hétfő, szeptember 20, 2021

Bukarest – Bucureşti: A Magyar Köztársaság Kulturális Központja – Centrul Cultural al Republicii Ungare 2003. 263 p.

A kötetet először Voigt Vilmos a Fórum Kisebbségkutató Intézet Somorjai Fórum Klub szervezésében A néprajz szerepe a 21. században (A mai folklór-szövegek határa) címen Somorján tartott előadásán vettem a kezembe 2005 márciusában. Az első átlapozás alkalmával Pethő Zoltán A graffiti előfordulási formái című dolgozata kelltette fel a figyelmemet, mivel erről a témáról, még egyetemista koromban, Nyitrán hallottam először egy TDK-dolgozat kapcsán. A fenti kötet tanulmányától egy kicsit elkanyarodva, akkor feltűnt, hogy fiatalok egyik kedvenc önkifejezési formája a graffitik készítése. Szüleik tudnak is a családon belüli ilyesfajta megnyilvánulásukról, de még mindig inkább a festék sprayek támogatását részesítik előnyben, minthogy gyermekük a (könnyű?) drogoknak éljenek. Továbbá a graffitisek körében illegálisan (?) megjelenő lapokra is emlékszem. Az egyes graffiti-típusok meghatározását illetően feltehetően ezekből származik a dolgozatba szép számmal átvett angol terminológia. Visszatérve az említett tanulmányhoz, különböző objektumokra vésett, firkált, rajzolt, festett szövegekkel/rajzokkal foglalkozik, amelyek napjainkban a legkülönfélébb megnyilvánulási formában jelentkeznek. A szerző művelődéstörténeti kitekintést is közöl, a graffiti széleskörű megnyilvánulását említi, melynek „tartalmi és formai jegyei, illetve funkcionalitása, az éppen aktuális műfaj jegyeivel egyezik meg”.
Térjünk azonban magának a kötetnek a szemrevételezésére! A Zsigmond Győző szerkesztésében megjelent kiadvány a magyar-román néprajzi párbeszéd egyik újabb fontos állomása. A benne olvasható tanulmányok voltaképpen 2002. április 15-én hangzottak el a Napjaink folklórja című konferencián a Bukaresti Magyar Kulturális Központ és a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológia Tanszéke szervezésében. A kötetben magyarországi és romániai egyetemek oktatóinak tanulmányai magyar és román nyelven egyaránt olvashatóak, a magyar előadók esetében először magyarul, majd románul, a román előadóknál fordítva. A kötet zárásaként a dolgozatok angol nyelvű összefoglalóit találjuk.
A kötetet Voigt Vilmos A mai folklór történeti korszakai című, közép-európai, európai távlatokat felvillantó dolgozata nyitja. Különféle tényezőket figyelembe véve közöl adalékokat (kérdéseket) a „mai” folklór korszakait, jelenségeit illetően. Şeulean Ion a mai román falvak folklórjában, népi kultúrájában tapasztalható változásokat mutatja be. Keszeg Vilmos A ’mai nap’ megélése és reprezentálása című dolgozata különböző forrásokból kiindulva a napi időbeosztás megváltozásáról, a „mai nap” szerkezetéről, időtagolódásáról, tartalmáról értekezik. Zane Rodica a folklór mai státuszát és imázsát vizsgálja. Balázs Lajos Gondolatok a népi kultúra értékrendjéről az új évezredben esszészerű dolgozata többek között a magyar identitást, ebben a népi kultúra által játszott szerepnek a korántsem egyszerű kérdéseit vizsgálja. Angelescu Silviu szöveget és kontextust vizsgál, az anekdota példáját veszi segítségül, amelyet összevet a viccel; majd megállapítja, hogy az anekdotának más a kontextusa, mint a viccnek. Barna Gábor eddig fel nem fedezett forrásokra hívja fel a figyelmet (gyógyfürdők, kórházak, panziók vendégkönyveire), amelyeket egyben a viselkedésformák sajátos lenyomataiként is értelmezhetünk. Constantinescu Nicolae elmondja, hogy a kortárs folklór alakulására milyen impulzusként hat a társadalmi-gazdasági és kulturális kontextus, ami többek között városi mondákat és vicceket eredményez. Verebélyi Kincső A mesemondás ma a hagyományápolás szempontjából című dolgozatában a családon belüli gyermekek felé irányuló mesemondás mellett ennek napjainkban a szervezett kereteinek (mesemondó versenyek) a megteremtődésére is rámutat. Sabina Ispas dolgozata mondhatni az előző szerző írására kapcsolódik rá, a mese megújulási képességét említi, ugyanakkor a fantasztikus mese jelentésének megállapítására hívja fel a figyelmet. Zsigmond Győző A szeptember 11-i tragédiához és következményeihez fűződő magyar politikai viccek Romániában és Magyarországon című záró dolgozata tematikai eltérést mutatott ki a romániai magyar és a magyarországi magyar politikai viccek között.
Összességében megállapítható, hogy a néprajztudomány művelői a megváltozott társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyok közepette új feladatokat körvonalazhatnak és valósíthatnak meg. Úgy, ahogyan azt a fenti szerzők is tették. Nem igaz az a sokat hangoztatott vélemény, miszerint „elfogyott volna a néprajzosok kutatnivalója”. A mindennapi élet mindig újabb és újabb, folklór-szerű jelenségeket produkál, amelyek a néprajz kutatási módszereivel kutathatóak és kutatandóak is. Az ismertetett kötet ezért számunkra is példaértékű lehet!