csütörtök, október 28, 2021

A váci zsidó temetők. Budapest: MTA Judaisztikai Kutatóközpont 2010, 552 p. /Hungarica Judaica 24./ ISBN 978 963 87162 3 1

A temetők kutatása már több mint egy évszázada egyik legközkedveltebb téma a szakemberek és a műkedvelő helytörténészek és néprajzkutatók körében egyaránt. Mind a temetkezési szokások, mind pedig a sírjelek kutatása során a kutatókat általában az ősi, a régi, bemutatásának célja vezérelte. A temetői sírjelek közül elsősorban a díszesebb faragású keresztek, de még inkább a fejfák, a „kopjafák” álltak a magyar kutatók érdeklődésének középpontjában. Az etnocentrikus szemléletmód ugyancsak rányomta bélyegét a kutatásokra, a nemzetiségileg vegyes lakosságú településeken a kutatók elsősorban saját nemzeti hovatartozásuk függvényében vizsgálták a sírjeleket, a válogatásnál felirat nyelve volt az elsődleges szempont. A többnyelvű települések esetében pedig éppen a nyelvhasználat változásainak, esetleg a kétnyelvűség megjelenése, a nyelvváltás stb. komplex vizsgálatának, illetve a temetkezési szokásokhoz s más, e témához kötődő jelenségek felekezeti kölcsönhatásai vizsgálatának lett volna inkább tudományos hozadéka. A temetőben található valamennyi síremlék (síremlék típus) több szempontú, komplex elemzése (pl. felekezeti hovatartozás, szimbólumok, a feliratok szerkezete stb.) szintén sok új fontos adalékkal gazdagíthatta volna a temetőkkel kapcsolatos szakirodalmat nem is beszélve a szélesebb kontextusról, a szociológiai, társadalmi, esetleg demográfiai háttér vizsgálatáról. Egy temető sírjelei csak a temető teljes komplexitásában értelmezhetőek, s vonhatóak le ennek alapján tudományos következtetések egy adott település lakosait, történetét illetően. Balassa Iván már 1973-ban megfogalmazta temetőkutatással kapcsolatos fontos gondolatait az Ethnographia című néprajzi folyóiratban: „A gyűjtők és feldolgozók többsége elfelejtette és elfelejti, hogy a temető egység, és állandóan változó alakú kapcsolatban az élő településsel”.14 E fontos megállapítás és útmutatás azonban figyelmen kívül maradt, a kutatási gyakorlatban szinte semmi sem változott.
A kutatók a zsidó temetőket általában figyelembe se vették, vagy jobbik esetben megemlítették, hogy ilyen is található az adott településen. A holokauszt után a temetők nagy részébe már nem is temetkeztek, a falusi zsidóság városra költözött, vagy pedig elhagyta az országot is. Több sírkertet benőtte a gaz, sok helyen vandálok pusztítottak, de több példa volt arra is, hogy eltulajdonították a síremléket, hogy aztán átcsiszolva újra felhasználják, eladják azokat. Néhány elhagyott temető gondozásával általában a külföldön élő elszármazott bízott meg egy-egy helyi lakost, sokszor gyerekkori barátját, vagy ismerősét. Az 1989-es rendszerváltás után fokozatosan nőtt a rendbetett és gondozott sírkertek száma, köszönhetően a hazatért hozzátartozóknak vagy leszármazottaknak, illetve sokszor önkéntesek, vagy szervezeteknek, illetve kis egyházaknak (pl. Baptista Testvérközösség, Testvérek Egyháza) – mint például a szlovákiai Nagysalló, vagy pedig Léva temetője esetében. Az elmúlt több mint húsz év során jelentős előrelépés történt ezen a téren, egyre gyarapszik a temetőfelmérések száma, egyre több temetőről készül fotódokumentáció, s a világhálón is szaporodnak a zsidó temetőkkel kapcsolatos információk, s a közzétett képanyag mennyisége is.
A temetőkutatás tekintetében elsősorban a szegedi Ábrahám Vera munkásságát emelhetjük ki, akinek már két kötete is megjelent ebben a témában.15 A közelmúltban az ELTE Hebraisztikai Tanszéke és az MTA Judaisztikai Kutatóközpontja munkatársainak (Bányai Viktória és Kormos Szilvia) köszönhetően készült el a szlovákiai Alsó- és Felsőszeli zsidó temetőjének tudományos igényű felmérése, feldolgozása.16 Az említett intézmények egyik kutatási programját éppen a magyarországi zsidó temetők dokumentálása képezi. Szlovákiában a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának is egyik kutatási programja keretében zajlik Dél-Szlovákia magyarlakta települései temetőinek dokumentálása, e munka során sikerült néhány zsidó temető dokumentációját is elkészíteni, noha néhányat csupán a fotódokumentálás szintjén.
A zsidó temetők felmérése, kutatása vonatkozásában egy kiemelkedő eredmény született a közelmúltban, megjelent ugyanis Kormos Szilvia: A váci zsidó temetők című terjedelmes kötete. Egy kötet, amelyről kijelenthetjük: ilyen még nem volt.
Kormos Szilvia 2001-ben még diákként kezdte el Vác két zsidó temetője egyikének, a status quo sírkertnek dokumentálását, majd 2003-ban MTA fiatal kutatói ösztöndíjasaként folytatta tovább a munkát, elkészítve az ortodox temető felmérését is. A két temető komplex dokumentációjának elkészítésén túl különböző kutatásokat is végzett a váci zsidóság történetével kapcsolatban. Ennek eredményeként született meg az a példaértékű feldolgozás és elemzés egy vaskos kötet formájában. E munka jelentős mérföldkő a zsidó és nem zsidó temetők kutatásában egyaránt, egy olyan kötet, amely megkerülhetetlen mindazok számára, akik temetőkutatással, temetőfelméréssel kívánnak foglalkozni.
Én magam egy nemzetiségileg és felekezetileg is vegyes lakosságú település, a gömöri Rudna temetőjének komplex dokumentációját (388 sír) készítettem el (valamennyi sírfelirat betűhív lejegyzésével, a sírok jellemzőinek leírásával) illetve dolgoztam a fel a település temetkezési és temetőkultúrájának változásit egy évszázad tükrében a halálhoz kapcsolódó hiedelemanyaggal együtt.17 Saját tapasztalataim alapján tanúsíthatom tehát, milyen kitartást és odafigyelést igényel egy ilyen jellegű felmérés. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy Kormos Szilvia kutatómunkája megkezdésének idején a digitális fényképezőgép elterjedése nem volt általános, s nem készíthetett valamennyi sírról felvételt, hanem a helyszínen kellett ezeket lejegyeznie, illetve utólag leellenőriznie is. A váci status quo temetőben 864, az ortodox temetőben pedig 388 síremlék található, tehát már e számok is tükrözik, milyen sok időt igényelhetett „csak” a dokumentációnak az elkészítése.
A zsidó temetők sírfeliratai dokumentálásának kevésbé ismert előzménye az az úttörő munka, amely Robert Neumann vezetésével 1942-ben valósult meg Pozsonyban. E dokumentálás során lejegyezték a régi ortodox temető valamennyi sírfeliratát, s Neumann a héber nyelvű feliratokat német nyelvre is lefordította. Ez az értékes anyag ma a pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeuma Levéltárában található. A forrásanyagot használva már több kutató is foglalkozott a régi temető sírfeliratainak elemzésével, itt elsősorban Katarína Kušanová-Wiecha nevét emelhetjük ki, aki több elemző tanulmányt is írt. A közelmúltban egy kötet is napvilágot látott a témáról, amelyben a szerző szintén a szóban forgó temető sírfeliratainak elemzésére vállalkozott.18
Térjünk vissza azonban Kormos Szilvia kötetéhez! A szerző az első fejezetben a váci zsidóság történetét vázolja fel saját kutatásai alapján, majd röviden bemutatja a váci zsidó temetők történetét is. A zsidó közösség 1844-ben helyezte örök nyugalomra első halottját az akkor létrehozott temetőben. A hitközség kettészakadását követően az ortodox hitközség saját temető létrehozásának céljával 1894-ben vásárolt egy területet, amelyet később, 1907-ben kibővítettek.
A két temető elemzését tartalmazó fejezetben a szerző többek közt áttekintést nyújt a sírhelyek térbeli elhelyezkedéséről is. Arra a következtetésre jut, miszerint egyik temetőre sem volt jellemző a nők és férfiak külön helyre temetésének szokása, csupán az ortodox temető bizonyos részében figyelhető meg a nemek elkülönülése. E fejezetben tárgyalja a síremlékek feliratainak jellemzőit, nyelvi sokszínűségét is, különös tekintettel a feliratok elhelyezkedésre az adott síremléken. Lényegében minden olyan információ elemzésére kitér, ami egy síremlékről leolvasható. A szimbólumokkal kapcsolatban megtudható, hogy az ortodox temetőben leggyakoribb a szomorúfűz ábrázolás, majd ezt a kohaniták törzséhez tartozásra utaló jelző áldó kezek, valamint a lévita törzsbeli családok síremlékeit jelző kancsó követi a sorban. Csupán egyetlen Dávid-csillagot talált, illetve öt esetben szerepel a leszakított virág a fiatalon elhunytak síremlékén. A status quo temetőben ugyancsak a szomorúfűz a legelterjedtebb szimbólum, azonban az egyik sírkövön megjelenik Júda jelképe, az egymással szemben álló két oroszlán, valamint a szokatlan nyolcágú csillag, néhány esetben a lévita kancsó-ábrázolás variációi, illetve a virágok. Bár a szerző nem említi, a kötetben szerepel egy felvétel egy házaspár status quo temetőben található síremlékéről, amelynek fölső részében középen összefonódó kezek, kézfogás látható. [Ez a szimbólum az aránylag közeli Balassa­gyar­mat zsidó temetőjében is előfordul, de Ábrahám Vera kutatásaiból is ismert néhány ilyen példa. Magam első alkalommal a komáromi zsidó temetőben találkoztam meglepően nagy számban ezzel a jelképpel, de több protestáns temetőben is rábukkantam, ráadásul olyan településeken (Cegléd és Nagykőrös), ahol viszont az ottani zsidó temetőkben nem fordul elő. Ami még izgalmasabbá teszi ezt a kérdést: a lengyel–szlovák–cseh határ közelében fekvő Oščadnica településen a katolikusok által emelt világháborús emlékmű alsó részében is szerepel, de egy csallóközi faluban katolikus házaspár által emelt szakrális kisemlékén is látható, s ugyancsak megjelenik temetői szimbólumként például a szerbiai szlovákoknál is. Ugyan­akkor lengyelországi, franciaországi, németországi, litvániai és tengerentúli (Amerikai Egye­sül Államok) adatokat is találtam már. A szabadkőművesek szimbólumai között is szereplő kézfogás ott volt az egykori NDK állampártjának címerében, de ugyanúgy megtalálható a gömöri Rudna temetkezési egyletének zászlaján, mint a szegedi Szentegylet, a Chevra Kadisa kötetének címlapján és a zsinagógában, valamint ugyanitt a zsidó temető néhány síremléken is. E felsorolt példák is jelzik, hogy e szimbólummal kapcsolatos kutatások figyelemre méltó eredménnyel járhatnának, már csak azért is, mert a temetőkkel és a szimbólumokkal kapcsolatos szakirodalomban sem találunk erre vonatkozó információkat, esetleges utalásokat.]
Az ortodox temetőben található „váci Gáon”, Silberstein Jesaja/Józsua rabbi sírjának egy külön alfejezetet szentel a szerző. Kövek, mécsesek, valamint kívánságcédulák sokasága található itt, még ceruzával vagy tollal írt kívánságokat is talált a sírkövön. Megjegyezzük, hogy a keresztény búcsújáróhelyeken hasonló jelenségeket tapasztalhatunk azzal a különbséggel, hogy ott általában nem egy elhunyt konkrét személy sírjához kötődik ez a szokáscselekmény.
A status quo temető kapcsán a szerző többek közt megállapítja: „a temető látogatottsági kultúrája meglepő hasonlatosságot mutat a keresztény temetőkben kialakult rendhez. Itt-ott megjelentek a sírok körül azok a gondozott virágoskertek, amelyek a keresztény temetőkre oly jellemzők. …a keresztény sírokhoz hasonlóan koszorúkat hoznak és akasztanak az elhunyt síremlékére. Mindaz az asszimiláció tehát, amely olyan tisztán megfigyelhető a feliratok struktúrájában és a nyelvhasználatban, napjaink szokásaiban is tapasztalható” (32. o.) Ezzel ellentétben az ortodox temetőben ezt a jelenséget nem tapasztalta: „Nem találtam semmit, amely a keresztény temetőkben jellemző szokások átvételére utalt volna, a hagyományokhoz történő ragaszkodás nemcsak a sírok nyelvezetében és külső megjelenésében, de ebben a tényben is megfogható.” (38. o.)
A kötet gerincét a két temető sírfeliratait tartalmazó fejezetek alkotják. Egy rövidebb alfejezetben néhány bővebb szövegezésű héber feliratú sírfelirat magyar nyelvű fordítása olvasható. Példaként közlöm az 1880-ban elhunyt Slomo Reiser sírfeliratának teljes szövegét (a síremlékről készült felvétel a kötet 495. oldalán szerepel), hogy ezáltal némi betekintést nyerhessen az olvasó a héber feliratú szövegek rejtelmeibe, s e konkrét példa alapján képet alkothasson azok tartalmáról, illetve szerkezetéről.

Nyugovóra tért atyáihoz Slomo ádár újholdjának előestéjén,
szerdán 640-ben (1880), a kis időszámítás szerint.
Hűséges férfi,
ismert a kapukban,
drága lelkű, egyenes úton járt,
cselekedeteiben ékes és tulajdonságaiban értékes,
nagy tiszteletben vitetett a sírba
a felülmúlhatatlan, tanult (havér)
Slomo Reiser úr, emléke legyen áldott,
a tanítómester Joszéf, emléke legyen áldott, fia.
Megszűnt szívünk öröme, elveszett családunk koronája.
Fekhelyedet leteríteni a sírban,
milyen keserű a sorsunk.
Mi keresni valód van fiatalként a holtak birodalmában?
Még nem értek meg a szőlőfürtjeid, gyümölcsöző tőke.
Hűséges fiú, miért hagytad el anyádat idejekorán?
Fiatal feleséged jajgatása vajon nem ért el füledhez?
Eltávolodtál vándorolva, elhagyva minket a siralom völgyében.
Elfordultál Keletnek, hogy felmenj az atyákhoz.
Eszed munkádnak gyümölcsét, melyet
Áldással vetettél.
Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe.
Anyja neve Peile, éljen sokáig.
(291–292. o.)

Itt jegyzem meg, hogy a zsidó síremlékek feliratainak kezdő formulája az „Itt van elrejtve”, a záróformula pedig a „Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe”.
Amint arról már szó volt, Kormos Szilvia valamennyi kizárólag héber feliratú síremlék szövegét nem fordította le magyar nyelvre, azonban a kötet terjedelmes hányadát alkotó Adattárban valamennyi síremlékkel kapcsolatos információt közli. A sírkő számán túl az ábécé betűivel jelölt 11 pontból (a-k) álló értelmezési sablonban az alábbi adatok szerepelnek: a) a halott neve, b) a halott neve magyar átírásban, c) a szülők nevei, d) asszony esetében a férje neve, e) születési dátum, f) halálának időpontja, g) a halott latin betűs neve, ha az a sírkövön olvasható, h) asszonyok esetében leánykori név, i) egyéb információ, j) anyakönyvi szám, k) anyakönyvi név. Az egyes pontokhoz fűzött tájékoztatás, s maga az értelmezési sablon módszertanilag nagy segítségére a jövőbeni kutatónak hasonló temetődokumentáció elkészítésében, de véleményem szerint még ki lehetne egészíteni a síremléken szereplő szimbólum, illetve a kőfaragó, valamint a síremlék anyagára és formájára vonatkozó pontokkal is.
A holokauszt váci mártírjai névsorának összeállítása ugyancsak példamutató, az már nem a szerzőn múlott, hogy a teljes névsort neki sem sikerült összeállítania. Ez nem egyedi jelenség, a lista sajnos, több hitközségnél mindmáig hiányos. Sok esetben a temetői síremlékeken is megjelenik a név: a holokauszt-áldozatok neve a családok, rokonok vagy ismerősök síremlékére kerültek fel, esetleg egy külön sírjel őrzi emléküket. Ez a váci zsidó temetőkben sincs másképpen. Az áldozatok nevét tartalmazó táblázatban szereplő neveknél ezt külön is jelzi a szerző. A neveken túl – amennyiben ismert – közli a holttá nyilvánítás dátumát, az anyakönyvi számot és a sírkő számát is, illetve egy külön oszlopban azt is feltünteti, hogy kik szerepeltek a dr. Molnár Lajos által összeállított, a Váci Híd 2000/1-2. számában megjelent listán.
Természetesen része a kötetnek egy névmutató is, amelyben a status quo és az ortodox temetőben nyugvók névsorát egyaránt tartalmazza, az adott névnél jelezve, hogy melyik temetőben nyugszik, illetve azt is, ha a holokauszt váci mártírjainak jegyzékében szerepel.
Külön táblázatban közli a kohaniták és a léviták névsorát, a sírkő száma mellett feltünteti azt is, hogy ezt a hovatartozást jelölik a kohaniták törzséből (főpapok családja) való származásra utaló áldó kezek, illetve a léviták (ők segédkeztek a templomi szertartások alkalmával a kohanita főpapoknak) családjára utaló kancsó.
Nem kevésbé fontos része a kötetnek az a táblázat, amelyben a szerző alfabetikus sorendben közzéteszi az egyes zsidó (héber vagy jiddis) nevek polgári megfelelőit is. Pédául az Avigdor polgári változata a Ferenc, Frigyes, Fülöp és Viktor alakban fordul elő a temetőkben, a Rivka héber névnek pedig Anna, Erzsébet, Eszter, Friderika, Irénke, Márta, Rebeka, Rebus, Regina, Róza, Terézia változatai. A Mirjamnak is számos polgári megfelelője található a síremlékeken: Amáli, Eleonóra, Magdolna, mari, Marika, Mariska, Mári, Mária, valamint Mina.
A Függelékben a zsidó naptár hónapneveinek magyar megfelelőt közli, s itt található a két temető részletes térképe is, valamint több síremlékről készült felvétel – ezek mindegyikénél olvashatóak az elhunyttal kapcsolatos ismert információk. A kötet végén rövid angol nyelvű összefoglalást is találunk.
E nagyszabású munkának köszönhetően az olvasók a zsidó temetkezési és temetőkultúra, illetve szokásokon túl képet kaphatnak magáról a zsidó kultúráról is. Aki szemügyre veszi a kötetben található felvételeket, s ezeket összehasonlítja a keresztény felekezeti temetőkben, illetve köztemetőkben álló síremlékekkel, nagyon sok hasonlóságot tapasztalhat. A zsidó temetőkben álló síremlékek legtöbb típusa megtalálható ugyanis ezekben is, azzal a különbséggel, hogy legtöbb esetben a kereszttel egészülnek ki, vagy pedig más szimbólum szerepel rajtuk. Ez természetes, hiszen egy-egy településen ugyanazoknak a kőfaragó műhelyében készültek, akik a mintát legtöbbször ugyanabból a katalógusból katalógusokból vették, amelyből általában más kőfaragók is dolgoztak – s nem csupán a mi tájainkon. Ha belenézünk például Gerenday Antal „első orsz. szab. márványműgyár tulajdonos” 1864-ben Pesten, kiadott albumába, visszaköszönnek mind a keresztény, mind pedig a zsidó temetőkben megtalálható síremlék típusok.
Az utóbbi időben jelentősen megnőtt a zsidó és nem zsidó temetők iránti érdeklődés egyaránt, egyre több temetőfelmérés, vagy fotódokumentáció készül. Kormos Szilvia bemutatott kötete kitűnő kézikönyvül, módszertani útmutatóul szolgálhat mindazoknak, akik a zsidó temetők (s nem csak azok!) komplex dokumentálását tűzték ki célul. Azt hiszem, mindazok nevében, akik temetőkutatással foglalkoznak, üzenhetem a szerzőnek: Köszönjük ezt a fontos, tudományos igényű munkát!