csütörtök, július 29, 2021

A lengyelfalvi eset – Néprajzi szemléletű történeti életkép egy 18. századi székely faluról

Tanúvallomás és történeti népéletkutatás

Orbán Balázs szülőfaluja, Lengyelfalva, Udvarhelyszékben, Székelyudvarhely város közelében, dombok között húzódik meg. Gyümölcsfák lombjai mögé bújt házait 1834-ben 368 római katolikus székely nevezhette otthonának (Schem. Trans. 1834, 137).
Ebben a kis lélekszámú, csendes faluban a nyugodt életritmushoz szokott lakosok 1794 legelején szokatlanul mozgalmas napokat éltek meg. Alig múlt el vízkereszt napja (jan. 6.), alig zajlott le a házszentelés esztendőnként ismétlődő szokása, illetve alig kezdődött el a házszentelést követő farsangi időszak, amikor január 8-án idegen urak jelentek meg a faluban, akik a helyi elöljárókkal „összeparancsoltatták” Lakatos János házához mindazokat a lengyelfalviakat, akikről gyanítható volt, hogy egy vizsgálat vallomástevő tanúi lehetnek.
A vizsgálatot, amely egy lengyelfalvi leány, a „fertelmes” életmódra hajló Ferenc Anna teherbe esésének előzményeit, erkölcsi hátterét igyekezett tisztázni, valószínűleg kadicsfalvi Török Ferenc udvarhelyi főesperes, az udvarhelyi főesperesi szentszék vezetője rendelte el. Talán Ferenc Anna szülei kérték a helyzet szentszéki feltárását, hogy kiderüljön ki „terhesítette meg” leányukat és ki a „bitang gyermek” apja. Jelöltjük is lehetett a lengyelfalvi Sófalvi Mihály személyében, aki időközben megházasodott. Kezdeményezhette a szentszéki vizsgálatot Dési Ferenc lengyelfalvi plébános is, aki 1792-ben került a faluba (Ferenczi 2009, 222) és 1793 elején elégedetlenkedett Ferenc Anna viselkedésével.
Kadicsfalvi Török Ferenc, a jezsuita szerzetesből lett főesperes Pataki András szenttamási és László András szentléleki plébánost bízta meg a lengyelfalvi erkölcsi vétségek vizsgálatával. A feladatot szorgalmasan teljesítő két pap 1794. január 13-án, Szenttamáson írta meg jelentését az elvégzett munkáról. A tanúknak feltett kérdéseiket és a latinul bemutatott tanúk magyarul feljegyzett válaszait egy latin nyelvű levél keretébe foglalva küldték el Udvarhelyre a főesperesnek.
A tízoldalas levél, benne a lengyelfalvi vallatási jegyzőkönyvvel, megérte a 20–21. század fordulóját.1 Sajnos mivel a hajdani udvarhelyi főesperesi szentszék üléseiről bizonyára vezetett2 jegyzőkönyvek nem őrződtek meg, illetve ismeretlen helyen lappangva nem állnak a kutatás rendelkezésére, nem tudhatjuk, hogy Ferenc Anna és Sófalvi Mihály szentszéki perében milyen ítéletet hozott az udvarhelyi főesperesi szentszék. Testi fenyítésre ítélték-e a legényekhez különösen vonzódó Ferenc Annát? Sófalvi Mihály köteles lett-e egyösszegű „gyermektartási” pénzt fizetni a „megterhesített” Ferenc Anna számára? Részesültek-e valamiféle kedvezőtlen retorzióban a történet mellékszereplői?
Annak ellenére, hogy a fenti kérdésekre nem felelhetünk, az 1794. évi lengyelfalvi szentszéki vizsgálat tanúvallomásai mégis megérdemlik a 21. századi történeti népéletkutatás figyelmét. Elsősorban azért számíthatnak a kutató érdeklődésére, mert a hasonló perbéli vallomásoktól jobban, erősebben villantják fel a 18. század végi köznépi székely élet mindennapjait. A lengyelfalvi vallomáscsokor kiváló történeti forrásnak tekinthető, ha az elemző kutató történelemszemléletében helyet kapott a mikrotörténelem, a történeti antropológia, a történeti néprajz. Aki számára jobbára csak a csaták, a királyok tettei, a politikai pártok küzdelmei jelentik a történelmet, egy 18. század végi falusi leány cselekedeteinek „csacska meséit” nyilvánvalóan nem méltatja arra, hogy történeti forrásnak tartsa. Aki viszont a hajdani mindennapok falusi életének menetéről, szokásairól, a faluban élők életmódjáról, tárgyi világáról, mentalitásáról, a falusi ifjúság társas életéről, szórakozásáról, párválasztási szokásairól, nemi erkölcséről és hasonlókról feltárt adatokat is a történelem részének tekinti, a lengyelfalvi tanúvallatás jegyzőkönyvét a kiválóan tájékoztató történeti források között szerepelteti (vö. Bárth 1999, 28 és 43; Paládi-Kovács 2013, 6 és 25). E sorok írója a kutatók utóbbi csoportjával tart, és alább e szerény vallomáscsokor alapján megpróbál történeti népéletkutató,3 vagy másként történeti néprajzi tanulmányt írni. A 18. század végén papírra vetett paraszti perbéli vallomáshoz mint történeti forráshoz néprajzi szemlélettel közelít, hogy forrásértelmező tevékenysége révén az aprócska adatokból kiformálódhasson, megszülethessen a 18. század végi székely falusi mindennapok életképének néhány szelete.

A történések foglalata

A 18. század utolsó évtizedének első felében törzsökös székely család sarjaként élt Len­gyelfalván egy Ferenc Anna nevezetű leány, aki az átlagosnál jobban vonzódott a legényekhez. Lépten-nyomon kereste az alkalmakat, hogy találkozhasson az erősebbik nem képviselőivel. Női kegyeit bőségesen osztogatta azoknak a legényeknek, akiket arra érdemesnek tartott. Rendszeres résztvevője és látogatója volt a legkülönbözőbb társas munkáknak, kalákáknak, magánházaknál tartott bálaknak. Kihívó magatartásával igyekezett felhívni magára a figyelmet. „Incselkedett” a legényekkel. Rövidebb-hosszabb időszakokra eltűnt a táncolók csoportjából. Távolléte alatt valamelyik legénnyel bujkált a telek melléképületeiben. Előfor­dult, hogy az utcán is ölelkezve járt az éppen aktuális szeretejével. A „táncok” után nem sietett haza, hanem hosszan sétálgatott, ácsorgott, beszélgetett kísérőjével. Ezek a beszélgetések, „gyanús társalkodások” némely esetben a természeti környezetben (szénafüvön, havon, „csutakon”, fa tövében) lebonyolított közösülésbe csaptak át.
Normaszegő viselkedésének helytelenségét azzal is fokozta, hogy más leányok előtt dicsekedett kalandjaival. Arra bíztatta leánytársait, hogy ne óvakodjanak a csábító legényektől. A „nyertes” legények szintén dicsekedtek sikerükkel. Következésképp számolni lehetett azzal a veszéllyel, hogy Lengyelfalva mindkét nembeli ifjúsága körében a szokottnál is gyorsabb tempóban terjedni fognak a kor erkölcsi elveivel, az egyház elvárásaival szembeni destruktív magatartások.
Végül, 1793 tavaszán, kora nyarán a falu lakossága számára nyilvánvalóvá vált, hogy Ferenc Anna, a „tűzzel” sokat játszadozó leány „megterhesedett”. Az apaság gyanúja az időközben megházasodott Sófalvi Mihály lengyelfalvi legényre terelődött, akivel sokan látták a leányt. A „falu száján” forogtak azonban más legények is, akik számba jöhettek mint „megterhesítők”.

A szereplők (tanúk, rokoni hálók, emlegetett személyek)

Az 1794. évi lengyelfalvi vizsgálat során a két szentszéki kiküldött 39 tanú vallomását hallgatta meg. A vallomástevők valamennyien lengyelfalvi lakosok voltak, ezért bemutatásuk során lakóhelyükre egyenként nem utaltak a vallatási jegyzőkönyv készítői.
Alábbiakban latinból magyarra fordítva eredeti sorszámozással közlöm a megszólaltatott tanúk nevét, életkorát, és ha van, családi helyzetére utaló megjegyzést. A sorszám azért fontos, mert az idézett szövegrészletek esetében a tanú számának feltüntetésével jelölöm az előfordulási helyet. Az életkorral és a rokonságra utaló megjegyzéssel együtt közölt nevek számíthatnak a népesedéstörténeti, családtörténeti kutatók érdeklődésére. Növeli a nevek értékét, hogy többségük női név, ami elég ritka a 18. századi névsorokban és más történeti forrásokban. A vallatási jegyzőkönyv papírra vetője különösen fogékony volt arra, hogy a szóvégi „cz”-k helyett „tz”-ket írjon. Ebben a jegyzékben (miként az idézett szövegrészletekben is) meghagytam a Ferenc családnév Ferentz alakját. A tanulmányban azonban következetesen a köznyelvi Ferenc alakot használom. Néhány más név, például a Hannagy–Hadnagy esetében is különbözik a forrásbeli és a tanulmánybeli írásmód.

1. tanú. Vaszi Katalin, hajadon, kb. 20 éves
2. tanú. Bíró Borbála, néhai Péter János özvegye, kb. 50 éves
3. tanú. Péter Judit, az előbbi tanú leánya, kb. 19 éves
4. tanú. Benedek Sára, kb. 25 éves
5. tanú. Bálint András, kb. 38 éves
6. tanú. Bartalis Anna, Simó György házastársa, kb. 32 éves
7. tanú. Hannagy András, legény, kb. 23. éves
8. tanú. Péter Mária, néhai Péter János leánya, kb. 22 éves
9. tanú. Bartalis Borbála, Bartalis István leánya, 15 éves
10. tanú. Simó Zsuzsanna, hajadon, Simó András leánya, 16 éves
11. tanú. Péter József, legény, 17 éves
12. tanú. Bartalis János, kb. 34 éves
13. tanú. Fábián Anna, Bartalis Márton házastársa, kb. 30 éves
14. tanú. Bíró Borbála, kb. 25 éves
15. tanú. Benedek Klára, Simó Pál házastársa, kb. 30 éves
16. tanú. Szente Katalin, néhai Bartalis Ferenc özvegye, kb. 60 éves
17. tanú. Nyisztor Anna, hajadon, kb. 17 éves
18. tanú. Simó István, 52 éves
19. tanú. Benedek Anna, Bálint András házastársa, kb. 30 éves
20. tanú. Hannagy János, 35 éves
21. tanú. Dénes Katalin, néhai Bálint József özvegye, 31 éves
22. tanú. Szilágyi Anna, néhai Simó János özvegye, kb. 55 éves
23. tanú. Bartalis József, 27 éves
24. tanú. Hannagy József, legény, 19 éves
25. tanú. Ferentz Borbála, Simó János házastársa, kb. 28 éves
26. tanú. Bálint Tamás, kb. 44 éves
27. tanú. Benedek Katalin, az előbbi tanú házastársa, kb. 40 éves
28. tanú. Fábián Borbála, hajadon, kb. 29 éves
29. tanú. Balás Julianna, kb. 50 éves
30. tanú. Ferentz Anna, Simó István házastársa, kb. 40 éves
31. tanú. Bokor Borbála, Gáspár György házastársa, 26 éves
32. tanú. Gáspár György, kb. 40 éves
33. tanú. Bartalis Judit, néhai Simó András özvegye, kb. 50 éves
34. tanú. Fábián Judit, Hannagy Ferenc házastársa, kb. 29 éves
35. tanú. Simó István, legény, 18 éves
36. tanú. Gathár József, kb. 38. éves
37. tanú. Bumbuj József, legény, kb. 20 éves
38. tanú. Gáspár János, kb. 32 éves
39. tanú. Benedek János, kb. 38 éves

A tanúvallomások során feljegyzett életkorok a 18. század végén és főleg fiatalok esetében általában reálisak szoktak lenni akkor is, ha az írnok megszokásból használta az életkor hozzávetőlegességére utaló „Annorum circiter” kifejezést. Valószínűleg így van ez a lengyelfalvi tanúnévsor esetében is. Tollhibák, elírások azonban előfordulhattak. Példaként említhetjük a Barbara Fábián néven bemutatott 28. számú tanút, akiről a jegyzőkönyvíró azt vetette papírra, hogy körülbelül 29 éves és hajadon. Abban az időben a 29 éves leány már igazi vénlánynak számított. A tanúk által többször Fábián Boriként emlegetett fehérnép viszont egyáltalán nem tűnik vénlánynak. Ferenc Anna leánypajtásaként rendszeresen találkozott legényekkel, részt vett az ifjúság összejövetelein. Legtöbbször a 20 esztendős Bumbuj Józsi kísérgette, ami azt jelzi, hogy életkorát alaposan elírhatta a vallomásokat rögzítő pap.
A 39 tanú 19-féle családnevet viselt. Közülük 6 családnév: Bartalis, Benedek, Bíró, Ferenc, Péter, Simó már szerepelt a falu 1722. évi összeírásában (Pál-Antal 2009, 317). A 18. század végi tanúvallatás idején a tanúk több mint fele, 20 fő ezt a 6 törzsökös családnevet viselte. 1935-ben a helység monográfusa 10 családnévvel jellemezte a település „derék családjait”, a kiterjedt, népes famíliákat. Közülük 6 név: a Ferenc, a Bartalis, a Bálint, a Benedek, a Simó és a Hadnagy ugyancsak 20 személlyel előfordult az 1794. évi vallatás tanúi között (Lévai 1935, 13–14).
A megidézett tanúk egy része viszonylag bőbeszédűen nyilatkozott. Akadtak azonban olyanok is, akik hallgatagságukkal tűntek ki. Nem mondott semmi érdemlegeset 7 tanú. (2, 12, 14, 20, 21, 31, 32) Fölöttébb keveset szólt 6 vallomástevő. (4, 11, 15, 19, 29, 38) Bőbeszédűségéről, epikus történetmesélő képességéről tett tanúbizonyságot 7 megkérdezett. (7, 10, 25, 28, 33, 37, 39) A többi szereplő az átlagot képviselte.
A szófukarok bizonyára megijedtek, féltek. Valószínűleg jó okot láttak magatartásukra, például a kérdésben forgó személyek rokonai, szomszédjai voltak. Nem akartak sem a Ferenc, sem a Sófalvi család pártjára állni. Inkább a hallgatást, a tájékozatlanság megjátszását választották.
Bizonyos tanúk esetében tetten érhető az érintett személyek mentegetése, vagy „bemártási” kísérlete. A mentegetésre jó példa Ferenc Anna 40 éves szomszédasszonyának kijelentése arról, hogy soha nem látta a lány háza táján Sófalvi Mihályt. (30) Több fiatal tanú is hangsúlyozta, hogy semmi „gyanús társalkodását” és „illetlen cselekedetét” nem látta, sőt nem is hallotta a „megterhesedési” eset szereplőinek. (1, 8, 16, 38) Szinte természetes, hogy a legközelebbi leánypajtása, Fábián Bori védelmezte a bajba került Ferenc Annát. Nem átallotta kijelenteni: „Én eleget jártam a Ferentz András házát, Pannával barátságban éltem, de soha leg kissebben sem ismértem az ifiú legényekkel való tisztátalan társalkodását”. (28)
Talán Sófalvi Mihály mentegetését szolgálták azok a kijelentések, amelyek azt sugalmazták, hogy a „megterhesedés” idején Demény Pista járt Ferenc Annához. (1, 24) Ez az állítás némiképp meglepőnek látszik, amikor azt olvassuk, hogy „abban az időben is, mellyben meg terhesedett Panna, Sófalvi Mihály volt szeretője nem más, mert akkor Demény Pista honnyában sem volt, mivel üldözték, hogy Katonának fogják”. (25) A kijelentésnek bizonyára volt igazságtartalma, de ajánlatos figyelembe venni, hogy egy olyan menyecske mondta, akit Ferenc családnéven emlegettek, és aki fölöttébb haragudott Sófalvi Mihályra, mivel terhes asszonyi állapotában a vérmes legény egyszer szexuálisan zaklatta.
A tanúk egy része rokoni kapcsolatban állt egymással. Némely rokoni kapcsolatok szóba is kerültek a tanúbemutatások és a vallomások során.
Házastársi kapcsolatban élt az 5. és a 19., a 26. és a 27., a 18. és a 30., valamint a 32. és a 31. tanú. Anya és leánya kapcsolat állt fent a 2. és a 3., a 2. és a 8., a 33. és a 10., valamint a 16. és a 6. tanú között.
A 22. tanú menyének nevezte a 25. tanút, Ferenc Borbálát, akit egyébként a történet „főhőse”, Ferenc Anna egyszer a néném megjelöléssel illetett. (28)
Az 5. tanú, Bálint András a vallomásában ángyomnak nevezte a 21. tanút, Dénes Katalint, néhai Bálint József özvegyét.
A Józsefeket bizonyára gyakran nevezték a mindennapi szóhasználatban Józsinak. Bartalis Józsefet, akinek házában többször rendeztek táncot, a falubeliek minden bizonnyal legtöbbször Bartalis Józsi-ként emlegették. Erre utalnak a „Bartalis Józsi házánál tartott mulatság”. (35) jellegű megfogalmazások. Ezek után szinte természetes, hogy Bumbuj Józsefet, a vidám kedvű 20 éves legénykét a tanúk egybehangzóan Bumbuj Józsinak nevezték.
Sófalvi Mihály, akinek kora ismeretlen előttünk, de tekintélyes legénynek számított, egy 38 éves férfi tanútól a Miska megjelölést kapta. (39) Egy 15 éves leány (9) Miska bá, egy 16 éves leány pedig (10) Miska bátyám megnevezéssel beszélt róla.
A legény Orbán Ferenc, amikor egy meglátogatott család középkorú tagjai heccelték Ferenc Annával való szerelmi kapcsolata miatt, „panaszos” hencegését a „Hadgyák el kentek!” megszólítással kezdte. (28)
Az 1794. évi lengyelfalvi tanúvallatás „főhősének” Ferenc Anna tekinthető, akit több tanú Panna becenéven emlegetett. Mivel nem tanúskodott, életkora a vallomásokból nem derül ki. Bizonyára szemrevaló, 20 év körüli virgonc leány lehetett, aki nem pironkodott szende szemlesütéssel, ha legények közelébe került. Az egyik legrégebbi lengyelfalvi famíliából származott. 1602-ben már összeírták egyik ősét (SzOkl. IV: 1998, 102 és 325).
Az emlegetett személyek sorában kiemelkedő helyet foglalt el Sófalvi Mihály, aki büszke legényként Ferenc Anna legkedvesebb szeretejének számított. Őse egy datálatlan, 1614 utáni, 1620–1630 táján keletkezett lajstromban zsellérként tűnt föl Lengyelfalva társadalmában (SzOkl. IV: 1998, 559 és 562).
Természetesen sokszor emlegették a tanúk Ferenc Anna apját, Ferenc András gazdát, valamint leánykori neve nélkül Ferenc Anna anyját mint Ferenc Andrásnét.
A tanúként meg nem idézett legények közül sokszor szerepelt a vallomásokban Orbán Ferenc és Demény Pista. Mindkettőjük ősei már a 17. század elején, 1602-ben és 1614-ben Lengyelfalván éltek (SzOkl. IV: 1998, 102 és 325). Orbán Ferenc abból a lengyelfalvi nemzetségből vétetett, amelynek egyik ága báróságra jutott és a „legnagyobb székelyt”, Orbán Balázst adta a magyar tudománynak.
A tanúk gyakran beszéltek olyan személyekről, akik maguk is tanúk voltak. Például sokszor esett szó Bumbuj Józsiról4 és Fábián Boriról. A vallomásokban többször elhangzottak azoknak a nevei, akik házaiknál „táncot” engedélyeztek.
Ferenc Anna hódolói közül név nélkül emlegettek a tanúk egy „kadicsfalvi legényt”, egy „sükei legényt” és bizonyos „szombatfalvi legényeket”. (10, 36, 24)
Többször szóba került a „praefectus inassa”. (1, 33, 37) A praefectus tisztségnév valószínűleg az Orbán földesúri család gazdatisztjére vonatkozott. Mindenesetre a „praefectus inassa” a falusi legényekkel együtt legénykedett, a lányoknál elért sikereivel nyakra-főre dicsekedett. Nem lehetett különösebben módos, hiszen amikor táncolni támadt kedve, Bumbuj Józsitól kért csizmát. (37)
A tanúk két alkalommal név nélkül emlegették a falu plébánosát is, aki megintette Ferenc Andrást, Ferenc Anna apját, hogy vigyázzon a lányára, lehetőleg ne engedje „táncba”, mert rossz hírek jönnek felőle. (25, 30) Abban az időben, 1792-től 1798-ig Dési (Dézsi) Ferencnek hívták Lengyelfalva plébánosát (Ferenczi 2009, 222. Vö. KL. XII: 723).

Az események ideje, a szereplők időszemlélete

Érdemes itt újra felidéznünk azt a tényt, hogy a vallatás 1794. január 8-án kezdődött, és valószínűleg a következő egy-két napon folytatódott. Ehhez a dátumhoz mérendők a tanúk által emlegetett időszakaszok.
A 18. század végén a falusi székelyek még nem naptári hónapok és számmal jelölt napok szerint, hanem fontos eseményekhez, ünnepekhez, jeles napokhoz, évszakokhoz mérten tartották számon az időt. A lengyelfalvi vallatás tanúi efféléket mondtak: „Az ősszel esztendeje múlék” (7, 28), „tavasz tájban” (25, 27), „a nyárban” (29), „tavaly nyáron” (27), „a mult Fársángban” (25, 33), „ezen a Fársángon esztendeje lesz” (28, 37) ”a Fársángba” (30), „majd két esztendeje lészen a Fársáng farkán” (33), „most hamar esztendeje lesz” (35), „advent előtt tavaly” (37), „A Szent Kereszt napkor esztendeje múlék” (36), „közelebb el tölt Úr napján” (34). Egy tanú ugyan Ferenc Anna hat évvel korábbi kijelentésére is utalt (3), de a vallomástevők többsége azokról az eseményekről, viselkedésekről, magatartásokról, kijelentésekről beszélt, amelyek a vallatás előtti egy-két évben, vagyis 1792–1793-ban történtek meg. A vallomásokból látható, hogy a kacér leány a vallatás előtti esztendő farsangján, vagyis 1793 késő telén, kora tavaszán esett teherbe. Nyár elején, Úrnapján már a falu legtöbb asszonya és fiatalja tudott terhességéről.

A falu településképének felvillanásai

A vallomásokban elmondott események, cselekedetek kivétel nélkül mind Lengyelfalva belterületén történtek. Az épített faluban, vagyis a „tanórak kapun belül” álltak a táncmulatságoknak helyet adó házak, például Bartalis József, Bartalis Ferencné, Bálint József házai. A falu portáit zárták el a világ elől azok a kapuk, amelyek előtt Ferenc Anna igen sokat szeretett beszélgetni. A település többi épülete között húzódott meg Simó Jánosné háza, ahol a főszereplő fiatalok pálinkát illogatva, pogácsát eszegetve vendégeskedtek.
A vallomások alapján feltételezhető, hogy Lengyelfalva a 18. század végén laza beépítettségű település volt. Házai között nagy kertek terültek el sok gyümölcsfával. Aki a faluban járt-kelt, időnként kerteken, szénafüveken, gyümölcsösökön haladt keresztül. Jellemző, hogy az egyik tanú nem utcáról, hanem ösvenyről beszélt, amikor a hazafelé tartó szerelmesek útját idézte föl. (28) Többször, több vallomásban is szóba került egy falubeli szilvás kert, amelyen Ferenc Annának és kísérőjének át kellett haladni, ha haza akartak jutni. (28, 37) Hadnagy Andrásék szénafüve, vagyis kaszálója határos volt az Orbán bárók telkével. Egyik reggel láthatták az arra járó emberek az elhevert fűben az előző esti mulatságból hazatérő szerelmesek hancúrozásának nyomát. (7)
Több vallomásban elhangzott a földesúri kúria, udvarház jelentésű udvar kifejezés. A tanúk bizonyára a báróságra jutott Orbán família kastélyát, illetve annak telkét, gazdasági udvarát értették alatta. A fentebb említett Hadnagy András elmondta, hogy szülei szénafüve az „udvarral közkertes”. (7) Többen emlegették az udvari kalákákat. (7, 10)
Az egyik vallomásban szereplő pásztorház bizonyára a falu szélén állt. (22) Ugyancsak a falu szélén csordogálhatott a Borvíz néven szinte földrajzi névként is többször emlegetett ásványvízforrás. Ferenc Anna szeretett mellette üldögélni és álldogálni az érte rajongó legényekkel. (17, 24, 34)

Házak, épületek

A tanúvallomásokban jobbára azokról a házakról és azoknak a házaknak a melléképületeiről esett szó, amelyeknek gazdái táncnak adtak helyet. Ilyen telek volt Bartalis József „bennvalója”. Az ott történteket több tanú is felidézte. Két tanú a Gothár József házánál látott eseményekről is beszélt.
Föltétlenül szót érdemel, hogy a vallomásokban emlegetett táncok valószínűleg nem csűrökben, hanem házakban, vagyis a lakóépületek nagyméretű szobáiban zajlottak. A táncolókat az udvar felől a jobbára eresznek, ritkábban pitvarnak nevezett5 előtéren keresztül lehetett megközelíteni. Amikor Bartalis Judit 50 éves özvegyasszony elment Bartalis József házához, hogy ott a táncban vigadozó legényektől visszaszerezze két üvegét, belépve az eresz ajtaján, a pitvarban látta, hogy Sófalvi Mihály és Ferenc Anna a táncból kijőve ott ölelkeznek. Bement a táncolókkal teli szobába, hogy elintézze a dolgát. Kifelé jövet még mindig a pitvarban ölelkeztek a szerelmesek. Az esetről érdemes idéznünk a kocsmároskodó özvegyasszony vallomását: „…midőn az eresz ajtón bé mentem volna, a pitvarban találám Sófalvi Mihályt Ferentz Pannával egybe ölelkezve, s egy kevés ideig ottan mulatván, mikor vissza jöttem is, úgy hagytam el őket”. (33) A 44 éves Bálint Tamás is járt tánc idején Bartalis József házánál. Éppen be akart menni az épületbe, vagyis belépett az „eresz ajtón”, amikor észrevette, hogy az egyik udvari épületben rendellenes dolgok történnek. (26)
Hét tanú is megemlékezett Bartalis József telkének egyik melléképületéről, amelybe tánc idején gyanúsan elbújva „társalkodott” Sófalvi Miska és Ferenc Panna. A lakóháznál lényegesen kisebb faházat a hét tanú közül négy a szénház, egy a kamara ház, egy a vén ház, egy pedig a kicsi ház névvel illette, de mind a hét esetben ugyanarról az építményről, egy udvari sütőházról volt szó. (7, 9, 10, 23, 26, 37, 39) A kicsi ház nem szorul különösebb magyarázatra. Udvarhelyszék népe kedvelte ezt a kifejezést olyan épületre, amely egy nagyobb épület mellett állt. Például a hajdani varsági szállások csűrjei mellett álló kis emberi hajlékokat a nagy tanyaépületekben lakó 20. századi varságiak előszeretettel emlegették oroszhegyi kicsi háznak (Bárth 2001, 179 és 219, IX: 18. kép). A vén ház kifejezés arra utalhatott, hogy az épület régebbi volt, mint az éppen álló lakóház. Valaha talán lakóházként is használták. Az újabb ház felépülte után sem tűnt el a telekről. Sütőház gyanánt élt tovább. Udvarhelyszéki tájakon gyakran előfordult, hogy a sütőházat egy fedél alá építették az udvari kamarával és a kocsiszínnel (vö. Furu 2011, 80 és 82). Erre, illetve az épület általános tároló hely, rakodó hely jellegére utalhat a kamara ház megnevezés. A „szén” szavunk „parázs”, „tüzes hamu” jelentésével függ össze a lengyelfalvi vallomásokban felbukkant szénház kifejezés, amely minden bizonnyal olyan épületet jelentett, amelyet a 20. századi székelység leginkább a sütőház szóval jelölt (SZT XII: 347 és 364; UMTSZ 5: 128). Ez a 20. századi közkedvelt épület néha egyesítette a kemencés sütőhelyet, a nyári konyhát, a zakotával teli rakodóhelyet, illetve a családban élő idős személy hálóhelyét. Efféle módon hasznosulhatott a 18. század végi szénház is. Neve a kemencés tüzelőberendezés befogadására utal. Több tanú is emlegette a családdal együtt élő öregasszony szénházban lévő ágyát, amelyet igénybe vettek a szerelmes fiatalok. (7, 9, 37, 39) Egy 15 éves leány úgy talált rá a táncból kiszökött és a kíváncsi szemek elől bujkáló párra, hogy a szénházban keresett magának innivaló vizet. „Bé menék a Szénházba innya, s hát a kérdésben feltett személyek egymás mellett feküsznek az öreg asszony ágyába” – vallotta.
A nyitott elejű kocsiszínt, amelyben szerszámokat is tartottak, a székelység árnyéknak vagy árnyékaljának nevezte (SZT I: 428; Bárth 2001, 181, 204–205, 214). A lengyelfalvi vallomásokban az árnyék változat került elő. Hadnagy József 19 éves legény emlékezett, hogy „a Bartalis Józsefnél tartatott mulatságban zúgatni kezdék, hogy Sófalvi Mihály Ferentz Pannával az árnyék alatt vannak”. (24) Az árnyék alatti üldögélést és iszogatást látta a 18 éves Simó István is: „…a Bartalis Jósi házánál tartatott mulatságból ki menék az árnyék felé, s hát Sófalvi Mihály Ferentz Annával ottan a Szekér rúdon ülnek, s öszve ölelkezve pálinkát isznak”. (35) A Gothár József házánál tartott kaláka alkalmával Ferenc Anna egy sükei legénnyel töltötte az időt az árnyék alatt. A gazda bizonyára értékes szerszámokat tartott ott, mert aggódott, hogy valami kár történik. Figyelmeztette a fiatalokat, hogy ne menjenek a nyitott elejű kocsiszínbe. A legény és a leány azonban mégis bement az építménybe, de megnyugtatásul közölték a gazdával: „Ne féllyen Jósi bá, mert semmi el nem vész”. (36)

Kalákák és társas munkák mint az ifjúság találkozási alkalmai

A tanúvallomásokban sokszor szó esett azokról a kalákamunkákról és kalákavigasságokról, amelyeket a megszólalók az udvari kaláka névvel jelöltek. Az udvari jelző arra utal, hogy az efféle kalákákat a báró Orbán família szerveztette. Valószínűleg részt vett rajtuk a falu összes legénye és nagylánya. A kaláka alkalmával közösen végzett munkát tánc követte. A földes­úri vendéglátó étel, ital dolgában bizonyára kitett magáért. Következésképp, az évente megrendezett udvari kalákák sokáig megmaradtak a résztvevők emlékeiben. Mivel a vallomástevőknek Ferenc Anna viselt dolgaira kellett koncentrálniuk, a vallatás idején legtöbbször a 2-3 évvel korábbi udvari kalákák kerültek szóba.
A családi házaknál rendezett kalákák közül a vallatás alkalmával Gothár József Szent Kereszt-napkor6 rendezett kalákájának emléke villant fel. (36)
Asszonyok fonóját emlegette egy 30 éves menyecske, amikor arról beszélt, hogy 1793 farsangján egy este guzsalyával a kezében elment Sófalvi Ferencné házához. (19)
Egy leányfonó emléke került elő Fábián Borbála vallomásában, amit tanúként guzsalyosnak nevezett. (28) A guzsalyos szó többféle jelentéssel élt az erdélyi magyarság körében. Ezekre a jelentésekre később, a szerelmi élet témakörénél még visszatérek. Itt a szó alapjelentése, a „fonó” ragadható meg.
Ugyancsak Fábián Borbála mesélt egy néhány leány részvételével végzett őszi kendertiloló segítségmunkáról, amelyet a kisegített asszony farsangban vendéglátással igyekezett megköszönni: „Ezen a Fársángon esztendeje lesz, hozzám jöve Ferentz Panna, és azt mondá: mennyünk le Simó Jánosné nénémhez, mert pogácsát süt s pálinkát ád nékünk, hogy az ősszel tilolással meg segítettük ő Kegyelmét, mellyre el is menénk, s midőn ottan ennénk, innánk, oda érkezék Sófalvi Mihály Bumbuj Jósival, és együtt a pálinkát meg illogatók”. (28)
A szövegben emlegetett pogácsa föltehetőleg nem pontosan azt a süteményfajtát jelentette, amit a 21. századi köznyelv pogácsának nevez. Előfordulhat, hogy valamiféle lapos, mézes tésztájú süteményt jelöltek a lengyelfalviak a pogácsa szóval. Ehhez a lehetőséghez érdemes tekintetbe vennünk, hogy a lengyelfalvihoz hasonló kultúrájú, oroszhegyi eredetű varságiak a 20. század végén a mézeskalácsot nevezték pogácsának.7

A házi pálinkamérések mint találkozóhelyek

A 18. század utolsó évtizedének elején Lengyelfalván asszonyok működtettek házi italméréseket, amelyekben elsősorban pálinkát kínáltak a vendégeknek, de szükség esetén valószínűleg bort is árultak. Az italmérő asszonyok házait fel-felkeresték a vigasságra vágyó legények. Előfordult, hogy leányokat is hívtak magukkal az iszogatásra.
Pálinkamérő asszony lehetett a 28 éves Simó Jánosné Ferenc Borbála, aki tanúként elmondta: Sófalvi Mihály és Ferenc Anna „nálam is kerültek egybe: nevezetesen a mult Fársángban hozzám jövén Ferentz Anna, tsak hamar oda érkezék Sófalvi Mihály, s nálam lévén még Bumbuj Jósi és Fábián Bori, négyen fél ejtel pálinkát meg ivának, azután négyen együtt el is menének”. (25) Az esetet azért hozta szóba a beszédes fiatalasszony, mert később, tavasz táján Ferenc Anna mesélte neki, hogy távozásuk után, azon a napon „járt rosszul” Sófalvi Mihálytól. Egy másik történet kedvéért Ferenc Borbála említett egy olyan esetet is, amikor Sófalvi Mihály a rivális Orbán Ferenccel járt nála pálinkázni.
Az ügyes kocsmároskodó menyecske valószínűleg „kivonult” portékájával azokhoz a házakhoz, ahol éppen táncot rendeztek. Maga vallott erről: „A Bálint Jósefné házánál való mulatságban pálinkát árultam”. Így volt alkalma látni és hallani eleget. (25)
Az 50 éves özvegy Simó Andrásné Bartalis Judit tanú ugyancsak szeszes italt árult a maga házánál. Egyrészt azért tudta elmesélni egy táncházi megfigyelését, mert elment Bartalis József házához, ahol éppen tánc volt, és ott igyekezett a legényektől visszaszerezni üvegeit. „Két üvegemet el vivék a legények, nékem szükségem lévén az üvegekre, utánnok menék” – vallotta. (33) Másrészt otthon, pálinkaárulás közben az egyik „megrészegedett” legénytől hallott egy, később még idézendő, dicsekvő történetet a fának döntött Ferenc Annáról, amely történet meglehetősen rossz fényben tüntette föl a leányt. (33)

Lakóházaknál rendezett táncok mint szórakozási alkalmak

A tánc szó a 18. századi erdélyi magyar nyelvben alapvetően két dolgot jelentett: 1. zene vagy énekelt dal ütemére végzett ritmikus mozgást, táncolást, 2. táncolási alkalmat, táncmulatságot (SZT XII: 877–879). Az 1794. évi lengyelfalvi tanúvallatás vallomásaiban legtöbbször a 2. jelentés fordul elő, vagyis amikor a tanúk táncot mondtak, magánháznál rendezett bálra, táncalkalomra gondoltak.
Alább bemutatok néhány példát a táncalkalmak tánc szóval való jelölésére. Ezek az idézett kifejezések egyben azt is tükrözik, hogy az 1790-es évek elején mely gazdák házainál rendezték a lengyelfalvi táncokat.
„Láttam a Bálint Jósefné Ángyom házánál tartatott Tántz alkalmatosságával”. (5) „Bartalis Ferentzné Anyám házánál tartatott Tántzban …jelen voltam”. (6) „A Bartalis Jósef házánál tartatott Tántzban lárma kerekedék”. (7) „A tavasszal Bálint Jósefné házánál tartatott Tántzban látám”. (19) „Én is jelen voltam a Bartalis Jósi Tántzában”. (26) „A mult Fársángban …többször is tartatott Tántz Bartalis Jósefnél”. (33) „Bartalis Josefnél az Advent előtt tavaly Tántz lévén”. (37) „A Bartalis Josef házánál tartatott Tántz alkalmatosságával”. (39) Egyedülálló módon fogalmazott egy 15 éves leányka: „Bartalis Jósefnél tán­tzolóba lévén”. (9)
Az alább idézendő példák alapján látható, hogy a lengyelfalvi vizsgálat tanúi a lakóhá­zaknál rendezett táncalkalmakra a tánc szó mellett időnként a mulatság szót is használták: „A Bartalis Jósefnél tartatott mulatságban” (24), „A Bálint Jósefné házánál való mulatságban” (25), „A Bartalis Jósi házánál tartatott mulatságból”. (33)
A fiatalok bizonyára pénzzel vagy munkával fizettek (Pesovár 1990, 228. Vö. Bárth 2004, 191) azoknak a háztulajdonosoknak, akik megengedték, hogy házukban tánc tartassék. Erről azonban nem szólnak a vallomások.
Nem esett szó a mulatságok zenéjéről sem. Ennek ellenére feltételezhető, hogy abban az időben, a lengyelfalvi táncokban a 39. szám alatt számon tartott tanú, a 38 éves Benedek János hegedült. Bár vallomásában egy szóval sem mondta, hogy ő volt a zenész, szavaiból a muzsikusi szerep kikövetkeztethető. Tanúként 38 éves létére sokat tudott a lengyelfalvi ifjúság szórakozásairól, táncairól, szerelmi viszonyairól. Késő éjjel, a mulatságok végén járt haza. A hangadó legényekkel igyekezett jó kapcsolatot fenntartani. Ennek biztos jele, hogy amikor akarata ellenére megbántotta Sófalvi Mihályt, sürgősen igyekezett fél kupa bor együttes megivásával kiengesztelni. (39) Zenész mivolta feltételezhető abból a tényből is, hogy amikor zenélés közben eltört a hegedű vonója, gyertyával a kezében ő indult ki a sötét udvarra, hogy nyírentyűnek való ágat keressen. Ki tudott volna megfelelő faágat találni, ha nem a zenész? Az esetről először Bartalis József, majd Benedek János vallomása számolt be: „Magam házánál tartatott Tántz alkalmatosságával el törék a musikus nyírentyűje, s Benedek János ki méne, hogy arra való ágot keresne”. (23) „Bartalis Jósef házánál tartatott Tántz alkalmatosságával ki menék gyertyával, hogy nyírentyűnek való ágat keressek”. (39)
A nyírentyű (vagy nyíretyű) szó valószínűleg a hegedű vonóját jelentette. Különös, de az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárban nincs nyoma ennek a kifejezésnek. Az Új Magyar Tájszótár és a régi valóságirodalom azonban őrzi emlékét.8
Több tanú is szóvá tette, hogy a helytelenül viselkedő Ferenc Anna tánc közben kiszaladgált különböző legényekkel a ház udvarára, és ott melléképületekben bujkált. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy Gothár János 38 éves gazda, amikor védelmezni igyekezett a leányt, így nyilatkozott: „Láttam a mulatságokban, hogy együtt tisztességesen tántzoltak, s a tántz végén egyik egy felé, s a másik más felé le ült”. Amit a középkorú férfiember elmondott, bizonyára az ideát, a közösség által elvárt, illendőnek tartott báli viselkedést jelentett.

Szerelem, párkapcsolat, szexualitás

Az 1794. évi lengyelfalvi vizsgálatnak azt kellett kideríteni, hogy miként viselkedett Ferenc Anna a legényekkel, miként vélekedtek róla „falusfelei”, miként és kitől esett teherbe, milyen szerepe volt rossz útra tévedésében Sófalvi Mihálynak. A vallomások alapvetően ezekről a témákról szóltak, ha a tanúk időnként el is kalandoztak más területekre. Következésképp, a tanúvallomásokban az ifjúság találkozási alkalmainak, szórakozásainak keretébe ágyazva a legtöbb szó a szerelemről, a legények és a leányok viszonyáról, a párkapcsolatok alakulásáról hangzott el, különös tekintettel a „megterhesedéshez” vezető szexuális kapcsolatokra.
Valamely legény és leány „szerelmi viszonyának” jelölésére a tanúk többféle kifejezést használtak. Ezek a megfogalmazások némely esetben nem pontosan olyan kapcsolatot takarnak, mint a hasonló hangzású 20–21. századi szavak.
Viszonylag sokszor előfordul a vallomásokban a szereteje kifejezés. A vallató pap egy alkalommal a szeretője formát vetette papírra, a többi esetben, a székely környezetben hitelesebbnek látszó szereteje alakot szerepeltette. A vallomások bővelkednek az efféle megfogalmazásokban: „Miska bá volt a szereteje”. (9) „Nem hallottam, hogy más szereteje lett volna, hanem Sófalvi Mihály”. (10) „Ferentz Panna elégszer mondotta nékem, hogy Sófalvi Mihály, Demény István és egy Kaditsfalvi legény mind a három szereteje”. (10) „Elégszer beszéllette nékem Anna, hogy néki Sófalvi leg jobb szereteje”. (35) „Sófalvi Mihály mindenkor szeretejének tartotta”. (39)
A 20–21. századi magyar köznyelvben a szerető szó olyan szerelmi viszony részesére vonatkozik, amely viszonynak fontos eleme a testi kapcsolat, gyakori velejárója a titkosság, jellemzője a társadalmi normáktól való eltérés. Emiatt a szó hordoz valamiféle pejorativitást. Ezzel szemben a 18. század végén a székely falvakban, ha valakiről azt állították, hogy egy más nemű személynek a szereteje, arra gondoltak, amit a 21. század eleji együtt jár, jár kifejezés takar. Vagyis a szereteje kifejezést a lengyelfalvi vallatás tanúi a „kedvese, választottja” értelemben használtak. Ilyen értelmű jelentéssel került elő a szó a 20. század végi székelyvarsági néprajzi kutatás során is (Bárth 2006, 150 és 323).
A 20–21. század fordulójának magyar köznyelvben a szerelmeskedik ige a szerelmi cselekményeknek fölöttébb sokféle fokozatát, fajtáját foglalja magába. Mintha egyre inkább a testi szerelem finomkodó kifejezése rejlene mögötte! Benedek János tanú 1794-ben valószínűleg nem pontosan erre gondolt, amikor kijelentette: „A Tántzokban és egyéb mulatságokban láttam, hogy Sófalvi Mihály szerelmeskedett Pannával”. (39) A szorgalmas muzsikus bizonyára azt akarta kifejezni a szerelmeskedett szó használatával, hogy a legény szerelmes volt a lányba, „szerelmesen viselkedett” a lánnyal. Tanújelét adta, a többi fiatal előtt nyilvánvalóvá tette, hogy szereti Annát. Mások szeme láttára is ölelte, csókolta választottját.
A különböző nemű fiatalok egymás iránti vonzódására, aktív figyelmére a lengyelfalvi tanúk leggyakrabban a szeret, szereti igét használták. Fábián Bori vallomása szerint neki Ferenc Anna többször kijelentette: „mind Sófalvi Mihályt, mind Demény Pistát szereti s akármelyikhez el menne férjhez tsak mód lenne benne”. (28) Simó István viszont úgy emlékezett: „Demény Pista is járt sokszor hozzá, de róla azt mondotta, hogy őtet nem szereti”. (35) A 18 éves Simó István valószínűleg arra törekedett, hogy bizonyítsa Sófalvi Mihály szerelmének erősségét: „Láttam, hogy Sófalvi Mihály Ferentz Pannához járt éjjel is, nappal is, én is voltam véle ottan, s azzal mutatta hozzá való szeretetét, hogy előttem is vagy kétszer meg ölelgette, meg tsókolgatta”. (35)
A legények és a lányok viszonyában a „beszélgetéstől” a „megnyomásig” fölöttébb széles skálát villantottak fel a tanúk. A közbeeső kapcsolati fokozatok felölelték a korabeli lengyelfalvi ifjúság munkán kívüli időtöltését, szórakozását.
Ferenc Anna sokat „beszélgetett” a legényekkel. Minden alkalmat megragadott a férfiakkal, fiúkkal való szószaporításra. Úgy látszik, témája mindig akadt bőven. A falubeliek látták „beszélgetni” a Borvíznél, tánc alkalmával, kocsirúdon ülve az árnyék alatt, házi pálinkamérésben, hazafelé tartva szilváskertben, „töltésen”, „csutakon” ülve, kapuk előtt álldogálva az éjszakai utcán.
A „beszélgetésre”, a csevegő időtöltésre álljon itt néhány példa: „Láttam, a Bálint Jósefné ángyom házánál tartott Tántz alkalmatosságával, hogy a két utrizált személy együtt beszélgetett kinn a töltésen, de mások is voltak mellettek”. (5) „Közelebb el tölt Úr napján láttam Pannát a Borvíznél Demény Pistával beszélgetni, de akkor már tudva volt terhes volta”. (34) „Az Udvari kalákában, vagyon több esztendejinél, sokáig mulatván, mikor onnan el széllyedtünk, láttam az utzán, hogy Ferentz Panna a tsutakokon ült, de a legényt, akivel ott ült, nem ismértem”. (37) „A mi kapunk előtt is sokszor meg állottak beszélgetni, s én is mondottam néhányszor nékik: már mennyetek el onnan, ne beszélgessetek többet”. (39)
Három tanú is használta Ferenc Annával kapcsolatban a sokféleképpen értelmezhető játszadoztak kifejezést. Hadnagy József 19 éves legény így fogalmazott: „Láttam, hogy Ferentz Pannát a vidéki legények Szombatfalvárol, a Borvízig késérték, és ottan játzadoztak véle”. (24) Péter Mária 22 éves leány vallotta: „Tudom, hogy a mult Fársángon hozzánk egy más kedviért jövögettek, és játzadoztak együtt”. (8) A jól értesült Benedek János pedig azt mondta: „Miska bizony eleget járta Ferentz András házát éjjel is, nappal is Panna kedvéért, együtt játzadoztak, sokszor tsókolódtak”. (39) Föltételezhető, hogy a három vallomástevő, nem „gyermekjátékokra”, hanem az enyelgést, tréfálkozást, évődést, simogatást, csókolózást is magába foglaló „szerelmi játékokra” gondolt, amikor a játszadoztak kifejezést használta.9
Ferenc Anna igyekezett a környezetében lévő legények érdeklődését felkelteni és ébren tartani. Ha nem tapasztalt elég aktivitást, megpróbálta kacérkodással kiprovokálni azt. Egyik incselkedő cselekedetét örökítette meg Fábián Bori vallomása: „Egyébkor is ha találkozott véle Sófalvi Mihály, nem állotta meg, hogy véle ne szólyon, vagy a keszkenyejével hozzá ne tsapdosson”. (28)
Az eladósorba jutott leányok iránti férfiúi érdeklődés biztos jelének számított a lányos házhoz való eljárogatás. A legények rendszeres lányos házhoz járását a Lengyelfalvához közel fekvő udvarhelyszéki falvakban vizitába járásnak, vizitának nevezték (Bárth 2006, 158–160). A vizita, vizitába járás kifejezés az 1794. évi lengyelfalvi perben nem fordul elő, helyette viszont szerepel a „Ferenc András házát gyakorolta”, „Ferenc András házát járogatta” megfogalmazás. Közülük a gyakorol ige efféle jelentése különösen megérdemli figyelmünket, mivel „látogat, jár valamit” értelemben Erdélyben nagy múltra tekinthet vissza (SZT IV: 686–687). A gyakorol ige „látogat, eljár valahova” jelentése a vizsgálatot végző pap első kérdésében került elő: „Tudgya-é …hogy …Lengyelfalván lakó Sófalvi Mihály ifiú legény …Ferentz András házát Anna nevezetű leánya kedvéért éjjel vagy nappal nyilván vagy alattomban gyakorolta volna?” A kérdésre adott válaszokban azonban a „házat gyakorol” megfogalmazás nem hangzott el. A tanúk inkább a „házat járogat” formát használták: „Tudom, hogy Sófalvi Mihály a Ferentz András házát járogatta, de semmi illetlen cselekedetit nem láttam”. (1.) „Igen gyakorta nem járta Sófalvi Mihály a Ferentz András házát”. (23) „Miska bizony eleget járta Ferentz András házát”. (39)
A lányos házhoz járás témakörénél elengedhetetlen, hogy utaljak a guzsalyos kifejezés erdélyi, különösen gyimesi sokféle jelentésére (UMTSZ 2: 715–716). Ezek a jelentések a „fonótól” a „lányos házhoz járáson”, „udvarláson” át a guzsalyoskodik formában kifejezett, közösség által legalizált rendszeres „lánnyal hálásig” terjednek. A guzsalyos szó „fonó” jelentésére már idéztem példát. A lengyelfalvi vallomásokban azonban előfordult a kifejezés „udvarlás”, „lányos házhoz járás”, „vizitába járás” értelmű használata is: „Láttam éjjel is, nappal is Sófalvi Mihályt a Ferentz András házánál gusalyoskodni”. (24), „Háromszor bizonyosan tudom, hogy Sófalvi Mihály el ment a Ferentz András házához gusalyosba estéken”. (37)
A Lengyelfalvától nem messze fekvő Varságon az oroszhegyi eredetű tanyai nép a 20. században azt tartotta illendőnek, ha a legény a vizitából, ahol a szülők jelenlétében beszélgetett a lánnyal, legkésőbb éjfélkor elindult hazafelé (Bárth 2006, 159). Gyimesben viszont a guzsalyaskodó legény együtt is hálhatott a meglátogatott lánnyal (Tankó 1996, 41–44). Ennek a kettősségnek a fényében érdemes idéznünk egy fiatal legényke visszaemlékezését: „Egykor Ferentz Anna mondotta vala nékem, de nem tudom mi idő tájban: Demény Pista az este nálam volt és hajnalba ment el”. (11)
Bizonyára fölöttébb sértette a helyi erkölcsi normákat és jelentősen átlépte a táncházi illem szabályait, ha valamelyik leány a tánc szüneteiben vagy a táncolás alatt kimászkált a táncnak helyet adó épületből, és gyaníthatólag „elbútt” egy kedvére való legénnyel a sötét udvaron. Ferenc Anna végtelenül kedvelte az efféle „kiruccanásokat”. A tanúk gyakran emlegették kijárkálásait, gyanús éjszakai „társalkodásait”: „Azt nem tagadhatom, hogy Ferentz Panna hol egyik, hol másik legénnyel a Tántzokbol ki ment”. (8) „A Tántzokban …a házbol is ki mentek elégszer egy más után, de hova mentek s mit tsináltak, nem visgáltam”. (10) „A mulatságokban mondották a legények, hogy no Ferentz Panna most sints benn”. (23) „Igaz, hogy ritká[n] esett ollyan Tántz, hogy vagy egyik vagy a másik Legénnyel ki nem ment volna a házbol”. (24) „Házamnál tartott Kaláka alkalmatosságával tapasztalám, hogy Ferentz Anna egy Sükei legénnyel a házbol ki s bé járogatott, setét éjjel a Kapun ki s meg vissza nyargalódzott”. (36)
Fentebb az épületek kérdéskörénél már szó esett arról, hogy a táncot elhagyó leány különböző legényekkel az árnyék alatt üldögélt, máskor pedig a szénházba húzódott.
Annak idején bizonyára nagy port vert föl a faluban annak az esetnek a híre, hogy „Bartalis József táncában” Ferenc Anna, kiszökvén a táncházból, az udvar egyik melléképületében, a szénháznak is nevezett sütőházban szerelmeskedett szeretejével, Sófalvi Mihállyal, amíg a fiatalok egyik csoportja nagy zsivaj közepette rájuk nem talált. A „nagy leleplezés” előtt már rájuk nyitott egy 15 éves óvatlan leány, aki inni akart az épületben. Bár a sötétben nehezen tájékozódott, úgy látta, hogy a „bűnös pár” „feküdt” az ágyon. Fontos, hogy az ajtót minden erőfeszítés nélkül kinyitotta, vagyis az nem volt bezárva. Ellenben a „leleplező” csoport az ajtót már zárva találta. Nagy dirrel-dúrral be kellett dönteni. Ez a művelet, valamint a gyertyával való bevilágítás időbe telt, ami alatt a fiatal pár felülhetett. Következésképp a leskelődő csoport valamennyi tanúvá lett tagja azt látta, hogy Sófalvi Mihály és Ferenc Anna „ült” a sötétben az öregasszony ágya szélén, ami nyilvánvalóan enyhébb vétséget jelentett, mint az ágyon fekvés.
Álljanak itt először a sütőházba véletlenül betévedt vízre szomjas 15 éves leányka, Bartalis Borbála szavai! „Most esztendeje tájban …Bartalis Józsefnél tántzolóba lévén én is, bé menék a Szénházba innya, s hát a kérdésben fel tett Személlyek egymás mellett feküsznek az öreg Asszony ágyába, de mivel setét volt, nem láthattam semmi tselekedeteket”. (9)
Ezek után következzenek azoknak a tanúknak a vallomásai, akik a szénházbeli „ágyjelenetről” némely esetben szinte „dramatizált” módon, az élő történetmesélés nyelvi fordulataival tudósítottak!
„Az ősszel esztendeje múlék, hogy a Bartalis Jósef házánál tatatott Tántzban lárma kerekedék: jertek mert a Szén házban valami dolog vagyon. Arra sokan meg futamodánk, s Benedek János gyertyára kapván, bé tartá azt a Szén házba, akkor látám, hogy az ágy karéján egy más mellett ülnek vala, de semmi illetlen dolgokat nem láttam”. (7)
„Benedek János ki méne, hogy, [nyírentyűnek való] ágot keresne, és bé nyitván a Szén ház ajtaját, azt mondá: Mit tsináltok itt héj? Mellyre Sófalvi azt felelé: Mi tsak veszteg ülünk”. (23)
„Bartalis Josefnél az Advent előtt tavaly Tántz lévén, egykor a gyermekek észre vévék, hogy a Vén házban valakik vannak, s hírré tévén Benedek Jánosnak, ő oda szalada és az ajtót bé nyomá, mert bé volt zárva, s mi is sokan oda futván látók Sófalvi Mihályt Pannával az ágyon ülni”. (37)
„Bartalis Josef házánál tartatott Tántz alkalmatosságával ki menék gyertyával, hogy nyíretyűnek való ágat keressek, s mikor ki lépém a házból a fitzkó legényetskék tsiadozni kezdének, hogy vigyem a gyertyát mert a kitsi házban bizony valaki van: én nem akarván bé tartani a vílágot, de a legények sokan meg fogák a karomot és erővel bé tartották, az ajtót pedig ők előttem bé nyitották volt, de setét lévén, semmit sem láthattak, s hogy a gyertya világ bé kezde sütni, látók Sófalvi Mihályt Pannával az ágyon ülni. Mihály mindgyárt fel ugrék és káromkodni kezde, s velem erővel veszekedni akart, miért vizsgálódom utána, mondván: én ha valamit tsinálok is Pannának, azzal senkinek semmi baja nintsen, mivel ő az enyém, én őtet el veszem, kinek mi baja véle”. (39)
A vallomásból érezhető, hogy a vallomástevő muzsikus nem szívesen avatkozott a fiatal szerelmesek dolgába. Zavarta, hogy Sófalvi Mihály az ő kezében látván a gyertyát, rá haragudott meg. Fél kupa bor vásárlásával és együttes megivásával igyekezett kiengesztelni a sértett legényt, ami nyilvánvalóan gesztus értékű, „megbékéltető” cselekedetnek számított. (39)
A fenti vallomás végén olyan szavakat örökített meg az emlékező, amelyek Sófalvi Mihály házasságra elszánt legényi öntudatát, a gyanúba kevert leány iránti kötelességérzetét tükrözik. Valószínűleg az efféle szavak hatására terjesztette Ferenc Anna 1793 nyarán, hogy őt Sófalvi Mihály feleségül veszi. (29)
Ferenc Annát a szórakozási alkalmak, elsősorban a táncházak, kalákák után mindig legények kísérték haza. Ezek a kísérések, a vallomások alapján, beszélgetős bolyongásoknak tűnnek, amelyek némely esetben bűnre vezető alkalmakként maradtak meg az emlékezetben. Szóljon erről néhány vallomás! „Azután haza indulánk fel a Szilvás kerteken hárman …végre előttem az ösvenyböl ki állának, és én ottan egybe ölelkezve el hagyám őket és haza menék”. (28) „Sófalvi Mihály …minden mulatságokbol el kísérte”. (39) „Minek utána …Simó Jánosné …házánál, mulatván onnan el mentek, és Bumbuj Jósi Fábián Borival el vált tőlök, Sófalvi Mihály a Pásztor házánál egy tsutak mellett ejtette teherbe”. (22)
A vallatók számára a „fertelmességre” való hajlamosság biztos jelének látszott, ha egy leány a legényekkel „tisztátalanul társalkodott” és „fajtalan csókokat” váltott. Mindez együtt járt a nyilvános ölelkezéssel, ami talán nem számított túl gyakorinak akkortájt. Mindenesetre a tanúk rendre felemlegették Ferenc Anna látványos ölelkezéseit és csókolózásait: „Láttam sokszor, hogy a Tántzokban eleget ölelkeztek s tsókolódtak együtt a kérdésben forgó személyek”. (10) „A Tavasszal Bálint Jósefné házánál tartatott Tántzban látám, hogy Sófalvi Mihály Ferentz Annának az ölébe üle, s meg ölelé őtet”. (19) „A pitvarban találám Sófalvi Mihályt Ferentz Pannával egybe ölelkezve”. (33)
Az ölelkezés vétke még nagyobbnak tűnt, ha a legény köpenye alatt történt, hiszen a köpenynek nevezett bő ruhadarab sok bűnös cselekedetet eltakart a kíváncsi szemek elől. Ferenc Annát egyszer a „praefectus inassa” a köpönyegébe burkolva vezette ki a táncból a ház nyugalmas kertjébe. (33) Orbán Ferenccel is volt a lánynak „köpönyeges” kalandja a zenész Benedek János vallomása szerint: „Mint egy két esztendeje egy éjjel a Tántzbol el bomolván, mikor haza menék látám, hogy a kapunk előtt való tsutakon Orbán Ferentz a köpenyege alá takarta Ferentz Pannát, és úgy ültek együtt”. (39)

Néhány vallomástevő tudott arról, hogy Ferenc Anna nemcsak beszélgetett, ölelkezett, csókolózott, kacérkodott a legényekkel, hanem alkalom adtán közösülési törekvéseiknek sem állt ellen.
Az első tanú egy 20 éves leány a hóban talált nyomokból következtetett Ferenc Anna téli kalandjára: „Láttam most két esztendeje, hogy a Praefectus Inassával szerelmeskedett, és pedig olly gonoszul, hogy hó lévén gonosz tselekedeteknek fekvéseknek hellye sokáig meg maradott a hón, és mások is sokan látták, s nevették”. (1)
A „praefectus inassához” kapcsolható az a történet is, amelyet Bumbuj Józsi mesélt el: „A Praefectus Inassa egykor el kéré a Tsizmámot, hogy tántzolhasson, és mikor vissza adta volna azt mondá: No ha tudnád, hol járt az este és mit tsinált a Tsizmád, nem húznád fel többször, mert mikor én Ferentz Pannát a kertbe meg nyomtam, a sarkantyú10 tsak amúgy perregdegelt”. (37)
Bartalis Judit pálinkaárus asszony elmondása szerint az egyik inas némi pálinka megivása után maga is dicsekedett a Ferenc Annánál elért sikerével: „Majd két esztendeje lészen a Fársáng Farkán, a Praefectus Inassai hozzám jövének pálinkázni, s egyik meg részegedvén azzal kérkedék, hogy Ferentz Pannát, a Köpenyegje alá kapta, a tántzolók közül a kertbe ki vezette, és egy fának úgy néki szorította, hogy annak a fának ki kell aszszani, mert a tövét bé oltotta”. (33)
Hadnagy András a nyári fűben látott szeretkezésre utaló nyomokat: „Vagyon eddig 3 esztendeje, hogy az Udvari kaláka után való nap másod magammal kaszálni menék, ugyan az Udvarral köz kertes szénafüvünkbe, és látók, hogy a fű egy helyt el vala heverve, s mindgyárt gyanítók, kik heverték légyen el: de azután tsak hamar találkozván Ferentz Pannával, rá fogám, hogy a füvünket el heverte, s nem tagadá, hanem arra kére, hogy hallgatnék, senkinek arrol ne szóllanék. Hasonló képpen Benedek Jantsinakis szemire vetém, ő sem tagadá”. (7)
A fenti négy konkrét eseten kívül valószínűleg más alkalmakkor is kedvüket lelhették a legények a szerelmi vágytól túlfűtött leányban. Erre több utalás is elhangzott a vallomásokban. Különösen Orbán Ferenc dicsekvéseinek felidézése sejtetett sokat: „Úgy tartatott sokaktol, hogy Anna rossz életű, apjával, anyjával nem gondoló volt. Orbán Ferentztöl hallottam mondani, hogy Ferentz Anna néki mindenkor helyt állott, mikor néki tetzett, s engedett kívánságának”. (23) „Orbán Ferentz a Tavasz tájban hozzánk jövén, bosszantók, hogy ugyan jó élt Ferentz Pannával míg ifiú legény volt, s azt felelé: hadgyák el Kentek, én meg tanítám őtet mindenre, s már más veszi hasznát”. (27)11
Maga Ferenc Anna is hozzájárult a saját rossz hírének terjedéséhez azáltal, hogy leánytársait kábította szerelmi történeteinek elmondásával. Rossz példát nyújtva arra biztatott más lányokat, hogy ne féljenek a legények kedvében járni, és ne aggódjanak a szeretkezések következményeitől. Erről több tanúnak is voltak emlékei: „Ez előtt mint egy hat esztendővel hallottam Ferentz Pannának azt a kérkedezését, hogy Orbán Ferentzel elégszer volt baja, még sem terhesedett meg tőle”. (3) „Hallottam a leányoktol, hogy Ferentz Anna azt beszéllette volna nékik, hogy ne félyenek a legényektöl, mert semmi bajok sem lesz, mivel őtet sem lelte semmi”. (6)
A történtek ellenére Sófalvi Mihály szerette Ferenc Annát, és fentebb már idézett nyilatkozata szerint el akarta venni feleségül. Ferenc Anna is bizakodott a házasságkötés megvalósulásában. A falubeli asszonyok gyakran pletykálkodtak a két fiatal összeházasodásáról. Erről vallott Benedek Anna 30 éves menyecske: „Most esztendeje hallottam az asszonyoktol zúgatni, hogy no most a Fársángon Sófalvi Mihály el veszi Ferentz Annát, mert hozzá jár”. (22) A beharangozott házasság azonban nem jött létre. Az esküvő elmaradásának okait a vallatók nem kérdezték és a tanúk sem emlegették.
Mielőtt lezárnánk a szerelmi élettel kapcsolatos fejezetet, meg kell emlékeznünk Sófalvi Mihály egyik dicstelen cselekedetéről. Ferenc Borbála 28 éves kocsmároskodó menyecske, aki vezetéknevéből ítélve rokona, esetleg testvére lehetett Ferenc Annának, és különös módon haragudott Sófalvi Mihályra, azt vallotta, hogy „terhes állapota” ellenére Sófalvi Mihály megpróbálta őt megerőszakolni. Íme, a történet!
„Más alkalmatossággal ismét hozzám jöve Sófalvi Mihály …én tsak egyedül lévén házamnál, Mihály meg ragada és az ágyba taszíta, az ingem allyát emelni kezdé. Én noha terhes állapotban voltam, addig küzdöttem véle, hogy a kalapját az ajtón ki vetettem, s magát is az után szokatlan káromkodásim és szitkozódásaim között ki taszigálám, s így kemény harapásim által szabadulék meg tőle. Akkor a kalapja töteje nálam maradván, most is kezemnél vagyon”. (25)
Valami valóságalapja bizonyára volt a vallomásban elmondott történetnek. Lehetséges azonban, hogy bizonyos elemeit a haragos és bosszúra áhítozó fehérnép nagyította föl.
Figyelemre méltó a vallomásban az a momentum, hogy a védekező menyecske kidobta a támadó legény kalapját a szobából. A kalap kihajítása, vagyis a férfiúi lét jelképének tekinthető ruhadarab lealacsonyítása, a legény szégyenbe hozásának, bizonyos fokú meggyalázásának számított akkortájt.12

Nyelvi jellegzetességek

A 18. századi tanúvallomásokat, legyen szó házassági perről, lólopási vizsgálatról vagy határperről, írástudó személyek, literátus emberek vetették papírra. Nagyjából érzékeltették a tanú gondolatmenetét, érvelését, de a mondanivalót sok esetben a saját műveltségüknek megfelelően átfogalmazták. Néha meg-megvillan a leírt vallomásokban a köznépi tanú szóhasználata, máskor viszont a megszólalók eredeti szavait divatos prókátor szövegek helyettesítik. Természetesen a történeti népélet kutatójának az a tanúvallomás tetszik igazán, amelyben egyre több maradt meg a tanú eredeti mondataiból, nyelvi fordulataiból, tájszavaiból.
Ebből a szempontból az 1794. évi lengyelfalvi tanúvallatás szövege kiváló történeti jellegű nyelvhasználati forrásnak számít. A vallomásokat rögzítő pap jól ismerte a székely nyelvet, talán maga is székelynek született. Emellett nagy gondot fordított arra, hogy a tanúk szóhasználatából minél több eredeti mondat, nyelvi szerkezet, tájszó kerüljön be a leírt szövegbe. Következésképp, az 1794. évi lengyelfalvi vizsgálat tanúvallomásainak leírt szövege a történeti nyelvjáráskutatás egyik udvarhelyszéki forrásának tekinthető. Külön tanulmányban lehetne elemezni a vallomásokban szereplő nyelvtörténeti, tájnyelvi jellegzetességeket, adatokat. Erre a munkára azonban nem vállalkozhatom. Annak érdekében azonban, hogy efféle vizsgálathoz adatokat szolgáltassak, alább adattár-szerűen felsorolom a legszembetűnőbb régies vagy székelyes nyelvi jelenségeket és tájszavakat.

árnyék = udvari épület, kocsiszín (35)
beszélik → Ferentz Pannát beszélik = Ferenc Pannáról pletykáznak (13)
beszéllette = mondta (28)
bé = be
→ bé nyitván …az ajtót = benyitotta az ajtót (23)
→ léptem bé = beléptem (26)
→ bényomá = benyomta (37)
→ a gyertyavilág bé kezde sütni = a gyertya fénye kezdett bevilágítani (39)
borvíz = ásványvíz (itt: ásványvízforrásra utaló helynév), (17, 24, 34)
csiadoz = (Kriza 1863, 494 alapján) ijedezve kiáltoz (39)
(Az SZT.-ban nem szerepel)
csutak = tuskó (22)
egybe is vesztek vala szóból = haragosan vitatkoztak (9)
ejtel = űrmérték, kupa, 1,4 liter
elbomolván = esemény után a jelen lévők csoportja eloszlott, hazatért (39)
eltölt = eltelt, elmúlt (34)
eresz = a székely ház előtere, előszoba jellegű helyisége (33)
-é = -e
→ előtt-é vagy után = v. mi előtt-e vagy után (9)
fársáng = farsang (8, 19, 33)
fársáng farka = farsang utolsó három napja (33)
fickó legényecske = kamasz fiú (39)
guzsaly = fonáshoz használt, legtöbbször díszített farúd (19)
guzsalyos 1. = fonó (28)
guzsalyos 2. = legény esti időtöltése, udvarlása lányos háznál, vizita (37)
guzsalyoskodik = udvarol, lányhoz jár (24)
gyakorol (kérdésben)
→ v. kinek a házát gyakorolja = v. kinek a házához jár
gyanít (7)
→ gyanítók = gyanítottuk
hamar = hamarosan (35)
hej! = hé! (23)
hírré tesz = hírt ad v. kinek, szól v. kinek (37)
hony = hon. Itt: szülőfalu, felnevelő falu (25)
→ honnyában sem volt (akkor) = itt: (akkor) a falujában sem volt
→ nem laktam honyomban (akkor) = itt: (akkor) nem laktam a falumban
iszik
→ a pálinkát meg illogatók = a pálinkát megiszogattuk (28)
→ innya = inni (9)
→ fél ejtel pálinkát meg ivának = fél ejtel pálinkát megittak (25)
→ ivók meg = ittuk meg (39)
jár
→ v. kinek a házát járta = valakinek a házához járt (1, 23, 39)
→ eleget jártam a Ferentz András házát = eleget jártam a Ferenc András házához (28)
jertek = gyertek (7)
jön
→ hozzám jövén = hozzám jött (25)
→ jöve = jött (28)
kaláka = összesegítéssel végzett, legtöbbször vigassággal befejezett munka (7, 36, 37)
karéj, ágy karéján = perem, széle v. minek, ágy szélén (7)
keszkenyő, keszkenyejével = kendő, kendőjével (28)
kevésség
→ jöjjön le egy kevésség ide = jöjjön le egy kis időre ide (28)
kezd
→ kezde, kezdének = kezdett, kezdtek (39)
kér
→ engem arra kére = engem arra kért (28)
közkertes (beltelek) = két szomszédos beltelek, amelyet kerítés választ el egymástól (7, 30)
kupa = űrmérték, 2 icce, kb. másfél liter (39)
lát
→ látók, látám = láttuk (7, 37, 39), láttam (39)
légyen
→ gyanítók, kik heverték légyen el (a füvet) = gyanítottuk, hogy kik heverték el (a füvet) (7)
megnyom (férfi nőt) = közösül (32)
megrészegedik = sok szeszt iszik, berúg (33)
megterhesedik = teherbe esik (9)
megy
→ elmene, elmenénk, elmenének = elment, elmentünk, elmentek (25, 28)
→ kiméne, kimenénk = kiment, kimentünk (23, 35)
midőn = mikor, amikor (28, 33)
mond
→ mondék = mondtam (36)
→ mondá = mondta (13, 23)
múlik
→ esztendeje múlék = esztendeje múlt, egy éve (28, 36)
-ní = -hoz, -hez, -höz
→ elmenék Sófalvi Ferentzní = elmentem Sófalvi Ferencnéhez (19)
→ Ferentz Andrásní ment = Ferenc Andrásnéhoz ment (27)
→ Simó Jánosní jöve = Simó Jánosnéhoz jött (28)
nyírentyű, nyíretyű = hegedű vonója (23, 39)
ösveny = kerti, mezei, erdei gyalogút (28)
perregdegel = itt valószínűleg: folyamatosan pengő hangot ad (37). (A SZT.-ban és az UMTSZ.-ban nem szerepel). Vö. Szinnyei 1893-1901, II: 125. perregtet = „sarkantyút penget” címszavával!
pitvar = a ház előszoba szerepű előtere, azonos a székely eresszel (33)
pogácsa = itt: (talán mézes tésztájú) lapos sütemény (17, 28)
szalad
→ oda szalada = odaszaladt (37)
szereteje = kedvese, választottja (9, 10)
szénház = sütőház, kis udvari épület (7, 9)
tánc = táncalkalom, legtöbbször valamely lakóháznál rendezett mulatság (5, 6, 7, 19, 26, 33, 37, 39)
táncoló = tánc, táncalkalom (3)
tilolás = kendertörés finomabb formája (28)
tőked = jut
→ fülébe tőkedvén = fülébe jutván (25)
törik
→ el törék = eltört (23)
udvar = nemesi, földesúri kúria, udvarház és telke (7)
udvari kaláka = a földesúr gazdatisztje, „udvarbírája” által rendezett összesegítő munka, nagy vigassággal (7)
úgy jár = teherbe esik (13)
ül
→ üle = ült (19)
vala
→ mondotta vala nékem = mondta nekem (11)
→ itt vala Sófalvi Mihály = itt volt Sófalvi Mihály (28)
→ oda jött vala = oda jött (28)
veszteg ül = nyugodtan ül (23)
volt
→ kikkel ment volt ki? = kikkel ment ki? (23)
→ ment volt-e le, vagy nem? = lement-e, vagy nem? (28)
zúgat = pletykát terjeszt, pletykázik (19, 24)

Összegzés

Egyetlenegy 18. század végi székely köznépi per tanúvallomásainak elemzési kísérletét nyújtottam át az olvasónak. A vallomások nem sorsfordító történelmi eseményekről adnak hírt, hanem egy kissé nimfomániás székely lány normasértő viselkedéséről, váratlan teherbe esésének körülményeiről szólnak. Ez igazán nem olyan téma, nem az a történet, amely föltétlen elemző tanulmányért kiáltana. A megszólaltatott tanúk azonban nemcsak az események feltárásához nyújtottak adatokat, hanem felvillantották a 18. század végi udvarhelyszéki székely életmód néhány elemét, sajátosságát is. Ez viszont már olyan téma, amely megérdemli a tanúvallomások szavakra, félmondatokra bontását, néprajzi szemléletű értelmezését, elemzését.
A történeti népéletkutatás szempontjából miről is tudnak üzenni ezek a vallomások a 21. századi figyelmes olvasónak, elemzőnek?
A tanúk életkorral, családi helyzet feltüntetésével ellátott nevei és az emlegetett személyek nevei a falu népességét jelenítik meg. Az elmondott történetekből felsejlenek a falu házai, udvari épületei. Megvillan a kertekkel, gyümölcsösökkel tagolt, lazán beépített település képe. A legtöbb vallomás az ifjúság társas életét, ünnepi szórakozásait helyezi mondanivalója középpontjába, mégpedig a vigassággal záródó kalákákat és a magánházaknál rendezett táncokat. Ferenc Anna viselt dolgai kapcsán a vallomásszövegek elemzője és az elemző tanulmány olvasója számára felderengnek a 18. század végi székely falusi viselkedési normák, illetve érzékelhetővé válnak a velük ellentétes magatartások. Különösen a szerelem, az udvarlás, a párválasztás, a szexualitás illendő és illetlen történetei bukkannak elő a kíváncsi „bírák” kérdéseire adott válaszokból. Az 1794-ben megörökített vallomáscsokor gazdag tárháza a korabeli udvarhelyszéki tájszavaknak, valamint a régies és székelyes nyelvi fordulatoknak, nyelvjárási sajátosságoknak.

Irodalom

Balázs Lajos (2010): Amikor az ember nincs es ezen a világon. Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. 2. kiadás. Csíkszereda: Pallas–Akadémiai Könyvkiadó.

Bárth János (1999): Bálint Anna házassága. Havasalji székely életkép a XVIII. század végéről. In Emlékkönyv Imreh István nyolcvanadik születésnapjára. Kiss András–Kovács Kiss Györgyi–Pozsony Ferenc szerk. Kolozsvár: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, 28–43. p.

Bárth János (2000): A vigasztaló Napbaöltözött Asszony. Csodás gyógyulások egyházi vizsgálata Csíksomlyón 1784-ben. Szeged: Agapé Kiadó.

Bárth János (2001): Varság, a székely tanyaközség. Kecskemét: A szerző kiadása.

Bárth János (2004): Úz-völgyi magyarok. Kecskemét: Bárth Bt. kiadása.

Bárth János (2006): Jézus dícsértessék! A székelyvarsági hegyi tanyák népének vallási hagyományai. Kecskemét: Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet kiadása.

Bárth János (2012): Szentgyörgy megyéje Alcsíkban. Esettanulmány a katolikus székelység egyháztörténetéhez és társadalomnéprajzához. Kecskemét: Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet kiadása.

Bernád Rita (2009): Plébániai levéltárak I. A Gyulafehérvári, a Sepsiszentgyörgyi, a Szamosújvári és a Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltárak repertóriuma. Gyulafehérvár–Budapest: ELTE Egyetemi Levéltár és a Gyulafehérvári r. k. Érsekség kiadása.

Egyed Ákos szerk. (1970): A megindult falu. Tallózás a régi erdélyi faluirodalomban (1849–1914). Bukarest: Kriterion Kiadó.

Ferenczi Sándor (2009): A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti papi névtára. Budapest–Kolozsvár: Szent István Társulat és a Verbum kiadása.

Flórián Mária (1997): Öltözködés. In Magyar néprajz IV. Életmód. Füzes Endre–Kisbán Eszter szerk. Budapest: Akadémiai Kiadó, 585–767. p.

Furu Árpád (2011): Udvarhelyszék népi építészete. Kolozsvár: Gloria Kiadó.

KL (1993–2010): Magyar Katolikus Lexikon, I–XV. Diós István főszerk. Viczián János szerk. Budapest: Szent István Társulat.

Kriza János (1863): Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. Kolozsvár: Stein János Erd. Muz. Egyleti könyvárus bizománya.

Lévai Lajos (1935): Poloniţa – Lengyelfalva monográfiája. Odorheiu: k.n.

Paládi-Kovács Attila (2013): Időrend, kronológia, periodizáció az európai etnológiában. Akadémiai székfoglaló. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.

Pál-Antal Sándor (2009): Csíkszék 1701-1722 között. Székely székek a 18. században III. Marosvásárhely: Mentor Kiadó.

Pesovár Ferenc (1990): Táncélet és táncos szokások. In Magyar néprajz VI. Dömötör Tekla főszerk. Hoppál Mihály szerk. Budapest: Akadémiai Kiadó, 195–250. p.

Schem. Trans. (1834): Schematismus venerabilis cleri dioecesis. Claudiopoli: Transsilvaniensis pro Anno MDCCXXXIV.

Szinnyei József (1893–1901): Magyar tájszótár I–II. Budapest: Hornyánszky.

SzOkl. (1983–2006): Székely oklevéltár, új sorozat I–VIII. közzéteszi: Demény Lajos-Pataki József-Tüdős S. Kinga. Bukarest–Kolozsvár–Marosvásárhely.

SZT (1975–2009): Erdélyi magyar szótörténeti tár I–XIII. Anyagát gyűjtötte: Szabó T. Attila. Bukarest–Budapest–Kolozsvár.

Tankó Gyula (1996): Gyimesi szokásvilág. Székelyudvarhely: Erdélyi Gondolat.

UMTSZ (1979–2010): Új magyar tájszótár I–V. B. Lőrincz Éva főszerk. Hosszú Ferenc szerk. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Levéltári rövidítések

CSISZEMIKPI = Csíkszentmiklósi plébánia irattára
GYÉL = Gyulafehérvári Érseki Levéltár
GYGYL = Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltár
(A Gyulafehérvári Érseki Levéltár Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltára)
UGYL = Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltár
(A Gyulafehérvári Érseki Levéltár Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltára)
UPI = Székelyudvarhelyi plébánia irattára

Prípad z obce Lengyelfalva
Obraz života jednej sedmohradskej obce v 18. stor. z národopisného aspektu

(Súhrn)

Príbeh analyzovaný v tejto štúdii sa odohráva v malej maďarskej dedine Lengyelfalva (Poloniţa) v Sedmohradsku, dnes patriacom k Rumunsku, v strede tzv. Sikulského územia Sikulskej zeme, v blízkosti mesta Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc). Podkladom pre štúdiu bol morálny spor medzi katolíckymi cirkevnými predstaviteľmi.
Autor ponúka čitateľovi pokus o analýzu výpovedí svedkov v jednom sikulskom ľudovom spore z konca 18. stor., ako príklad jednej z možných metód tzv. historického národopisu.
Svedecké výpovede nepodávajú správu o prevratných historických udalostiach, ale o trochu nymfomanskej sikulskej dievčine a jej normy porušujúcom správaní, o okolnostiach jej nečakaného otehotnenia. Toto naozaj nie je taká téma, taký príbeh, ktorý by si bezpodmienečne zasluhoval analytickú štúdiu. Prehovoriaci svedkovia však neposkytli údaje len k objasneniu udalostí, ale odhaľujú aj niektoré prvky a svojráznosti sikulského života na konci 18. stor. v stolici Udvarhelyszék. A to je už téma, ktorá si zaslúži rozbor svedeckých výpovedí na jednotlivé slová, časti viet, na ich výklad a analýzu z národopisného hľadiska. Aké odkazy môžu odovzdať tieto výpovede pozornému čitateľovi či analytikovi 21. storočia z aspektu historického výskumu ľudového života?
Mená svedkov, doplnené ich vekom a rodinným stavom, ako i mená spomínaných osôb vykresľujú dedinské spoločenstvo. Z vyrozprávaných príbehov sa rysujú domy a hospodárske stavby vo dvore. Zablysne sa obraz záhradami, ovocnými sadmi členenej, voľne zastavanej usadlosti. Najviac výpovedí hovorí predovšetkým o spoločenskom živote mládeže, o ich sviatočných zábavách, najmä o veselicou končiacej kaláke [forma spoločnej práce, ktorú vykonávajú členovia istého spoločenstva – lokálneho, pokrvného, majetkového a pod.– jednému zo svojich členov dobrovoľne, z láskavosti alebo na odplatu. Tieto spoločne vykonávané práce bývajú spojené aj so spoločnou zábavou – pozn. prekl. ] a o tancovačkách v súkromných domoch. V súvislosti s nemiestnym správaním sa Anny Ferenc sa pred autorom, analyzujúcim texty výpovedí i pred čitateľom tejto štúdie ozrejmujú normy správania sa na sikulskej dedine na konci 18. stor., resp. možno z nich vyvodiť aj im protichodné správanie sa. Z odpovedí na zvedavé otázky „sudcov“ vyvstávajú najmä slušné a neslušné príbehy lásky, dvorenia, sexuality a výberu partnera. Súbor výpovedí, zaznamenaných v roku 1794, je bohatým prameňom dobových nárečových výrazov v stolici Udvarhelyszék, ako i archaických jazykových zvratov a nárečových osobitostí.

Der Fall von Lengyelfalva
Historisches Lebensbild aus ethnographischer Sicht von einem Szeklerdorf
aus dem 18. Jahrhunder

(Zusammenfassung)

Der Fall, der in der vorliegenden Studie untersucht wird, spielte sich in Lengyelfalva (Poloniþa) ab, in einem kleinen ungarischen Dorf inmitten des sog. Szeklerlandes, unweit von Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc) in Siebenbürgen, der früher zu Ungarn gehörte und heute Teil von Rumänien ist. Als Grundlage für die Studie dient ein Prozess, der von katholischen Behörden geführt wurde. Der Autor bietet dem Leser einen Analyseversuch von Zeugenaussagen eines szeklerischen Volksprozesses aus dem Ende des 18. Jahrhundertes – und damit ein methodisches Verfahren der sog. historischen Volkskunde.
Die Aussagen berichten weniger von schicksalsschweren Ereignissen, sondern vom Verhalten eines leicht nymphomanischen szeklerischen Mädchens, das gegen die geltenden Normen verstieß, bzw. über die Umstände ihrer plötzlichen Schwangerschaft. Man könnte einwenden, dass es sich nicht um eine Geschichte handelt, die unbedingt nach einer untersuchenden Studie schreit. Die Zeugen, die sich zu Wort meldeten, haben in ihren Aussagen allerdings – außer dem Umstand, dass sie Daten geliefert haben, die zur Klärung der Sachlage notwendig waren – auch einige typischen Elemente und Spezifika des szeklerischen Alltagsleben in Udvarhelyszék ans Tageslicht gebracht. Damit aber rühren wir an ein Thema, das eine ethnographische Betrachtung verdient, vor allem in Hinsicht einer Interpretation aus dem 21. Jahrhundert.
Die Namen der Zeugen (die jeweils mit dem Alter und dem Familienstand der betroffenen Person ergänzt wurden), sowie die Namen der erwähnten Dorfbewohner bieten ein Gesamtbild der Bevölkerung der Gemeinde. In den erzählten Geschichten werden die Häuser und Höfe des Dorfes fassbar. Es ersteht vor uns das Bild einer lose bebauten, durch Gärten und Obstplantagen gegliederten Gemeinde. Im Mittelpunkt der meisten Aussagen steht das soziale Leben der Jugend, deren Vergnügung zu feierlichen Anlässen, allen voran die Feierlichkeiten am Ende einer sog. kaláka (eine Art unentgeltlich-freiwilliger gemeinschaftlicher Arbeit) und die in Privathäusern veranstalteten Tanztreffen. Dank der Ereignisse um Anna Ferenc werden vor uns die dörflichen Verhaltensnormen der Szekler am Ende des 18. Jahrhunderts sowie mögliche Alternativen dazu sichtbar. Aus den Antworten auf die Fragen der neugierigen „Richter“ tauchen insbesondere (sowohl schickliche als auch unanständige) Geschichten über die Liebe, über das Hof-Machen, über die Paarfindung und Sexualität auf. Das 1794 aufgezeichnete Konvolut stellt ein reiches Sammelsurium von zeitgenössischen Dialektwörtern aus Udvarhelyszék – und darüber hinaus von szeklerischen Redewendungen, Archaismen und mundartlichen Besonderheiten dar.