csütörtök, július 29, 2021

Szinte nincs is egy országban rangos folklorisztika, ha külön és többször nem foglalkoztak a Grimm-mesékkel. Szerencsére nálunk sincs másképp: több, egymást követő nemzedék vizsgálta a Grimm-mesevilág hatását a magyar folklórra. Dolgozatom hivatkozásaiból kitűnik, hogy éppen ötven éve, az akkori Grimm-jubileum idején gyűjtöttem össze a magyar nyelvű Grimm-mesekötetek jegyzékét. A most olvasható írás először 1985-ben (az akkori, újabb jubileum idején) fogalmazódott meg, ám 1999-ben készült el az itt olvasható szöveg. Célom az volt, hogy a Grimm-hatásról szóló „lelkes megállapításokon” túlmenően, minél pontosabban adatoljam ezt a hatást. Ugyanis a magyar mesélők sokkal több Grimm-mesét mondtak el, mint például ahányban egyesek a sámánizmus nyomát vélték felfedezni… Ez nem is csoda, hiszen a magyar népmese, ha egyetlen szóval kívánjuk jellemezni: „európai népmese”.
Szerencsére az utóbbi másfél évtizedben nagyot lépet előre a magyar Grimm-mese-kutatás. Olyannyira, hogy dolgozatomhoz egy kis utóhangot kellett illeszteni. És abban is biztos vagyok, hogy ez nem az „utolsó szó” e témakörben.

Budapest, 2012. október 18-án
Voigt Vilmos

Közismert, hogy a magyar népmesekutatás kezdetei tulajdonképpen a Grimm fivérek 1812-es mesegyűjteményére vezethetőek vissza.1 1822-ben, Bécsben jelent meg Gaal György magyar népmesegyűjteménye,2 amelyben azt hangsúlyozza, hogy azt tízesztendős munka nyomán állította össze. Egy alaposabb elemzés során viszont az derült ki, hogy a Gaal által közölt anyag döntő többségét 1820/21-ben gyűjtötte. Kiindulási pontnak voltaképpen Jacob Grimm bécsi látogatását és előadását (1812) tarthatnánk, noha valószínűbb, hogy Gaal számára a döntő lökést Jacob Grimm felhívása, az ún. Bécsi Körlevél (Wiener Circularbrief) jelentette, amelyet a német mesegyűjtő a Bécsi Kongresszus alkalmából adott közre, és ezt hosszú ideig tévesen mint „meselevelet” („Märchenbrief”) emlegette a kutatás.3 Ez egy valóban rendkívül fontos írás, amelyet a német néprajzkutatás már meglehetősen régen számon tart4 – amit viszont a magyar folkloristák és etnográfusok szemmel láthatóan a mai napig nem ismernek. Noha direkt módon a magyar népköltészeti kutatás5, indirekt módon pedig a magyar népmese- és mondakutatás bécsi iskolájának kiindulási pontja itt keresendő. Jacob Grimm, aki politikai megbízatásból tartózkodott Bécsben, abbéli reményének adott hangot, hogy a levél segítségével sikerül a néprajzi gyűjtőtevékenységet megszerveznie.6 Az a tény, hogy a német kutató körlevele feladóhelyéül ezt a soknemzetiségű várost választotta (noha a válaszokat kasseli munkahelyére várta), arra enged következtetni, hogy végső soron az egész magyar (illetve magyarországi) folklorisztikát szándékozott bevonni. Később Wilhelm Mannhardt (1831–1880), a Grimm fivérek tanítványa igyekezett ezt a kontinensnyi programot, saját szokáskutatásaira vonatkoztatva realizálni.7
Tudománytörténetünk több alkalommal is foglalkozott a Grimm fivéreknek a magyar folklorisztika egészére gyakorolt hatásával, különös tekintettel a 19. századi mitológia-, és azzal összefüggésben a néphit- és mondakutatásra.8 Mindezek ellenére mindmáig számos megoldatlan feladat van ezen a területen is. A példásan gondozott és óriási anyagot, amely a Grimm fivérek levélváltásait tartalmazza, a magyar kutatók gyakorlatilag sosem használták, ugyanakkor a Grimm fivérek által a magyar kutatókhoz intézett leveleket, illetve azok válaszait csak néhány magyar publikációban találjuk, és ezeket a német kutatók csak közvetetten ismerik.9 Gyakran hivatkozunk rá, hogy a Gyermek és családi mesék harmadik kiadásának megjegyzéseiben (1836-ban) Wilhelm Grimm foglalkozik Georg Gaal 1822-es német nyelvű magyar mesegyűjteményével (amelynek stilizálását nem tartja megfelelőnek).10 A magyar népmesék német fordításai közül (tehát az olyan publikációk közül, amelyek magyarul korábban már megjelent mesék német fordításait hozzák) a Georg Stier által megjelentett gyűjtemény (aki Erdélyi János háromkötetes Népdalok és mondák11 [1846–1848] című publikációjából válogatott) szintén kapcsolatba hozható a Grimm fivérek népmesegyűjtő tevékenységével. A magyar mesekutatás történetében ezzel kapcsolatban megjelentek az első szakkritikák is magyar kutatók tollából; némely szerző, mint például Ipolyi Arnold is12, egészen bizonyosan ismerték a Grimm fivérek tevékenységét. Azzal sajnos még senki nem foglalkozott, hogy 1856, a Kinder- und Hausmärchen teljes kiadásának megjelenése előtt mely magyar népmesék jutottak vagy juthattak el a Grimm testvérekhez. Ebben az időben már csak Wilhelm Grimm foglalkozott mesékkel. A magyar és a nemzetközi mesekutatás átfogó történetét is magába foglaló, Johannes Bolte és Georg Polívka által összeállított Anmerkungen egyes (nem csak magyar vonatkozású) fejezeteit magyar folkloristák írták. Voltaképpen ma már ez az anyag, magyar vonatkozásban is, kiegészítésre szorulna.13
A következőkben a Grimm-évfordulók kutatási eredményeire kell rámutatni. Hogy a Grimm testvérek mesekiadói tevékenységének korszakalkotó a jelentősége azt már a kortársak, főleg a 19. század második felében is felismerték. Ennek a korai időszaknak a magyar kapcsolatait a jövőben még alapos kutatásoknak kellene tisztázniuk. Wilhelm (1860), majd Jacob (1863) halála kapcsán megjelent nekrológok ezekre a kapcsolatokra legalábbis utalnak. Jacob Grimm haláláról Magyarországon Riedl Szende14 és Petz Gedeon15 emlékeztek meg, ám ők elsősorban mint nyelvészt és filológust, és nem mint folkloristát méltatták. Közvetlenül Jacob Grimm halálát követően megjelentek viszont Magyarországon olyan nekrológok is, amelyeknek a kutatás mind ez ideig nem szentelt kellő figyelmet.16 Ezek közül való a következő alcím alatt megjelent hír is: „+ (Grimm Vilmos) a nagy német nyelvtudós és a német gyermekek kedvencz mesélő bácsija, dec. 16-án Berlinben meghalt”17 Ebben az időben a Grimm-mesék már a magyar publikum körében is jól ismertek voltak.
Az 1885-ös első nagy Grimm-emlékezéshullámmal hozható kapcsolatba Petz Gedeon fentebb már említett cikke. Tudomásom szerint az 1935-ös Grimm-tisztelgésnek nem volt különösebb magyarországi visszhangja. A Wilhelm Fraenger és Wolfgang Steinitz által kezdeményezett, 1963-ban megjelent kelet-berlini ünnepi kiadványban a Grimm testvérek magyarországi hatásáról Ortutay Gyula közölt egy áttekintést. Tanulmányához háttéranyag, illetve a Grimm-mesék magyarországi kiadásai jegyzékének elkészítését kérte tőlem.18 A nyugat-német, marburgi Grimm-emlékkötet számára viszont Kozocsa Sándor készített el egy hasonló bibliográfiát a Grimm-mesék magyar fordításairól.19 Noha kölcsönösen nem tudtunk egymás tevékenységéről, a két végeredmény csak néhány részletkérdésben tért el egymástól.20 A későbbi adatokat, kiegészítéseket akkor még senki nem végezte el. Ennél is súlyosabb probléma, hogy a magyar folkloristák az 1963-ban, illetve később megjelent, a Grimm-filológia szempontjából rendkívül fontos köteteket nem olvasták, ily módon az utóbbi évtizedek német kutatási eredményei számunkra gyakorlatilag ismeretlenek maradtak.21 Az 1850–1870 közötti időszakra vonatkozó, Sándor István-féle magyar néprajzi bibliográfia viszont hoz néhány új, korábban figyelembe nem vett adatot.22
A fentieknek megfelelően tudunk a következőkben a Grimm-mesék magyarországi hatásáról új áttekintő képet nyújtani. Adataim alapján gondolhatta Ortutay Gyula 1963-ban, hogy az első magyarországi mesekiadvány Nagy István munkája volt, és két kötetben, Grimm gyermek s házi regék cím alatt 1861-ben jelent meg Pesten. A következő, Halász Ignác fordításában, Gyermekmesék címen látott napvilágot. Ortutay azt is feltételezi továbbá, hogy a Grimm-mesék Magyarországon elsősorban népszerű kiadványok formájában terjedtek. Adataim alapján a Grimm-mesék az 1861 és 1963 közötti időszakban 222 alkalommal, 76 kiadásban, 1945 és 1963 között több mint fél milliós (!)23 példányszámban jelentek meg. Azóta ez a szám természetesen tovább emelkedett. Akkori becslésem alapján a Grimm-mesék Magyarországon, 1963-ig mindösszesen legalább 20 000 nyomtatott oldalon jelentek meg. Ezek közül sajnos csak egyetlen-egy kötet tűzte ki céljául az eredeti Grimm-meséknek változtatások nélkül való közlését. Minden más, a gyerekeknek és a szélesebb közönségnek szánt kiadásban a fordító, szerkesztő, kiadó gyakorlatilag kénye-kedve szerinti változtatásokat hajtott végre. A történet pikantériája, hogy a fentebb említett egyetlen kiadás24, amihez Ortutay Gyula írta az utószót, egy író (Gyurkó László) által válogatva, egy költő (Urbán Eszter) által szabadon magyarítva voltaképpen ismét csak egy parafrázis, és nem az eredeti Grimm szövegek pontos magyar fordítása! Az óriási magyar Grimm-meseanyagból, ami ma több mint 100 kötetet tesz ki és lassan a kétharmad milliós példányszámot is meghaladja, csak egy dolog hiányzik: legalább egyetlen Grimm-meseszövegnek a bármiféle változtatás nélküli, szószerinti magyar fordítása! Erre akkor is szükség lenne, ha tudjuk, hogy mennyire bonyolult és többszörös átdolgozásokkal tarkított előtörténete van még a Gyermek- és családi mesék eredeti német kiadásának is.
A Gyermek- és családi mesék mai teljes és aktuális magyar fordítása csak 1989-ben jelent meg25. Ez egy kétkötetes népszerű gyűjtemény26, és nem egy tudományos kiadás27 alapján készült fordítás. A fordítók (és az utószó szerzői) Adamik Lajos és Márton László. A könyv Wilhelm Grimm előszavával nyit (Berlin, 1843 tavasza), ezután jön az eredeti kiadás előszava (Kassel, 1819. július 3.), majd 199 mese következik. A két fordító utószava (659–672. p.) egy viszonylag jól megalapozott szövegtörténetet és egy, inkább irodalomelméleti, mint folklorisztikai irányultságú hatástörténetet ad. Csak most született meg tehát az a fontos könyv, amely a „magyar” Grimm-mesék elemzésének egyáltalán az alapja lehet.
A folyóiratokban és egyéb helyeken szórványosan megjelent mesefordításokat ma még nem tudjuk áttekinteni. Ami az önálló köteteket illeti, a legkorábbi az 1860-ban Bodrogi Lajos által jegyzett, A regélő tulipán. Dalok és mesék című gyűjtemény. Az itt közölt nyolc mese közül több a Grimm-gyűjteményből származik. Munkácsi Kálmán, a Tündérvilág mesékben. Mulattató olvasmány az ifjúság számára című kötetét voltaképpen egy ponyvakiadó, a debreceni Telegdi Nyomda adta ki 1863-ban. Ebben összesen huszonnégy, zömében Grimm-eredetű mese olvasható. Ugyanitt jelent meg 1870-ben a Tánczos István által jegyzett, A nagyapó regéi című kötet: tizennégy meséje közül több a Grimm-gyűjteményből eredeztethető. Egy kifejezetten gyermekmese-kiadványban, a Vachot Sándorné által összeállított Gyermekvilág. Elbeszélések, regék, mesék, dalok és versek (Pest, 1862) című, csaknem 300 oldalas gyűjteményben tizenkét Grimm-mese fordítás található. Ugyanő állította össze az Ünnepi ajándék. Mulattató elbeszélések, versek, mesék és adomák 6–10 éves gyermekek számára című kiadványt (Pest, 1867), benne három Grimm-mesével. Ponyvanyomtatványaink és kalendáriumaink tüzetesebb áttekintésével ez a szemle minden bizonnyal további, magyarul megjelent Grimm-mesékkel lenne kiegészíthető.
Meseelméleti szakirodalmunk a 19. század közepétől gazdagabb, semmint azt gondolnánk. Néhány újabb publikáció28 ellenére ez még egy feltárandó kutatási téma. Figyelemre méltó tényként említhetem meg viszont, hogy a Pressburger Zeitung 1854. évfolyamának 929. oldalán Jacob Grimmnek, Vuk Karadžić szerb (!) népmesegyűjteménye elé írt német nyelvű előszava olvasható. Ezzel kapcsolatban további kutatásokra lenne szükség, annál is inkább, mivel a Grimm testvérek délszláv érdeklődése, különösen Vuk Karadžićhoz fűződő, hosszan tartó munkakapcsolata jól feltártnak mondható.
A továbbiakban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az Erdélyi Jánossal és Ipolyi Arnolddal foglalkozó, közelmúltbeli szakirodalmunk a Grimm fivérek munkásságához fűződő kapcsolatukról semmilyen újabb eredményt nem tudott felmutatni, holott ezen a területen még sok feltárandó lenne.
A nemzetközi folklorisztika hálás témája a Grimm-mesék folklorizálódott variánsainak a kutatása. Magyarországon is sikerült, éppen Grimm-mesék kapcsán bebizonyítani, hogy a gyűjtő nem ismerve föl a fordítások, illetve a népszerűsítő irodalom révén a szájhagyományba került Grimm-meséket, azokat mint eredeti népmeséket adta közre. Elisabeth Róna-Sklarek, aki magyar népmesék németre fordításával29 és az azokhoz fűzött megjegyzéseivel vált ismertté, 1912-ben a Heinrich Gusztáv budapesti germanisztika-professzor tiszteletére kiadott kötetben publikált tanulmányából kiderül, hogy öt, eredeti magyar népmeseként közölt szöveg eredetileg Grimm-mes.30 Róna-Sklarek az adatokat, amelyekre hivatkozik, a Berze Nagy János által 1907-ben megjelentetett, nagyobbrészt a szülőfalujában, Besenyő­telken gyűjtött meséket tartalmazó kiadványból vette. Ebben az előszót és a jegyzeteket a magyar népmesekutatás úttörője, Katona Lajos (1862–1910) írta31. Az adatközlőkre vonatkozó, Berze Nagy János által írott jegyzetek viszonylag pontosak, így tudjuk, hogy a szóbanforgó meséket 1904-ben jegyezte le, mégpedig négyet egy fiatal parasztasszonytól, Gyűrő Kláritól, az ötödiket pedig egy idősebb parasztasszonytól, Szabó Borcsától. Mindketten meséltek más szövegeket is. Más mesék jegyzeteinél Berze Nagy arra is utalást tesz, hogy adatközlője tudott-e írni, olvasni vagy beszélt-e valamilyen idegen nyelvet. Éppen ezekben az esetekben azonban hiányzik bármilyen hasonló támpont. Róna-Sklareket követően a Grimm-meséknek a magyarok körében végbement folklorizálódásának a kérdéseivel Solymossy Sándor is foglalkozik egy terjedelmes tanulmányában.32 Kutatási eredményei nyomán a magyar nyelvterületen elterjedt Grimm-mesék forrásaként Halász Ignác egy mesekötetét33, pontosabban annak egyik népszerűsítő kiadását jelölte meg. Viszont Solymossy ezt a kiadást nem tudta beszerezni. Egy másik kiadás (?) versbetéteinek az összevetésével vonta le következtetéseit.
A magyar mesegyűjtők és -kiadók időnként a későbbiekben is rámutattak arra, hogy bizonyos szövegek (vagy azoknak bizonyos elemei) véleményük szerint a Grimm-mesékkel összefüggésbe hozhatók. Viszont még a leggondosabban szerkesztett gyűjtemények sem tettek különbséget a közvetlen és közvetett átvételek között. Dégh Linda bagi és kakasdi adatközlői például egymás mellett meséltek neki olyan szövegeket, amelyeket valamikor egyértelműen Grimm-forrásokból, a népszerűsítő irodalomból, illetve Benedek Elek könyveiből olvastak föl nekik. A gyűjtő viszont csak az egyes motívumok általában is hangsúlyozott párhuzamaira hívja fel a figyelmet, és arra nem, mikor és hogyan ismerhették meg a mesélők a Grimm-szövegeket.34
Amikor 1963-ban lehetőségem adódott arra, hogy a Grimm-meséknek a magyar mesekincsre gyakorolt bizonyítható hatását összefoglaljam, a következőket tudtam leírni: „…ez a hatás az elképzelhetőnél jóval csekélyebb volt.”35 Az adatoknak a sokasága, amely egy mai következtetést lehetővé tenne, napjainkra jelentősen megváltozott. Az utóbbi időben Magyarországról (valamint Jugoszláviából és Romániából) publikált magyar mesék között azok száma, amelyek valamilyen módon kapcsolatba hozhatóak a Grimm-mesékkel, viszonylag magasabb. Noha ezt az anyagot a mai napig senki nem tekintette át, az olvasónak az a benyomása, hogy az írásos források hatása a 20. században egyre erőteljesebb.
Faragó József 1969-ben hozta nyilvánosságra egy kelet-erdélyi mesemondó mesekincsét bemutató monográfiáját36, amelyben a Grimm-mesék hatásával is behatóan foglalkozik. A mesemondó, Kurcsi Minya 1897-ben született, és már fiatal éveiben élénken érdeklődött a mesék, könyvek, népszerű kiadványok iránt. Ő maga 1923-ben kezdett el mesélni. A második világháború alatt nem a „kincseit”, hanem a könyveit rejtette egy ládába és ásta el a földbe (amelyek azonban „sajnos tönkrementek”). Faragó 1954-ben interjúvolta meg először Kurcsi Minyát, aki ekkor összesen 36 vagy 37 történetet mondott el neki, favágás közben, a havasokban. Ezek közül egy szöveg valamilyen népszerű kiadványra vezethető vissza, viszont 27 történet egészen biztosan Grimm-mese. Faragó József felismerte, hogy Kurcsi Minya az általa elmondott Grimm-meséket a Benedek Elek (1859–1929) által 1904-től több kötetben is megjelentetett újramesélt Grimm-történetekből meríthette. Arról, hogy ezek a gyűjtemények a magyar nyelvterület más részein is ismertek voltak-e, ma még kevés adattal rendelkezünk. Újabban Kovács Ágnes foglalkozott ezzel a kérdéssel és valóságos kismonográfiát jelentetett meg Benedek Elek hatásáról a magyar mesekincsre.37 Azóta is szinte minden újonnan megjelenő magyar mesegyűjteményben találni olyan szövegeket, amelyeken Benedek Elek (és rajta keresztül a Grimm testvérek) hatása egyértelműen kimutatható. Éppen ennek ismeretében nagyon fontos lenne feltárni a magyar mesekincsben kimutatható, Benedek Elek előtti Grimm-hatás részleteit.38
Annak a ténynek az állításával, hogy a magyar folklórban a Grimm-meséknek legújabban egyre több nyomát fedezzük fel, nem azt szeretnénk mondani, hogy a mai magyar népmesék száma általában gyarapodna. Inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy a kutatás eredményeinek köszönhetően csupán napjainkban vált ismertté, hogy a Grimmék mesei világa milyen hatalmas hatást fejtett ki az előző generációk mesemondóira. A még közöletlen népmesék megjelentetésével ezeknek az ismereteknek a határai nyilván tágulni fognak. A mai magyar társadalomban a Grimm fivérek által fémjelzett mesék elsősorban a tömegkommunikációs eszközök segítségével terjednek. Teljes bizonysággal állíthatjuk, hogy a jövőben az ilyen jellegű adatok száma is gyarapodni fog.
Amennyiben a magyar folklór „Grimm rétegét” értékelni akarjuk, a kutatások jelen állása szerint két sejtést, mint fontos megfigyelést fogalmazhatunk meg.
Egyrészt kijelenthetjük, hogy a Grimm testvérek által megörökített mesék teljesen meghonosodtak Magyarországon. Ennek a meghonosodásnak a folyamata viszont nem volt egyenesvonalú és töretlen, hanem sokkal inkább hullámzó, és a magyar néphagyomány egyes táji csoportjain belül különböző. Az egyik következő fontos kutatási feladat lenne ennek a táji differenciáltságnak és fejlődésnek a pontos bemutatása.
Másrészt feltehető, hogy ezek a hatások nem blokkszerűen következtek be: nem az egységes német hagyomány befolyásolta az egész magyar népköltészetet. Alig elképzelhető, hogy konkrétan az „eredeti” német Grimm-kiadások kerültek el Magyarországra. Feltehetően az olcsó, német nyelvű kiadványok, az osztrák-magyar monarchia helyi nyomdáinak produktumai voltak azok, amelyek Magyarországon valójában elérhetőek voltak. Az osztrák kultúra gyakorlati közvetítő szerepe Dél-Európa felé, megítélésem szerint ebben a tekintetben a mai napig nincs kellő módon tisztázva.
(Liszka József ford.)
Utóhang

Dolgozatom írása után számottevő fejlemények történtek. Meseszó. Tanulmányok mesékről és mesekutatásról c. könyvemben (Budapest, MTA–ELTE Folklór Szövegelemzési Kutatócsoport, 2007–2009) főként a 125–135. lapon régebbi írásaimból közöltem. Itt hivatkozom Karády Ignác (?–1858) 1848-ban a gyermekek számára közzétett könyvére, Regék és mesék, amely a Grimm-mesék alapján készültek. Korábbi könyvészetünk ennek csak 1895-ös (!) Gaál Mózes készítette átdolgozott könyvét ismerte. Tanítványaim, doktorandusaim Domokos Mariann és Gulyás Judit elkészítették a Magyar nyelvű Grimm-kiadások 1963–2005 válogatott könyvjegyzékét (közölve a 127–135. lapokon). Ebben 185 új tétel (!) fordul elő. Feltétlenül meg kell említeni, hogy Gärtner Petra 2008-ban elkészítette egyik egyetemi szakdolgozatát: XIX. századi magyar nyelvű Grimm-mesék és illusztrációk néprajzi összefüggései címmel (Kéziratban megvan az ELTE BTK Folklore Tanszékén) Ő az illusztrációk régi változataival kezdte. Magától értetődik, hogy ez a feltáró és elemző munka folytatódhat. Legutóbb pedig a Grimm-mondák is végre megjelentek magyar fordításban. Ez is önálló kutatási terület.

Voigt Vilmos

Z Nemecka cez Rakúsko do Uhorska
Grimmovský vplyv na maďarskú ľudovú rozprávku
(Zhrnutie)

Počiatky výskumu maďarských rozprávok siahajú až do roku 1812, teda po prvé vydanie Detských a rodinných rozprávok bratov Grimmovcov. Zbierka maďarských rozprávok Georga Gaala, ktorá vyšla v roku 1822 v nemeckom jazyku (Märchen der Magyaren), totiž vznikla pod bezprostredným vplyvom grimmovskej zbierky. Neskôr sa nielen výskum rozprávok, ale aj mytológie (napr. prostredníctvom Arnolda Ipolyiho) dostal do úzkeho vzťahu s bratmi Grimmovcami. Maďarské nekrológy napísané po smrti Wilhelma (1860) a Jacoba (1863) zdôrazňovali a oceňovali predovšetkým ich filologickú činnosť. Pri príležitosti pamätných rokov Grimmovcov (1885, 1963) maďarskí bádatelia veľmi vysoko hodnotili životné dielo oboch bratov. Gyula Ortutay v roku 1963 súhrnne písal o tých maďarských rozprávkach, ktoré sa dostali do ústnej slovesnosti z maďarských prekladov grimmovských rozprávok. Tieto rôzne zbierky prekladov do roku 1963 vyšli v 76 vydaniach v miliónovom náklade. Ich prvé „úplné“ vydanie bolo však až v roku 1989. Renomovaní bádatelia rozprávok (Elisabeth Róna-Sklarek, Sándor Solymossy, Linda Dégh, József Faragó, Ágnes Kovács) analyzovali tie rozprávky, ktoré bezprostredne alebo sprostredkovane (napríklad prostredníctvom populárnych rozprávaní, ktoré spracoval Elek Benedek) pochádzajú z grimmovského rozprávkového fondu. Na prvý pohľad je počet grimmovských rozprávok v maďarskej slovesnosti pomerne malý, avšak v priebehu 20. storočia (až dodnes) sa ich počet neustále zvyšuje. Samozrejme, v maďarskom grimmovskom výskume je ešte mnoho otvorených čiastkových otázok čakajúcich na odpoveď. Dnešný doslov k tejto štúdii podáva prehľad o najdôležitejšej odbornej literatúre, ktorá vyšla od roku 1999.
Prvá, nemecká verzia tejto štúdie bola publikovaná vo zväzku vydanom na počesť 65. narodenín Leandera Petzoldta (Europäische Ethnologie und Folklore im internationalen Kontext. Festschrift für Leander Petzoldt zum 65. Geburtstag. Hrsg. von Ingo Schneider. Frankfurt am Main–Berlin–Bern– Bruxelles–New York–Wien: P. Lang 1999, s. 309–320). Tento preklad do maďarčiny vznikol na základe zborníka štúdií autora (Europäische Linien. Studien zur Finnougristik, Folkloristik und Semiotik. Budapest: Akadémiai Kiadó 2005, s. 104–113).
(Preklad Ida Gaálová)

Aus Deutschland über Österreich nach Ungarn
Der Grimmsche Einfluss auf das ungarische Volksmärchen
(Zusammenfassung)

Die Anfänge der ungarischen Märchenforschung sind bis 1812 zurück zu führen, also dem Erscheinen der Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm. Georg Gaal publizierte seine Sammlung Mährchen der Magyaren (1822) unter dessen direktem Einfluss. Später nicht nur die ungarische Märchenforschung, aber auch die Mythologie-Forschung (Arnold Ipolyi) hatte regen Kontakt mit den Brüdern Grimm. Die ungarischen Nachrufe auf Wilhelm (1860) und Jacob (1863) betonten erst die philologische Tätigkeit der Brüder. In den Grimm-Gedenkjahren (1885, 1963) ungarische Forscher haben das Grimm-Lebenswerk hochgeschätzt. 1963 schrieb Gyula Ortutay zusammenfassend auch über den ungarischen Volksmärchen, die aus den ungarischen Grimm-Übersetzungen stammen. Bis 1963 wurden diese in 76 Ausgaben, mit Millionen-Auflag veröffentlicht. Die erste „vollständige“ Übersetzung ist aber nur 1989 erschienen. Namhafte Volksmärchenforscher (Elisabeth Róna-Sklarek, Sándor Solymossy, Linda Dégh, József Faragó, Ágnes Kovács) haben die Märchen analysiert, die direkt oder indirekt (in Vermittlung von Elek Benedeks bearbeiteten volkstümlichen Märchenpublikationen) vom Grimmschen Erzählgut stammen. Auf den ersten Blick ist die Zahl der Grimm-Märchen in der ungarischen Volksüberlieferung ist verhältnismäßig wenig, im 20. Jahrhundert (und bis heute) aber nimmt sie immer zu. Selbstverständlich sind viele weitere Themen der ungarischen Grimm-Forschung offen geblieben.
In Nachtrag sind die wichtigsten Fachpublikationen seit 1999 erwähnt.
Die erste deutsche Fassung des ganzen Aufsatzses ist in der Festschrift zum 65. Geburtastag für Leander Petzoldt erschienen (Europäische Ethnologie und Folklore im internationalen Kontext. Festschrift für Leander Petzoldt zum 65. Geburtstag. Hrsg. von Ingo Schneider. Frankfurt am Main–Berlin–Bern–Bruxelles–New York–Wien: P. Lang 1999, 309–320. p.). Die vorliegende ungarische Übersetzung ist nach dem Sammelband des Autors (Europäische Linien. Studien zur Finnougristik, Folkloristik und Semiotik. Budapest: Akadémiai Kiadó 2005, S. 104–113.) realisiert worden.