hétfő, október 25, 2021

Az Ipoly mente szakrális emlékeinek kutatásában a „bársonyos forradalom” után Csáky Károly végzett (s végez ma is) úttörő munkát. Míg ő a nyert adatok publikálásában jár az élen, addig a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja Szakrális Kisemlékek Archívuma minden elérhető, a kültéri épített kisemlékekhez kapcsolódó információt, beleértve a technikai paramétereket is, a későbbi kutatások, illetve az esetleges rekonstrukciók viszonylag könnyen hozzáférhető adatbázisaként, részletesen kidolgozott adatlapokon rögzíti. Dolgozatom célja, hogy az adatbázisban még nem szereplő települések egyikének, a lévai járásbeli Százdnak szakrális kisemlékeit és a történelmi eseményekhez kapcsolódó emlékjeleit feltérképezzem, azok adatait a kisemlékarchívum kritériumai alapján az adatbázis számára regisztráljam.

 

1. kép: Százd látképe (Bendík Béla felv., 2015)
1. Falu a Búr-patak és a Morda között

A község Ipolyságtól mintegy 15 km-nyi távolságban nyugatra, a Búr-patak, a Nagy- és a Kis- Morda-hegy által határolt völgyben, részben az 564-es közút mentén terül el. Az I. katonai felmérés (1782–1785) lényegében egyutcás, szalagtelkes falut mutat, a templom és a temető megjelölése nélkül. A temetőt jelenlegi helyén 1778. július 15-én szentelte fel Nagy János püspöki megbízott és Szőgyéni Ferenc ipolyszakállosi plébános1. Szakrális kisemléknek sem mutatkozik nyoma, holott a Százdtól és a szomszédos Deméndtől nagyjából azonos távolságra eső hébeci zarándokhely Szent Ilona-templomát „egy régi templom” (alte Kirche) megjegyzéssel feltünteti. A II. katonai felmérésen (1819–1869), melynek Hont vármegyei részét az 1840-es évek közepén rajzolták, ugyanez a templom nem szerepel, csupán az ottani remetelakot (Einsiedelei) jelölik. Százd esetében sem szerencsésebb a helyzet, mert a térkép alapján még mindig nem azonosítható sem a temető területe, sem a templom épülete, holott minden bizonnyal mindkettő létezett. A III. katonai felmérés (Magyarország 1872–1884) lényegesen pontosabbnak bizonyult, hiszen a templom és a temető helye könnyűszerrel leolvasható róla. Szakrális kisemléket azonban nem találunk Százdon, pedig a környező településeken (pl. Visken a Nepomuki Szent János-szobrot) azokat is jelezték. Bár a falu épületekben némiképpen gyarapodott, a 19. század közepére elveszítette tisztán szalagtelkes jellegét, itt-ott – bizonyára a majorságok építése következtében – a halmazfalu elemeit mutatta. A második világháború utáni gazdasági rendszer következtében a majorságok fokozatosan eltűntek, és a magánépítkezések folytán ismét a szalagtelkes faluforma került előtérbe.

1.1. A birtokviszonyok rövid áttekintése

A község neve az eddig ismert első, 1261-ből származó okirati említésben Zazd alakban jelenik meg, mikor IV. Béla király Márton fia István és Myke várjobbágyoknak várjószágok visszafoglalásakor tanúsított vitézségükért és testvérük elestéért adományként adta a százdi birtokot (Györffy 1987, 249). Az évszázadok folyamán a falu adásvétel útján vagy zálogjogon többször gazdát cserélt, több nemesi család is bírta. A Deméndy család 1291–1299 közt, illetve 1312-ben, Gyekmin királyi gyógyszerész 1330–1351 között rendelkezett birtokrészekkel Százd kataszterében, 1352-től pedig az ugyancsak gyógyszerész Szerecsen Jakab bírta Gyekmin birtokait. Szerecsen Jakab felesége, Margit, a Hont megyei Libercsey családból származott. Utódai közül Szerecsen Mihály hűtlenség miatt elveszítette a birtoktestet, amit aztán Zsigmond király 1408-ban Gordovai László szlavón bánnak adományozott. 1411–1414 közt a Kóváry, Kaladey, Terbegeczi családok birtokjogát rögzítették az oklevelek, melyek a falut Sazd néven említik. Gordovai László fia, Bertalan 1417-ben török fogságba esett, ezért a váltságdíj előteremtéséhez a bán százdi birtokát eladta Kóváry Pálnak. A Hont-Pázmány nemzetségből eredő Kóváry család a mohácsi vész évében, 1526-ban még birtokos volt a százdi határban, hiszen Kóváry Ferenc végrendeletében többek között az itteni egyházra is hagyományozott (Bakács 1971, 331). A Kóváryakkal párhuzamosan a Szécsényi, Aranyi, Valkay, Kalonday és Kétházi családok, illetve Szoby János, aztán lánya, Sághy Jánosné, Gathalóczy Mátyás, Herentfalvy János valamint Bényi László rendelkeznek birtokrészekkel a százdi kataszterben.
Bakács István Hont vármegyét taglaló munkájában a városok, illetve vásáros helyek közé sorolta a falut: nundina in feria quarta, azaz vásár szerdai napon (Bakács 1971, 78); a vásárjogot Mária királynő adta 1388-ban. A falu korabeli erőteljes fejlődése, vásárainak jelentősége minden bizonnyal a rajta áthaladó, a bányavárosokat a Duna mentével összekötő, egyik jelentős kereskedelmi útvonal gazdasági hatásának volt köszönhető.
A 16. századi oszmán terjeszkedés azonban véget vetett az ígéretes gyarapodásnak. 1552. július 9-én a törökök elfoglalták a viszonylag közeli Drégely várát, 1552. augusztus 10-én pedig a Teuffel Erazmus által vezetett keresztény seregek súlyos vereséget szenvedtek a palásti csatában. Az események következtében Hont vármegye számottevő, főleg déli területei először kerültek török fennhatóság alá; az itt élők sorsa hosszú időre megpecsételődött. Az elkövetkező évek a vármegye még szabad északi régiói, pontosabban a bányavárosok elleni folyamatos oszmán támadások jegyében teltek, különösen Drégelypalánk megépítésétől, 1575-től. A csatározások mellett az oszmán hatóságok a meghódolt települések adóztatására is kellő figyelmet fordítottak. Százd az esztergomi szandzsák részeként 1570-ben 20 házzal és 57 tizenöt éven felüli férfival (a fejadót fizetők száma nincs külön feltüntetve) 8279 akcse évi átalányt fizetett adóként (Fekete 1943, 70–71).
Drégely 1593. évi visszafoglalása átmenetileg ismét a magyar királyság részévé tette a falut. Békés életkörülményekről azonban aligha lehetett szó, a nyugalom viszonylagosnak számított, hiszen már az 1600-as évek legelején több török támadásról, illetve a Bocskai-felkelés kapcsán (később a Thököly-, Rákóczi-felkelések folytán szintén) a zsoldos seregek dúlásáról számol be Hont vármegye monográfiája. Hamarosan több község ismét oszmán fennhatóság alá került, 1608-tól Százdot is a hódolt falvak közé sorolták. Az újvári ejálet 1664-es adóösszeírásai szerint Hond náhije településeként 31 háztartással 9970 ezüstpénz fizetésére kötelezték, s hozzá még 42 férfi utáni fejadóra (210 akcse), ami a végösszeget 10180 akcséra emelte.

1. táblázat: A kétféle (átalány és részletes) adókivetés.

*Forrás: 1. Fekete 1943, 70–71.; 2. Blaskovics 1993, 212.

A két adólajstrom összehasonlításából kitűnik, hogy a közel száz esztendő alatt emelkedett ugyan tizeneggyel a háztartások száma, ami 550 akcséval növelte az adót, de a tizenöt éven felüli, illetve fejadóra kötelezett férfiak száma tizenöttel csökkent. Ugyanakkor a befizetendő végösszeg 1691, illetve 1901 ezüstpénzzel magasabb lett. Az egyre súlyosbodó terhek, gyakori zaklatások elől a falu népe a Morda barlangjaiba menekült, ahol hosszabb tartózkodásra alkalmas helyiségeket alakítottak ki. Mindez azonban nem óvta meg az itt élőket, hiszen, mikor 1685-ben Érsekújvárt a császári seregek visszafoglalták, és Hont vármegye végleg felszabadult az oszmán fennhatóság alól, a község az elpusztult helységek közt szerepelt (Borovszky 1906, 63).
A Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békekötés után, 1711-ben az evangélikus báró Hellenbach Gottfried János bányagróf lett a falu új földesura, aki 1720-ban a néptelen Százdra Kiscsalomjáról, Hontudvarnokról és Sipékről szlovákokat telepített (Koczó 2014, 6). A 19. században és a 20. század elején a százdi birtoktestet még mindig a Hellenbach leszármazottak bírták; a családba való házasodás útján gróf Stainlein-Saalenstein, később gróf Wilczek Vilmos és gróf Chorinszky Igó. Rajtuk kívül báró Ivánka Lászlónak voltak a község kataszterében jelentős javadalmai.
Az I. Csehszlovák Köztársaság megalakulásakor a földreform keretében felosztották a grófi és bárói uradalmakat. A hajdani grófi javak új résztulajdonosaként került a községbe 1925-ben Juraj Ďurčanský, a rajeci születésű klerikális országgyűlési képviselő, akinek családja aztán 1938-ban, a Felvidék anyaországhoz való visszacsatolásakor a birtokot eladta Mares Margitnak, tarkeői Tahy László diplomata, országgyűlési képviselő második nejének (Budai 2008, 24).

1.2. A lakosság demográfiai összetétele

A történelmi Hont vármegyében a magyar, illetve szláv nyelvű falu- és dűlőnevek váltakozása arra enged következtetni, hogy a lakosság nemzetiségileg már a honfoglalástól kezdve erősen kevert volt. A színtiszta szláv vagy magyar települések mellett vegyes ajkú falvak is előfordultak (Bakács 1971, 32). Százd nevét a magyar „száz” számnév „d” kicsinyítőképzős változataként (százacska) eredeztetik, ezért a községet magyar telepítésűnek tekintik. Az oszmán uralom utáni betelepítések eredményeképpen 1851-ben Fényes Elek még „tót-német” faluról írt. A Borovszky-féle monográfia a község neve alapján szász alapítást feltételez, de megjegyzi, hogy a lakosság „már megmagyarosodott” (Borovszky 1906, 63 és 128). Tény, hogy a népszámlálási adatok a 19. század második felétől a 20. század közepéig tartósan magyar többséget mutatnak ki. Az első világháborús veszteségek, valamint a második világháborút követő kitelepítések és az asszimiláció következtében a folyamat megfordulni látszik. A Beneš-dekrétumok alapján húsz családot és hét különálló személyt deportáltak Csehországba, ők azonban később valamennyien visszatértek. A Magyarországra áttelepített tizenhat családból viszont már senki sem jöhetett vissza szülőfalujába. Az arányok a szlovák és magyar anyanyelvűek között az 1991-es adatok szerint a 19. század közepén feljegyzettekhez közelítenek, 2011-ben pedig az újabb közel 20%-os csökkenés még inkább a magyarság fogyását mutatja. A vizsgált időszakban a lakosságnak csupán elenyésző százaléka vallotta magát német nemzetiségűnek, a négyfős létszám ötven év alatt nem változott. Az 1941-es népszámlálás szerint a község lakosságának száma rekordmagasságot ért el, csakúgy, mint az itt élő németeké. A háború után aztán a német nemzetiségűek ismét megfogyatkoztak.

1.3. Vallástörténeti vázlat

Százdot Ecclesia d. Zazd. néven már a mohácsi vész évében, 1526-ban is az egyházashelyek között tartották számon. Az esztergomi főegyházmegye honti főesperességéhez tartozó falu esetleges önálló plébániájáról ez idáig nem került elő okirati bizonyíték, az eddigi ismeretek szerint 1773-ig Ipolyszakállos, utána Deménd fiókegyháza volt (Koczó 2000, 40; Dobrovolny 1998/10, 4) Más egyház-látogatási jegyzőkönyvre hivatkozó forrás Százdot bő háromnegyed évszázaddal korábban, 1697-ben jegyzi a deméndi plébániához tartozónak, ahol Némethy János volt akkor a plébános (Lászlóová 2002, 102).

 

2. táblázat: A lakosság nemzetiség, illetve anyanyelv szerint.

*Forrás: 1.Palugyay 1855, 629; 2. Pongrácz, 1893, 86–87; 3. A Magyar Szent Korona országainak 1900. évi népszámlálása, 1902, 18-19; 4. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása, 1912, 112–113; 5. Az 1941. évi népszámlálás, 1947, 26. és A Felvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai százalékos megoszlásban 1880–1941 (1996) 100.; 6. http://sodb.infostat.sk/sodb/sk/1991/format/htm – letöltve: 2015.8.20.; 7. www7.statistics.sk/wps/portal?urile…a…/Scitanie-letöltve:2015.8.20.

Luther hitújító tanainak terjedését Hont vármegyében sem lehetett megfékezni. A német városokkal szoros kapcsolatot tartó (német többségű) Selmecbányán 1525-ben az alacsony munkabérek miatt lázongó bányászoknak az új hit terjesztői, köztük a város plébánosa, Keck Simon tartottak beszédeket. Werbőczy István nádor 1526 tavaszán keményen megtorolta mind a lázadást, mind a hittérítést, de a török terjeszkedését követő belpolitikai káoszban képtelen volt megakadályozni a reformáció térhódítását. 1604-ben, Bocskai István felkelése idején a vármegye túlnyomó része már protestáns hiten volt. Mikor 1616-ban Pázmány Péter elfoglalta az esztergomi érseki széket, Hont megyében csak néhány katolikus papot és plébániát talált. (Borovszky 1906, 353). A helyzetet súlyosbította, hogy a megye déli része ismételten hódoltsági területté vált, így az ellenreformációs törekvések csupán a török kiűzése, 1685 után érvényesültek. Koczó József tanulmányában Százdot az 1700-as évek elején magyar és katolikus falunak mondja (Koczó 2000, 31). Ennek oka lehetett egyrészt, hogy katolikus anyaegyházát – akár az ipolyszakállosi, akár a deméndi plébániához tartozott – a reformáció kevésbé érintette. Ipolyszakálloson a hívek egy része felvette ugyan az evangélikus hitet, sőt, a katolikus templomot is használták, de a falu nem tért át teljes egészében az új vallásra; Deménden pedig mindössze 1731-ben jelentek meg protestánsok, ám ők is hamarosan konvertáltak a katolikus hitre (Lászlóová 2002, 102). A másik ok, hogy Százdon nem mutatkozott markánsabban a reformáció, valószínűleg a település kihaltsága lehetett, hiszen 1685-ben az elpusztult falvak közé számított (Borovszky 1906, 63). Az 1715-ös összeírás azonban már 27 adófizetőt, az 1720-as pedig 32 adófizetőt listázott. A felekezeti és nemzetiségi (anyanyelvi) megoszlás közt nem mutatkozik párhuzam, ennek ellenére feltételezhetjük, hogy az 1720-ban betelepített szlovák ajkú lakosság a földesúrhoz, báró Hellenbach Gottfried Jánoshoz (1686–1728) hasonlóan, az evangélikus hitet hozta magával. Blaskovitz András százdi lévita, aki 1793-ban az evangélikus anyakönyv vezetését rövid történelmi összefoglalóval kezdte, az első községbe települt evangélikusnak Menyár János gazdát mondta, aki három fiával, Jánossal, Pállal és Györggyel Teszérről érkezett 1774 körül. A településen 1793-ig csupán kis létszámú evangélikus közösség élhetett, amely a szakállosi és lontói hívekkel együtt 1812-ig a csanki anyaegyházhoz tartozott. Százdon az istentiszteleteket léviták végezték, a csanki lelkész csak minden negyedik héten jött a faluba. A közbeeső időszakban a házasulandóknak is Csankra kellett utazniuk. A százdi anyaegyház és fiókegyházai (Ipolyszakállos és Lontó) 1812-ben vált önállóvá, amikor élére felszentelt lelkészt neveztek ki. Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy bár az említett anyakönyvet latin nyelven vezették, 1807-ben magyar, 1812-ben szlovák nyelvű bejegyzést tettek benne. Ugyancsak szlovákul írták az anyakönyvi részt megelőző történelmi összefoglaló Pro memoria címszó alatti, egy 1799-es egyházlátogatásra utaló záró szakaszát.
A lakosság felekezeti megoszlása a 19. század közepétől jól nyomon követhető. A kimutatások szerint a községben élők többsége a római katolikus és az ágostai evangélikus hitet vallotta, a többi religió követői elenyésző számban voltak (vannak) jelen. Az ún. történelmi vallások követői mellett a 20. század végén az egyéb hitet vallók és a vallástalanok is megjelentek, illetve az olyan egyének, akik nem merték vállalni vallási meggyőződésüket, esetleg lényegtelennek tartották, hogy hitüket a népszámlálási íveken meghatározzák.

3. táblázat: A lakosság felekezeti megoszlása.

Források: 1.Palugyay 1855, 629; 2. Pongrácz, 1893, 86–87; 3. A Magyar Szent Korona országainak 1900. évi népszámlálása, 1902, 18–19; 4. A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása, 1912, 112–113; 5. http://sodb.infostat.sk/sodb/sk/1991/format/htm (letöltve: 2015.8.20.); 6. www7.statistics.sk/wps/portal?urile…a…/Scitanie (letöltve:2015.8.20)

A településen mindkét számottevő felekezetnek temploma és meghatározott temetőrésze van. A halottasház feletti 30/1-es parcellában az evangélikusok és reformátusok temetkeznek, a Morda oldalának teraszán álló, Szent Miklós tiszteletére szentelt templom felé eső parcella pedig a katolikus hívek nyughelye. A más vallásúakat (metodista, jehovista stb.) és a vallástalanokat annak a felekezetnek a parcellájában temetik el, ahová családjuk a vallásváltás előtt tartozott.
A falu fölé emelkedő templom építési idejét egyes források a 13. századra (Borovszky 1906, 304), egész pontosan 1222-re teszik, s építtetőjének a Hont-Pázmány nemzetség egyik meg nem nevezett tagját tartják, aki Szent László védelmébe ajánlva emeltette a kora gótikus stílusú építmény. Mások egy bő évszázaddal későbbre, a 14. század elejére, 1330-ra datálják.2 Mai formáját az egyhajós kis templom többszöri bővítéssel nyerte. A 15. század végén késő gótikus stílusban átépítették, a tetőzet nyugati szélére barokk stílusú, bádoggal fedett, fa huszártorony került, melynek mind a négy oldalán két-két, enyhén ívelt végződésű, vízszintes farácsozattal védett, négyszögletes hangnyílás van. A torony, melyben ma is három harang lakik, és tetején gömbre állított kettős kereszt magasodik, 2014-ben új faburkolatot kapott. Egy régebbi renoválás alkalmával a déli oldalon az egykori késő gótikus bejáratot befalazták. A hármas kőkeretbe foglalt, ablakká redukált, hajdani gótikus bejárat felett két, az északi falon egy keskeny, befelé szűkülő, csúcsíves ablak biztosítja a nappali világosságot. A nyugati oldalon az eredeti keskeny mellé még egy későbbi gótikus ablakot vágtak, csakúgy, mint a presbitérium déli és keleti falára. Az 1700-as években – feltehetőleg a törökkor utáni szükséges javítások folytán az épület barokk elemekkel gazdagodott. Az utolsó, az objektum külső formáján is változtató hozzáépítés 1932-ben történt, amikor nyugati oldalához bejárati részt, ún. szegények házát építettek. Az átalakításra márványtábla emlékezik a következő felirattal: Hoc temlum/Renovatum est a. D./MCMXXXII/auxilio provinciae Slovenicae,/quod perfecit et renovationi maxime adiit/Georgius Ďurčanský senátor/adiuvantibus fidelibus Sazdiciensibus,/ sub parocho reverendo domino/ Stephano Pokorny./A.M.D.G. (Felújíttatott az Úr/1932-ik évében/Szlovákia provinciójának segítségével/a renováció befejezését legjobban támogatta/Juraj Ďurčanský szenátor/a százdi hívők segítségével/Pokorny István tisztelendő, plébános/idején./Mindez történt Isten dicsőségére!) A költségek fedezésére gyűjtött adományokról és a kiadásokról a deméndi plébánián részletes kimutatás található.
A templomhajó és a szentély eredetileg esetleg bolthajtásos mennyezetét mára simává alakították, az északi oldalra nyíló sekrestyét azonban ma is keresztboltozat fedi. A szentély keleti falában fennmaradt egy ülő-, valamint az egykori szentségtartó fülke. A falakat középkori freskók díszítik, melyeket a többsoros mészréteg alatt az 1890-es évek legvégén fedeztek fel. A falfestményeket jellemzőik alapján Gerevich Tibor művészettörténész Nicolo di Tomasso munkájának tulajdonította. Ezt a nézetet a faluban ma is előszeretettel hangoztatják. Az újabb elemzések alapján azonban más szakemberek (pl. Prokopp Mária) óvatosabban fogalmaznak. Úgy vélik, ha nem is bizonyítottan a neves mester keze munkáját dicsérik a nagy pontossággal megrajzolt, de szignálatlan faliképek, mindenképpen jól képzett, az észak-itáliai festőiskolák stílusvilágában járatos művész alkotásáról van szó. Az addig kezeletlen képek egy részét 2000–2007 között Vladimír Úradníček professzor (1931. 1. 2.–2010. 8. 2.) restaurálta, munkát azonban pénzhiány miatt nem fejezhette be. Dušan Dúbravický akkori deméndi plébános, aki szívügyének tekintette az értékes freskók restaurálását, a 2008-as évre naptárat szerkesztett, melyben közzétette az 1932-es építkezés kimutatásait csakúgy, mint a freskók hét éven át folyó restaurálásának anyagi hátterét. A naptár eladásából befolyó összeget, valamint az ismételten meghirdetett adománygyűjtés bevételét a további munkálatokra szánta. Ezekre azonban egyrészt a restaurátor halála, másrészt az anyagi fedezet hiánya miatt már nem került sor. A Szlovákiai Műemlékvédelmi Hivatal a ritkaságszámba menő középkori freskók miatt 1963-ban 402-1637/1 szám alatt felvette a templomot a védett kulturális emlékek jegyzékére.
A második világháborúban elesettekre a kültéri emlékmű rendszerváltás utáni megépítéséig a templomban elhelyezett, kilenc nevet tartalmazó táblával emlékeztek, melynek részletes leírása az emlékműveknél olvasható.
A 18. században betelepült evangélikusok kezdetben egy pajtából átalakított imaházat használtak istentiszteleti célokra, amit a 19. század elején a paplakkal együtt emelt iskolaépület váltott fel. Jelenlegi templomukat Schmidt Lajos lelkész szolgálati ideje alatt, 1884-ben kezdték építeni, Hellenbach Gottfried János szépunokája, Stainlein-Saalenstein Ottó (1830–1915) hathatós támogatásával. Az 1885. október 24-én felszentelt templom sokszög záródású, hármas tagolódású ormos homlokzattal, melynek két szélén egy-egy alacsony, négyszögletes, gúla alakú áltorony díszlik. A középső, enyhén kiugró bejárati rész egyúttal az ívelt végződésű hangnyílásokkal ellátott, párkányokkal dekorált tornyot is tartja. A nyolcszögletű gúla alapú, hármas tagozódású toronytető szürkére festett bádoggal fedett, gömbjén háromkaréjos szárvégződésű latin kereszt áll. Az evangélikus csillag a templomhajó kontyolt tetejének csúcsára került. A toronyban két harang lakik: a régebbit báró Hellenbach József (1766–1813) özvegye, Kubinyi Zsuzsanna (1771–1823) Körmöcön öntette 1823-ban, Wilhelm Berhardt műhelyében, az újabb, az első világháborúban elkobzott pótlására 1924-ben készült a nagyszombati Fischer testvérek öntödéjében.
A homlokzati timpanon magasságában, a többszintes torony előlapjának mélyített tábláján relief őrzi a felszentelés évének római számokkal írt dátumát: MDCCCLXXXV. Alatta hármas gyűrűbe foglalt vakablakot alakítottak ki, mintegy ellenpárjaként a hátsó falon díszlő rózsaablaknak. A nappali fényt az épület minden oldalán párosával, a szentélyt záró falsíkokon egyesével elhelyezett, félköríves végződésű, magas ablakok biztosítják. A háromlépcsős barokk zárópárkányzat az egész építményen körbefut. A termes típusú istenházának beltere teknőboltozatú, a szentéllyel szembeni karzatot, melyen a budapesti Rieger és Jagendorf cs. és k. hangszergyárban készült orgona kapott helyet, két öntöttvas oszlop tartja. Az 1886-ban felállított neoklasszicista oltárra a kassai születésű, később Amerikába kivándorolt festő, Hegedűs István (1850–1910)3 festette a Jézust az Olajfák hegyén ábrázoló oltárképet.

2. Szakrális kisemlékek

Százdon a katonai felmérések térképei nem jelölnek kültéri szakrális kisemlékeket, valószínű tehát, hogy a legrégibb épített kisobjektum sem készülhetett 1884-nél korábban, még akkor sem, ha az ún. Kúriában álló képoszlop építési idejét, illetve az eredetileg benne elhelyezett képet több forrás (Reško–Kovács 2001, 11–12; Budai 2008, 26) a 19. század elejére teszi. Az esetleges fakeresztek pedig a térképezés idejére már akár elkorhadhattak. Az általam vizsgált hét kisemlék közül hiteles datálással egyet a 20. század legelején, kettőt a második felében és egyet a rendszerváltás után emeltettek. A két fából készült temetői feszület állíttatásának ideje szintén bizonytalan, az adatközlők leginkább a felújítások évét becsülték meg.
A szakrális kisemlékek leírásánál alkalmazott módszerek:
1. A szakrális kisemlékek meghatározásánál a Liszka József által kidolgozott terminológiát használom, a helyi megnevezést dőlt betűkkel szedve zárójelben feltüntetem.
2. Az épített szakrális kisemlékek elemeinek leírásánál az építészetben használatos lexikális megnevezéseket veszem alapul. A talajjal közvetlenül érintkező vagy az utólagos alábetonozásra támaszkodó szakaszt talapzatnak, a talapzatot a vizsgált objektummal összekötő elemet lábazatnak nevezem.
3. A stabilitás vagy terepkiegyenlítés céljából történt utólagos alábetonozást alapként említem meg.
4. Noha a pontos méreteket rögzítettem, s ezek a komáromi Szakrális Kisemlékek Archívumában meg is találhatóak, jelen dolgozatban csak tájékoztatásul általában csak az adott objektum magasságát adom meg. Mivel megfelelő mérőeszközök hiányában éppen ez az adat olykor nehezen határozható meg, ezt hozzávetőlegesen (+/- 5, max. 10 cm) jegyeztem.
5. A sorszámozást a régebbi, a katolikus templomtól körkörösen távolodva, arab számjegyekkel végeztem.
6. Az adatközlők nevét, illetve a hivatkozásokat lábjegyzetben közlöm.

2.1. A templom melletti feszület (templom melletti kereszt)

2–3. kép: A templom melletti feszület két nézetben. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

A hívők adományából 1985-ben emelt, hozzávetőlegesen 260 cm magas, fémkorpuszos, műkő feszületet a temetőbe vezető járda és az épület melletti, viszonylag keskeny, sík területet lezáró partoldalba vágott teraszra állították. Stabilitását két széles lépcsővel megtámasztott téglalap alakú, kétlépcsős betonalap biztosítja. A szintén kétrészes talapzat sima, kiszélesedő oszlopfőjén egyenes szárvégződésű, háromlépcsős lábazatra állított kálvária- vagy passiókereszt nyugszik. A fémkorpusz a Megfeszítettet előre néző arccal, a tenyér felső szélén átütött, áldásosztó ujjtartással, egymásra tett lábai alatt támasztékkal mutatja. Ágyékkendője a jobb csípő mellett kis csomóval kötött. A korpuszt, valamint a föléje erősített, textilzászlót imitáló – az INRI (jelentése: Jesus Nazarenus Rex Judaeorum) – feliratot is lekenve fehérre festették. A testet és a zászlót kb. 1cm széles fekete, festett keret fogja körül. A dedikációt a lábazatra vésték, a betűket kiaranyozták. Ajánlásképpen egy-egy magyar és szlovák egyházi ének kezdősorát választották. A lépcsők fölé, a feszület jobb oldalára helyezett, csővasból hegesztett, kétsoros koszorútartón kisméretű műanyag koszorúk sorakoznak. A talapzat alsó részére is ugyanilyen koszorút erősítettek. A lépcső tetejére talpas antik kaspót utánzó fehér, műanyag virágtartó került, bele rózsaszín futómuskátlit ültettek. A feszület és a járda közti területen kis virágoskertet alakítottak ki, ahol rózsa, tulipán, krizantém, írisz, petúnia és földi orgona (bőrlevél – Bergenia) díszlik.

Felirat:
URAM JÉZUS LÉGY/ VELÜNK MI EGYET-/LEN ÖRÖMÜNK! // KU KRIŽU SVATÉMU/ POĎ KRESŤANE!

2.2. A templom melletti képoszlop (lurdesi barlang)

4–5. kép: A templom melletti lourdes-i barlang. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

Ugyancsak a templom közelében, a temetőbe vezető járda túloldalán, a domboldal beton támfallal megerősített teraszán kapott helyet a helyiek által lurdesi barlangnak nevezett, ívelt tetejű, 265 cm magas és 118 cm széles képoszlop, melyet még a templom melletti feszület emeltetése előtt, 1970-ben építtettek a hívek. A nyolc széles, lapos lépcsőfokon megközelíthető beton és kő objektum téglalap alaprajzú. Az alacsony alap masszív talapzatot tart, ennek enyhén kiugró fedéllapján pihen a vasrámás üvegajtóval lezárt, nem túl mély, boltíves szoborfülke. Belsejét és külső oldalfalait faragatlan terméskővel rakták ki. A talapzat elejét fehérre, többi részét és a kisemlék hátulját márványmintázatúra meszelték. Az időjárás szeszélyeitől a tetőt szürkére festett, fogazott szegélyű, oldalt esőcsatornás bádogborítás védi. Az esti megvilágítást az ajtócska fölötti egyszerű, tányér alakú búrába erősített villanyégő biztosítja, mely az építmény mögött kis vasállványra szerelt biztosítékdobozból nyeri az elektromos áramot. A fülkébe a templomból hozták ki a Lourdes-i Máriát aranyszegélyes fehér ruhában és fátyolban, derekán széles, úgyszintén arany csíkkal szegett világoskék övvel, jobb karján hosszú, aranyszemes rózsafüzérrel ábrázoló, mintegy 110 cm magas, félgömbre állított szobrot. Lábához köveket és művirágot (rózsát, borostyánt) helyeztek. A talapzat elején kétoldalt egy-egy, S alakú fém falikarra szerelt, cakkos szegélyű viaszfelfogóval ellátott gyertyatartó van, alattuk vésett, aranyozott betűs, fekete márvány hálatáblák. A két tábla aszimmetrikus elrendezése egy további (jövőbeni) elhelyezését feltételezi.

Felirat:
1. Köszönöm / Szűz Anyám / hogy / megsegítettél.
2. Mennyei Édesanyám, / oltalmadba ajánlom / szeretteimet.

A kisemléket a talapzatára erősített plasztikkoszorúkkal, valamint a lépcsőzet tetején virágtartóba rakott művirágokkal, üvegmécsesekkel díszítették. A lépcsősor mellett zöldre festett vaskorlát szolgálja a biztonságos közlekedést; alatta árnyliliomok (Hosta plantaginea) sorakoznak.

2.3. Temetői feszület I. (nagykereszt)

A templomhoz közeli parcellában kezdődik a katolikus temető. Itt az újabb, 370 cm magas, központi fafeszület áll. A fémkorpuszos, sötétbarna pácfestékkel lekent, lekerekített szárvégződésű latin keresztet 2008-ban emelték (Csáky, 2010, 140) Az ezüstszínűre festett fémkorpusz feletti fecskefarkú zászló formájú táblán jól olvasható a fekete I.N.R.I felirat. A korpusz a fejét jobb vállára ejtő, halott Jézust jeleníti. A behajtott ujjú kezeket csukló felett, a lábakat egymás mellé helyezve szegezték fel, az ágyékruha csomója a jobb csípő fölé került. A kereszt tövéhez földi orgonát és törperózsa bokrokat ültettek.
Felirat: I.N.R.I.

 

 

 

6. kép: Az újabb temetői központi feszület. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

2.4. Temetői feszület II. (nagykereszt)

A katolikus temetőrész túlsó végén, az 1970-es években épült ravatalozóhoz közeli területen áll a régebbi, az 1920-ban Mészáros Mihály százdi lakos által készített és az 1950-es évek legelején újított, másik, 385 cm magas központi feszület. A kissé kopott, de egykor feketebarna pácfestékkel kezelt, lekerekített szárvégződésű latin kereszt ezüstszínű fémkorpusza a haldokló Jézust kissé jobbra billentett fejjel, felemelt arccal ábrázolja. Jobb lába enyhén behajlított, a lábfejeket egymás mellé helyezve, a becsukott ujjú kezeket a tenyéren keresztül szegezték fel. Az ágyékkendő a jobb oldalon, a test mögött, dús redőzéssel kötött. A függőleges keresztszárat kis műanyag koszorúk díszítik, a kereszt tövébe néhány tő földi orgonát (Bergenia) ültettek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7. kép: A régebbi temetői központi feszület. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

2.5. Temetői képoszlop (lurdesi barlang)

8. kép: A temetői lourdes-i barlang. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

A temető katolikus részében, szinte szemben a ravatalozóval áll Százd legújabb szakrális kisemléke, a Szűz Mária tiszteletére 1990-ben Pénz János által emeltetett, ívelt záródású, 245 cm magas, 125 cm széles szoborfülkés képoszlop, amit a hívek szintén lurdesi barlangként emlegetnek. Az objektum az út melletti partoldalba vágott hét, széles lépcsőfokkal megközelíthető, alacsony támfalas betonteraszon épült. A talapzat kváderkőből, a sötétbarna vaskeretes üvegajtóval zárt fülke fehér téglából készült, a fogazott szegélyű, vízelvezetős bádogtetetőt pirosra festették. A szentkúti búcsún vásárolt Lourdes-i Mária-szobor sziklát utánzó talapzaton áll. A plasztika fekete csíkkal szegett és díszített világoskék övvel, ugyancsak fekete szegélyű fehér ruhában és fátyollal, jobb karján fekete szemes rózsafüzérrel, meztelen lába felett piros rózsával mutatja a Szűzanyát. Feje fölött fémkarikából kialakított glória van, rajta tizenkét apró égővel; az áramforrást nem találtam. A szobor feje mögé és kétoldalt a lábához művirágcsokrokat helyeztek. A fülke előtt és a teraszon üvegmécsesek, valamint művirággal teli vázák sorakoznak. A talapzat elejére erősített, fehér márvány dedikációs tábla vésett szövegét kiaranyozták.

Felirat: Máriát dicsérni / hívek jöjjetek.

2.6. Kúriai képoszlop (kápolna)

9. kép: A kúriai képoszlop, kápolna. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

A Felvég Kúriának nevezett részén, az útelágazás feletti dombocskán, az adatközlő4 feltételezése szerint a falu 18. század előtti temetője helyének megjelölésére fából való képoszlop állhatott, amit később átépítettek a helyiek által kápolnának nevezett, téglalap alaprajzú, zöldre festett bádog sátortetős, 335 cm magas, 130 cm széles szoborfülkés képoszloppá. Az alacsony alapon álló, tömör oszlop homlokzati falát párkány osztja ketté (a 7 cm széles párkány 7 cm-re emelkedik ki a falsíkból). Az alsó részt falsávos keret díszíti, a párkány feletti, fémkeretes üvegajtóval lezárt szoborfülke dongaboltozatú. Az oszlop és a szoborfülke kívül-belül fehér nemes vakolattal (brizolit) fedett, az alap fehér meszelés nyomát mutatja. Az objektum tetejére laposvasból kovácsolt, az összetételeknél dicsfényt jelképező, két-két sugárral ellátott, gombos kettős kereszt került. A fülkében jelenleg nincs más a barnával szegett fehér ruhás és fátyolos, kék palástos Mária Szent szíve szobron, illetve két fém gyertyatartón és a kerámiatartókba helyezett művirágokon kívül, de 2001-ben a szobor mögött még az eredeti, bádogra festett pièta-ábrázolás is látható volt, mely állítólag Selmecbánya környékén készült (Reško–Kovács 2001, 12). Ugyanitt olvashatjuk, hogy a képet 1861-ben a Dic Mester BOG Gurd restaurálta. Az alkotást jelenleg a községházán őrzik (Csáky 2010, 142).
A kisemlék terepfüggőn emelkedő, utólagosan készített betonalapon áll, rúdvasból és vaspálcákból hegesztett, zöldre festett kerítéssel határolt kiskert veszi körül; az objektum a kerítés elülső részének közepén elhelyezett kiskapun át közelíthető meg. Az egykor bizonyára ápolt virágágyásban mára csak két, évelő pünkösdirózsatő (Paeonia officinalis) maradt. A kápolnához az 1920-as évek elején még jártak közös imádkozásra a hívek.5

2.7. Út menti feszület (kereszt Deménd felé)

10. kép: Út menti feszület a deméndi úton. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

Az 564-es műút mentén, Százd kataszteri határán, mintegy félúton Deménd felé, téglalap alakú homokkő talapzatra állított, 295 cm magas műkő feszületet találunk. A keresztnél a régebbi talapzatot betonalap tartja, a felfelé enyhén szűkülő lábazatot kissé kiszélesedő, ívelt párkány zárja, melyen ugyancsak téglalap alakú toldalék teszi lehetővé a fémkorpuszos, egyenes szárvégződésű latin kereszt alapjának csatlakoztatását. A szürke márványmintázattal lemeszelt talapzat elején a vakolatba süllyesztették a – valószínűleg szintén új keletű – fekete műmárvány (opaxit) dedikációs táblát, melyen az állíttatás ideje mellett a felújítás évét is feltüntették. Az eredetitől – a visszaemlékezések szerint háromkaréjos szárvégződésű lehetett – eltérő kivitelezésű feszületet az állíttató Kis Pál unokája, Breda Józsefné született Kis Mária készíttette.6 Az ezüstszínűre festett korpusz a Megfeszítettet kicsit jobbra billentett fejjel és felemelt arccal mutatja. Bezárt ujjú kezét a tenyéren szegezték át, két lábfejét egymás mellé helyezve; a jobb láb térdben picit behajlított. Az ágyékkendő csomója a jobb csípő mögül látszik.
A feszületet beton alapú, cső- és rúdvasból készített, zöldre festett kerítés védi, az eleje jobb oldalán kiskapuval. A körbezárt területet kaviccsal feltöltötték, ennek ellenére a jobb hátsó sarokban egy pünkösdirózsa (Paeonia officinalis) díszlik, a kisemlék körül pedig feltört néhány borostyántő (Hedera helix). A feszület tövéhez helyezett, rúdvasból hegesztett, alacsony koszorútartóra műfenyő és művirág koszorút akasztottak; mécsest nem találtam. A két világháború között az Ipolyszakállos irányából érkező gyalogos búcsújárók itt tértek le az országútról jobbra, a hébeci Szent Ilona-templomhoz vezető mezei útra.7

Felirat:
Jézus / világ Megváltója, / irgalmazz nekünk!/ 1907/ Állíttatta / id. Kis Pál és cs./ Felujítva / 2001

2.8. kripta (kripta)

11. kép: A temetkezési helyül is szolgáló Tahy-féle kápolna. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

Bár a szó szoros értelmében véve nem szakrális kisemlék, mégis itt említem meg a százdi temető régebbi funerális építményét, a Tahy-féle kriptakápolnát. Az art decor stílust idéző, sima vonalvezetésű sírkápolna építtetését a Ďurčanský család kezdte 1932-ban.8 A domboldalban álló, téglalap alaprajzú építmény félköríves végződésű, kőkeretes, üvegezett faajtóval zárt bejáratához két oldalról egyszerű vaskorláttal szegett, hatfokos lépcsősor vezet. Az épületen körbefutó főpárkány a homlokzati falon geometrikus oromzatot formál, mely egyúttal a bejárat feletti alacsony, négyszögletes harangtorony elválasztó párkányát is adja. A bádoggal fedett kápolna két oldalán egy-egy kőkeretes, félkörív alakú, négyszeletes üvegezett vasablak van, felettük rácsozott szellőzőnyílás látható. A torony téglalap alakú hangnyílásait mára beüvegezték, a sátortető csúcsán egyenes szárvégződésű latinkereszt áll. A koporsófülkés mauzóleumot 2002-ben felújították, a lépcső alatti kriptabejáratot befalazták, az egykori ajtó helyére emléktáblát tettek. Valószínűleg ekkor került a bejárat fölé a fémvázas üvegtető, valamint az épület elé az alacsony támfalakkal határolt, négyszögletes kőlapokkal kirakott terasz. A felújításkor az addig teljesen üres kriptakápolnába oltárasztalt és ambót állítottak, a falra pedig méretes Jézus Szent szíve plasztikát erősítettek.
Az építtető Juraj Ďurčanský nyugalmazott parlamenti képviselő 1925-ben a hajdani grófi birtok résztulajdonosaként került Százdra. Mint hívő katolikus, bőkezűen támogatta az egyházat, a templom 1932-es javítására ötezer koronát adományozott. Halálakor, 1937. május 1-jén a mauzóleum még nem volt kész, ezért az építmény mellett temették el. A Felvidék visszacsatolása, 1938 után a Ďurčanský család itteni birtokait – a félkész temetkezési kápolnával együtt – eladta tahivári tarkeői Tahy László diplomata és országgyűlési képviselő második feleségének, Mares Margitnak, majd visszaköltözött Rajecre. A szenátor exhumált tetemét is odaszállíttatták.

Tahy László 1940. március 4-én hunyt el Budapesten. Oláh Péter dolgozatából tudjuk, hogy ravatala fölött Raffay Sándor evangélikus püspök mondott búcsúbeszédet, majd földi maradványait a Kerepesi úti temetőben, evangélikus istentisztelet keretében helyezték örök nyugalomra (Oláh 2005, 102). Budai Ernő cikkéből viszont tudjuk, hogy felesége a közvetlen hozzátartozók tudta nélkül Százdra szállíttatta, és a tulajdonukba került kápolna kriptájában helyeztette örök nyugalomra (Budai 2013, 13). A felújítás előtt Budai Ernő és Srna Zoltán személyesen győződtek meg, hogy a diplomata koporsója valóban a sírkápolnában van. A mauzóleumot 2002-ben Tahy László unokája, Holénia Gyula anyagi támogatásával tatarozták, és Czuczor József ipolysági esperesplébános szentmise keretében felszentelte Jézus Legszentebb szívének tiszteletére. A restaurált és felszentelt objektumot Holénia Gyula a százdi katolikus közösségnek adományozta.

12. kép: A felújított kripta belseje. Százd
(Bendík Béla felv., 2015)

 

3. Közösségi emlékjelek

A 20. század két nagy háborújában elesettek nevét Százdon három emlékhely őrzi. A katolikus templombelső kilenc nevet tartalmazó emléktábláján kívül a község lakói még két kültéri objektummal emlékeznek a nagy világégések áldozataira.

3.1. Az első világháborús emlékmű

13. kép: Az első világháborús emlékmű. Százd (Bendík Béla felv., 2015)

Az evangélikus templom szakrális terében, a körülkerített templomkertben elhelyezett első világháborús emlékmű építésének gondolata 1932-ben merült fel. A kivitelezés a lévai Olbrich kőfaragó műhelyt dicséri, a közadakozásból emelt, 380 cm magas objektumot mintegy négy év után, 1936. november 22-én avatták fel. Az ökumenikus felszentelést Pokorny István deméndi római katolikus plébános és Rozsnyai János helyi evangélikus lelkész végezték.
Az emlékmű eredeti alapját az újabb betonozások eltakarják, egy régebbi, ötfelvételes képeslap sűrű léckerítéssel védettnek mutatja. Ugyanezen a fotón látható, hogy az emlékmű felső záróköve félkörívre formázott, ami mára a kopás következtében elveszítette szabályos jellegét9. Az objektumot faragással formázott terméskőből emelték, a kétoldalt enyhén ívelt, alul elülső támokkal stabilizált fal alsó harmadát a három oszlopban harminc nevet tartalmazó fekete márványtábla foglalja el, alatta két lépcsőfok szolgál a virágok és koszorúk elhelyezésére. A tábla feletti párkány, melybe a kőfaragó bevéste a nevét (OLBRICH LÉVA), egyúttal az emlékművet díszítő relief alapjául szolgál. A durván megmunkált háttérből kiemelkedő, simára csiszolt kődombormű két köpenyes katonát ábrázol egy ágyú elülső része mellett: egyikük oldalt fordulva, sisak nélkül, mélyen lehajtott fejjel, a jobb könyökére támaszkodva, sebesülten fekszik a földön, a másik rohamsisakban, jobb kezében rövid, térdmagasságban tartott karddal, bal kezében nagyméretű, lengő lobogóval rohan előre. Az emlékmű záróköve alatti kőtömb érdesre alakított előlapján két, tölgyfaágak félkörébe helyezett, keresztbe rakott bajonett reliefje szimbolizálja a frontokon harcoló katonák dicsőségét. A két kompozíció között alakították ki az évszámokat és a dedikációt tartalmazó mezőket. Az emlékmű elé kétoldalt, mintegy fél méternyi távolságban egy-egy alacsony, négyszögletes, falsávval díszített talapzatra helyezett, gömbölyű, stilizált öröklángot állítottak. Mára az egész objektumot alacsony betonalapba foglalt, feketére festett, vasoszlopos lánckerítés veszi körül. Az emlékmű jobb megközelítését az utca felől három lépcső, kis betonhíd és négyszögletes járólapokkal kirakott járda biztosítja, mely a lánckerítésen belül rövid betonlapban folytatódik. A betonjárda keskeny virágágyást szel ketté, melyben egy-egy pirosas levelű begónia (Begonia rex) díszlik.

Felirat: 1914/1918 / A világháborúban / elesettek emlékére.

Táblán:
BORKA FERENCZ. MENYHÁR BOLDIZSÁR. PROKOS JÓZSEF.
DUDÁS JÁNOS. MENYHÁR IMRE. PROKOS MIKLÓS.
GÁL FERENCZ. MENYHÁR LAJOS. SZABÓ JÁNOS.
GONDA VINCZE. MENYHÁR MIKLÓS. SZABÓ MÁTYÁS.
GYEKICZKI JÁNOS. PARAJ LAJOS. SZNYIDA ANDRÁS.
IVANICS JÓZSEF. PÁSZTOR ANDRÁS. SZRNA ISTVÁN.
KLÁTYIK JÁNOS. PÁSZTOR JÁNOS. SZOBI IMRE.
KLÁTYIK LAJOS. PÁSZTOR MIHÁLY. SZOBI FERENCZ.
MARÁCSEK ANDRÁS. PÉNZ GYÖRGY. TUHÁRSZKI JÁNOS.
MARÁCSEK MIHÁLY. PROKOS IMRE. VARGA JÁNOS.

3.2. Emléktábla a templomban
A templomban elhelyezett, 45 x 79 cm-es emléktáblán a fehér márványlapba vésett betűket kiaranyozták a magyar és szlovák nyelvű ajánlást, valamint a névsort két oszlopban tüntették fel:

HALOTTAINK PADLÍ HRDINOVIA
A II. VILÁGHÁBORÚBAN. V II. SVETOVEJ VOJNE.

BENYUS ANDRÁS KRŠKO ŠTEFAN
BORKA IMRE PROKOS ANDRÁS
CMARKO JÁN STEILÍBER JÁNOS
IVANYICS ISTVÁN SZABÓ LAJOS
SZÉKELY JÁNOS
NYUGODJATOK BÉKÉBEN. ODPOČÍVAJTE V POKOJI.

3.3. A második világháborús emlékmű

A 300 cm magas második világháborús emlékmű szintén az evangélikus templom közelében, az első világháborústól mintegy 40–50 méternyire az utca túloldalán áll. A rendszerváltás után készült Kovács Gábor akkori polgármester tervei alapján, és 1994. augusztus 19-én szentelte fel Pohánkáné Dobisz Márta evangélikus lelkésznő, valamint Csudai Sándor deméndi plébános.
Szabványméretre faragott terméskőből lépcsőzetes formájúra építették. A széles betonteraszon nyugvó talapzatot négy sor kőből alakították ki, a névsort tartalmazó fekete márványtáblát az öt sorból képezett, középső szakaszra erősítették, amire egy keskenyebb, három sor kő felhasználásával formázott oszlop került. A tizenkét sorból emelt hármas lépcsőzetet két sor íveltre faragott kősor zárja, tetején rozsdamentes acéllapból vágott, egyenes szárvégződésű latin kereszttel. A korpuszt két keresztbe rakott kard helyettesíti, melyeket feketére festett babérkoszorúra helyeztek. Az aranyozott csavarokkal felfogatott névtáblára aranyozott betűkkel vésték az évszámokat, s alájuk két oszlopban a harmincegy nevet. A templomi emléktáblától eltérően a frontokon elesettek mellett a civil áldozatok, illetve a koncentrációs táborokba elhurcoltak nevét is megörökíti.
Az objektum biztonságos megközelítését a mély, betonlapokkal kirakott vízelvezető árkon átívelő, laposvasból és vaspálcákból hegesztett korlátú híd teszi lehetővé. Az emlékmű körüli parkosított területet a hídkorláttal azonos stílusban készített, betonalapra állított, alacsony kerítés választja el a környezettől. A híd folytatásaként betonjárda vezet az objektum teraszáig, mellette a kétszárnyas kiskapuig két-két sor piros paprikavirággal (Salvia splendens) beültetett virágágyás húzódik. Az objektum mögött oszlopostuja-sort (Thuja occidentalis „Columna”) nevelnek szoliterként. A kapun túl, ugyancsak a járda mellé kétoldalt – bizonyára az első világháborús emlékműnél látott örökláng példája nyomán – négyszögletes betonalapokra egy-egy kétrészes, szintén négyszögletes oszlopot helyeztek, rajtuk fémvázas üveg mécsházzal. Az emlékmű előtti, vaspálcákból készített koszorútartón műanyag koszorúk sorakoznak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14. kép: A második világháborús emlékmű.
Százd (Bendík Béla felv., 2015)
Felirat:
1945 – 1945

BARÁK JÁNOS MENYHÁR BÁLINT
BENYUS ANDRÁS MENYHÁR JÓZSEF
BORKA IMRE NÉMET ISTVÁN
CMARKO JÁN PROKOS ANDRÁS
GROSSMANN ROZÁLIA SIMON GYULA
GROSSMANN BELLA STAJLÍBER JÁNOS
GROSSMANN VALÉRIA M. SZABÓ JÁNOS
GYEKICZKI ANDRÁS SZABÓ LAJOS
IVANICS ISTVÁN id. SZÉKELY JÁNOS
IVANICS ISTVÁN ifj. SZNYIDA ANDRÁS
JAKUSÍK ISTVÁN SZRNA ISTVÁN
KOVÁCS JÁNOS SVITOK IGNÁC
KRŠKO ŠTEFAN TAHY FERENC
LEHMDEN JOZEF TIMÁR KATALIN
MENYHÁR ANDRÁS VÁRDAI ISTVÁN id.
TÓTH ILONA sz. GALCSI

3.4. Kopjafa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15. A hontalanság évei kárvallottjai emlékére felállított kopjafa. Százd (Bendík Béla felv., 2015)
Ugyancsak az evangélikus templom szakrális terében, az épülettől délre kapott helyet a hontalanság évei kárvallottjai és szenvedő alanyai emlékének szentelt emlékoszlop (Budai 2008, 27). A 2003. október 9-én felavatott, 365 cm magas kopjafát Nagy János szobrász tervei alapján Nagy Mátyás faragta. A betonalapra állított, négyszögletes alaprajzú emlékoszlop stabilitását kétoldalt a betonba süllyesztett, díszesen formázott, két-két csavarral felerősített vastámasz biztosítja, amit Budáč Vladimír esztergályozott.10 A sima törzs elejét a fába süllyesztett, fém falucímer uralja, alatta a kétnyelvű, vésett felirattal; a jobb oldali mezőbe az állíttatás évét, a bal oldaliba a település írásbeli említésének első ismert dátumát rótták. A következő szakasz kör közepű, nyolcágú csillagot formáz, amit két korong után egy székelykereszt vált fel. Az egyik legérdekesebb a tulipán alakúra faragott motívum, melynek mind a négy oldalába más-más szimbólum került. A kopjafa gúlában (férfi-szimbólum) végződő csúcsát három kehely tartja. Az objektum körüli, az utca felé nyitott területet alacsony betonalapba állított, sötétbarnára festett, vasoszlopokra erősített lánckerítéssel határolták el a templomkerttől, és darált kővel töltötték fel. A koszorúk számára padszerű, vaspálcákból forrasztott tartót helyeztek a kopjafa elé.
Az emlékoszlop költségeit közadakozásból fedezték, a községi hivatal a kiadásoknak mintegy felét utólag megtérítette. A halmot, melyre állították, Gatial Rados, Suketi Ferenc és Sznyida Zoltán hordták össze. A fémmunkák nagy részét, a kerítéseket és foglalatukat Sznyida Zoltán készítette. A fát (a kivágást és szállítást is) az úrbéri társaság biztosította.11

Felirat:
Emlékezünk / Spomíname //2003// 1261

Összegzés

Százdon a történelmi felekezetek két szakrális teret alakítottak ki. A dombra épült, a mindennapi mozgástértől kissé félreeső katolikus templom közelébe és a felszentelt temetőbe a vallási jellegű kisépítményeket helyezték el, míg a közösségi emlékjelek a könnyen megközelíthető, a falu főutcáján álló evangélikus templom környékére kerültek. Az első világháborús emlékmű számára való helyválasztás témájánál fogva egyúttal a második világháborús emlékmű és a kitelepítettek emlékének szentelt kopjafa helyét is meghatározta.
A katolikus kültéri kisemlékek csekély számát a viszonylag alacsony létszámú lakosság vallási megosztottságában kell keresnünk. Ugyanakkor a felekezetek közti szoros kapcsolatra utal a tény, hogy a 20. század első felében a katolikus és az evangélikus hívek közösen zarándokoltak a környékbeli búcsújáró helyekre, például Szent Ilona ünnepén (aug. 18, illetve a rákövetkező vasárnap) Hébecre, vagy a Hétfájdalmú Szűzanya napján (szept. 15, illetve a rákövetkező vasárnap) az ipolyviski Kútyikához.
A feszületek korpuszainak hasonlósága azonos beszerzési helyre utal. A temetőben két központi fafeszületet állítottak, hogy a szélesen elhúzódó parcella mindkét végéről jól láthatók legyenek. Formájukban is szinte azonosak, ami a helyi készítők kapcsolatáról, hagyománytiszteletéről árulkodik. A kőfeszületek szintén hasonlóságot mutatnak; a templom mellett állót minden bizonnyal a külterületi út mentiről mintázták. A deméndi út melletti feszület a 20. század közepéig kettős funkciót töltött be: jelezte a község kataszteri határát és a hébeci búcsújáróhelyhez vezető utat.
A képoszlopokban elhelyezett Mária-szobrokat a nagyobb, magyarországi búcsújáró helyeken vásárolták. Az újabb építmények kivitelezését jelentősen befolyásolták az adott időszakban kapható építési anyagok. A legrégebbi képoszlopot valószínűleg kőből, esetleg téglából emelték, az újabbnál terméskövet használtak, míg a legújabb készítésénél a faragott terméskő mellett már a fehér mészhomok tégla is elérhető volt az építtetők számára. A faragott kváderkő szintén az 1990-es évek kedvelt építőanyagai közé tartozott, egyrészt rusztikus, az egyszerűség benyomását keltő hatása, másrészt az objektum korszerű megfogalmazásának lehetősége miatt; ugyanakkor az építkezés gyors megtervezése, megvalósítása sem volt éppen elhanyagolható szempont.

 

Adatközlők

Budai Ernő, Százd, 1938;
Srna Zoltán, Százd, 1968;
Szabó István, Lontó, 1921–1997;

 

Irodalom

Bakács István (1971): Hont vármegye Mohács előtt. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Blaskovics József (1993): Az újvári ejálet török adóösszeírásai. Pozsony: Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség.

Blaskovitz András (1793): Matrica Cristiana Seu Nomina Natorum & Denatorum in Ecclesia Evangel: Szazdensis, Filialibus Szakállos et Lonthó, eidem adnexis Sub Levita Szazdensi primo Andrea Blaskovitz.

Borovszky Samu (1906): Magyarország vármegyéi és városai – Hont vármegye és Selmeczbánya sz. kir. város. Budapest: Országos Monografia Társaság.

Budai Ernő (2008): Bemutatom Százdot. Börzsönyi Helikon 3/5, 22–30. p. retsag.net/helikon/index.html

Budai Ernő (2013): A kápolnánk. Remény 24/21, 13. p.

Budai Ernő–Skrinyiár Tibor–Srna Zoltán (2003): Erős vár a mi Istenünk – Százd / 2003. október 19. Százd: Százdi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház.

Csáky Károly (2010): Szakrális emlékeink nyomában III. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.

Dobrovolni Antal (1998): Szakállos község emlékkönyve a legrégibb időktől 1935. évig monográfiaszerű alakban I. rész. Ezredforduló 1998/10, 4. p.; 1998/11, 4.p.

Dúbravický Dušan szerk. (2007): Sazdický kalendár 2008 Százdi naptár. H.n.: k.n.

Fekete Lajos (1943): Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. Budapest: Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet.

Fényes Elek (1851): Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta betürendben körülményesen leiratik. Pest. www.fszek.hu/digitdoc/fenyes/ (letöltve: 2015.08.20.)

Györffy György (1987): Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó.

L. Juhász Ilona (2005): „Fába róva, földbe ütve…” A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál. Komárom–Dunaszerdahely: Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum Könyvkiadó /Interethnica 5./

L. Juhász Ilona (2010): Neveitek e márványlapon… A háború jelei. Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai értelmezéséhez. Komárom: Fórum Kisebbségkutató Intézet–Etnológiai Központ /Jelek a térben 3./

L. Juhász Ilona–Liszka József (2006): Szakrális kisemlékeink. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet /Jelek a térben 1./

Klement Kornél (2007): Faragókönyv cserkészeknek PDF-ben. www.nandor-net.de/paloc/farago-konyv/farago-konyv.pdf (letöltve 2015. 09.20.)

Koczó József (2000): Az Alsó-Ipoly mente vallás- és egyháztörténete. Vámosmikola: a szerző magánkiadása.

Koczó József (2014): Felforgat a nagy századok érckeze mindent. II. Börzsönyi Helikon 9/11, 4–14. p.; www.retsag.net/helikon/index.html (letöltve. 2015. 08. 20.)

Lászlóová Henrieta szerk. (2002): Demandice. Nové Zámky: CROCUS.

Liszka József (2000): Állíttatott keresztínyi buzgóságbul… Tanulmányok a szlovákiai Kisalföld szakrális kisemlékeiről. Dunaszerdahely: Lilium Aurum.

Némethy Ludovicus (1894): Series parochiarum et parochorum Archi-dioecesis Strigoniensis ab antiquissimis temporibus usque annum MDCCCXCIV.

Oláh Péter (2015): A török–magyar kapcsolatok alakulása egy diplomata szemével – Tahy László ankarai munkássága (1924–1933). Keletkutatás 2015 tavasz, 93–103. p.

Palugyay Imre (1855): Békés-Csanád, Csongrád és Honth vármegyék leírása. Pest: Heckenast Gusztáv.

Pesty Frigyes (1984): Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Hont vármegye és kiegészítések. Bognár András szerk. Szentendre: Pest megye Művelődési Központ és Könyvtár /Pest Megyei Téka 7./

Pongrácz Elemér (1893): Hontvármegyei Almanach 1893-ra. Ipolyság: Neumann Jakab Könyv­nyom­dájában.

Prokopp Mária (1973): Az esztergomi várkápolna gótikus falképeinek stílusvizsgálata. Művészettörténeti Értesítő 22/3, 187–198. p.

Reško Sándor–Kovács Gábor (2001): Százd. Látnivalók. Komárom: KT Kiadó.

Végh József (2008): Szondi György és Drégely vára emlékezete. Gödöllő: Gödöllői Innovációs Központ Kft.
Internetes források

A Magyar Szent Korona országainak 1900. évi népszámlálása. I. rész, Budapest, Magyar Központi Statisztikai Hivatal, 1902, konyvtar.ksh.hu/index.php?s=kb…statisztika, letöltve: 2015.8.20.

A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása, I. rész, Budapest, Magyar Központi Statisztikai Hivatal, 1912, library.hungaricana.hu/hu/view/NEDA_1910_01/?pg letöltve: 2015.8.20.

2011-es népszámlálás: www7.statistics.sk/wps/portal?urile…a…/Scitanie-letöltve:2015.8.20.

A Felvidék településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai százalékos megoszlásban 1880-1941 (1996). library.hungaricana.hu/hu…/NEDA_nemzertisegi_Felvidek_1880-1941/?; letöltve: 2015.09.14.

Az 1941. évi népszámlálás. Demografiai adatok községek szerint. Központi Statisztikai
Hivatal, Budapest, 1947. ). library.hungaricana.hu/hu/view/NEDA_1941_demogr_adatok_
kozsegek/; letöltve: 2015.09.14.

Az első katonai felmérés (1782-1785). mapire.eu/hu/map/collection/firstsurvey/;
letöltve: 2015.09.15.

A második katonai felmérés (1819-1869) kereshető térképe/viamap.hu/homeopage/hu
letöltve: 2015.09.15.

A harmadik katonai felmérés. lazarus.elte.hu/hu/digikomyv/topo/3felmeres.htm;
letöltve: 2015.09.15.

Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990. mek.oszk.hu/00300/html/ABC14240/14985.htm; letöltve: 2015.08.20.

Az 1715. évi országos összeírás.193.224.8/adatbazisokol/adatbazis/az-1715 –evi-orszagos-osszeiras/; letöltve: 2015. 08.20.

Az 1720.évi országos összeírás. 193.224.8/adatbazisokol/adatbazis/az-1720 –evi-orszagos-osszeiras/; letöltve: 2015.08.20.

real-phd.mtak.hu/119/15/disszertáció_Somfay%20Örs_doi.pdf

https://www.kozterkep.hu/…/I_vilaghaborus_emlekmu_Szazd_Sazdice_1. csemadok.sk/emlekhelyek/ az-i-vilaghaboruban-elesettek-emlekmuve/

 

Malé sakrálne pamiatky v Sazdiciach

(Súhrn)

V okolí Sazdíc, z národnostného aj náboženského hľadiska zmiešanej obce v okrese Levice, sa väčšina exteriérnych sakrálnych pamiatok nachádza na kopci nad dedinou v posvätnom priestore okolia rímskokatolíckeho kostola a cintorína. Výnimku tvorí božia muka v lokalite Kúria, o ktorej sa povráva, že stojí na mieste bývalého cintorína z 18. storočia. Mimo obce stojí iba jeden pocestný kríž popri ceste vedúcej do susedných Demandíc. Táto pamiatka má podľa miestnych významnú funkciu: okrem toho, že svojou polohou vyznačuje hranicu katastra obce, stojí na odbočke poľnej cesty vedúcej do neďalekého pútnického miesta Hébec. Pamiatky osudových historických udalostí, pamätníky prvej a druhej svetovej vojny, pamätný stĺp na pamiatku vysťahovaných rodín sa nachádzajú na ľahko prístupných miestach, vedľa hlavnej cesty, v parku evanjelického kostola, resp. v jeho blízkosti. Účasť evanjelických veriacich na katolíckych pútnických cestách, najmä do okolitých pútnických miest, svedčí o mimoriadne dobrých vzťahoch medzi náboženskými skupinami tejto lokality.

 

Sakrale Kleindenkmäler und Andenken in Százd

(Zusammenfassung)

In Százd (slow. Sazdice), einer Gemeinde aus dem Bezirk Lewenz (ung. Léva; slow. Levice), die sowohl in ethnischer als auch in konfessioneller Hinsicht eine gemischte Bevölkerung hat, befindet sich die Mehrheit der sakralen Kleindenkmäler oberhalb des Dorfes, auf einem Hügel, im sakralen Bezirk der römisch-katholischen Kirche und des Friedhofes. Eine Ausnahme bildet dabei die Bildsäule auf dem Gebiet des Herrenhauses, von der angenommen wird, dass sie jenen Ort markiert, an dem sich der Dorffriedhof vor dem 18. Jahrhundert befindet hat. Auf dem Flurgebiet der Gemeinde befindet sich lediglich ein Wegkreuz, und zwar am Rande der Straße, die nach Deménd (slow. Demandice) führt. Das Kruzifix, das von den Einheimischen schlicht Kreuz genannt wird, erfüllt eine doppelte Funktion: neben der Markierung der Gemeindegrenze kennzeichnet es auch die Gabelung des Feldweges nach Hébec. Die Denkmäler der historischen Ereignisse, etwa die zwei Kriegsdenkmäler und die Säule, die zum Gedenken der deportierten Familien gestiftet wurde, befinden sich auf der Hauptstraße des Dorfes sowie im Park rund um die evangelische Kirche, also an leicht zugänglichen Orten. Von den beispielhaft guten Beziehungen, die zwischen den zwei Konfessionen herrschen, zeugt auch die Tatsache, dass an katholischen Pilgerfahrten (deren Ziel meist die umliegenden Wallfahrtsorte sind) auch evangelische Gläubige teilnehmen.