­hur­colt zsi­dó la­kos­ság­nak is. Min­den­eset­re a „ma­gyar­rá” mi­nő­sí­tés egy újabb okot adott a he­lyi ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű dön­tés­ho­zók­nak ar­ra, hogy az ágyú vis­­sza­he­lye­zé­sét cél­zó ké­sőb­bi kez­de­mé­nye­zé­se­ket ne tá­mo­gas­sák.
Az 1998-as par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok után alább­hagy­tak a „ver­bá­lis nem­ze­ti­sé­gi csa­tá­ro­zá­sok”, az et­ni­kai jel­le­gű szó­vál­tás­ok meg­szűn­tek Tor­nalján is. Az ágyú kér­dé­se szű­kebb kör­ben azért idő­ről-idő­re fel­buk­kant, s vol­tak kez­de­mé­nye­zé­sek an­nak vis­­sza­he­lye­zé­sé­re a szov­jet em­lék­mű elé. A kép­vi­se­lő-tes­tü­let egy al­ka­lom­mal sza­va­zott is az ágyú vis­­sza­he­lye­zé­sét cél­zó ja­vas­lat­ról, mely azon­ban nem kap­ta meg a szük­sé­ges tá­mo­ga­tást, s a kér­dés ki­ke­rült a köz­tu­dat­ból. Ezek és a ko­ráb­bi pró­bál­ko­zá­sok is po­li­ti­kai – ide­o­ló­gi­ai lé­pé­sek­nek te­kint­he­tő­ek, nem volt et­ni­kai szí­ne­ze­tük, egé­szen 2002-ig. Ek­kor az ön­kor­mány­zat már­ci­u­si ülé­sén a De­mok­ra­ta Párt egyik kép­vi­se­lő­je a kö­vet­ke­ző ja­vas­la­tot ter­jesz­tet­te elő: „Tisz­telt kép­vi­se­lők, tisz­telt pol­gár­mes­ter úr, tisz­telt je­len­lé­vők! Ké­rem az ön­kor­mány­za­tot, hogy he­lyez­ze ha­tá­lyon kí­vül azt az 1991-ből szár­ma­zó ön­kor­mány­za­ti ha­tá­ro­za­tot, mely­nek ér­tel­mé­ben az ágyú el lett tá­vo­lít­va a Fő­té­ren ál­ló, vá­ro­sun­kat a fa­sisz­ta iga alól va­ló fel­sza­ba­dí­tás so­rán el­eset­tek már­vány em­lék­mű­ve elől. Ez az ágyú az em­lék­mű ré­sze, a fa­siz­mus el­le­ni harc jel­ké­pe, mely­hez csat­la­ko­zik a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság is. A ja­vas­lat el­fo­ga­dá­sát meg­ígér­ték, s a sza­va­zás so­rán a kez­de­mé­nye­zést tá­mo­gat­ni fog­ják az SDKÚ, a DS, az SNS, a HZDS, a KSS, az SDL, a KDH kép­vi­se­lői és a füg­get­len kép­vi­se­lők, va­gyis az ös­­szes kép­vi­se­lő, le­szá­mít­va az MKP kép­vi­se­lő­it. Ameny­­nyi­ben a Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja kép­vi­se­lői is meg­sza­vaz­zák ezt a ja­vas­la­tot, ak­kor ez az ön­kor­mány­zat va­la­men­­nyi kép­vi­se­lő­jé­nek az ér­de­me lesz és egyik po­li­ti­kai párt sem sa­já­tít­hat­ja majd ki az ágyú ere­de­ti he­lyé­re va­ló vis­­sza­he­lye­zé­sé­nek ér­de­mét. A tá­mo­ga­tást elő­re is kö­szö­nöm!”
A kez­de­mé­nye­zés­re vá­laszt Mé­szá­ros Gyu­la, a MKP kép­vi­se­lői cso­port­já­nak el­nö­ke adot­t: „Tisz­telt, pol­gár­mes­ter úr, tisz­telt kép­vi­se­lő-tes­tü­let, az ágyú­nak az el­esett szov­jet ka­to­nák em­lék­mű­vé­hez va­ló vis­­sza­he­lye­zé­sé­vel az ön­kor­mány­zat egy­szer már fog­lal­ko­zott. Ak­kor tit­kos sza­va­zás so­rán a kép­vi­se­lők ér­vény­ben hagy­ták az 1991-ben el­fo­ga­dott ha­tá­ro­za­tot. Az ágyú vis­­sza­he­lye­zé­sé­nek kér­dé­se rend­sze­rint vá­lasz­tá­sok előtt ke­rül te­rí­ték­re, le­gyen szó par­la­men­ti vagy ön­kor­mány­za­ti vok­so­lás­ról, az­zal a cél­lal, hogy egyes pár­tok ve­ze­tő­i­ből ál­ló cso­port eb­ből po­li­ti­kai tő­két ko­vá­csol­jon. Az MKP tor­nal­jai szer­ve­ze­te haj­lan­dó er­ről a már így is túl­po­li­ti­zált kér­dés­ről va­la­men­­nyi párt­tal, moz­ga­lom­mal, szö­vet­ség­gel tár­gyal­ni, de csak az idei vá­lasz­tá­sok után. Az ön­kor­mány­zat mai ülé­sén a kér­dés meg­nyi­tá­sát nem tá­mo­gat­juk.”
An­nak el­le­né­re, hogy az MKP kép­vi­se­lői cso­port­ja, mely­nek több­sé­ge volt a tes­tü­let­ben, fel­szó­lí­tot­ta a töb­bi­e­ket, hogy a ja­vas­la­tot ne ter­jes­­szék be, a vok­so­lás­ra még­is sor ke­rült. A be­ter­jesz­tett ja­vas­la­tot tit­kos sza­va­zás so­rán 11 kép­vi­se­lő tá­mo­gat­ta, el­le­ne sen­ki sem sza­va­zott, s 12 kép­vi­se­lő tar­tóz­ko­dott a sza­va­zás­tól. Ezt kö­ve­tő­en a ja­vas­lat be­ter­jesz­tő­je a ki­sebb­ség több­ség ál­ta­li el­nyo­má­sá­ról be­szélt, utal­va ez­zel az MKP-ra, il­let­ve raj­ta ke­resz­tül a he­lyi ma­gyar­ság­ra, bár ké­sőbb ezt cá­fol­ta. Az omi­nó­zus ülés­ről és a sza­va­zás­ról a Tor­nal­ja és Vi­dé­ke he­lyi lap is be­szá­molt, s a ja­vas­la­tot be­ter­jesz­tő kép­vi­se­lő ki­ro­ha­ná­sá­ra is itt re­a­gált a ma­gyar párt kép­vi­se­lői cso­port­já­nak ve­ze­tő­je: „A sza­va­zás­ra az MKP fel­hí­vá­sá­nak el­le­né­re sor ke­rült. B. kép­vi­se­lő úr ja­vas­la­ta tit­kos sza­va­zás so­rán el lett uta­sít­va. A kép­vi­se­lők több­sé­gé­nek nagy meg­le­pe­té­sé­re B. kép­vi­se­lő úr az ered­mény­re – vé­le­mé­nyünk sze­rint – el­ha­mar­ko­dot­tan és an­ti­de­mok­ra­ti­ku­san re­a­gált ak­kor, ami­kor ki­je­len­tet­te: ma­ga­sabb he­lye­ken fog be­szá­mol­ni ar­ról, hogy Tor­nalján ho­gyan bá­nik a több­ség a ki­sebb­ség­gel. Er­re a ki­je­len­té­sé­re a kö­vet­ke­ző ké­pen re­a­gál­tam: Vá­ro­sunk­ban a szlo­vá­kok, ma­gya­rok és ci­gá­nyok együtt­élé­se pél­da­ér­té­kű. Eb­be az együtt­élés­be el­len­té­tet és gyű­löl­kö­dést vin­nie egy de­mok­ra­ti­kus kép­vi­se­lő­nek el­íté­len­dő do­log.”
Ez­zel azon­ban az ügy ko­ránt sem ért vé­get, s a he­lyi lap kö­vet­ke­ző szá­má­ban a ja­vas­lat be­ter­jesz­tő­je új­ság­cikk­ben hoz­ta nyil­vá­nos­ság­ra ál­lás­pont­ját „Újabb si­ker­te­len kí­sér­let” cím­mel. Emel­lett a cikk mel­lett azon­ban ugyan­en­nek a szer­ző­nek a tol­lá­ból egy má­sik írás is ol­vas­ha­tó, mely­nek cí­me: „A szlo­vák ön­ren­del­ke­zés har­co­sa”. A De­mok­ra­ta Párt ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lő­je el­ső írá­sá­ban előbb a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ször­nyű­sé­ge­i­re utal, il­let­ve a har­cok so­rán el­esett ka­to­nák em­lé­ké­re ál­lí­tott em­lék­mű­vek­ről ír. Az­tán szá­mon ké­ri a ko­ráb­bi ön­kor­mány­za­ton azt a dön­tést, mely­nek ér­tel­mé­ben az ágyút el­tá­vo­lí­tot­ta, bar­bár tett­nek, az em­lék­mű meg­cson­kí­tá­sá­nak ne­vez­ve ezt a cse­le­ke­de­tet. Ezt kö­ve­tő ok­fej­té­s­é­ben az an­ti­fa­sisz­ta küz­del­men ke­resz­tül el­jut a ki­sebb­ség több­ség ál­ta­li el­nyo­má­sá­nak gon­do­la­tá­hoz, s mind­ezért a MKP he­lyi kép­vi­se­lő­it te­szi fe­le­lős­sé. Má­sik írá­sá­ban – me­lyet a Demokrat­ické slovo 2002 már­ci­u­si szá­má­ban ta­lál­ha­tó cikk­ből ál­lí­tott ös­­sze – Šte­fan Osuskýról em­lé­ke­zik meg, mint olyan egyé­ni­ség­ről, aki­nek je­len­tős sze­re­pe volt az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni Eu­ró­pa el­ren­de­zé­sé­ben, s aki a tri­a­no­ni szer­ző­dést is alá­ír­ta.
A cik­kek meg­je­le­né­sét kö­ve­tő­en újabb pen­ge­vál­tás­ra ke­rült sor a Tor­nal­ja és Vi­dé­ke ha­sáb­ja­in, mel­­lyel – mi­u­tán kel­lő mér­ték­ben medi­al­izál­va lett az ügy, s a la­kos­ság / vá­lasz­tók lá­tó­te­ré­be ke­rült a kér­dés – mind­két fél le­zár­ta a vi­tát. Köz­ben az ágyú 2003-ig egy rak­tár­ban volt el­he­lyez­ve, mi­kor egy kér­vény ér­ke­zett a he­lyi reeduká­ciós in­té­zet (ja­ví­tó in­té­zet) ve­ze­té­sé­től, hogy azt szí­ve­sen rend­be hoz­nák és el­he­lyez­nék az in­té­zet előt­t. Er­re az en­ge­délyt meg is kap­ták. Ugyan­ak­kor nem vé­let­len a kér­vény, hi­szen itt dol­goz­nak töb­ben is azok kö­zül az egy­ko­ri ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lők kö­zül, akik kez­de­mé­nyez­ték az ágyú vis­­sza­he­lye­zé­sét.

És a vég­ki­fej­let (?), ami­re sen­ki sem szá­mí­tott

A 2002-ben le­zaj­lott ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en úgy tűnt, az ágyú vég­képp ki­ke­rül a la­kos­ság lá­tó­kö­ré­ből. Le­szá­mít­va a be­ava­tot­ta­kat, ar­ra sen­ki nem szá­mí­tott, hogy az ágyú–ü­gy még ko­ránt sem ért vé­get. A 2006-ban le­zaj­lott ön­kor­mány­za­ti vá­lasz­tá­sok a ko­ráb­bi, majd új­ra­vá­lasz­tott pol­gár­mes­ter igen in­ten­zív, min­den esz­közt be­ve­tő kam­pá­nyát hoz­ta. Mi­vel a vá­lasz­tá­sok előtt az ös­­szes, Tor­nalján alap­szer­ve­ze­tet mű­köd­te­tő po­li­ti­kai párt ös­­sze­fo­gott el­le­ne, s egy­sé­ge­sen az MKP je­lölt­jét tá­mo­gat­ta (még a Szlo­vák Nem­ze­ti Párt is!), a vá­ros pol­gár­mes­te­re min­dent el­kö­ve­tett az újabb vá­lasz­tá­si si­ker ér­de­ké­ben. E kam­pány ré­sze le­he­tett az a meg­ál­la­po­dás is a kom­mu­nis­ta párt né­hány tag­já­val, s va­ló­szí­nű­leg to­váb­bi cso­por­tok­kal is (becs­lé­se­ink sze­rint ez a meg­ál­la­po­dás egy – két tu­cat sza­va­zat­nál nem ho­zott töb­bet a kony­há­ra), hogy amen­­nyi­ben ked­ve­ző ered­mény szü­le­tik, úgy a fő­tér re­konst­ruk­ci­ó­ja so­rán az ágyú vis­­sza­ke­rül a szov­jet em­lék­mű elé. Mind­ez a 2007 má­jus 8-án, a fa­siz­mus fö­lött ara­tott győ­ze­lem nap­ján de­rült ki, ami­kor a he­lyi la­kos­ság je­len­tős ré­szé­nek leg­na­gyobb meg­döb­be­né­sé­re az ágyú tel­jes pom­pá­já­ban vis­­sza­ke­rült a szov­jet em­lék­mű elé, pon­to­san cél­ba vé­ve a há­bo­rú he­lyi ál­do­za­ta­i­nak, a „ma­gya­rok­nak” az emlék­művét…

Ös­­szeg­zés

Adott egy szov­jet em­lék­mű, me­lyet egy ko­ráb­bi – ma­gyar – em­lék­mű he­lyé­re épí­tet­tek egy köz­tisz­te­let­ben ál­ló he­lyi ma­gyar köz­sze­rep­lő há­zá­ból „be­szer­zett” már­vány­lap­ok­ból. Az em­lék­mű ré­sze egy tri­bün, mely­ről év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül kü­lön­fé­le kom­mu­nis­ta ve­ze­tők szó­no­kol­nak a nép­hez, il­let­ve az if­jú­ság­hoz és egy ágyú, mely egyes vé­le­ke­dé­sek sze­rint szov­jet, má­sok sze­rint ma­gyar gyárt­mány. A rend­szer­vál­tás ide­jén kí­sér­let szü­le­tik a szov­jet em­lék­mű el­tá­vo­lí­tá­sá­ra, vé­gül csak az ágyú ke­rül el­szál­lí­tás­ra és az emel­vény ke­rül le­bon­tás­ra. Né­hány év­vel ké­sőbb meg­épül a tér túl­só vé­gén – a Mat­i­ca és a Szlo­vák Nem­ze­ti Párt til­ta­ko­zá­sa el­le­né­re – a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú tor­nal­jai ál­do­za­ta­i­nak em­lék­mű­ve, mely a köz­tu­dat­ba ma­gyar em­lék­mű­ként ke­rül be. Szlo­vák po­li­ti­kai pár­tok kép­vi­se­lői kez­de­mé­nye­zik az ágyú vis­­sza­he­lye­zé­sét a szov­jet em­lék­mű elé. A má­so­dik kez­de­mé­nye­zés el­uta­sí­tá­sát kö­ve­tő­en az ágyú „szlo­vák nem­ze­ti­sé­get” kap az­ál­tal, hogy nem­ze­ti­sé­gi kér­dést kre­ál­nak az ügy­ből (lás­d: a szlo­vá­kok ma­gya­rok ál­ta­li el­nyo­má­sa). Az ön­kor­mány­za­ton be­lü­li vi­tát kö­ve­tő­en az ágyú vis­­sza­he­lye­zé­sé­nek le­he­tő­sé­ge a mi­ni­má­lis­ra csök­ken a presz­tízs­vesz­tés ve­szé­lye nél­kül a szim­bo­li­kus / et­ni­kai töl­tet mi­att (leg­alább is amíg az MKP il­let­ve olyan füg­get­len ma­gyar kép­vi­se­lők van­nak több­ség­ben a kép­vi­se­lő-tes­tü­let­ben, akik szá­má­ra ez a kér­dés nem mel­lé­kes). Ugyan­is ho­gyan néz­ne az ki, hogy a szov­jet em­lék­mű előtt ál­ló ágyú azt a ma­gyar em­lék­mű­vet ve­szi cél­ba, mely épp az orosz fron­ton el­eset­tek­nek ál­lít em­lé­ket? Ar­ról pe­dig meg már vég­képp szó sem le­het, hogy egy „szlo­vák” ágyú csö­ve me­red­jen egy „ma­gyar” emlék­műre… Mert egyéb­ként ezek a gon­do­la­tok mind­két ol­da­lon je­len van­nak. Mi­vel azon­ban „a po­li­ti­ká­ban so­ha ne mond­d, hogy so­ha” il­let­ve „a cél szen­te­sí­ti az esz­közt”, az ágyú, azt kö­ve­tő­en, hogy már szin­te sen­ki nem fog­lal­ko­zott ve­le – vis­­sza­ke­rül a szov­jet em­lék­mű elé, an­nak az egy­ko­ri ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lő hat­ha­tós köz­re­mű­kö­dé­sé­nek kö­szön­he­tő­en (im­már al­pol­gár­mes­te­ri mi­nő­sí­tés­ben), aki an­nak ide­jén el­lent­mon­dást nem tűr­ve állt ki a ko­ráb­bi ha­tá­ro­zat mel­lett, s uta­sí­tott vis­­sza min­den po­li­ti­kai és nem­ze­ti­sé­gi tá­ma­dást, me­lyek az ágyú kap­csán me­rül­tek fel.
Az eset leg­főbb ta­nul­sá­ga, hogy az et­ni­kai/nem­ze­ti fe­szült­sé­ge­ket a lo­ká­lis kö­zös­sé­gek­ben (is) rend­sze­rint egyé­nek vagy szűk ér­dek­cso­por­tok ger­jesz­tik sa­ját cél­ja­ik el­éré­se ér­de­ké­ben. Mel­let­tük ott van­nak azok a szé­le­sebb tö­me­gek, cso­por­tok – ez eset­ben a ma­gyar és szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság egy-­e­gy ré­sze – akik ko­mo­lyan ve­szik „ve­ze­tő­ik” (a han­ga­dók) e kér­dés­ben tör­té­nő meg­nyi­lat­ko­zá­sa­it, és mint­egy ve­zény­szó­ra re­a­gál­nak a tör­té­né­sek­re. A kér­dés min­dig az, hogy az et­ni­kai konf­lik­tus út­já­ra lé­pő spon­tán tö­me­gek (cso­por­tok) med­dig haj­lan­dó­ak alá­vet­ni ma­gu­kat a ve­lük ma­ni­pu­lá­ló egyé­nek/ér­dek­cso­por­tok fel­hí­vá­sa­i­nak, uta­sí­tá­sa­i­nak? Amen­­nyi­ben ugyan­is va­la­me­lyik érin­tett cso­port ki­von­ja ma­gát a „ma­ni­pu­lá­to­rok” irá­nyí­tá­sa alól, s a kol­lek­tív cse­lek­vés­nek ez eset­ben csak rá­juk vo­nat­ko­zó lo­gi­ká­ja (vagy ép­pen­ség­gel „lo­gi­kát­lan­sá­ga”) men­tén kezd el te­vé­keny­ked­ni, olyan re­ak­ci­ó­kat vált­hat ki a má­sik fél­ből, mely­nek vég­ki­me­ne­te­le ma­gá­ban hor­doz­za egy sú­lyo­sabb konf­lik­tus le­he­tős­sé­gét is.